Jelentős előrelépésről számolt be az amerikai pénzügyminiszter az Egyesült Államok és Kína közötti kétnapos kereskedelmi tárgyalások végén ma hajnalban. Scott…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Jelentős előrelépésről számolt be az amerikai pénzügyminiszter az Egyesült Államok és Kína közötti kétnapos kereskedelmi tárgyalások végén ma hajnalban. Scott…
Continue Reading
A szenátus a héten folytatja a vitát a bírák nyugdíjba vonulásának feltételeit megváltoztató törvényről. Két héttel ezelőtt a munkaügyi bizottság…
Continue Reading
Az elnökválasztási eredmény által generált kockázat hatással lehet a gazdasági mutatókra, Romániának pedig felelős kormányra és reformokra van szüksége a…
Continue Reading
Rekordot döntött Románia első negyedévi külkereskedelmi mérleghiánya – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból. Az áruforgalmi…
Continue Reading
Ma kezdődik a bukaresti Liszt Intézetben a 21. Magyar Zene Fesztivál, amelynek az első versenynapján a hallgatóság Maria Velia fuvolista,…
Continue Reading
50 éves hidegrekord dőlt meg Csíkszeredában, ahol a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka mínusz 3,6 fokot mértek – adta hírül az…
Continue Reading
A pénteken elkezdődött választási kampány kapcsán az oktatási minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolákban a törvény szerint tilos…
Continue Reading
Áprilisban 4,6 millió nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 21.837-tel többet, mint az előző hónapban. Az átlagnyugdíj értéke 2759 lej volt –…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Oroszhegyi Attila Zsolt pusztakamarási református lelkipásztor igehirdetését hallják.
Continue Reading
A Google Maps térképen a Mexikói-öböl Amerikai-öböl néven szerepel, ami szerintük sérti Mexikó szuverenitását és a mexikói terület nemzetközi elismertségét…
Continue Reading
A rendezvény helyszíne idén is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház lesz majd. Ez a programterv legkorábbi bejelentése, közölte a szervezéssel harminc…
Continue Reading
Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát, közölte péntek délután Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter. „A lépést Magyarország intézkedéseire válaszul, a kölcsönösség elve…
Continue ReadingJelentős előrelépésről számolt be az amerikai pénzügyminiszter az Egyesült Államok és Kína közötti kétnapos kereskedelmi tárgyalások végén ma hajnalban. Scott Bessent szerint nagyon fontos és hatékony megbeszélések zajlottak Svájcban. A tárcavezető a kínai partnerekkel elért eredményekről mára ígért részletes tájékoztatót. Jamieson Greer kereskedelmi képviselő arra mutatott rá, hogy a vártnál gyorsabban sikerült elérni a megegyezést Kínával, ami segít majd lezárni a Donald Trump által korábban kihirdetett nemzeti vészhelyzetet. A kínai kereskedelmi küldöttség vezetője a genfi tárgyalásokat fontos első lépésnek nevezte a nézeteltérések megfelelő megoldása érdekében. Hivatalba lépését követően az amerikai elnök több körben megemelte a Kínából származó áruk vámját, amely jelenleg 145 százalék. Válaszul Kína 125 százalékra növelte az Egyesült Államokból származó termékek behozatali vámját.
" ["post_title"]=> string(93) "Jelentős előrelépés az Egyesült Államok és Kína közötti gazdasági tárgyalásokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "jelentos-elorelepes-az-egyesult-allamok-es-kina-kozotti-gazdasagi-targyalasokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-12 15:20:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 12:20:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450216" ["menu_order"]=> int(6114) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(450214) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-12 15:19:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 12:19:03" ["post_content"]=> string(837) "A szenátus a héten folytatja a vitát a bírák nyugdíjba vonulásának feltételeit megváltoztató törvényről. Két héttel ezelőtt a munkaügyi bizottság szenátorai elhalasztották a vitát, mert több módosító indítványt is figyelembe kellett venni, és néhány vélemény hiányzott. A törvénykezdeményezés szerint a képviselőház által elfogadott formában a jövő év elejétől kellene alkalmazni azt a javaslatot, hogy minden bíró és ügyész 65 éves korában menjen nyugdíjba. A tervezet eredetileg fokozatosan 2045-ig vezette be volna ezt a nyugdíjkorhatárt. A Legfelsőbb Bírói Tanács bírálta a tervezetet, mert szerinte az sérti az igazságszolgáltatás függetlenségének elvét.
" ["post_title"]=> string(107) "A szenátus a héten folytatja a bírák nyugdíjazási feltételeiről szóló törvénytervezet vitáját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(93) "a-szenatus-a-heten-folytatja-a-birak-nyugdijazasi-felteteleirol-szolo-torvenytervezet-vitajat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-12 15:19:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 12:19:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450214" ["menu_order"]=> int(6115) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(450212) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-12 15:17:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 12:17:16" ["post_content"]=> string(1169) "Az elnökválasztási eredmény által generált kockázat hatással lehet a gazdasági mutatókra, Romániának pedig felelős kormányra és reformokra van szüksége a makrogazdasági egyensúly mielőbbi helyreállítása érdekében - nyilatkozta Tánczos Barna pénzügyminiszter, akit a Rador hírügynökség idézett. Hozzátette, hogy a pénzpiaci feltételek javulásának jelei mutatkoznak. A jegybank szerint a hosszú távú finanszírozási költségek a hazai piacon csökkenni kezdtek. A valutaárfolyam enyhén felértékelődött, ezzel szemben a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb, a ROBOR tovább emelkedett, és elérte a 7,31%-ot. A lej leértékelődését és az elmúlt napok kamatemeléseit a politikai és gazdasági bizonytalanságok okozzák - véli Dragoș Mesaroș, az egyik brókerház kereskedelmi igazgatója. Az elemző szerint az elnökválasztás vasárnapi második fordulója után is folytatódni fog a részvényárfolyamok ingadozása, mert függetlenül attól, hogy ki nyer, nehéz lesz kormányt alakítani.
" ["post_title"]=> string(72) "Gazdasági elemző: Folytatódni fog a részvényárfolyamok ingadozása" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "gazdasagi-elemzo-folytatodni-fog-a-reszvenyarfolyamok-ingadozasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-12 15:17:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 12:17:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450212" ["menu_order"]=> int(6116) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(450210) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-12 15:15:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 12:15:32" ["post_content"]=> string(562) "Rekordot döntött Románia első negyedévi külkereskedelmi mérleghiánya - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból. Az áruforgalmi deficit 8,4 milliárd euró volt január-márciusban, 1,7 milliárd euróval nagyobb, mint 2024 azonos időszakában, ami a tavalyi év azonos időszakához képest csaknem 27 százalékos növekedést jelent. 2025 első három hónapjában az export értéke 2,7 százalékkal nőtt, míg az importé 8,1 százalékkal emelkedett.
" ["post_title"]=> string(58) "Újabb rekordot döntött a külkereskedelmi mérleghiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "ujabb-rekordot-dontott-a-kulkereskedelmi-merleghiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-12 15:15:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 12:15:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450210" ["menu_order"]=> int(6117) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(450208) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-12 15:13:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 12:13:26" ["post_content"]=> string(502) "Ma kezdődik a bukaresti Liszt Intézetben a 21. Magyar Zene Fesztivál, amelynek az első versenynapján a hallgatóság Maria Velia fuvolista, Ștefania Turcu hegedűs, Valentin Simion csellista produkcióját, valamint Ștefania Fieraru és Diana Negreanu zongorakettősét hallhatják. A versenyszekció holnap és holnapután este folytatódik az intézet Gina Patrichi utcai székhelyén.
" ["post_title"]=> string(41) "Ma kezdődik a 21. Magyar Zene Fesztivál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "ma-kezdodik-a-21-magyar-zene-fesztival" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-12 17:14:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 14:14:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450208" ["menu_order"]=> int(6118) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(450206) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-12 14:59:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 11:59:36" ["post_content"]=> string(708) "50 éves hidegrekord dőlt meg Csíkszeredában, ahol a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka mínusz 3,6 fokot mértek - adta hírül az Agerpres hírügynökség. Legutóbb 1974-ben mértek mínusz 1,3 fokot ezen a napon. Maroshévizen is mínusz 2,3 fok volt, ott 1980 óta számon tartott hidegrekord dőlt meg. A Bucsinon is mínusz 2,7 fokot mértek, ott 1978 óta nem volt ilyen hideg. A meteorológusok arra figyelmeztettek, hogy egész héten az évszakhoz képest szokatlanul hideg időjárás lesz az ország valamennyi régiójában. A hétvégén hegyvidéken havazott is több helyen.
" ["post_title"]=> string(50) "Ötvenéves hidegrekord dőlt meg Csíkszeredában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "otveneves-hidegrekord-dolt-meg-csikszeredaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-12 14:59:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 11:59:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450206" ["menu_order"]=> int(6119) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(450204) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-12 14:57:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 11:57:10" ["post_content"]=> string(485) "A pénteken elkezdődött választási kampány kapcsán az oktatási minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolákban a törvény szerint tilos a politikai tevékenység. A szaktárca emlékeztetett, hogy az iskolában a diákok a politikatudományhoz kapcsolódó tantárgyak keretében tanulnak a politikáról, és senki sem avatkozhat bele ebbe az oktatási folyamatba - olvasható a minisztérium közleményében.
" ["post_title"]=> string(65) "Minisztériumi figyelmeztetés: Az iskolákban tilos kampányolni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "miniszteriumi-figyelmeztetes-az-iskolakban-tilos-kampanyolni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-12 14:57:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 11:57:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450204" ["menu_order"]=> int(6120) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(450202) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-12 14:54:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 11:54:55" ["post_content"]=> string(388) "Áprilisban 4,6 millió nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 21.837-tel többet, mint az előző hónapban. Az átlagnyugdíj értéke 2759 lej volt - derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) adataiból. Az állami nyugdíjrendszerben regisztrált személyek közül 3,7 millióan jogosultak teljes öregségi nyugdíjra.
" ["post_title"]=> string(52) "2759 lej volt áprilisban az átlagnyugdíj értéke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "2759-lej-volt-aprilisban-az-atlagnyugdij-erteke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-12 14:55:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 11:55:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450202" ["menu_order"]=> int(6121) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(450024) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-11 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-11 04:00:00" ["post_content"]=> string(859) "Mai egyházi műsorunkban Oroszhegyi Attila Zsolt pusztakamarási református lelkipásztor igehirdetését hallják.

A Google Maps térképen a Mexikói-öböl Amerikai-öböl néven szerepel, ami szerintük sérti Mexikó szuverenitását és a mexikói terület nemzetközi elismertségét - jelentette be pénteken Claudia Sheinbaum mexikói elnök.
Az Egyesült Államok "megváltoztathatja egy állam, egy hegy vagy egy tó nevét", és azt "bárhogy elnevezheti", ha az az ország területén belül található, de a mexikói és kubai oldalon lévő területeket nem lehet átnevezni - mondta a mexikói elnök, hozzátéve, hogy a Google-nak egyértelműen különbséget kell tennie a kétféle terület között.
Trump röviddel hivatalba lépése után elrendelte, hogy a Mexikói-öböl neve Amerikai-öböl legyen. Trump rendelete szerint azonban ez kizárólag az Egyesült Államok part menti vizeire vonatkozik. A Google még az amerikai elnök névváltoztatási rendeletén is túllépett - mondta Sheinbaum. Mexikó ezt elfogadhatatlannak tartja.
A Mexikói-öböl elnevezés a 16. század óta használatos.
" ["post_title"]=> string(68) "Mexikó pert indított a Google ellen az „Amerikai-öböl” miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "mexiko-pert-inditott-a-google-ellen-az-amerikai-obol-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-10 11:06:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-10 08:06:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450196" ["menu_order"]=> int(6124) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(450193) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-10 10:45:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-10 07:45:47" ["post_content"]=> string(1215) "A rendezvény helyszíne idén is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház lesz majd.
Ez a programterv legkorábbi bejelentése, közölte a szervezéssel harminc éve foglalkozó Káli Király István. A könyvvásár irodalmi programjainak felelőse egyelőre nem árult el részleteket, annyit írtak a szervezők, hogy minden korosztálynak terveznek eseményeket.
„Továbbra is nagy hangsúly kerül az irodalom- és olvasás-népszerűsítésre, a fiatalokat és gyerekeket megcélzó programokra, hiszen egy könyvvásárnak, a könyvkiadásnak és általában véve az irodalomnak a jövője a következő olvasói nemzedék kezében van” – írták a négynapos könyvünnep szervezői közleményükben.
A legjelentősebb magyarországi és erdélyi kiadók lesznek jelen a legújabb köteteikkel. A program konkrét részleteit folyamatosan hozzák nyilvánosságra. Hamarosan az esemény önálló weboldala is elkészül, amelyen a régebbi kiadások anyaga, archívuma is elérhető lesz.
" ["post_title"]=> string(91) "November 13–16. között szervezik meg a 31. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "november-13-16-kozott-szervezik-meg-a-31-marosvasarhelyi-nemzetkozi-konyvvasart" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-10 10:45:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-10 07:45:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450193" ["menu_order"]=> int(6125) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(450190) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-10 10:37:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-10 07:37:29" ["post_content"]=> string(1432) "Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát, közölte péntek délután Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter. „A lépést Magyarország intézkedéseire válaszul, a kölcsönösség elve és nemzeti érdekeink alapján eljárva tettük meg” – írta az ukrán külügyminiszter.
A lépésre azután került sor, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken arról beszélt, hogy a magyar kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni „folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről”, ezért kiutasítottak Magyarországról két, a budapesti ukrán nagykövetségen diplomáciai fedésben dolgozó kémet.
Az ügy előzménye, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) azt állította, letartóztatott két Magyarországnak kémkedő személyt, és leleplezett egy katonai kémhálózatnak nevezett szervezetet Kárpátalján.
Az ukrán kiutasításra reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium: „Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy Ukrajna nem képes elviselni Magyarország békepárti álláspontját. Nem képesek elviselni, hogy nem engedjük magunkat belenyomni a háborúba és nem képesek elviselni, hogy a magyar emberek dönthetnek Ukrajna EU-tagságáról”.
" ["post_title"]=> string(68) "Durvul az Ukrajna és Magyarország közötti titkosszolgálati vita" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "durvul-az-ukrajna-es-magyarorszag-kozotti-titkosszolgalati-vita" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-10 10:37:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-10 07:37:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450190" ["menu_order"]=> int(6126) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(450216) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-05-12 15:20:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 12:20:51" ["post_content"]=> string(1050) "Jelentős előrelépésről számolt be az amerikai pénzügyminiszter az Egyesült Államok és Kína közötti kétnapos kereskedelmi tárgyalások végén ma hajnalban. Scott Bessent szerint nagyon fontos és hatékony megbeszélések zajlottak Svájcban. A tárcavezető a kínai partnerekkel elért eredményekről mára ígért részletes tájékoztatót. Jamieson Greer kereskedelmi képviselő arra mutatott rá, hogy a vártnál gyorsabban sikerült elérni a megegyezést Kínával, ami segít majd lezárni a Donald Trump által korábban kihirdetett nemzeti vészhelyzetet. A kínai kereskedelmi küldöttség vezetője a genfi tárgyalásokat fontos első lépésnek nevezte a nézeteltérések megfelelő megoldása érdekében. Hivatalba lépését követően az amerikai elnök több körben megemelte a Kínából származó áruk vámját, amely jelenleg 145 százalék. Válaszul Kína 125 százalékra növelte az Egyesült Államokból származó termékek behozatali vámját.
" ["post_title"]=> string(93) "Jelentős előrelépés az Egyesült Államok és Kína közötti gazdasági tárgyalásokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "jelentos-elorelepes-az-egyesult-allamok-es-kina-kozotti-gazdasagi-targyalasokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-05-12 15:20:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-05-12 12:20:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=450216" ["menu_order"]=> int(6114) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4d63785838dbe1fd7af2fd171546280a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:deb2ef476777fe9595cd2ba94fc5619a" }