Az első eredményeket június 20-án közlik, a végleges eredményeket június 30-án teszik közzé.
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3618 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3628 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3796 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3549 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Az első eredményeket június 20-án közlik, a végleges eredményeket június 30-án teszik közzé.
Continue Reading
A törvénynek különbséget kellene tennie a tisztségviselők és a tisztviselők között – olvasható az Alkotmánybíróság indoklásában.
Continue Reading
A Salrom által megbízott kivitelező lebontotta azt a két vízhozamlassító gátat, amelyet nemzetközi szakértők javaslatára építettek a Korond-patak felső szakaszán.
Continue Reading
„Törékeny egyensúlyt” tapasztaltak a külföldi szakértők Parajdon.
Continue Reading
Nicuşor Dan államfő mától kezdve naponta találkozik a Cotroceni Palotában az Európa-párti alakulatok vezetőivel és a tárgyalásokon résztvevő szakemberekkel.
Continue Reading
A csaknem ötórás tárgyaláson nem történt előrelépés, többször heves vita alakult ki.
Continue Reading
Három napos gyászt hirdetett Christian Stocker osztrák kancellár a grazi középiskolai lövöldözés nyomán, amelyben kilenc áldozat vesztette életét, az elkövető…
Continue Reading
Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint a csúcstalálkozón az államfő megerősíti Románia elköteleződését Ukrajna támogatásának folytatása, valamint a méltányos és tartós…
Continue Reading
Nem utasította el, de nem is erősítette meg a bíróság az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) azon döntését, amellyel újabb hatvan…
Continue Reading
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,71 százaléka vett részt kedden a román nyelv és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt…
Continue Reading
Június 13-ig fogadják a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) kirendeltségei az egységes agrártámogatási kérelmeket – emlékeztetett mai közleményében az…
Continue Reading
Az Európai Bizottság (EB) hozzávetőlegesen 1,3 milliárd eurót utalt Romániának az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó harmadik kifizetési kérelemben igényelt…
Continue ReadingA nyári érettségire beiratkozott diákok 98 %-a vett részt tegnap a szaktantárgyból tartott írásbeli vizsgán, 25 tanulót csalás vagy csalási kísérlet miatt kizártak – közölte a tanügyminisztérium.
Az érettségizők holnap a szaknak megfelelő választott tantárgyból írásbeliznek, hétfőn pedig anyanyelvből írásbeliznek a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok.
Az első eredményeket június 20-án közlik, a végleges eredményeket június 30-án teszik közzé.
" ["post_title"]=> string(87) "A szaknak megfelelő választott tantárgyból írásbeliznek holnap az érettségizők" ["post_excerpt"]=> string(105) "Az első eredményeket június 20-án közlik, a végleges eredményeket június 30-án teszik közzé. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "a-szaknak-megfelelo-valasztott-tantargybol-irasbeliznek-holnap-az-erettsegizok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-12 12:29:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-12 09:29:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451217" ["menu_order"]=> int(5800) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(451215) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-12 12:27:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-12 09:27:49" ["post_content"]=> string(1379) "A magánélethez való jogot sérti a vagyonnyilatkozatok nyilvános közlése, a törvénynek pedig különbséget kellene tennie a tisztségviselők és a tisztviselők között. Ez az egyik oka annak, hogy az Alkotmánybíróság úgy döntött, titkosítani kell a tisztségviselők vagyon- és érdek nyilatkozatát, illetve megszüntetik a rokonok vagyonbevallásának nyilvános jellegét. A napokban kemény bírálatokat kiváltó döntés meghozatalakor az alkotmánybírák többsége a magánélethez való jog megsértését tartotta a legfőbb gondnak.
Ugyanakkor a taláros testület szerint nem kell nyilvánosságra hozni a Feddhetetlenségi Ügynökség honlapján ezeket a nyilatkozatokat, mert elégséges a törvényes keret az intézményes korrupció leküzdésére. Ezen kívül fennáll annak a veszélye is, hogy a mesterséges intelligencia segítségével a nyilatkozatokban szereplő információk alapján hoznak létre különböző profilokat a tisztségviselőknek.
A rokonok kizárása a nyilatkozattevők sorából azért indokolt, mert azok hibás adatokat közölhetnek, a büntetőjogi felelősségi pedig az aláírót terheli - olvasható az Alkotmánybíróság indoklásában.
" ["post_title"]=> string(123) "Miért döntött úgy az Alkotmánybíróság, hogy titkosítani kell a tisztségviselők vagyon- és érdeknyilatkozatát?" ["post_excerpt"]=> string(147) "A törvénynek különbséget kellene tennie a tisztségviselők és a tisztviselők között - olvasható az Alkotmánybíróság indoklásában. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(106) "miert-dontott-ugy-az-alkotmanybirosag-hogy-titkositani-kell-a-tisztsegviselok-vagyon-es-erdeknyilatkozatat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-12 12:42:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-12 09:42:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451215" ["menu_order"]=> int(5801) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(451212) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-12 12:13:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-12 09:13:22" ["post_content"]=> string(2578) "A Salrom által megbízott kivitelező lebontotta azt a két vízhozamlassító gátat, amelyet nemzetközi szakértők javaslatára építettek a Korond-patak felső szakaszán. Ezek a mindössze 40 centiméter magas akadályok lassították a víz áramlását, így kevesebb édesvíz jutott be a bányába, ezáltal csökkentették a sós visszafolyás mértékét a patakba, majd a Kis-Küküllőbe.
A gátak eltávolítása után azonnal megnőtt a 16 település számára ivóvízbázisként szolgáló Kis-Küküllő sótartalma. Ma a vízellátás átmenetileg megszűnik a Maros megyei Dicsőszentmártonban, Vámosgálfalván és Szászbogácson – írja közleményében a Maros Megyei Prefektusi Hivatal. Arra kérik a lakosságot, hogy tartalékoljon vizet.
Bíró Barna-Botond, Hargita megyei tanácselnök három megoldást javasolt: a Salrom és a román vízügy vezetőinek leváltását, a tárcaközi bizottság jogkörének bővítését kormányhatározattal, vagy rendkívüli állapot kihirdetését.
A Salrom hivatalosan nem adott ki magyarázatot arra, hogy a kivitelező miért bontotta le a küszöböket, ugyanakkor a cég korábban közölte, hogy nem tartja magát illetékesnek folyómedrek szabályozásában, mivel álláspontjuk szerint az a vízügy feladata.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes élesen bírálta ma a Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőit. A politikus a Maszol megkeresésére kijelentette, a kialakult helyzet az érintett állami vállalatok mulasztásainak és felelőtlenségének az eredménye. A miniszterelnök-helyettes közölte, a mai kormányülésen személyesen kéri a miniszterelnököt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket, és azonnal menesszék a két vállalat vezetőjét, olyan embereket nevezzenek ki, akik kézben tudják tartani a helyzetet. Tánczos Barna közölte, a Salrom kivitelező cége által lebontott vízhozamlassítót visszaállították. Tánczos Barna elmondása szerint a helyszínen tartózkodó minisztériumközi bizottságban a fejlesztési-, és a gazdasági minisztérium államtitkárai vesznek részt. Van egy bizottsági döntés, aminek a Salrom, illetve a vízügy alá kellene rendelje magát. Ez nem történt meg tegnap, és ezért kezdődtek a problémák a helyszínen” – nyomatékosította a Maszolnak Tánczos.
"Törékeny egyensúlyt" tapasztaltak a külföldi szakértők Parajdon, ahol véleményük szerint a sóbányát elárasztó víz eltávolítása csak a Korond-patak elterelése után kezdődhet el – derül ki a Hargita megyei prefektúra tegnapi közleményéből, amelyben nyilvánosságra hozta az európai polgári védelmi mechanizmuson keresztül Parajdra küldött szakértők által megfogalmazott összesített szakvéleményeket.
A szakértők hidrológiai, geológiai és környezetvédelmiszempontból elemezték az elárasztott sóbánya helyzetét. A Korond-patak elterelésével július elsejéig kell elkészülni, addig a sóbánya alatti folyószakaszon meg kell oldani a sókivonását az ivóvízből - írták. A helyszínen két váltásban dolgoznak a munkások, akiknek a munkaterületre vezető, az áradások által tönkretett utat is újra kell építeni.
A prefektúra közleménye szerint a külföldi szakértők június 26-ig részletes jelentést is összeállítanak a Parajdon tapasztaltakról. Tegnap a gazdasági minisztérium képviselői a helyi vállalkozókat is tájékoztatták az általuk igényelhető állami támogatásról.
A turizmusból élő parajdi vállalkozók számára infópontot is nyitnak a parajdi polgármesteri hivatalban, ahol a szükséges iratokról, tennivalókról érdeklődhetnek.
" ["post_title"]=> string(70) "A vízeltávolítása csak a Korond-patak elterelése után kezdődhet" ["post_excerpt"]=> string(72) ""Törékeny egyensúlyt" tapasztaltak a külföldi szakértők Parajdon." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "a-vizeltavolitasa-csak-a-korond-patak-elterelese-utan-kezdodhet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-12 12:11:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-12 09:11:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451209" ["menu_order"]=> int(5803) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3570 (24) { ["ID"]=> int(451206) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-12 12:09:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-12 09:09:20" ["post_content"]=> string(860) "Nicuşor Dan államfő mától kezdve naponta találkozik a Cotroceni Palotában az Európa-párti alakulatok vezetőivel és a tárgyalásokon résztvevő szakemberekkel - derült ki hivatalos forrásokból. Az államfő Odesszában tartott sajtótájékoztatóján tegnap este azt mondta, haladtak a tárgyalásokkal és a négy párt nagyon közel áll a költségvetési helyreállítást célzó intézkedéscsomag végleges változatának elfogadásához.
Nicuşor Dan nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a hét végéig bejelentsék az új miniszterelnök személyét, de ez nem biztos. Továbbra is terítéken van minden változat, beleértve a technokrata miniszterelnök személyét is - mondta az államfő. (Rador)
Eredménytelenül zárultak a pártok közötti tegnap délutáni egyeztetések a költségvetési hiányt csökkenő intézkedésekről – adja hírül a Digi 24 hírtelevízió, aki úgy tudja, hogy a megbeszélésen a kabinet összes minisztere részt vett. A csaknem ötórás tárgyaláson nem történt előrelépés, többször heves vita alakult ki, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Szociáldemokrata Párt képviselői egymást vádolták.
Néhány általános egyetértés mellett komoly nézetkülönbségek is mutatkoznak, mint például a költségvetési kiadások csökkentésének szükségessége, a nagyberuházások fenntartása vagy egyes adók módosítása.
A Szociáldemokrata Párt progresszív adózást és szolidaritási adót vezetne be a 12 ezer lejnél magasabb havi jövedelmekre. Ezzel szemben a Mentsétek meg Romániát Szövetség és az RMDSZ elutasítja a szolidaritási adót, utóbbi pedig ragaszkodik az egységes adókulcs megtartásához. A Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt nem támogatja az általános áfakulcs emelését, legfeljebb egyes szektorokban, bonyolult kompenzációs rendszer mellett.
Az USR viszont semmilyen adóemelést nem fogadna el, és inkább a kiadások visszafogását szorgalmazza. A politikai pártok delegációi következő alkalommal Nicușor Dan államfő jelenlétében ülnek ismét tárgyalóasztalhoz.
" ["post_title"]=> string(61) "Eredménytelenül zárultak a pártok közötti egyeztetések" ["post_excerpt"]=> string(96) "A csaknem ötórás tárgyaláson nem történt előrelépés, többször heves vita alakult ki." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "eredmenytelenul-zarultak-a-partok-kozotti-egyeztetesek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-12 12:01:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-12 09:01:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451203" ["menu_order"]=> int(5805) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3652 (24) { ["ID"]=> int(451201) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-11 14:19:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-11 11:19:43" ["post_content"]=> string(2373) "Három napos gyászt hirdetett Christian Stocker osztrák kancellár a grazi középiskolai lövöldözés nyomán, amelyben kilenc áldozat vesztette életét, az elkövető pedig öngyilkosságot követett el.
Grazban tartott sajtótájékoztatóján a néppárti kancellár kijelentette, hogy a három nap során félárbócra eresztik az osztrák zászlókat a középületeken, szerdán délelőtt 10 órakor pedig országosan egy perc néma csönddel is megemlékeztek az áldozatokról. “Az egész ország szolidaritása hivatott némi vígaszt nyújtani e sötét órákban e szörnyű tett áldozatai hozzátartozóinak” – hangsúlyozta Stocker.
A grazi iskola elleni támadásban tíz ember vesztette éltét, az áldozatok közül hatan nők, hárman férfiak, az elkövető pedig önkezűleg vetett véget életének. A 21 éves tettes indítékát egyelőre homály fedi. Gerhard Karner osztrák szövetségi belügyminiszter szerint az oktatási intézmény egyik egykori diákjáról van szó, aki nem végezte el a szóban forgó középiskolát. A tettes korábban nem volt ismert a hatóságok előtt. Elke Kahr, Graz polgármestere korábban közölte, hogy számos diák és tanár is megsebesült, sok sebesültet kórházba szállítottak. A rendőrség több egysége és a Cobra különleges egység is részt vett az akcióban.
A grazi középiskolai lövöldözés sérültjei között két román állampolgár is található – közölte a külügyminisztérium.Családtagjaikat értesítették a történtekről és Románia bécsi nagykövetsége kész konzuli támogatást nyújtani, amennyiben igény van rá – derül ki a közleményből. A tájékoztatás nem részletezi, hogy a két román állampolgár sérülése mennyire súlyos.

Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint a csúcstalálkozón az államfő megerősíti Románia elköteleződését Ukrajna támogatásának folytatása, valamint a méltányos és tartós béke megteremtésében és az Ukrajna újjáépítésében való részvétel mellett.
Nicușor Dan részt vesz egy háromoldalú találkozón is a Moldovai Köztársaság és Ukrajna vezetőivel. Az egyeztetésen az energetikai infrastruktúra összekötésével kapcsolatos fontosabb projektekről, az EU-csatlakozási folyamatról és a biztonsági együttműködésről tárgyalnak majd a felek.Ez az első olyan háromoldalú találkozó, amelyiken a szomszédos országok a legmagasabb szinten képviseltetik magukat. Ez is igazolja az együttműködésük erősítésére irányuló elszántságot – nyomatékosította az államelnöki hivatal, közleményben.

Nem utasította el, de nem is erősítette meg a bíróság az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) azon döntését, amellyel újabb hatvan napra tiltották el hivatali feladatköre gyakorlásától a marosvásárhelyi polgármestert.
Egy, már lezárt periratból kiemelt vád alapján áprilisban hatvan napra függesztette fel hivatalából Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert a korrupcióellenes ügyészség. Az előljáró óvását a bíróság akkor elutasította, így június hetedikéig érvényes eltiltást kapott. A határidő lejárta előtt a DNA úgy határozott, hogy meghosszabbítja a hatósági felügyelet érvényességét és a mellé rendelt intézkedést. A polgármester ezúttal is fellebbezett, ügyvédje azt is kérte, hogy tartsák be a hatályos törvényeket és úgy rendeljék ki a bírót aki dönt az ügyében. A döntés meghozatalát tegnap június 25-re halasztotta a hatóság.
Soós Zoltán felfüggesztésének ideje alatt Kovács Mihály Levente alpolgármester látja el a városvezetői feladatokat.

A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,71 százaléka vett részt kedden a román nyelv és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium. A hiányzók száma 1256 volt, 25 diákot pedig csalás vagy csalási kísérlet miatt kizártak.
Az érettségizők ma a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből), pénteken pedig a választott tantárgyból írásbeliznek. Június 16-án, hétfőn anyanyelvből írásbeliznek azok a diákok, akik valamelyik nemzeti kisebbség nyelvén tanultak a középiskolában.
Az érettségi vizsga első eredményeit június 20-án délig teszik közzé. A vizsgázók aznap 14 és 18 óra között, illetve 23-án és 24-én megtekinthetik a dolgozatokat, illetve óvást nyújthatnak be. A végleges eredményeket június 30-án közlik.

Június 13-ig fogadják a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) kirendeltségei az egységes agrártámogatási kérelmeket – emlékeztetett mai közleményében az intézmény.
Nicoleta Gabriela Andrei APIA-igazgató arra biztatott minden mezőgazdasági termelőt, hogy a kérelem aláírása előtt alaposan ellenőrizzék a beírt adatokat, és ha bármilyen kérdésük van, forduljanak bizalommal az ügynökség munkatársaihoz.
Az agrártámogatási kérelmeket elektronikusan lehet benyújtani, az IPA-Online alkalmazáson keresztül, de a gazdáknak személyesen is meg kell jelenniük az APIA székhelyén, hogy írják alá azokat. Azoknak, akik elektronikus aláírást használnak, előzetesen értesíteniük kell erről az illetékes kirendeltséget és felelős tisztviselőt.
Idén eddig 686.691 egységes agrártámogatási kérelmet nyújtottak be, ez a 2025-ös igénylések becsült számának több mint 94 százaléka.

Az Európai Bizottság (EB) hozzávetőlegesen 1,3 milliárd eurót utalt Romániának az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó harmadik kifizetési kérelemben igényelt összegből –közölte a pénzügyminisztérium.
A tárca tájékoztatása szerint az 1,3 milliárd euróból 622 millió euró vissza nem térítendő támogatás, 657 millió euró pedig kedvezményes hitel. A közleményben emlékeztetnek arra is, hogy a teljes igényelt összeg 2,02 milliárd euró volt, 869 millió euró kifizetését azonban ideiglenesen felfüggesztette az EB, mert három mérföldkövet nem teljesített Románia. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezt a pénzt elvesztette az ország – hangsúlyozták, hozzátéve, hogy ezt az összeget is meg fogja kapnia Románia, hogyha hat hónapon belül, vagyis 2025. november 28-ig teljesíti a követelményeket.
Az egyik ilyen mérföldkő az állami vállalatok teljesítményét felügyelő ügynökség (AMEPIP) vezetőségének uniós kritériumok szerinti kinevezése, a másik az energiaügyi minisztérium fennhatósága alá tartozó állami vállalatok vezetőinek kinevezése, a harmadik pedig a különnyugdíjak szabályozása. Románia eddig 10,74 milliárd eurót kapott meg az ország számára az uniós helyreállítási alapból elkülönített 28,5 milliárd euróból – közölte a pénzügyi szaktárca.

A nyári érettségire beiratkozott diákok 98 %-a vett részt tegnap a szaktantárgyból tartott írásbeli vizsgán, 25 tanulót csalás vagy csalási kísérlet miatt kizártak – közölte a tanügyminisztérium.
Az érettségizők holnap a szaknak megfelelő választott tantárgyból írásbeliznek, hétfőn pedig anyanyelvből írásbeliznek a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok.
Az első eredményeket június 20-án közlik, a végleges eredményeket június 30-án teszik közzé.
" ["post_title"]=> string(87) "A szaknak megfelelő választott tantárgyból írásbeliznek holnap az érettségizők" ["post_excerpt"]=> string(105) "Az első eredményeket június 20-án közlik, a végleges eredményeket június 30-án teszik közzé. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "a-szaknak-megfelelo-valasztott-tantargybol-irasbeliznek-holnap-az-erettsegizok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-12 12:29:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-12 09:29:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451217" ["menu_order"]=> int(5800) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "05360e8c0fe704a7635ee13c8fe456b6" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:0370efe45947cd0d11e34dd7c6cbf608" }