A bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban lépett fel június 7-én, pünkösd szombatján Pálúr János, a Budapest-fasori Református Templom orgonistája,…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3765 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
A bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban lépett fel június 7-én, pünkösd szombatján Pálúr János, a Budapest-fasori Református Templom orgonistája,…
Continue Reading
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Országos Hidrológiai Intézet 12 megye folyóira. Az érintett megyék: Hunyad, Bihar, Kolozs, Fehér, Hargita,…
Continue Reading
Romániában az idei szezonban az elmúlt 28 év legnagyobb búzatermését várják, ami azt jelenti, hogy az ország a következő mezőgazdasági…
Continue Reading
A bukaresti ingatlannal rendelkező parlamenti képviselők nem számolhatnák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjat, ha elfogadják Ciprian Șerban képviselőházi…
Continue Reading
Spanyolországban 50 százalékkal nőtt a szervdonációk száma az elmúlt évtizedben – derült ki a nemzeti transzplantációs szervezet (ONT) jelentéséből. A…
Continue Reading
Parajdon folyamatosan üzemeltetnek tíz nagy teljesítményű szivattyút, hogy megakadályozzák a Korond-patak további sóval való fertőzését. A sóbánya fölötti részen kiszivattyúzzák…
Continue Reading
A kormányprogram nagy része elkészült, de sem a deficitcsökkentési csomaggal, sem a kormányprogrammal nem lehet haladni addig, amíg nincs miniszterelnök-jelölt…
Continue Reading
Idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját a RADOR, a román közszolgálati rádió hírügynöksége, amely 1990 tavaszán jött létre azzal a céllal,…
Continue Reading
Hétfőn kora reggel Irán újabb rakétatámadást indított Izrael ellen, órákkal azután, hogy az Izraeli Védelmi Erők bejelentették, hogy föld-föld rakétabázisokat…
Continue Reading
Nicușor Dan államelnök hétfőn az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb, a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség képviselőivel találkozott.
(tovább…) Continue Reading
Ma újra tárgyalóasztalhoz ülnek a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ vezetői, hogy folytassák a kormányalakítási egyeztetéseket, valamint kidolgozzák a költségvetési hiány csökkentésére irányuló fiskális intézkedési tervet.
(tovább…) Continue Reading
Buzău polgármestere, Constantin Toma, vasárnap azt nyilatkozta a Digi24-nek: nem hiszi, hogy a PSD részt venne a következő kormányban. Elmondása szerint a párt döntéshozói sorában nincs meg a hajlandóság a kormányzásra.
(tovább…) Continue ReadingA bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban lépett fel június 7-én, pünkösd szombatján Pálúr János, a Budapest-fasori Református Templom orgonistája, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona- és improvizáció tanára. A román fővárosban immár ötödik alkalommal megrendezett Cantus Ecclesiae Nemzetközi Orgonafesztiválon egy saját alkotást, valamint egy Ott Rezső, egy Charles-Marie Widor és egy Maurice Duruflé szerzeményt adott elő. Adásunkban vele beszélget Borbély Tamás.
Pálúr János orgonaművész 1967-ben született Budapesten. Tanulmányait Baróti István, Lehotka Gábor és Olivier Latry tanítványaként folytatta a budapesti Zeneakadémián és a Párizsi Konzervatóriumban. Még diákéveiben megnyerte a mecheleni Flor Peeters, illetve a budapesti Gárdonyi Zoltán emlékverseny első díját, majd franciaországi tanulmánya végén a Párizsi Előadói Nagydíjat és a párizsi nemzetközi orgonaverseny kortárs zenei különdíját is. 2013-ban Károli Emlékérmet kapott, 2017-ben pedig a Liszt-díj állami kitüntetéssel ismerték el csaknem 30 éves művészi pályafutását.
Európa 17 országában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Oroszországban, Ausztráliában és Dél-Koreában adott hangversenyeket. Huszonhat CD-t készített négy kiadónál. Ötszáz YouTube felvétele eddig 850-ezernél is több megtekintést vonzott.
Legfőbb szívügyének az egyházzenét gazdagító improvizációt tekinti, amelynek páratlan nyugat-európai hagyományát a legmagasabb színvonalon szeretné meghonosítani.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Országos Hidrológiai Intézet 12 megye folyóira. Az érintett megyék: Hunyad, Bihar, Kolozs, Fehér, Hargita, Kovászna, Szeben, Suceava, Neamț, Bákó, Vrancea és Buzău.
A szakemberek szerint szerda reggel 9 óráig nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon, villámárvizek alakulhatnak ki, és a vízállás meghaladhatja az elsőfokú készültségi szintet az említett megyék területén.
A tájékoztatás szerint az árvízveszély fokozottabb Kolozs és Fehér megye kisebb folyóin.
" ["post_title"]=> string(84) "Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a hidrológusok 12 megyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "elsofoku-arvizvedelmi-keszultseget-rendeltek-el-a-hidrologusok-12-megyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-17 13:02:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-17 10:02:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451385" ["menu_order"]=> int(5737) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(451383) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-17 12:58:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-17 09:58:12" ["post_content"]=> string(1091) "Romániában az idei szezonban az elmúlt 28 év legnagyobb búzatermését várják, ami azt jelenti, hogy az ország a következő mezőgazdasági évben Európa egyik vezető búzaexportőrévé léphet elő. Az Argus Media elemzői szerint az idei szezonban a búzatermés elérheti a 12,2 millió tonnát, szemben a tavalyi 10,2 millió tonnával.
A növekedés elsősorban a hektáronkénti hozamok javulásának és a vetésterület növekedésének köszönhető. Románia jelentősége a búza világpiacán is megnőtt, amit az is mutat, hogy a CME Group amerikai tőzsdei szolgáltató a romániai és bulgáriai kikötői gabonaárakat használja a Fekete-tenger térségéből származó búzával való új határidős kereskedésben.
Az Európai Bizottság adatai szerint idén áprilisig Románia búzakivitele már meghaladta Franciaországét, amely tavaly a bőséges csapadék miatt szenvedett el terméskiesést.
" ["post_title"]=> string(65) "Románia rekord búzatermésre készül, exportvezetővé válhat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "romania-rekord-buzatermesre-keszul-exportvezetove-valhat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-17 12:58:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-17 09:58:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451383" ["menu_order"]=> int(5738) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(451381) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-17 12:33:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-17 09:33:52" ["post_content"]=> string(838) "A bukaresti ingatlannal rendelkező parlamenti képviselők nem számolhatnák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjat, ha elfogadják Ciprian Șerban képviselőházi elnök törvényjavaslatát.
A szociáldemokrata politikus elmondta, hogy tervezete szerint nem számolhatják el a bérleti díjat azok a parlamenti képviselők vagy szenátorok sem, akiknek a házastársa rendelkezik ingatlannal a fővárosban. „Ez erkölcsi kérdés” – tette hozzá az alsóház elnöke.
A politikus elmondta, hogy a sajtó jelzései után érezte szükségét a törvénymódosításnak, amellyel egyetért a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu is.
" ["post_title"]=> string(71) "Nem fizetnek albérletet a bukaresti képviselőknek és szenátoroknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "nem-fizetnek-alberletet-a-bukaresti-kepviseloknek-es-szenatoroknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-17 12:33:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-17 09:33:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451381" ["menu_order"]=> int(5739) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(451378) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-17 12:25:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-17 09:25:20" ["post_content"]=> string(1725) "Spanyolországban 50 százalékkal nőtt a szervdonációk száma az elmúlt évtizedben - derült ki a nemzeti transzplantációs szervezet (ONT) jelentéséből.
A tájékoztatás szerint, míg 2014-ben még 1682-en adományozták oda szerveiket haláluk után, addig 2024-ben már 2562-en határoztak erről, amelynek köszönhetően több mint 6400 átültetés valósulhatott meg.
Évtizedes összehasonlításban a felajánlások száma meghaladta a 23 ezret, az elvégzett beavatkozások száma pedig közelít az 53 ezerhez.
Spanyolországban 2024-ben egymillió lakosra vetítve 32 fő volt a szervadományozók aránya, míg tíz évvel később elérte az 52-őt. Az európai átlag ennek kevesebb mint a fele, 22,9.
A dél-európai ország több mint 30 éve tartja vezető helyét a világon mind a szervadományozásban, mind az átültetésben, évről-évre megdöntve saját rekordját.
A jelentés felhívta a figyelmet a kórházi donációs koordinátorok munkájának jelentőségére is, kiemelve, hogy nekik köszönhetően a donorok 38 százaléka olyan egészségügyi intézményből került ki, ahol nem végeznek transzplantációt. Tíz év alatt 62 százalékkal nőtt a felajánlások száma ezekből a kórházakból, így lehetővé téve több mint 11 ezer vesetranszplantációt, 5000 máj-, 1700 tüdő-, 1000 szív-, csaknem 300 hasnyálmirigy-, és 13 bélátültetést.
" ["post_title"]=> string(88) "Spanyolországban 50 százalékkal nőtt a szervdonációk száma az elmúlt évtizedben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "spanyolorszagban-50-szazalekkal-nott-a-szervdonaciok-szama-az-elmult-evtizedben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-17 12:25:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-17 09:25:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451378" ["menu_order"]=> int(5740) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(451376) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-17 11:51:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-17 08:51:23" ["post_content"]=> string(988) "Parajdon folyamatosan üzemeltetnek tíz nagy teljesítményű szivattyút, hogy megakadályozzák a Korond-patak további sóval való fertőzését. A sóbánya fölötti részen kiszivattyúzzák az édesvizet, és a sóbánya alatti területen engedik vissza a Korond-patakba, megakadályozva ezáltal, hogy az édesvíz sóval érintkezzen. A szivattyúzás a patak elterelésén dolgozó céget is segíti a munkában, mivel a víz nem mossa tovább a területet.
Az országos vízügyi igazgatóság (ANAR) szakemberei sűrűn ellenőrzik a Korond-patak, a Kis-Küküllő, a Nagy-Küküllő és a Maros vizének minőségét. A hétfő délutáni laboratóriumi elemzések szerint a folyóvizek sótartalma az összes ellenőrzött szakaszon továbbra is magas. Ez a Maros magyarországi szakaszát is érinti, ezért tájékoztatták a veszélyről a budapesti hatóságokat.
" ["post_title"]=> string(103) "Tíz motoros szivattyú folyamatos működtetésével csökkentik a Korond-patak vizének sótartalmát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(93) "tiz-motoros-szivattyu-folyamatos-mukodtetesevel-csokkentik-a-korond-patak-vizenek-sotartalmat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-17 11:51:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-17 08:51:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451376" ["menu_order"]=> int(5741) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(451370) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-17 10:44:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-17 07:44:38" ["post_content"]=> string(2042) "A kormányprogram nagy része elkészült, de sem a deficitcsökkentési csomaggal, sem a kormányprogrammal nem lehet haladni addig, amíg nincs miniszterelnök-jelölt - jelentette ki hétfő este az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunort a kormányalakítási tárgyalások állásáról kérdezték a Digi24 stúdiójában.
A politikus elmondta, hogy a kormányzásra készülő pártok eddig sokat vitatkoztak a deficitcsökkentési csomagról, az adóreform egészéről és az új kormányra váró legsürgősebb intézkedésekről. Politikai egyeztetések is zajlottak arról, hogyan kellene működnie a koalíciónak. De nem sikerült eljutni odáig, hogy kit javasolna a koalíció miniszterelnöknek. „Kell lennie egy javaslatnak a tarsolyunkban, amikor az államfő konzultációra hívja a pártokat. A jelölt hiánya voltaképpen azt jelenti, hogy nincs senki ebben a pillanatban, aki vállalná a miniszterelnöki tisztséget, mindazzal a felelősséggel, ami ezzel jár” – magyarázta Kelemen.
Elmondta, hogy a koalícióban tárgyaltak már a mandátum közbeni miniszterelnök-cseréről, vagyis a korábban már alkalmazott rotáció lehetőségéről, és felmerült egy technokrata miniszterelnök is. „Az összes politikai lehetőséget kimerítettük” – tette hozzá. Mindazonáltal úgy vélekedett, hogy körvonalazódni fog egy megoldás, és ezen a héten az államfő nevesíteni fogja a miniszterelnök-jelöltet, jövő hét elején pedig a parlament szavazhat az új kormányról.
Hangsúlyozta, hogy nem egy technokrata miniszterelnök-jelöltnek, hanem egy politikusnak kellene kormányt alakítania. Az előbbi megoldásnak ugyanis az lenne az üzenete, hogy a politikusok megfutamodtak a felelősség elől, pedig a kampány idején éppen a kormányzáshoz kérték az emberek szavazatát.
" ["post_title"]=> string(43) "Nem tülekednek a miniszterelnök-jelöltek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nem-tulekednek-a-miniszterelnok-jeloltek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-17 10:44:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-17 07:44:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451370" ["menu_order"]=> int(5743) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(451365) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-16 16:50:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-16 13:50:08" ["post_content"]=> string(1749) "Idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját a RADOR, a román közszolgálati rádió hírügynöksége, amely 1990 tavaszán jött létre azzal a céllal, hogy gyors, pontos és sokoldalú hírekkel szolgálja a hazai közönséget. Azóta is a legnagyobb romániai médiafigyelő központként működik: több mint 50 rádió- és tévécsatorna, valamint több száz külföldi sajtótermék anyagát dolgozza fel nap mint nap. Hírszolgáltatása kiterjed belföldi és helyi hírekre, nemzetközi sajtószemlékre, tematikus hírösszefoglalókra és egyedi igényekre szabott médiafigyelésekre.
A www.rador.ro honlapon megjelent tájékoztatás szerint a RADOR hírügynökség általános hírfolyama egy olyan sokoldalú belföldi tudósítói hálózatra épül, amelynek gerincét a Román Rádió főcsatornája (Radio România Actualități) munkatársai képezik, de kiemelkedő a helyi hírszolgáltatása is, hiszen hírfolyamában rendszeresen megjelennek a közszolgálati rádió kilenc regionális stúdiójának anyagai is.
A RADOR 15 nyelven figyeli a nemzetközi írott sajtót. Adatbázisában több mint 400 sajtótermék szerepel, ezek gyakorlatilag lefedik Európát, Észak- és Latin-Amerikát, részben Ázsiát, Afrikát és Ausztráliát is.

Hétfőn kora reggel Irán újabb rakétatámadást indított Izrael ellen, órákkal azután, hogy az Izraeli Védelmi Erők bejelentették, hogy föld-föld rakétabázisokat támadtak Közép-Iránban. Az izraeli hadsereg azt is közölte, hogy csapást mért a Kudsz Erőkhöz tartozó parancsnoki központokra. Ez az iráni Iszlám Forradalmi Gárda egyik ága, amely Irán külföldi erőit irányítja. Az izraeli hatóságok szerint a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka folyamán végrehajtott csapások legalább öt ember halálát okozták, és több mint százan megsebesültek. Amikor vasárnap késő este arról kérdezték, hogyan tervezi a helyzet deeszkalációját, Donald Trump amerikai elnök azt mondta: „néha a harcot végig kell harcolni”. Salamon Márton Lászlóval, a tel-avivi Román Kulturális Intézet igazgatójával Szőcs Levente beszélgetett.
Nicușor Dan államelnök hétfőn az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb, a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti Szövetség képviselőivel találkozott.
Bogdan Hossu, az Alfa Kartell vezetője a tanácskozás elején kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag sajtóban kiszivárogtatott megszorító intézkedései elfogadhatatlanok. Az elnöki hivatal által közölt felvételek szerint Hossu leszögezte: az Alfa Kartell, de valószínűleg a többi szakszervezet is azon a véleményen van, hogy ezek a megszorító intézkedések elfogadhatatlanok, és nem értenek egyet azzal, hogy elhirtelenkedett döntésekkel bérpótlékokat szüntessenek meg és béreket csökkentsenek, ami a gyorsan emelkedő infláció miatt már legyengült vásárlóerő további gyengüléséhez vezetne. Hossu hangsúlyozta: az ilyen fontos és radikális intézkedések meghozatala előtt a szociális partnerekkel is tanácskozni kell.
" ["post_title"]=> string(45) "A szakszervezetekkel egyeztetett az államfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "a-szakszervezetekkel-egyeztetett-az-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-16 14:48:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-16 11:48:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451358" ["menu_order"]=> int(5746) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(451356) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-16 14:46:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-16 11:46:16" ["post_content"]=> string(632) "Ma újra tárgyalóasztalhoz ülnek a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ vezetői, hogy folytassák a kormányalakítási egyeztetéseket, valamint kidolgozzák a költségvetési hiány csökkentésére irányuló fiskális intézkedési tervet.
Az új kormány megalakulása azért sürgető, mivel június 20-án lejár a jelenlegi kormány ideiglenes mandátuma, és ugyanaznap Bukarestnek be kell nyújtania egy hiteles hiánycsökkentési tervet az Európai Bizottság felé.
" ["post_title"]=> string(49) "Folytatódnak a kormányalakítási tárgyalások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "folytatodnak-a-kormanyalakitasi-targyalasok-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-16 14:46:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-16 11:46:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451356" ["menu_order"]=> int(5747) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(451354) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-16 14:45:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-16 11:45:14" ["post_content"]=> string(756) "Buzău polgármestere, Constantin Toma, vasárnap azt nyilatkozta a Digi24-nek: nem hiszi, hogy a PSD részt venne a következő kormányban. Elmondása szerint a párt döntéshozói sorában nincs meg a hajlandóság a kormányzásra.
Bírálta ugyanakkor a PSD vezetői által erőltetett rotációs rendszert a kormány élén. Szerinte mielőbb szükség van egy kiválasztott, felelősségteljes miniszterelnökre, akit mindenki támogat. A polgármester kiemelte: Románia "reménytelen helyzetben" van, azonnali együttműködésre van szükség – se feltételek, se halogatás nem fér bele.
" ["post_title"]=> string(50) "Felelősségteljes miniszterelnökre van szükség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "felelossegteljes-miniszterelnokre-van-szukseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-16 14:45:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-16 11:45:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451354" ["menu_order"]=> int(5748) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(451294) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-17 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-17 11:00:00" ["post_content"]=> string(2437) "A bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban lépett fel június 7-én, pünkösd szombatján Pálúr János, a Budapest-fasori Református Templom orgonistája, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona- és improvizáció tanára. A román fővárosban immár ötödik alkalommal megrendezett Cantus Ecclesiae Nemzetközi Orgonafesztiválon egy saját alkotást, valamint egy Ott Rezső, egy Charles-Marie Widor és egy Maurice Duruflé szerzeményt adott elő. Adásunkban vele beszélget Borbély Tamás.
Pálúr János orgonaművész 1967-ben született Budapesten. Tanulmányait Baróti István, Lehotka Gábor és Olivier Latry tanítványaként folytatta a budapesti Zeneakadémián és a Párizsi Konzervatóriumban. Még diákéveiben megnyerte a mecheleni Flor Peeters, illetve a budapesti Gárdonyi Zoltán emlékverseny első díját, majd franciaországi tanulmánya végén a Párizsi Előadói Nagydíjat és a párizsi nemzetközi orgonaverseny kortárs zenei különdíját is. 2013-ban Károli Emlékérmet kapott, 2017-ben pedig a Liszt-díj állami kitüntetéssel ismerték el csaknem 30 éves művészi pályafutását.
Európa 17 országában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Oroszországban, Ausztráliában és Dél-Koreában adott hangversenyeket. Huszonhat CD-t készített négy kiadónál. Ötszáz YouTube felvétele eddig 850-ezernél is több megtekintést vonzott.
Legfőbb szívügyének az egyházzenét gazdagító improvizációt tekinti, amelynek páratlan nyugat-európai hagyományát a legmagasabb színvonalon szeretné meghonosítani.
