Ismeretlen elkövetők tegnap késő este felgyújtották Kárpátalján a palágykomoróci görögkatolikus templomot – írja a Mandiner. A tűz szerencsére nem terjedt…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3450 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3592 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3483 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Ismeretlen elkövetők tegnap késő este felgyújtották Kárpátalján a palágykomoróci görögkatolikus templomot – írja a Mandiner. A tűz szerencsére nem terjedt…
Continue Reading
Ránk számíthatsz! mottóval rendezik meg jövő héten, július 22–27-e között Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort. Az idei…
Continue Reading
Az INSCOP Research által megkérdezettek 85 százaléka mondta azt, hogy vallásosnak tartja magát, 15 százalék nem vallja magát annak, 1…
Continue Reading
Idén eddig több mint 42.500 munkavállalási engedélyt adott ki külföldi állampolgároknak a Bevándorlási Főfelügyelőség – számolt be egy szerdai szakmai…
Continue Reading
Jelenleg 15 kórház épül Romániában uniós helyreállítási forrásokból – jelentette ki egy szerdai sajtóeseményen az egészségügyi miniszter. Alexandru Rogobete közlése…
Continue Reading
Kihirdette Nicușor Dan államfő csütörtökön azt a törvényt, amelyik rendeletek kiadására hatalmazza fel a kormányt a parlamenti szünet idejére –…
Continue Reading
Az Alkotmánybíróság egyhangúlag elutasította csütörtökön Nicușor Dan államfő alkotmányossági kifogását a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő tartalmak terjesztésének büntetését szigorító törvény…
Continue Reading
Csehország nem csatlakozik az amerikai fegyverek megvásárlásához az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajna számára – közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök…
Continue Reading
Donald Trump szerint vámok mellett egyéb szankciók is lehetségesek Oroszországgal szemben, amennyiben 50 napon belül nincs előrelépés az ukrajnai háború…
Continue Reading
Szükség van arra, hogy elkészüljön az első európai klímaalkalmazkodási törvény, mert az emberek már most is szenvednek az éghajlatváltozás hatásaitól…
Continue Reading
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy a kormány változásokat készít elő az ingatlanok és gépjárművek adóztatásában. Tegnap este az Antena 3…
Continue Reading
Ilie Bolojan miniszterelnök és Alexandru Nazare pénzügyminiszter tegnap bemutatta a Standard & Poor’s hitelminősítő ügynökség képviselőinek a kormány által az…
Continue ReadingIsmeretlen elkövetők tegnap késő este felgyújtották Kárpátalján a palágykomoróci görögkatolikus templomot – írja a Mandiner. A tűz szerencsére nem terjedt tovább, ugyanis a hatóságok gyorsan reagáltak, de a sekrestye ajtaja jelentős károkat szenvedett.
Az eset megrázta a helyi közösséget, főleg azért, mert az elkövetők két feliratot festettek a templom falára: „Magyarok, takarodjatok!” és „Késhegyre a magyarokat!”. A támadás háttere egyelőre ismeretlen, a helyi hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.
" ["post_title"]=> string(59) "Felgyújtott kárpátaljai templom magyarellenes felirattal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "felgyujtott-karpataljai-templom-magyarellenes-felirattal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-17 14:48:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-17 11:48:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452391" ["menu_order"]=> int(5425) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(452388) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-17 14:45:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-17 11:45:59" ["post_content"]=> string(2177) "Ránk számíthatsz! mottóval rendezik meg jövő héten, július 22–27-e között Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort. Az idei Tusványos mottója nem csupán szlogen, hanem a rendezvény lényegét összegzi, ami a közösség, bizalom és összetartozás – mondta Popa Ilona főszervező, aki szerint idén is változatos programmal készülnek, több mint ezer előadó részvételével.
A főbb témakörök között szerepel többek között az Európai Unió, Magyarország és a térség helyzete és lehetőségei, Donald Trump amerikai elnök megválasztásának hatása, a háború és a védelmi rendszerek megerősítése, de a nemzeti régiók, nemzeti kisebbségek és a kisebbségi jogok helyzete is. Orbán Viktor magyar miniszterelnök szokás szerint szombaton, július 26-án tartja hagyományos előadását, amelyre külön kell regisztrálni a tusvanyos.ro honlapon július 24-én éjfélig.
Az esti koncerteken többek között a Hooligans, a Tankcsapda, a Magna cum Laude, a Neoton Família, a Republic és Rúzsa Magdi is fellép majd.
A tábor területére 16 óráig ingyenes a belépés, utána 40 lejes napijegyet kell váltani. A sátorozás napi 40 lej, a fesztivál teljes idejére 150 lej, a sátorjegyet váltóknak nem kell belépőt fizetni.
Az idei tábor újdonsága, hogy a karszalag névre szóló, személyes adatokat kérnek hozzá, ezért a szervezők javasolják a honlapon elérhető online jegyváltást.

Az INSCOP Research által megkérdezettek 85 százaléka mondta azt, hogy vallásosnak tartja magát, 15 százalék nem vallja magát annak, 1 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.
A csütörtökön ismertetett közvélemény-kutatás szerint legfőképpen a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szavazói (97 százalék), az elemi iskolai végzettséggel rendelkezők (97 százalék) és a vidéken élők (93 százalék) vallják magukat vallásosnak. A lakosság többi részéhez képest nagyobb arányban vallották azt, hogy nem tekintik magukat vallásosnak a felsőfokú végzettségűek (30 százalék), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szavazói (36 százalék), a 30 éven aluli fiatalok (23 százalék), a Bukarestben élők (29 százalék) és a nagyvárosok lakosai (22 százalék). A megkérdezettek 25 százaléka bevallása szerint csak a nagy ünnepeken, 23 százaléka hetente egyszer megy templomba.
A felmérés június 20. és 26. között készült 1150 személy megkérdezésével. A hibahatár ± 2,9 százalék.

Idén eddig több mint 42.500 munkavállalási engedélyt adott ki külföldi állampolgároknak a Bevándorlási Főfelügyelőség - számolt be egy szerdai szakmai rendezvényen a főfelügyelőség migrációs igazgatóságának vezetője.
Daniel Titirigi emlékeztetett, hogy 2015-ben még csak évente 5000 vendégmunkás romániai munkavállalását tette lehetővé a kormány, négy éve azonban a kvóta már évi 100 ezer fő. Ez a szám a romániai munkaerőpiacra újonnan belépő személyekre vonatkozik.
Az elmúlt években jelentősen megnövekedett a munkaerő iránti kereslet Romániában, főként az építőiparban és a szolgáltatások területén. Bevándorlási Főfelügyelőség korábban közölt adatai szerint 2024 végén több mint 140 ezer nem uniós munkavállaló dolgozott legálisan Romániában. A legtöbben Nepálból, Srí Lankáról, Törökországból és Indiából érkeztek, és főként a feldolgozóiparban, az építőiparban, a kereskedelemben és a vendéglátóiparban dolgoznak.

Jelenleg 15 kórház épül Romániában uniós helyreállítási forrásokból – jelentette ki egy szerdai sajtóeseményen az egészségügyi miniszter. Alexandru Rogobete közlése szerint a 15 kórházból 12 az EU helyreállítási alapjában Románia rendelkezésére álló vissza nem térítendő támogatásból, a három pedig kedvezményes hitelből épül. A tárcavezető említette, hogy az országos helyreállítási tervben szereplő öt kórház – köztük a brassói tüdő- és a lugosi kórház is - elveszítette az uniós finanszírozást a közbeszerződési eljárások elhúzódása miatt.
A miniszter hangsúlyozta, az elmúlt 35 évben 2025 az első év, amikor közel 20 új kórház épül egyszerre Romániában.
A miniszter ugyanakkor arra kérte az állami és a magánegészségügyben egyaránt dolgozó orvosokat, hogy tartsák tiszteletben az állami intézményekben előírt a munkaidejüket.

Kihirdette Nicușor Dan államfő csütörtökön azt a törvényt, amelyik rendeletek kiadására hatalmazza fel a kormányt a parlamenti szünet idejére – tájékoztat az Agerpers hírügynökség.
A jogszabály szerint a Bolojan-kabinet a következő területeken hozhat rendeleteket: pénzügy és gazdaság, fejlesztés, közberuházások és közigazgatás, mezőgazdaság, munkaügy és társadalmi szolidaritás, digitalizáció, egészségügy, közlekedés és infrastruktúra, környezetvédelem, külügyek, külföldi konzuli tevékenység és külföldi befektetések, európai beruházások és projektek, illetve kultúra. Emellett a kabinet - a parlamenti vakáció idején - az energia, valamint a közintézmények és hatóságok átszervezése és költségcsökkentése területén is hozhat rendeleteket.
" ["post_title"]=> string(61) "Rendeleteket hozhat a kormány a parlamenti vakáció idején" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "rendeleteket-hozhat-a-kormany-a-parlamenti-szunet-idejen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-17 13:38:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-17 10:38:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452378" ["menu_order"]=> int(5430) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(452376) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-17 13:32:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-17 10:32:18" ["post_content"]=> string(1716) "Az Alkotmánybíróság egyhangúlag elutasította csütörtökön Nicușor Dan államfő alkotmányossági kifogását a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő tartalmak terjesztésének büntetését szigorító törvény ellen – erősítették meg bírósági források a HotNews hírportálnak.
A taláros testület tagjai megalapozatlannak minősítették Nicușor Dan felülvizsgálati kérelmét, amelyet az államfő a törvény egyes fogalmainak – így a „legionárius” és a „fasiszta” kifejezések – pontatlanságára hivatkozva nyújtott be. A kezdeményezést több történész is bírálta.
Az új összetételű testület csütörtöki ülésén hét alkotmánybíró vett részt a kilencből. Az ülés egyúttal az első volt Simina Tănăsescu elnöksége alatt, és az első alkalom, amikor az újonnan kinevezett három bíró – Mihai Busuioc, Asztalos Csaba és Dacian Cosmin Dragoș – is helyet foglalt a testületben.
Miután az Alkotmánybíróság most elutasította az államfő indítványát, Nicușor Dan már csak egy lehetőséggel élhet: visszaküldheti a törvényt a Parlamentnek újratárgyalásra. Amennyiben a törvényt a törvényhozás változtatás nélkül újból elfogadja, az államfő köteles lesz kihirdetni azt. A fasiszta, rasszista és idegengyűlölő tartalmak terjesztésének büntetését szigorító törvényt korábban az AUR is megtámadta, ám a testület akkor is hasonló döntést hozott: elutasította a beadványt.
" ["post_title"]=> string(99) "Első alkotmánybírósági vereségét szenvedte el Nicușor Dan államfő hivatalba lépése óta" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "elso-alkotmanybirosagi-vereseget-szenvedte-el-nicusor-dan-allamfo-hivatalba-lepese-ota" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-17 13:32:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-17 10:32:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452376" ["menu_order"]=> int(5431) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(452366) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-16 13:08:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-16 10:08:07" ["post_content"]=> string(522) "Csehország nem csatlakozik az amerikai fegyverek megvásárlásához az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajna számára - közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök a Publico hírportálnak nyilatkozva. "Csehország most más projektekre összpontosítja figyelmét, hogyan segítsen Ukrajnának, például a lőszerbeszerzés által. Ebben a pillanatban ezért nem mérlegeljük, hogy csatlakoznánk ehhez a projekthez" - mondta a Publicónak a cseh miniszterelnök.
" ["post_title"]=> string(69) "Csehország nem csatlakozik az amerikai fegyverek megvásárlásához" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "csehorszag-nem-csatlakozik-az-amerikai-fegyverek-megvasarlasahoz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-16 13:08:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-16 10:08:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452366" ["menu_order"]=> int(5433) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(452364) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-16 13:07:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-16 10:07:07" ["post_content"]=> string(1268) "Donald Trump szerint vámok mellett egyéb szankciók is lehetségesek Oroszországgal szemben, amennyiben 50 napon belül nincs előrelépés az ukrajnai háború lezárásához vezető békefolyamatban - az amerikai elnök erről tegnap beszélt újságíróknak. Trump az Ukrajnának védelmi célokra szánt fegyverzettel kapcsolatban közölte, hogy nagy hatótávolságú eszközök rendelkezésre bocsátása nincs tervben. Mark Rutte, a NATO főtitkára, aki hétfőn Trumppal találkozott, tegnap a kongresszus tagjaival tárgyalt, ami után azt közölte, hogy az amerikai fegyverek ukrajnai felhasználásra szánt értékesítéséről szóló megállapodás részletein még dolgoznak. A hétfői bejelentés szerint az Egyesült Államok a NATO-nak fizetség fejében szállítja a védelmi eszközöket, amelyeket a katonai szervezet koordinálásában juttatnának el Ukrajna számára az orosz támadásokkal szembeni védekezéshez. Az ügyben megszólalt Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője is. Úgy vélte, hogy Trump Oroszországnak címzett hétfői ultimátuma és az Ukrajnának ígért új fegyverszállítmányok csak a háború meghosszabbítására fogják ösztönözni Kijevet.
" ["post_title"]=> string(97) "Donald Trump szerint a vámok mellett más szankciók is szóba jöhetnek Oroszországgal szemben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(91) "donald-trump-szerint-a-vamok-mellett-mas-szankciok-is-szoba-johetnek-oroszorszaggal-szemben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-16 13:07:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-16 10:07:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452364" ["menu_order"]=> int(5434) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(452362) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-16 13:05:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-16 10:05:02" ["post_content"]=> string(638) "Szükség van arra, hogy elkészüljön az első európai klímaalkalmazkodási törvény, mert az emberek már most is szenvednek az éghajlatváltozás hatásaitól - jelentette ki Teresa Ribera tiszta, igazságos és versenyképes átmenetért felelős uniós biztos tegnap Brüsszelben. A globális klímaválság áldozatainak szentelt európai emléknapon a biztos felhívta a figyelmet arra, hogy 2023 volt Európa történetének legsúlyosabb erdőtűzidénye, 2024 a valaha mért legmelegebb év, és 2025 júniusában a Földközi-tenger hőmérséklete elérte a 30,5 fokot.
" ["post_title"]=> string(64) "Klímaalkalmazkodási törvény elfogadását sürgeti Brüsszel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "klimaalkalmazkodasi-torveny-elfogadasat-surgeti-brusszel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-16 13:05:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-16 10:05:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452362" ["menu_order"]=> int(5435) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(452360) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-16 13:02:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-16 10:02:55" ["post_content"]=> string(1246) "Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy a kormány változásokat készít elő az ingatlanok és gépjárművek adóztatásában. Tegnap este az Antena 3 hírtelevízióban kijelentette, hogy az ingatlanok esetében a területalapú adóztatásról lemondanak, és áttérnek az ingatlan piaci értékének megfelelő adóztatásra. Az autók esetében is egyensúlyt kell teremteni, magyarázta a miniszterelnök-helyettes, mert vannak olyan autók, amelyek után 40 lej adót kell fizetni, és tízszer annyira szennyezik a környezetet, mint azok, amelyek után 100 lej adót fizetnek. Tánczos Barna kijelentette, hogy egyes pótlékok eltörlése végleges intézkedés, míg a közszféra béreinek és a nyugdíjak befagyasztása ideiglenes döntés. Úgy vélte, ha a jövő évben egyensúlyba kerül a költségvetés, akkor lehetségesnek tartja a jövedelmek indexálást a jövő év második felében. Rámutatott: Romániának legalább egy évre van szüksége ahhoz, hogy helyreállítsa a költségvetés egyensúlyát, de hangsúlyozta, hogy ezzel párhuzamosan a gazdaság támogatására irányuló intézkedésekre, beruházásokra is szükség van.
" ["post_title"]=> string(104) "Tánczos Barna: Az ingatlanok és a gépjárművek adóztatásának módosítására készül a kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "tanczos-barna-az-ingatlanok-es-a-gepjarmuvek-adoztatasanak-modositasara-keszul-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-16 13:22:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-16 10:22:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452360" ["menu_order"]=> int(5436) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(452358) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-16 13:01:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-16 10:01:07" ["post_content"]=> string(867) "Ilie Bolojan miniszterelnök és Alexandru Nazare pénzügyminiszter tegnap bemutatta a Standard & Poor's hitelminősítő ügynökség képviselőinek a kormány által az első csomag keretében elfogadott főbb fiskális és költségvetési intézkedéseket, valamint a készülő második csomagot, amelyeknek célja az állami vállalatok hatékonyságának növelése és a közpénzek szigorúbb kezelése. A munkatalálkozó része volt a román hatóságok és a hitelminősítő intézetek közötti folyamatos párbeszédnek. Egy másik hitelminősítő, a Fitch közölte, hogy a jelentős fiskális konszolidáció nyomást fog gyakorolni a gazdasági növekedésre, és a csomag végrehajtásának kockázatai sem zárhatók ki, hiszen az adóemelések tovább csökkentik a reáljövedelmeket.
" ["post_title"]=> string(69) "A Fitch a megszorítások negatív következményeire figyelmeztetett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "a-fitch-a-megszoritasok-negativ-kovetkezmenyeire-figyelmeztetett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-16 13:01:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-16 10:01:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452358" ["menu_order"]=> int(5437) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3722 (24) { ["ID"]=> int(452391) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-17 14:48:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-17 11:48:01" ["post_content"]=> string(668) "Ismeretlen elkövetők tegnap késő este felgyújtották Kárpátalján a palágykomoróci görögkatolikus templomot – írja a Mandiner. A tűz szerencsére nem terjedt tovább, ugyanis a hatóságok gyorsan reagáltak, de a sekrestye ajtaja jelentős károkat szenvedett.
Az eset megrázta a helyi közösséget, főleg azért, mert az elkövetők két feliratot festettek a templom falára: „Magyarok, takarodjatok!” és „Késhegyre a magyarokat!”. A támadás háttere egyelőre ismeretlen, a helyi hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.
" ["post_title"]=> string(59) "Felgyújtott kárpátaljai templom magyarellenes felirattal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "felgyujtott-karpataljai-templom-magyarellenes-felirattal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-17 14:48:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-17 11:48:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452391" ["menu_order"]=> int(5425) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a9e323e98f94c4f842d882c1664199aa" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9ad306a465ae24f2a94c875dbbcac448" }