Nicușor Dan államelnök ma délután hivatalos látogatást tesz Berlinbe. Az államfő megbeszélést folytat kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel és Friedrich Merz kancellárral.…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3457 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3447 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3490 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Nicușor Dan államelnök ma délután hivatalos látogatást tesz Berlinbe. Az államfő megbeszélést folytat kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel és Friedrich Merz kancellárral.…
Continue Reading
A kormány készíti elő a következő költségvetés-kiegyensúlyozási intézkedéscsomagot, amely várhatóan szabályozza és csökkenti az állami tulajdonú vállalatok és néhány szabályozó…
Continue Reading
Továbbra is Bukarest kínálja a legmagasabb nettó átlagfizetéseket. Az év első felében 5 665 lej volt a havi átlagbér a fővárosban…
Continue Reading
A szállítási minisztérium kibocsátotta az építkezési engedélyt a Nagyszeben—Pitești autópálya 2. szakaszára, a Boița és Cornetu között tervezett 900 méter…
Continue Reading
Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság (AEP) összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a…
Continue Reading
Az Eurostat adatai szerint júniusban 2,3 százalékra nőtt a májusi 2,2 százalékról az éves infláció az Európai Unióban, a tagállamok…
Continue Reading
Feltételesen szabadlábra helyezték tegnap Elena Udrea volt turisztikai minisztert. Szabadulásakor Udrea azt nyilatkozta, hogy a továbbiakban nem kíván politikai szerepet…
Continue Reading
A Romániában maradt gyerekek több mint fele kénytelen felnőttszerepeket vállalni, miután szüleik külföldre mentek dolgozni – írja a Spotmedia a…
Continue Reading
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi…
Continue Reading
Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar tegnap délután Bukarestben. Otopeniben emberéletet is követelt az ítéletidő. A szél…
Continue Reading
Másodfokú (narancssárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet 15 megye folyóira. A hidrológusok közlése…
Continue Reading
Mindössze 200 millió lejes költségvetéssel, de mégis indul idén a magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram – jelentette be szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi…
Continue ReadingNicușor Dan államelnök ma délután hivatalos látogatást tesz Berlinbe. Az államfő megbeszélést folytat kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel és Friedrich Merz kancellárral. A megbeszélések középpontjában a különböző területeken való együttműködés fejlesztése áll, különös tekintettel a gazdasági projektekre és az olyan ágazatokban történő beruházásokra, mint a védelem és az energia. Megvitatják továbbá az európai ügyek, valamint a biztonság és a védelem területén való koordinációt, mivel Németország Románia fő gazdasági partnere és az európai biztonsághoz jelentősen hozzájáruló szövetséges. Napirenden lesz Ukrajna további támogatása és a béke érdekében tett erőfeszítések, a Moldovai Köztársaság támogatása, az Európai Unió versenyképességének fenntartása, valamint a transzatlanti kapcsolatok fejlesztése. Az államfő a tervek szerint találkozik német üzletemberekkel és a román közösség képviselőivel is.
" ["post_title"]=> string(56) "Németországba tesz hivatalos látogatást az államfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "nemetorszagba-tesz-hivatalos-latogatast-az-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-18 14:49:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:49:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452427" ["menu_order"]=> int(5412) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3717 (24) { ["ID"]=> int(452425) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-18 14:48:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:48:47" ["post_content"]=> string(1481) "A kormány készíti elő a következő költségvetés-kiegyensúlyozási intézkedéscsomagot, amely várhatóan szabályozza és csökkenti az állami tulajdonú vállalatok és néhány szabályozó hatóság vezetőinek a nagyon magas fizetését. Jelentős változások várhatók a gépjármű- és a lakásadó terén is. A házakra kivetett adó új számítási módjáról Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes azt mondta: 100 négyzetméter Borszékben nem ugyanaz, mint 100 négyzetméter Bukarestben, ezért az adót az ingatlanok piaci értéke alapján kellene kiszámítani. Az autók esetében is át kell gondolni az adórendszert, mert egyes régi és erősen környezetszennyező autókra alacsony, míg az új és kevésbé környezetszennyező autókra magas adót kell fizetni. Erre a problémára keresnek megoldást az autógyártókkal és -importőrökkel, valamint a helyi polgármesterekkel. Ami az állami vállalatoknak szánt csomagot illeti, Tánczos elmondta, hogy ahol a juttatások és a fizetések elérik a több ezer eurót, felső határt szabnak. Ebben az esetben a törvényt a parlamentben kell módosítani. A helyi közigazgatásra vonatkozóan is lesznek új intézkedések: bizonyos helyzetekben tervezik az alpolgármesteri tisztség megszüntetését, valamint az alkalmazottak számának csökkentését, ha a település nem rendelkezik bizonyos számú lakossal.
" ["post_title"]=> string(57) "A második intézkedéscsomagot készíti elő a kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-masodik-intezkedescsomagot-kesziti-elo-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-18 14:48:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:48:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452425" ["menu_order"]=> int(5413) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(452423) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-18 14:47:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:47:50" ["post_content"]=> string(634) "Továbbra is Bukarest kínálja a legmagasabb nettó átlagfizetéseket. Az év első felében 5 665 lej volt a havi átlagbér a fővárosban – írta a Spotmedia az eJobs platformhoz tartozó Salario bérösszehasonlító adatai alapján, amelyről a Transtelex számolt be. A fővárost Kolozs, Temes és Szeben megye követi, ahol a nettó átlagbér 5 000 lej volt. Csak ebben a három megyében érte el vagy haladta meg az átlagkereset az 5 000 lejes határt. A legalacsonyabb béreket Mehedinți, Giurgiu és Teleorman megyékben mérték, mindháromban 3 800 lej.
" ["post_title"]=> string(56) "Bukarestben a legnagyobb az átlagfizetés az országban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "bukarestben-a-legnagyobb-az-atlagfizetes-az-orszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-18 14:47:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:47:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452423" ["menu_order"]=> int(5414) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(452421) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-18 14:45:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:45:39" ["post_content"]=> string(676) "A szállítási minisztérium kibocsátotta az építkezési engedélyt a Nagyszeben—Pitești autópálya 2. szakaszára, a Boița és Cornetu között tervezett 900 méter hosszú Robești alagút építési munkálatainak szakaszára - jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) igazgatója. Cristian Pistol szerint a munkát felvállaló török építőipari konzorcium (Mapa-Cengiz) már dolgozik két völgyhíd építésén. A Boița-Cornetu szakasz megépítésére kötött szerződés értéke 4,25 milliárd lej áfa nélkül, a munkálatok befejezésének határideje 2028 decembere.
" ["post_title"]=> string(69) "Építkezési engedélyt bocsátottak ki újabb autópálya-szakaszra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "epitkezesi-engedelyt-bocsatottak-ki-ujabb-autopalya-szakaszra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-18 14:45:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:45:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452421" ["menu_order"]=> int(5415) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(452419) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-18 14:43:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:43:36" ["post_content"]=> string(566) "Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság (AEP) összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a helyi, parlamenti, europarlamenti és államelnöki választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt. A legnagyobb összegeket a Románok Egyesüléséért Szövetségtől (AUR) kobozták el, a legnagyobb bírságot pedig Călin Georgescu volt államfőjelöltre rótták ki - derül ki az Expert Forum jelentéséből.
" ["post_title"]=> string(97) "Több mint 20 millió lej értékben szabott ki szankciókat a választási hatóság a pártokra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "tobb-mint-20-millio-lej-ertekben-szabott-ki-szankciokat-a-valasztasi-hatosag-a-partokra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-18 14:43:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:43:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452419" ["menu_order"]=> int(5416) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3687 (24) { ["ID"]=> int(452417) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-18 14:41:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:41:51" ["post_content"]=> string(561) "Az Eurostat adatai szerint júniusban 2,3 százalékra nőtt a májusi 2,2 százalékról az éves infláció az Európai Unióban, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 5,8 százalékos a fogyasztói árindex. Az EU-ban a múlt hónapban Cipruson, Franciaországban és Írországban volt a legalacsonyabb az éves infláció, amely nem haladta meg az 1,6 százalékot. Észtországban 5,2 százalék, Szlovákiában és Magyarországon pedig 4,6 százalék volt az infláció.
" ["post_title"]=> string(63) "Májusban hazánkban volt a legmagasabb az infláció az EU-ban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "majusban-hazankban-volt-a-legmagasabb-az-inflacio-az-eu-ban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-18 14:41:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:41:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452417" ["menu_order"]=> int(5417) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(452415) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-18 14:40:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:40:27" ["post_content"]=> string(481) "Feltételesen szabadlábra helyezték tegnap Elena Udrea volt turisztikai minisztert. Szabadulásakor Udrea azt nyilatkozta, hogy a továbbiakban nem kíván politikai szerepet vállalni, a családjával akar foglalkozni. A volt miniszter azt is elmondta, büszke volt a Bute-gálára – amiért bezárták -, de ha tudta volna, hogy ez négy évig távol fogja tartani őt a gyermekétől, nem szervezte volna meg az eseményt.
" ["post_title"]=> string(51) "Feltételesen szabadlábra helyezték Elena Udreát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "feltetelesen-szabadlabra-helyeztek-elena-udreat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-18 14:40:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:40:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452415" ["menu_order"]=> int(5418) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(452413) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-18 14:38:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:38:09" ["post_content"]=> string(923) "A Romániában maradt gyerekek több mint fele kénytelen felnőttszerepeket vállalni, miután szüleik külföldre mentek dolgozni – írja a Spotmedia a Salvați Copiii Egyesület friss felmérésére hivatkozva. A szervezet adatai szerint az érintettek több mint felénél a családtól való különélés már legalább négy éve tart, és mindössze minden harmadik gyermek láthatja a szüleit az idei nyári vakáció alatt. A gyermekek több mint 33 százaléka rendszeresen, csaknem 22 százalékuk pedig alkalmanként vállal felnőttekre jellemző felelősséget szüleik távolléte miatt. A szervezet kampányt indított Hívd őket minden nap! címmel, amelynek célja felhívni a figyelmet a rendszeres kapcsolattartás fontosságára, hiszen egy egyszerű videóhívás is emlékezteti a gyereket arra, hogy szeretik – közölte a civil szervezet.
" ["post_title"]=> string(99) "A szüleik által itthon hagyott gyerekek több mint fele kénytelen felnőttszerepet is betölteni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(93) "a-szuleik-altal-itthon-hagyott-gyerekek-tobb-mint-fele-kenytelen-felnottszerepet-is-betolteni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-18 14:39:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:39:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452413" ["menu_order"]=> int(5419) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(452411) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-18 14:15:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:15:20" ["post_content"]=> string(734) "Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene. Az MTI jelentése szerint a tanárnőt az egyik hallgató leplezte le, aki a vizsgaterem mellett elhaladva a folyosón próbált telefonálni, sikertelenül. A hallgató panasszal fordult a román távközlési hatósághoz (ANCOM), amely mérései megerősítették a jelblokkoló működését. A tanárnőre akár 50 ezer lejes bírságot is kiszabhat a hatóság, mert a mobilkommunikációt zavaró eszközök használatát törvény tiltja Romániában.
" ["post_title"]=> string(69) "Jelblokkolóval akadályozta a puskázást, eljárás indulhat ellene" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "jelblokkoloval-akadalyozta-a-puskazast-eljaras-indulhat-ellene" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-18 14:35:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:35:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452411" ["menu_order"]=> int(5420) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(452409) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-18 14:12:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:12:44" ["post_content"]=> string(1116) "Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar tegnap délután Bukarestben. Otopeniben emberéletet is követelt az ítéletidő. A szél több mint 90 kilométer/órás sebességgel fújt. A katasztrófavédelem szerint egy 49 éves otopeni-i nő saját házában halt meg, amikor egy szomszédos épületről leszakított tetőszerkezetet sodort arra a szél. A fővárosban két ember kórházba került letört faágak okozta sérülések miatt. A csütörtök délutáni vihar után 44 kidőlt fatörzs, és négy leszakított háztető eltávolításához, öt szivárgó gázcső kijavításához riasztották a tűzoltókat és műszaki egységeket. A szél egyebek között a bukaresti Alexandru Ioan Cuza rendőrakadémia tetőszerkezetét is megrongálta, több osztályterem beázott. Az otopeni-i repülőtér felé tartó 15 repülőjáratnál jelentkezett kisebb-nagyobb késés, de végül többségüket nem irányították más repülőtere, hanem a levegőben körözve várták meg, hogy biztonságban leszállhassanak.
" ["post_title"]=> string(81) "Háztetőket sodort le Bukarestben a vihar, egy nő életét vesztette Otopeniben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "haztetoket-sodort-le-bukarestben-a-vihar-egy-no-eletet-vesztette-otopeniben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-18 14:12:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:12:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452409" ["menu_order"]=> int(5421) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(452397) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-07-17 14:59:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-07-17 11:59:42" ["post_content"]=> string(1403) "Másodfokú (narancssárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet 15 megye folyóira.
A hidrológusok közlése szerint csütörtökön 18 órától péntek délig a vízállás meghaladhatja a másodfokú készültségi szintet többek között a Hargita, Kovászna, Brassó, Dâmbovița, Prahova, Ilfov, Suceava, Neamț, Vrancea, Galac, Botoșani, Iași, Vaslui, Konstanca és Tulcea megyei folyók vízgyűjtő területén.
Ugyanakkor péntek éjfélig elsőfokú (sárga jelzésű) árvízriasztás érvényes 32 - köztük Máramaros, Szatmár, Beszterce-Naszód, Bihar, Kolozs, Szilágy, Hargita, Kovászna, Maros, Fehér, Szeben, Brassó és Hunyad megye - több folyójára.

Mindössze 200 millió lejes költségvetéssel, de mégis indul idén a magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram - jelentette be szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter. Az eredeti kiírás szerint a magánszemélyek június 19. és november 27. között, a 610 millió lejes keret kimerüléséig igényelhettek volna autóvásárlási támogatást. A tárcavezető szerint az új gépkocsik vásárlását ösztönző program elindítása nemcsak a gazdaságra gyakorolt hatása miatt fontos, hanem azért is, mert sokan már - az állami támogatásra számítva - befizették az előleget egy új autóra.
A miniszter megjegyezte: a roncsautóprogram jövő évi sorsa még függőben van.

Nicușor Dan államelnök ma délután hivatalos látogatást tesz Berlinbe. Az államfő megbeszélést folytat kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel és Friedrich Merz kancellárral. A megbeszélések középpontjában a különböző területeken való együttműködés fejlesztése áll, különös tekintettel a gazdasági projektekre és az olyan ágazatokban történő beruházásokra, mint a védelem és az energia. Megvitatják továbbá az európai ügyek, valamint a biztonság és a védelem területén való koordinációt, mivel Németország Románia fő gazdasági partnere és az európai biztonsághoz jelentősen hozzájáruló szövetséges. Napirenden lesz Ukrajna további támogatása és a béke érdekében tett erőfeszítések, a Moldovai Köztársaság támogatása, az Európai Unió versenyképességének fenntartása, valamint a transzatlanti kapcsolatok fejlesztése. Az államfő a tervek szerint találkozik német üzletemberekkel és a román közösség képviselőivel is.
" ["post_title"]=> string(56) "Németországba tesz hivatalos látogatást az államfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "nemetorszagba-tesz-hivatalos-latogatast-az-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-07-18 14:49:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-07-18 11:49:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=452427" ["menu_order"]=> int(5412) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "012085c3fb9ad2e06b74e8cd91e8f3fb" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:acf5c070ea2572f5e15ef0dcce534548" }