Megvonta mandátumának első 100 napos mérlegét Cseke Attila fejlesztési miniszter, aki rádiónknak elmondta, hogy az általa vezetett minisztérium kifizette a…
Continue Reading

A jemeni húszi felkelők közlése szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal támadták meg. A csoport azt állította, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia kikötőibe tartó hajók ellen elrendelt tengeri blokádot.
A szaúdi állami SPA hírügynökség a nemzetközi jog megsértésének nevezte, ugyanakkor nem nevezte meg az elkövetőt.
A támadás tovább növelte a Vörös-tenger hajózási útvonalának biztonsági kockázatait. Hajókövetési adatok szerint több tartályhajó már útvonalat módosított, miután a húszik figyelmeztették a hajózási társaságokat, hogy kerüljék a szaúdi kikötőket. Két kínai rendkívül nagy nyersolajszállító tanker ugyanakkor csütörtökön folytatta útját a Báb el-Mandeb-szoros felé, fedélzetén összesen mintegy négymillió hordó szaúdi nyersolajjal.
Elemzők szerint a Vörös-tenger térségében kialakuló újabb feszültség tovább növelheti a globális energiapiac bizonytalanságát, miközben a Hormuzi-szoros körüli konfliktus már eddig is jelentős fennakadásokat okozott az olajszállításban.
" ["post_title"]=> string(70) "Támadás ért két szaúdi olajszállító tankert a Vörös-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tamadas-ert-ket-szaudi-olajszallito-tankert-a-voros-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465791" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3407 (24) { ["ID"]=> int(465789) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:23:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:23:57" ["post_content"]=> string(1330) "A három legnagyobb oktatási szakszervezeti szövetség látszatlépésnek tartja a munkaügyi minisztérium csütörtökre összehívott konzultációját. Közös közleményben hangsúlyozták: korábban már részletesen ismertették álláspontjukat a témáról, és nem támogatnak olyan minimális módosításokat, amelyek nem oldják meg az általuk jelzett problémákat.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Oktatási Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség emlékeztetett: a kormány és a munkaügyi miniszter már egyértelművé tette számukra, hogy a felajánlott intézkedéseknél többre nincs lehetőség, ezért az újabb egyeztetésen való részvétel értelmetlen lenne.
A három szakszervezeti szövetség felszólította a parlamenti képviselőket és szenátorokat, hogy utasítsák el a javaslatot, vagy terjesszenek elő egy olyan törvénytervezetet, amely az oktatásban dolgozók munkájának jelentőségéhez méltó bérezést biztosít. Példaként a munkaügyi minisztérium és a Világbank képviselői által 2024-ben kidolgozott tervezetet említették.
" ["post_title"]=> string(92) "Az oktatási szakszervezetek nem vesznek részt a bértörvényről szervezett egyeztetésen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "az-oktatasi-szakszervezetek-nem-vesznek-reszt-a-bertorvenyrol-szervezett-egyeztetesen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:23:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:23:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465789" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3409 (24) { ["ID"]=> int(465787) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:17:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:17:04" ["post_content"]=> string(1160) "Meghalt a Gas Lisbon tartályhajón keletkezett tűzben megsérült három tengerész egyike - közölte az egészségügyi minisztérium.
A 46 éves férfi testfelületének mintegy 30 százalékán szenvedett másodfokú égési sérüléseket, és a tulceai megyei kórházban ápolták.
Egy másik, 27 éves tengerész testfelületének körülbelül 10 százalékán égett meg. Õt továbbra is a kórház plasztikai sebészeti osztályán kezelik.
A harmadik sérültet a kórház általános sebészeti osztályára utalták be. Neki horzsolásai és egyéb sérülései vannak, állapota stabil.
A libériai felségjelzésű Gas Lisbon tartályhajó keddre virradóra gyulladt ki a román partok közelében feltehetően orosz dróntámadás következtében. A hajó az egyiptomi Alexandriából az ukrajnai Reni kikötő felé tartott. A legénység valamennyi tagját kimenekítették.
" ["post_title"]=> string(67) "Meghalt a Gas Lisbon fedélzetén keletkezett tűz egyik sérültje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "meghalt-a-gas-lisbon-fedelzeten-keletkezett-tuz-egyik-serultje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:17:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:17:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465787" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3655 (24) { ["ID"]=> int(465783) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:15:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:15:56" ["post_content"]=> string(1625) "Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság (EB) részéről a juhexport feltételeinek alkalmazásában, hogy Románia fokozatosan visszatérhessen a piacra. Facebook-bejegyezése szerint a tárcavezető másodszor egyeztetett Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal.
Az Európai Bizottság döntése értelmében idén december 31-ig Románia teljes területéről megtiltották a juhok és kecskék exportját harmadik országokba, vagyis az Európai Unión kívülre, miközben az EU-tagállamokba irányuló szállítási tilalom is érvényben maradt. A szigorú intézkedést egy Maros megyében felbukkant kiskérődzők pestise járványgóc indokolta. A román agrárminisztérium mélyen aránytalannak ítélte a döntést, amelyhez az RMDSZ politikusa szerint az vezetett, hogy az Európai Bizottság elveszítette bizalmát a romániai állategészségügyi rendszerben. Ezért az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (ANSVSA) most konkrét, hiteles és végrehajtható tervet kell kidolgoznia a juhokat és kecskéket érintő betegségek megfékezésére. A rendszernek konkrét bizonyítékokkal kell igazolnia a fertőzött és egészséges állatok elkülönítését, biztosítania kell az egyértelmű nyomon követhetőséget, és bizonyítani kell, hogy az érintett térségek mentesek a fertőző betegségek kockázatától – magyarázta Tánczos Barna.
" ["post_title"]=> string(62) "A juhkivitel feltételeinek enyhítését kéri Tánczos Barna" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "a-juhkivitel-felteteleinek-enyhiteset-keri-tanczos-barna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:15:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:15:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465783" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3370 (24) { ["ID"]=> int(465791) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:44" ["post_content"]=> string(1402) "A jemeni húszi felkelők közlése szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal támadták meg. A csoport azt állította, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia kikötőibe tartó hajók ellen elrendelt tengeri blokádot.
A szaúdi állami SPA hírügynökség a nemzetközi jog megsértésének nevezte, ugyanakkor nem nevezte meg az elkövetőt.
A támadás tovább növelte a Vörös-tenger hajózási útvonalának biztonsági kockázatait. Hajókövetési adatok szerint több tartályhajó már útvonalat módosított, miután a húszik figyelmeztették a hajózási társaságokat, hogy kerüljék a szaúdi kikötőket. Két kínai rendkívül nagy nyersolajszállító tanker ugyanakkor csütörtökön folytatta útját a Báb el-Mandeb-szoros felé, fedélzetén összesen mintegy négymillió hordó szaúdi nyersolajjal.
Elemzők szerint a Vörös-tenger térségében kialakuló újabb feszültség tovább növelheti a globális energiapiac bizonytalanságát, miközben a Hormuzi-szoros körüli konfliktus már eddig is jelentős fennakadásokat okozott az olajszállításban.
" ["post_title"]=> string(70) "Támadás ért két szaúdi olajszállító tankert a Vörös-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tamadas-ert-ket-szaudi-olajszallito-tankert-a-voros-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465791" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39293) ["max_num_pages"]=> int(9824) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e7f418c06f6cb78777c7201911aa8059" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1cc65cd759c07e65671b08005796da13" }
Megvonta mandátumának első 100 napos mérlegét Cseke Attila fejlesztési miniszter, aki rádiónknak elmondta, hogy az általa vezetett minisztérium kifizette a…
Continue Reading
A Natura Stúdió mai vendége az Ellopott gyermekkor és az Ellopott felnőttkor című népszerű könyvek szerzője. Terápiákat tart pároknak és…
Continue Reading
Kedves hallgatóink, április 3-án, csütörtökön műszaki okok miatt nem hallható a Bukaresti Rádió műsora a fővárosi adótorony körzetében, középhullámon a…
Continue Reading
Hatvanöt éves korában elhunyt tegnap Los Angelesben Val Kilmer.
Continue ReadingCory Booker demokrata szenátor, aki 25 óránál hosszabb felszólalást tartott a felsőház előtt.
Continue Reading
A katonák mától kezdve érkeznek Koszovóba – közölte a szervezet.
Continue Reading
Finnország törvényben eredetileg 2029. május 1-jét határozta meg a szénkivezetés végdátumának.
Continue Reading
A izraeli védelmi miniszter megismételte a gázaiakhoz intézett felhívását, hogy „szabaduljanak meg a Hamásztól”.
Continue Reading
Karoline Leavitt „a modern amerikai történelem egyik legfontosabb napjaként” említette április 2-át, a vámrendszer bejelentésének napját.
Continue Reading
A vitában a baloldali, szociáldemokrata frakció vezérszónoka Molnár Csaba, a DK EP-képviselője lesz.
Continue Reading
A Bánk bán április 9-én lesz látható a bukaresti Nemzeti Színház 900 férőhelyes nagytermében.
Continue Reading
Kelemen Hunor a belügyminiszterhez fordul a megvert magyar fiatalok ügyében.
Continue ReadingMegvonta mandátumának első 100 napos mérlegét Cseke Attila fejlesztési miniszter, aki rádiónknak elmondta, hogy az általa vezetett minisztérium kifizette a különböző európai és országos fejlesztési programok keretében felhalmozott adósságokat, amelyeket decemberben örökölt, amikor ismét visszatérhetett a fejlesztési szaktárca élére. Elmondta, hogy átlátható elbírálási kritériumokat honosítottak meg, csökkentették a bürokráciát, ezért a pályázóknak most már sokkal könnyebb dolguk van, hiszen számos dokumentumot elektronikusan juttathatnak el. Emellett sikerült az országos helyreállítási programban 15 százalékról 29 százalékra növelni az uniós támogatások abszorpciós rátáját. A miniszter átszervezéseket, kiadáscsökkentő intézkedéseket jelentett be az alárendeltségébe tartozó intézményeknél, aminek köszönhetően 22,6 millió lejt takarítanak meg az Országos Lakásügynökség és a közhivatalnokok továbbképzéséért felelős intézmény átszervezésével. Ezeknek jogi önállósága megszűnik és beolvasztják őket a minisztériumba. Összesen 512 állást szüntetnek meg, amiből 74 a betöltött. Emellett csökkentik mintegy kétharmaddal a vezetői állások számát is.
Cseke Attila fejlesztési minisztert hallják.

A Natura Stúdió mai vendége az Ellopott gyermekkor és az Ellopott felnőttkor című népszerű könyvek szerzője. Terápiákat tart pároknak és egyéneknek, cikkeket ír a szexualitásról és a párkapcsolatokról, közel százezren követik közösségi oldalát, amelyen keresztül segíteni szeretne azok számára is, akik nem jutnak el terápiára.
Milyen felnőttekké válnak a parentifikált gyerekek? Hogyan kezelhető a jelenség, amely akár egészségügyi elváltozásokat is eredményezhet? Mit kell tudni az infantilizáció folyamatáról? - egyebek mellett ezeknek a kérdéseknek is utánajárunk Dr. Bibók Bea budapesti pszichológussal, szexuálpszichológussal és párterapeutával, aki a Mathias Corvinus Collegium meghívására hat erdélyi helyszínen mutatta be könyveit a közelmúltban.
Hallgassa meg a műsort!

Kedves hallgatóink, április 3-án, csütörtökön műszaki okok miatt nem hallható a Bukaresti Rádió műsora a fővárosi adótorony körzetében, középhullámon a 603-kHz-es frekvencián, valamint a nemeszsuki adótorony körzetében, középhullámon az 909-kHz-es frekvencián.
Megértésüket kérjük!
" ["post_title"]=> string(112) "Karbantartás miatt szünetel a műsorsugárzás a Bukaresti Rádió fővárosi és nemeszsuki adáskörzetében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(99) "karbantartas-miatt-szunetel-a-musorsugarzas-a-bukaresti-radio-fovarosi-es-nemeszsuki-adaskorzeteben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-02 14:29:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:29:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449094" ["menu_order"]=> int(4307) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3354 (24) { ["ID"]=> int(449090) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-02 14:24:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:24:20" ["post_content"]=> string(811) "Hatvanöt éves korában elhunyt tegnap Los Angelesben Val Kilmer, számos hollywoodi film, köztük a Top Gun, a Szemtől szemben és a The Doors sztárja.
A hírt lánya erősítette meg a New York Times-nak adott nyilatkozatában, amelyben elmondta azt is, hogy az egykori filmcsillag halálát tüdőgyulladás okozta. Kilmer 2014-ben gégerákkal küzdött, de később felépült a betegségből.
Val Kilmer karrierje során eljátszhatta Jim Morrison-t, a The Doors című filmben, valamint Batmant a Batman Forever című szuperhősfilmben. Ezekkel és számos más alakításával kitörölhetetlen nyomot hagyott Hollywood történetében.
" ["post_title"]=> string(18) "Elhunyt Val Kilmer" ["post_excerpt"]=> string(66) "Hatvanöt éves korában elhunyt tegnap Los Angelesben Val Kilmer." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "elhunyt-val-kilmer" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-02 14:24:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:24:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449090" ["menu_order"]=> int(4308) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3610 (24) { ["ID"]=> int(449088) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-02 14:22:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:22:57" ["post_content"]=> string(1395) "Kongresszusi rekordot állított fel tegnap Cory Booker demokrata szenátor, aki 25 óránál hosszabb felszólalást tartott a felsőház előtt. A New Jersey-i szenátort demokrata társai azzal segítették, hogy időnként kérdésekkel szakították meg beszédét, időt hagyva a pihenésre. Hétfőn azzal a szándékkal kezdte maratoni hosszúságú felszólalását, hogy addig beszél, amíg "fizikai ereje engedi", hogy ezzel fejezze ki tiltakozását Donald Trump elnök politikájával szemben.
Az 55 éves demokrata politikus elsősorban Donald Trump elnököt bírálta, de kritikájának tárgya volt a kormányzati hatékonyság javításáért felelős Elon Musk üzletember is, aki a teljes adminisztráció működésének átvilágítását végző munkacsoportot vezeti.
A több mint 25 órán keresztül tartó beszédben Cory Booker a társadalom életének minden eleméről beszélt, így az egészségügyről, társadalombiztosítási rendszerről, bevándorlásról, gazdaságról, köznevelésről, de a szólásszabadságról és külpolitikáról is. Úgy vélte, hogy az adminisztráció politikája "figyelmen kívül hagyja a jogállamiságot, az alkotmányt és az amerikai emberek szükségleteit".
" ["post_title"]=> string(48) "Kongresszusi rekordot állított fel Cory Booker" ["post_excerpt"]=> string(103) "Cory Booker demokrata szenátor, aki 25 óránál hosszabb felszólalást tartott a felsőház előtt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "kongresszusi-rekordot-allitott-fel-cory-booker" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-02 14:22:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:22:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449088" ["menu_order"]=> int(4309) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3609 (24) { ["ID"]=> int(449086) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-02 14:21:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:21:58" ["post_content"]=> string(1053) "További 270 katonát küld a NATO a koszovói békefenntartó missziójába, a katonák mától kezdve érkeznek Koszovóba - közölte a szervezet.
A csapatok Albániából, Bulgáriából, Görögországból és Romániából érkeznek Koszovóba a nemzetközi operatív tartalékos erők keretében, és a török katonákat váltják ebben a pozícióban.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, amelyet Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományaként kezeli a többségében albánok lakta területet. Koszovónak mintegy 5000 fős biztonsági ereje van, de közülük eddig mindössze néhány tucatnyian kaptak kiképzést Horvátországban.
Koszovó külső és belső biztonsága felett lényegében a NATO békefenntartó missziója, a KFOR őrködik.
" ["post_title"]=> string(76) "További 270 katonát küld a NATO a koszovói békefenntartó missziójába" ["post_excerpt"]=> string(72) "A katonák mától kezdve érkeznek Koszovóba - közölte a szervezet. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "tovabbi-270-katonat-kuld-a-nato-a-koszovoi-bekefenntarto-missziojaba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-02 14:22:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:22:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449086" ["menu_order"]=> int(4310) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3608 (24) { ["ID"]=> int(449084) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-02 14:20:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:20:55" ["post_content"]=> string(670) "Finnország tegnap lekapcsolta a hálózatról az utolsó nagy szénerőművét - közölte a Helen helyi áramszolgáltató.
A Helen szerint "ezzel beharangozták a szén korszakának végét" a skandináv államban. A cég hangsúlyozta azt is, hogy a vállalat és a főváros, Helsinki szén-dioxid-kibocsájtása a szénerőmű bezárásának köszönhetően mintegy 30 százalékkal csökkenni fog.
Finnország törvényben eredetileg 2029. május 1-jét határozta meg a szénkivezetés végdátumának.
" ["post_title"]=> string(49) "Finnország bezárta az utolsó szénerőművét" ["post_excerpt"]=> string(105) "Finnország törvényben eredetileg 2029. május 1-jét határozta meg a szénkivezetés végdátumának." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "finnorszag-bezarta-az-utolso-szeneromuvet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-02 14:20:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:20:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449084" ["menu_order"]=> int(4311) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(449081) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-02 14:20:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:20:01" ["post_content"]=> string(924) "Az izraeli hadsereg (IDF) területeket foglal el és biztonsági sávjához csatolja őket a Gázai övezetben - jelentette ki ma reggel Jiszráel Kac védelmi miniszter. Kac megerősítette, hogy kibővítették az övezetben folytatott hadműveletet. A izraeli védelmi miniszter megismételte a gázaiakhoz intézett felhívását, hogy "szabaduljanak meg a Hamásztól".
A palesztin jelentések is intenzív éjszakai katonai tevékenységről számoltak be Gázában, melynek során az izraeli hadsereg járművei újabb
térségekbe hatoltak be. Kac arra hívta fel a gázaiakat, hogy "azonnal cselekedjenek a Hamász felszámolása és az összes elrabolt visszaküldése érdekében". Közleménye szerint a hadművelet a lakosság a harci területekről történő nagyarányú evakuálásával jár.
Az elnöki aláírást követően azonnal hatályba lép az új amerikai vámrendszer, már ma - közölte tegnap a Fehér Ház szóvivője.
Karoline Leavitt "a modern amerikai történelem egyik legfontosabb napjaként" említette április 2-át, a vámrendszer bejelentésének napját. Megismételte, hogy több évtizedes méltánytalan gyakorlatnak akarnak véget vetni, amelyben "túl sok külföldi ország zárta be piacát az amerikai termékek előtt", miközben az Egyesült Államok a világ egyik legnyitottabb gazdaságát működtette.
A szóvivő a tájékoztatón közölte, hogy Donald Trump májusban Szaúd-Arábiába látogat, és utalt arra, hogy ez lehet majd az elnök első külföldi útja januári hivatalba lépését követően.
" ["post_title"]=> string(64) "Fehér Ház: Azonnal hatályba lép az új amerikai vámrendszer" ["post_excerpt"]=> string(148) "Karoline Leavitt "a modern amerikai történelem egyik legfontosabb napjaként" említette április 2-át, a vámrendszer bejelentésének napját. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "feher-haz-azonnal-hatalyba-lep-az-uj-amerikai-vamrendszer" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-02 14:18:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:18:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449078" ["menu_order"]=> int(4313) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3605 (24) { ["ID"]=> int(449075) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-02 14:16:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:16:28" ["post_content"]=> string(1008) "A magyar kormány betiltotta a Pride-ot és betiltotta a következő kormányellenes tüntetéseket is - fogalmazott Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tegnap Budapesten az Erzsébet hídon a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonásáért tartott tüntetésen. Hadházy Ákos kijelentette: ez egy kezdet, azért kezdték ezzel, hogy a következő törvények ellen már kevesebben menjenek el tiltakozni. A politikus jövő keddre újabb demonstrációt jelentett be.
Az Európai Parlament ma újra Magyarországról szóló vitát tart Orbánék intézkedései miatt – adja hírül az MTI. Ezúttal a gyülekezési törvény szigorítása és a Pride betiltása kerül a középpontba.
A vitában a baloldali, szociáldemokrata frakció vezérszónoka Molnár Csaba, a DK EP-képviselője lesz.
" ["post_title"]=> string(62) "Ma a magyarországi Pride betiltása miatt lesz hangos az EP" ["post_excerpt"]=> string(108) "A vitában a baloldali, szociáldemokrata frakció vezérszónoka Molnár Csaba, a DK EP-képviselője lesz." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "ma-a-magyarorszagi-pride-betiltasa-miatt-lesz-hangos-az-ep" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-02 14:16:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:16:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449075" ["menu_order"]=> int(4314) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3604 (24) { ["ID"]=> int(449072) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-02 14:14:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:14:52" ["post_content"]=> string(1207) "Kölcsönös vendégszereplésen fogadja egymást a közeljövőben a budapesti és a bukaresti Nemzeti Színház: Bukarestben Katona József Bánk bánját láthatja a közönség Vidnyánszky Attila rendezésében, Budapesten pedig a Radu F. Alexandru által átdolgozott Gertrudot mutatják be Silviu Purcărete rendezésében – adja hírül a Liszt Intézet bukaresti központja.
A bukaresti társulat 2012-ben, a Radnóti Színház vendégeként játszott utoljára a magyar fővárosban, és a budapesti Nemzeti Színház sem járt ez idő alatt Bukarestben. A bukaresti Liszt Intézet igazgatója örömmel újságolta az MTI-nek, hogy a klasszikus magyar történelmi dráma jövő heti, április 9-ei műsorra tűzése a bukaresti Nemzeti Színház 900 férőhelyes nagytermében a román médiában is komoly visszhangot keltett, "nagyon jól fogynak a jegyek is" – tette hozzá Kósa András László.
A bukaresti teátrum május 23-án, a MITEM 2025 keretében lép színre a Gertruddal a budapesti Nemzeti Színház nagytermében.
" ["post_title"]=> string(95) "Kölcsönös vendégszereplésen fogadja egymást a budapesti és a bukaresti nemzeti színház" ["post_excerpt"]=> string(105) "A Bánk bán április 9-én lesz látható a bukaresti Nemzeti Színház 900 férőhelyes nagytermében." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "kolcsonos-vendegszereplesen-fogadja-egymast-a-budapesti-es-a-bukaresti-nemzeti-szinhaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-02 14:14:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:14:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449072" ["menu_order"]=> int(4315) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3603 (24) { ["ID"]=> int(449068) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-02 14:12:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:12:18" ["post_content"]=> string(1141) "A belügyminiszterhez fordul az RMDSZ elnöke a megvert magyar fiatalok ügyében. A közösségi oldalán Kelemen Hunor arról számolt ma be, hogy kérni fogja Cătălin Predoiutól, hogy statuáljon példát és büntesse meg azokat az ultrákat, akik magyar fiatalokat bántalmaztak Kolozsváron hétfő este, a CFR és az U labdarúgócsapatok mérkőzését követően.
Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: minden gyűlöletbeszédet büntetni kell, bárki is mondja – legyen az politikus vagy médiaszereplő. Sajtóbeszámolók szerint 15-20, maszkot viselő ultrás támadt rá 14-17 éves magyar gyermekekre az utcán hétfőn, amikor a stadionból mentek haza. Egyiküket bottal ütötték fejbe, mentővel szállították kórházba. Egy másik fiatalt üveggel sebesítettek meg az Universitatea ultrái azért, mert magyarul beszélt.
A Kolozsvári CFR tegnap este közleményben reagált az erőszakos eseményekre, felelősségre vonást sürgetve a történtekért.
" ["post_title"]=> string(45) "A belügyminiszterhez fordul az RMDSZ elnöke" ["post_excerpt"]=> string(79) "Kelemen Hunor a belügyminiszterhez fordul a megvert magyar fiatalok ügyében." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "a-belugyminiszterhez-fordul-az-rmdsz-elnoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-04-02 14:25:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 11:25:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=449068" ["menu_order"]=> int(4316) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(449115) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2025-04-02 16:30:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-04-02 13:30:47" ["post_content"]=> string(1695) "Megvonta mandátumának első 100 napos mérlegét Cseke Attila fejlesztési miniszter, aki rádiónknak elmondta, hogy az általa vezetett minisztérium kifizette a különböző európai és országos fejlesztési programok keretében felhalmozott adósságokat, amelyeket decemberben örökölt, amikor ismét visszatérhetett a fejlesztési szaktárca élére. Elmondta, hogy átlátható elbírálási kritériumokat honosítottak meg, csökkentették a bürokráciát, ezért a pályázóknak most már sokkal könnyebb dolguk van, hiszen számos dokumentumot elektronikusan juttathatnak el. Emellett sikerült az országos helyreállítási programban 15 százalékról 29 százalékra növelni az uniós támogatások abszorpciós rátáját. A miniszter átszervezéseket, kiadáscsökkentő intézkedéseket jelentett be az alárendeltségébe tartozó intézményeknél, aminek köszönhetően 22,6 millió lejt takarítanak meg az Országos Lakásügynökség és a közhivatalnokok továbbképzéséért felelős intézmény átszervezésével. Ezeknek jogi önállósága megszűnik és beolvasztják őket a minisztériumba. Összesen 512 állást szüntetnek meg, amiből 74 a betöltött. Emellett csökkentik mintegy kétharmaddal a vezetői állások számát is.
Cseke Attila fejlesztési minisztert hallják.