Bekérették a külügyminisztériumba tegnap Vladimir Lipaev bukaresti orosz nagykövetet Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadásai miatt. A szaktárca pénteki közleménye szerint…
Continue Reading

Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3766 (24) { ["ID"]=> int(469217) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:21" ["post_content"]=> string(983) "Lemondott az Egyesült Államok athéni nagykövete alig két órával azután, hogy erre nyilvánosan is felszólította az amerikai kormányzat. Előzőleg Katie Zacharia, Donald Trump amerikai elnök új sajtótitkára azt mondta, hogy Kimberly Guilfoyle-t súlyos bírálatok érték helytelen, illetve potenciálisan törvénysértő magatartása miatt görögországi megbízatása során. A The Wall Street Journal című amerikai lap a múlt hónap végén megjelent cikksorozatában számolt be arról, hogy ajándékokat és szolgáltatásokat fogadott el, illetve felajánlotta, hogy pénzért cserébe fölhasználja a kormányzaton belüli befolyását. A nagykövet lemondása kapcsán úgy fogalmazott, hogy az állítások hamisak. Korábban felmerült annak gyanúja is a görögországi amerikai nagykövet egyik félmondata alapján, hogy a Bolojan-kormány megbuktatását az Egyesült Államok indítványozta.
" ["post_title"]=> string(47) "Lemondott a görögországi amerikai nagykövet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "lemondott-a-gorogorszagi-amerikai-nagykovet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469217" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3451 (24) { ["ID"]=> int(469215) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:36" ["post_content"]=> string(443) "A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést – adta hírül az Agerpres hírügynökség. A döntés nem jogerős. Ügyészségi források szerint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) fellebbezni fog, ennek elbírálásáig Georgescu a bukaresti központi fogdában marad.
" ["post_title"]=> string(79) "Házi őrizetre enyhítették a Călin Gegorgescu elleni kényszerintézkedést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "hazi-orizetre-enyhitettek-a-calin-gegorgescu-elleni-kenyszerintezkedest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469215" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(469205) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:21" ["post_content"]=> string(1305) "Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
" ["post_title"]=> string(78) "A kormányválság húzódása miatt megbénulhat az egészségügyi ellátás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-kormanyvalsag-huzodasa-miatt-megbenulhat-az-egeszsegugyi-ellatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469205" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(469219) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:39" ["post_content"]=> string(1154) "Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40211) ["max_num_pages"]=> int(10053) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2fbaf23fac8143445b008e9837ac2251" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:18dba1cd4779bf5aff0a12c92e8e29f1" }
Bekérették a külügyminisztériumba tegnap Vladimir Lipaev bukaresti orosz nagykövetet Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadásai miatt. A szaktárca pénteki közleménye szerint…
Continue Reading
Elfogadta tegnap a marosvásárhelyi városi tanács a 2025–2026-os tanév iskolahálózatát, amelyben most már önálló intézményként szerepel a Római Katolikus Líceum.…
Continue Reading
Nem állítja le hétfőtől a Román Vasúttársaság személyszállító részlege (CFR Călători) és a Transferoviar egyes vonatjáratainak közlekedését a vasúti infrastruktúrát…
Continue Reading
Az amerikai fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét. Ezzel fenntartotta a…
Continue Reading
Kínába utazik vasárnap négynapos látogatásra Vlagyimir Putyin orosz elnök. Kína Oroszország legfontosabb kereskedelmi partnere, a két ország közötti kereskedelmi forgalom…
Continue Reading
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) és a Sin Bét hírszerzés egy gázai hadművelet során megtalálta a magyar állampolgárságú túsz, Ilan…
Continue Reading
Elfogadta a kormány a második deficitcsökkentő csomagot, amelyért hétfőn fog felelősséget vállalni a parlamentben. Összesen öt jogszabályt fogadott el, nem…
Continue Reading
Megjelent ma a hivatalos közlönyben Daniel David oktatási miniszternek az a rendelete, amely ismét megalapítja a hamarosan kezdődő tanévtől a…
Continue Reading
Csaknem duplájára nő a DN jelzésű fő országutak, illetve gyorsforgalmi utak használatára jogosító útdíj, és másélfélszeresére emelkedik a Duna belföldi…
Continue Reading
A pénzügyminisztérium adatai szerint a GDP-arányos költségvetési hiány a június végi 3,68 százalékról július végére 4,04 százalékra nőtt, elérve a…
Continue Reading
Szeptember 3. és 12. között Bukarestbe látogat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége – közölte a nemzetközi pénzintézet. Romániának jelenleg nincs…
Continue Reading
Mától felfüggesztik a munkát a polgármesteri hivatalok – jelentette be a Romániai Községek és Városok Országos Szakszervezete, miután a helyi…
Continue ReadingBekérették a külügyminisztériumba tegnap Vladimir Lipaev bukaresti orosz nagykövetet Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadásai miatt. A szaktárca pénteki közleménye szerint a minisztérium képviselője tolmácsolta az orosz nagykövetnek a román hatóságok határozott tiltakozását, és elítélte az orosz erőknek az ukrán polgári infrastruktúra ellen csütörtökre virradóra végrehajtott támadásait, amelyek civil áldozatokat követeltek és jelentős anyagi károkat okoztak. A román külügy szerint ezek a támadások háborús bűncselekményeknek minősülnek, és ismét bizonyítják, hogy Oroszország semmibe veszi a nemzetközi jog elveit és nemzetközi kötelezettségeit.
" ["post_title"]=> string(79) "Bekérették a bukaresti orosz nagykövetet az ukrajnai orosz támadások miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "bekerettek-a-bukaresti-orosz-nagykovetet-az-ukrajnai-orosz-tamadasok-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-30 12:44:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:44:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453870" ["menu_order"]=> int(2795) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3725 (24) { ["ID"]=> int(453868) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-30 12:42:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:42:35" ["post_content"]=> string(870) "Elfogadta tegnap a marosvásárhelyi városi tanács a 2025–2026-os tanév iskolahálózatát, amelyben most már önálló intézményként szerepel a Római Katolikus Líceum. Az iskolaigazgató ismét Tamási Zsolt lesz. A hírt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is megerősítette közösségi oldalán. Közölte, hogy szeptember 8-án elkezdődhet a tanítás az önálló intézményként működő magyar tannyelvű líceumban. Mint ismert, pénteken jelent meg a hivatalos közlönyben Daniel David oktatási miniszter rendelete, amellyel ismét megalapították a Marosvásárhelyen lényegében évek óta működő tanintézményt, amely a helyi román pártok, a Maros megyei prefektus vagy éppen a tanfelügyelőség akadékoskodása miatt bírósági eljárás során elvesztette jogi személyiségét.
" ["post_title"]=> string(91) "Elhárult az utolsó akadály is a marosvásárhelyi katolikus líceum megalapítása elől" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "elharult-az-utolso-akadaly-is-a-marosvasarhelyi-katolikus-liceum-megalapitasa-elol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-30 12:42:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:42:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453868" ["menu_order"]=> int(2796) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(453866) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-30 12:41:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:41:08" ["post_content"]=> string(670) "Nem állítja le hétfőtől a Román Vasúttársaság személyszállító részlege (CFR Călători) és a Transferoviar egyes vonatjáratainak közlekedését a vasúti infrastruktúrát kezelő CFR SA - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a Vasúti Reform Hatóság (ARF) elnöke. Mihai Barbu elmondta: pénteken este arról tájékoztatta a két vállalatot, hogy mivel az utolsó pillanatban részlegesen törlesztették a vasúti pályahasználati díj befizetésének elmulasztásával felhalmozódott tartozásukat, egyelőre eláll attól a szándékától, hogy leállítsa a vonatok közlekedését.
" ["post_title"]=> string(30) "Nem állnak le a vonatjáratok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "nem-allnak-le-a-vonatjaratok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-30 12:41:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:41:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453866" ["menu_order"]=> int(2797) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3728 (24) { ["ID"]=> int(453864) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-30 12:40:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:40:28" ["post_content"]=> string(1105) "Az amerikai fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét. Ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát. A vámok ugyanakkor átmenetileg hatályban maradhatnak. A fellebbezési bíróság tagjai 7-4 arányban úgy találták, hogy nem áll fenn az új vámok többsége esetében hivatkozási alapként emlegetett gazdasági vészhelyzet, illetve az elnök túllépte hatáskörét. A bírói tanács ugyanakkor engedte, hogy október 14-ig a vámok hatályban maradjanak, időt hagyva az adminisztráció számára, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához forduljon. Donald Trump élesen bírálta a bíróságot és annak határozatát, valamint jelezte, hogy fellebbeznek, majd meggyőződését fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvényben hagyja a vámokról szóló intézkedéseit. Szerinte ha ezeket a vámokat meg kellene szüntetni, az teljes katasztrófa lenne Amerika számára.
" ["post_title"]=> string(80) "Egy amerikai fellebviteli bíróság szerint törvénytelenek Trump vámtarifái" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "egy-amerikai-fellebviteli-birosag-szerint-torvenytelenek-trump-vamtarifai" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-30 12:40:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:40:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453864" ["menu_order"]=> int(2798) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(453862) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-30 12:38:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:38:36" ["post_content"]=> string(622) "Kínába utazik vasárnap négynapos látogatásra Vlagyimir Putyin orosz elnök. Kína Oroszország legfontosabb kereskedelmi partnere, a két ország közötti kereskedelmi forgalom tavaly rekordösszegű, 245 milliárd dollár volt. Az orosz vezető először a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) kétnapos csúcstalálkozóján vesz részt, majd Pekingbe utazik, hogy tárgyaljon Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és részt vegyen azon a katonai diszszemlén, amellyel a második világháború végét jelentő hivatalos japán kapitulációra emlékeznek.
" ["post_title"]=> string(31) "Kínába utazik az orosz elnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "kinaba-utazik-az-orosz-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-30 12:38:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:38:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453862" ["menu_order"]=> int(2799) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(453860) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-30 12:37:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:37:39" ["post_content"]=> string(663) "Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) és a Sin Bét hírszerzés egy gázai hadművelet során megtalálta a magyar állampolgárságú túsz, Ilan Weisz holttestét, amelyet visszaszállítottak Izraelbe – közölte az izraeli hadsereg. A magyar állampolgárságú férfit még 2023. október 7-én gyilkolták meg az Izraelbe betörő dzsihadisták az egyik kibucban. Feleségét és egyik lányát túszként hurcolták Gázába, ahonnan 51 nap fogság után, az első túszalku keretében szabadulhattak. Ilan Weisz volt a Hamász terrortámadásának egyetlen magyar állampolgárságú halálos áldozata.
" ["post_title"]=> string(58) "Megtalálták Gázában a magyar állampolgár holttestét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "megtalaltak-gazaban-a-magyar-allampolgar-holttestet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-30 12:37:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:37:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453860" ["menu_order"]=> int(2800) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(453858) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-30 12:36:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:36:02" ["post_content"]=> string(3536) "Elfogadta a kormány a második deficitcsökkentő csomagot, amelyért hétfőn fog felelősséget vállalni a parlamentben. Összesen öt jogszabályt fogadott el, nem hatot – ahogyan eredetileg tervezték –, mert az önkormányzatok reformját előíró jogszabályt utolsó pillanatban levették a napirendről. Erről a tervezetről várhatóan holnap egyeztet a kormánykoalíció. Ilie Bolojan miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy hétfőn mind a hat tervezetért felelősséget tud vállalni a kabinet. A felelősségvállalás azt jelenti, hogy parlamenti vita nélkül fogadják el a csomagot, az ellenzék pedig bizalmatlansági indítványt nyújthat be a kormány ellen.
Ilie Bolojan kormányfő bejelentette, hogy bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára 65 évre nő tíz éves átmeneti időszakkal, a nyugdíjuk pedig nem haladhatja meg az utolsó fizetésük 70 százalékát. Egyebek mellett ezt is tartalmazza a kormány deficitcsökkentő csomagja. Emellett jóváhagyták az állami vállalatok reformjára vonatkozó törvénytervezetet. Ennek értelmében hétről ötre, illetve ötről háromra csökken az igazgatótanácsok tagjainak száma, és a juttatásaik is jelentős arányban mérséklődnek. Így például a kisebb vállalatok ügyvezető hatáskörű tagjainak juttatása nem haladhatja meg a bruttó ágazati átlagbér háromszorosát, a többieké pedig a kétszeresét. Újdonságként bevezetik, hogy az igazgatótanácsi tagok évente csak egyszer jogosultak bónuszra. Az igazgatók juttatása legfeljebb a bruttó ágazati átlagfizetés háromszorosa lehet. Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az öt tervezetbe foglalt intézkedések összesen 6,9 milliárd lejjel javítanak a költségvetési egyenlegen. Az elfogadott jogszabályok között szerepel az egészségügyi ágazatot érintő tervezet, amelynek egyik fő célja, hogy kórházba fekvés helyett a járóbeteg-szakellátást vegyék igénybe a betegek. Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter elmondta, hogy nem a kiadások csökkentését remélik ettől, hanem azt, hogy ne nőjenek az egészségügyi kiadások. Emellett a kormány másik tervezete szerint a Pénzügyi Felügyeleti Hatóságnak (ASF), az Országos Energiaszabályozó Hatóságnak (ANRE) és az Országos Távközlési Hatóságnak (ANCOM) létszámcsökkentést kell bevezetnie, illetve 30 százalékkal csökkentenie kell a vezetői juttatásokat.
A kormány deficitcsökkentő csomagja több adóügyi intézkedést is tartalmaz. Ezek közé tartozik az, hogy megadóztatják a multinacionális cégek vállalatcsoporton belüli mesterséges kifizetéseit, amelyeket adóalapjuk csökkentésére használtak, valamint növelik a tőzsdei hozamokra kivetett adót. Nyugták kiállítására és az adóhatósághoz bekötött pénztárgép használatára kötelezik azokat az ingatlantulajdonosat, akik egy hónapnál rövidebb időre adnak bérbe szálláshelyeket, és emelik a lakbérekből származó bevételek adóterheit. Megnövelik a társaságok bejegyzéséhez szükséges törzstőke értékét, emelik az egyéni vállalkozók által befizetendő egészségbiztosítási járulék összegét és 25 lejes illetéket vetnek ki minden Európai Unión kívülről érkező, 150 eurós értékhatár alatti, és így vámmentesen behozott küldeményre.
" ["post_title"]=> string(59) "Elfogadta a kormány a második deficitcsökkentő csomagot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "elfogadta-a-kormany-a-masodik-deficitcsokkento-csomagot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-30 12:36:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:36:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453858" ["menu_order"]=> int(2801) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(453853) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 15:19:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:19:23" ["post_content"]=> string(1156) "Megjelent ma a hivatalos közlönyben Daniel David oktatási miniszternek az a rendelete, amely ismét megalapítja a hamarosan kezdődő tanévtől a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceumot. A rendelet szerint ideiglenes működési engedélyről van szó, amely egyben az iskola alapítási okirata is. A marosvásárhelyi katolikus líceum ügye évek óta borzolja a kedélyeket, miután az iskola fennállását folyamatosan megtámadták a helyi román politikai erők, a prefektus vagy éppen a Maros megyei tanfelügyelőség, ezért többször újra kellett alapítani. A tanintézmény mostanig a Bolyai Farkas Elméleti Líceum részeként működött. A miniszteri rendelet aláírásának hírét Csibi Attila Zoltán, az RMDSZ Maros megyei elnöke a Vásárhelyi Forgatag tegnap esti nyitógáláján jelentette be. A következő lépés az, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség jóváhagyását követően a városi tanács még a hivatalos szeptember 8-i tanévkezdés előtt el kell fogadja a határozatot, amivel befoglalja az iskolahálózatba az új tanintézményt.
" ["post_title"]=> string(98) "Megjelent a közlönyben a marosvásárhelyi katolikus iskola megalapításáról szóló rendelet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "megjelent-a-kozlonyben-a-marosvasarhelyi-katolikus-iskola-megalapitasarol-szolo-rendelet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 15:24:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:24:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453853" ["menu_order"]=> int(2802) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(453851) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 15:17:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:17:37" ["post_content"]=> string(931) "Csaknem duplájára nő a DN jelzésű fő országutak, illetve gyorsforgalmi utak használatára jogosító útdíj, és másélfélszeresére emelkedik a Duna belföldi szakaszán épült hidak használati díja. Az erről szóló sürgősségi rendeletet tegnapi ülésén fogadta el a kormány. A 3,5 tonnánál kisebb tömegű személygépkocsikra 12 hónapig érvényes e-matrica 28-ról 50 euróra drágul, az egynapos e-matrica ára 2,5-ről 3,5 euróra, a tíznaposé 3,3-ról 6 euróra nő. Duplájára emelkedik az útdíj kifizetésének elmulasztása esetén kiszabott bírság is, amely ezentúl elérheti az 1000 lejt is. Az eddigi 13-ról 19 lejre emelik a Duna-híd használatáért fizetendő díjat Fetesti-nél, illetve 11-ről 16 lejre Giurgeni-nél. A rendelet a hivatalos közlönyben történő publikálástól számított tíz nap múlva lép hatályba.
" ["post_title"]=> string(34) "Csaknem duplájára nő az útdíj" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "csaknem-duplajara-no-az-utdij" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 15:17:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:17:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453851" ["menu_order"]=> int(2803) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3706 (24) { ["ID"]=> int(453849) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 15:15:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:15:35" ["post_content"]=> string(543) "A pénzügyminisztérium adatai szerint a GDP-arányos költségvetési hiány a június végi 3,68 százalékról július végére 4,04 százalékra nőtt, elérve a 76 milliárd lejt. Tavaly júliusban abszolút értékben 71 milliárd lej volt a deficit, ami a GDP ugyancsak 4,04 százalékának felelt meg. A költségvetés bevételei éves összevetésben 11,8 százalékkal nőttek az idei első hét hónapban. Ugyanakkor a költségvetés kiadásai is 11,1 százalékkal emelkedtek.
" ["post_title"]=> string(78) "GDP-arányosan nem, de abszolút értékben nőtt az államháztartási hiány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "gdp-aranyosan-nem-de-abszolut-ertekben-nott-az-allamhaztartasi-hiany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 15:15:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:15:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453849" ["menu_order"]=> int(2804) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3707 (24) { ["ID"]=> int(453847) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 14:43:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:43:26" ["post_content"]=> string(404) "Szeptember 3. és 12. között Bukarestbe látogat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége – közölte a nemzetközi pénzintézet. Romániának jelenleg nincs hitelmegállapodása a Nemzetközi Valutaalappal, de a pénzintézet az úgynevezett 4. cikkely szerinti konzultációk alapján évente felülvizsgálja a román gazdaság helyzetét.
" ["post_title"]=> string(54) "Jövő héten hazánkba látogat az IMF küldöttsége" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "jovo-heten-hazankba-latogat-az-imf-kuldottsege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 14:43:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:43:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453847" ["menu_order"]=> int(2805) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(453845) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-29 14:42:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 11:42:16" ["post_content"]=> string(609) "Mától felfüggesztik a munkát a polgármesteri hivatalok – jelentette be a Romániai Községek és Városok Országos Szakszervezete, miután a helyi önkormányzatokban dolgozók érdekeit képviselő szakszervezet nem tudott megállapodni Ilie Bolojan miniszterelnökkel. A döntéssel a Bolojan-kabinet által előterjesztett második deficitcsökkentő csomag ellen tiltakoznak az önkormányzatokban dolgozók, mert az súlyos megszorításokat helyez kilátásba a helyi közigazgatásban. A bejelentett sztrájk meghatározatlan időre szól.
" ["post_title"]=> string(46) "Sztrájkkal fenyegetőznek az önkormányzatok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "sztrajk-az-onkormanyzatoknal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-29 15:33:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-29 12:33:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453845" ["menu_order"]=> int(2806) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(453870) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-08-30 12:44:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:44:12" ["post_content"]=> string(773) "Bekérették a külügyminisztériumba tegnap Vladimir Lipaev bukaresti orosz nagykövetet Oroszország Ukrajna elleni legutóbbi támadásai miatt. A szaktárca pénteki közleménye szerint a minisztérium képviselője tolmácsolta az orosz nagykövetnek a román hatóságok határozott tiltakozását, és elítélte az orosz erőknek az ukrán polgári infrastruktúra ellen csütörtökre virradóra végrehajtott támadásait, amelyek civil áldozatokat követeltek és jelentős anyagi károkat okoztak. A román külügy szerint ezek a támadások háborús bűncselekményeknek minősülnek, és ismét bizonyítják, hogy Oroszország semmibe veszi a nemzetközi jog elveit és nemzetközi kötelezettségeit.
" ["post_title"]=> string(79) "Bekérették a bukaresti orosz nagykövetet az ukrajnai orosz támadások miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "bekerettek-a-bukaresti-orosz-nagykovetet-az-ukrajnai-orosz-tamadasok-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-08-30 12:44:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-08-30 09:44:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=453870" ["menu_order"]=> int(2795) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40207) ["max_num_pages"]=> int(3351) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "76391239c15accd576ce7aeb5d73d370" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:a028cb1f081dc95a7ddf5588533e6a7d" }