A heti hírösszefoglalóban beszámolunk a Călin Georgescu volt államelnök-jelölt elleni újabb, ezúttal a tavalyi törölt választásokkal kapcsolatos vádemelésről, a nemzetközi…
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.

Mai műsorunkban rendhagyó módon egy kerek évfordulóról beszélgetünk, hiszen Románia szinte 20 évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Két szakembert kértem mikrofonhoz. Előbb Veres Valér szociológus és egyetemi tanár mondja el, hogy mit sikerült elérnie hazánknak az elmúlt két évtizedben, majd Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja értékeli Románia uniós tagságának mérlegét.

Az uniós csatlakozással a rendszerváltás utáni legnagyobb célját teljesítette Bukarest és a romániai magyarság. Mára megnőtt az euroszkeptikusok száma, aminek fő oka az, hogy a csatlakozásnak vesztesei is vannak, hiszen Romániában jelentősek a bérekülönbségek, amelyek komoly társadalmi egyenlőtlenségeket szülnek. Veres Valér szociológus és egyetemi tanár szerint azonban ez nem írható az uniós csatlakozás számlájára, mert lényegében történelmi örökség, amit a hazai politikai elit nem tudott megváltoztatni az uniós tagság ellenére sem.
Bálint Csaba közgazdász szemmel értékeli az elmúlt két évtized uniós tagságát. A szakember szerint Románia jelentős változáson ment át pozitív értelemben, nagyon gyorsan fejlődött, amiben nagy szerepet játszott az arányait tekintve, a Marshall-terv értékét is meghaladó uniós támogatás.
A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát.
A francia belügyminiszter bejelentése szerint a Rendőrség állományának akár 75 százalékát is mozgósítják. A tüntetések szervezői tiltakoznak a városközpontokból való kitiltás ellen, mert szerintük ez sérti a gyülekezés alkotmányos jogát.
Több szervezet bíróságon támadta meg a rendőrségi prefektúrák döntéseit.
A kereskedők képviselői ugyanakkor a korábbi fosztogatások megismétlődésétől tartanak. Számos üzlet kirakatát vasrácsokkal vagy vastag falemezekkel védik.
" ["post_title"]=> string(91) "Több mint 70 ezer rendőr és csendőr készül a holnapi tüntetésekre Franciaországban" ["post_excerpt"]=> string(132) "A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "tobb-mint-70-ezer-rendor-es-csendor-keszul-a-holnapi-tuntetesekre-franciaorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:05:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:05:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469837" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(469835) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:42" ["post_content"]=> string(512) "Az Egyesült Királyságban 70 ezer 831 autót gyártottak szeptemberben, 38,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a brit gépjárműgyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT).
A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis. Tavaly szeptemberben ugyanis a Jaguar Land Rover kénytelen volt leállítani a termelést egy kibertámadást követően.
" ["post_title"]=> string(63) "Az Egyesült Királyságban 38,6 %-kal több autót gyártottak" ["post_excerpt"]=> string(77) "A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-egyesult-kiralysagban-386-kal-tobb-autot-gyartottak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469835" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3743 (24) { ["ID"]=> int(469683) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-01 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-01 05:00:00" ["post_content"]=> string(714) "Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.

A heti hírösszefoglalóban beszámolunk a Călin Georgescu volt államelnök-jelölt elleni újabb, ezúttal a tavalyi törölt választásokkal kapcsolatos vádemelésről, a nemzetközi…
Continue Reading
A kiskereskedők képviselőivel találkozott Ilie Bolojan miniszterelnök, hogy tárgyaljon az élelmiszerek árának alakulásáról, mivel október elsején lejár az alapélelmiszerek árrés korlátozása.
(tovább…) Continue Reading
Számos állami vállalatnak jelentős adóhátraléka van, amelyet az adóhatóságnak be kell hajtania – jelentette ki tegnap a miniszterelnök. Ilie Bolojan szerint azokat a cégeket, amelyek hosszú évek óta veszteségesek, be kell zárni, mert „fekete lyukat” jelentenek a költségvetés számára.
(tovább…) Continue Reading
Költségvetés kiigazításra készül a kormány, ennek kapcsán Ilie Bolojan miniszterelnök az Európai Bizottság több vezetőjével tárgyal Brüsszelben hétfőn.
(tovább…) Continue Reading
Fennakadások nélkül folyik a rákos betegek kezelése és erőfeszítéseket tesznek, hogy elkerüljék az elakadásokat a költségvetési kiigazítás elfogadásáig – közölte az Országos Egészségbiztosító Pénztár elnöke. Horaţiu Moldovan a közszolgálati rádióban délelőtt azt mondta, országos szinten megfelelően zajlik az onkológiai program, pontszerű gondok vannak hét megyében és Bukarestben.
(tovább…) Continue Reading
Daniel David tanügyminiszter közölte, folynak a tárgyalások az európai alapokért felelős miniszterrel annak érdekében, hogy az ösztöndíjak kifizetését európai forrásokból fedezzék.
(tovább…) Continue Reading
A Környezetvédelmi Őrség képviselői által készített felvételek bizonyítékként használhatók a törvényszéken – erről fogadott el tegnap a kormány sürgősségi rendeletet.
(tovább…) Continue Reading
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt pénteken 5 óra 49 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.
(tovább…) Continue Reading
Ötven napon belül iható lesz a vezetékes víz a parajdi bányakatasztrófa nyomán vízellátási gondokkal küzdő Maros megyei településeken – közölte a vízügyi hatóság.
(tovább…) Continue Reading
Nincs egyetértés Magyarországon a migráció ügyében: ha nemzeti kormány van, amelyik nem fél, sõt bátor és szembeszáll Brüsszellel, akkor nincsenek migránsok és van biztonság, ha Brüsszel-párti kormány lesz Magyarországon, akkor lesznek migránsok és nem lesz többé biztonság – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorában pénteken.
(tovább…) Continue Reading
Az Európa Tanács a magyar nyelvû televíziós mûsorok kínálatának bõvítését javasolta Szlovákiának.
(tovább…) Continue Reading
Oroszország légtérsértése Lengyelországban és Romániában arra figyelmeztet, hogy fel kell gyorsítani és el kell mélyíteni a közös európai védelmi felkészültség…
Continue ReadingA heti hírösszefoglalóban beszámolunk a Călin Georgescu volt államelnök-jelölt elleni újabb, ezúttal a tavalyi törölt választásokkal kapcsolatos vádemelésről, a nemzetközi pénzintézeteknek a román gazdasággal kapcsolatos prognózisairól, a magyar vállalatok romániai akvizíciós terveivel kapcsolatos bukaresti fenntartásokról, a gazdasági miniszter brüsszeli tárgyalásairól, amely a villamosenergia árának kordában tartását célozza.
Szőcs Levente összeállítása arról, hogy Donald Trumpék ürügyként használják a Kirk-gyilkosságot a politikai ellenfelek elhallgattatására.
Garzó Ferenc: Nem tapsában él a nemzet
A kiskereskedők képviselőivel találkozott Ilie Bolojan miniszterelnök, hogy tárgyaljon az élelmiszerek árának alakulásáról, mivel október elsején lejár az alapélelmiszerek árrés korlátozása.
A találkozó előtt Ilie Bolojan azt mondta, három hónappal ezelőtt azért hosszabbították meg szó nélkül az árrés korlátozását, mert a kormány néhány napja volt hivatalban, nem volt idő a kérdés tanulmányozására. Jelenleg adatgyűjtés folyik a piacról, kikérik a nagykereskedők véleményét is, hogy mi történhet a korlátozás eltörlésével és ennek függvényében döntenek a jövő héten.
Egyelőre a kormánykoalícióban sincs egyetértés a kérdésben. Mint ismeretes, a Szociáldemokrata Párt a korlátozás fenntartását szorgalmazza és tervet mutatott be erről a legutóbbi koalíciós megbeszélésen, a miniszterelnök pedig egy hét haladékot kért a javaslat elemzésére. Az RMDSZ is az árrés korlátozás fenntartását akarja, Kelemen Hunor elnök azt mondta, legalább egy fél évig még meg kell tartani az alapélelmiszerek árréssapkáját.
" ["post_title"]=> string(63) "Jövő héten döntenek az árrés korlátozásának sorsáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "jovo-heten-dontenek-az-arres-korlatozasanak-sorsarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-19 14:27:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:27:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454524" ["menu_order"]=> int(4736) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(454522) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-19 14:25:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:25:52" ["post_content"]=> string(935) "Számos állami vállalatnak jelentős adóhátraléka van, amelyet az adóhatóságnak be kell hajtania – jelentette ki tegnap a miniszterelnök. Ilie Bolojan szerint azokat a cégeket, amelyek hosszú évek óta veszteségesek, be kell zárni, mert „fekete lyukat” jelentenek a költségvetés számára.
Bolojan hangsúlyozta, hogy több kisebb, energiaipari cég is ebbe a kategóriába tartozik. A miniszterelnök arra is rámutatott, hogy az elmúlt években a költségvetés jelentős bevételektől esett el, részben az alacsony adószint, részben pedig a sok kivétel és kiskapu miatt. Ezeket a kormány most fokozatosan zárja be. Bolojan szerint ennek köszönhetően az ANAF már a legutóbbi intézkedések előtt is javuló adóbeszedést tudott felmutatni.
" ["post_title"]=> string(39) "Bezárják a veszteséges vállalatokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "bezarjak-a-veszteseges-vallalatokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-19 14:25:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:25:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454522" ["menu_order"]=> int(4737) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3763 (24) { ["ID"]=> int(454520) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-19 14:24:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:24:49" ["post_content"]=> string(672) "Költségvetés kiigazításra készül a kormány, ennek kapcsán Ilie Bolojan miniszterelnök az Európai Bizottság több vezetőjével tárgyal Brüsszelben hétfőn.
A miniszterelnök hangsúlyozta: Romániának ki kell igazítania a költségvetési hiányt, és biztosítania kell az uniós források folyósítását, amelyek felfüggesztése komoly kockázatot jelentene. Hozzátette: az év elején készített előrejelzések több területen irreálisnak bizonyultak, ezért a kiigazítás elengedhetetlen.
" ["post_title"]=> string(44) "Hétfőn Brüsszelben tárgyal a kormányfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "hetfon-brusszelben-targyal-a-kormanyfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-19 14:24:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:24:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454520" ["menu_order"]=> int(4738) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(454518) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-19 14:23:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:23:55" ["post_content"]=> string(2412) "Fennakadások nélkül folyik a rákos betegek kezelése és erőfeszítéseket tesznek, hogy elkerüljék az elakadásokat a költségvetési kiigazítás elfogadásáig - közölte az Országos Egészségbiztosító Pénztár elnöke. Horaţiu Moldovan a közszolgálati rádióban délelőtt azt mondta, országos szinten megfelelően zajlik az onkológiai program, pontszerű gondok vannak hét megyében és Bukarestben.
Horaţiu Moldovan elmondta, az országos programok élő mechanizmusok, állandóan változnak, hiszen évről évre nő a programban lévő páciensek, a gyógyszerek és a betegeknek biztosított egészségügyi anyagok száma. Hozzátette, jelenleg 14 milliárd lej a költségvetése az országos programoknak. A legköltségesebb program, az onkológiai több, mint 8-9 milliárd lejes a költségvetése, majd a diabétesz és a dialízis programok következnek a legköltségesebbek sorában. Horaţiu Moldovan szerint a ritka betegségek sem annyira ritkák, hiszen Romániában mintegy egymillió ebben szenvedő páciens van, közülük csak alig 10 ezer részesül az egészségügyi programok előírásaiban.
Az Országos Egészségbiztosító Pénztár a biztosított személy legfőbb képviselője - mondta Horaţiu Moldovan, az intézmény elnöke az ingyenes vagy ártámogatott gyógyszerekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva. Hozzátette, az állami költségek hatékonyságának növelését célzó első intézkedéscsomag elfogadásáig a pénztár költségvetésébe hatmillió személy fizetett be, miközben ellátásban majdnem 17 millió személy részesült. Jelenleg az egyensúly helyreállt, de ennek hatását egy éven belül fogjuk látni - mondta Moldovan, hozzátéve, jelenleg majdnem 11 millió befizetője van az egészségbiztosítónak, az ellátásban részesülők száma pedig továbbra is 17 millió, azaz most csupán 6-7 millió személy nem fizet egészségbiztosítást. A költségvetés kiegyensúlyozásától reméli a biztosító elnöke, hogy sikerül bevezetni az ártámogatott listára azt a mintegy 190 gyógyszert, amelyek már használhatók Romániában, de egyelőre nincs pénz áruk támogatására.(Rador)
" ["post_title"]=> string(55) "Az egészségbiztosító pénztár elnöke a rádióban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "az-egeszsegbiztosito-penztar-elnoke-a-radioban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-19 14:23:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:23:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454518" ["menu_order"]=> int(4739) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(454516) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-19 14:22:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:22:23" ["post_content"]=> string(735) "Daniel David tanügyminiszter közölte, folynak a tárgyalások az európai alapokért felelős miniszterrel annak érdekében, hogy az ösztöndíjak kifizetését európai forrásokból fedezzék.
A cél az, hogy az egyetemi lemorzsolódás megelőzésére szolgáló programba csoportosítsanak át összegeket az Oktatási és Foglalkoztatási Programból. A miniszter hangsúlyozta: ez egy rövid távú megoldás, amelyről néhány héten belül várható döntés. Hosszabb távon az ösztöndíjprogram finanszírozását a jövő évi költségvetésbe kell beépíteni.
" ["post_title"]=> string(49) "Európai alapokból fizetnék az ösztöndíjakat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "europai-alapokbol-fizetnek-az-osztondijakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-19 14:22:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:22:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454516" ["menu_order"]=> int(4740) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(454513) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-19 14:21:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:21:27" ["post_content"]=> string(920) "A Környezetvédelmi Őrség képviselői által készített felvételek bizonyítékként használhatók a törvényszéken - erről fogadott el tegnap a kormány sürgősségi rendeletet.
A dokumentum szabályozza az országos helyreállítási programban vásárolt modern felszerelések, videokamerák, drónok és szkennerek használatát, amelyekkel nyilvános és magán területeken ellenőrizni és megfigyelni lehet azokat a tevékenységeket, amelyek károsak lehetnek a környezetre. A most elfogadott intézkedések célja javítani a hulladékok megfigyelését és visszaszorítani ezek illegális szállítását, növelve a Környezetvédelmi Őrség intézményes kapacitását, hogy biztosítsa a törvényszegésért felelősök megbüntetését.
" ["post_title"]=> string(72) "Sürgősségi rendelet a Környezetvédelmi Őrség felszereltségéről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "surgossegi-rendelet-a-kornyezetvedelmi-orseg-felszereltsegerol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-19 14:21:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:21:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454513" ["menu_order"]=> int(4741) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(454511) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-19 14:18:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:18:06" ["post_content"]=> string(604) "A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt pénteken 5 óra 49 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben - közölte az országos földfizikai intézet.
Szeptemberben eddig 11 földrengést észleltek, ezek erőssége 2 és 3,3 között volt a Richter-skálán. Az idei év legnagyobb, 4,4-es erősségű földrengéseit Buzău megyében regisztrálták február 13-án, illetve Vrancea megyében május 11-én.
" ["post_title"]=> string(27) "Rengett a föld Vranceában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "rengett-a-fold-vranceaban-12" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-19 14:18:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:18:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454511" ["menu_order"]=> int(4742) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(454509) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-19 14:17:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:17:04" ["post_content"]=> string(820) "Ötven napon belül iható lesz a vezetékes víz a parajdi bányakatasztrófa nyomán vízellátási gondokkal küzdő Maros megyei településeken - közölte a vízügyi hatóság.
A tájékoztatás szerint Dicsőszentmártonban már elkezdték a beszerelési munkálatokat. A napokban a Maros megyei önkormányzat is elrendeli a munkálatok megkezdését Küküllőszéplak és Gyulakuta víztisztító állomásainál, ahol szintén sótalanító berendezéseket szerelnek fel. Ezek csak rövidtávú, ideiglenes megoldást jelentenek a parajdi sóbánya katasztrófája nyomán sóval szennyezett Kis-Küküllő mentén lévő települések vízellátására.
" ["post_title"]=> string(69) "Szűk két hónap alatt tisztítanák meg a sótól a Kis-Küküllőt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "szuk-ket-honap-alatt-tisztitanak-meg-a-sotol-a-kis-kukullot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-19 14:17:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:17:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454509" ["menu_order"]=> int(4743) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(454507) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-19 14:15:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:15:57" ["post_content"]=> string(1120) "Nincs egyetértés Magyarországon a migráció ügyében: ha nemzeti kormány van, amelyik nem fél, sõt bátor és szembeszáll Brüsszellel, akkor nincsenek migránsok és van biztonság, ha Brüsszel-párti kormány lesz Magyarországon, akkor lesznek migránsok és nem lesz többé biztonság - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorában pénteken.
A magyar állampolgárokkal szembeni vízummentesség korlátozásának szeptember végi feloldásáról a miniszterelnök azt mondta, a barátság a politikában is számít. Felidézte, még elnökjelöltsége idején állapodott meg Donald Trumppal arról, hogy a Magyarországgal szembeni, a baloldal által bevezetett büntetéseket kitörölik a rendszerbõl. Az amerikai elnök betartotta a szavát, és visszaadta a magyaroknak a szabad mozgás, a vízum nélküli beutazás lehetõségét – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban.
" ["post_title"]=> string(71) "A nemzeti kormány fontosságára figyelmeztet a magyar miniszterelnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "a-nemzeti-kormany-fontossagara-figyelmeztet-a-magyar-miniszterelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-19 14:15:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:15:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454507" ["menu_order"]=> int(4744) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(454505) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-19 14:14:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:14:30" ["post_content"]=> string(657) "Az Európa Tanács a magyar nyelvû televíziós mûsorok kínálatának bõvítését javasolta Szlovákiának.
A strasbourgi székhelyû, 46 tagot számláló Európa Tanács pénteken közzétett jelentésében elismerte Szlovákia erõfeszítéseit a kisebbségi nyelvek, különösen a magyar nyelv védelmére és elõmozdítására, de további intézkedéseket sürgetett az oktatásban, a közigazgatásban, a médiában és az egészségügyben való használatuk támogatásának érdekében.
" ["post_title"]=> string(42) "Nyelvhasználati javaslatok Szlovákiának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "nyelvhasznalati-javaslatok-szlovakianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-19 14:14:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:14:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454505" ["menu_order"]=> int(4745) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(454503) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-19 14:13:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:13:00" ["post_content"]=> string(613) "Oroszország légtérsértése Lengyelországban és Romániában arra figyelmeztet, hogy fel kell gyorsítani és el kell mélyíteni a közös európai védelmi felkészültség és az Ukrajnának nyújtott támogatás fokozását célzó erõfeszítéseket - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke az október elsejei informális uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében. A Koppenhágában tartandó találkozóra szóló meghívóban Costa aláhúzta: Európának többet kell tennie saját megvédelmezésének érdekében.
" ["post_title"]=> string(68) "Az európai védelmi felkészültségről tárgyalnak az EU csúcson" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "az-europai-vedelmi-felkeszultsegrol-targyalnak-az-eu-csucson" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-19 14:13:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 11:13:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454503" ["menu_order"]=> int(4746) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3705 (24) { ["ID"]=> int(454497) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-19 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-19 12:30:00" ["post_content"]=> string(1010) "A heti hírösszefoglalóban beszámolunk a Călin Georgescu volt államelnök-jelölt elleni újabb, ezúttal a tavalyi törölt választásokkal kapcsolatos vádemelésről, a nemzetközi pénzintézeteknek a román gazdasággal kapcsolatos prognózisairól, a magyar vállalatok romániai akvizíciós terveivel kapcsolatos bukaresti fenntartásokról, a gazdasági miniszter brüsszeli tárgyalásairól, amely a villamosenergia árának kordában tartását célozza.
Szőcs Levente összeállítása arról, hogy Donald Trumpék ürügyként használják a Kirk-gyilkosságot a politikai ellenfelek elhallgattatására.
Garzó Ferenc: Nem tapsában él a nemzet