A törésvonalak mélyülése az Európai Parlament csoportjai között, vagy akár azokon belül, nem jelenti azt, hogy Ursula von der Leyen…
Continue Reading

Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
" ["post_title"]=> string(78) "A kormányválság húzódása miatt megbénulhat az egészségügyi ellátás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-kormanyvalsag-huzodasa-miatt-megbenulhat-az-egeszsegugyi-ellatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469205" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(469203) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 12:13:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:13:06" ["post_content"]=> string(998) "Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden telefonon egyeztetett bolgár hivatali partnerével, Rumen Radevvel a fekete-tengeri biztonsági helyzet romlásáról és a kereskedelmi hajók elleni támadásokról. Bolojan határozottan elítélte a Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében történt támadásokat. Hangsúlyozta, hogy a polgári hajózás elleni ilyen cselekmények elfogadhatatlanok, és súlyosan sértik a tengerjogot és a nemzetközi jogot. A román kormány szerint a támadások Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának következményei. A két miniszterelnök Románia és Bulgária együttműködésének erősítéséről, valamint a Törökországgal való szorosabb koordinációról is tárgyalt a regionális és tengeri biztonság fokozása érdekében. Ma Nicușor Dan államelnök is telefonbeszélgetést folytat bolgár kollégájával, Iliana Iotovával ugyanerről a témáról. (Agerpres)
" ["post_title"]=> string(76) "Román-bolgár egyeztetések a Fekete-tenger hajózásának biztonságáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "roman-bolgar-egyeztetesek-a-fekete-tenger-hajozasanak-biztonsagarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 12:13:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:13:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469203" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(469197) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 11:50:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 08:50:23" ["post_content"]=> string(2570) "Nicușor Dan államfő üdvözölte tegnap, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kihirdette a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatási jogait bővítő törvénymódosítást. Az úgy értékelte: az új szabályozás megerősíti az Európai Unió hivatalos nyelveiként elismert kisebbségi nyelveken szervezett oktatás jogi kereteit, és egyértelművé teszi, hogy az anyanyelv minden körülmények között használható, nem csak a tanórákon. "Úgy véljük, hogy Ukrajna ily módon megerősíti európai uniós tagjelölti pozícióját, Románia pedig határozottan támogatja Ukrajna integrációjának folyamatát" - szögezte le a román elnök. Bukarest továbbra is együttműködik a román közösségekkel és az ukrán hatóságokkal annak érdekében, hogy a jogszabályok végrehajtása lehetőséget biztosítson a román gyermekek számára az anyanyelvükön való tanulásra, a középiskolát is beleértve - ígérte Nicușor Dan. Nicusor Dan kifejezte reményét, hogy a román-ukrán együttműködés és őszinte párbeszéd egyre jobb eredményeket hoz mindkét ország számára, ugyanakkor leszögezte: Románia aktívan képviseli érdekeit, és kiemelt figyelmet fordít az ország határain kívül élő románok jogainak érvényesítésére. Az ukrán parlament hétfőn fogadta el a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást, amelyet nem sokkal a parlamenti szavazás után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök alá is aláírt.
Az Ukrinform hírügynökség szerint a módosítások az iskolai oktatást, az oktatási dokumentumok kiállítását, a külső értékelések lebonyolítását, valamint az oktatási intézmények különleges jogállásának megőrzését érintik. Az oktatás nyelve továbbra is az ukrán marad, ugyanakkor azokban az iskolákban, ahol Ukrajna valamely őshonos népének vagy az EU valamely hivatalos nyelvét beszélő nemzeti kisebbségnek a nyelvén oktató osztályok működnek, garantálják az adott nyelv használatának jogát az államnyelv mellett az oktatás során, valamint a tanulók és az oktatási folyamat más résztvevői közötti kommunikációban az intézmény épületében és területén. A törvény lehetővé teszi, hogy az iskolák, ahol a tanulók több mint 50 százaléka valamely, az EU-ban hivatalos nyelvnek számító nemzeti kisebbségi nyelven tanul, nemzetiségi oktatási intézményi státuszt kapjon.
" ["post_title"]=> string(115) "A román elnök üdvözölte az ukrajnai kisebbségek anyanyelvi oktatási jogait bővítő törvény elfogadását" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(101) "a-roman-elnok-udvozolte-az-ukrajnai-kisebbsegek-anyanyelvi-oktatasi-jogait-bovito-torveny-elfogadasat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 11:50:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 08:50:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469197" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(469194) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 11:37:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 08:37:55" ["post_content"]=> string(374) "A védelmi minisztérium ma reggel közölte, hogy radarrendszere három légi célpontot észlelt tegnap este a román-ukrán határ közelében, ukrajnai oldalon, Vilkove városhoz közel. A légvédelmet riadókészültségbe helyezték, de légtérsértés nem történt, a légi riasztást pedig ma reggel lefújták.
" ["post_title"]=> string(62) "Ismét a román-ukrán határ közelében észleltek drónokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "ismet-a-roman-ukran-hatar-kozeleben-eszleltek-dronokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 11:37:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 08:37:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469194" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(469205) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:21" ["post_content"]=> string(1305) "Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
" ["post_title"]=> string(78) "A kormányválság húzódása miatt megbénulhat az egészségügyi ellátás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-kormanyvalsag-huzodasa-miatt-megbenulhat-az-egeszsegugyi-ellatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469205" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40208) ["max_num_pages"]=> int(10052) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2fbaf23fac8143445b008e9837ac2251" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:18dba1cd4779bf5aff0a12c92e8e29f1" }
A törésvonalak mélyülése az Európai Parlament csoportjai között, vagy akár azokon belül, nem jelenti azt, hogy Ursula von der Leyen…
Continue Reading
A közlemény szerint 13 helyszínen mindhárom Sz-300-as típusú irányított légvédelmi rakéta és 25 drón célba talált.
Continue Reading
Japán a nemzetközi jog megsértésének minősítette, hogy dél-koreai bíróságok kártérítést követelnek a szigetországtól háborús gyakorlata miatt.
Continue Reading
A tüntetők összetűzésbe kerültek az őket feltartóztató rendőrökkel.
Continue Reading
Ma várható döntés arról, hogy a bíróság érvényteleníti-e az ellenzéki Köztársasági Néppárt 2023-as kongresszusát.
Continue Reading
Az idei második negyedévben Románia aktív népessége 8,222 millió fő volt, ebből 7,733 millióan foglalkoztatottak, 489.800-an munkanélküliek voltak.
Continue Reading
Jövő év márciusában értékeljük ki Romániának az OECD-hez való csatlakozás érdekében tett erőfeszítéseit – jelentette ki
ma az OECD-főtitkár Bukarestben.

A nyers adatok alapján júliusban 2,7 százalékkal nőtt az ipari termelés hazánkban éves összevetésben.
Continue Reading
A hazai méhészet az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb időszakát éli – állítja a Méhészek Szövetségének elnöke.
Continue Reading
Az utóbbi egy hónapban átlagosan 2 %-al drágult a benzin, míg a gázolaj ára közel 1 %-al emelkedett hazánkban. A…
Continue Reading
Az oktatási miniszter azt állítja: ha a parlament megszavazza az indítványt, lemond.
Continue Reading
A tüntetők küldöttségét a miniszterelnök fogadja.
Continue ReadingA törésvonalak mélyülése az Európai Parlament csoportjai között, vagy akár azokon belül, nem jelenti azt, hogy Ursula von der Leyen pozíciója veszélybe került volna, véli Winkler Gyula EP-képviselő, akivel az Európai Bizottság elnökének - minden korábbinál feszültebb környezetben megtartott - évértékelőjéről beszélgettünk.
Az orosz hadsereg 3 rakétával és 84 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat mára virradóra, sokan megsebesültek és több régióban károk keletkeztek - jelentették katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának hétfő reggeli Telegram-jelentése szerint a légvédelem 59 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével eltérített az eredeti pályájukról. A közlemény szerint 13 helyszínen mindhárom Sz-300-as típusú irányított légvédelmi rakéta és 25 drón célba talált.
Éjszaka az előzetes adatok szerint két rakéta csapódott be az északkelet-ukrajnai Szumi megyében található egyik mezőgazdasági vállalkozás területén, a támadás következtében 12, a betakarításban részt vevő ember megsebesült - jelentette az Ukrajinszka pravda hírportál a Szumi megyei ügyészség és Oleh Hrihorov katonai kormányzó hivatalos közleménye nyomán. Emellett körülbelül 30 mezőgazdasági gép is megrongálódott. A sebesültek közül 11-en kórházi kezelésre szorulnak, egyikük állapota súlyos - fűzte hozzá a megyevezető. A Dnyipropetrovszk megyét ért orosz támadások következtében egy ember megsebesült, tűz ütött ki egy közlekedési vállalat telephelyén, egy kórházban és a közeli erdőben - tette közzé Szerhij Liszak katonai kormányzó hivatalos Telegram-csatornáján. Az orosz hadsereg tüzérséggel lőtte és drónokkal támadta a Nyikopoli járást, ahol négy családi házban károk keletkeztek, egy pedig megsemmisült, egy gázvezeték is megrongálódott - jegyezte meg Liszak.
Az orosz hadsereg mára virradóra irányított légibombákkal támadta a Donyeck megyei Kramatorszk városát - közölte az Interfax-Ukrajina hírügynökség.
" ["post_title"]=> string(96) "Ukrán légierő: Drónokkal és rakétákkaltámadott ukrajnai célpontokat az orosz hadsereg" ["post_excerpt"]=> string(130) "A közlemény szerint 13 helyszínen mindhárom Sz-300-as típusú irányított légvédelmi rakéta és 25 drón célba talált. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "ukran-legiero-dronokkal-es-raketakkaltamadott-ukrajnai-celpontokat-az-orosz-hadsereg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-15 13:04:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 10:04:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454367" ["menu_order"]=> int(2619) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(454365) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-15 13:00:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 10:00:15" ["post_content"]=> string(1603) "A japán kormány ma ismét kiállt régi álláspontja mellett a hajdani szexuális rabszolgaságot illetően, és a nemzetközi jog megsértésének minősítette, hogy dél-koreai bíróságok kártérítést követelnek a szigetországtól háborús gyakorlata miatt.
A vita kiújulásának közvetlen előzménye, hogy az ENSZ egy emberi jogi vizsgálóbizottsága egy júliusi jelentésében bírálta mások között Tokiót, amiért nem biztosította az igazság feltárását és a kártérítést az áldozatok számára. Dél-Korea az ENSZ-bizottság jelentésére reagálva felszólította Tokiót, hogy nézzen szembe a "közös történelem fájdalmas eseményeivel", és bírálta amiatt, hogy megtagadja a dél-koreai bírósági ítéletek végrehajtását, vagyis kártérítések kifizetését.
Az ENSZ-bizottság a nyáron a levelet egyfelől Japánnak és Hollandiának, másfelől Dél-Koreának, Kínának, a Fülöp-szigeteknek, Indonéziának és Kelet-Timornak küldte el. Utóbbiak népe szenvedett a II. világháború idején a gyarmattartók által alkalmazott szexuális rabszolgaságtól. A bizottság szerint azonban a megszólított országok - és nem csak az erőszakot elkövetők - "akadályozzák az igazságszolgáltatást, a jogorvoslatot és a kártérítéseket". Hatvan napot adtak a kormányoknak a válaszadásra, de máig csak Japán és Dél-Korea válaszai voltak láthatók az ENSZ honlapján.
" ["post_title"]=> string(107) "A japán kormány ismét kiállt régi álláspontja mellett a hajdani szexuális rabszolgaságot illetően" ["post_excerpt"]=> string(163) "Japán a nemzetközi jog megsértésének minősítette, hogy dél-koreai bíróságok kártérítést követelnek a szigetországtól háborús gyakorlata miatt. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(97) "a-japan-kormany-ismet-kiallt-regi-allaspontja-mellett-a-hajdani-szexualis-rabszolgasagot-illetoen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-15 13:00:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 10:00:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454365" ["menu_order"]=> int(2620) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(454362) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-15 12:58:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:58:49" ["post_content"]=> string(1082) "Spanyolországban politikai vihart kavart a Vuelta de Espana kerékpárverseny tegnapi, madridi befutójának törlése, amelyről azután döntöttek, hogy palesztinpárti tüntetők több helyen is elállták a versenym útvonalát. A hivatalos tájékoztatás szerint mintegy 100 ezren vonultak utcára a fővárosban és a madridi tartomány több pontján, tiltakozva az izraeli versenyzők jelenléte ellen a megmérettetésen. A palesztin zászlókat lengető tüntetők a többi közt "Szabad Palesztinát!", "Netanjahu egy bűnöző!", "Ez nem háború, ez népirtás!" mondatokat skandáltak.
A belvárosban a tüntetők összetűzésbe kerültek az őket feltartóztató rendőrökkel, és az incidensben 22 rendőr sérült meg, két embert őrizetbe vettek - közölték a hatóságok. Az idén 80 éves Vuelta de Espana történetében még sosem fordultmelő, hogy törölni kellett a befutót. A nyertesek számára egy parkolóban rögtönöztek díjátadót.
" ["post_title"]=> string(92) "Politikai vihart kavart a Vuelta de Espana kerékpárverseny madridi befutójának törlése" ["post_excerpt"]=> string(78) "A tüntetők összetűzésbe kerültek az őket feltartóztató rendőrökkel." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(86) "politikai-vihart-kavart-a-vuelta-de-espana-kerekparverseny-madridi-befutojanak-torlese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-15 12:58:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:58:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454362" ["menu_order"]=> int(2621) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3779 (24) { ["ID"]=> int(454359) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-15 12:57:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:57:00" ["post_content"]=> string(714) "Tízezrek tüntettek tegnap Ankarában a hatóságok legnagyobb ellenzéki párt elleni jogi fellépésével szemben. A megmozdulásról készült felvételek Recep Tayyip Erdogan török államfő lemondását követelő és török zászlókat és pártlobogókat lengető tömeget mutattak.
Ma várható döntés arról, hogy a bíróság érvényteleníti-e feltételezett eljárási szabálytalanságok miatt az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) 2023-as kongresszusát. Ha ez megtörténik, a párt jelenlegi vezetése jogilag vitathatóvá válik, és új vezetőválasztásra lehet szükség.
" ["post_title"]=> string(38) "Tízezrek tüntettek tegnap Ankarában" ["post_excerpt"]=> string(131) "Ma várható döntés arról, hogy a bíróság érvényteleníti-e az ellenzéki Köztársasági Néppárt 2023-as kongresszusát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "tizezrek-tuntettek-tegnap-ankaraban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-15 12:57:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:57:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454359" ["menu_order"]=> int(2622) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3769 (24) { ["ID"]=> int(454357) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-15 12:55:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:55:49" ["post_content"]=> string(1133) "Az idei második negyedévben a munkaképes korú - 15 és 64 év közötti - lakosság foglalkoztatási rátája 63,3 százalékos volt, 0,6 százalékponttal magasabb, mint az előző negyedévben - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei második negyedévben Románia aktív népessége 8,222 millió fő volt, ebből 7,733 millióan foglalkoztatottak, 489.800-an munkanélküliek voltak. A férfiak körében magasabb volt a foglalkoztatási ráta, mint a nőknél (71,6 %, illetve 54,8 %), ugyanakkor városon magasabb volt ez az arány, mint vidéken (69,3 %, illetve 57,1 %). A 15 és 24 év közötti korosztály foglalkoztatási rátája 18,7 százalék volt.
Az idei második negyedévben a munkanélküliségi ráta 6 százalék volt, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző negyedévben. Korcsoportok szerinti leosztásban a 15-24 év közötti fiatalok körében volt a legmagasabb az állástalanok aránya, 22,9 százalék.
" ["post_title"]=> string(44) "INS: A munkaképes lakosság 63 %-a dolgozik" ["post_excerpt"]=> string(160) "Az idei második negyedévben Románia aktív népessége 8,222 millió fő volt, ebből 7,733 millióan foglalkoztatottak, 489.800-an munkanélküliek voltak. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ins-a-munkakepes-lakossag-63-a-dolgozik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-15 12:55:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:55:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454357" ["menu_order"]=> int(2623) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(454355) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-15 12:53:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:53:17" ["post_content"]=> string(953) "Románia 2026-ban csatlakozik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez, az OECD-hez – jelentette be ma Ilie Bolojan miniszterelnök azt követően, hogy találkozott ma Mathias Cormann OECD-főtitkárral.
Bolojan hangsúlyozta, hogy a tagság alapvető cél, amely erősíti az ország gazdaságát, és hatékonyabb fejlődési politikákat tesz lehetővé.
Románia 2022 januárjában lett OECD-tagjelölt ország. Mathias Cormann ma érkezett Bukarestbe, a délelőtti órákban találkozott Nicușor Dan államfővel, majd megbeszélést folytatott Ilie Bolojannal. Jövő év márciusában értékeljük ki Romániának az OECD-hez való csatlakozás érdekében tett erőfeszítéseit - jelentette ki
ma az OECD-főtitkár Bukarestben.
A nyers adatok alapján júliusban 2,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,3 százalékkal nőtt az ipari termelés hazánkban éves összevetésben - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A nyers adatok szerint a kitermelőipar termelése 1,2 százalékkal, a feldolgozóiparé pedig 3,4 százalékkal nőtt júliusban, míg az energetikáé 2 százalékkal csökkent. Az előző hónaphoz képest az ipar teljesítménye a naptárhatással és szezonalisan kiigazított adatok szerint 0,3 százalékkal csökkent júliusban.
Az év első hét hónapjában az ipari termelés a nyers adatok szerint 1,3 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adatok alapján pedig 0,7 százalékkal volt kisebb, mint 2024 azonos időszakában.
" ["post_title"]=> string(38) "INS: 2,3 %-al nőtt az ipari termelés" ["post_excerpt"]=> string(111) "A nyers adatok alapján júliusban 2,7 százalékkal nőtt az ipari termelés hazánkban éves összevetésben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "ins-23-al-nott-az-ipari-termeles" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-15 12:23:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:23:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454352" ["menu_order"]=> int(2625) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3588 (24) { ["ID"]=> int(454350) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-15 12:21:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:21:26" ["post_content"]=> string(895) "A hazai méhészet az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb időszakát éli – állítja a Méhészek Szövetségének elnöke, Răzvan Coman.
Egyes térségekben az idei méztermés több mint felét tönkre tette az aszály, a fagy és a pollenhiány, így idén az ország mindössze harmadát termelte a megszokott, évi 20 ezer tonnás átlagnak. A helyzetet tovább súlyosbítja a külföldről érkező, rendkívül olcsó, főként kínai és ukrán importméz, amely torzítja a piacot, és az árakat a termelési költségek alá nyomja.
A szakmai szövetség azonnali támogatást és szigorúbb ellenőrzéseket sürget. Coman szerint a válság nemcsak a hazai méz termelőit, hanem a biodiverzitást is veszélyezteti.
" ["post_title"]=> string(58) "Az idei termésveszteség meghaladja az 50 százalékot is" ["post_excerpt"]=> string(128) "A hazai méhészet az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb időszakát éli – állítja a Méhészek Szövetségének elnöke." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-idei-termesveszteseg-meghaladja-az-50-szazalekot-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-15 12:21:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:21:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454350" ["menu_order"]=> int(2626) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3456 (24) { ["ID"]=> int(454347) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-15 12:19:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:19:44" ["post_content"]=> string(534) "Az utóbbi egy hónapban átlagosan 2 %-al drágult a benzin, míg a gázolaj ára közel 1 %-al emelkedett hazánkban.
A benzin litere 7 lej 50 és 7 lej 59 bani között mozog jelenleg, a gázolaj pedig 7 lej 70 és 7 lej 80 bani között kapható.
Az Európai Unióban Románia a 13. helyen áll a legolcsóbb benzin, és a 17. helyen a legolcsóbb gázolaj tekintetében.
" ["post_title"]=> string(35) "Átlagosan 2 %-al drágult a benzin" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "atlagosan-2-al-dragult-a-benzin" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-15 12:19:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:19:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454347" ["menu_order"]=> int(2627) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3592 (24) { ["ID"]=> int(454344) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-15 12:18:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:18:04" ["post_content"]=> string(454) "Ma vitatja meg a szenátus azt indítványt, amelyet az AUR nyújtott be Daniel David oktatási miniszter ellen.
Daniel David oktatási miniszter azt állítja: ha a parlament megszavazza az indítványt, lemond, mert nem akarja egyedül vállalni a felelősséget olyan döntésekért, amelyeket szerinte a kormánykoalíció közösen hozott meg.
" ["post_title"]=> string(65) "Ma szavaznak a Daniel David elleni indítványról a szenátusban" ["post_excerpt"]=> string(89) "Az oktatási miniszter azt állítja: ha a parlament megszavazza az indítványt, lemond." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "ma-szavaznak-a-daniel-david-elleni-inditvanyrol-a-szenatusban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-15 12:18:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:18:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454344" ["menu_order"]=> int(2628) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3591 (24) { ["ID"]=> int(454342) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-15 12:16:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:16:17" ["post_content"]=> string(1142) "Bukarestben tiltakoznak ma a helyi közigazgatásban dolgozók a kormány által bejelentett létszámcsökkentés ellen. A tüntetők küldöttségét a miniszterelnök fogadja.
A tiltakozók hangsúlyozzák: ha a kabinet nem vonja vissza a szerintük megalapozatlan döntéseket, általános sztrájkba kezdenek. A közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek egyetértenek a közigazgatás racionalizálásával, de azt javasolták, hogy ez fentről lefelé valósuljon meg. Szüntessenek meg pár alpolgármesteri tisztséget, csökkentsék a helyi képviselők juttatásait, szüntessék meg a polgármesterek és polgármester-helyettesek személyi tanácsadóinak állását különösen a kisvárosokban és községekben.
Követeléseik között szerepel a tisztességes munkakörülmények biztosítása, a közszolgálati pálya stabilitása, a kollektív tárgyalások tiszteletben tartása, valamint az önkormányzati autonómia megőrzése.
" ["post_title"]=> string(47) "Tiltakoznak a helyi közigazgatásban dolgozók" ["post_excerpt"]=> string(57) "A tüntetők küldöttségét a miniszterelnök fogadja. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "tiltakoznak-a-helyi-kozigazgatasban-dolgozok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-15 12:16:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 09:16:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454342" ["menu_order"]=> int(2629) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(454369) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-15 14:26:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-15 11:26:23" ["post_content"]=> string(599) "A törésvonalak mélyülése az Európai Parlament csoportjai között, vagy akár azokon belül, nem jelenti azt, hogy Ursula von der Leyen pozíciója veszélybe került volna, véli Winkler Gyula EP-képviselő, akivel az Európai Bizottság elnökének - minden korábbinál feszültebb környezetben megtartott - évértékelőjéről beszélgettünk.