Az oktatás 36 hetet tart, 2016. június 24-ig. A tanév újdonságai között szerepel az a kormányhatározat, amelynek értelmében elszámolják a XI-es és XII-es diákok által vásárolt, érettségihez szükséges tankönyveket. (tovább…)
Continue Reading

Az Alkotmánybírósághoz fordul a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség a képviselőház állandó bürójában történt tisztségátrendezés miatt.
A két párt szerint a Szociáldemokrata Pártból, a Románok Egyesüléséért Szövetség és az S.O.S Romániából álló többség visszaélt hatalmával, és megsértette a politikai erőviszonyok alapján kialakított elosztási szabályokat, valamint a frakcióvezetők közötti kötelező egyeztetést.
Kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t a Szociáldemokrata Párt a képviselőház házbizottságának átalakításával – nyilatkozta tegnap Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője. Szerinte a Szövetség nem része a Szociáldemokrata Párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség és az S.O.S Románia közötti megállapodásnak, amelyet a plénum előtt mutattak be, és amelyet az RMDSZ nem írt alá.
" ["post_title"]=> string(36) "Normakontrollt kér a PNL és az USR" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "normakontrollt-ker-a-pnl-es-az-usr" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-03 14:22:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-03 11:22:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467549" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(467547) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-03 14:21:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-03 11:21:47" ["post_content"]=> string(925) "Az RMDSZ kész kompromisszumot kötni annak érdekében, hogy Romániában stabil kormány alakuljon, ugyanakkor egyetlen olyan kormányzati felállást sem támogatna, amelyben a Románok Egyesüléséért Szövetség is részt vesz – jelentette ki tegnap este Tánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes.
Azt a lehetőséget is elutasítják, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetségből kiváljon egy képviselőcsoport, amely később egy kormányt támogatna. A miniszterelnök-helyettes az előrehozott választások lehetőségét nem tartja kívánatosnak. Szerinte Romániának jelenleg nincs szüksége újabb választásokra, ezért a politikai pártoknak kell kompromisszumot kötniük annak érdekében, hogy működőképes kormány alakuljon.
" ["post_title"]=> string(47) "Kikötésekkel kész a kompromisszumra az RMDSZ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "kikotesekkel-kesz-a-kompromisszumra-az-rmdsz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-03 14:21:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-03 11:21:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467547" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3486 (24) { ["ID"]=> int(467545) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-03 14:20:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-03 11:20:44" ["post_content"]=> string(718) "Ismét előrehozott parlamenti választásokat követel George Simion a Románok Egyesüléséért Szövetség elnöke.
A pártvezető a parlamentben tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a Románok Egyesüléséért Szövetség nem támogat olyan kormányt, amelyben a párt nem vesz részt. George Simion szerint Romániának stabil parlamenti többségre és egy, a következő négy évre szóló kormányra van szüksége. Úgy fogalmazott, bármilyen most felálló kormány csak tovább mélyítené a válságot, és nem javítaná a románok életét.
" ["post_title"]=> string(41) "Négy évre szóló kormányt akar az AUR" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "negy-evre-szolo-kormanyt-akar-az-aur" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-03 14:20:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-03 11:20:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467545" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3668 (24) { ["ID"]=> int(467543) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-03 14:19:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-03 11:19:44" ["post_content"]=> string(932) "Siegfried Mureșan szerint az állampolgárok tudják, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Románok Egyesüléséért Szövetség buktatta meg a kormányt, és idézte elő a jelenlegi politikai válságot.
A Nemzeti Liberális Párt európai parlamenti képviselője tegnap esti Facebook-bejegyzésben kifejtette: a szociáldemokraták most csak olyan kormányt fogadnának el, amelyet ők vezetnek, mert el akarják törölni a Bolojan-kormány reformjait, vissza akarják hozni a pazarlást, és újra hozzá akarnak férni a közpénzekhez. Hangsúlyozta, hogy pártja nem fog elfogadni egy szerinte felelőtlen, szociáldemokraták által irányított kormányt, amely semmissé tehetné a Bolojan-kormány és a román állampolgárok elmúlt egy éves erőfeszítéseit.
" ["post_title"]=> string(56) "A szociáldemokraták el akarják törölni a reformokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "a-szocialdemokratak-el-akarjak-torolni-a-reformokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-03 14:19:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-03 11:19:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467543" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(467549) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-03 14:22:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-03 11:22:52" ["post_content"]=> string(1111) "Az Alkotmánybírósághoz fordul a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség a képviselőház állandó bürójában történt tisztségátrendezés miatt.
A két párt szerint a Szociáldemokrata Pártból, a Románok Egyesüléséért Szövetség és az S.O.S Romániából álló többség visszaélt hatalmával, és megsértette a politikai erőviszonyok alapján kialakított elosztási szabályokat, valamint a frakcióvezetők közötti kötelező egyeztetést.
Kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t a Szociáldemokrata Párt a képviselőház házbizottságának átalakításával – nyilatkozta tegnap Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője. Szerinte a Szövetség nem része a Szociáldemokrata Párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség és az S.O.S Románia közötti megállapodásnak, amelyet a plénum előtt mutattak be, és amelyet az RMDSZ nem írt alá.
" ["post_title"]=> string(36) "Normakontrollt kér a PNL és az USR" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "normakontrollt-ker-a-pnl-es-az-usr" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-03 14:22:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-03 11:22:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467549" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39750) ["max_num_pages"]=> int(9938) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "795a2fa87ba5a848da1fe99c2241669a" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:bf71a7d8d6a9e80600d1c407c295b5e6" }Az oktatás 36 hetet tart, 2016. június 24-ig. A tanév újdonságai között szerepel az a kormányhatározat, amelynek értelmében elszámolják a XI-es és XII-es diákok által vásárolt, érettségihez szükséges tankönyveket. (tovább…)
Continue ReadingA Háttér témája ma is a menekültválság. Vendégünk Parászka Boróka újságíró, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, aki az elmúlt két…
Continue Reading
Erdély-szerte több mint 163 ezer diák kezdte meg ma az iskolát magyarul ? jelentette ki Király András, az RMDSZ oktatásügyi…
Continue Reading
A helyi tanács és a tanfelügyelőség támogatásának hiánya miatt Bukarestben sem történt előrelépés az Ady Endre Líceum félig elkészült bentlakásának…
Continue ReadingAz Országos Személyszállító Vasúttársaság mától ismét üzemelteti a Németremete és Temesvár közötti vasúti szállítást főként a diákok, egyetemisták és a…
Continue ReadingA nyitott határok megőrzéséhez több Európára és szolidaritásra van szükség a menekültválság kezelésében ? jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az egyik népszerű közösségi oldalon közzétett szöveges üzenetében. (tovább…)
Continue ReadingNem változott Románia menekültválsággal kapcsolatos álláspontja miután Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tegnap telefonon beszélt Klaus Johannis államfővel…
Continue ReadingTöbb mint tizenháromezer határsértőt fogtak el a hétvégén Magyarországon. A legtöbbet Csongrád megye déli részén kerítették kézre. (tovább…)
Continue ReadingAz autópálya 165-ös kilométerénél a Hegyeshalom felé közlekedőket az M15-ös autóútra tereli a rendőrség. Az osztrák autópálya-kezelő tájékoztatása szerint a…
Continue ReadingTévedésből megöltek tizenkét embert, köztük mexikói turistákat az egyiptomi biztonsági erők tagjai, akik azt hitték, dzsihadistákra lőnek. (tovább…)
Continue ReadingKilométeres dugók alakultak ki a német-osztrák határnál ma reggel, miután Berlin előző nap a menekültválság miatt ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést. (tovább…)
Continue ReadingA Partium és a Bánság határán fekvő Ópécskán több mint 70 éves álma vált valóra a maroknyi reformátusnak. A második…
Continue ReadingAz oktatás 36 hetet tart, 2016. június 24-ig. A tanév újdonságai között szerepel az a kormányhatározat, amelynek értelmében elszámolják a XI-es és XII-es diákok által vásárolt, érettségihez szükséges tankönyveket. Sorin Cimpeanu oktatásügyi miniszter rádiónknak elmondta, 55 lejt számolnak el a tanfelügyelőségek. A diákoknak meg kell vásárolniuk a tankönyveket, a számlán pedig szerepelnie kell a tankönyv címének. A tanfelügyelőségek megkapják a szükséges összegeket és szeptembertől december végéig térítik meg a tankönyvek ellenértékét ? hangsúlyozta az oktatásügyi miniszter.
" ["post_title"]=> string(83) "Több mint három millió diáknak és óvodásnak kezdődött meg ma az új tanév" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "tobb-mint-harom-millio-diaknak-es-ovodasnak-kezdodott-meg-ma-az-uj-tanev" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-14 15:47:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:47:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=59415" ["menu_order"]=> int(40745) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3659 (24) { ["ID"]=> int(59465) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-14 16:16:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 13:16:58" ["post_content"]=> string(610) " A Háttér témája ma is a menekültválság. Vendégünk Parászka Boróka újságíró, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, aki az elmúlt két hétben megjárta Görögországot ? ahol a menekültek belépnek az Európai Unió területére ? és Norvégiát ? amely a menekültek legészakibb európai célpontja ?, és a Vs.hu-n megjelent kitűnő riportjában leírja, hogy milyen szörnyű következményei lehetnek a falak építésének. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/09/2015-09-14.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/09/2015-09-14.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(17) "Halál a határon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(15) "halal-a-hataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-16 09:22:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-16 06:22:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=59465" ["menu_order"]=> int(40746) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3456 (24) { ["ID"]=> int(59385) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-14 15:46:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:46:08" ["post_content"]=> string(743) "Erdély-szerte több mint 163 ezer diák kezdte meg ma az iskolát magyarul ? jelentette ki Király András, az RMDSZ oktatásügyi államtitkára az aradi Csiky Gergely Főgimnázium tanévnyitó ünnepségén vett részt. Az aradi magyar iskolaközpontban 650-en járnak: az óvodától a tizenkettedik osztályig. Besztercén a helyi tanács határozatának formai hibája miatt nem indulhatott idéntől önálló magyar líceum. Király András oktatásügyi államtitkár Pataky Lehel Zsoltnak nyilatkozott.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/09/2015-09-14ARAD.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/09/2015-09-14ARAD.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(75) "Erdély-szerte több mint 163 ezer diák kezdte meg ma az iskolát magyarul" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "erdely-szerte-tobb-mint-163-ezer-diak-kezdte-meg-ma-az-iskolat-magyarul" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-14 15:46:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:46:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=59385" ["menu_order"]=> int(40747) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3662 (24) { ["ID"]=> int(59305) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-14 15:42:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:42:58" ["post_content"]=> string(549) "A helyi tanács és a tanfelügyelőség támogatásának hiánya miatt Bukarestben sem történt előrelépés az Ady Endre Líceum félig elkészült bentlakásának véglegesítése, illetve az iskola profiljának megváltoztatása irányában ? tudtuk meg a tanévnyitón dr. Bencze Mihály igazgatótól.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/09/2015-09-14BUCURESTI.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/09/2015-09-14BUCURESTI.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(49) "Egyre több a diák a bukaresti magyar iskolában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "egyre-tobb-a-diak-a-bukaresti-magyar-iskolaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-14 15:46:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:46:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=59305" ["menu_order"]=> int(40748) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3512 (24) { ["ID"]=> int(59285) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-14 15:34:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:34:19" ["post_content"]=> string(538) "Az Országos Személyszállító Vasúttársaság mától ismét üzemelteti a Németremete és Temesvár közötti vasúti szállítást főként a diákok, egyetemisták és a Temesvárra ingázók kérésének eleget téve. A CFR közlése szerint hat szerelvényt biztosítanak a két település közötti útvonalon. A napokban a vasúttársaság ismét beindította a forgalmat Segesvár és Székelyudvarhely, Nagyszeben és Segesvár, valamint Târgu Neamţ és Paşcani között.
" ["post_title"]=> string(33) "Újabb járatokat indított a CFR" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "ujabb-jaratokat-inditott-a-cfr" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-14 15:34:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:34:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=59285" ["menu_order"]=> int(40749) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3527 (24) { ["ID"]=> int(59265) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-14 15:33:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:33:52" ["post_content"]=> string(1293) "A nyitott határok megőrzéséhez több Európára és szolidaritásra van szükség a menekültválság kezelésében ? jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az egyik népszerű közösségi oldalon közzétett szöveges üzenetében. Juncker azt is közölte, hogy telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral. Mindezt a luxemburgi politikus mintegy félórával azt megelőzően tette közzé az interneten, hogy Thomas de Maiziere német belügyminiszter bejelentette: Németország a menekülthullám miatt ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést a német-osztrák határon. Ma a tagállamok belügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak a migrációs krízisről Brüsszelben. A megbeszélések középpontjában az a javaslat áll, melyet Juncker a héten jelentett be hivatalosan. E szerint a tagországoknak összesen 160 ezer menedékkérőt kellene elosztaniuk egymás között kötelező kvóták alapján Olaszországból, Görögországból és Magyarországról. Tegnap Juncker a közösségi médián keresztül azt is tudatta, hogy telefonbeszélgetést folytatott a magyar, a lengyel, a cseh, a szlovák, a lett és a román állam- illetve kormányfővel.
" ["post_title"]=> string(67) "Az Európai Bizottság elnöke győzködte a tagországok vezetőit" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "az-europai-bizottsag-elnoke-gyozkodte-a-tagorszagok-vezetoit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-14 15:33:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:33:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=59265" ["menu_order"]=> int(40750) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3501 (24) { ["ID"]=> int(59245) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-14 15:32:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:32:54" ["post_content"]=> string(501) "Nem változott Románia menekültválsággal kapcsolatos álláspontja miután Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tegnap telefonon beszélt Klaus Johannis államfővel ? jelentette ki rádiónknak Leonard Orban európai ügyekkel foglalkozó államelnöki tanácsos. Továbbra sem fogadjuk el a kötelező kvótarendszert, enek ellenére szolidárisak vagyunk, megtesszük a tőlünk telhető erőfeszítéseket ? mondta Leonard Orban.
" ["post_title"]=> string(33) "Juncker nem győzte meg Johannist" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "juncker-nem-gyozte-meg-johannist" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-14 15:32:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:32:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=59245" ["menu_order"]=> int(40751) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3528 (24) { ["ID"]=> int(59205) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-14 15:31:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:31:40" ["post_content"]=> string(580) "Több mint tizenháromezer határsértőt fogtak el a hétvégén Magyarországon. A legtöbbet Csongrád megye déli részén kerítették kézre. Rekordszámú 5809 illegális bevándorló érkezett vasárnap Magyarországra a szerb-magyar határon, korábban soha ennyien nem érkeztek egyetlen nap alatt ? közölte Balázs László, az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályvezetője, hozzátéve: velük 191 702-re nőtt idén az illegális bevándorlók száma.
" ["post_title"]=> string(27) "Egyre több a határsértő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "egyre-tobb-a-hatarserto" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-14 15:31:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:31:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=59205" ["menu_order"]=> int(40752) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3526 (24) { ["ID"]=> int(59225) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-14 15:32:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:32:23" ["post_content"]=> string(444) "Az autópálya 165-ös kilométerénél a Hegyeshalom felé közlekedőket az M15-ös autóútra tereli a rendőrség. Az osztrák autópálya-kezelő tájékoztatása szerint a másik irányban sem járható a sztráda, a várhatóan nagy menekültáradat miatt. A társaság arra kéri az erre autózókat, hogy már a határ közelében figyeljenek az utakon gyalogosan közlekedő emberekre.
" ["post_title"]=> string(90) "Lezárták az osztrák hatóságok a nickelsdorfi határátkelőt Bécstől Budapest felé" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "lezartak-az-osztrak-hatosagok-a-nickelsdorfi-hataratkelot-becstol-budapest-fele" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-14 15:32:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:32:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=59225" ["menu_order"]=> int(40753) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3519 (24) { ["ID"]=> int(59165) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-14 15:30:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:30:23" ["post_content"]=> string(621) "Tévedésből megöltek tizenkét embert, köztük mexikói turistákat az egyiptomi biztonsági erők tagjai, akik azt hitték, dzsihadistákra lőnek. A kairói belügyminisztérium tájékoztatása szerint a vasárnapi incidensben a mexikói turisták mellett több egyiptomi állampolgár is meghalt, tízen megsebesültek, őket kórházba szállították. A kairói hatóságok még nem közölték, pontosan hány turista halt meg, a mexikói Külügyminisztérium egyelőre kettőről tud. A sebesültek közül öt biztosan mexikói, állapotuk stabil.
" ["post_title"]=> string(31) "Turistákra lőttek Egyiptomban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "turistakra-lottek-egyiptomban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:09:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:09:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=59165" ["menu_order"]=> int(40754) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3520 (24) { ["ID"]=> int(59185) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-14 15:31:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:31:00" ["post_content"]=> string(572) "Kilométeres dugók alakultak ki a német-osztrák határnál ma reggel, miután Berlin előző nap a menekültválság miatt ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést. A bajor belügyminiszter szerint akár hetekig hatályban maradhat az intézkedés. Az osztrák külügyminiszter szerint Ausztriának Németországhoz kell igazodnia, és vissza kellene állítania a határellenőrzést, hogy elkerüljék, hogy a menekültválság "szörnyű következményekkel" járjon.
" ["post_title"]=> string(34) "Dugók az osztrák-német határon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "dugok-az-osztrak-nemet-hataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:08:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:08:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=59185" ["menu_order"]=> int(40755) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3521 (24) { ["ID"]=> int(58605) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-10 15:50:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-10 12:50:34" ["post_content"]=> string(707) "A Partium és a Bánság határán fekvő Ópécskán több mint 70 éves álma vált valóra a maroknyi reformátusnak. A második világháború küszöbén épített imaházat az elmúlt három évben, közösségi összefogással, egy torony hozzáépítésével templommá ékesítették. Nem egészen két éven belül ez volt a második református templom, amelyet az Arad megyei református szórványgyülekezetekben szenteltek fel. Pataky Lehel Zsolt is jelen volt az ünnepségen. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/09/Pecskai_reformatus_templom_felszentelese_MR.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/09/Pecskai_reformatus_templom_felszentelese_MR.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(26) "Templomavatás Ópécskán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "templomavatas-opecskan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-09 14:47:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-09 11:47:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=58605" ["menu_order"]=> int(40760) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(59415) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-14 15:47:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:47:34" ["post_content"]=> string(701) "Az oktatás 36 hetet tart, 2016. június 24-ig. A tanév újdonságai között szerepel az a kormányhatározat, amelynek értelmében elszámolják a XI-es és XII-es diákok által vásárolt, érettségihez szükséges tankönyveket. Sorin Cimpeanu oktatásügyi miniszter rádiónknak elmondta, 55 lejt számolnak el a tanfelügyelőségek. A diákoknak meg kell vásárolniuk a tankönyveket, a számlán pedig szerepelnie kell a tankönyv címének. A tanfelügyelőségek megkapják a szükséges összegeket és szeptembertől december végéig térítik meg a tankönyvek ellenértékét ? hangsúlyozta az oktatásügyi miniszter.
" ["post_title"]=> string(83) "Több mint három millió diáknak és óvodásnak kezdődött meg ma az új tanév" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "tobb-mint-harom-millio-diaknak-es-ovodasnak-kezdodott-meg-ma-az-uj-tanev" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-14 15:47:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-14 12:47:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=59415" ["menu_order"]=> int(40745) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39746) ["max_num_pages"]=> int(3313) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "87b3d13ee1398f346d9c55f644aebc63" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:6c57e1d8db9ec610ffb618cf67deaddb" }