Ma van a Magyar Nyelv Napja

Az RMDSZ kezdeményezésére a parlament elfogadta azt a törvényt, amely Romániában is a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította november 13-át. A jogszabályt Klaus Johannis államfő szerdán hirdetette ki. Így ma az ország magyarlakta településein különböző kulturális programokkal ünneplik meg a magyar nyelv napját. A törvény értelmében ma a közmédia is ünnepre hangoló műsorokat sugározhat. (tovább…)

Continue Reading

Románia utolsó az életszínvonal tekintetében

Romániában nincs politikai akarat a szegénység felszámolására ? olvasható az ENSZ Romániáról készült jelentésében. A dokumentum megállapítja: a lakosság 40 százaléka szegénységben él, kormányzati szinten mégsem foglalkoznak megfelelően a problémával, pedig az országnak lenne erőforrása a mélyszegénység felszámolására. Philip Alston raportőr az ENSZ romániai missziója végén tartott sajtótájékoztatóján elmondta: habár az elmúlt 10-15 évben jelentősen csökkent az országban a szegénység, életszínvonal tekintetében Románia még mindig az utolsó helyen áll az Európai Unióban. (tovább…)

Continue Reading

Nőtt a GDP

Az év első kilenc hónapjában 3,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék  a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte ma az országos statisztikai intézet. A harmadik negyedévben a gazdaság teljesítménye 1,4 százalékkal javult az előző három hónaphoz képest. Éves összevetésben a harmadik negyedévben a GDP 3,6 százalékkal nőtt a tavalyi harmadik negyedévhez képest. (tovább…)

Continue Reading

Az államfő elvesztette egyik nagyszebeni ingatlanát

Elvesztette egyik nagyszebeni ingatlanát Klaus Johannis államfő a Brassói Táblabíróság tegnapi jogerős végzése nyomán. A sajtó szerint a brassói táblabíróság nem is tárgyalta érdemben a Johannis házaspár fellebbezését, hanem arra hivatkozva emelte jogerőre a Brassó Megyei Törvényszék korábbi – Johanniszék számára kedvezőtlen – döntését, hogy a fellebbezést megkésve nyújtották be. (tovább…)

Continue Reading

Svéd álláspont menekült-ügyben

Csak akkor maradhat fenn a belső határok nélküli schengeni övezet, ha az Európai Unió tagállamai együttműködnek – nyilatkozta a máltai EU-Afrika csúcstalálkozón Stefan Löfven svéd miniszterelnök. Mint ismert, tegnap a svéd kormány arról döntött, hogy ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést a migránsok folyamatos beáramlása miatt. (tovább…)

Continue Reading

Szabadság Érdemrend Soros Györgynek

A külföldieknek adható legmagasabb állami kitüntetéssel, a Szabadság Érdemrenddel tüntette ki Petro Porosenko ukrán elnök Soros Györgyöt. A magyar származású amerikai üzletember több alapítvány, köztük az ukrán Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány létrehozója. Az ukrán államfő személyesen adta át az érdemrendet a kitüntetettnek. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3529 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467473) [1]=> int(467501) [2]=> int(467499) [3]=> int(467496) [4]=> int(467492) } ["paged"]=> int(3147) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467473) [1]=> int(467492) [2]=> int(467496) [3]=> int(467499) [4]=> int(467501) } ["paged"]=> int(3147) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3701 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3528 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (467473,467492,467496,467499,467501) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 37752, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(80815) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-13 10:02:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 08:02:41" ["post_content"]=> string(996) "Médiaszabályozás, médiamecenatúra, a gyermekvédelem és a média, illetve a filmtámogatási modellek témakörben szervezett tegnap délután szakmai konferenciát a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Intézete. Forró László járt a helyszínen. Dr. Vass Ágnes, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ? Médiatanács tagja az intézmény tevékenységét ismertette, külön hangsúlyt fektetve a kiskorúak védelmének gondjaira. Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke az intézmény által végzett felmérések tanulságaira hívta fel a figyelmet. Dáné Erzsébet ombudsman-helyettes az intézmény korlátozott beavatkozási lehetőségeiről beszélt. Dr. Kollarik Tamás, a Magyar Médiamecenatúra koordinátora az intézmény támogatási rendszerét ismertette. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/2015-11-13Media.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/2015-11-13Media.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(58) "Médiaszabályozás, médiamecenatúra és gyermekvédelem" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "mediaszabalyozas-mediamecenatura-es-gyermekvedelem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-13 11:56:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 09:56:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=80815" ["menu_order"]=> int(40086) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(81215) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-13 13:36:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:36:52" ["post_content"]=> string(1301) "Az RMDSZ kezdeményezésére a parlament elfogadta azt a törvényt, amely Romániában is a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította november 13-át. A jogszabályt Klaus Johannis államfő szerdán hirdetette ki. Így ma az ország magyarlakta településein különböző kulturális programokkal ünneplik meg a magyar nyelv napját. A törvény értelmében ma a közmédia is ünnepre hangoló műsorokat sugározhat. Ma délután 6 órától közönségtalálkozó lesz a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban . A rendezvényen a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kiemelt magyarországi meghívottjai - Tompa Andrea, Györe Balázs, Krusovszky Dénes és Papp Sándor Zsigmond - vesznek részt. Kovásznán, a Művelődési Központban ugyancsak ma délután 6 órától a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada előadja Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című komikus eposzát. Bukarestben a Református Egyházközség tanácstermében vasárnap délelőtt 10 órától Nagy Éva, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja tart előadást ?Édes anyanyelvünk ? Erős várunk a nyelv? címmel. Kolozsváron az Apáczai Csere János Elméleti Gimnáziumban ma este hat órától Lőrincze Lajos nyelvészre emlékeznek." ["post_title"]=> string(27) "Ma van a Magyar Nyelv Napja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "ma-van-a-magyar-nyelv-napja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-13 13:36:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:36:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=81215" ["menu_order"]=> int(40087) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(81195) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-13 13:35:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:35:01" ["post_content"]=> string(437) "Napirendre tűzte az Európai Parlament a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium ügyét. A Petíciós Bizottság által tegnap elfogadott határozat szerint, a testület levélben fordul a román kormányhoz azzal a kéréssel, hogy kezelje jóindulatúan a kérdést. A petíció a válaszlevél beérkezéséig nyitva marad. A bizottság meghallgatást javasolt az ügyben, erre jövő év februárjában kerül sor." ["post_title"]=> string(22) "A Mikó-ügy az EP-ben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "a-miko-ugy-az-ep-ben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-13 13:35:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:35:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=81195" ["menu_order"]=> int(40088) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3433 (24) { ["ID"]=> int(81145) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-13 13:33:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:33:39" ["post_content"]=> string(1174) "Romániában nincs politikai akarat a szegénység felszámolására ? olvasható az ENSZ Romániáról készült jelentésében. A dokumentum megállapítja: a lakosság 40 százaléka szegénységben él, kormányzati szinten mégsem foglalkoznak megfelelően a problémával, pedig az országnak lenne erőforrása a mélyszegénység felszámolására. Philip Alston raportőr az ENSZ romániai missziója végén tartott sajtótájékoztatóján elmondta: habár az elmúlt 10-15 évben jelentősen csökkent az országban a szegénység, életszínvonal tekintetében Románia még mindig az utolsó helyen áll az Európai Unióban. A jelentéstevő szerint Romániában ötből két lakos a szegénységi küszöbön él, illetve a lakosság egyharmada alapvetőnek tartott javakat nélkülöz. Románia első helyen áll az Európai Unióban a gyermekhalandóságot illetően is. Ugyanakkor a 15 évesek 37 százaléka funkcionális analfabéta. A korrupció az egészségügyben majdnem hatszor nagyobb az uniós átlagnál. A jelentés kitért arra is, hogy Romániában a romák átlagban 16 évvel élnek kevesebbet, mint a nem roma lakosság." ["post_title"]=> string(49) "Románia utolsó az életszínvonal tekintetében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "romania-utolso-az-eletszinvonal-tekinteteben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-13 13:33:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:33:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=81145" ["menu_order"]=> int(40089) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3665 (24) { ["ID"]=> int(81165) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-13 13:34:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:34:23" ["post_content"]=> string(529) "55-re emelkedett a bukaresti Colectiv-klubban történt tűzeset halálos áldozatainak a száma. Ma egy fiatal lány hunyt el egy németországi kórházban, tegnap délután pedig egy 22 éves fiatal vesztette életét a fővárosi Bagdasar Arseni kórházban a szövődmények miatt. Az Egészségügyi Minisztérium mai jelentése szerint az október 30-án történt tragédia 66 sérültjét kezelik jelenleg bukaresti kórházakban. Közülük 14-nek még mindig válságos az állapota. Eddig 20 személyt engedtek haza." ["post_title"]=> string(56) "Colectiv-klub: 55 halálos áldozat a van a tűzvésznek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "colectiv-klub-54-halalos-aldozat-a-van-a-tuzvesznek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-13 14:28:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 12:28:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=81165" ["menu_order"]=> int(40090) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3527 (24) { ["ID"]=> int(81125) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-13 13:32:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:32:34" ["post_content"]=> string(602) "Az év első kilenc hónapjában 3,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék  a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte ma az országos statisztikai intézet. A harmadik negyedévben a gazdaság teljesítménye 1,4 százalékkal javult az előző három hónaphoz képest. Éves összevetésben a harmadik negyedévben a GDP 3,6 százalékkal nőtt a tavalyi harmadik negyedévhez képest. Idén a kormány hivatalosan 3,4 százalékos gazdasági növekedést remél, a nemzeti bank kormányzója és más elemzők azonban a 4 százalékos növekedést sem tartják kizártnak." ["post_title"]=> string(11) "Nőtt a GDP" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(10) "nott-a-gdp" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-13 13:32:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:32:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=81125" ["menu_order"]=> int(40091) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3531 (24) { ["ID"]=> int(81105) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-13 13:31:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:31:46" ["post_content"]=> string(1102) "Elvesztette egyik nagyszebeni ingatlanát Klaus Johannis államfő a Brassói Táblabíróság tegnapi jogerős végzése nyomán. A sajtó szerint a brassói táblabíróság nem is tárgyalta érdemben a Johannis házaspár fellebbezését, hanem arra hivatkozva emelte jogerőre a Brassó Megyei Törvényszék korábbi - Johanniszék számára kedvezőtlen - döntését, hogy a fellebbezést megkésve nyújtották be. A polgári per tárgyát képező ingatlan Nagyszeben egyik belvárosi sétálóutcájában található. Az épületet 1964-ben államosították, majd - egy 1995-ben hozott törvény alapján - a benne lakó bérlők megvásárolhatták lakásaikat. 1999-ben azonban az eredeti tulajdonos egy állítólagos örököse visszaperelte az ingatlant. A Johannis-házaspár az állítólagos örökössel kötött adásvételi szerződés révén vált tulajdonossá. Másfél évtizedes pereskedés után most a bíróság mind a restitúció jogalapjául szolgáló örökösödési iratot, mind Johanniszék adásvételi szerződését jogerősen megsemmisítette." ["post_title"]=> string(54) "Az államfő elvesztette egyik nagyszebeni ingatlanát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "az-allamfo-elvesztette-egyik-nagyszebeni-ingatlanat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-13 13:46:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:46:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=81105" ["menu_order"]=> int(40092) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3525 (24) { ["ID"]=> int(81065) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-13 13:30:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:30:13" ["post_content"]=> string(465) "Két kézigránátot robbantottak fel mára virradó éjjel Ungváron ismeretlen elkövetők. Az első robbanás egy újonnan megválasztott - korábban a Viktor Janukovics megbuktatott ukrán elnök nevével jelzett Régiók Pártjában politizáló - ungvári önkormányzati képviselő házának udvarán, a második robbantás pedig egy tömbház udvarán történt. A detonációk nem okoztak személyi sérülést. Mindkét bűnügyben megindult a nyomozás." ["post_title"]=> string(22) "Robbantások Ungváron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "robbantasok-ungvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-13 13:30:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:30:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=81065" ["menu_order"]=> int(40093) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3492 (24) { ["ID"]=> int(81085) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-13 13:30:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:30:47" ["post_content"]=> string(658) "Csak akkor maradhat fenn a belső határok nélküli schengeni övezet, ha az Európai Unió tagállamai együttműködnek - nyilatkozta a máltai EU-Afrika csúcstalálkozón Stefan Löfven svéd miniszterelnök. Mint ismert, tegnap a svéd kormány arról döntött, hogy ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést a migránsok folyamatos beáramlása miatt. A svéd kormányfő szerint Stockholm azért döntött a határellenőrzés visszaállításáról, mert garantálnia kell határainak biztonságát egy olyan időszakban, amikor kiemelt jelentőségűvé vált az országba érkező minden egyes ember kilétének ellenőrzése." ["post_title"]=> string(35) "Svéd álláspont menekült-ügyben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "sved-allaspont-menekult-ugyben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-13 13:30:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:30:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=81085" ["menu_order"]=> int(40094) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3493 (24) { ["ID"]=> int(81045) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-13 13:29:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:29:25" ["post_content"]=> string(624) "A külföldieknek adható legmagasabb állami kitüntetéssel, a Szabadság Érdemrenddel tüntette ki Petro Porosenko ukrán elnök Soros Györgyöt. A magyar származású amerikai üzletember több alapítvány, köztük az ukrán Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány létrehozója. Az ukrán államfő személyesen adta át az érdemrendet a kitüntetettnek. Az ceremónián kiemelte, hogy az üzletember és mecénás elmúlt években végzett tevékenysége jelentősen hozzájárult a jelenleg Ukrajnában zajló demokratikus változásokhoz. Soros György nagy megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést." ["post_title"]=> string(38) "Szabadság Érdemrend Soros Györgynek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "szabadsag-erdemrend-soros-gyorgynek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-13 13:29:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:29:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=81045" ["menu_order"]=> int(40095) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3447 (24) { ["ID"]=> int(81025) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-13 13:28:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:28:47" ["post_content"]=> string(508) "Ismeretlen fegyveresek kettős öngyilkos robbantást hajtottak végre tegnap este a libanoni főváros déli részében. A detonációkban legalább 37 ember életét vesztette ? közölték a helyi hatóságok. A Reuters brit hírügynökség beszámolója szerint a merényleteket Bejrút egyik, főként síiták lakta negyedében hajtották végre, egy kórház közelében. A libanoni állami hírügynökség szerint a két pokolgép egymástól 150 méterre, és öt perc időkülönbséggel robbant." ["post_title"]=> string(40) "Kettős öngyilkos merénylet Bejrútban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "kettos-ongyilkos-merenylet-bejrutban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-13 13:28:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:28:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=81025" ["menu_order"]=> int(40096) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3673 (24) { ["ID"]=> int(81005) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-13 13:28:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:28:01" ["post_content"]=> string(504) "Egy amerikai harci drón csapott le az Iszlám Állam lefejezős propagandavideóiból ismert Dzsihád Johnra Szíriában ? közölte a Pentagon. A BBC szerint a férfi nagy valószínűséggel meghalt a támadásban. A túszok kivégzéséről készült videókon kötött maszkban látható és késsel fenyegetőző Dzsihád Johnt Mohammed Emwazi kuvaiti születésű brit állampolgárként azonosították a nyugati titkosszolgálatok. A férfit volt túszok vérszomjas pszichopataként írták le." ["post_title"]=> string(32) "Drón csapott le Dzsihád Johnra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "dron-csapott-le-dzsihad-johnra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-13 13:28:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 11:28:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=81005" ["menu_order"]=> int(40097) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(80815) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-11-13 10:02:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 08:02:41" ["post_content"]=> string(996) "Médiaszabályozás, médiamecenatúra, a gyermekvédelem és a média, illetve a filmtámogatási modellek témakörben szervezett tegnap délután szakmai konferenciát a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Intézete. Forró László járt a helyszínen. Dr. Vass Ágnes, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ? Médiatanács tagja az intézmény tevékenységét ismertette, külön hangsúlyt fektetve a kiskorúak védelmének gondjaira. Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke az intézmény által végzett felmérések tanulságaira hívta fel a figyelmet. Dáné Erzsébet ombudsman-helyettes az intézmény korlátozott beavatkozási lehetőségeiről beszélt. Dr. Kollarik Tamás, a Magyar Médiamecenatúra koordinátora az intézmény támogatási rendszerét ismertette. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/2015-11-13Media.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/11/2015-11-13Media.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(58) "Médiaszabályozás, médiamecenatúra és gyermekvédelem" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "mediaszabalyozas-mediamecenatura-es-gyermekvedelem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-11-13 11:56:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-11-13 09:56:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=80815" ["menu_order"]=> int(40086) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39730) ["max_num_pages"]=> int(3311) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "80a76d41cedc78b482476ebf58c0e30d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:0298f7c62f59b2e8f8605078a3a41465" }