Romániában nincs politikai akarat a szegénység felszámolására ? olvasható az ENSZ Romániáról készült jelentésében. A dokumentum megállapítja: a lakosság 40 százaléka szegénységben él, kormányzati szinten mégsem foglalkoznak megfelelően a problémával, pedig az országnak lenne erőforrása a mélyszegénység felszámolására. Philip Alston raportőr az ENSZ romániai missziója végén tartott sajtótájékoztatóján elmondta: habár az elmúlt 10-15 évben jelentősen csökkent az országban a szegénység, életszínvonal tekintetében Románia még mindig az utolsó helyen áll az Európai Unióban.

A jelentéstevő szerint Romániában ötből két lakos a szegénységi küszöbön él, illetve a lakosság egyharmada alapvetőnek tartott javakat nélkülöz. Románia első helyen áll az Európai Unióban a gyermekhalandóságot illetően is. Ugyanakkor a 15 évesek 37 százaléka funkcionális analfabéta. A korrupció az egészségügyben majdnem hatszor nagyobb az uniós átlagnál.

A jelentés kitért arra is, hogy Romániában a romák átlagban 16 évvel élnek kevesebbet, mint a nem roma lakosság.