Mai rendhagyó adásunk első felében interjúkat hallhatnak az erdélyi magyarság sorsát meghatározó két egyházi személyiségről, Márton Áronról, Erdély egykori nagy katolikus püspökéről, illetve Balázs Ferenc unitárius lelkészről, íróról és közösségszervezőről.
A román parlament Márton Áron-emlékévvé nyilvánította az idei esztendőt, amikor számos program várható, amelyek a nagy katolikus püspök személyére, hitvallására, példamutatására és tanítására kívánják felhívni a figyelmet. Ezen programok sorát gazdagítja a csíkszeredai Székelyföld folyóirat, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a kolozsvári Verbum Kiadó által „Istenien egyszerű!” mottóval meghirdetett alkotópályázat, amely a fiataloknak szól. A pályázat mottója egy idézet Márton Árontól. A felhívásban szereplő kérdések sora gondolkodásra kívánja késztetni a fiatalokat, akik június 15-éig jelentkezhetnek pályamunkáikkal. Erről az alkotópályázatról Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumot irányító önkéntese nyilatkozott Rácz Évának, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének.
A Magyar Unitárius Egyház március végén nyitotta meg „Balázs Ferenc 125 éve kortársunk” címmel az egykori mészkői unitárius lelkésznek szentelt emlékévet. Az 1901-ben Kolozsváron született és mindössze 36 évesen elhunyt Balázs Ferenc hat éven át szolgált Mészkőn. Az emlékév keretében legalább tizenegy szempontból lehet kutatni, értékelni és továbbgondolni mindazt, amit lelkészként, közösségszervezőként, teológusként és íróként örökül hagyott. A két világháború közti Aranyosszék talán legmarkánsabb figurája önreflexióra hangolt, makacs alkat volt, templomot javíttatott, iskolát bővített, cséplőgépet vásárolt, népfőiskolát működtetett. Közben mesét, verset, cikket írt. A nagyformátumú Balázs Ferencről Bálint Róbert Zoltán mészkői unitárius lelkész nyilatkozott Rostás Péter Istvánnak, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének a Tetőteraszban. Ebből az interjúból hallhatnak részletet.
"
["post_title"]=>
string(130) "Márton Áron és Balázs Ferenc életpéldájára hívja fel a figyelmet a két egyházi személyiségnek szentelt idei emlékév"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(129) "marton-aron-es-balazs-ferenc-eletpeldajara-es-tanitasara-hivja-fel-a-figyelmet-a-ket-egyhazi-szemelyisegnek-szentelt-idei-emlekev"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2026-04-27 18:01:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2026-04-27 15:01:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=462345"
["menu_order"]=>
int(0)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3649 (24) {
["ID"]=>
int(462652)
["post_author"]=>
string(3) "234"
["post_date"]=>
string(19) "2026-05-01 10:30:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2026-05-01 07:30:00"
["post_content"]=>
string(1528) "
Mai műsorunkban a heti hírösszefoglalóban ismét a hazai belpolitikai válságról beszélünk, amely új szakaszába lépett. A PSD az AUR-ral együtt nyújtott be bizalmatlansági indítványt, ami gyökeresen megváltoztatja a politikai helyzetet a múlt héthez képest, hiszen közel kerültünk a kormánybuktatáshoz, illetve ahhoz a forgatókönyvhöz, mely szerint a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség, az AUR kerülhet hatalomra. Az egyik nagy ismeretlen ebben a történetben az, hogy a PSD-nek milyen haszna származik ebből az egész válságból, amit ők robbantottak ki. A gazdasági szereplők egyre nehezebben viselik a hazai politika szeszélyes és kiszámíthatatlan hangulatát, és számos gazdasági szereplő megkongatta a vészharangot arra figyelmeztetve, hogy ennek az újabb válságnak milyen súlyos következményei lehetnek.
A heti hírösszefoglaló után Szőcs Levente jelentkezik összefoglalóval arról, hogy Franciaország leválik az amerikai számítógépes rendszerekről, hogy visszaszerezze digitális szuverenitását.
Majd Garzó Ferenc olvassa fel a A győztesek önigazolása című jegyzetét.
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és 1 euró értéke elérte az 5 lej 14 banit.
Flavius Jakubowicz, a Romániai Bank- és Pénzügyi Elemzők Egyesületének elnöke szerint ez nem kizárólag a piac természetes mozgását jelzi, hanem több tényezőt tükröz, elsősorban a belső politikai bizonytalanságot, a költségvetési hiány nyomását, a magas inflációt, ami a háborús körülményeknek is betudható. Nincs egyensúly, a beruházók pedig jobban figyelnek Románia kockázataira - mondta a szakember.
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az intézmény közlése szerint a lakóépületekre kiadott építési engedélyek száma is 4,8 százalékkal csökkent 2025 első negyedévéhez képest.
Mai rendhagyó adásunk első felében interjúkat hallhatnak az erdélyi magyarság sorsát meghatározó két egyházi személyiségről, Márton Áronról, Erdély egykori nagy katolikus püspökéről, illetve Balázs Ferenc unitárius lelkészről, íróról és közösségszervezőről.
A román parlament Márton Áron-emlékévvé nyilvánította az idei esztendőt, amikor számos program várható, amelyek a nagy katolikus püspök személyére, hitvallására, példamutatására és tanítására kívánják felhívni a figyelmet. Ezen programok sorát gazdagítja a csíkszeredai Székelyföld folyóirat, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a kolozsvári Verbum Kiadó által „Istenien egyszerű!” mottóval meghirdetett alkotópályázat, amely a fiataloknak szól. A pályázat mottója egy idézet Márton Árontól. A felhívásban szereplő kérdések sora gondolkodásra kívánja késztetni a fiatalokat, akik június 15-éig jelentkezhetnek pályamunkáikkal. Erről az alkotópályázatról Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumot irányító önkéntese nyilatkozott Rácz Évának, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének.
A Magyar Unitárius Egyház március végén nyitotta meg „Balázs Ferenc 125 éve kortársunk” címmel az egykori mészkői unitárius lelkésznek szentelt emlékévet. Az 1901-ben Kolozsváron született és mindössze 36 évesen elhunyt Balázs Ferenc hat éven át szolgált Mészkőn. Az emlékév keretében legalább tizenegy szempontból lehet kutatni, értékelni és továbbgondolni mindazt, amit lelkészként, közösségszervezőként, teológusként és íróként örökül hagyott. A két világháború közti Aranyosszék talán legmarkánsabb figurája önreflexióra hangolt, makacs alkat volt, templomot javíttatott, iskolát bővített, cséplőgépet vásárolt, népfőiskolát működtetett. Közben mesét, verset, cikket írt. A nagyformátumú Balázs Ferencről Bálint Róbert Zoltán mészkői unitárius lelkész nyilatkozott Rostás Péter Istvánnak, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének a Tetőteraszban. Ebből az interjúból hallhatnak részletet.
Elfogadta a Képviselőház plénuma a szociális vállalkozásokra vonatkozó törvénytervezetet. A törvény értelmében szociális vállalkozásnak minősíthető többek között az a civil szervezet, nyugdíjpénztár, mezőgazdasági szervezet vagy vállalkozás, amely a közösség vagy egy szociális ügy érdekében tevékenykedik, profitjának 90%-át e célok megvalósítására fordítja, és vállalja, hogy megszűnése esetén javait egy másik szociális vállalkozás számára ajánlja fel. (tovább…)
Elfogadhatatlan, hogy a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség olyan intézménnyé vált, amely gyakorlatilag megfosztotta a gazdákat attól a jogtól, hogy…
Megszavazta a parlament tegnap délután Mihai Răzvan Ungureanu kinevezését a Külföldi Hírszerző Szolgálat élére. A Nemzeti Liberális Párt szenátora le is tette a hivatali esküt a parlament előtt. A Szociáldemokrata Párt valamint a Tăriceanu-féle Liberálisok és Demokraták Szövetsége nem vett részt a szavazáson, azonban a törvényhozás nélkülük is határozatképes volt. (tovább…)
A görög kormány kész elfogadni a hitelezők javaslatát ? írja a Financial Times. A londoni gazdasági napilap úgy tudja, hogy Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök tegnap este levélben tájékoztatta a hitelezőket, miszerint kész elfogadni feltételeiket, csak minimális változtatásokat kér. (tovább…)
Ukrajna leállította a fölgáz importját Magyarországon keresztül ? adta hírul a hirado.hu az Ukrtransgaz gázszállító cég sajtófőnökére hivatkozva, aki azt mondta: Ukrajna ma reggeltől csak Szlovákia felől importál földgázt. (tovább…)
Csehország vette át mától egy évre a visegrádi országcsoport soros elnöki tisztségét. Az 1991-ben megalakult visegrádi csoportot ma Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia alkotja. (tovább…)
Mind a 113 ember meghalt a tegnap lezuhant indonéz katonai repülőgépen. A teherszállító gép röviddel a felszállás után zuhant a szumátrai Medan város egyik lakóövezetére. (tovább…)
Életünket szüleinktől kaptuk avagy hogyan megy tovább őseink sorsa címmel nemrégiben kerekasztal-beszélgetést tartottak Kolozsváron a Vissza a természethez nevű programsorozaton (a BBS Consulting System szervezésében). Mai adásunkban ennek a beszélgetésnek egy összefoglaló változatát sugározzuk.
A nemzetközi híradásokból az tűnik ki, hogy annak ellenére, hogy Athénban tegnap és ma is tüntettek, nincs pánikhangulat, a bankautomaták előtt sem állnak hosszú sorok, az üzletek nyitva vannak, látszólag minden működik. (tovább…)
Nem egészen három héten belül másodszor minősítette le Görögország eddig is mélyen spekulatív ? vagyis messze nem befektetési ajánlású ? államadós-besorolását a nemzetközi hitelminősítő. (tovább…)
Kedves hallgatóink, a Mozaik mai kiadásából megtudhatják többek között, hogy mi a külföldi lektor feladata, mit kínál a magyar főszak Bukarestben, milyen kulturális előnyökkel jár a román főváros az ide felvételizőknek.
object(WP_Query)#3652 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(462661)
[1]=>
int(462345)
[2]=>
int(462652)
[3]=>
int(462733)
[4]=>
int(462731)
}
["paged"]=>
int(3140)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(462345)
[1]=>
int(462652)
[2]=>
int(462661)
[3]=>
int(462731)
[4]=>
int(462733)
}
["paged"]=>
int(3140)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3591 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3590 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (462345,462652,462661,462731,462733) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 37668, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3592 (24) {
["ID"]=>
int(37325)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-01 16:25:29"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:25:29"
["post_content"]=>
string(1015) "Elfogadta a Képviselőház plénuma a szociális vállalkozásokra vonatkozó törvénytervezetet. A törvény értelmében szociális vállalkozásnak minősíthető többek között az a civil szervezet, nyugdíjpénztár, mezőgazdasági szervezet vagy vállalkozás, amely a közösség vagy egy szociális ügy érdekében tevékenykedik, profitjának 90%-át e célok megvalósítására fordítja, és vállalja, hogy megszűnése esetén javait egy másik szociális vállalkozás számára ajánlja fel.
Azok a vállalkozások, amelyek hátrányos helyzetű csoportokból származó egyéneket alkalmaznak, számos kedvezményben és juttatásban részesülnek az állam részéről. A szociális vállalkozások termékeit szociális védjeggyel látják majd el.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője elmondta: arra kérte a kormányt, hogy a jövő évi költségvetés kialakításakor irányozzon elő összegeket a szociális vállalkozások támogatására."
["post_title"]=>
string(43) "Támogatják a szociális vállalkozásokat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "tamogatjak-a-szocialis-vallalkozasokat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-01 16:25:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:25:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37325"
["menu_order"]=>
int(40242)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3653 (24) {
["ID"]=>
int(37285)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-01 16:23:57"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:23:57"
["post_content"]=>
string(577) "Elfogadhatatlan, hogy a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség olyan intézménnyé vált, amely gyakorlatilag megfosztotta a gazdákat attól a jogtól, hogy tisztességes körülmények között kérhessék a megérdemelt támogatásaikat ? nyilatkozta Tánczos Barna.
A szenátus mezőgazdasági bizottságának titkára szerint az APIA saját hiányosságai miatt bünteti a gazdákat.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/07/2015-07-01-Tanczos.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/07/2015-07-01-Tanczos.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(26) "Az APIA hiányosságairól"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "az-apia-hianyossagairol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-01 16:23:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:23:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37285"
["menu_order"]=>
int(40243)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3593 (24) {
["ID"]=>
int(37245)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-01 16:09:45"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:09:45"
["post_content"]=>
string(781) "Megszavazta a parlament tegnap délután Mihai Răzvan Ungureanu kinevezését a Külföldi Hírszerző Szolgálat élére. A Nemzeti Liberális Párt szenátora le is tette a hivatali esküt a parlament előtt. A Szociáldemokrata Párt valamint a Tăriceanu-féle Liberálisok és Demokraták Szövetsége nem vett részt a szavazáson, azonban a törvényhozás nélkülük is határozatképes volt.
Ungureanu kinevezése a SIE igazgatói tisztségébe Klaus Johannis államfő politikai győzelmét jelenti. Azt jelzi, hogy a Nemzeti Liberális Párt körül akkor is kialakulhat kormánytöbbség, ha a korrupciógyanúba keveredett Victor Ponta lemondana kormányfői tisztségéről.
A parlament közben mától megkezdte két hónapos nyári vakációját."
["post_title"]=>
string(41) "Mihai Răzvan Ungureanu a SIE igazgatója"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(39) "mihai-razvan-ungureanu-a-sie-igazgatoja"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-01 16:09:45"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:09:45"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37245"
["menu_order"]=>
int(40245)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3599 (24) {
["ID"]=>
int(37225)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-01 16:08:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:08:40"
["post_content"]=>
string(1479) "A görög kormány kész elfogadni a hitelezők javaslatát ? írja a Financial Times. A londoni gazdasági napilap úgy tudja, hogy Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök tegnap este levélben tájékoztatta a hitelezőket, miszerint kész elfogadni feltételeiket, csak minimális változtatásokat kér.
Athén egyedül az áfaemelésben nem enged a hitelezők követeléseinek. A görög miniszterelnök levelének kiszivárgása után szárnyalni kezdtek az európai vezető tőzsdeindexek.
Az Eurócsoport közben elutasította a június 30-a éjfélig lejárt görög pénzügyi mentőcsomag hatályának meghosszabbítását. Az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek testülete rendkívüli telekonferencián döntött erről, ugyanis Athén nem fizetett.
A telekonferencia után Alexander Stubb finn pénzügyminiszter közölte: az Eurócsoport elutasítja a görög adósság egy részének a leírását, és az Alekszisz Ciprasz görög kormányfő tegnap előterjesztett pótlólagos hitelkérelmet is csak a július 5-re tervezett görög népszavazás után bíráláják el. Athénnak fel kell készülnie arra, hogy az esetleges hitelnyújtás feltételei minden eddiginél szigorúbbak lesznek ? figyelmeztetett a finn pénzügyminiszter.
Az Eurócsoport ma újabb üzenetet vár Athéntól. Médiaértesülések szerint ez arról szól majd, hogy Athén mennyiben hajlandó teljesíteni a hitelezők reformköveteléseit."
["post_title"]=>
string(26) "Meggondolta magát Athén?"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "meggondolta-magat-athen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-01 17:04:28"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 14:04:28"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37225"
["menu_order"]=>
int(40246)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3567 (24) {
["ID"]=>
int(37205)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-01 16:07:19"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:07:19"
["post_content"]=>
string(713) "Ukrajna leállította a fölgáz importját Magyarországon keresztül ? adta hírul a hirado.hu az Ukrtransgaz gázszállító cég sajtófőnökére hivatkozva, aki azt mondta: Ukrajna ma reggeltől csak Szlovákia felől importál földgázt.
Az ukrán gázszállító cég ugyanakkor mától leállította a gázvásárlást Oroszországtól, mert tegnap Bécsben eredménytelenül értek véget az orosz-ukrán-EU tárgyalások. A megbeszélés célja az volt, hogy megállapítsák az orosz gázárat a harmadik negyedévre.
Az ukrán Naftohaz állami gázipari cég egy közleményben megerősítette, hogy Ukrajna folytatja az orosz földgáz továbbítását az európai fogyasztóknak."
["post_title"]=>
string(44) "Eredménytelen orosz-ukrán-EU tárgyalások"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "eredmenytelen-orosz-ukran-eu-targyalasok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-01 16:07:19"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:07:19"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37205"
["menu_order"]=>
int(40247)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3568 (24) {
["ID"]=>
int(37185)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-01 16:06:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:06:17"
["post_content"]=>
string(580) "Csehország vette át mától egy évre a visegrádi országcsoport soros elnöki tisztségét. Az 1991-ben megalakult visegrádi csoportot ma Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia alkotja.
A csehek Szlovákiától vették át a V4-ek soros elnöki tisztségét. A prágai külügyminisztérium közölése szerint a cseh elnökség legfőbb célja megerősíteni a csoport belső összetartását, valamint az energetikában, a biztonság- és védelmi politikában és a digitális technológiák fejlesztése terén való együttműködését."
["post_title"]=>
string(34) "Hatodik cseh visegrádi elnökség"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "hatodik-cseh-visegradi-elnokseg"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-01 17:07:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 14:07:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37185"
["menu_order"]=>
int(40248)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3569 (24) {
["ID"]=>
int(37165)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-01 16:05:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:05:22"
["post_content"]=>
string(547) "Mind a 113 ember meghalt a tegnap lezuhant indonéz katonai repülőgépen. A teherszállító gép röviddel a felszállás után zuhant a szumátrai Medan város egyik lakóövezetére.
Egyelőre nem tudni, hogy a szerencsétlenségnek a gép személyzetén és utasain kívül vannak-e további áldozatai. Az indonéz légierő vezetője, Agus Priatna altábornagy elmondása szerint az 1964 óta szolgálatban lévő repülőgépen valószínűleg műszaki hiba lépett fel, ezért zuhant le a felszállás után két perccel."
["post_title"]=>
string(46) "Repülőgép-szerencsétlenség Indonéziában"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(39) "repulogep-szerencsetlenseg-indoneziaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-01 16:05:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:05:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37165"
["menu_order"]=>
int(40249)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3570 (24) {
["ID"]=>
int(37005)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-01 15:30:19"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 12:30:19"
["post_content"]=>
string(1589) "
"Úgy tűnik, mára szárnyaik nőttek az embereknek. Olyan, mintha nem is léteznének már olyan akadályok, amelyeket a tudomány és a technika ne tudna legyőzni. (...) A szárnyaink megvannak, de hiányoznak a gyökerek. Amíg ezeket a gyökereket nem ismerjük (fel), szárnyaink gyengék maradnak." - állítja Bertold Ulsamer pszichológus, freiburgi pszichoterapeuta.
Hogyan öröklünk bizonyos tulajdonságokat és betegségeket, hogyan veszünk át bizonyos viselkedésmintákat, hogyan működnek és hatnak ránk családi mintáink, hogyan ismételjük meg újra és újra őseink sorsát?
Ezeket a kérdéseket járja körbe tapasztalatai alapján Tarjányi Nanetta, szentendrei újmedicina konzulens; Sütő Annamária marosvásárhelyi származású kineziológus (a Natura Stúdió visszatérő vendége); valamint Balogh Zoltán kolozsvári pszichológus és családállító terapeuta.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/2015-07-01-NS.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/2015-07-01-NS.ogg"][/audio]
[caption id="attachment_37475" align="alignleft" width="510"] (balról jobbra: Sütő Annmária, Balogh Zoltán, Tarjányi Nanetta) ? Szendrei Zoltán[/caption]"
["post_title"]=>
string(54) "Hogyan működnek és hatnak ránk családi mintáink?"
["post_excerpt"]=>
string(319) "Életünket szüleinktől kaptuk avagy hogyan megy tovább őseink sorsa címmel nemrégiben kerekasztal-beszélgetést tartottak Kolozsváron a Vissza a természethez nevű programsorozaton (a BBS Consulting System szervezésében). Mai adásunkban ennek a beszélgetésnek egy összefoglaló változatát sugározzuk."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "hogyan-mukodnek-es-hatnak-rank-csaladi-mintaink"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-04-12 10:11:45"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-04-12 07:11:45"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37005"
["menu_order"]=>
int(40250)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3571 (24) {
["ID"]=>
int(36505)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-30 15:13:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-30 12:13:08"
["post_content"]=>
string(664) "A nemzetközi híradásokból az tűnik ki, hogy annak ellenére, hogy Athénban tegnap és ma is tüntettek, nincs pánikhangulat, a bankautomaták előtt sem állnak hosszú sorok, az üzletek nyitva vannak, látszólag minden működik. Az egyre nagyobb méreteket öltő betétmenekítés miatt a görög kormány még vasárnap este elrendelte, hogy hétfőtől kezdve hat munkanapra tartsák zárva a bankokat és a tőzsdét. Emellett tőkekorlátozásokat vezettek be, így egyebek között 60 euróban limitálták a helyi kibocsátású bankkártyával naponta felvehető készpénz összegét, és megtiltották az átutalásokat külföldre."
["post_title"]=>
string(38) "Nincs pánikhangulat Görögországban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(34) "nincs-panikhangulat-gorogorszagban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-30 14:20:13"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-30 11:20:13"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=36505"
["menu_order"]=>
int(40252)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3572 (24) {
["ID"]=>
int(36525)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-30 15:12:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-30 12:12:36"
["post_content"]=>
string(691) "Nem egészen három héten belül másodszor minősítette le Görögország eddig is mélyen spekulatív ? vagyis messze nem befektetési ajánlású ? államadós-besorolását a nemzetközi hitelminősítő. A Standard & Poor?s elsősorban azzal a véleményével indokolta a tegnap este Londonban bejelentett lépést, hogy a görög kormány a jelek szerint a belpolitikai meggondolásokat a pénzügyi-gazdasági stabilitás, a kereskedelmi hitelek törlesztése és az euróövezeti tagság elé helyezi. A Standard & Poor?s szerint ennek újabb jele az is, hogy az athéni kormány népszavazást hirdetett a hivatalos hitelezők válságmegoldási javaslatairól."
["post_title"]=>
string(58) "Újra leminősítette Görögországot a Standard & Poor?s"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "ujra-leminositette-gorogorszagot-a-standard-poors"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-30 14:24:59"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-30 11:24:59"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=36525"
["menu_order"]=>
int(40253)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3573 (24) {
["ID"]=>
int(36485)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-30 15:11:26"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-30 12:11:26"
["post_content"]=>
string(1000) "Athénban és Thesszalonikiben Görögország nemzetközi hitelezőinek legújabb ajánlata ellen tüntetnek tegnap óta. Az összesen mintegy 17 ezer demonstráló zsarolással vádolja a kölcsönt nyújtókat. Az Európai Bizottság elnöke arra kérte a görögöket, hogy mondjanak igent a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásra a július 5-én tartandó népszavazáson. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke leszögezte: az igenek győzelmével a görögök azt üzennék, hogy az euróövezetben és az Európai Unióban akarnak maradni. A görög kormány azt mondta, ha az igenek győznek vasárnap, a kormány azonnal lemond, ám a közhangulat inkább arra enged következtetni, hogy a nem lesz a győztes."Nemmel szavazok vasárnap, mert azt akarom, hogy a gyerekeim szabadok legyenek" - nyilatkozta az AFP francia hírügynökségnek egy tüntető nő. "Az életünk nem a hitelezőké" - hirdetik plakátjaikon a tüntetők."
["post_title"]=>
string(21) "A referendumra várva"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(20) "a-referendumra-varva"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-30 14:19:03"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-30 11:19:03"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=36485"
["menu_order"]=>
int(40254)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3574 (24) {
["ID"]=>
int(36745)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-06-30 15:10:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-06-30 12:10:35"
["post_content"]=>
string(1308) "Kedves hallgatóink, a Mozaik mai kiadásából megtudhatják többek között, hogy mi a külföldi lektor feladata, mit kínál a magyar főszak Bukarestben, milyen kulturális előnyökkel jár a román főváros az ide felvételizőknek.
Hallgassák meg műsorunkat:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/2015-06-30_Bandi-Iren.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/2015-06-30_Bandi-Iren.ogg"][/audio]
A Bukaresti Egyetem Hungarológia Tanszékén idén összesen húsz ? 14 tandíjmentes és 6 tandíjas - helyet hirdettek meg. A felvételi dosszié beadása alapján történik.
Elsődleges kritérium az érettségi átlaga, ez 75 százalékban számít a felvételinél. A dossziénak tartalmaznia kell még egy szándéklevelet is, amely 25 százalékban számít. A szándéklevélben fel kell tüntetni a magyar szak választásának okát, csatolni kell egy rövid pálytervet, valamint fel kell vázolni azokat az alkalmasságokat, képességeket és eredményeket, amelyek a jelentkezőt megfelelővé teszik az egyetemi tanulmányokra.
Beiratkozási időszak: 2015. július 9 - 19
Eredményhirdetés: 2015. július 20-a után
További információk:
www.unibuc.ro/facultati/limbi/hungarologie/
"
["post_title"]=>
string(23) "Tanárélet Bukarestben"
["post_excerpt"]=>
string(96) "Beszélgetés Bandi Irénnel, a Bukaresti Egyetem Hungarológia Tanszékének vendégtanárával"
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(21) "tanarelet-bukarestben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-08-27 11:21:44"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-08-27 08:21:44"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=36745"
["menu_order"]=>
int(40255)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3592 (24) {
["ID"]=>
int(37325)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-07-01 16:25:29"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:25:29"
["post_content"]=>
string(1015) "Elfogadta a Képviselőház plénuma a szociális vállalkozásokra vonatkozó törvénytervezetet. A törvény értelmében szociális vállalkozásnak minősíthető többek között az a civil szervezet, nyugdíjpénztár, mezőgazdasági szervezet vagy vállalkozás, amely a közösség vagy egy szociális ügy érdekében tevékenykedik, profitjának 90%-át e célok megvalósítására fordítja, és vállalja, hogy megszűnése esetén javait egy másik szociális vállalkozás számára ajánlja fel.
Azok a vállalkozások, amelyek hátrányos helyzetű csoportokból származó egyéneket alkalmaznak, számos kedvezményben és juttatásban részesülnek az állam részéről. A szociális vállalkozások termékeit szociális védjeggyel látják majd el.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője elmondta: arra kérte a kormányt, hogy a jövő évi költségvetés kialakításakor irányozzon elő összegeket a szociális vállalkozások támogatására."
["post_title"]=>
string(43) "Támogatják a szociális vállalkozásokat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "tamogatjak-a-szocialis-vallalkozasokat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-07-01 16:25:29"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-07-01 13:25:29"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37325"
["menu_order"]=>
int(40242)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(38443)
["max_num_pages"]=>
int(3204)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "79836778991c314d186e7c452d67891f"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:5d53e0953aff9bf3560ce3cfb434e154"
}