Nagyszebenbe érkezett a hétvégére a Válaszd a juhot országos kampány karavánja. A rendezvények a nagyszebeni bevásárlóközpont előtti parkolóban lesznek, ahol hagyományos ételek készülnek és vásárolható juhsajt, juhtúró vagy hús. A Mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium október 26-án, az Indagra vásáron indította útra a juhhús fogyasztásának fellendítését célzó Válaszd a juhot elnevezésű három hónapos kampányát. Az európai statisztikai adatok szerin 2014 februárjában Románia a harmadik juhtartó ország volt az Európai Unióban 9,5 millió állatával, ami az uniós állomány 11 százalékát jelenti. A legnagyobb európai juhtartó ország Nagy-Britannia 23 millió állattal, majd Spanyolország és Románia következik. Tavaly Romániában egy egy főre eső juhhús fogyasztás 2,6 kg volt, miközben ez az érték 2014-ben még csak alig 0,7 kg volt. A fogyasztás szempontjából Franciaország és Írország vezeti a listát, Románia itt is a harmadik. Tavaly 107 ezer tonna élő juhot exportált és 2000 tonna bárányhúst importált Románia. A szaktárca legfrissebb adatai szerint tavaly 16,3 millió juhot tartottak az országból, ennek 29,4 százaléka bárány volt