Megérkezett ma reggel Franciaországba Szaad Haríri, a lemondott libanoni kormányfő, aki a nap folyamán találkozik Emmanuel Macron francia elnökkel, hogy megoldást találjanak arra a politikai válságra, amelyet váratlan távozása okozott – közölték több forrásból. Haríri november 4-én Szaúd-Arábiából közvetített tévéadásban jelentette be, hogy leköszön tisztségéről, mert félti az életét, illetve mert – szavai szerint – Irán és a Hezbollah radikális síita szervezet rátette kezét az országára.