Próbálkozzon keresővel.


Adásunkban szólunk az idei Kölcsey-díjakról és a száz évvel ezelőtt született Erdélyi Helikon mozgalomról, majd interjút hallhatnak Gálfalvi Ágnessel, a marosvásárhelyi Lector Kiadó főszerkesztőjével.

A Kölcsey-díjat olyan személyeknek – olykor intézményeknek – adományozzák, akik sokat tettek az aradi magyarságért, és önzetlen szolgálatukkal a helyi magyar kulturális, oktatási, egyházi vagy közösségi életet gyarapították, gazdagították. Idén Harsányi Attila színművész, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház tagja, illetve Kurunczi Ferenc informatikai mérnök, amatőr fotós, az aradi magyar épített örökség megörökítője, a közösségi élet képes krónikása vehette át a kitüntetést. Erről hallhatunk Pataky Lehel Zsolt hangképes összeállításában.
A marosvásárhelyi székhelyű Lector Kiadó Doina Gecse-Borgovan Haza: úton című prózakötetével vett részt idén a bukaresti Liszt Intézet által szervezett Irodalmi szálak elnevezésű kortárs irodalmi és műfordítói minifesztiválon. A kiadó főszerkesztőjével, Gálfalvi Ágnessel Forró László készített interjút.
Erdélyi Helikon (1926-2026) címmel tartott előadást Dávid Gyula irodalomtörténész az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén, a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Dávid Gyulát a Kolozsvári Rádió munkatársa, László Tibor kérte mikrofonhoz az előadást követően.
" ["post_title"]=> string(26) "Mozaik, 2026. február 3-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "mozaik-2026-februar-3-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-30 09:12:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-30 07:12:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459086" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3647 (24) { ["ID"]=> int(459268) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-03 12:08:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 10:08:12" ["post_content"]=> string(754) "Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy elkészült az Egyesült Államokkal kötendő biztonsági garanciamegállapodás tervezete. A héten háromoldalú találkozót tartanak Abu-Dzabiban az ukrán, amerikai és orosz delegációk részvételével, ahol a tárgyalási kereteket véglegesítik. Zelenszkij szerint Ukrajna készen áll „valódi lépésekre” egy tartós béke érdekében, és számít az amerikai támogatásra a helyreállítási és gazdasági dokumentumok kidolgozásában. Az elnök úgy véli, a pénteken életbe lépett eszkalációcsökkentő intézkedések erősítik a lakosság bizalmát, és segítik a háború lezárásához szükséges feltételek megteremtését.
" ["post_title"]=> string(76) "Zelenszkij: kész a megállapodás a garanciákról az Egyesült Államokkal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "zelenszkij-kesz-a-megallapodas-a-garanciakrol-az-egyesult-allamokkal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-03 12:08:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 10:08:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459268" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3646 (24) { ["ID"]=> int(459266) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-03 12:06:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 10:06:00" ["post_content"]=> string(787) "Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok 50 százalékról 18-ra csökkenti az indiai termékekre kivetett vámokat, miután India vállalta, hogy leállítja az orosz olaj vásárlását.
Narendra Modi miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy India nagy mennyiségben vásárol majd amerikai olajat, szenet, technológiát és mezőgazdasági termékeket. A megállapodás része lehet a venezuelai olajimport is.
A bejelentés egyelőre nem tartalmaz pontos dátumokat vagy hivatalos dokumentumokat. A Fehér Ház még nem adott ki elnöki rendeletet a vámcsökkentésről - mutat rá a Reuters.
" ["post_title"]=> string(57) "Az USA 50%-ról 18-ra csökkenti az indiai importvámokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "az-usa-50-rol-18-ra-csokkenti-az-indiai-importvamokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-03 12:06:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 10:06:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459266" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3481 (24) { ["ID"]=> int(459264) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-03 12:01:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 10:01:14" ["post_content"]=> string(921) "Az Európai Ügyészség egy kiterjedt autócsalási hálózatot leplezett le, amely súlyosan megrongálódott vagy totálkáros amerikai autókat hozott be Európába, majd újszerűként értékesített – köztük Romániában is.
A járműveket csak felületesen javították, sok esetben rejtett hibákkal, működésképtelen biztonsági rendszerekkel kerültek vissza a forgalomba, komoly veszélyt jelentve a vásárlókra.
A hálózat hamis papírokkal és fedőcégekkel kerülte el a vám- és áfafizetést.
A nyomozás több európai országra kiterjed, Romániában is tartottak házkutatásokat, és több gyanúsítottat őrizetbe vettek. A kár értéke több tízmillió euróra tehető.
" ["post_title"]=> string(54) "Totálkáros autókat értékesítettek újszerűként" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "totalkaros-autokat-ertekesitettek-ujszerukent" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-02-03 12:01:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 10:01:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459264" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(459086) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-02-03 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-02-03 12:00:00" ["post_content"]=> string(2400) "Adásunkban szólunk az idei Kölcsey-díjakról és a száz évvel ezelőtt született Erdélyi Helikon mozgalomról, majd interjút hallhatnak Gálfalvi Ágnessel, a marosvásárhelyi Lector Kiadó főszerkesztőjével.

A Kölcsey-díjat olyan személyeknek – olykor intézményeknek – adományozzák, akik sokat tettek az aradi magyarságért, és önzetlen szolgálatukkal a helyi magyar kulturális, oktatási, egyházi vagy közösségi életet gyarapították, gazdagították. Idén Harsányi Attila színművész, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház tagja, illetve Kurunczi Ferenc informatikai mérnök, amatőr fotós, az aradi magyar épített örökség megörökítője, a közösségi élet képes krónikása vehette át a kitüntetést. Erről hallhatunk Pataky Lehel Zsolt hangképes összeállításában.
A marosvásárhelyi székhelyű Lector Kiadó Doina Gecse-Borgovan Haza: úton című prózakötetével vett részt idén a bukaresti Liszt Intézet által szervezett Irodalmi szálak elnevezésű kortárs irodalmi és műfordítói minifesztiválon. A kiadó főszerkesztőjével, Gálfalvi Ágnessel Forró László készített interjút.
Erdélyi Helikon (1926-2026) címmel tartott előadást Dávid Gyula irodalomtörténész az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén, a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Dávid Gyulát a Kolozsvári Rádió munkatársa, László Tibor kérte mikrofonhoz az előadást követően.
" ["post_title"]=> string(26) "Mozaik, 2026. február 3-a" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "mozaik-2026-februar-3-a" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-01-30 09:12:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-01-30 07:12:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=459086" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37512) ["max_num_pages"]=> int(9378) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e5c3cdc665806ca6fb7cf0a555bb9d87" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f477ea5e203c5fa560d906ab7261b3b6" }Próbálkozzon keresővel.