Karácsonyig tartó ellenőrzést kezdtek az Adóhatóság csalásellenes felügyelői az ország legnagyobb kereskedelmi központjaiban. Több mint 500 ellenőr szállt ki ma…
Continue Reading

A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
" ["post_title"]=> string(42) "Nem enyhül az ukrán-lengyel feszültség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-enyhul-az-ukran-lengyel-feszultseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465189" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3465 (24) { ["ID"]=> int(465154) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:13:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:13:40" ["post_content"]=> string(2335) "A bukaresti törvényszék szerdai döntése már túlmutat egy belső pártvitán, és a politikai pártok autonómiáját veszélyezteti – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt főtitkára.
Robert Sighiartău az Agerpres szerint úgy fogalmazott: ellenfeleik előbb a PNL vezetését próbálták leváltani, majd a Bolojan‑kormány megbuktatásával akarták gyengíteni a pártot, végül pedig bírósági útra terelték a politikai küzdelmet. Hozzátette, minden törvényes eszközt felhasználnak a párt és a demokratikus szabályok megvédésére.
A PNL közleményében úgy értékelte: nem érinti a párt működését a bukaresti törvényszék szerdai döntése, amely felfüggeszti a rendkívüli kongresszus összehívására vonatkozó június 19-i határozatát az országos tanácsnak.
Hangsúlyozzák: a kongresszust már megtartották, így az ott elfogadott döntések továbbra is érvényesek. Ugyanakkor a párt példátlan lépésnek nevezte és kifogásolta, hogy a törvényszék új, politikai ügyekre szakosodott ítélőtanácsokat hozott létre.
Közben a PNL, az USR és az RMDSZ közös kormányfőjelöltje bejelentette, hogy Daniel Buda lett a romániai delegáció új vezetője az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjában. A tisztséget Rareș Bogdantól veszi át, akit múlt héten kizártak a Nemzeti Liberális Pártból a tömörülést megosztó Vestea-kormány támogatása miatt.
A hírt bejelentő Siegfried Mureșan szerint Buda sikeresen fogja irányítani a küldöttséget, és együtt dolgoznak azért, hogy Románia minél több uniós forráshoz jusson.
A néppárti delegáció a PNL és az RMDSZ EP‑képviselőiből áll, társelnöke Winkler Gyula. A szerep nem pusztán protokolláris: a delegációvezető koordinálja a romániai EP‑képviselők közös álláspontját, és kulcsszereplő abban, hogy Románia milyen uniós döntésekben tud többséget építeni.
" ["post_title"]=> string(71) "PNL: az igazságszolgáltatás a pártok autonómiáját veszélyezteti" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "pnl-az-igazsagszolgaltatas-a-partok-autonomiajat-veszelyezteti" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:13:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:13:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465154" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3466 (24) { ["ID"]=> int(465145) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:02:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:02:26" ["post_content"]=> string(1436) "A 20. század eleji erdélyi magyar irodalom egyik jeles alakjának, Kuncz Aladár halálának 95. évfordulója van. A tanár, író és szerkesztő Kuncz Aladár Aradon született, és bár korán elkerült a Maros-parti városból – munkássága Kolozsváron, illetve Budapesten teljesedett ki –, az utókor nem felejtette ezt el, és aradiként tiszteli, szülővárosában utcát is elneveztek róla.
Két regénye jelent meg, mégis „egykötetes” íróként emlegetik: a Fekete kolostor című regényét a franciaországi internálótáborban szerzett élményei ihlették. Halála évében jelent meg, az első példányait még láthatta, míg második regénye, a Felleg a város felett már elhunyta után látott napvilágot. A Kerepesi úti temetőben nyugszik, 2017-ben az aradi Kölcsey Egyesület emléktáblát és domborművet állítatott Kuncz Aladárnak Budapesten, az Erdélyi Gyülekezet Református Hitközségnél. Kuncz Aladár munkásságáról a Kölcsey Egyesület elnökével, Berecz Gáborral beszélgetett Pataky Lehel Zsolt.
A pénzügyminisztérium közleménye szerint a július 10-ig megvásárolható 2, 4 és 10 éves lejalapú állampapírok kamata a futamidő függvényében 6,3, 6,85 és 7,55 százalék. A 3, 5 és 10 éves futamidejű euróalapú állampapírok hozama 3,9, 4,8 és 6,2 százalék.
A lejalapú Fidelis állampapírok névértéke 100 lej, az euróalapúaké 100 euró, és ezek minimum 5000 lej, illetve 1000 euró értékben jegyezhetők.
A véradók ezúttal is kedvezményes feltételek mellett juthatnak hozzá az állampapírokhoz.
Fidelis-kötvényeket a Transilvania Bank, a Román Kereskedelmi Bank (BCR), a BRD - Groupe Société Générale, az UniCredit és a Libra Bank lehet vásárolni.
A lakossági állampapírokból származó jövedelem adómentes.
" ["post_title"]=> string(59) "Péntektől ismét jegyezhetők a Fidelis államkötvények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "pentektol-ismet-jegyezhetok-a-fidelis-allamkotvenyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:02:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:02:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465147" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3464 (24) { ["ID"]=> int(465189) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:55" ["post_content"]=> string(1553) "A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
" ["post_title"]=> string(42) "Nem enyhül az ukrán-lengyel feszültség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-enyhul-az-ukran-lengyel-feszultseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465189" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39103) ["max_num_pages"]=> int(9776) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bfcfb728d0180124f84aab9dc684cebc" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:a7198a7aff9b8ce45137f1ddea047ba2" }Karácsonyig tartó ellenőrzést kezdtek az Adóhatóság csalásellenes felügyelői az ország legnagyobb kereskedelmi központjaiban. Több mint 500 ellenőr szállt ki ma…
Continue ReadingA román orvosokat meg kell tanítani tolmáccsal dolgozni ahhoz, hogy kezelni tudják a menekülteket ? állítják az ICAR Alapítvány egészségügyi szakértői. (tovább…)
Continue ReadingA szeptember 16-án kelt 274 lej értékű számla a nyertes a nyugtalottón. Ezt a két számot húzták ki a tegnap…
Continue ReadingA karburátor jelentős eljegesedése okozta a repülőgép-szerencsétlenséget tavaly télen a Nyugati Érchegységben ? közölte Eugen Suciu a Polgári Légbiztonsági Kivizsgáló Központ munkatársa. Délelőtti sajtótájékoztatóján hozzátette: a karburátor eljegesedése miatt leállt a repülőgép motorja. A 2014. január 20-én bekö (tovább…)
Continue ReadingFerencz István építész, belsőépítész, Foltin Jolán koreográfus és Szervátiusz Tibor szobrászművész veheti át idén a Nemzet Művésze díjat november 5-én a Pesti Vigadóban. (tovább…)
Continue ReadingA magyar kormány 6 milliárd forinttal támogatja az Audi győri motorgyárának újabb 32 milliárd forintos fejlesztését – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a szerződés aláírásán. (tovább…)
Continue ReadingFrank-Walter Steinmeier német külügyminiszter rijádi látogatásán arra szólította fel Szaúd-Arábiát és más térségbeli államokat, hogy vegyék ki a részüket a közel-keleti menekültek ellátásából. (tovább…)
Continue ReadingDrámai helyzet alakult ki hétfőre virradóra a horvát-szlovén határon, miután Szlovénia bejelentette, hogy egyelőre nem tud több menekültet fogadni – közölte a horvát közszolgálati televízió. (tovább…)
Continue ReadingAz előzetes adatok szerint abszolút többséget, 52,7 százalékot szerzett Henriette Reker polgármesterjelölt, így nem kell második fordulót tartani. Henriette Reker az első nő a negyedik legnagyobb német város főpolgármesteri tisztségében. (tovább…)
Continue ReadingOrosz gyártmányú volt, de Moszkva állítása szerint nem az orosz er?k használták az a drónt, amelyet a múlt héten lelőtt a török légierő, miután az Szíria irányából megsértette az ország légterét – közölte Ahmet Davutoglu török miniszterelnök. (tovább…)
Continue ReadingIllyés Márton, bukaresti evangélikus lelkész hirdet igét.
Continue ReadingRomániának idén 3,3 százalékos gazdasági növekedése lesz, az éves infláció pedig nem haladja meg a 0,3 százalékot ? derül ki a COFAS nemzetközi hitelbiztosító elemzéséből. (tovább…)
Continue ReadingKarácsonyig tartó ellenőrzést kezdtek az Adóhatóság csalásellenes felügyelői az ország legnagyobb kereskedelmi központjaiban. Több mint 500 ellenőr szállt ki ma délelőtt több nagykereskedőhöz, akinél szabálytalanságot fedeznek fel a gyors ellenőrzés során, azok tevékenységét tüzetesen kivizsgálják.
" ["post_title"]=> string(27) "Ellenőrzik a kereskedőket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "ellenorzik-a-kereskedoket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-19 14:44:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:44:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71585" ["menu_order"]=> int(40372) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3631 (24) { ["ID"]=> int(71525) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-19 14:42:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:42:20" ["post_content"]=> string(943) "A román orvosokat meg kell tanítani tolmáccsal dolgozni ahhoz, hogy kezelni tudják a menekülteket ? állítják az ICAR Alapítvány egészségügyi szakértői. Javasolták egyben, hogy az Orvoskollégium, az Egészségbiztosító Pénztár, az Egészségügyi Minisztérium nemkormányzati szervezetekkel együtt hozzon létre munkacsoportot az orvosok felkészítésére. Camelia Doru orvos, az alapítvány elnöke rádiónknak adott interjúban hangsúlyozta: a fordítás pontossága életbevágó, de az orvosnak sokat kell tudnia a menekült származási országáról, arról, hogy mi történt vele útja során Romániáig, nem beszélve a helyi orvosi hagyományokról, szokásokról. Az ICAR Alapítvány tagja a kormány által nemrég javasolt Országos Koalíciónak a Menekültek Integrálására, amellyel jövő héten találkozik először a miniszterelnök.
" ["post_title"]=> string(55) "Menekültek kezelését tanítanák a román orvosoknak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "menekultek-kezeleset-tanitanak-a-roman-orvosoknak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-19 14:42:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:42:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71525" ["menu_order"]=> int(40373) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3562 (24) { ["ID"]=> int(71565) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-19 14:43:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:43:42" ["post_content"]=> string(471) "A szeptember 16-án kelt 274 lej értékű számla a nyertes a nyugtalottón. Ezt a két számot húzták ki a tegnap délutáni sorsoláson, ezekkel lehet tízezer lejt nyerni. Amennyiben száznál több ilyen keltezésű és értékű számlát nyújtanak be az adóhivatalokhoz, újabb sorsolást rendeznek a nyertes 100 személy megállapítása végett. A számlákat 30 napon belül kell elvinni az adóhivatalokhoz.
" ["post_title"]=> string(54) "Kisorsolták a szeptemberi nyugtalottó nyerőszámait" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "kisorsoltak-a-szeptemberi-nyugtalotto-nyeroszamait" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-19 14:43:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:43:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71565" ["menu_order"]=> int(40374) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3416 (24) { ["ID"]=> int(71545) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-19 14:42:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:42:54" ["post_content"]=> string(597) "A karburátor jelentős eljegesedése okozta a repülőgép-szerencsétlenséget tavaly télen a Nyugati Érchegységben ? közölte Eugen Suciu a Polgári Légbiztonsági Kivizsgáló Központ munkatársa. Délelőtti sajtótájékoztatóján hozzátette: a karburátor eljegesedése miatt leállt a repülőgép motorja. A 2014. január 20-én bekövetkezett szerencsétlenségben életét vesztette Adrian Iovan pilóta és Aurelia Ion orvosi egyetemi hallgató. A másodpilóta és négy orvos megsebesült.
" ["post_title"]=> string(60) "Jelentés a tavaly téli repülőgép-szerencsétlenségről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "jelentes-a-tavaly-teli-repulogep-szerencsetlensegrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-19 14:42:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:42:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71545" ["menu_order"]=> int(40375) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3423 (24) { ["ID"]=> int(71505) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-19 14:40:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:40:19" ["post_content"]=> string(705) "Ferencz István építész, belsőépítész, Foltin Jolán koreográfus és Szervátiusz Tibor szobrászművész veheti át idén a Nemzet Művésze díjat november 5-én a Pesti Vigadóban. Ferencz István iparművészeti, Foltin Jolán népművészeti, Szervátiusz Tibor pedig képzőművészeti kategóriában érdemelte ki az elismerést - mondta el Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke budapesti sajtótájékoztatóján. A díjat az MMA elnöke a köztestület megalakulásának évfordulója alkalmából adományozza november 5-én. A díjazottak az adományozást követő hónap első napjától életjáradékban részesülnek.
" ["post_title"]=> string(55) "Hárman részesülnek idén a Nemzeti Művésze díjban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "harman-reszesulnek-iden-a-nemzeti-muvesze-dijban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-19 14:40:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:40:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71505" ["menu_order"]=> int(40376) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(71485) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-19 14:39:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:39:32" ["post_content"]=> string(559) "A magyar kormány 6 milliárd forinttal támogatja az Audi győri motorgyárának újabb 32 milliárd forintos fejlesztését - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a szerződés aláírásán. Hozzátette: az Audi motorgyárának fejlesztése azt eredményezi, hogy minden eddiginél környezetkímélőbb és alacsonyabb fogyasztású motorokat gyártanak, a beruházással 380 új munkahely jön létre a győri motorgyárban.
" ["post_title"]=> string(30) "Állami támogatás az Audinak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "allami-tamogatas-az-audinak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-19 14:39:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:39:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71485" ["menu_order"]=> int(40377) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3608 (24) { ["ID"]=> int(71445) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-19 14:37:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:37:47" ["post_content"]=> string(802) "Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter rijádi látogatásán arra szólította fel Szaúd-Arábiát és más térségbeli államokat, hogy vegyék ki a részüket a közel-keleti menekültek ellátásából. Nemcsak Európának kell szolidaritást mutatnia a mostani helyzetben, a Közel-Kelet országainak is nagy felelősségük van a menekültválság kezelésében - szögezte le Steinmeier a szaúdi Ahark al-Avszat lapnak adott interjújában. Steinmeier vasárnap érkezett a szaúdi fővárosba, ahol ma a szíriai és jemeni konfliktusról, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépésről és a közel-keleti menekültek millióinak nyújtandó humanitárius segélyezésről tárgyal a szaúdi vezetéssel.
" ["post_title"]=> string(65) "Közel-Kelet szolidaritását sürgeti a német külügyminiszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "kozel-kelet-szolidaritasat-surgeti-a-nemet-kulugyminiszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-19 14:37:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:37:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71445" ["menu_order"]=> int(40378) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3609 (24) { ["ID"]=> int(71465) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-19 14:38:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:38:29" ["post_content"]=> string(1467) "Drámai helyzet alakult ki hétfőre virradóra a horvát-szlovén határon, miután Szlovénia bejelentette, hogy egyelőre nem tud több menekültet fogadni - közölte a horvát közszolgálati televízió. Erről a szlovén belügyminiszter vasárnap késő este tájékoztatta horvát kollégáját. Még a közlés előtt elindult egy 1800 főt szállító vonat a kelet-szlavóniai Tovarnikból a szlovén határ felé, valamivel hajnali két óra után meg is érkezett oda. A horvát hatóságok ezután a menekülteket a muraszerdahelyi határátkelő felé irányították, és közölték velük, hogy "saját felelősségükre" megpróbálkozhatnak az átjutással a szlovén határon, ott viszont készenléti rendőrök, kutyák és drótkerítés várta őket. Egy körülbelül 300 fős csoportnak mégis sikerült bejutnia Szlovéniába. Őket buszokkal szállították a horvát hatóságok Bánfihegy körzetébe, amely a szlovéniai Lendva tőszomszédságában van. A horvát belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta 197 ezer illegális bevándorló lépte át a szerb-horvát határt. A horvát hatóságok péntek éjszaka óta megpróbálják lassítani a migránsáradatot, aminek következtében az illegális bevándorlók most a horvát-szerb határ szerb oldalán is feltorlódtak.
" ["post_title"]=> string(47) "Menekülttorlódás a horvát-szlovén határon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "menekulttorlodas-a-horvat-szloven-hataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-19 14:38:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:38:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71465" ["menu_order"]=> int(40379) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3627 (24) { ["ID"]=> int(71425) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-19 14:37:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:37:01" ["post_content"]=> string(732) "Az előzetes adatok szerint abszolút többséget, 52,7 százalékot szerzett Henriette Reker polgármesterjelölt, így nem kell második fordulót tartani. Henriette Reker az első nő a negyedik legnagyobb német város főpolgármesteri tisztségében. Legfőbb riválisa, a szociáldemokrata párt (SPD) jelöltje, Jochen Ott a második helyen végzett 32 százalékkal. A megválasztott főpolgármestert szombaton egy munkanélküli német festő-mázoló támadta meg, egy vadászkéssel nyakon szúrta és még négy embert megsebesített. A férfi hivatalos közlés szerint szombati kihallgatásán idegenellenes nézeteket hangoztatott tettének indoklására.
" ["post_title"]=> string(68) "A szombaton megkéselt jelölt nyerte meg a választásokat Kölnben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "a-szombaton-megkeselt-jelolt-nyerte-meg-a-valasztasokat-kolnben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-19 14:37:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:37:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71425" ["menu_order"]=> int(40380) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(71405) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-19 14:36:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:36:22" ["post_content"]=> string(791) "Orosz gyártmányú volt, de Moszkva állítása szerint nem az orosz er?k használták az a drónt, amelyet a múlt héten lelőtt a török légierő, miután az Szíria irányából megsértette az ország légterét - közölte Ahmet Davutoglu török miniszterelnök. Davutoglu az AHaber televízió él? adásában azt mondta, lehet, hogy a drónt Bassár el-Aszad szíriai elnök erői, a Népvédelmi Egységek nevű szíriai kurd milícia vagy más fegyveres csoportok használták. Mindazonáltal a török kormányfő azt is leszögezte, hogy a légi jármű lelövése Ankara szerint elrettentő erővel bírt, és reméli, hogy a török légteret korábban kétszer is megsértő Oroszország óvatosabban fog eljárni ezek után.
" ["post_title"]=> string(36) "Orosz drónt lőttek le a törökök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "orosz-dront-lottek-le-a-torokok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-19 14:36:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:36:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71405" ["menu_order"]=> int(40381) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3419 (24) { ["ID"]=> int(72615) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-18 10:00:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-18 07:00:28" ["post_content"]=> string(173) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/10/2015-10-18.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/10/2015-10-18.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(39) "Evangélikus igehirdetés, október 18." ["post_excerpt"]=> string(62) "Illyés Márton, bukaresti evangélikus lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "evangelikus-igehirdetes-oktober-18" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-22 11:16:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-22 08:16:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=72615" ["menu_order"]=> int(40382) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3643 (24) { ["ID"]=> int(71365) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-17 13:21:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:21:40" ["post_content"]=> string(1643) "Romániának idén 3,3 százalékos gazdasági növekedése lesz, az éves infláció pedig nem haladja meg a 0,3 százalékot ? derül ki a COFAS nemzetközi hitelbiztosító elemzéséből. A belföldi keresletet ösztönözni fogja az adópolitikák lazítása, akárcsak az állami nyugdíjak és bérek emelése. A fogyasztásra jó hatással lesz, hogy nő a magánszektorban is a kereset, az alacsony jövedelmű gazdaságok pedig segélyezési programokban fognak részesülni. Az állami beruházások azonban továbbra is alacsony szinten maradnak, főként az európai alapok lehívásával járó bürokrácia és a megfelelő helyi struktúrák hiánya miatt. A COFAS nemzetközi hitelbiztosító szerint a gazdasági helyzet javulása az adócsalás csökkentésétől is függ, ez viszont közvetlen kapcsolatban van a feketegazdasággal, amely az elemzők szerint a bruttó nemzeti össztermék 30 százalékát teszi ki. A COFAS ismerteti Románia erős és gyenge pontjait. Az erősségek között sorolja fel a kiterjedt belső piacot, a nagy mezőgazdasági potenciált, a saját kőolaj és földgáz termelést, a változatos termelést, a lej stabilitását az euróval szemben. Negatívumnak számítanak a csökkenő lakosság, a közigazgatási és igazságszolgáltatási hiányosságok, a jelentős szürke gazdaság, a gyenge gazdasági infrastruktúra, akárcsak a roma és a magyar kisebbség integrálásával kapcsolatban felmerülő problémák ? olvasható a COFAS nemzetközi hitelbiztosító elemzésében.
" ["post_title"]=> string(38) "Jó irányban halad a román gazdaság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "jo-iranyban-halad-a-roman-gazdasag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:21:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:21:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71365" ["menu_order"]=> int(40383) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3561 (24) { ["ID"]=> int(71585) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-19 14:44:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:44:10" ["post_content"]=> string(367) "Karácsonyig tartó ellenőrzést kezdtek az Adóhatóság csalásellenes felügyelői az ország legnagyobb kereskedelmi központjaiban. Több mint 500 ellenőr szállt ki ma délelőtt több nagykereskedőhöz, akinél szabálytalanságot fedeznek fel a gyors ellenőrzés során, azok tevékenységét tüzetesen kivizsgálják.
" ["post_title"]=> string(27) "Ellenőrzik a kereskedőket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "ellenorzik-a-kereskedoket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-19 14:44:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-19 11:44:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71585" ["menu_order"]=> int(40372) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39099) ["max_num_pages"]=> int(3259) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c10fc20ec077f8623442fc8fe9a3374d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:592423ed6d4eb2d72fe1410a8797ed79" }