Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
Románia élen jár az Európai Unióban az ingatlanokat birtokló állampolgárok arányát illetően. 2016-ban a lakosság 96 százaléka saját ingatlanban lakott, ez az arány jóval magasabb, mint az uniós átlag (69,3%) – derült ki az Eurostat ma közzétett felméréséből. (tovább…)
Saját hirdetőtábláikon és honlapjuk főoldalán is közzé kell tenniük a tanintézményeknek a bevételeikről és kiadásaikról szóló jelentést ? adta ki az utasítást a Tanügyminisztérium. (tovább…)
Ostrom alatt van a sajtószabadság – jelentette ma ki Nagy-Britannia bukaresti nagykövete, Paul Brummell az újságírók ellen elkövetett bűncselekmények büntetlenségének végetvetéséért tartott nemzetközi napon kapcsán. (tovább…)
Suceava megyében megtették a szükséges óvóintézkedéseket a sertésinfluenza elkerülése érdekében.Az említett vírusos megbetegedés már 150 személy halálát okozta Ukrajnában és további 100-at regisztráltak Oroszországban. Suceava megyében eddig két megbetegedést regisztráltak, a bukaresti Cantacuzino Intézet még nem erősítette meg, hogy a laboreredmények alapján valóban sertésinfluenzáról lenne szó, de a tünetek alapján az orvosok az AH1N1 vírus okozta megbetegedésekre gyanakodnak. (tovább…)
A Juh- és Kecsketartó Gazdák Országos Szakszervezete bejelentette, ismét tiltakozásokat szerveznek, mivel a mezőgazdasági, illetve a környezetvédelmi minisztérium nem tartotta be ígéretét, és nem módosította az erdészeti törvény általuk kifogásolt kitételeit. (tovább…)
Tudják, hogy mióta jelentkezem a nyelvművelő rovattal a Bukaresti Rádióban? Pontosan egy éve. Sosem felejtem, hogy a legelső részben a magázódás és a tegeződés kérdését feszegettem, pontosabban fogalmazva azt, hogy milyen formában kommunikáljak a hallgatókkal.
Bár a piacgazdaság helyzete jelenleg nem indokolja, és a kőolaj ára történelmi mélyponton van, egy Brüsszelben hozott rendelkezés miatt mégis megdrágulhat az üzemanyag a közeljövőben. (tovább…)
object(WP_Query)#3444 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(467626)
[1]=>
int(467402)
[2]=>
int(467624)
[3]=>
int(467622)
[4]=>
int(467620)
}
["paged"]=>
int(3093)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(467402)
[1]=>
int(467620)
[2]=>
int(467622)
[3]=>
int(467624)
[4]=>
int(467626)
}
["paged"]=>
int(3093)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3681 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3680 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (467402,467620,467622,467624,467626) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 37104, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3684 (24) {
["ID"]=>
int(292536)
["post_author"]=>
string(3) "205"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-02 16:23:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:23:51"
["post_content"]=>
string(711) "Három éve csak a csupasz falai álltak a 19. század elején épült kisperegi református templomnak. A múlt szombaton azonban már a teljesen felújított-átépített épületben tartottak hálaadó istentiszteletet a gyülekezet, az aradi szórvány-egyházmegyéből és az egyházkerületből érkezett meghívottak jelenlétében. A reformáció 500. évfordulójáról is megemlékeztek a magyar határ menti településen. Az ünnepségen Pataky Lehel Zsolt is részt vett.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/11/Kisperegi_templomszenteles_es_emlekmuavatas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/11/Kisperegi_templomszenteles_es_emlekmuavatas.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(28) "Templomot avattak Kisperegen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(28) "templomot-avattak-kisperegen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-02 16:23:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:23:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=292536"
["menu_order"]=>
int(39318)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3682 (24) {
["ID"]=>
int(103875)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-01 14:18:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-01 12:18:17"
["post_content"]=>
string(609) "A Kovászna és Hargita megye tanácsai és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében 2016. január 20. ? december 20. között kerül sor a IV. Székelyföldi Grafikai Biennáléra. A biennále szervezői ma Sepsiszentgyörgyön tartott sajtóértekezleten ismertették az idei rendezvény menetét. Részleteket a www.grafikaiszemle.ro oldalon tudhatnak meg, illetve Kassay Lajos Pétertől a Székelyföldi Grafikai Biennále egyik szervezőjétől:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/02/Kassay.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/02/Kassay.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(78) "4. Székelyföldi Grafikai Biennále - A kortárs grafika integráló jellege"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(68) "4-szekelyfoldi-grafikai-biennale-a-kortars-grafika-integralo-jellege"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-01 14:18:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-01 12:18:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=103875"
["menu_order"]=>
int(39319)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3445 (24) {
["ID"]=>
int(292506)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-02 16:22:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:22:25"
["post_content"]=>
string(1291) "Románia élen jár az Európai Unióban az ingatlanokat birtokló állampolgárok arányát illetően. 2016-ban a lakosság 96 százaléka saját ingatlanban lakott, ez az arány jóval magasabb, mint az uniós átlag (69,3%) - derült ki az Eurostat ma közzétett felméréséből.
Az Agerpres beszámolója alapján a tavalyi évben minden Európai Uniós tagországban többen éltek saját lakásban, mint amennyien béreltek. A legmagasabb arány Romániában volt, az emberek 96 százaléka saját lakásban él, Litvániában az arány 90,3%, Horvátországban 90,1%, Szlovákiában 89,5%, Magyarországon 86,3%. A saját lakással rendelkező állampolgárok aránya a legelacsonyabb Németországban (51,7%), Ausztriában (55%), Dániában (62%), Nagy-Britanniában (63,4%), Franciaországban (64,9%) és Svédországban (65,2%). Romániában az állampolgárok négy százaléka bérelt lakást, míg az EU-s átlag 30,7%. Németországban a lakosság közel fele (48,3%) lakik bérben.
2016-ban az Európai Unió lakosságának 57,5 százaléka lakott magánházban, 41,8%-a pedig tömbházlakásban élt. Romániában a lakosság 63,7 százaléka élt magánházban, míg 36,3 százalék tömbházlakásban lakott - derült ki az Eurostat felméréséből."
["post_title"]=>
string(66) "Romániában a legmagasabb a saját lakással rendelkezők aránya"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(60) "romaniaban-a-legmagasabb-a-sajat-lakassal-rendelkezok-aranya"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-02 16:40:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:40:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=292506"
["menu_order"]=>
int(39320)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3690 (24) {
["ID"]=>
int(103845)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-01 14:14:03"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-01 12:14:03"
["post_content"]=>
string(687) "Saját hirdetőtábláikon és honlapjuk főoldalán is közzé kell tenniük a tanintézményeknek a bevételeikről és kiadásaikról szóló jelentést ? adta ki az utasítást a Tanügyminisztérium. Adrian Curaj tárcavezető elmondta, minderre az átláthatóság kedvéért van szükség. A bevételek és kiadások közzétételével az iskolák kifejezhetik tiszteletüket azokkal szemben, akik támogatták az intézményt; legyen az magánszemély, a szaktárca vagy akár az Európai Unió. Ma már minden tanintézményben ki kell függeszteni ezeket a költségvetéseket, illetve az iskolák honlapján is meg kell jelenniük az adatoknak.
"
["post_title"]=>
string(39) "Átlátható költségvetésű iskolák"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "atlathato-koltsegvetesu-iskolak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-01 14:14:03"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-01 12:14:03"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=103845"
["menu_order"]=>
int(39321)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3651 (24) {
["ID"]=>
int(292476)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-02 16:21:27"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:21:27"
["post_content"]=>
string(1016) "Ostrom alatt van a sajtószabadság - jelentette ma ki Nagy-Britannia bukaresti nagykövete, Paul Brummell az újságírók ellen elkövetett bűncselekmények büntetlenségének végetvetéséért tartott nemzetközi napon kapcsán.
Az ENSZ egy 2013-as döntése értelmében november másodika 'Nemzetközi nap az újságírók ellen elkövetett bűncselekmények büntetlenségének végetvetéséért'. Ebből az alkalomból Nagy-Britannia bukaresti nagykövete kifejtette: a szólásszabadság és a sajtószabadság minden működőképes demokrácia alapvető ismérve. A sajtószabadság azonban 'ostrom' alatt áll, vélekedett Brummell, a média munkatársait egyre több támadás éri, és ezek büntetés nélkül maradnak.
A döntéshozók egyre inkább korlátozzák a sajtószabadságot, igyekeznek politikai kontroll alá hajtani a médiát, 'sok újságírót letartóztatással, szabadságvesztéssel, vádemeléssel fenyegetnek a munkájuk miatt' - tette hozzá a diplomata."
["post_title"]=>
string(50) "Paul Brummell: Ostrom alatt van a sajtószabadság"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "paul-brummell-ostrom-alatt-van-a-sajtoszabadsag"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-02 16:21:27"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:21:27"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=292476"
["menu_order"]=>
int(39322)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3652 (24) {
["ID"]=>
int(103825)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-01 14:11:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-01 12:11:05"
["post_content"]=>
string(1006) "Suceava megyében megtették a szükséges óvóintézkedéseket a sertésinfluenza elkerülése érdekében.Az említett vírusos megbetegedés már 150 személy halálát okozta Ukrajnában és további 100-at regisztráltak Oroszországban. Suceava megyében eddig két megbetegedést regisztráltak, a bukaresti Cantacuzino Intézet még nem erősítette meg, hogy a laboreredmények alapján valóban sertésinfluenzáról lenne szó, de a tünetek alapján az orvosok az AH1N1 vírus okozta megbetegedésekre gyanakodnak. A megyei hatóságok 11 ezer adag influenza elleni vakcinát osztottak szét a megyében, és állandó jelleggel működő orvosi ellenőrző-pontot hoztak létre a szereti átkelőnél. A hatóságok attól tartanak, hogy a napokban növekedni fog a megbetegedések száma, ezt megelőzendő ismeretterjesztő szórólapokat osztogatnak a fertőzéssel kapcsolatos tudnivalókkal, illetve azt javasolják a lakosságnak, hogy ha tehetik ne utazzanak Ukrajnába."
["post_title"]=>
string(23) "Sertésinfluenza-riadó"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(21) "sertesinfluenza-riado"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-01 14:11:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-01 12:11:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=103825"
["menu_order"]=>
int(39323)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3653 (24) {
["ID"]=>
int(292406)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-02 16:21:02"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:21:02"
["post_content"]=>
string(666) "A külhoni magyar családok éve lesz 2018 ? jelentette be Szilágyi Péter magyar nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ma reggel.
Aa helyettes államtitkár elmondta, a kormány jövőre a családokat helyezi középpontba, és az államtitkárság ehhez csatlakozva a külhoni magyar családoknak szenteli 2018-at. Jövőre minden olyan téma fókuszba kerülhet, ami a családokat érintheti: oktatás, foglalkoztatás, munkahelyteremtés. A helyettes államtitkár elmondta, jövőre pályázatot hirdetnek a hétvégi magyar iskolák működésének, infrastrukturális feltételeinek javítására. (MTI)
"
["post_title"]=>
string(42) "2018 a külhoni magyar családok éve lesz"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(39) "2018-a-kulhoni-magyar-csaladok-eve-lesz"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-02 16:21:02"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:21:02"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=292406"
["menu_order"]=>
int(39324)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3654 (24) {
["ID"]=>
int(103795)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-01 14:09:11"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-01 12:09:11"
["post_content"]=>
string(740) "A Juh- és Kecsketartó Gazdák Országos Szakszervezete bejelentette, ismét tiltakozásokat szerveznek, mivel a mezőgazdasági, illetve a környezetvédelmi minisztérium nem tartotta be ígéretét, és nem módosította az erdészeti törvény általuk kifogásolt kitételeit. A nyájőrző kutyák számának korlátozását, valamint a legeltetést december 6-ától április 24-éig betiltó rendelkezéseket kifogásolják a gazdák, akik Dacian Cioloş kormányfővel is tárgyalni akarnak a témáról. A szakszervezet úgy gondolja a juhtenyésztőknek kellene eldönteniük, hány kutyára van szükségük. Az újabb egyeztetések eredményétől függően döntenek majd a tervezett tiltakozások ütemtervéről."
["post_title"]=>
string(41) "Ismét Bukarestbe készülnek a juhászok"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "ismet-bukarestbe-keszulnek-a-juhaszok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-01 14:09:11"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-01 12:09:11"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=103795"
["menu_order"]=>
int(39325)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3655 (24) {
["ID"]=>
int(292366)
["post_author"]=>
string(3) "225"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-02 16:21:23"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:21:23"
["post_content"]=>
string(3636) "Tudják, hogy mióta jelentkezem a nyelvművelő rovattal a Bukaresti Rádióban? Pontosan egy éve. Sosem felejtem, hogy a legelső részben a magázódás és a tegeződés kérdését feszegettem, pontosabban fogalmazva azt, hogy milyen formában kommunikáljak a hallgatókkal.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/11/43Szovegkovacs.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/11/43Szovegkovacs.ogg"][/audio]
Végül előbbit választottam, azaz a magázódást, bár manapság egyre többen tegeződnek a különféle honlapokon, blogokon, elektronikus levelekben, sőt néha még az árajánlat-kérésekben is.
Őszintén bevallva néha nem egyszerű úgy megírni egy szöveget, hogy magam előtt látok egy-két nálam fiatalabb, esetleg velem egykorú, vagy kb. tíz-húsz évvel idősebb ismerőst, akiket a mindennapi életben tegezek, az írásos kommunikációban viszont magázok. Lehet, hogy néhányan közülük túl merevnek tartják ezt a szokásomat, de kitartok az eredeti elhatározásom mellett. Mert pont ez a lényeg: bármelyik formát is válasszuk, legyünk következetesek, ellenkező esetben összezavarjuk a hallgatót, az olvasót vagy a nézőt, attól függően, hogy pontosan ki a célközönség.
Míg például az angol nyelvben nem követelik meg a tegező és a magázó névmás választását, a magyarban viszonylag bonyolultabb helyzettel szembesülünk. Mondhatjuk azt is, hogy maga vagy maguk, illetve Ön és Önök. Egyébként a tiszteletadás megnevezésére használt magázás szó a maga visszaható névmásból ered. A 16. századi maga kegyelmed szókapcsolatból kiragadva lett belőle személyes névmás. Nagyon sokáig kizárólag a magasabb rangú magázta le az alacsonyabb rangút, ezzel is jelezve a rangbéli különbséget.
Az Ön névmást a 18. század végén kezdték használni, de valójában a 19. században terjedt el az udvariasabb magázás formájaként, amelyben nagy szerepe volt Széchenyi István grófnak. Tulajdonképpen az önbelőle, önmaga összetételek első tagja vált önállóvá.
Most pedig tartozom egy vallomással: bár szabály szerint a megszólított személyre vonatkozó névmásokat a szöveg belsejében általában kisbetűvel kezdjük, én mindig nagybetűvel kezdem az Ön és az Önök szavakat. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy a fokozott tisztelet kifejezésére nagybetűt is alkalmazhatunk, tehát mégsem járok el minden egyes alkalommal szabályellenesen.
Miután újra kiveséztem, sőt ki is bővítettem az egy évvel ezelőtti témát, nem hagyhatom szó nélkül a hét fontosabb eseményeit, napjait.
Október 31-én múlt 500 éve, hogy Luther Márton wittenbergi teológiaprofesszor közzétette 95 tézisét, amellyel megkezdődött a reformáció. Maga a reformáció szó kisbetűvel kezdődik, ugyanúgy, mint a reformáció kora és a reformáció kori kifejezések. Sőt a református egyház, a református gyülekezet és a református istentisztelet szókapcsolatokra is ugyanez a szabály érvényes.
Egy nappal később, november elsején volt mindenszentek vagy másik nevén mindenszentek napja, amelyet a gyakran látott írásmóddal ellentétben kisbetűkkel írunk. Olyan üdvözültek ünnepéről van szó, akiknek nincs külön emléknapjuk. Ma pedig a halottak napja van, amikor sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére.
Mivel szabály szerint kis kezdőbetűvel írjuk az ünnepek, a nevezetes napok, időszakok, illetve a történelmi események nevét, a halottak napja is kisbetűkkel íródik."
["post_title"]=>
string(43) "Egyéves évforduló a Bukaresti Rádióban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(6) "292366"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-02 16:24:24"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:24:24"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=292366"
["menu_order"]=>
int(39326)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3656 (24) {
["ID"]=>
int(103765)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-01 14:06:34"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-01 12:06:34"
["post_content"]=>
string(807) "Bár a piacgazdaság helyzete jelenleg nem indokolja, és a kőolaj ára történelmi mélyponton van, egy Brüsszelben hozott rendelkezés miatt mégis megdrágulhat az üzemanyag a közeljövőben. Az Európai Bizottság egy olyan illeték bevezetését tervezi, amelyből a menekültáradat okozta többletköltségeket fedeznék. Az illeték bevezetését a német pénzügyminiszter javasolta és úgy tűnik, hogy az Unió vezetői támogatják az ötletet.Az Európai Bizottság alelnöke is a kőolaj alacsony árára hivatkozva mondta, hogy az illeték kifizetése mind a 28 tagállamban kötelező lenne. A romániai szállítók nem örvendenek az újabb benzin-illetéknek. Azt nyilatkozták, ha ezt az illetéket is bevezetik, utcára vonulnak és tüntetni fognak ellene."
["post_title"]=>
string(24) "Drágulhat az üzemanyag"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(22) "dragulhat-az-uzemanyag"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-01 14:06:34"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-01 12:06:34"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=103765"
["menu_order"]=>
int(39327)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3657 (24) {
["ID"]=>
int(292386)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-02 16:20:01"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:20:01"
["post_content"]=>
string(1086) "Azonnali egyeztetést kezd a kongresszussal a vízumlottó-program beszüntetéséről ? jelentette be tegnap Donald Trump amerikai elnök.
A "diverzitás lottóprogramnak" is nevezett program évente 50 ezer embernek teszi lehetővé a letelepedést, először zöldkártyával, majd állampolgárként. A keddi New York-i gázolásos akció elkövetője ilyen vízumlottóval érkezett az Egyesült Államokba, Trump erre reagálva ostorozta a rendszert ? tájékoztat az MTI. A programot 1990-ben a bevándorlási törvény keretében fogadta el a kongresszus, 31 törvényhozó javaslatára. 2013-ban a kongresszusban már történt kísérlet a vízumlottó-program megváltoztatására, illetve egy új, átfogó bevándorlási törvény keretében a módosítására. A törvényjavaslat azonban a képviselőházban nem kapott támogatást.
Trump tegnap a kormányülés kezdetén tett nyilatkozatában a vízumlottóra utalva leszögezte: "a diverzitás jól hangzik, de nem jó dolog" és közölte, hogy "érdemeken alapuló" bevándorlási politikát akar."
["post_title"]=>
string(47) "Megszüntetné a vízumlottó-programot Amerika"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(43) "megszuntetne-a-vizumlotto-programot-amerika"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-02 16:20:01"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:20:01"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=292386"
["menu_order"]=>
int(39328)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3658 (24) {
["ID"]=>
int(103745)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-02-01 14:04:49"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-02-01 12:04:49"
["post_content"]=>
string(891) "A parlament két házának Állandó Bizottságai ma ülnek össze hogy kijelöljék új vezetőiket, vagy a már meglévőket funkciójukban megerősítsék. A honatyák egyébként mandátumuk utolsó szakaszához értek, mely a júniusi helyhatósági választások, illetve az év végi parlamenti választásokra való készülődés jegyében telik el. A parlamenti pártok mindegyikének vannak célkitűzéseik, amelyeket lehetőleg még ebben az ülésszakban szeretnének megvalósítani. Ilyen célkitűzés például a Nemzeti Liberális illetve a Szociáldemokrata Párt számára a fizetés helyetti teljesítés törvény módosítása, az RMDSZ-nek többek között a nemztei kisebbségekre vonatkozó kérdések megoldása, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége pedig a termelői szövetkezetek újbóli megalakításáért száll harcba."
["post_title"]=>
string(48) "Ma kezdődik a tavaszi ülésszak a parlamentben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "ma-kezdodik-a-tavaszi-ulesszak-a-parlamentben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-02-01 14:04:49"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-02-01 12:04:49"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=103745"
["menu_order"]=>
int(39329)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3684 (24) {
["ID"]=>
int(292536)
["post_author"]=>
string(3) "205"
["post_date"]=>
string(19) "2017-11-02 16:23:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:23:51"
["post_content"]=>
string(711) "Három éve csak a csupasz falai álltak a 19. század elején épült kisperegi református templomnak. A múlt szombaton azonban már a teljesen felújított-átépített épületben tartottak hálaadó istentiszteletet a gyülekezet, az aradi szórvány-egyházmegyéből és az egyházkerületből érkezett meghívottak jelenlétében. A reformáció 500. évfordulójáról is megemlékeztek a magyar határ menti településen. Az ünnepségen Pataky Lehel Zsolt is részt vett.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/11/Kisperegi_templomszenteles_es_emlekmuavatas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/11/Kisperegi_templomszenteles_es_emlekmuavatas.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(28) "Templomot avattak Kisperegen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(28) "templomot-avattak-kisperegen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-11-02 16:23:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-11-02 13:23:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=292536"
["menu_order"]=>
int(39318)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39776)
["max_num_pages"]=>
int(3315)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "be442ede98430ba6ddcc9db00d934f99"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:72be49f47c1032f7bbd4fae789579c15"
}