Az afgán biztonsági erők 37 tálib fegyverest öltek meg a dél-afganisztáni Hilmend tartományban, visszaverve a tálibok támadását – közölte ma egy katonai szóvivő. (tovább…)
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Kuglis Gábor székelyhídi római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Az Egyesült Államok légicsapást mért iráni célpontokra a Hormuzi-szoros térségében, válaszul arra a dróntámadásra, amely egy kereskedelmi hajót ért csütörtökön – közölte az amerikai Középső Parancsnokság, a CENTCOM. A hadsereg szerint rakéta- és drónraktárakat, valamint part menti radarállásokat semmisítettek meg.
Teherán megerősítette, hogy találat érte a déli Sirik kikötőjének környékét, és közölte, hogy válaszul iráni haditengerészeti erők több amerikai katonai állást támadtak a térségben.
Bahrein közölte, hogy szombat kora hajnalban iráni dróntámadás érte, ami nyilvánvaló megtorlás azután, hogy az Egyesült Államok az éjszaka folyamán csapásokat mért iráni katonai létesítményekre; az ellenségeskedés fellángolása megmutatta a Washington és Teherán közötti fegyverszünet határait.
Órákkal később a brit haditengerészet hajózási figyelőszolgálata közölte, hogy a Hormuzi-szorosban találat ért egy kereskedelmi hajót egy azonosítatlan lövedék miatt. Csütörtök óta ez már a második ilyen incidens volt. A támadások még inkább elriaszthatják a térségen áthaladó hajókat, pedig Irán az Egyesült Államokkal kötött tűzszüneti megállapodás értelmében korábban beleegyezett a vízi út újbóli megnyitásába.
Az iráni Forradalmi Gárda szerint, ha az Egyesült Államok újabb csapást mér, „a válasz még szélesebb körű lesz”. A Gárda szerint a tűzszüneti egyezmény felhatalmazza Iránt a szoros hajóforgalmának ellenőrzésére.
Washington viszont úgy véli, Irán megsértette a múlt heti tűzszüneti megállapodást, amikor az iráni utasításokat megtagadó kereskedelmi hajót támadott meg. A Trump-kormányzat hangsúlyozta: az amerikai fél betartotta a memorandumot, és továbbra is biztosítja a nemzetközi hajózás védelmét a térségben.
Mindeközben a Közel-Keleten enyhülés jelei is mutatkoznak. Izrael két kisebb dél-libanoni területről való fokozatos kivonulásról állapodott meg az Egyesült Államok közvetítésével – jelentették be Washingtonban. A keretmegállapodás csak az első lépés egy hosszabb tárgyalási folyamatban. A cél: csökkenteni a feszültséget Izrael és a Hezbollah között, és megerősíteni a libanoni állami hadsereg szerepét a határ mentén.
A tervek szerint Izrael két kisebb pilot-zónát adna át a libanoni fegyveres erőknek, de a teljes kivonulást csak akkor tartja elképzelhetőnek, ha a Hezbollah fegyveres jelenléte megszűnik a térségben. A libanoni kormány üdvözölte az amerikai közvetítést, ugyanakkor a Hezbollah máris jelezte: nem fogad el olyan megállapodást, amely meghagyná Izrael katonai jelenlétét Dél-Libanonban.
Washington szerint a mostani lépés a térség stabilitását szolgálja, és egyértelmű üzenet Teheránnak: Libanon jövőjéről nem Iránnal folytatott tárgyalások keretében kívánnak dönteni. A felek a következő hetekben folytatják az egyeztetéseket.
" ["post_title"]=> string(41) "Újabb amerikai légicsapás érte Iránt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujabb-amerikai-legicsapas-erte-irant" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-27 17:50:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-27 14:50:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464940" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3642 (24) { ["ID"]=> int(464937) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-27 11:28:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-27 08:28:23" ["post_content"]=> string(1710) "Újabb földrengés rázta meg Venezuela északi partjait szombaton hajnalban, miután néhány napja két erős rengés következtében több mint 900-an haltak meg.
A 4,9-es erősségű rengés epicentruma Észak-Venezuelában volt, azt egyebek között a fővárosban, Caracasban is érezni lehetett.
Károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
A dél-amerikai országot szerdán két úgynevezett ikerföldrengés is érte, az egyik 7,2-es, a másik 7,5-ös erősségű volt. Azóta számtalan kisebb utórengést mértek.
A legfrissebb adatok szerint a hét közepi földrengésnek legalább 920 áldozata van, de félő, hogy számuk elérheti akár a tízezret is. Az eltűntek száma meghaladja az 50 ezret.

Az oktatási minisztérium arra kéri a tanfelügyelőségeket, hogy a rendkívüli hőségben külön intézkedésekkel védjék az érettségiző diákok és a tanárok egészségét.
A nyári érettségi hétfőn kezdődik a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgával, miközben több térségben narancs- és vörös riasztás lesz érvényben.
A következő napokban 38–41 fokos csúcsértékeket mérhetnek, különösen Bánságban, a Partiumban és Erdélyben.
A meteorológusok szerint a hőérzetet tovább rontja a magas páratartalom.
Éjszaka sem jön enyhülés, trópusi éjszakákra kell készülni, a minimumok több térségben 20–25 fok között alakulnak.
A hatóságok fokozott óvatosságot kérnek, különösen az idősektől és a krónikus betegektől.
Az oktatási tárca pénteki átirata szerint a vizsgaközpontoknak folyamatos ivóvízellátást kell biztosítaniuk, és lehetőség szerint klímával felszerelt vagy árnyékos termekben kell megszervezniük a vizsgákat és a dolgozatjavítást.
Ahol nincs légkondicionáló, mobil klímákkal és ventilátorokkal kell csökkenteni a hőterhelést, és rendszeresen szellőztetni kell a termeket.
A vizsgaközpontoknak gyors orvosi segítségnyújtást is biztosítaniuk kell, és folyamatosan figyelniük kell a vizsgakörülményeket.
A nyári érettségire csaknem 131 ezer diákot várnak, közülük 116 ezren idei végzősök.
A rendkívüli hőség miatt sebességkorlátozásokat vezetett be a vonatközlekedésben a CFR vasúttársaság, ami a következő napokban késéseket okozhat.
A sebességkorlátozások célja a vasúti pálya védelme és a biztonságos közlekedés fenntartása, ugyanakkor az utasoknak hosszabb menetidőre és esetleges késésekre kell számítaniuk. A vállalat közölte: minden rendelkezésre álló, légkondicionált szerelvényt üzembe állítottak, és igyekeznek biztosítani a klímaberendezések megfelelő működését.
A CFR felhívta a figyelmet arra is, hogy árnyékban 35 fok felett a vonatok környezetében akár 50–80 fok is lehet, ami csökkenti a légkondicionálók hatékonyságát, sőt egyes rendszerek automatikusan szellőztető üzemmódra válthatnak a meghibásodások megelőzése érdekében.
A vasúttársaság azt kéri az utasoktól, hogy gondoskodjanak elegendő folyadékról, vigyék magukkal szükséges gyógyszereiket, és jelezzék a személyzetnek, ha rosszul érzik magukat, vagy egy utastársuk segítségre szorul.
" ["post_title"]=> string(104) "Kitart a kánikula, hétfőtől szerdáig az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztás lesz" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "kitart-a-kanikula-hetfotol-szerdaig-az-orszag-haromnegyed-reszen-voros-hosegriasztas-lesz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-06-27 11:25:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-06-27 08:25:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=464934" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3640 (24) { ["ID"]=> int(464722) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-06-28 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-06-28 04:00:00" ["post_content"]=> string(704) "Mai egyházi műsorunkban Kuglis Gábor székelyhídi római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Az afgán biztonsági erők 37 tálib fegyverest öltek meg a dél-afganisztáni Hilmend tartományban, visszaverve a tálibok támadását – közölte ma egy katonai szóvivő. (tovább…)
Continue Reading
A mai Észpresszó tartalmából:
Ma január 16-a van, többek között Gusztáv, Dániel, Fanni, Godó, Gotfrid, Henrik, Honóriusz, Izidor, Kara, Marcell, Ottó, Priszcilla, Stefánia nevű hallgatóink ünneplik névnapjukat.
A Heti interjú rovatban ma Dimény Lóránt Ha elhal című kötetéből és kötetéről hallanak – a szerzővel Szabó András képzőművész beszélgetett Kolozsváron, a Bulgakov Kultúrpresszóban múlt év végén.
Continue ReadingSokszor érezzük úgy, hogy bizonyos hírek bővebb magyarázatot, háttérinformációkat igényelnek, jó lenne többet megtudni arról, hogy mi van egy-egy hír…
Continue ReadingHázi őrizetté változtatta ma Dan Şova szenátor előzetes letartóztatását a Legfelsőbb Törvényszék ? tájékoztatott az Agerpres hírügynökség. A Korrupcióellenes Ügyészség szerint a szociáldemokrata párti szenátor, volt fejlesztési miniszter 2011 októbere és 2014 júliusa között összesen 100 ezer eurót kapott azért, hogy a govorai hőerőmű igazgatója jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amely havi 10 ezer eurót vett fel állítólagos szolgálataiért. (tovább…)
Continue ReadingAz amerikai filmakadémia Oscar-díjra jelölte Saul fiát a legjobb idegen nyelvű alkotások között. A Nemes Jeles László rendezte holokausztdráma eddig több mint egy tucat díjat nyert, köztük a cannes-i filmfesztiválon a zsűri Nagydíját, a napokban pedig Golden Globe-díjat kapott.Magyar játékfilm csak egyszer kapott Oscar-díjat eddig, 1982-ben, amikor Szabó István Mephisto című drámája nyerte el ezt a rangos elismerést. (tovább…)
Continue ReadingKét év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte ma a Krassó-Szörény megyei törvényszék Sorin Frunzăverdét, a megye közgyűlésének elnökét a 2014-es elnökválasztás dossziéjában. Az ítélet nem jogerős, így a Nemzeti Liberális Párt alelnöke megfellebbezheti azt. A vád szerint a liberális politikus megzsarolta a megye polgármestereit annak érdekében, hogy minél több voksot szerezzenek Klaus Johannis számára. (tovább…)
Continue ReadingErdélyi magyar választási párt létrehozását javasolja a 2016-os önkormányzati, majd parlamenti választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentette: a magyar jelöltek a létrehozandó választási párt színeiben indulhatnának azokon a településeken, ahol a magyarság megosztottsága a képviseletet veszélyeztetné. A többségében magyarok lakta településeken viszont a pártok versenyezhetnének a tisztségekért. (tovább…)
Continue Reading
A szövetség ügyvezető elnöke szerint Szilágyi Zsolt nem megegyezni akar, hanem a nyilvánosság előtt pozitív fényben feltüntetni magát. Kovács Péter…
Continue ReadingVédett műemlékvédelmi területté nyilvánította Verespatakot a kulturális minisztérium. Ez azt jelenti, hogy a területen nem lehet bányászati tevékenységet folytatni ?…
Continue ReadingAdy Endre versei is megszólalnak ma a londoni Román Kulturális Intézetben Mihai Eminescu és Nikolaus Lenau költeményei mellett a Román…
Continue ReadingMegnyílt Európa legnagyobb termálvizes wellness-központja a Bukarest melletti Baloteşti-en. Az osztrák A-Heat csoport 50 millió eurót fektetett be a Therme Bucuresti létrehozásába. A 4000 fürdővendég egyidejű befogadására alkalmas wellness-központ nyolc medencéje számára 3100 méter mélységből hozzák felszínre a 85 Celsius fokos termálvizet, amelyet 33 fokra hűtenek le. (tovább…)
Continue ReadingA schengeni határok összeomlásával az egységes uniós piac és az euró is veszélybe kerülhet – mondta ma Brüsszelben Jean-Claud Juncker.…
Continue ReadingAz afgán biztonsági erők 37 tálib fegyverest öltek meg a dél-afganisztáni Hilmend tartományban, visszaverve a tálibok támadását - közölte ma egy katonai szóvivő. Az iszlám szélsőségesek tegnap reggel indítottak támadást az afgán hadsereg és rendőrség Adam Hán és és Rahim Kala településeken lévő közös ellenőrző pontjai ellen a tartomány Nahri Szaradzs-i körzetében. A biztonsági erőknek azonban a NATO vezette nemzetközi koalíció légi erejének támogatásával sikerült visszaverniük az egy napon át tartó támadást.
" ["post_title"]=> string(33) "Visszaverték a tálib támadást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "visszavertek-a-talib-tamadast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-16 12:51:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-16 10:51:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=97835" ["menu_order"]=> int(39571) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3620 (24) { ["ID"]=> int(97735) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-16 15:10:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-16 13:10:54" ["post_content"]=> string(1327) "A mai Észpresszó tartalmából: Ma január 16-a van, többek között Gusztáv, Dániel, Fanni, Godó, Gotfrid, Henrik, Honóriusz, Izidor, Kara, Marcell, Ottó, Priszcilla, Stefánia nevű hallgatóink ünneplik névnapjukat. A Heti interjú rovatban ma Dimény Lóránt Ha elhal című kötetéből és kötetéről hallanak - a szerzővel Szabó András képzőművész beszélgetett Kolozsváron, a Bulgakov Kultúrpresszóban múlt év végén. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/01/16012016_dimeny_lorant_eszpresszo.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/01/16012016_dimeny_lorant_eszpresszo.ogg"][/audio] 1547-ben ezen a napon lett IV. (Rettegett) Iván Oroszország első cárja. 1945 január 16-án Gerhard Schmidhuber német páncélos vezérezredes megakadályozza, hogy egy nyilas különítmény lemészárolja a budapesti gettó 60-70 000 főre tehető lakosságát. 1969-ben Jan Palach, a prágai Károly Egyetem 20 éves diákja ezen a napon a prágai Vencel téren felgyújtja magát a Prágai tavasz Szovjetunió általi eltiprása elleni tiltakozásul. 1847-ben ezen a napon született Szklabonyán (a mai Szlovákia területén) Mikszáth Kálmán író,újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő." ["post_title"]=> string(71) "Minden kisarjad egyszer - Dimény Lóránt Ha elhal című kötetéről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "minden-kisarjad-egyszer-dimeny-lorant-ha-elhal-cimu-koteterol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-15 19:18:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 17:18:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=97735" ["menu_order"]=> int(39572) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3489 (24) { ["ID"]=> int(97465) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-15 12:48:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 10:48:44" ["post_content"]=> string(640) "Sokszor érezzük úgy, hogy bizonyos hírek bővebb magyarázatot, háttérinformációkat igényelnek, jó lenne többet megtudni arról, hogy mi van egy-egy hír mögött. Nos, A hét hírei épp ezt kínálja fel. Magyarázatokkal, az összefüggések megvilágításával szolgálunk, ha tudunk mi magunk, ha pedig nem, akkor megkérdezzük a szakembereket. Persze, mindez nem lesz nagyon és mindig komoly. Fontos és kevésbé fontos, mi több kimondottan vicces híreket is kommentálunk és közben természetesen zenét is hallgatunk. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/01/15-01-2016-A-Het-Hirei.mp3"][/audio]" ["post_title"]=> string(13) "A hét hírei" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(11) "a-het-hirei" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-15 13:56:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 11:56:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=97465" ["menu_order"]=> int(39575) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3663 (24) { ["ID"]=> int(97215) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-15 12:09:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 10:09:43" ["post_content"]=> string(632) "Házi őrizetté változtatta ma Dan Şova szenátor előzetes letartóztatását a Legfelsőbb Törvényszék ? tájékoztatott az Agerpres hírügynökség. A Korrupcióellenes Ügyészség szerint a szociáldemokrata párti szenátor, volt fejlesztési miniszter 2011 októbere és 2014 júliusa között összesen 100 ezer eurót kapott azért, hogy a govorai hőerőmű igazgatója jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amely havi 10 ezer eurót vett fel állítólagos szolgálataiért. A korrupcióval gyanúsított Dan Şova ellen másik két korrupciós ügyben is vizsgálódik a DNA." ["post_title"]=> string(38) "Házi őrizetbe helyezték Dan Şovát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "hazi-orizetbe-helyeztek-dan-sovat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-15 12:35:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 10:35:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=97215" ["menu_order"]=> int(39576) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3660 (24) { ["ID"]=> int(97135) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-15 10:35:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 08:35:49" ["post_content"]=> string(1075) "Az amerikai filmakadémia Oscar-díjra jelölte Saul fiát a legjobb idegen nyelvű alkotások között. A Nemes Jeles László rendezte holokausztdráma eddig több mint egy tucat díjat nyert, köztük a cannes-i filmfesztiválon a zsűri Nagydíját, a napokban pedig Golden Globe-díjat kapott.Magyar játékfilm csak egyszer kapott Oscar-díjat eddig, 1982-ben, amikor Szabó István Mephisto című drámája nyerte el ezt a rangos elismerést. Nemes Jeles László rendező a tegnapi jelölések bejelentése után azt nyilatkozta budapesti sajtótájékoztatóján: "Minden kamasznak látnia kell ezt a filmet, nem azért, hogy tele legyenek a mozik, hanem mert sokakból hiányzik az empátia?. Idén a legtöbb, 12 Oscar-jelölést Alejandro González Inárritu A visszatérő című filmje kapta. A világszerte taroló Star Wars - Az ébredő Erő csak technikai kategóriákban jutott a jelöltek közé. A 88. Oscar-gálán, február 28-án 24 kategóriában nyújtják majd át a filmvilág legtekintélyesebb elismerésének tartott díjakat." ["post_title"]=> string(36) "Oscar-díjra jelölték a Saul fiát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "oscar-dijra-jeloltek-a-saul-fiat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-15 10:35:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 08:35:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=97135" ["menu_order"]=> int(39577) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3659 (24) { ["ID"]=> int(97235) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-15 12:18:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 10:18:13" ["post_content"]=> string(581) "Két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte ma a Krassó-Szörény megyei törvényszék Sorin Frunzăverdét, a megye közgyűlésének elnökét a 2014-es elnökválasztás dossziéjában. Az ítélet nem jogerős, így a Nemzeti Liberális Párt alelnöke megfellebbezheti azt. A vád szerint a liberális politikus megzsarolta a megye polgármestereit annak érdekében, hogy minél több voksot szerezzenek Klaus Johannis számára. Mint ismert, Sorin Frunzăverde korábban környezetvédelmi, idegenforfami, majd két ízben védelmi miniszter is volt." ["post_title"]=> string(56) "Felfüggesztett börtönbüntetés Sorin Frunzăverdenek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "felfuggesztett-bortonbuntetes-sorin-frunzaverdenek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-15 12:18:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 10:18:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=97235" ["menu_order"]=> int(39578) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3481 (24) { ["ID"]=> int(97035) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-15 09:48:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 07:48:13" ["post_content"]=> string(932) "Erdélyi magyar választási párt létrehozását javasolja a 2016-os önkormányzati, majd parlamenti választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentette: a magyar jelöltek a létrehozandó választási párt színeiben indulhatnának azokon a településeken, ahol a magyarság megosztottsága a képviseletet veszélyeztetné. A többségében magyarok lakta településeken viszont a pártok versenyezhetnének a tisztségekért. Szilágyi Zsolt szerint az őszi parlamenti választásokon a választási párt teremtené meg azt a keretet, amely a magyar pártok összefogását biztosítja, de nem számít koalíciónak. A koalíciók számára ugyanis a választási törvény a 6,5 százalékot kitevő választási küszöböt szab meg. Ez a magyarság számára aligha teljesíthető - nyilatkozta az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke." ["post_title"]=> string(60) "Új erdélyi magyar párt megalapítását javasolja az EMNP" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "uj-erdelyi-magyar-part-megalapitasat-javasolja-az-emnp" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-15 09:48:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 07:48:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=97035" ["menu_order"]=> int(39579) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3403 (24) { ["ID"]=> int(97055) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-15 09:49:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 07:49:12" ["post_content"]=> string(347) "A szövetség ügyvezető elnöke szerint Szilágyi Zsolt nem megegyezni akar, hanem a nyilvánosság előtt pozitív fényben feltüntetni magát. Kovács Péter nyilatkozata: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/01/UDMR15ian_KovacsPeter.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/01/UDMR15ian_KovacsPeter.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(61) "Az RMDSZ megkérdőjelezi az EMNP javaslatának komolyságát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "az-rmdsz-megkerdojelezi-az-emnp-javaslatanak-komolysagat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-15 09:58:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 07:58:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=97055" ["menu_order"]=> int(39580) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3657 (24) { ["ID"]=> int(97115) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-15 10:08:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 08:08:05" ["post_content"]=> string(551) "Védett műemlékvédelmi területté nyilvánította Verespatakot a kulturális minisztérium. Ez azt jelenti, hogy a területen nem lehet bányászati tevékenységet folytatni ? jelentette be Adrian Bălteanu, a kulturális miniszter műemlékvédelmi tanácsadója. A két kilométeres övezetben védetté nyilvánított Verespatak az A kategóriás műemlékvédelmi listára került fel. Ez újabb akadályt jelent a ciántechnológiás aranybánya megnyitását tervező Ro?ia Montana Gold Corporation kanadai-román vegyesvállalat számára." ["post_title"]=> string(50) "Védett műemlékvédelmi terület lett Verespatak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "vedett-muemlekvedelmi-terulet-lett-verespatak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-15 14:01:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 12:01:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=97115" ["menu_order"]=> int(39581) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3398 (24) { ["ID"]=> int(97175) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-15 10:53:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 08:53:48" ["post_content"]=> string(404) "Ady Endre versei is megszólalnak ma a londoni Román Kulturális Intézetben Mihai Eminescu és Nikolaus Lenau költeményei mellett a Román Kultúra Napja alkalmából tartandó rendezvényen. A nyelvi, etnikai és kulturális sokszínűséget bemutatni hivatott eseményen szaval Molnár Levente kolozsvári színművész is, aki a Saul fia című filmben a főhős barátját, Ábrahámot alakítja." ["post_title"]=> string(46) "Ady Endre versei is megszólalnak ma Londonban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "ady-endre-versei-is-megszolalnak-ma-londonban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-15 11:02:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 09:02:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=97175" ["menu_order"]=> int(39582) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3658 (24) { ["ID"]=> int(97555) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-15 13:15:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 11:15:34" ["post_content"]=> string(980) "Megnyílt Európa legnagyobb termálvizes wellness-központja a Bukarest melletti Baloteşti-en. Az osztrák A-Heat csoport 50 millió eurót fektetett be a Therme Bucuresti létrehozásába. A 4000 fürdővendég egyidejű befogadására alkalmas wellness-központ nyolc medencéje számára 3100 méter mélységből hozzák felszínre a 85 Celsius fokos termálvizet, amelyet 33 fokra hűtenek le. A tulajdonosok évi 1 - 1,5 millió fős fogalomra számítanak, a beruházás szerintük öt éven belül térülhet meg. A komplexum energiaszükségletének 90 százalékát is fedezi, az év 365 napjából 320 napon át képes biztosítani saját energia ellátását. A létesítmény egyik különlegessége a medence-hálózatot körülvevő, több mint 800 ezer trópusi növényt tartalmazó, 180 ezer négyzetméternyi botanikus kert. Az egésznapos felnőtt belépőjegy 54 és 93 lej közötti összegbe kerül, a kiválasztott zóna függvényében." ["post_title"]=> string(79) "Bukarest mellett nyílt meg Európa legnagyobb termálvizes wellness-központja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "bukarest-mellett-nyilt-meg-europa-legnagyobb-termalvizes-wellness-kozpontja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-15 14:09:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 12:09:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=97555" ["menu_order"]=> int(39583) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(97345) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-15 12:32:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 10:32:36" ["post_content"]=> string(422) "A schengeni határok összeomlásával az egységes uniós piac és az euró is veszélybe kerülhet - mondta ma Brüsszelben Jean-Claud Juncker. Az Európai Bizottság elnöke kifejtette, nem érti, miért nem beszél senki a schengeni megállapodások és a szabad tőkeáramlás kapcsolatáról. Szerinte a gazdasági és monetáris unió is veszélybe kerülhet, a munkanélküliség aránya pedig még tovább nőhet." ["post_title"]=> string(31) "Az eurótól is búcsúzhatunk?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "az-eurotol-is-bucsuzhatunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-15 14:10:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-15 12:10:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=97345" ["menu_order"]=> int(39584) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(97835) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-16 12:51:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-16 10:51:16" ["post_content"]=> string(670) "Az afgán biztonsági erők 37 tálib fegyverest öltek meg a dél-afganisztáni Hilmend tartományban, visszaverve a tálibok támadását - közölte ma egy katonai szóvivő. Az iszlám szélsőségesek tegnap reggel indítottak támadást az afgán hadsereg és rendőrség Adam Hán és és Rahim Kala településeken lévő közös ellenőrző pontjai ellen a tartomány Nahri Szaradzs-i körzetében. A biztonsági erőknek azonban a NATO vezette nemzetközi koalíció légi erejének támogatásával sikerült visszaverniük az egy napon át tartó támadást.
" ["post_title"]=> string(33) "Visszaverték a tálib támadást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "visszavertek-a-talib-tamadast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-16 12:51:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-16 10:51:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=97835" ["menu_order"]=> int(39571) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39045) ["max_num_pages"]=> int(3254) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b789b32654f6aa64c5feee4f98b6267b" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:d4c00ca6e9c4b2bd267e50f9a72d76ca" }