Romániának idén 3,3 százalékos gazdasági növekedése lesz, az éves infláció pedig nem haladja meg a 0,3 százalékot ? derül ki a COFAS nemzetközi hitelbiztosító elemzéséből. (tovább…)
Continue Reading
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel kapcsolatos nézetkülönbségek indokolták. Kijelentette, hogy az Izrael felől érkező nyomás hajszolta bele Trump elnököt az Irán elleni háborúba.
A tisztségviselő egy közösségi bejegyzésben azt írta: lelkiismereti okokból nem tudja támogatni az Irán elleni hadműveleteket, és úgy véli, hogy a konfliktus kialakulásában külső nyomás is szerepet játszott.
"Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést nemzetünkre, és egyértelmű, hogy ezt a háborút Izrael és annak hatalmas amerikai lobbija nyomására indítottuk el” - szögezte le.
Lemondólevelében – amelyet Donald Trump elnöknek címzett – írt egy általa „félretájékoztatási kampánynak” nevezett folyamatról, amelyet magas rangú izraeli tisztviselők és a hírmédia folytatott. Szerinte ez aláásta Trump úr „Amerika az első” (America First) platformját, és háborúpárti érzelmeket szított az Irán elleni háború ösztönzésére.
Kent, aki korábban Irakban szolgált, párhuzamot vont a 2003-as iraki háborút megelőző vitákkal, és felidézte, hogy felesége, Shannon Kent katonai szolgálat közben vesztette életét Szíriában.
„Mint veterán, aki 11 alkalommal vett részt bevetésen, és mint Aranycsillagos férj (Gold Star husband), aki szeretett feleségét, Shannont egy Izrael által kreált háborúban veszítette el, nem tudom támogatni a következő generáció harcba küldését és halálát egy olyan háborúban, amely semmilyen hasznot nem hajt az amerikai népnek, és nem igazolja az amerikai életek árát” – írta.
A New York Times felidézte, hogy Joe Kent az elmúlt években a visszafogottabb külpolitikai megközelítés egyik szószólója volt, és tanácsadóként dolgozott Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés igazgatója mellett.
" ["post_title"]=> string(70) "Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "izrael-szerepe-miatt-lemondott-az-amerikai-terrorelharitasi-vezeto" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 17:20:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 15:20:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460958" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3606 (24) { ["ID"]=> int(460939) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 14:04:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:04:08" ["post_content"]=> string(2940) "A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több fontos fejezet már átment a bizottságokon.
Jóváhagyták a Fejlesztési Minisztérium költségvetését, amelynek fő prioritása a helyreállítási alapok lehívása. A tárca 5 372 beruházást kezel, a kifizetések jelenleg 73 százalékon állnak. A minisztérium szerint idén akár a beruházások fele lezárulhat.
Zöld jelzést kapott a kormányfőtitkárság költségvetése is, amely 32 százalékkal nő, többek között a Fiatalok Olimpiai Fesztiválja és az „Nadia év” programjai miatt.
A bizottságok jóváhagyták a bíróságok, az ombudsman és az audiovizuális tanács költségvetését is, utóbbi jelentős növekedéssel számol a dezinformáció elleni új, mesterséges intelligenciát használó rendszer bevezetésére.
A költségvetés körüli viták miatt egyes liberálisok fontolgatják a kormányból való kilépést.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető testülete hétfőn állásfoglalást tett közzé, amelyben leszögezte: az alakulat a kormány által jóváhagyott formában támogatja a 2026-os állami költségvetés tervezetét.
Eközben a szociáldemokraták egy sor módosító javaslatot nyújtottak be. Sorin Grindeanu pártelnök azt nyilatkozta, nem áll szándékában tárgyalásokba bocsátkozni az ellenzéki alakulatokkal az indítványok támogatásáról, de felkérte párttársait, „harcoljanak” a parlamenti szakbizottságokban ezek elfogadásáért. A PSD elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy módosító javaslataikat meg fogja szavazni a parlament, mert – mint fogalmazott – fontos, hogy a szolidaritási csomag részét képező intézkedéseik bekerüljenek a költségvetésbe.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség hat állami intézmény felszámolását kezdeményezte
Cristian Ghinea szenátor szerint a Romániai Tudósok Akadémiája, az Orvostudományi és a Műszaki Tudományok Akadémiája, a Levante Intézet, a Román Emberjogi Intézet, valamint az 1989-es Forradalom Intézet nem végez érdemi tevékenységet, költségvetésük több mint 95 százaléka fizetésekre megy el. A politikus szerint a hat intézmény évente 27 millió lejt emészt fel, amelyből akár 30 új mentőautót lehetne vásárolni, vagy egymillió iskolai ebédet biztosítani.
" ["post_title"]=> string(62) "Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "szakadhat-a-koalicio-a-koltsegvetes-koruli-vitak-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 14:04:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:04:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460939" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(460935) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 14:02:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:02:14" ["post_content"]=> string(811) "Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben a művész Mózes első könyvéből választott idézetekhez kapcsolódó improvizációkat ad elő.
Pálúr János a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, nemzetközileg elismert orgonista, aki pályája során több rangos díjat nyert, és olyan helyszíneken koncertezett, mint a párizsi Notre‑Dame. A bukaresti közönség legutóbb 2025-ben hallhatta őt nagy sikerrel ugyanebben a katedrálisban.
A koncert ma este nyolc órakor kezdődik.
" ["post_title"]=> string(53) "Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "palur-janos-orgonamuvesz-koncertezik-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 14:02:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:02:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460935" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3642 (24) { ["ID"]=> int(460743) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:00:00" ["post_content"]=> string(1451) "Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román Kulturális Alap (AFCN) igazgatótanácsába a 2026–2028 közötti időszakra. A testület tagjainak névsora a közelmúltban vált nyilvánossá, és a tizenkét tag között helyet kapott Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő is.
Benedek Csilla mindenekelőtt a kultúra fogalmáról, a Hargita Megyei Kulturális Központ élén betöltött szerepéről, valamint a kulturális menedzseri munka kihívásairól kérdezte Ferencz Angélát.

Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel kapcsolatos nézetkülönbségek indokolták. Kijelentette, hogy az Izrael felől érkező nyomás hajszolta bele Trump elnököt az Irán elleni háborúba.
A tisztségviselő egy közösségi bejegyzésben azt írta: lelkiismereti okokból nem tudja támogatni az Irán elleni hadműveleteket, és úgy véli, hogy a konfliktus kialakulásában külső nyomás is szerepet játszott.
"Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést nemzetünkre, és egyértelmű, hogy ezt a háborút Izrael és annak hatalmas amerikai lobbija nyomására indítottuk el” - szögezte le.
Lemondólevelében – amelyet Donald Trump elnöknek címzett – írt egy általa „félretájékoztatási kampánynak” nevezett folyamatról, amelyet magas rangú izraeli tisztviselők és a hírmédia folytatott. Szerinte ez aláásta Trump úr „Amerika az első” (America First) platformját, és háborúpárti érzelmeket szított az Irán elleni háború ösztönzésére.
Kent, aki korábban Irakban szolgált, párhuzamot vont a 2003-as iraki háborút megelőző vitákkal, és felidézte, hogy felesége, Shannon Kent katonai szolgálat közben vesztette életét Szíriában.
„Mint veterán, aki 11 alkalommal vett részt bevetésen, és mint Aranycsillagos férj (Gold Star husband), aki szeretett feleségét, Shannont egy Izrael által kreált háborúban veszítette el, nem tudom támogatni a következő generáció harcba küldését és halálát egy olyan háborúban, amely semmilyen hasznot nem hajt az amerikai népnek, és nem igazolja az amerikai életek árát” – írta.
A New York Times felidézte, hogy Joe Kent az elmúlt években a visszafogottabb külpolitikai megközelítés egyik szószólója volt, és tanácsadóként dolgozott Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés igazgatója mellett.
" ["post_title"]=> string(70) "Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "izrael-szerepe-miatt-lemondott-az-amerikai-terrorelharitasi-vezeto" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 17:20:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 15:20:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460958" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37988) ["max_num_pages"]=> int(9497) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ac224999ad9d409cbd8353c76e6cd60d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9ef2dbacdae84488b80186a674bd6fc0" }Romániának idén 3,3 százalékos gazdasági növekedése lesz, az éves infláció pedig nem haladja meg a 0,3 százalékot ? derül ki a COFAS nemzetközi hitelbiztosító elemzéséből. (tovább…)
Continue Reading
Nemrégiben nyílt Kolozsváron egy igen hangulatos kézművesház, a város szívében a Főtérhez közel. Kezdeményezői, alapítói László Kőmüves Judit és Könczey Emőke. (tovább…)
Continue ReadingHétfőn reggel megnyitják a forgalom előtt az új közúti hidat Agigeanál, amely közvetlen kapcsolatot biztosít a Konstancai kikötő és az A3-as autópálya között. (tovább…)
Continue ReadingHétfőtől szerdáig forgalomfelmérést végeznek a tervezett Nagyszeben-Pitesti autópálya kivitelezhetőségi tanulmányának felülvizsgálata érdekében. (tovább…)
Continue ReadingMircea Dusa védelmi miniszter és Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete is felszállt egy-egy F-16-os vadászgép „másodpilótájaként” tegnap annak az amerikai-román közös hadgyakorlatnak a keretében, amelyet október második felében tartanak az aranyosgyéresi légi támaszponton. (tovább…)
Continue ReadingLezárták pénteken éjfélkor a magyar-horvát zöldhatárt, ugyanazt a határrendészeti módszert vezették be, mint a magyar-szerb szakaszon – jelentette be Kovács…
Continue ReadingHolnap délután 17,20-kor húzzak ki a nyugtalottó szeptemberi nyerőszámait, azaz annak a számlának a kiállítási dátumát és értékét, amellyel tízezer…
Continue ReadingAz Egyesült Államok sohasem fogja Észak-Koreát nukleáris hatalomként elfogadni, de ha Phenjan komoly jelét adja, hogy kész feladni nukleáris fegyvereit, Washington hajlandó a párbeszédre – jelentette ki pénteken Washingtonban Barack Obama amerikai elnök. (tovább…)
Continue ReadingMagyarország ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést a magyar-szlovén határon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma az MTI-vel. (tovább…)
Continue ReadingIzraeli katonák, illetve rendőrök és egy civil lelőtt ma reggel egy-egy késsel támadó palesztint Jeruzsálemben és Ciszjordániában – közölték hivatalosan. (tovább…)
Continue ReadingA külföldön élő egyiptomiak kétnapos szavazásával megkezdődtek szombaton az egyiptomi parlamenti választások. A több mint 90 milliós észak-afrikai országnak körülbelül 55 millió bejegyzett, szavazásra jogosult polgára van. (tovább…)
Continue ReadingMenekülés közben a lábszárán és az arcán megsebesült Mexikó egyik legjelentősebb drogbárója, az El Chapo (a Köpcös) néven ismert Joaquín Guzmán – közölte tegnap a mexikói kormány. (tovább…)
Continue ReadingRomániának idén 3,3 százalékos gazdasági növekedése lesz, az éves infláció pedig nem haladja meg a 0,3 százalékot ? derül ki a COFAS nemzetközi hitelbiztosító elemzéséből. A belföldi keresletet ösztönözni fogja az adópolitikák lazítása, akárcsak az állami nyugdíjak és bérek emelése. A fogyasztásra jó hatással lesz, hogy nő a magánszektorban is a kereset, az alacsony jövedelmű gazdaságok pedig segélyezési programokban fognak részesülni. Az állami beruházások azonban továbbra is alacsony szinten maradnak, főként az európai alapok lehívásával járó bürokrácia és a megfelelő helyi struktúrák hiánya miatt. A COFAS nemzetközi hitelbiztosító szerint a gazdasági helyzet javulása az adócsalás csökkentésétől is függ, ez viszont közvetlen kapcsolatban van a feketegazdasággal, amely az elemzők szerint a bruttó nemzeti össztermék 30 százalékát teszi ki. A COFAS ismerteti Románia erős és gyenge pontjait. Az erősségek között sorolja fel a kiterjedt belső piacot, a nagy mezőgazdasági potenciált, a saját kőolaj és földgáz termelést, a változatos termelést, a lej stabilitását az euróval szemben. Negatívumnak számítanak a csökkenő lakosság, a közigazgatási és igazságszolgáltatási hiányosságok, a jelentős szürke gazdaság, a gyenge gazdasági infrastruktúra, akárcsak a roma és a magyar kisebbség integrálásával kapcsolatban felmerülő problémák ? olvasható a COFAS nemzetközi hitelbiztosító elemzésében.
" ["post_title"]=> string(38) "Jó irányban halad a román gazdaság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "jo-iranyban-halad-a-roman-gazdasag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:21:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:21:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71365" ["menu_order"]=> int(39195) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3598 (24) { ["ID"]=> int(70585) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-17 15:25:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 12:25:20" ["post_content"]=> string(1762) "Nemrégiben nyílt Kolozsváron egy igen hangulatos kézművesház, a város szívében a Főtérhez közel. Kezdeményezői, alapítói László Kőmüves Judit és Könczey Emőke. A Forgó Kézművesház elsősorban felnőtteknek szól, akik kreatív kikapcsolódási lehetőséget keresnek, jó hangulatban, barátok társaságában, vagy éppen új barátságokat kötve. Egyelőre kerámiatárgyak készítésével, festésével, vagy a bútorfestés technikáival ismerkedhetnek mindazok, akik felkeresik Könczey Emőke és László Kőmüves Judit alkotóműhelyét.Különféle, már régen letűnt ősi, vagy kevésbé ősi kultúrák kerámiatárgyait ma is megtekinthetjük múzeumokban, kiállítóterekben, vagy akár saját gyűjteményünkben. Az ember mindig is szeretett ezzel a könnyen kezelhető, ám rengeteg jó tulajdonsággal rendelkező anyaggal dolgozni, ami az agyag. A Kolozsváron élők, vagy a városban csak átmenetileg tartózkodók bekukkanthatnak a Forgó Kézművesházba, hogy kipróbálják tehetségüket. A heti interjú mai vendége Könczey Emőke, a Forgó Kézművesház egyik alapítója. A Heti interjú zenei összeállításában a Radio Tarifa Cruzando el rio című albumáról a Ramo Verde és a Sin palabras nevű dal néhány részletét, az Irakere Jazzy Cuba című 2005-ös albumáról a Chano Pozo című dalt hallják. Rovatunkat Flora Purim romániai zsidó származású brazil énekes és dzsessz-zenész A bőröm alatt vagy című dalával zárjuk. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/10/17102015_ForgoKezmuveshaz_Konczey_evelin.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/10/17102015_ForgoKezmuveshaz_Konczey_evelin.ogg"][/audio] " ["post_title"]=> string(35) "Forgó- Kézművesház Kolozsváron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "forgo-kezmuveshaz-kolozsvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-15 13:56:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-15 10:56:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=70585" ["menu_order"]=> int(39196) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3596 (24) { ["ID"]=> int(71345) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-17 13:21:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:21:09" ["post_content"]=> string(561) "Hétfőn reggel megnyitják a forgalom előtt az új közúti hidat Agigeanál, amely közvetlen kapcsolatot biztosít a Konstancai kikötő és az A3-as autópálya között. Ez a legnagyobb romániai híd, 360 méter hosszú, 17 méter széles, négy sávon biztosítja a közlekedést. Az év végéig azt tervezik, hogy befejezik azt az útszakaszt is, amely az új hidat a Konstanca-Vama Veche közötti országúttal köti össze és Eforie Nordnál csatlakozik ahhoz.
" ["post_title"]=> string(30) "Elkészült a híd Agigeánál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "elkeszult-a-hid-agigeanal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:21:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:21:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71345" ["menu_order"]=> int(39197) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3630 (24) { ["ID"]=> int(71325) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-17 13:20:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:20:41" ["post_content"]=> string(707) "Hétfőtől szerdáig forgalomfelmérést végeznek a tervezett Nagyszeben-Pitesti autópálya kivitelezhetőségi tanulmányának felülvizsgálata érdekében. A kérdezőbiztosok és közúti rendőrök az indulás helyét, az úti célt, az útvonalat, az utazás célját, az áruszállítók esetében az áru típusát, a személyszállító gépkocsik esetében pedig az utasok számát kérdezik meg a gépkocsivezetőktől. Az Autópályák és Országutak Társasága felkéri a gépkocsivezetőket válaszoljanak a kérdésekre, a felmérés névtelen, nem írják fel a gépkocsik rendszámát.
" ["post_title"]=> string(50) "Forgalomfelmérés Pitesti és Nagyszeben között" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "forgalomfelmeres-pitesti-es-nagyszeben-kozott" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:20:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:20:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71325" ["menu_order"]=> int(39198) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3461 (24) { ["ID"]=> int(71305) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-17 13:19:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:19:47" ["post_content"]=> string(677) "Mircea Dusa védelmi miniszter és Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete is felszállt egy-egy F-16-os vadászgép "másodpilótájaként" tegnap annak az amerikai-román közös hadgyakorlatnak a keretében, amelyet október második felében tartanak az aranyosgyéresi légi támaszponton. A harmadik alkalommal megrendezett Dacian Viper fedőnevű NATO-hadgyakorlaton a román légierő hat MiG-21 LanceR típusú harci repülőgépe és három IAR-330-as helikoptere, valamint Alabama állam Nemzeti Gárdájának nyolc F-16-os vadászgépe vesz részt.
" ["post_title"]=> string(45) "Román-amerikai hadgyakorlat Aranyosgyéresen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "roman-amerikai-hadgyakorlat-aranyosgyeresen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:19:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:19:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71305" ["menu_order"]=> int(39199) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3460 (24) { ["ID"]=> int(71265) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-17 13:18:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:18:51" ["post_content"]=> string(503) "Lezárták pénteken éjfélkor a magyar-horvát zöldhatárt, ugyanazt a határrendészeti módszert vezették be, mint a magyar-szerb szakaszon - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő Zákányban. Hozzátette, hogy két tranzitzónát alakítottak ki, ahol az országba belépőket regisztrálják majd. A legális belépés továbbra is lehetséges a magyar-horvát határon is - hangsúlyozta a kormányszóvivő.
" ["post_title"]=> string(10) "Határzár" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(8) "hatarzar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:18:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:18:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71265" ["menu_order"]=> int(39200) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3456 (24) { ["ID"]=> int(71285) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-17 13:19:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:19:12" ["post_content"]=> string(523) "Holnap délután 17,20-kor húzzak ki a nyugtalottó szeptemberi nyerőszámait, azaz annak a számlának a kiállítási dátumát és értékét, amellyel tízezer lejt lehet nyerni. Amennyiben a számlák száma meghaladja a százat, újabb sorsolást tartanak. A havonta tartott nyugtalottó nyereményalapja egymillió lej, amelyben maximum 100 nyereményt adnak.
" ["post_title"]=> string(22) "Nyugtalottó sorsolás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "nyugtalotto-sorsolas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:19:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:19:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71285" ["menu_order"]=> int(39201) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3455 (24) { ["ID"]=> int(71225) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-17 13:18:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:18:00" ["post_content"]=> string(1086) "Az Egyesült Államok sohasem fogja Észak-Koreát nukleáris hatalomként elfogadni, de ha Phenjan komoly jelét adja, hogy kész feladni nukleáris fegyvereit, Washington hajlandó a párbeszédre - jelentette ki pénteken Washingtonban Barack Obama amerikai elnök. Obama a Pak Gun Hje dél-koreai elnökkel a Fehér Házban közösen megtartott sajtótájékoztatón beszélt erről, leszögezve, hogy kormánya Dél-Koreáéval együtt továbbra is ragaszkodik az Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséhez. Mint mondta, Washington, miként Teheránnal és Havannával is, kész a Phenjannal folytatandó párbeszédre, ha feladja nukleáris fegyvereit. "Amikor Észak-Korea érdekelt lesz a szankciók enyhítésében, a kapcsolatok javításában és kész lesz az atomfegyver-mentességről tárgyalni, ott leszünk a tárgyalóasztalnál" - hangoztatta Obama, hozzáfűzve: nem lát arra utaló jelet, hogy Phenjan nukleáris fegyverek nélkül képzelné el a jövőjét.
" ["post_title"]=> string(32) "Washington tárgyalna Phenjannal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "washington-targyalna-phenjannal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:18:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:18:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71225" ["menu_order"]=> int(39203) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3593 (24) { ["ID"]=> int(71245) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-17 13:18:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:18:27" ["post_content"]=> string(631) "Magyarország ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést a magyar-szlovén határon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma az MTI-vel. A kormány információi szerint megkezdődött a magyar-szlovén határra szállítása azoknak az illegális bevándorlóknak, akik a zöldhatár péntek éjféli lezárása miatt nem tudják átlépni a magyar-horvát határt - indokolta a döntést a miniszter. "Az intézkedés a schengeni egyezmény adta kereteken belül történik" - hangsúlyozta.
" ["post_title"]=> string(31) "Helyreáll a határellenőrzés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "helyreall-a-hatarellenorzes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:18:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:18:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71245" ["menu_order"]=> int(39204) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(71205) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-17 13:17:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:17:26" ["post_content"]=> string(711) "Izraeli katonák, illetve rendőrök és egy civil lelőtt ma reggel egy-egy késsel támadó palesztint Jeruzsálemben és Ciszjordániában - közölték hivatalosan. Egy 16 éves palesztin kést rántott, amikor rendőrök közeledtek felé és igazoltatni akarták Jeruzsálemben. Azonnal lelőtték - jelentette be egy rendőrségi szóvivő a Reuters hírügynökség szerint. Valamivel korábban történt, hogy a ciszjordániai Hebronban egy izraeli járókelő lőfegyverével megsebesített egy palesztint, aki késsel támadt rá. A palesztin később belehalt sebesülésébe - közölte a hadsereg.
" ["post_title"]=> string(30) "Két újabb palesztin áldozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "ket-ujabb-palesztin-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:17:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:17:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71205" ["menu_order"]=> int(39205) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3586 (24) { ["ID"]=> int(71185) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-17 13:16:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:16:57" ["post_content"]=> string(1239) "A külföldön élő egyiptomiak kétnapos szavazásával megkezdődtek szombaton az egyiptomi parlamenti választások. A több mint 90 milliós észak-afrikai országnak körülbelül 55 millió bejegyzett, szavazásra jogosult polgára van. A mostani voksolással teljesül annak a politikai útitervnek a harmadik, és egyben utolsó szakasza, amelyet Mohamed Murszi iszlamista elnök 2013. július 3-i elmozdításakor az akkori hadsereg-főparancsnok és védelmi miniszter, Abdel-Fattáh esz-Szíszi jelenlegi elnök jelentett be. A legnépesebb arab állam tizennégy kormányzóságában október 18-án és 19-én, a másik tizenháromban pedig november 22-én és 23-án tartanak parlamenti választásokat. Az országhatárokon kívül a második választási forduló november 21-én és 22-én lesz. A választási törvények szerint az 596 parlamenti mandátum 75 százalékát egyéni képviselők töltik majd be, s mindössze 120 hely, azaz 20 százalék oszlik meg a különböző pártkoalíciók listái között. A maradék helyekre az államfő közvetlen jelöltjei kerülnek. Az új parlament még idén decemberben összeül.
" ["post_title"]=> string(41) "Megkezdődtek a választások Egyiptomban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "megkezdodtek-a-valasztasok-egyiptomban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:16:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:16:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71185" ["menu_order"]=> int(39206) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3624 (24) { ["ID"]=> int(71165) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-17 13:16:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:16:30" ["post_content"]=> string(990) "Menekülés közben a lábszárán és az arcán megsebesült Mexikó egyik legjelentősebb drogbárója, az El Chapo (a Köpcös) néven ismert Joaquín Guzmán - közölte tegnap a mexikói kormány. A Sinaloa-kartell vezetőjének kézre kerítésére nagyszabású akció indult, miután két és fél hónapja megszökött a legszigorúbban őrzött mexikói börtönből. A hatóságok fontosnak tartották megjegyezni, hogy Guzmán nem a rendőrökkel vívott közvetlen összecsapás következtében sebesült meg. A drogbáró júliusban szökött meg a börtönből, mint kiderült, egy másfél kilométer hosszú alagúton át, amelynek a bejárata cellájának a tusolója alatt kezdődött. Az alagút 1,7 méter magas, 80 centiméter széles, elektromos világítással és szellőzőrendszerrel ellátott. A gengszternek a börtönön kívül és belül is voltak segítői.
" ["post_title"]=> string(25) "Megsebesült a drogbáró" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "megsebesult-a-drogbaro" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:16:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:16:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71165" ["menu_order"]=> int(39207) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3635 (24) { ["ID"]=> int(71365) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-10-17 13:21:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:21:40" ["post_content"]=> string(1643) "Romániának idén 3,3 százalékos gazdasági növekedése lesz, az éves infláció pedig nem haladja meg a 0,3 százalékot ? derül ki a COFAS nemzetközi hitelbiztosító elemzéséből. A belföldi keresletet ösztönözni fogja az adópolitikák lazítása, akárcsak az állami nyugdíjak és bérek emelése. A fogyasztásra jó hatással lesz, hogy nő a magánszektorban is a kereset, az alacsony jövedelmű gazdaságok pedig segélyezési programokban fognak részesülni. Az állami beruházások azonban továbbra is alacsony szinten maradnak, főként az európai alapok lehívásával járó bürokrácia és a megfelelő helyi struktúrák hiánya miatt. A COFAS nemzetközi hitelbiztosító szerint a gazdasági helyzet javulása az adócsalás csökkentésétől is függ, ez viszont közvetlen kapcsolatban van a feketegazdasággal, amely az elemzők szerint a bruttó nemzeti össztermék 30 százalékát teszi ki. A COFAS ismerteti Románia erős és gyenge pontjait. Az erősségek között sorolja fel a kiterjedt belső piacot, a nagy mezőgazdasági potenciált, a saját kőolaj és földgáz termelést, a változatos termelést, a lej stabilitását az euróval szemben. Negatívumnak számítanak a csökkenő lakosság, a közigazgatási és igazságszolgáltatási hiányosságok, a jelentős szürke gazdaság, a gyenge gazdasági infrastruktúra, akárcsak a roma és a magyar kisebbség integrálásával kapcsolatban felmerülő problémák ? olvasható a COFAS nemzetközi hitelbiztosító elemzésében.
" ["post_title"]=> string(38) "Jó irányban halad a román gazdaság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "jo-iranyban-halad-a-roman-gazdasag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:21:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:21:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=71365" ["menu_order"]=> int(39195) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37984) ["max_num_pages"]=> int(3166) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b72ded783a8b02722cfca684efb0e811" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:dbf0bfcbcf7b0beb2912acc2602389f9" }