Menekülés közben a lábszárán és az arcán megsebesült Mexikó egyik legjelentősebb drogbárója, az El Chapo (a Köpcös) néven ismert Joaquín Guzmán – közölte tegnap a mexikói kormány. A Sinaloa-kartell vezetőjének kézre kerítésére nagyszabású akció indult, miután két és fél hónapja megszökött a legszigorúbban őrzött mexikói börtönből. A hatóságok fontosnak tartották megjegyezni, hogy Guzmán nem a rendőrökkel vívott közvetlen összecsapás következtében sebesült meg. A drogbáró júliusban szökött meg a börtönből, mint kiderült, egy másfél kilométer hosszú alagúton át, amelynek a bejárata cellájának a tusolója alatt kezdődött. Az alagút 1,7 méter magas, 80 centiméter széles, elektromos világítással és szellőzőrendszerrel ellátott. A gengszternek a börtönön kívül és belül is voltak segítői.
Izrael teljesen kivonulhat Gázából
Ennek feltétele azonban az, hogy a Hamász bocsássa el az a több mint száz túszt akiket még mindig fogva tartanak.…
Tovább...A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden a nemzethez intézett mintegy tízperces beszédében. Az országos televíziókban is közvetített megszólalásában az…
Tovább...Kamala Harrisszel is találkozik az izraeli miniszterelnök
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszédet mondott szerdán Washingtonban, az amerikai törvényhozás két házának ülésén. Mindeközben Izrael-ellenes, palesztinpárti tüntetők gyűltek össze…
Tovább...Több mint száz élő és holt izraeli túsz van még a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg kimentette a Gázai övezetből öt megölt túsz holttestét. A hadsereg és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat csütörtöki…
Tovább...