Műsorunk tartalmából: •A heti hírösszefoglalóban beszámolunk Klaus Iohannis elnök amerikai látogatásáról, az amerikai mintára elszaporodott európai palesztinpárti tüntetésekről és az…
Continue ReadingMozaik, 2024. május 14-e
Szijjártó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon
Szolgálati közlemény
Öt belga fiatal szórakozásból megölt egy román kamionost
A Tudor Giurgiu által rendezett Libertate ‘89 – Nagyszeben című nagyjátékfilm nyerte el idén a legjobb filmért járó Gopo-trófeát. A Bukaresti Nemzeti Színházban április 29-én megszervezett gálán 14 jelölésből 10-et váltott díjra a történelmi filmdráma. Így a kolozsvári születésű Lemhényi Réka a film vágójaként, a Nagyváradról indult Székely Tamás pedig hangmesterként kapta meg a „román Oscart”.
Székely Tamás a 2000-es évek közepétől dolgozik főként utómunka-hangmesterként. Neve olyan filmekből ismert, mint a Varga Katalin balladája, a Saul fia, a Testről és lélekről, az Északi fény, a Jupiter holdja, vagy az Egy nap. Ez immár a második Gopo-díja, az elsőt a Nae Caranfil rendezte 6,9 a Richter-skálán című filmért kapta.
Mai adásunkban Pădureț Mónika beszélget Székely Tamás hangmesterrel.
" ["post_title"]=> string(25) "Mozaik, 2024. május 14-e" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "mozaik-2024-majus-14-e" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-09 08:55:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 05:55:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438035" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#2802 (24) { ["ID"]=> int(438287) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 11:42:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:42:20" ["post_content"]=> string(5937) "Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető a Fidesz frakcióülésén figyelmeztetett, hogy a NATO elkezdte halványítani azokat a saját maga által előzőleg megrajzolt vörös vonalakat, amelyek kimondták azt, hogy a szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, valamint mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.
"És most jött elő az a történet, hogy a főtitkár úgy érezte, hogy most már a NATO-nak is érdemes lenne valamit csinálnia, mert az nem megy, hogy itt a NATO két éve ül, és csak a tagországok meg az Európai Unió képes elkövetni a világ biztonságát fenyegető lépéseket" - mondta.
Ennek keretében pedig fokozni kívánják a szervezet koordináló szerepét a fegyverszállításban, az ukrán katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatási csomagot készülnek elfogadni, azonban ebben Magyarország nem kíván részt venni semmilyen formában - szögezte le.
"Mi ebből teljes egészében ki akarunk maradni. Megakadályozni ezt nem tudjuk, de egy dolgot biztosan szeretnénk, pontosabban hármat. Egy, hogy magyar katonának ilyenben ne kelljen részt vennie. Kettő, hogy Magyarország területén ilyen típusú akciókhoz semmi ne történhessen. És három, hogy a magyar adófizetőknek egy fillérjét se kelljen erre használni" - sorolta.
"És mind a három tekintetében elképesztő, de tényleg elementáris erejű nyomás van rajtunk" - emelte ki, rámutatva, hogy a másik két vonakodó tagországot gyorsan beterelték a közös álláspontba, hazánk így egyedül maradt.
"Mindenki be van darálva, mind a harmincegy rajtunk kívüli, és egyedül vagyunk. És a következő hetek küzdelmeiben tök egyedül is leszünk" - tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte hogy már zajlik a munka Brüsszelben, a művelet hátországának összerakása. "És nyomnak befele minket. Most azt nagyjából sikerült elérnünk, hogy politikailag tudomásul vették, hogy mi ebben nem akarunk részt venni, de én úgy látom, részükről az a minimum program, hogy a pénzügyi sztoriba megpróbálnak betolni minket" - jelentette ki.
"Most ezzel próbálnak nyomást gyakorolni ránk, hogy jó, akkor magyar katonák ne, jó, adott esetben magyar terület se, mondják most, na de a pénz. És itt a következő hetek küzdelme az, hogy: nem, nem, nem" - hangsúlyozta.
Majd rátért arra is, hogy a NATO nem szeretne precedenst teremteni arra, hogy egy szövetséges kívül marad valamilyen katonai műveleten.
A miniszter végül ismét sérelmezte, hogy a nyugati politikai vezetők a jelek szerint nem akarnak letérni a fegyverszállítások újtáról, miközben egyértelmű lett mára, hogy a harctéren nincs megoldás, ugyanis egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a frontvonal legfeljebb néhány kilométert mozog ide-oda.
"Mindenki számára azt a felszólítást adták itt, Európában, hogy az nem érdekes, hogy milyen áron, nem érdekes, hogy a saját biztonság mennyire sérül, de még minden, ami van, azt adják oda" - mondta.
"Ez ma a NATO-körökben teljesen világosan, széles körben, nyíltan és mindenfajta szégyenérzet nélkül felvállalt álláspont, hogy a saját biztonság kockázatára is kell segíteni az ukránokat" - fűzte hozzá.
Erre jó példaként hozta fel, hogy a minden katonai repülőgépét átadó Szlovákia nem kapta meg időben a Nyugatról rendelt pótlást, az ország légtérvédelmét ezért ma Magyarország és Csehország látja el.
"Ha mi, magyarok és csehek nem látnánk el a szlovákok légtérvédelmét, akkor a mérgesen égre nézés és ökölrázás lenne az egyetlen légvédelmi képessége a szlovákoknak" - fogalmazott.
Illetve közölte, hogy a fegyverszállítások csak a status quót tartják fenn, további hatalmas veszteségek mellett. "Ezért ebből csakis úgy lehet kijönni katonailag, ha a második forgatókönyv működik, tehát a szárazföldi katonák küldése, ami egyenlő a NATO involválásával és a világháború kirobbanásával" - jelentette ki.
"A harmadik forgatókönyv az, hogy egy ilyen háborúban minden eszköz használata megengedhető, és akkor innen jön a nukleáris tölteteknek a kérdése, amiből pontosan tudjuk, hogy egy darab elég ahhoz, hogy elrendezze a világ jövőbeni sorsát, és ebből van több ezer mindkét oldalon" - közölte.
"Egy nukleáris szuperhatalmat legyőzni nem lehet (.) Ami történik, az gyakorlatilag egy mészárszéknek a működtetése" - jegyezte meg.
" ["post_title"]=> string(58) "Szijjártó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "szijjerto-peter-elkepeszto-a-nyomas-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 13:55:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 10:55:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438287" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#2800 (24) { ["ID"]=> int(438285) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 11:07:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:07:49" ["post_content"]=> string(280) "Holnap, május 15-én, karbantartási munkálatok miatt nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a botfalusi adótorony körzetében, az 1197 kHz-es középhullámú frekvencián. Hallgatóink megértésüket köszönjük!
" ["post_title"]=> string(23) "Szolgálati közlemény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "szolgalati-kozlemeny-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 11:07:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:07:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438285" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3090 (24) { ["ID"]=> int(438282) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 10:44:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:44:43" ["post_content"]=> string(1132) "A vádhatóság szerint a gyanúsítottak egy autópálya feletti hídról ledobtak egy csatornafedőt. A súlyos fémdarab áttörte a híd alatt áthaladó nyerges vontató szélvédőjét, és halálosan megsebesítette a román állampolgárságú sofőrt.
A kamiont a sofőr mellett ülő barátnője lefékezte, így nem sodródott le az útról – írja a namuri ügyészség közleményére hivatkozva az AFP.
Az eset szombatra virradóra történt az E42-es sztráda Liege és Namur közötti szakaszán.
A helyi sajtó szerint az öt fiatal drogok hatása alatt állt. Ezt az információt a namuri ügyészség nem kívánta kommentálni.
A gyanúsítottak közül ketten kiskorúak, és a tett színhelyéhez közeli Andenne községben laknak. A román sofőr egy spanyol fuvarozócég alkalmazottja volt.
" ["post_title"]=> string(62) "Öt belga fiatal szórakozásból megölt egy román kamionost" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(101) "belgiumban-birosag-ele-allitanak-ot-fiatalt-akik-szombaton-szorakozasbol-megoltek-egy-roman-kamionost" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 10:45:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:45:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438282" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#2803 (24) { ["ID"]=> int(438035) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 14:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 11:00:00" ["post_content"]=> string(1306) "A Tudor Giurgiu által rendezett Libertate ‘89 – Nagyszeben című nagyjátékfilm nyerte el idén a legjobb filmért járó Gopo-trófeát. A Bukaresti Nemzeti Színházban április 29-én megszervezett gálán 14 jelölésből 10-et váltott díjra a történelmi filmdráma. Így a kolozsvári születésű Lemhényi Réka a film vágójaként, a Nagyváradról indult Székely Tamás pedig hangmesterként kapta meg a „román Oscart”.
Székely Tamás a 2000-es évek közepétől dolgozik főként utómunka-hangmesterként. Neve olyan filmekből ismert, mint a Varga Katalin balladája, a Saul fia, a Testről és lélekről, az Északi fény, a Jupiter holdja, vagy az Egy nap. Ez immár a második Gopo-díja, az elsőt a Nae Caranfil rendezte 6,9 a Richter-skálán című filmért kapta.
Mai adásunkban Pădureț Mónika beszélget Székely Tamás hangmesterrel.
" ["post_title"]=> string(25) "Mozaik, 2024. május 14-e" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "mozaik-2024-majus-14-e" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-09 08:55:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 05:55:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438035" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31379) ["max_num_pages"]=> int(7845) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "78dba659c0084dc4fc09bd64b31728ca" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }A hét hírei, 2024. május 10.
Megkezdődött a kampány
A rádió- és televízióadókon ma, május 10-én elkezdődik a helyhatósági és az európai parlamenti választásokat megelőző kampány. A szavazások június 9-én lesznek.
Continue ReadingIráni elnök: Nincs megalkuvás a Nyugattal a rakétaprogram ügyében
Az iráni elnök kijelentette, hogy Teherán politikája „a forradalmi észszerűségen, nem pedig diplomáciai kéregetésen” alapul.
Continue ReadingIzrael: Ha kell, egyedül is harcolunk
Az izraeli hadsereg (IDF) tegnap kijelentette, hogy a hadseregnek elegendő hadianyaga van tervezett küldetéseihez.
Continue ReadingFelfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel a Hamász
Emiatt el is utaztak az egyiptomi fővárosból mind a felek, mind a közvetítők.
Continue ReadingTizennyolc magyar-kínai megállapodást írtak alá
A kínai pártfőtitkár és a magyar miniszterelnök stratégiai partnerségről és nukleáris együttműködésről állapodott meg.
Continue ReadingVasárnap kezdődik a 20. Magyar Zene Fesztivál Bukarestben
A 20. Magyar Zene Fesztivál nyitórendezvényét vasárnap 18 órakor tartják a Román Rádiótársaság nagytermében.
Continue ReadingÉves összevetésben 3,7 százalékkal csökkent a román export az első negyedévben
Az év első három hónapjában az export értéke 22 milliárd 946 millió euró volt, míg 2023 azonos időszakában 23 milliárd 814 millió euró.
Continue ReadingDigitálisak lesznek a születési, elhalálozási, házassági és válási anyakönyvi kivonatok
Az informatikai rendszer országos bevezetése szakaszosan történik, és idén szeptember 24-én fejeződik be – közölte a belügyminisztérium.
Continue ReadingFöldrengés volt
A Richter-skála szerint 3,9-es erősségű földrengés történt tenap 17 óra 57 perckor Buzău megyében.
Continue ReadingA munkabérek adóterheinek csökkentéséért tüntetnek
A kormány épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését kívánják kiharcolni.
Continue ReadingMintegy ezer településen építenek ki nagysebességű internetet biztosító hálózatot
Jóváhagyta tegnapi ülésén a kormány azt a közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy ezer településen nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot építenek ki.
Continue ReadingMűsorunk tartalmából:
•A heti hírösszefoglalóban beszámolunk Klaus Iohannis elnök amerikai látogatásáról, az amerikai mintára elszaporodott európai palesztinpárti tüntetésekről és az izraeli-palesztin konfliktus legújabb fejleményeiről. Németországban egyre több fizikai agresszió éri a választásokon résztvevő jelölteket, illetve megtudhatják, hogy Horvátországban kik alakítanak kormányt, és Észak-Macedóniában hogyan végződtek a választások.
• Szőcs Levente háttere arról, hogy miközben Brüsszel keménykedik Kínával az olcsó elektromos autók állítólagos piactorzító hatásai miatt, nagyon úgy tűnik, hogy egy vámháború ellehetetlenítené az uniós klímacélok teljesítését
• Garzó Ferenc jegyzete: Kis pénzek hatalma, nagy pénzek távola
" ["post_title"]=> string(31) "A hét hírei, 2024. május 10." ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "a-het-hirei-2024-majus-10" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:24:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:24:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438101" ["menu_order"]=> int(24) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3055 (24) { ["ID"]=> int(438188) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 13:05:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 10:05:04" ["post_content"]=> string(5635) "A rádió- és televízióadókon ma, május 10-én elkezdődik a helyhatósági és az európai parlamenti választásokat megelőző kampány. A szavazások június 9-én lesznek. A Bukaresti Rádió hétfőtől péntekig sugározza, az elkövetkező időszakban, háromperces választási híreit, amelyekben a választási rendszerrel, a szavazás technikájával és a jelöltek politikai programjával, kampánytevékenységével kapcsolatos információkat ismertetünk. A Központi Választási Iroda közleményében hívja fel a figyelmet, hogy a törvény értelmében a választási kampányban tilos a diszkriminatív tartalmú vagy gyűlöletre és intoleranciára uszító üzenetek és szlogenek használata, akárcsak a rágalmazás, valamint az etnikai-vallási ellenségeskedés minden formája, eszköze, cselekedete vagy cselekménye. A választási kampány június 8-án reggel 7 órakor ér véget.
Június 9-én a helyi és megyei tanácsosok, polgármesterek és megyei tanácselnökök, valamint az európai parlamenti képviselők megválasztására várják a szavazópolgárokat az urnák elé. Az európai parlamenti választásokon a román állampolgárok bárhol szavazhatnak az országban vagy külföldön, a helyhatósági választásokon azonban csak a lakóhelyük vagy a tartózkodási helyük szerinti szavazóhelyiségben. A végleges helyhatósági választások jelöltjeinek listáját a megyei választási irodákban, a Központi Választási Irodában és az Állandó Választási Hatóság honlapján is kifüggesztik.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) bejelentése szerint több mint 18,96 millió szavazati joggal rendelkező állampolgár szerepelt április végén az országos választási jegyzékben. A Központi Választási Iroda (BEC) április 29-én véglegesítette az európai parlamenti választásokon induló politikai pártok, választási szövetségek, nemzeti kisebbségi szervezetek és független jelöltek listáját.
A BEC döntése szerint a június 9-i európai parlamenti választáson 12 politikai alakulat és választási szövetség, valamint négy független jelölt indul.
A BEC a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta választási szövetség, a Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR), a Népi Mozgalom Pártjából (PMP) és a Jobboldal Erejéből álló Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU), a Szocialista Románia Szövetség, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), az S.O.S. Románia Párt, a Jobb Alternatíva Párt, a Szociálliberális Humanista Párt, a Megújítjuk Románia Európai Projektjét (REPER) párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Nagy-Románia Párt, a Hazafiak Pártja és az Egyesült Diaszpóra Párt jelöltlistáit hagyta jóvá. Emellett függetlenként indulhat a választásokon Pîrvănescu Paula-Marinela, Gheorghe Vlad-Dan, Ştefănuţă Nicolae-Bogdănel és Şoşoacă Dumitru-Silvestru.
A Központi Választási Iroda (BEC) azt ajánlja a választási verseny résztvevőinek, hogy tartsák be a választási kampány szabályait, törekedjenek a kiegyensúlyozott, őszinte és konstruktív kommunikációra, és kerüljék az információk torzítását vagy manipulálását az álhírek terjedése és a félretájékoztatás megelőzése érdekében.
A választási kampány szabályainak megsértésére vonatkozó esetleges panaszokat a körzeti választási irodák bírálják el. A vonatkozó törvények áthágása szabálysértési vagy büntetőjogi szankciókat von maga után.
A kampányfinanszírozási irányelvek szigorú kampányszabályokat állapítanak meg a pártok, szövetségek és jelöltek számára.
A polgármesterek feladata kijelölni a választási plakátok helyét, és gondoskodniuk kell arról, hogy külön pannókat helyezzenek ki az európai parlamenti választási plakátok, illetve külön pannókat a helyhatósági választási plakátok számára.
Tilos a bannerek, molinók, reklámsátrak, reklámpavilonok, mobil reklámhordozók, reklámzászlók, -szalagok, -képernyők, irányjelző reklámtáblák, szabadon álló reklámszerkezetek, világító reklámok használata a kampány időszakában.
Ugyanakkor a választási kampány során nem finanszírozható a kampányszlogenekkel, a jelöltek képeivel és a versenyzőkre való bármilyen más hivatkozással ellátott járművek használata, a hanganyagot sugárzó, mozgó vagy álló járművek használata, ahogy előadások, ünnepségek, tűzijátékok finanszírozása sem.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) által meghatározott szabályok szerint a közszolgálati és magán műsorszolgáltatók kötelesek tisztességes, kiegyensúlyozott és igazságos választási kampányt biztosítani a választások valamennyi résztvevője számára.
Június 9-én reggel 7.00 órakor kezdődik a szavazás mindkét választás esetében. Az urnák este 10 órakor zárnak.
Ebrahim Raiszi iráni elnök tegnap kizárta, hogy az Iszlám Köztársaság megalkudjon a Nyugattal rakétaprogramját illetően, még ha ez az atomalku felélesztéséről szóló tárgyalások újraindítását szolgálná is. Az iráni elnök kijelentette, hogy Teherán politikája "a forradalmi észszerűségen, nem pedig diplomáciai kéregetésen" alapul.
Az utóbbi hetekben találgatások voltak az atomalku felélesztését szolgáló tárgyalások újraindításáról. Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter áprilisban az ENSZ New York-i székhelyén tett látogatása alkalmával megerősítette, hogy ezirányú egyeztetések folynak.
Rafael Grossinak, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának e héten Teheránban tett látogatása alkalmával is késznek mutatkozott az iráni vezetés a 2015-ben kötött megállapodás műszaki feltételeinek betartására, amint a tárgyalások újraindulnak, a szankciókat pedig feloldják.
" ["post_title"]=> string(71) "Iráni elnök: Nincs megalkuvás a Nyugattal a rakétaprogram ügyében" ["post_excerpt"]=> string(135) "Az iráni elnök kijelentette, hogy Teherán politikája "a forradalmi észszerűségen, nem pedig diplomáciai kéregetésen" alapul. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "irani-elnok-nincs-megalkuvas-a-nyugattal-a-raketaprogram-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 13:02:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 10:02:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438186" ["menu_order"]=> int(26) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3064 (24) { ["ID"]=> int(438184) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 13:00:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 10:00:56" ["post_content"]=> string(711) "Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök tegnap este bejelentette, hogy "ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni", válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
Az izraeli hadsereg (IDF) tegnap kijelentette, hogy a hadseregnek elegendő hadianyaga van tervezett küldetéseihez. Rafahban több mint egymillió palesztin menekült tartózkodik, és ezért elfoglalását az Egyesült Államok csak akkor támogatja, ha előbb az IDF gondoskodik biztonságos elhelyezésükről.
" ["post_title"]=> string(38) "Izrael: Ha kell, egyedül is harcolunk" ["post_excerpt"]=> string(118) "Az izraeli hadsereg (IDF) tegnap kijelentette, hogy a hadseregnek elegendő hadianyaga van tervezett küldetéseihez. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "izrael-ha-kell-egyedul-is-harcolunk" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 13:00:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 10:00:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438184" ["menu_order"]=> int(27) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3128 (24) { ["ID"]=> int(438181) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 12:59:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:59:46" ["post_content"]=> string(1577) "A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen. Emiatt el is utaztak az egyiptomi fővárosból mind a felek, mind a közvetítők – adja hírül az MTI, Izzat ar-Risek, a Hamász politikai irodájának egyik tagjának beszszámolójára hivatkozva.
Azt a megállapodástervezetet, amelyről most tárgyaltak, Katar és Egyiptom mint közvetítők dolgozták ki. A Hamász módosítani akart rajta, de Izrael ezt nem fogadta el. Így a közvetett tárgyalások minden résztvevője - amerikai részről a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője - is távozott Kairóból. A Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet szerint a Hamász továbbra is érdekelt a tárgyalások folytatásában, a rafahi hadművelet miatt állt el azoktól. Ezt a Hamászt képviselő Izzat ar-Risek is megerősítette, hozzátéve, hogy a szervezet továbbra is jó kiindulópontnak tartja a közvetítők tűzszüneti javaslatát.
A Hamász fegyveresei még mindig 132 olyan izraelit tartanak fogva a Gázai övezetben, akit tavaly október 7-i terrortámadásuk alkalmával túsznak elhurcoltak oda. Nem lehet tudni, hogy mind a 132-en életben vannak-e.
" ["post_title"]=> string(91) "Felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel a Hamász" ["post_excerpt"]=> string(84) " Emiatt el is utaztak az egyiptomi fővárosból mind a felek, mind a közvetítők." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "felfuggesztette-a-kairoi-tuzszuneti-es-fogolycsere-targyalasokat-izraellel-a-hamasz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:59:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:59:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438181" ["menu_order"]=> int(29) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3129 (24) { ["ID"]=> int(438179) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 12:58:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:58:00" ["post_content"]=> string(1380) "Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke tegnap Budapesten, a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tett sajtónyilatkozatában.
A kínai pártfőtitkár és a magyar miniszterelnök stratégiai partnerségről és nukleáris együttműködésről állapodott meg. A felek a magyar-kínai gazdasági együttműködés további fejlesztéséről, az Egy övezet, egy út programhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekről, valamint az ukrajnai háborúról és a kínai béketervről is tárgyaltak.
A Budapestre látogató kínai elnöki delegáció összesen 18 megállapodást írt alá, az átfogó nukleáris együttműködésről szóló mellett, mezőgazdasági exportról és egy épülő szerb-magyar kőolajvezetékről is.
Hszi Csin-ping, a kínai kommunista párt főtitkára azt mondta, országa támogatja Magyarországot abban, hogy nagyobb szerepet játsszon az Európai Unióban és abban, hogy előmozdítsa az Európai Unió és Kína közti jobb kapcsolatokat
" ["post_title"]=> string(52) "Tizennyolc magyar-kínai megállapodást írtak alá" ["post_excerpt"]=> string(135) "A kínai pártfőtitkár és a magyar miniszterelnök stratégiai partnerségről és nukleáris együttműködésről állapodott meg." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "tizennyolc-magyar-kinai-megallapodast-irtak-ala" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:58:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:58:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438179" ["menu_order"]=> int(30) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3131 (24) { ["ID"]=> int(438175) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 12:54:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:54:12" ["post_content"]=> string(1098) "A 20. Magyar Zene Fesztivál nyitórendezvényét vasárnap 18 órakor tartják a Román Rádiótársaság nagytermében. A hangversenyen fellép Ana Silvestru zongoraművész, a Liszt Intézet bukaresti központja által szervezett népszerű versenyfesztivál első nyertese, valamint meghívottai: Matvej Demin, az első fuvolás, aki megnyerte a moszkvai Csajkovszkij Nemzetközi Verseny I. díját, valamint Giulio Biddau zongoraművész, illetve Matthias Kessler és Luca Staffelbach ütőhangszeresek.
Május 13-ikától a bukaresti Liszt Intézet koncerttermében 16 versenyszámban 13 egyéni versenyző és 3 duó lép a közönség és a zsűri elé a magyar, illetve a nemzetközi zeneirodalom remekeiből válogatott műsorral. Kósa András Lászlót, a bukaresti Liszt Intézet igazgatóját hallják:
" ["post_title"]=> string(60) "Vasárnap kezdődik a 20. Magyar Zene Fesztivál Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(121) "A 20. Magyar Zene Fesztivál nyitórendezvényét vasárnap 18 órakor tartják a Román Rádiótársaság nagytermében." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "vasarnap-kezdodik-a-20-magyar-zene-fesztival-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:54:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:54:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438175" ["menu_order"]=> int(31) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3130 (24) { ["ID"]=> int(438172) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 12:50:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:50:23" ["post_content"]=> string(1002) "Éves összevetésben 3,7 százalékkal csökkent az export az első negyedévben - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az év első három hónapjában az export értéke 22 milliárd 946 millió euró volt, míg 2023 azonos időszakában 23 milliárd 814 millió euró. Az első negyedéves import éves viszonylatban 3,2 százalékkal csökkent, 30,61 milliárd euróról 29,64 milliárd euróra. Az első negyedévben Románia külkereskedelmi mérleghiánya 1,5 százalékkal, 103,3 millió euróval csökkent, 6,69 milliárd euróra.
A legfontosabb termékkategóriát az importban és az exportban egyaránt a gépjárművek jelentették. Márciusban az export 7,90 milliárd euró volt, 9,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értéktől. Az import 6,7 százalékkal csökkent, 10,452 milliárd euróra.
" ["post_title"]=> string(87) "Éves összevetésben 3,7 százalékkal csökkent a román export az első negyedévben" ["post_excerpt"]=> string(152) "Az év első három hónapjában az export értéke 22 milliárd 946 millió euró volt, míg 2023 azonos időszakában 23 milliárd 814 millió euró. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "eves-osszevetesben-37-szazalekkal-csokkent-a-roman-export-az-elso-negyedevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:50:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:50:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438172" ["menu_order"]=> int(32) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3107 (24) { ["ID"]=> int(438170) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 12:49:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:49:07" ["post_content"]=> string(669) "A születési, elhalálozási, házassági és válási anyakönyvi kivonatokat is digitális formátumban fogják kiállítani, de egyelőre csak Ilfov, Kolozs, Konstanca, Hunyad, Ialomița, Iași, Szeben és Temes megyében lesznek elérhetőek a bizonyítványok.
Az informatikai rendszer országos bevezetése szakaszosan történik, és idén szeptember 24-én fejeződik be – közölte a belügyminisztérium.
A személyi igazolványokat a kis európai formátumban fogják kiállítani hazánkban is.
" ["post_title"]=> string(98) "Digitálisak lesznek a születési, elhalálozási, házassági és válási anyakönyvi kivonatok" ["post_excerpt"]=> string(151) "Az informatikai rendszer országos bevezetése szakaszosan történik, és idén szeptember 24-én fejeződik be – közölte a belügyminisztérium. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "digitalisak-lesznek-a-szuletesi-elhalalozasi-hazassagi-es-valasi-anyakonyvi-kivonatok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:49:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:49:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438170" ["menu_order"]=> int(33) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3132 (24) { ["ID"]=> int(438168) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 12:47:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:47:19" ["post_content"]=> string(546) "A Richter-skála szerint 3,9-es erősségű földrengés történt tenap 17 óra 57 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A földmozgás 143,6 kilométeres mélységben következett be. Epicentruma 57 kilométerre volt Focşani-tól, 58 kilométerre Buzăutól, 60 kilométerre Sepsiszentgyörgytől, 67 kilométerre Brassótól és 81 kilométerre Ploieşti-től.
" ["post_title"]=> string(17) "Földrengés volt" ["post_excerpt"]=> string(109) "A Richter-skála szerint 3,9-es erősségű földrengés történt tenap 17 óra 57 perckor Buzău megyében." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "foldrenges-volt-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:47:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:47:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438168" ["menu_order"]=> int(34) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3106 (24) { ["ID"]=> int(438165) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 12:46:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:46:05" ["post_content"]=> string(1234) "A kormány épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését kívánják kiharcolni.
A szervezet tiltakozó akciójának mottója "A munka és a dolgozók tiszteletet érdemelnek! A romániai munkavállalók nem akarnak többé kísérleti nyulak lenni az adóügyi intézkedésekhez!". A kormánypalota előtti nagygyűlést követően a tüntetők a gazdasági-, a munkaügyi-, majd a pénzügyminisztérium székhelye elé vonulnak.
Az Országos Szakszervezeti Tömb szerint uniós és világviszonylatban is Románia az egyetlen ország, ahol minden társadalombiztosítási járulék a munkavállalókra hárul, ugyanakkor az EU-ban itt az egyik legnagyobb a munkaerőköltség adóterhe.
A szakszervezet a magas adókkal elégedetlen minden munkavállalót, munkanélkülit, diákot, egyetemistát és nyugdíjast meghív a hétfői tüntetésre – áll a közleményben.
" ["post_title"]=> string(57) "A munkabérek adóterheinek csökkentéséért tüntetnek" ["post_excerpt"]=> string(227) "A kormány épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését kívánják kiharcolni. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "a-munkaberek-adoterheinek-csokkenteseert-tuntetnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:46:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:46:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438165" ["menu_order"]=> int(35) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#2851 (24) { ["ID"]=> int(438163) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 12:44:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:44:41" ["post_content"]=> string(917) "Jóváhagyta tegnapi ülésén a kormány azt a közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy ezer településen nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot építenek ki.
Marcel Ciolacu miniszterelnök tájékoztatása szerint az iskolák, könyvtárak, egészségügyi és közintézmények elsőbbséget fognak élvezni. A projekt keretében ugyanakkor figyelnek a hátrányos helyzetű vidékekre is, és olyan településeket is csatlakoztatnak a hálózatra, ahol eddig nem volt internet.
Az Országos Statisztikai Intézet 2022-es adatai szerint a lakosság 85,5 százalékának van internetkapcsolata, viszont nagysebességű vezetékes internethez csupán 32,4 százalékuknak volt az országban.
" ["post_title"]=> string(91) "Mintegy ezer településen építenek ki nagysebességű internetet biztosító hálózatot" ["post_excerpt"]=> string(224) "Jóváhagyta tegnapi ülésén a kormány azt a közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy ezer településen nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot építenek ki. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "mintegy-ezer-telepulesen-epitenek-ki-nagysebessegu-internetet-biztosito-halozatot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:44:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:44:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438163" ["menu_order"]=> int(36) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3054 (24) { ["ID"]=> int(438101) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-10 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 12:00:00" ["post_content"]=> string(1215) "Műsorunk tartalmából:
•A heti hírösszefoglalóban beszámolunk Klaus Iohannis elnök amerikai látogatásáról, az amerikai mintára elszaporodott európai palesztinpárti tüntetésekről és az izraeli-palesztin konfliktus legújabb fejleményeiről. Németországban egyre több fizikai agresszió éri a választásokon résztvevő jelölteket, illetve megtudhatják, hogy Horvátországban kik alakítanak kormányt, és Észak-Macedóniában hogyan végződtek a választások.
• Szőcs Levente háttere arról, hogy miközben Brüsszel keménykedik Kínával az olcsó elektromos autók állítólagos piactorzító hatásai miatt, nagyon úgy tűnik, hogy egy vámháború ellehetetlenítené az uniós klímacélok teljesítését
• Garzó Ferenc jegyzete: Kis pénzek hatalma, nagy pénzek távola
" ["post_title"]=> string(31) "A hét hírei, 2024. május 10." ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "a-het-hirei-2024-majus-10" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-10 12:24:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-10 09:24:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438101" ["menu_order"]=> int(24) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31375) ["max_num_pages"]=> int(2615) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "496c3944ecac62c608ec8849e1ad571e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }