Éjféltől visszaállították az útlevél-ellenőrzést a svéd hatóságok a dán-svéd határon. Ezzel akarják lelassítani az illegális bevándorlást ? jelentette az M1 helyszíni tudósítója ma reggel. (tovább…)
Continue Reading
Az Újvárad évfordulós dupla számát Kemenes Henriette ismerteti.
Az olvasás, az olvasási szokások jelentik a fő motívumát az öt éve alapított Újvárad folyóirat legújabb, 2026-os, 2.-3. számának. Az Olvasni jó szokás dolga című vezércikk mellett teret kapnak Plainer Zsuzsa antropológus fiatalok körében végzett, kultúrafogyasztási szokásokról szóló felmérésének eredményei és tanulságai. Ehhez kapcsolódnak a lap induló podcast sorozatában elhangzott nézőpontok tanári, újságírói és könyvtárosi szemszögből. Két képzőművészt kínál a dupla szám: Vetró András kézdivásárhelyi szobrászt pályaképéről Nagy Miklós Kund faggatta, míg Ozsváth Zsuzsa Fonák című egyéni kiállítását Balázs Zoltán és Vadas László ajánlja. S ha már képzőművészet, a Vad nézés sorozat újabb részében Antonello da Messina 15. századi Mária-ábrázolása ihlette meg a képet elemző Radics Viktóriát és Tamás Dénest. Sall László oknyomozó írása egy európai hírű egykori nagyváradi magánkönyvtár, az Ullmann család gyűjteményének emlékezetét, sorsát térképezi fel. Az új rovatokkal is bővült folyóirat irodalom rovatában Vass Tibor, Imre Eszter, Le Julianna Phuonglinh Foualin, Horváth Florencia és Lovassy Cseh Tamás verseit, prózáit, esszéjét olvashatják.

A lapszám már kapható a jobb könyvesboltokban és újságárusoknál, olvasható a laptapír.hu oldalon, és megvásárolható a holnap.ro online könyváruházban.
" ["post_title"]=> string(21) "Ötéves az Újvárad" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "oteves-az-ujvarad" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-18 12:16:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-18 10:16:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460969" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3572 (24) { ["ID"]=> int(460946) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-18 12:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-18 10:00:00" ["post_content"]=> string(293) "Kedves hallgatóink március 19-én, csütörtökön karbantartási munkálatok miatt nem hallható a Bukaresti Rádió műsora a nagyváradi adótorony körzetében középhullámon az 1593-kHz-es frekvencián. Megértésüket köszönjük!
" ["post_title"]=> string(23) "Szolgálati közlemény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "szolgalati-kozlemeny-9" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 15:23:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 13:23:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460946" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3602 (24) { ["ID"]=> int(460958) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 17:20:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 15:20:28" ["post_content"]=> string(2408) "
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel kapcsolatos nézetkülönbségek indokolták. Kijelentette, hogy az Izrael felől érkező nyomás hajszolta bele Trump elnököt az Irán elleni háborúba.
A tisztségviselő egy közösségi bejegyzésben azt írta: lelkiismereti okokból nem tudja támogatni az Irán elleni hadműveleteket, és úgy véli, hogy a konfliktus kialakulásában külső nyomás is szerepet játszott.
"Irán nem jelentett közvetlen fenyegetést nemzetünkre, és egyértelmű, hogy ezt a háborút Izrael és annak hatalmas amerikai lobbija nyomására indítottuk el” - szögezte le.
Lemondólevelében – amelyet Donald Trump elnöknek címzett – írt egy általa „félretájékoztatási kampánynak” nevezett folyamatról, amelyet magas rangú izraeli tisztviselők és a hírmédia folytatott. Szerinte ez aláásta Trump úr „Amerika az első” (America First) platformját, és háborúpárti érzelmeket szított az Irán elleni háború ösztönzésére.
Kent, aki korábban Irakban szolgált, párhuzamot vont a 2003-as iraki háborút megelőző vitákkal, és felidézte, hogy felesége, Shannon Kent katonai szolgálat közben vesztette életét Szíriában.
„Mint veterán, aki 11 alkalommal vett részt bevetésen, és mint Aranycsillagos férj (Gold Star husband), aki szeretett feleségét, Shannont egy Izrael által kreált háborúban veszítette el, nem tudom támogatni a következő generáció harcba küldését és halálát egy olyan háborúban, amely semmilyen hasznot nem hajt az amerikai népnek, és nem igazolja az amerikai életek árát” – írta.
A New York Times felidézte, hogy Joe Kent az elmúlt években a visszafogottabb külpolitikai megközelítés egyik szószólója volt, és tanácsadóként dolgozott Tulsi Gabbard, a nemzeti hírszerzés igazgatója mellett.
" ["post_title"]=> string(70) "Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "izrael-szerepe-miatt-lemondott-az-amerikai-terrorelharitasi-vezeto" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 17:20:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 15:20:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460958" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3608 (24) { ["ID"]=> int(460939) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-17 14:04:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:04:08" ["post_content"]=> string(2940) "A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több fontos fejezet már átment a bizottságokon.
Jóváhagyták a Fejlesztési Minisztérium költségvetését, amelynek fő prioritása a helyreállítási alapok lehívása. A tárca 5 372 beruházást kezel, a kifizetések jelenleg 73 százalékon állnak. A minisztérium szerint idén akár a beruházások fele lezárulhat.
Zöld jelzést kapott a kormányfőtitkárság költségvetése is, amely 32 százalékkal nő, többek között a Fiatalok Olimpiai Fesztiválja és az „Nadia év” programjai miatt.
A bizottságok jóváhagyták a bíróságok, az ombudsman és az audiovizuális tanács költségvetését is, utóbbi jelentős növekedéssel számol a dezinformáció elleni új, mesterséges intelligenciát használó rendszer bevezetésére.
A költségvetés körüli viták miatt egyes liberálisok fontolgatják a kormányból való kilépést.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető testülete hétfőn állásfoglalást tett közzé, amelyben leszögezte: az alakulat a kormány által jóváhagyott formában támogatja a 2026-os állami költségvetés tervezetét.
Eközben a szociáldemokraták egy sor módosító javaslatot nyújtottak be. Sorin Grindeanu pártelnök azt nyilatkozta, nem áll szándékában tárgyalásokba bocsátkozni az ellenzéki alakulatokkal az indítványok támogatásáról, de felkérte párttársait, „harcoljanak” a parlamenti szakbizottságokban ezek elfogadásáért. A PSD elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy módosító javaslataikat meg fogja szavazni a parlament, mert – mint fogalmazott – fontos, hogy a szolidaritási csomag részét képező intézkedéseik bekerüljenek a költségvetésbe.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség hat állami intézmény felszámolását kezdeményezte
Cristian Ghinea szenátor szerint a Romániai Tudósok Akadémiája, az Orvostudományi és a Műszaki Tudományok Akadémiája, a Levante Intézet, a Román Emberjogi Intézet, valamint az 1989-es Forradalom Intézet nem végez érdemi tevékenységet, költségvetésük több mint 95 százaléka fizetésekre megy el. A politikus szerint a hat intézmény évente 27 millió lejt emészt fel, amelyből akár 30 új mentőautót lehetne vásárolni, vagy egymillió iskolai ebédet biztosítani.
" ["post_title"]=> string(62) "Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "szakadhat-a-koalicio-a-koltsegvetes-koruli-vitak-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-17 14:04:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-17 12:04:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460939" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3571 (24) { ["ID"]=> int(460969) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-18 12:16:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-18 10:16:11" ["post_content"]=> string(2374) "Az Újvárad évfordulós dupla számát Kemenes Henriette ismerteti.
Az olvasás, az olvasási szokások jelentik a fő motívumát az öt éve alapított Újvárad folyóirat legújabb, 2026-os, 2.-3. számának. Az Olvasni jó szokás dolga című vezércikk mellett teret kapnak Plainer Zsuzsa antropológus fiatalok körében végzett, kultúrafogyasztási szokásokról szóló felmérésének eredményei és tanulságai. Ehhez kapcsolódnak a lap induló podcast sorozatában elhangzott nézőpontok tanári, újságírói és könyvtárosi szemszögből. Két képzőművészt kínál a dupla szám: Vetró András kézdivásárhelyi szobrászt pályaképéről Nagy Miklós Kund faggatta, míg Ozsváth Zsuzsa Fonák című egyéni kiállítását Balázs Zoltán és Vadas László ajánlja. S ha már képzőművészet, a Vad nézés sorozat újabb részében Antonello da Messina 15. századi Mária-ábrázolása ihlette meg a képet elemző Radics Viktóriát és Tamás Dénest. Sall László oknyomozó írása egy európai hírű egykori nagyváradi magánkönyvtár, az Ullmann család gyűjteményének emlékezetét, sorsát térképezi fel. Az új rovatokkal is bővült folyóirat irodalom rovatában Vass Tibor, Imre Eszter, Le Julianna Phuonglinh Foualin, Horváth Florencia és Lovassy Cseh Tamás verseit, prózáit, esszéjét olvashatják.

A lapszám már kapható a jobb könyvesboltokban és újságárusoknál, olvasható a laptapír.hu oldalon, és megvásárolható a holnap.ro online könyváruházban.
" ["post_title"]=> string(21) "Ötéves az Újvárad" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "oteves-az-ujvarad" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-18 12:16:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-18 10:16:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460969" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37990) ["max_num_pages"]=> int(9498) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ac224999ad9d409cbd8353c76e6cd60d" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9ef2dbacdae84488b80186a674bd6fc0" }Éjféltől visszaállították az útlevél-ellenőrzést a svéd hatóságok a dán-svéd határon. Ezzel akarják lelassítani az illegális bevándorlást ? jelentette az M1 helyszíni tudósítója ma reggel. (tovább…)
Continue ReadingA tegnap este elérhetővé vált felvételen egy tökéletes angolsággal, brit akcentussal beszélő álarcos férfi azt üzeni David Cameron brit miniszterelnöknek,…
Continue ReadingMagyarország 31 rendőrt küldött a macedón-görög határra egy hónapra. (tovább…)
Continue ReadingGépkocsijában robbantotta fel magát a kabuli repülőtér közelében egy öngyilkos merénylő ma délelőtt. A rendőrség szóvivője szerint a merénylőn kívül…
Continue ReadingSzaúd-Arábia megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal, miután a szunnita királyság teheráni nagykövetségét tüntetők támadták meg a hétvégén – jelentette be Abdel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter. (tovább…)
Continue ReadingHivatalba lépésének másnapján ismeretlen fegyveresek betörtek a házába és meggyilkolták egy mexikói település polgármesterét – közölték a helyi hatóságok. Gisela…
Continue ReadingTavaly 960 szerbiai orvos kért az orvosi kamarától olyan igazolást, amely lehetővé teszi a külföldi munkavállalást, azaz ennyien döntöttek úgy, hogy elhagyják az országot – írta a Vecernje Novosti című belgrádi napilap ma. (tovább…)
Continue ReadingAlacsony világpiaci árak mellett rekordmennyiségű kőolajat termeltek ki és jelentősen növelték exportjukat az orosz vállalatok tavaly. (tovább…)
Continue ReadingHatéves mélypontra csökkent tavaly a természeti katasztrófák okozta kár, viszont a csapások több halálos áldozatot szedtek, mint egy évvel korábban – derül ki a Munich Re biztosító jelentéséből. (tovább…)
Continue ReadingA jövő évi állami és társadalombiztosítási költségvetést sürgősségi eljárással fogadta el a Parlament. (tovább…)
Continue ReadingA Világbank tegnap közzétett becsléseit tartalmazó jelentése alapján ez a szám elérheti a 250 milliót. A nemzetközi pénzügyi intézmény szerint a Dél országai között zajló vándorlás a világszintű migráció 38 százalékát teszi ki, míg a Délről Északra tartó elvándorlás tekintetében 34 százalékos ez az arány. (tovább…)
Continue ReadingAz illegális bevándorlók Törökországból a Görögországhoz tartozó, égei-tengeri Kalimnosz szigetére tartottak, de a csónakjuk felborult mintegy 3,5 kilométerre a török partoktól. (tovább…)
Continue ReadingÉjféltől visszaállították az útlevél-ellenőrzést a svéd hatóságok a dán-svéd határon. Ezzel akarják lelassítani az illegális bevándorlást ? jelentette az M1 helyszíni tudósítója ma reggel. Koppenhágában kerítéssel választják szét az utasokat és a bevándorlókat a pályaudvarokon és a repülőtéren. A svéd vasúttársaság bejelentette: mivel képtelenek minden embert egyenként ellenőrizni, inkább leállítják a vonatokat Dánia és Svédország között. Dánia szerint káoszt okozhat az ellenőrzés. A lépésről szóló törvényt a svéd parlament még december közepén fogadta el. Az intézkedés a jogszabály szerint akár három évig is hatályban maradhat. Az útlevéllel vagy más, beutazásra jogosító okmánnyal nem rendelkezőket a svéd hatóságok visszafordítják a határról.
" ["post_title"]=> string(66) "Határellenőrzéssel lassítják a bevándorlást Svédországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "hatarellenorzessel-lassitjak-a-bevandorlast-svedorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:32:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:32:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93375" ["menu_order"]=> int(38522) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3564 (24) { ["ID"]=> int(93355) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:32:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:32:00" ["post_content"]=> string(786) "A tegnap este elérhetővé vált felvételen egy tökéletes angolsággal, brit akcentussal beszélő álarcos férfi azt üzeni David Cameron brit miniszterelnöknek, hogy Nagy-Britannia el fogja veszíteni az Iszlám Állam ellen viselt háborúját, "ugyanúgy, ahogy az iraki és az afganisztáni háborút is elvesztette". A brit népet megszólítva a beszélő közli, hogy az Iszlám Állam, folytatja a dzsihádot és egy nap lerohanja Nagy Britanniát, amelyet a saría (az iszlám jogrendszer) előírásai szerint ural majd. A felvételen ezután öt, narancssárga rabruhába öltöztetett férfit agyonlőnek egy sivatagi helyszínen. A videón beszélő férfi szerint a megölt öt ember "Nagy-Britanniának kémkedett".
" ["post_title"]=> string(48) "Megfenyegette Nagy-Britanniát az Iszlám Állam" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "megfenyegette-nagy-britanniat-az-iszlam-allam" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:32:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:32:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93355" ["menu_order"]=> int(38523) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3566 (24) { ["ID"]=> int(93395) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:33:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:33:17" ["post_content"]=> string(701) "Magyarország 31 rendőrt küldött a macedón-görög határra egy hónapra. Balogh János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka a kiutazó rendőrkontingens útra indításán azt mondta: a magyar rendőrök külföldi kollégáikkal együtt fognak járőrözni a két balkáni ország határán, és biztosítják a migránsok érkezését, akik Macedónián keresztül akarnak Európába jutni. 1 hete Szlovéniába küldött Magyarország újabb 52 készenléti rendőrt. A szomszédos ország szintén a menekültáradat miatt kért segítséget. Január 31-ig összesen 104 magyar rendőr vesz részt a szlovéniai határőrizetben.
" ["post_title"]=> string(32) "Magyar rendőrök Macedóniában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "magyar-rendorok-macedoniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:33:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:33:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93395" ["menu_order"]=> int(38524) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3592 (24) { ["ID"]=> int(93335) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:31:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:31:29" ["post_content"]=> string(447) "Gépkocsijában robbantotta fel magát a kabuli repülőtér közelében egy öngyilkos merénylő ma délelőtt. A rendőrség szóvivője szerint a merénylőn kívül nem volt más áldozata a robbantásnak. Az utóbbi napokban több támadást hajtottak végre az afgán fővárosban, az egyikben egy 12 éves fiú és egy őr vesztette életét az afgán gazdagok és külföldiek látogatta vendéglőben.
" ["post_title"]=> string(26) "Újabb merénylet Kabulban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "ujabb-merenylet-kabulban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:31:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:31:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93335" ["menu_order"]=> int(38525) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3430 (24) { ["ID"]=> int(93315) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:31:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:31:10" ["post_content"]=> string(556) "Szaúd-Arábia megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal, miután a szunnita királyság teheráni nagykövetségét tüntetők támadták meg a hétvégén - jelentette be Abdel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter. A két rivális ország viszonya azután romlott meg drámai mértékben, hogy Szaúd-Arábiában szombaton terrorizmus vádjával -lefejezték Nimr al-Nimr síita főpapot 46 másik, főleg az Al-Kaidához kötődő terrorista társaságában.
" ["post_title"]=> string(51) "Bezárta teheráni nagykövetségét Szaúd-Arábia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "bezarta-teherani-nagykovetseget-szaud-arabia" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:31:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:31:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93315" ["menu_order"]=> int(38526) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3606 (24) { ["ID"]=> int(93295) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:30:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:30:33" ["post_content"]=> string(452) "Hivatalba lépésének másnapján ismeretlen fegyveresek betörtek a házába és meggyilkolták egy mexikói település polgármesterét - közölték a helyi hatóságok. Gisela Mota baloldali politikusnőt újév napján iktatták be hivatalába, a ceremónia és halála között kevesebb mint 24 óra telt el. Mota korábban Mexikó szövetségi törvényhozásának felsőházában is szolgált.
" ["post_title"]=> string(32) "Egy napig sem volt polgármester" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "egy-napig-sem-volt-polgarmester" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:30:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:30:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93295" ["menu_order"]=> int(38527) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3406 (24) { ["ID"]=> int(93275) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:30:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:30:09" ["post_content"]=> string(625) "Tavaly 960 szerbiai orvos kért az orvosi kamarától olyan igazolást, amely lehetővé teszi a külföldi munkavállalást, azaz ennyien döntöttek úgy, hogy elhagyják az országot - írta a Vecernje Novosti című belgrádi napilap ma. A szerbiai orvosi kamara igazgatója szerint tavaly is ennyi igazolást állítottak ki. 2013-ban több mint nyolcszázan váltottak ki külföldi munkavállaláshoz szükséges dokumentumokat. Ugyanakkor a szerbiai egészségügyben is orvoshiány van, a leginkább altatóorvosokra, radiológusokra és patológusokra lenne szükség.
" ["post_title"]=> string(33) "Mennek el az orvosok Szerbiából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "mennek-el-az-orvosok-szerbiabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:30:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:30:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93275" ["menu_order"]=> int(38528) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3386 (24) { ["ID"]=> int(93255) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:29:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:29:42" ["post_content"]=> string(801) "Alacsony világpiaci árak mellett rekordmennyiségű kőolajat termeltek ki és jelentősen növelték exportjukat az orosz vállalatok tavaly. Az Interfax orosz hírügynökség által ismertetett hivatalos statisztika szerint a gázkondenzátummal együtt kitermelt kőolaj mennyisége 534 millió 81 ezer tonna volt, ami 1,4 százalékkal haladja meg az előző évit. Oroszország a világ legnagyobb olajtermelője, a költségvetés jelentős bevételre tesz szert a nyersolaj exportjából. Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter év végi interjújában kijelentette, hogy 2016-ban hordónként 40 dollár körül lehet a kőolaj átlagára, és az orosz költségvetésben is ezzel a számmal terveznek.
" ["post_title"]=> string(36) "Rekord olajtermelés Oroszországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "rekord-olajtermeles-oroszorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:29:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:29:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93255" ["menu_order"]=> int(38529) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3588 (24) { ["ID"]=> int(93235) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:29:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:29:09" ["post_content"]=> string(636) "Hatéves mélypontra csökkent tavaly a természeti katasztrófák okozta kár, viszont a csapások több halálos áldozatot szedtek, mint egy évvel korábban - derül ki a Munich Re biztosító jelentéséből. A dokumentum szerint a károk csökkenéséhez hozzájárult, hogy az El Nino jelenség mérsékli a trópusi viharok erejét, és az is, hogy több ilyen vihar lakatlan vagy gyéren lakott területeket érintett. A biztosító mindazonáltal figyelmeztetett, hogy ez a folyamat a jövőben megfordulhat, és a La Nina jelenség felerősítheti a hurrikánokat.
" ["post_title"]=> string(30) "Természeti csapások mérlege" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "termeszeti-csapasok-merlege" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:29:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:29:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93235" ["menu_order"]=> int(38531) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3425 (24) { ["ID"]=> int(92995) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-19 12:20:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 10:20:55" ["post_content"]=> string(836) "A jövő évi állami és társadalombiztosítási költségvetést sürgősségi eljárással fogadta el a Parlament.
?A kormány úgy döntött, követi a Parlament által 2015-ben elfogadott törvényi keretet, és belefoglalta a fontos adócsökkentésekről, illetve a közalkalmazotti béremelésekről szóló előírásokat, amelyek húszmilliárd lejes kiadást jelentenek.?? mondta el Dacian Cioloş kormányfő.
Hozzátette: a felvállalt hiánycél ideiglenes feladásával a költségvetési deficitet 2,95 százalékra növelték, és bizonyos összegeket átirányítottak. A kormányfő kiemelte, az oktatás, az egészségügy, a közlekedés és a beruházások jelentik a büdzsé prioritásait.
" ["post_title"]=> string(50) "Kihirdette az államfő a 2016-os költségvetést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "kihirdette-az-allamfo-a-2016-os-koltsegvetest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-19 11:27:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 09:27:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=92995" ["menu_order"]=> int(38532) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3428 (24) { ["ID"]=> int(93125) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-19 12:15:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 10:15:29" ["post_content"]=> string(1182) "A Világbank tegnap közzétett becsléseit tartalmazó jelentése alapján ez a szám elérheti a 250 milliót. A nemzetközi pénzügyi intézmény szerint a Dél országai között zajló vándorlás a világszintű migráció 38 százalékát teszi ki, míg a Délről Északra tartó elvándorlás tekintetében 34 százalékos ez az arány.
Ezek az adatok egyaránt magukban foglalják a politikai, a kulturális és a gazdasági okokból történő migrációt. A világon számon tartott mintegy 250 millió migráns a Világbank számításai szerint 601 milliárd dollárt utal haza családjának, rokonainak, ebből 441 milliárd a fejlődő országokba jut. A legnagyobb összeget az Egyesült Államokból utalják, utána következik Szaúd-Arábia, majd Oroszország.
A jelentés szerint a legtöbb kivándorló Indiából, Mexikóból, Oroszországból, Kínából és Bangladesből indul útnak, a legtöbb bevándorlót pedig az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia, Németország, Oroszország és az Egyesült Arab Emírségek fogadják be.
" ["post_title"]=> string(77) "A migránsok száma világszinten "történelmi csúcspontra" juthat az idén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "a-migransok-szama-vilagszinten-tortenelmi-csucspontra-juthat-az-iden" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-19 12:48:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 10:48:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93125" ["menu_order"]=> int(38533) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3429 (24) { ["ID"]=> int(93105) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-12-19 12:16:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 10:16:28" ["post_content"]=> string(899) "Az illegális bevándorlók Törökországból a Görögországhoz tartozó, égei-tengeri Kalimnosz szigetére tartottak, de a csónakjuk felborult mintegy 3,5 kilométerre a török partoktól.
A Dogan török hírügynökség úgy tudja, hogy a török parti őrségnek tizennégy szíriai, iraki és pakisztáni migránst sikerült kimentenie a tengerből, a többiek meghaltak. A szíriai polgárháború öt éve óta csaknem félmillió menekült érkezett Törökországba, majd életét kockáztatva próbált átkelni a legközelebbi európai uniós tagállam, Görögország partjaira.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet összesítése szerint az év eleje óta hatszázan haltak meg a Földközi-tenger keleti részén menekülve a háború sújtotta térségből.
" ["post_title"]=> string(82) "18 migráns a tengerbe fulladt mára virradóra Törökország nyugati partjainál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "18-migrans-a-tengerbe-fulladt-mara-virradora-torokorszag-nyugati-partjainal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-12-19 11:39:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-12-19 09:39:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93105" ["menu_order"]=> int(38534) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3597 (24) { ["ID"]=> int(93375) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-01-04 14:32:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:32:44" ["post_content"]=> string(933) "Éjféltől visszaállították az útlevél-ellenőrzést a svéd hatóságok a dán-svéd határon. Ezzel akarják lelassítani az illegális bevándorlást ? jelentette az M1 helyszíni tudósítója ma reggel. Koppenhágában kerítéssel választják szét az utasokat és a bevándorlókat a pályaudvarokon és a repülőtéren. A svéd vasúttársaság bejelentette: mivel képtelenek minden embert egyenként ellenőrizni, inkább leállítják a vonatokat Dánia és Svédország között. Dánia szerint káoszt okozhat az ellenőrzés. A lépésről szóló törvényt a svéd parlament még december közepén fogadta el. Az intézkedés a jogszabály szerint akár három évig is hatályban maradhat. Az útlevéllel vagy más, beutazásra jogosító okmánnyal nem rendelkezőket a svéd hatóságok visszafordítják a határról.
" ["post_title"]=> string(66) "Határellenőrzéssel lassítják a bevándorlást Svédországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "hatarellenorzessel-lassitjak-a-bevandorlast-svedorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-01-04 14:32:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-01-04 12:32:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=93375" ["menu_order"]=> int(38522) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37986) ["max_num_pages"]=> int(3166) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e651187ae6259d35bb97fc142acead77" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:fda99e6d741e9373a1c897a620b35270" }