Elege van Jordániának

Jordánia a tűréshatárra ért a menekültek fogadását illetően és az Európai Unió segítségére van szüksége – jelentette ki II. Abdalláh király a BBC-nek, néhány nappal a Sziria támogatására összehívott donorkonferencia előtt, amely csütörtökön kezdődik Londonban. (tovább…)

Continue Reading

Fülep Márk mesterkurzusa a bukaresti Zeneművészeti Egyetemen

A bukaresti Zeneművészeti Egyetemen tartott kétnapos mesterkurzust október végén Fülep Márk budapesti fuvolaművész. Előadásán 17 diák vett részt, zömében Ion Bogdan Ştefănescu fuvolatanár osztályából. Köztük volt a harmadéves Borzási Dávid is, aki kérésünkre hangszerével bejött a stúdiónkba, és bemutatta, hogy mit tanult a budapesti fuvolaművésztől. Fülep Márkkal és Ion Bogdan Ştefănescuval Forró László beszélgetett. (tovább…)

Continue Reading

Utazási figyelmeztetés

A zika vírus veszélyeire figyelmezteti a Brazíliába utazó állampolgárokat a Külügyminisztérium. A brazil egészségügyi minisztérium január 27-i adatai szerint 2015. október 22. és 2016. január 23. között 270 igazoltan zikavírussal fertőzött, mikrokefália betegséggel született gyermeket regisztráltak, és 3448 esetet vizsgálnak, hogy megállapítsák, valóban ez a vírus okozta-e a „kisfejűséggel” történt születést. A brazil médiában hetek óta rendszeresen foglalkoznak a vírus okozta megbetegedések járványszerű terjedésével. (tovább…)

Continue Reading

Nem lesz szülinapi bulija Gábor Zsazsának

Különösebb felhajtás nélkül ünnepli szombaton 99. születésnapját Gábor Zsazsa magyar származású amerikai filmdíva. „Kap 99 csókot és egy nagy tortát” – mondta a dpa német hírügynökségnek Magyarország egykori szépének kilencedik, német származású férje, Frederic von Anhalt herceg. (tovább…)

Continue Reading

Nőtt az utazási kedv

Az év első kilenc hónapjában a turisták 21,4 millió vendégéjszakát töltöttek a hazai kereskedelmi szálláshelyeken, ami 6,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest ? derül ki az Országos Statisztikai Intézet tegnap közölt kimutatásából. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3463 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(460827) [1]=> int(460846) [2]=> int(460651) [3]=> int(460845) [4]=> int(460819) } ["paged"]=> int(2940) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(460651) [1]=> int(460819) [2]=> int(460827) [3]=> int(460845) [4]=> int(460846) } ["paged"]=> int(2940) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3599 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3647 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (460651,460819,460827,460845,460846) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 35268, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3461 (24) { ["ID"]=> int(104225) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-02-02 14:27:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:27:01" ["post_content"]=> string(793) "

A Magyar Honvédségnek erődemonstrációs feladata is van - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában tegnap este a magyar honvédelmi miniszter, aki szerint visszatartó ereje van annak, ha a terroristák látják, hogy az állam mekkora erővel tud fellépni. Simicskó István elmondta: az Európába érkezett mintegy másfél millió illegális migránsra előőrsként tekintenek. Hozzátette: egyelőre azt látják, hogy Románia képes megvédeni a román-szerb határszakaszt, de mind eszközzel, mind emberrel készen állnak arra, hogy szükség esetén, a román határon is megépítsék a kerítést. "A legfontosabb a magyar emberek biztonságának garantálása" - szögezte le a honvédelmi miniszter

" ["post_title"]=> string(51) "Készenlétben a kerítés a román-magyar határon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "keszenletben-a-kerites-a-roman-magyar-hataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-02-02 14:27:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:27:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104225" ["menu_order"]=> int(38111) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3454 (24) { ["ID"]=> int(104205) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-02-02 14:26:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:26:21" ["post_content"]=> string(1191) "

Jordánia a tűréshatárra ért a menekültek fogadását illetően és az Európai Unió segítségére van szüksége - jelentette ki II. Abdalláh király a BBC-nek, néhány nappal a Sziria támogatására összehívott donorkonferencia előtt, amely csütörtökön kezdődik Londonban. A brit közszolgálati tévé- és rádióadó honlapján közzétett interjúban a király hangoztatta, hogy a Szíriából érkezők több százezres áradata hatalmas nyomást gyakorol Jordánia infrastruktúrájára és gazdaságára, és nemzetközi segítség nélkül Jordánia nem tudja tovább támogatni a menekülteket. A szíriai menekültek 4,6 milliós tömegéből Jordániában 635 ezret regisztráltak az ENSZ-nél. Az uralkodó kijelentette: biztonsági okokból naponta 50-100 menekültet tudnak átengedni a határon. A londoni konferencia kezdeményezői - Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Kuvait és az ENSZ - azt szeretnék elérni, hogy a nemzetközi közösség nyújtson több támogatást a menekültek mellett a Szíriában a polgárháborúban érintett 13,5 millió civilnek és belső menekültnek.

" ["post_title"]=> string(23) "Elege van Jordániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "elege-van-jordanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-02-02 14:26:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:26:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104205" ["menu_order"]=> int(38113) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3378 (24) { ["ID"]=> int(292776) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2017-11-07 15:30:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-11-07 12:30:56" ["post_content"]=> string(834) "A bukaresti Zeneművészeti Egyetemen tartott kétnapos mesterkurzust október végén Fülep Márk budapesti fuvolaművész. Előadásán 17 diák vett részt, zömében Ion Bogdan Ştefănescu fuvolatanár osztályából. Köztük volt a harmadéves Borzási Dávid is, aki kérésünkre hangszerével bejött a stúdiónkba, és bemutatta, hogy mit tanult a budapesti fuvolaművésztől. Fülep Márkkal és Ion Bogdan Ştefănescuval Forró László beszélgetett. Adásunk végén Ujj János nyugalmazott történelemtanár Arany János és Arad című könyvének bemutatójáról lesz szó. A szerzőt Pataky Lehel Zsolt kérdezi. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/11/Mozaik-2017-11-07.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/11/Mozaik-2017-11-07.ogg"][/audio]  " ["post_title"]=> string(64) "Fülep Márk mesterkurzusa a bukaresti Zeneművészeti Egyetemen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "fulep-mark-mesterkurzusa-a-bukaresti-zenemuveszeti-egyetemen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-11-07 17:13:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-11-07 14:13:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=292776" ["menu_order"]=> int(38114) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3588 (24) { ["ID"]=> int(104185) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-02-02 14:25:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:25:51" ["post_content"]=> string(573) "

Franciaországban öt személyt vettek őrizetbe ma délelőtt. Azzal gyanúsítják őket, hogy 15 merényletet készültek elkövetni francia éjjeli mulatókba, majd Szíriában csatlakoztak volna a szélsőséges muzulmánokhoz. A rendőrség közlése szerint a letartóztatások Lyonban és környékén voltak. Mint ismeretes, a korábban az Iszlám Állam szervezethez csatlakozott szélsőséges európaiak követték el tavaly november 13-án Párizsban és Saind Denis-ben a 130 áldozatot követelő támadásokat.

" ["post_title"]=> string(30) "Merénylőket tartóztattak le" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "merenyloket-tartoztattak-le" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-02-02 14:25:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:25:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104185" ["menu_order"]=> int(38115) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3605 (24) { ["ID"]=> int(292736) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-11-05 10:00:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-11-05 07:00:13" ["post_content"]=> string(179) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/11/2017-11-05vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/11/2017-11-05vas.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(37) "Református igehirdetés, november 5." ["post_excerpt"]=> string(64) "Károly Károly, körösfői református lelkész hirdet igét. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "reformatus-igehirdetes-november-5" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-11-03 13:23:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-11-03 10:23:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=292736" ["menu_order"]=> int(38116) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3640 (24) { ["ID"]=> int(104165) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-02-02 14:25:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:25:26" ["post_content"]=> string(1173) "

A zika vírus veszélyeire figyelmezteti a Brazíliába utazó állampolgárokat a Külügyminisztérium. A brazil egészségügyi minisztérium január 27-i adatai szerint 2015. október 22. és 2016. január 23. között 270 igazoltan zikavírussal fertőzött, mikrokefália betegséggel született gyermeket regisztráltak, és 3448 esetet vizsgálnak, hogy megállapítsák, valóban ez a vírus okozta-e a "kisfejűséggel" történt születést. A brazil médiában hetek óta rendszeresen foglalkoznak a vírus okozta megbetegedések járványszerű terjedésével. A brazíliai egészségügyi hatóságok komoly erőfeszítéseket tesznek a betegséget terjesztő Aedes Aegypti szúnyog élőhelyeinek csökkentésére és a lakosság felkészítésére a védekezéshez. A zikavírus szervezetbe jutását jelző tünetek nagyrészt azonosak a Dengue-láz tüneteivel. A fertőzött fejfájást, izomfájdalmat érez. A láz a megfertőződés utáni 3-7 napon belül jelentkezik, ezzel egy időben szemvörösödés és a szem mögötti fájdalomérzés alakul ki, továbbá hányinger tapasztalható.

" ["post_title"]=> string(24) "Utazási figyelmeztetés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "utazasi-figyelmeztetes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-02-02 14:25:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:25:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104165" ["menu_order"]=> int(38117) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3642 (24) { ["ID"]=> int(292676) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-11-02 16:26:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-11-02 13:26:32" ["post_content"]=> string(839) "Általános sztrájkot előkészítő eljárást indított el a Frăţia Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének (CNSLR) Operatív Tanácsa - derül ki az érdekvédelem tegnapi közleményéből.  A szakszervezet elégedetlenségének legfőbb oka, hogy a kormány a munkavállalóra tervezi hárítani a társadalombiztosítási járulékok terhét. A Frăţia szerint a tervezett intézkedés gyakorlatba ültetése nyomán csökkenni fognak a fizetések, és munkahelyek szűnnek meg. Az érdekvédelmi szövetség rámutat, az Országos Tanács dönt majd a munkabeszüntetés időpontjáról. Közben Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter tegnap azt mondta, a munkáltatók világosan közölték az érdekegyeztető tanács keddi ülésén, hogy nem áll szándékukban csökkenteni a fizetéseket." ["post_title"]=> string(35) "Általános sztrájk a láthatáron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "altalanos-sztrajk-a-lathataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-11-02 16:26:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-11-02 13:26:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=292676" ["menu_order"]=> int(38118) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3643 (24) { ["ID"]=> int(104145) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-02-02 14:24:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:24:36" ["post_content"]=> string(1136) "

Honduras egész területére érvényes szükségállapotot rendelt el tegnap Juan Orlando Hernández, a közép-amerikai ország elnöke a zika vírus terjedése miatt, a kór most már mintegy 3700 embert fertőzött meg. Hondurasban decemberben regisztrálták az első fertőzéses esetet, abban a hónapban számuk 51-re nőtt, azóta további 3649 személy szervezetében azonosították a vírust. Az amerikai járványügyi hivatal hétfőn további országokat vett fel a zika járvány által érintettek listájára, mégpedig Costa Ricát, Nigaraguát, Curacaót és Amerikai Szamoát. Az utazások szempontjából veszélyesnek nyilvánított államok száma csaknem eléri így a harmincat. A fertőzés terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet hétfőn globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. A vírus Afrikából származik, először az ugandai Zika-erdőben egy rhesusmakákóban (rhesus macaque) azonosították 1947-ben, emberben pedig először 1968-ban Nigériában. Egyelőre nincs védőoltás vagy orvosság a kór kezelésére.

" ["post_title"]=> string(37) "Szükségállapot a zika vírus miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "szuksegallapot-a-zika-virus-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-02-02 14:24:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:24:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104145" ["menu_order"]=> int(38119) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3644 (24) { ["ID"]=> int(292656) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-11-02 16:25:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-11-02 13:25:44" ["post_content"]=> string(687) "Megkapta tegnap a védelmi minisztérium az Amerikai Egyesült Államok kormányának jóváhagyó levelét az első Patriot rakétavédelmi üteg megvásárlásával kapcsolatban. A tárca közleménye szerint ez lesz az első abból a hét Patriot-ütegből, amelynek a megvásárlását tervezi az ország, összesen mintegy 3,9 milliárd dollárért. Az első Patriot-ütegről szóló szerződést év végéig írják alá, miután a parlament jóváhagyja a vonatkozó törvénytervezetet. Románia a 3+ konfigurációjú rakétavédelmi rendszert vásárolja meg, amely jelenleg a legkorszerűbbnek számít a piacon ? mutat rá a védelmi tárca közleménye." ["post_title"]=> string(72) "Év végéig aláírják az első Patriot-ütegről szóló szerződést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "ev-vegeig-alairjak-az-elso-patriot-utegrol-szolo-szerzodest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-11-02 16:25:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-11-02 13:25:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=292656" ["menu_order"]=> int(38120) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3645 (24) { ["ID"]=> int(104125) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-02-02 14:22:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:22:46" ["post_content"]=> string(1174) "

Különösebb felhajtás nélkül ünnepli szombaton 99. születésnapját Gábor Zsazsa magyar származású amerikai filmdíva. "Kap 99 csókot és egy nagy tortát" - mondta a dpa német hírügynökségnek Magyarország egykori szépének kilencedik, német származású férje, Frederic von Anhalt herceg. A 72 éves férj közlése szerint a lábamputációja óta ágyhoz kötött és állandó ápolásra szoruló dívát személyesen felköszöntők között várják Larry King 82 éves televíziós showmant és a szomszédban lakó zenei producert, az ugyancsak 82 éves Quincy Jonest. A nagyszabású születésnapi partit röviddel ezelőtt le kellett mondani, mert Frederic von Anhalt fájdalmas vállsérülést szenvedett egy autóbalesetben. A dpa jelentés szerint azonban a férj már tervezi a nagyszabású mulatságot a 100. születésnapra. Mint mondta, nejének még mindig nagy az életkedve. A Budapesten Gábor Sári néven született színésznő és életművész legutóbb húsz éve szerepelt játékfilmben, A Brady család 2 című vígjátékban, amelyben önmagát alakította.

" ["post_title"]=> string(44) "Nem lesz szülinapi bulija Gábor Zsazsának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "nem-lesz-szulinapi-bulija-gabor-zsazsanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-02-02 14:22:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:22:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104125" ["menu_order"]=> int(38121) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3646 (24) { ["ID"]=> int(292636) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-11-02 16:25:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-11-02 13:25:12" ["post_content"]=> string(1280) "Az év első kilenc hónapjában a turisták 21,4 millió vendégéjszakát töltöttek a hazai kereskedelmi szálláshelyeken, ami 6,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest ? derül ki az Országos Statisztikai Intézet tegnap közölt kimutatásából. A dokumentum szerint idén 10,8 százalékkal több turista jelentkezett be a romániai szálláshelyekre, mint a tavalyi év első kilenc hónapjában: számuk január elseje és szeptember 30-a között elérte a 9,48 milliót. Többségük (77 százalék) hazai turista volt, a külföldiek 75 százaléka pedig az Európai Unióból érkezett. Külföldről leginkább németek, izraeliek és olaszok érkeztek. Magyarország az ötödik helyen áll, innen 125 ezer turista érkezett a romániai kereskedelmi szálláshelyekre. A határátkelőhelyekről származó adatok szerint az év első kilenc hónapjában 23,5 százalékkal több külföldi lépett be Romániába, mint a tavalyi év azonos időszakában, számuk idén elérte a 9,7 milliót. A román állampolgárok utazási kedve is növekedett: az év első kilenc hónapjában 15 millió alkalommal hagyták el az országot. Ez 25 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest." ["post_title"]=> string(22) "Nőtt az utazási kedv" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "nott-az-utazasi-kedv" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-11-02 16:34:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-11-02 13:34:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=292636" ["menu_order"]=> int(38122) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3641 (24) { ["ID"]=> int(292606) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-11-02 16:24:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-11-02 13:24:38" ["post_content"]=> string(597) "A Richter-skála szerinti 3,1-es erősségű földrengés volt ma reggel 6 óra 12 perckor Vrancea megyében - tette közzé az Országos Földtani Intézet.  A földmozgás 98,8 kilométeres mélységben következett be, az epicentrumhoz legközelebb eső települések Odobeşti (35 km), Panciu (42 km) és Râmnicu Sărat (47 km). Az idei legerősebb -  -ös erősségű - földrengést február 8-án észlelték Buzău megyében ? tájékoztat az Agerpres. Az erdélyi magyar pártok vezetői egybehangzóan elutasítják a határon túliak szavazati jogának megvonását" ["post_title"]=> string(39) "3,1-es erősségű földrengés volt ma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "31-es-erossegu-foldrenges-volt-ma" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-11-02 16:24:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-11-02 13:24:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=292606" ["menu_order"]=> int(38124) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3461 (24) { ["ID"]=> int(104225) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-02-02 14:27:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:27:01" ["post_content"]=> string(793) "

A Magyar Honvédségnek erődemonstrációs feladata is van - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában tegnap este a magyar honvédelmi miniszter, aki szerint visszatartó ereje van annak, ha a terroristák látják, hogy az állam mekkora erővel tud fellépni. Simicskó István elmondta: az Európába érkezett mintegy másfél millió illegális migránsra előőrsként tekintenek. Hozzátette: egyelőre azt látják, hogy Románia képes megvédeni a román-szerb határszakaszt, de mind eszközzel, mind emberrel készen állnak arra, hogy szükség esetén, a román határon is megépítsék a kerítést. "A legfontosabb a magyar emberek biztonságának garantálása" - szögezte le a honvédelmi miniszter

" ["post_title"]=> string(51) "Készenlétben a kerítés a román-magyar határon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "keszenletben-a-kerites-a-roman-magyar-hataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-02-02 14:27:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-02-02 12:27:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=104225" ["menu_order"]=> int(38111) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37957) ["max_num_pages"]=> int(3164) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "338d67c3c7350b59d98ae2313c3cc0e3" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f14cc12c94ff3e2f5e46821a95cd1706" }