A Chișinăuban hatalmon lévő, Európa-párti kormánypárt jelentős előnyre tett szert oroszbarát riválisával szemben a vasárnapi parlamenti választásokon – ez megkönnyebbülést…
Continue Reading

Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3437 (24) { ["ID"]=> int(467622) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:15" ["post_content"]=> string(788) "Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
" ["post_title"]=> string(46) "A szociáldemokraták kormányt alakítanának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-szocialdemokratak-kormanyt-alakitananak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467622" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3432 (24) { ["ID"]=> int(467620) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:14" ["post_content"]=> string(543) "A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
" ["post_title"]=> string(50) "A szociáldemokraták károsak a nemzetgazdaságra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-szocialdemokratak-karosak-a-nemzetgazdasagra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467620" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(467618) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:55" ["post_content"]=> string(1065) "Az Országos Energiaszabályozó Hatóság Szabályozási Bizottsága több mint 1 gigawatt összteljesítményű villamosenergia-termelő és -tároló létesítményre adott ki telepítési engedélyeket és üzemeltetési licenceket.
George Niculescu, a hatóság vezetője azt mondta ez mérföldkő az intézmény történetében: az elfogadott engedélyek több mint 80 százaléka energiatárolási projektekre vonatkozik. Szerinte ez egyértelmű jelzés arról, milyen irányba fejlődik a román energiarendszer. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Románia és Bulgária közötti, akkumulátoros energiatárolás terén fennálló lemaradás gyorsan behozható, ehhez azonban fel kell gyorsítani a beurházásokat. Arra szólította fel az átviteli és elosztóhálózati üzemeltetőket, hogy a már elkészült projektek számára gyorsabban adják ki a hálózati csatlakozási tanúsítványokat.
" ["post_title"]=> string(31) "Gyorsan behozható a lemaradás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "gyorsan-behozhato-a-lemaradas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467618" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3431 (24) { ["ID"]=> int(467624) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:24" ["post_content"]=> string(1164) "Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39779) ["max_num_pages"]=> int(9945) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5ae31214fb526fb2c0f0740554f2e836" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:49ce59264621cbfb390e9d717c2b301e" }
A Chișinăuban hatalmon lévő, Európa-párti kormánypárt jelentős előnyre tett szert oroszbarát riválisával szemben a vasárnapi parlamenti választásokon – ez megkönnyebbülést…
Continue Reading
A következő napokban jelentősen lehűl az idő országszerte és az első havazásra is számítani lehet.A nappali csúcsértékek 10 és 22…
Continue Reading
Az ország több pontján is havazott mára virradóra, a webkamerák élőképe szerint néhány centis hóréteg képződött a Madarasi Hargitán, a…
Continue Reading
Idén is Szovátán, a Teleki Oktatási Központban tartotta meg az Magyar Újságírók Romániai Egyesülete őszi szakmai találkozóját, ahol az egyesület díjait is átadták, többek között…
Continue Reading
Szeptember 29. és október 7. között tartják meg Bukarestben a 4. Bukfeszt elnevezésű színházi fesztivált, amelyet a Magyar Színházak Szövetsége…
Continue Reading
A kormánykoalíció jelenleg működőképes – jelentette ki vasárnap Nicușor Dan államelnök, hangsúlyozva, hogy a három hónapos mandátuma alatt a kormány…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Ferenczi Zoltán maksai református lelkipásztor igehirdetését hallják.
Continue ReadingA heti hírösszefoglalóban beszámolunk arról, hogy az alkotmánybíróság elhalasztotta a bírák és ügyészek nyugdíjazásával kapcsolatos jogszabály alkotmányossági normakontrollját. Megvizsgáljuk, hogy…
Continue ReadingA testület ma szavaz arról az Oroszország és Kína által előterjesztett javaslatról, amely lehetővé tenné, hogy a büntetőintézkedések visszaállítását hat hónappal elhalasszák.
Continue Reading
Donald Trump korábban telefonon egyeztetett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.
Continue Reading
Az új amerikai fennhatóság alatt működő TikTok informatikai biztonságáért az Oracle, az Egyesült Államok egyik vezető technológiai cége felel majd – áll az amerikai elnök rendeletében.
Continue Reading
A 28 milliárd eurós forrás nagy részével nem rendelkezhet.
Continue ReadingA Chișinăuban hatalmon lévő, Európa-párti kormánypárt jelentős előnyre tett szert oroszbarát riválisával szemben a vasárnapi parlamenti választásokon – ez megkönnyebbülést jelent a kormány számára, amely igyekszik kívül maradni Moszkva befolyási övezetén – közölte a Reuters hírügynökség tudósítása alapján az Agerpres.
A választáson a szavazatra jgosult moldovai állampolgárok valamivel több mint 52 százaléka vett részt. A szavazatok 99,52%-ának összeszámlálása után Maia Sandu jelenlegi elnök pártja, a Cselekvés és Szolidaritás (PAS) 50,03%-ot ért el, szemben a Brüsszellel szorosabb kapcsolatokat ellenző Patrióta választási blokk 24,26 százalékával. A szavazatok megoszlása arra utal, hogy a Cselekvés és Szolidaritás Pártja megszerezheti a 101 fős parlamentben a kritikus többséget, amelyre szüksége van ahhoz, hogy elkerülje az instabil koalíciót, és biztosítsa Moldova uniós csatlakozásának menetét – azét a folyamatét, amely évekig tartó törvényhozási erőfeszítéseket igényel, tette hozzá ismertette a Reuters.
A Nyugat-barát Maia Sandu elnök a pro európai erők többségében reménykedik, hogy folytathassa a csatlakozáshoz szükséges reformokat. A négy évvel ezelőtti választásokhoz képest, amikor a Cselekvés és Szolidaritás Pártja a szavazatok közel 53 százalékát szerzte meg, a mostani eredmény kisvisszaesést jelent.
Ilie Bolojan miniszterelnök gratuláló üzenetet küldött a moldovai választóknak a vasárnapi parlamenti választásokon való nagyszámú részvételért, valamint a chișinăui hatóságoknak a választások példás megszervezéséért, és ismét hangsúlyozta, hogy a Moldovai Köztársaság helye a nagy európai családban van.
" ["post_title"]=> string(65) "Lejártak a parlamenti választások a Moldovai Köztársaságban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "lejartak-a-parlamenti-valasztasok-a-moldovai-koztarsasagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-29 14:41:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-29 11:41:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(101) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/09/29/lejartak-a-parlamenti-valasztasok-a-moldovai-koztarsasagban/" ["menu_order"]=> int(2471) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(454915) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-29 14:36:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-29 11:36:52" ["post_content"]=> string(646) "A következő napokban jelentősen lehűl az idő országszerte és az első havazásra is számítani lehet.A nappali csúcsértékek 10 és 22 fok között alakulnak, míg éjszaka 1 fokig is süllyedhet a legalacsonyabb hőmérséklet. A hegyekben havazás és ónos eső is előfordulhat. Országszerte eső, erősödő szél és borongós idő jellemzi az időjárást. A csapadék többfelé lehet kiadós, és egyes medencékben köd és dér is képződhet. A meteorológusok szerint a szeptember végi idő eltér a megszokottól, különösen Erdélyben, Máramarosban és Moldvában.
" ["post_title"]=> string(50) "Jelentős lehűlésre számíthatunk országszerte" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "jelentos-lehulesre-szamithatunk-orszagszerte" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-29 14:36:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-29 11:36:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(86) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/09/29/jelentos-lehulesre-szamithatunk-orszagszerte/" ["menu_order"]=> int(2472) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3470 (24) { ["ID"]=> int(454914) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-29 14:34:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-29 11:34:25" ["post_content"]=> string(746) "Az ország több pontján is havazott mára virradóra, a webkamerák élőképe szerint néhány centis hóréteg képződött a Madarasi Hargitán, a Fogarasi-havasokban a Bâlea-tónál, illetve a Páring-hegység és a Kudzsiri-havasok környékén is.
A Bâlea-tó környékén az útosztály munkatársai a nap folyamán hóekével felszerelt gépekkel fogják járni az utat, valamint csúszásgátlót is szórnak majd, leginkább azért, mert a következő napokban helyzet súlyosbodására számítanak. Arra kérik a sofőröket, hogy közlekedjenek óvatosan, és vezessenek az útviszonyoknak megfelelően.
" ["post_title"]=> string(32) "Lehullt az első hó a hegyekben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "lehullt-az-elso-ho-a-hegyekben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-29 14:34:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-29 11:34:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(72) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/09/29/lehullt-az-elso-ho-a-hegyekben/" ["menu_order"]=> int(2473) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3736 (24) { ["ID"]=> int(454913) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-29 14:29:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-29 11:29:34" ["post_content"]=> string(1715) "
Idén is Szovátán, a Teleki Oktatási Központban tartotta meg az Magyar Újságírók Romániai Egyesülete őszi szakmai találkozóját, ahol az egyesület díjait is átadták, többek között szerkesztőségi kollégánknak, Borbély Tamásnak akiknek ezúton is gratulálunk.
Borbély Tamás a Tomcsányi Tibor Emlékdíjat vehette át, míg a rádiós újságírásért járó Majtényi Ágnes Nívódíjat Pataky Lehel Zsolt, a Temesvári Rádió és szerkesztőségünk állandó munkatársa. Daczó Katalin, a TVR bukaresti magyar szerkesztőségének munkatársa Csép Sándor Nívódíjban részesült, míg az írott sajtóban való tevékenységéért a Szilágyi Aladár Nívódíjat Papp István a Bihari Napló szerkesztője, a pályakezdő újságíróknak járó Balló Áron-díjat Pál Emil, a Hargita Népe munkatársa vehette át. A tipográfusok, tördelők, operatőrök, webfejlesztők, egyéb műszaki munkatársak számára alapított Benkő J. Zoltán-díjat Kiss Éva, a Népújság korrektora kapta. A Sportszakosztály díjazottjai: Dobos László és Becze Zoltán sportújságírók, a szakosztály alapító társelnökei.
A Pro Amicitia-díjat, amelyet olyan szerzőknek ítélnek oda, akik publikációikkal, tevékenységükkel hozzájárultak az etnikai kapcsolatok erősítéséhez, idén Cristian Sandache történész kapta, akit a Bukaresti Rádió munkatársa, Forró László laudált.
" ["post_title"]=> string(48) "Átadták a hétvégén a MÚRE –díjakat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "atadtak-a-hetvegen-a-mure-dijakat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-29 14:29:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-29 11:29:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(75) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/09/29/atadtak-a-hetvegen-a-mure-dijakat/" ["menu_order"]=> int(2474) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3696 (24) { ["ID"]=> int(454911) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-29 14:25:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-29 11:25:15" ["post_content"]=> string(2288) "Szeptember 29. és október 7. között tartják meg Bukarestben a 4. Bukfeszt elnevezésű színházi fesztivált, amelyet a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) szervez 2022 óta a bukaresti Liszt Intézettel partnerségben.
A színházi fesztivál célja, hogy a fővárosi magyar közönségnek való minőségi színházi élmény nyújtása mellett közelebb hozzák a hazai magyar előadások egy részét a román szakmai közönséghez, a színikritikusokhoz, akiknek sokszor nem könnyű elutazniuk az ország közepébe vagy éppen a másik végébe megnézni egy előadást.
Kezdettől fogva a MASZÍN-nak öt tagszínháza volt: a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a nagyváradi Szigligeti Színház, a csíkszeredai Csíki Játékszín és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Az idén csatlakozott a szövetséghez a kézdivásárhelyi Udvartér Színház is, amely első alkalommal vesz részt a bukaresti fesztiválon. Az előadások zömét a Bulandra Színház Liviu Ciulei termében, valamint a Metropolis Színházban mutatják be, kivételt képez a temesvári színház 1978 című előadása, amelyet a Recul nevű kulturális térben visznek színre.
A bukaresti magyar színházi maratonon fellép a nagyváradi Szigligeti Színház Szerelmem, Lüszisztraté című előadásával, a Nagyvárad Táncszínház Boldogságkeresők darabjával, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Bulgakov: A Mester és Margarita, illetve Heinrich von Kleist: Kohlhaas című előadásával, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház az 1978 – al, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Kafka perével, a Csíki Játékszín pedig Az apát mutatja be, míg a kézdivásárhelyi Udvartér Színház A boldogság titka című előadását viszi el a bukaresti fesztiválra. A magyarul nem tudó nézők számára az előadásokat román (és esetenként angol) nyelvű felirattal játsszák.
" ["post_title"]=> string(79) "Bukfeszt – ma kezdődik a Magyar Színházi Fesztivál Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "bukfeszt-ma-kezdodik-a-magyar-szinhazi-fesztival-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-29 14:25:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-29 11:25:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(102) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/09/29/bukfeszt-ma-kezdodik-a-magyar-szinhazi-fesztival-bukarestben/" ["menu_order"]=> int(2475) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(454909) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-29 14:13:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-29 11:13:53" ["post_content"]=> string(1817) "A kormánykoalíció jelenleg működőképes - jelentette ki vasárnap Nicușor Dan államelnök, hangsúlyozva, hogy a három hónapos mandátuma alatt a kormány koalíciós konszenzussal elfogadott intézkedéseket hozott.
Az újságírók a koalíció helyzetérő kérdezték az államfőt, és azt is megkérdezték tőle, számít-e arra, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök lemond, amennyiben nem felel meg neki a koalíciós partnerek javaslata a helyi közigazgatás reformjával kapcsolatban. "Ne beszéljünk folyamatosan lemondásokról. Ez a kormány csak három hónapja alakult, az intézkedéseket konszenzussal hozta meg. Ez a fontos. Normális, hogy vannak elégedetlenségek, mindig vannak, amikor nagyon különböző emberek dolgoznak együtt; a fontos az, hogy jelenleg működik a kormánykoalíció" - válaszolta Nicușor Dan.
Arra a kérdésre, hogy egyetért-e a miniszterelnök azon javaslatával, hogy a helyi közigazgatásból 13 ezer alkalmazottat bocsássanak el, vagy pedig szerinte nagyobb rugalmasságra van szükség, az államfő így válaszolt: Azt minden romániai látja, érzi, hogy a központi és helyi közigazgatási apparátusban több alkalmazott van, mint kellene. Hogy ezt a dolgot hogyan oldják meg, mennyi idő alatt, hogy az intézmények működőképesek maradjanak, ez a koalíciós pártok közötti vita tárgya, eltérő vélemények vannak. Értékelem viszont azt a tényt, hogy ezek a megbeszélések, a vezetők szintjén, abszolút civilizáltak. Természetesen akadnak vehemensebb párttagok, akik kritizálják koalíciós partnereiket, de a vezetők szintjén ez a vita nagyon civilizált.
" ["post_title"]=> string(35) "A kormánykoalíció működik" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "a-kormanykoalicio-mukodik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-29 14:13:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-29 11:13:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(67) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/09/29/a-kormanykoalicio-mukodik/" ["menu_order"]=> int(2476) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3694 (24) { ["ID"]=> int(454611) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-28 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-28 04:00:00" ["post_content"]=> string(682) "Mai egyházi műsorunkban Ferenczi Zoltán maksai református lelkipásztor igehirdetését hallják.

A heti hírösszefoglalóban beszámolunk arról, hogy az alkotmánybíróság elhalasztotta a bírák és ügyészek nyugdíjazásával kapcsolatos jogszabály alkotmányossági normakontrollját. Megvizsgáljuk, hogy ennek a döntésnek milyen következményei lehetnek, illetve a miniszterelnök milyen gazdasági mutatókban állapodott meg a héten Brüsszelben az Európai Bizottság képviselőivel. A héten több fontos ország elismerte a palesztin államot, ami növeli a feszültséget egyfelől az Egyesült Államok és Izrael, másfelől az Európai Unió és egyes fontos EU-tagállamok között. Vasárnap parlamenti választások lesznek Moldovában, áttekintjük, hogy mi a tétje ennek a megmérettetésnek.
Szőcs Levente összeállítása arról, hogy erősödik a keresztény nacionalizmus az Egyesült Államokban, amit a Charlie Kirk konzervatív aktivista temetése körüli felhajtás is mutat.
Garzó Ferenc: Macska a zsákban és a politikai termékek cirkusza
Irán felmondja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) kötött egyezményét, amennyiben a nyugati államok visszaállítják a Teheránra kirótt szankciókat - jelentette ki ma az iráni külügyminiszter.
Abbász Aragcsi a Telegramon közzétett üzenetében hangsúlyozta, hogy az ügynökséggel Egyiptomban megkötött egyezményt – amely többek között lehetővé teszi a NAÜ ellenőrei számára a belépést az iráni nukleáris létesítményekbe -, semmisnek tekinti a síita állam elleni bármely "barátságtalan lépés" esetén. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) szeptember 19-én engedélyezte az úgynevezett snapback eljárátst, amely lehetővé teszi, hogy visszaállítsák az ENSZ által korábban elrendelt büntetőintézkedéseket, ha az érintett fel megszegi a kötelezettségvállalásait.
A testület mindazonáltal ma szavaz arról az Oroszország és Kína által előterjesztett javaslatról, amely lehetővé tenné, hogy a büntetőintézkedések visszaállítását hat hónappal elhalasszák.
" ["post_title"]=> string(91) "Teherán felmondja a NAÜ-vel kötött megállapodást, ha visszaállítják a szankciókat" ["post_excerpt"]=> string(195) "A testület ma szavaz arról az Oroszország és Kína által előterjesztett javaslatról, amely lehetővé tenné, hogy a büntetőintézkedések visszaállítását hat hónappal elhalasszák." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "teheran-felmondja-a-nau-vel-kotott-megallapodast-ha-visszaallitjak-a-szankciokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 13:59:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 10:59:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454897" ["menu_order"]=> int(2480) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(454895) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 13:57:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 10:57:52" ["post_content"]=> string(1299) "Az Egyesült Államok nem fogja megengedni, hogy Izrael területéhez csatolja Ciszjordániát - jelentette ki Donald Trump. Az amerikai elnök a Fehér Házban újságírók előtt fejtette ki véleményét arról a lehetőségről, hogy Izrael annektálja a Palesztin Hatóság által irányított területet.
Donald Trump korábban telefonon egyeztetett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, a megbeszélésről úgy nyilatkozott, hogy előrelépés történt a gázai kérdésben. Mahmud Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke, az ENSZ Közgyűlésének általános vitáján videóüzenetben szólalt fel tegnap, és azt kérte az amerikai elnöktől, hogy segítsen a békét megteremteni, ugyanakkor Izraelt népirtással vádolta.
A palesztin politikus azt hangoztatta, hogy az általa vezetett szervezet 1988-ban és 1993-ban már elismerte Izrael jogát a létezéshez, és ez az álláspont változatlanul érvényes. Mahmud Abbász egyben kifejezte azt az igényt, hogy a Palesztin Hatóság teljes jogú tagsághoz jusson az ENSZ-ben, miután a héten több nyugat-európai állam elismerte a palesztin államiságot.
" ["post_title"]=> string(108) "Donald Trump: Az Egyesült Államok nem fogja megengedni, hogy Izrael területéhez csatolja Ciszjordániát" ["post_excerpt"]=> string(92) "Donald Trump korábban telefonon egyeztetett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(100) "donald-trump-az-egyesult-allamok-nem-fogja-megengedni-hogy-izrael-teruletehez-csatolja-ciszjordaniat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 13:57:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 10:57:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454895" ["menu_order"]=> int(2481) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(454892) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 13:56:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 10:56:35" ["post_content"]=> string(1405) "Donald Trump amerikai elnök a TikTok közösségi videóalkalmazás további amerikai üzemeltetését biztosító rendeletet írt alá tegnap. Az elnök a Fehér Házban nyilvános eseményen mutatta be a határozatot, aminek révén elkerülhető, hogy a jelenleg kínai kézben működő népszerű alkalmazást betiltsák az Egyesült Államokban.
Az elnöki rendelet értelmében a TikTok Egyesült Államokban működő szolgáltatásának tulajdonosa a jövőben újonnan létrejövő nemzetközi vegyesvállalat lesz, amelynek többségi tulajdonosai amerikai befektetők lesznek. A TikTok eredeti, kínai tulajdonosa a ByteDance kevesebb, mint 20 százalékát birtokolhatja az amerikai szolgáltatást működtető vállalkozásnak, a hét tagú igazgatóságba pedig egy tagot delegálhat.
Az új amerikai fennhatóság alatt működő TikTok informatikai biztonságáért az Oracle, az Egyesült Államok egyik vezető technológiai cége felel majd - áll az amerikai elnök rendeletében.
Donald Trump a fehér házi aláíráson azt közölte, hogy a TikTok amerikai szolgáltatásának további működéséről szóló megoldást támogatja Hszi Csin-ping kínai elnök is.
" ["post_title"]=> string(80) "A TikTok amerikai üzemeltetését biztosító rendeletet írt alá Donald Trump" ["post_excerpt"]=> string(202) "Az új amerikai fennhatóság alatt működő TikTok informatikai biztonságáért az Oracle, az Egyesült Államok egyik vezető technológiai cége felel majd - áll az amerikai elnök rendeletében. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "a-tiktok-tovabbi-amerikai-uzemelteteset-biztosito-rendeletet-irt-ala-donald-trump" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 14:00:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 11:00:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454892" ["menu_order"]=> int(2482) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(454890) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 13:55:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 10:55:14" ["post_content"]=> string(706) "Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a korábban befagyasztott kohéziós alapokból 545 millió eurót átcsoportosítsanak Magyarország számára, de a kifizetések többségét továbbra is a korábban meghatározott jogállamisági feltételekhez kötik.
A kohéziós politika félidős felülvizsgálati folyamatának részeként fogadta el az erről szóló határozatot. Magyarországot a rendszerszintű korrupciós kockázatok és a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatt különböző uniós szankciók sújtják. A 28 milliárd eurós forrás nagy részével nem rendelkezhet.
" ["post_title"]=> string(65) "Az EB jóváhagyta az átcsoportosítást Magyarország számára" ["post_excerpt"]=> string(63) "A 28 milliárd eurós forrás nagy részével nem rendelkezhet." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "az-eb-jovahagyta-hogy-a-545-millio-eurot-atcsoportositsanak-magyarorszag-szamara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 13:59:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 10:59:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454890" ["menu_order"]=> int(2483) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(454916) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-29 14:41:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-29 11:41:40" ["post_content"]=> string(2092) "A Chișinăuban hatalmon lévő, Európa-párti kormánypárt jelentős előnyre tett szert oroszbarát riválisával szemben a vasárnapi parlamenti választásokon – ez megkönnyebbülést jelent a kormány számára, amely igyekszik kívül maradni Moszkva befolyási övezetén – közölte a Reuters hírügynökség tudósítása alapján az Agerpres.
A választáson a szavazatra jgosult moldovai állampolgárok valamivel több mint 52 százaléka vett részt. A szavazatok 99,52%-ának összeszámlálása után Maia Sandu jelenlegi elnök pártja, a Cselekvés és Szolidaritás (PAS) 50,03%-ot ért el, szemben a Brüsszellel szorosabb kapcsolatokat ellenző Patrióta választási blokk 24,26 százalékával. A szavazatok megoszlása arra utal, hogy a Cselekvés és Szolidaritás Pártja megszerezheti a 101 fős parlamentben a kritikus többséget, amelyre szüksége van ahhoz, hogy elkerülje az instabil koalíciót, és biztosítsa Moldova uniós csatlakozásának menetét – azét a folyamatét, amely évekig tartó törvényhozási erőfeszítéseket igényel, tette hozzá ismertette a Reuters.
A Nyugat-barát Maia Sandu elnök a pro európai erők többségében reménykedik, hogy folytathassa a csatlakozáshoz szükséges reformokat. A négy évvel ezelőtti választásokhoz képest, amikor a Cselekvés és Szolidaritás Pártja a szavazatok közel 53 százalékát szerzte meg, a mostani eredmény kisvisszaesést jelent.
Ilie Bolojan miniszterelnök gratuláló üzenetet küldött a moldovai választóknak a vasárnapi parlamenti választásokon való nagyszámú részvételért, valamint a chișinăui hatóságoknak a választások példás megszervezéséért, és ismét hangsúlyozta, hogy a Moldovai Köztársaság helye a nagy európai családban van.
" ["post_title"]=> string(65) "Lejártak a parlamenti választások a Moldovai Köztársaságban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "lejartak-a-parlamenti-valasztasok-a-moldovai-koztarsasagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-29 14:41:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-29 11:41:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(101) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/09/29/lejartak-a-parlamenti-valasztasok-a-moldovai-koztarsasagban/" ["menu_order"]=> int(2471) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39775) ["max_num_pages"]=> int(3315) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b457b4b77a297e5572da8afab104b358" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:eb7b80e107b69b96fab0fa7dd5ed279f" }