Újfent elítélte Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága a forradalom kivizsgálásának elmaradása miatt. A strasbourgi székhelyű testület kötelezte a román államot, hogy a 45 felperesnek fizessen egyenként 15 eurónyi kárpótlást.
Continue Reading

A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
" ["post_title"]=> string(42) "Nem enyhül az ukrán-lengyel feszültség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-enyhul-az-ukran-lengyel-feszultseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465189" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(465154) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:13:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:13:40" ["post_content"]=> string(2335) "A bukaresti törvényszék szerdai döntése már túlmutat egy belső pártvitán, és a politikai pártok autonómiáját veszélyezteti – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt főtitkára.
Robert Sighiartău az Agerpres szerint úgy fogalmazott: ellenfeleik előbb a PNL vezetését próbálták leváltani, majd a Bolojan‑kormány megbuktatásával akarták gyengíteni a pártot, végül pedig bírósági útra terelték a politikai küzdelmet. Hozzátette, minden törvényes eszközt felhasználnak a párt és a demokratikus szabályok megvédésére.
A PNL közleményében úgy értékelte: nem érinti a párt működését a bukaresti törvényszék szerdai döntése, amely felfüggeszti a rendkívüli kongresszus összehívására vonatkozó június 19-i határozatát az országos tanácsnak.
Hangsúlyozzák: a kongresszust már megtartották, így az ott elfogadott döntések továbbra is érvényesek. Ugyanakkor a párt példátlan lépésnek nevezte és kifogásolta, hogy a törvényszék új, politikai ügyekre szakosodott ítélőtanácsokat hozott létre.
Közben a PNL, az USR és az RMDSZ közös kormányfőjelöltje bejelentette, hogy Daniel Buda lett a romániai delegáció új vezetője az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjában. A tisztséget Rareș Bogdantól veszi át, akit múlt héten kizártak a Nemzeti Liberális Pártból a tömörülést megosztó Vestea-kormány támogatása miatt.
A hírt bejelentő Siegfried Mureșan szerint Buda sikeresen fogja irányítani a küldöttséget, és együtt dolgoznak azért, hogy Románia minél több uniós forráshoz jusson.
A néppárti delegáció a PNL és az RMDSZ EP‑képviselőiből áll, társelnöke Winkler Gyula. A szerep nem pusztán protokolláris: a delegációvezető koordinálja a romániai EP‑képviselők közös álláspontját, és kulcsszereplő abban, hogy Románia milyen uniós döntésekben tud többséget építeni.
" ["post_title"]=> string(71) "PNL: az igazságszolgáltatás a pártok autonómiáját veszélyezteti" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "pnl-az-igazsagszolgaltatas-a-partok-autonomiajat-veszelyezteti" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:13:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:13:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465154" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3708 (24) { ["ID"]=> int(465145) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:02:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:02:26" ["post_content"]=> string(1436) "A 20. század eleji erdélyi magyar irodalom egyik jeles alakjának, Kuncz Aladár halálának 95. évfordulója van. A tanár, író és szerkesztő Kuncz Aladár Aradon született, és bár korán elkerült a Maros-parti városból – munkássága Kolozsváron, illetve Budapesten teljesedett ki –, az utókor nem felejtette ezt el, és aradiként tiszteli, szülővárosában utcát is elneveztek róla.
Két regénye jelent meg, mégis „egykötetes” íróként emlegetik: a Fekete kolostor című regényét a franciaországi internálótáborban szerzett élményei ihlették. Halála évében jelent meg, az első példányait még láthatta, míg második regénye, a Felleg a város felett már elhunyta után látott napvilágot. A Kerepesi úti temetőben nyugszik, 2017-ben az aradi Kölcsey Egyesület emléktáblát és domborművet állítatott Kuncz Aladárnak Budapesten, az Erdélyi Gyülekezet Református Hitközségnél. Kuncz Aladár munkásságáról a Kölcsey Egyesület elnökével, Berecz Gáborral beszélgetett Pataky Lehel Zsolt.
A pénzügyminisztérium közleménye szerint a július 10-ig megvásárolható 2, 4 és 10 éves lejalapú állampapírok kamata a futamidő függvényében 6,3, 6,85 és 7,55 százalék. A 3, 5 és 10 éves futamidejű euróalapú állampapírok hozama 3,9, 4,8 és 6,2 százalék.
A lejalapú Fidelis állampapírok névértéke 100 lej, az euróalapúaké 100 euró, és ezek minimum 5000 lej, illetve 1000 euró értékben jegyezhetők.
A véradók ezúttal is kedvezményes feltételek mellett juthatnak hozzá az állampapírokhoz.
Fidelis-kötvényeket a Transilvania Bank, a Román Kereskedelmi Bank (BCR), a BRD - Groupe Société Générale, az UniCredit és a Libra Bank lehet vásárolni.
A lakossági állampapírokból származó jövedelem adómentes.
" ["post_title"]=> string(59) "Péntektől ismét jegyezhetők a Fidelis államkötvények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "pentektol-ismet-jegyezhetok-a-fidelis-allamkotvenyek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:02:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:02:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465147" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(465189) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:55" ["post_content"]=> string(1553) "A tervezett ukrán nemzeti panteonban remélhetőleg nem szerepelnek majd a lengyel népességen a második világháború során elkövetett tömeggyilkosságok felelősei – jelentette ki szerda este a lengyel külügyi szóvivő a kijevi parlamentben elfogadott törvényre reagálva.
A tervezett panteonban megemlékezhetnek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) vezetőiről is, akik a lengyelek ellen a második világháború idején elkövetett volhíniai mészárlásért felelősök.
A lengyel államfői hivatal miniszteri rangú vezetője, Zbigniew Bogucki szerint egy ilyen ukrán lépést ellenségesnek kellene minősíteni, a lengyel államnak pedig ellenlépéseket kellene tennie.
A régi keletű lengyel-ukrán történelmi vita azután éleződött ki, hogy az ukrán elnök május végén az "UPA hőseiről" nevezte el az ukrán hadsereg egyik alakulatát. Karol Nawrocki lengyel elnök visszavonta Zelenszkijtől a legmagasabb lengyel állami kitüntetést, több prominens lengyel politikus pedig visszaadta az ukrajnai háborúban nyújtott támogatásért kapott ukrán állami kitüntetését.
Kedden Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter kijelentette: Ukrajnának "komoly problémát jelent majd, ha az UPA zászlaja alatt akarna belépni az EU-ba".
" ["post_title"]=> string(42) "Nem enyhül az ukrán-lengyel feszültség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-enyhul-az-ukran-lengyel-feszultseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-02 13:40:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-02 10:40:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465189" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39103) ["max_num_pages"]=> int(9776) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bfcfb728d0180124f84aab9dc684cebc" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:a7198a7aff9b8ce45137f1ddea047ba2" }Újfent elítélte Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága a forradalom kivizsgálásának elmaradása miatt. A strasbourgi székhelyű testület kötelezte a román államot, hogy a 45 felperesnek fizessen egyenként 15 eurónyi kárpótlást.
Continue ReadingAz RMDSZ jelen esetben egyetlen politikai párttal sem akar kormánykoalícióra lépni ? nyilatkozta Korodi Attila parlamenti képviselő, aki azt is…
Continue ReadingRománia képviselői 19 arany, 14 ezüst, két bronzérmet és 30 különdíjat kaptak a Genfben tartott Nemzetközi Találmányi Kiállításon. (tovább…)
Continue ReadingMa reggel még 15 megyei út volt lezárva a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt Iasi, Krassó-Szörény, Tulcea és Vaslui megyében. A belügyminisztérium délben közétett tájékoztatása szerint már minden országúton újraindult a forgalom, de egyes szakaszokon továbbra is téliesek a közlekedési körülmények, és részleges útlezárások is lehetnek. (tovább…)
Continue ReadingAz állam továbbra is finanszírozza a Nemzet Megváltása Katedrálist. A szenátus elutasította Remus Cernea független képviselő javaslatát, amely megtiltotta volna a…
Continue Reading
Bodor Attila, kudzsiri katolikus lelkész hirdet igét.
Continue ReadingA közeljövőben édesvízvezeték kötheti össze Oroszországot Kínával. (tovább…)
Continue ReadingA rendszerváltás óta csaknem naponta épült egy-egy templom Romániában ? derül ki a vallásügyi államtitkárság adataiból, amelyeket a Gandul portál kérésére adott közre. Eszerint 8413 templom, kápolna vagy rendház épült 1990-től 2015. december 31-ig, és további 1578-nak az építése folyamatban van. Az említett periódusban pontosan 9131 naptári nap volt. (tovább…)
Continue ReadingElfogadta Klaus Johannis államfő a Szociáldemokrata Párt által javasolt miniszterelnök-jelöltet, és tegnap délután Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselőt bízta meg kormányalakítással. Az elnök elmondta: „ad még egy esélyt” a szociáldemokratáknak választási ígéreteik teljesítésére. (tovább…)
Continue ReadingHeves támadást indítottak a szíriai felkelők a kormányerők ellen Latakia tartományban, illetve Hama közelében ma – jelentette a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja. (tovább…)
Continue Reading
Összesen 13 megye 132 településén okozott áramkiesést a havazás és a hóvihar ? tájékoztat az Agerpres hírügynökség Carmen Dan belügyminiszterre hivatkozva. A prefektusokkal tartott ma reggeli távértekezleten a belügyi tárca vezetője bejelentette: az idei első komolyabb havazás nem idézett elő súlyos helyzeteket, nincsenek elzárt települések, azonban sok helyen megszakadt az áramellátás a hóvihar miatt. (tovább…)
Grúzia egyoldalúan elszakadt északi tartományában, Dél-Oszétiában még augusztus előtt népszavazást tartanak arról, hogy az alkotmány lehetővé tegye-e a terület csatlakozását az Oroszországi Föderációhoz ? mondta Leonyid Tyibilov, a szakadár köztársaság elnöke a TASZSZ-nak. (tovább…)
Continue ReadingRománia képviselői 19 arany, 14 ezüst, két bronzérmet és 30 különdíjat kaptak a Genfben tartott Nemzetközi Találmányi Kiállításon. A romániai csapatok összesen 30 találmányt mutattak be, a leginkább értékeltek között van a szekurit üveg újrahasznosítására kidolgozott módszer, valamint a daganatos sejtek jellemzésére használt műszer. A kiállításon 40 ország mintegy ezer találmányát mutatták be.
" ["post_title"]=> string(39) "Taroltak a román találmányok Genfben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "taroltak-a-roman-talalmanyok-genfben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-18 13:48:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-18 11:48:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=129385" ["menu_order"]=> int(37819) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(317846) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-19 15:16:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-19 12:16:51" ["post_content"]=> string(1238) "Ma reggel még 15 megyei út volt lezárva a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt Iasi, Krassó-Szörény, Tulcea és Vaslui megyében. A belügyminisztérium délben közétett tájékoztatása szerint már minden országúton újraindult a forgalom, de egyes szakaszokon továbbra is téliesek a közlekedési körülmények, és részleges útlezárások is lehetnek. Az utóbbi 24 óra hóviharai miatt ma reggel tanácskozásra gyűltek össze az illetékesek, Mihai Fifor ügyvivő kormányfővel együtt. A belügyminisztérium összesített adatai szerint sem a vasúti, sem a légi közlekedésben nincs fennakadás. A vihar miatt korábban lezárt folyami és tengeri kikötőket is megnyitották. Az áramellátás megszakadt Brassó, Konstanca, Dâmboviţa, Galaţi és Suceava megye 13 településén, a szakemberek dolgoznak a meghibásodások elhárításán. A tanácskozáson arról is beszámoltak, hogy Tulcea megyében az időjárási körülmények miatt helikopterrel kellett kórházba szállítani egy 34 éves, várandós nőt. Az utóbbi 24 órában országszerte 13.450 rendőrt, tűzoltót és csendőrt kellett mozgósítani a kedvezőtlen időjárás miatt - közölte a belügyminisztérium." ["post_title"]=> string(22) "Újraindult a forgalom" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "ujraindult-a-forgalom" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-19 15:16:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-19 12:16:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=317846" ["menu_order"]=> int(37820) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3645 (24) { ["ID"]=> int(127065) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-12 11:21:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-12 09:21:13" ["post_content"]=> string(390) "Az állam továbbra is finanszírozza a Nemzet Megváltása Katedrálist. A szenátus elutasította Remus Cernea független képviselő javaslatát, amely megtiltotta volna a kormánynak és az önkormányzatoknak, hogy a költségvetésükből pénzt fordítsanak a presztízsberuházásra, amely a tervek szerint 2018-ra, Erdély Romániához csatolásának centenáriumára készül el." ["post_title"]=> string(76) "A szenátus szerint állami pénzből kell építeni a nemzet katedrálisát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "a-szenatus-szerint-allami-penzbol-kell-epiteni-a-nemzet-katedralisat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-12 11:21:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-12 09:21:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=127065" ["menu_order"]=> int(37821) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(317786) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-21 10:00:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-21 07:00:27" ["post_content"]=> string(177) "Hallgassa meg műsort! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/2018-01-21vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/2018-01-21vas.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(35) "Katolikus igehirdetés, január 21." ["post_excerpt"]=> string(56) "Bodor Attila, kudzsiri katolikus lelkész hirdet igét. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "katolikus-igehirdetes-januar-21" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-19 12:17:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-19 09:17:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=317786" ["menu_order"]=> int(37822) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(135185) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-06 13:54:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-06 11:54:39" ["post_content"]=> string(460) "A közeljövőben édesvízvezeték kötheti össze Oroszországot Kínával. Moszkva azt tervezi, hogy Szibériából szállít édesvizet, Kazahsztán érintésével Kína sivatagos nyugati részébe ? írja az Itar Tass. Alexander Tkachev orosz mezőgazdasági miniszter szerint a projektet csak akkor valósítják meg, ha minden megfelel Oroszország érdekeinek, beleértve a környezeti biztonságot is." ["post_title"]=> string(35) "Készül az első édesvízvezeték" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "keszul-az-elso-edesvizvezetek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-06 13:54:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-06 11:54:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=135185" ["menu_order"]=> int(37823) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(127035) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-12 11:03:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-12 09:03:11" ["post_content"]=> string(983) "A rendszerváltás óta csaknem naponta épült egy-egy templom Romániában ? derül ki a vallásügyi államtitkárság adataiból, amelyeket a Gandul portál kérésére adott közre. Eszerint 8413 templom, kápolna vagy rendház épült 1990-től 2015. december 31-ig, és további 1578-nak az építése folyamatban van. Az említett periódusban pontosan 9131 naptári nap volt. A legtöbb szent hajlékot, szám szerint 3161-et a Román Ortodox Egyház húzta fel, további 1078 még nem készült el. A BOR egymaga 16403 templommal rendelkezik, vagyis minden ezer ortodoxra jut egy templom. Mindössze két egyház van, amely egyetlen templommal sem gazdagodott: a német evangélikus és a zsidó egyház. A Gandul megjegyzi, hogy a templomok számával ellentétes tendencia mutatkozik a tanintézmények esetében. Miközben 1990 még több mint 28 ezer iskola, óvoda és napközi volt, ezek száma 2014-re több mint háromnegyedével, 6.422-re csökkent." ["post_title"]=> string(42) "Nem hagyták a templomot, csak az iskolát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "nem-hagytak-a-templomot-csak-az-iskolat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-12 11:03:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-12 09:03:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=127035" ["menu_order"]=> int(37825) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3721 (24) { ["ID"]=> int(317666) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-18 16:40:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-18 13:40:54" ["post_content"]=> string(2859) "Elfogadta Klaus Johannis államfő a Szociáldemokrata Párt által javasolt miniszterelnök-jelöltet, és tegnap délután Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselőt bízta meg kormányalakítással. Az elnök elmondta: "ad még egy esélyt" a szociáldemokratáknak választási ígéreteik teljesítésére. Hozzátette: alapos mérlegelés után hozta meg döntését, nemcsak a kormányalakítási konzultációkra parlamenti súlyuk sorrendjében az elnöki hivatalba érkező pártok küldöttségeinek érveit, hanem az egyszerű emberek véleményét, a közösségi oldalakon kifejtett nézeteket is figyelembe vette, ugyanakkor meghallgatta a pártpolitikai, belpolitikai és Románia külpolitikájával és biztonsági érdekeivel kapcsolatos érveket is. Viorica Dăncilă kormányfőjelölt megköszönte az államfőnek, párttársainak és koalíciós partnereinek a bizalmat. A kormányfőjelöltnek az alkotmány értelmében tíz napon belül kell a parlament elé járulnia, hogy bizalmat kérjen a kabinet összetétele és a kormányprogram számára. Rendkívüli ülésszakra hívják össze a parlamentet, hogy beiktassák az új kormányt - jelentette be tegnap Liviu Dragnea házelnök, a Szociáldemokrata Párt elnöke, miután az államfő kormányalakítási megbízást adott Viorica Dăncilának, a PSD nőszervezete vezetőjének. A parlament tavaszi ülésszaka normális körülmények között február elsején kezdődne, de Dragnea szerint az új kormány programjának parlament elé terjesztésére és a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatására hamarabb sort kerítenek oly módon, hogy január 29-én a törvényhozás szavazhasson az új kormány beiktatásáról. A PSD elnöke megköszönte Klaus Johannis államfőnek, hogy "az ellenzéki pártok nyomása ellenére a stabilitást választotta" és megbízta kormányalakítással a parlamenti többség jelöltjét. Az új kormány összetételéről jövő hét elején, a Szociáldemokrata Párt Országos Végrehajtó Bizottságának ülésén határoznak. A Cotroceni-palotában tartott tegnap délutáni államelnöki konzultáción az RMDSZ-t Kelemen Hunor szövetségi elnök, Cseke Attila szenátusi frakcióvezető, Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere képviselte. Az RMDSZ elnöke balszerencsének nevezte azt, hogy kormányválsággal indult a 2018-as év. Mint mondta: ha számítanak az RMDSZ szavazataira, megkeresik, és a támogatásukat kérik. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere mai sajtóértekezletén a következőket nyilatkozta Viorica Dăncilă nevesítéséről: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/18-01-2018-RMDSZ.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/18-01-2018-RMDSZ.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(55) "Viorica Dăncilát bízták meg a kormányalakítással" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "viorica-dancilat-biztak-meg-a-kormanyalakitassal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-01-18 16:41:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-01-18 13:41:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=317666" ["menu_order"]=> int(37826) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3438 (24) { ["ID"]=> int(129365) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-18 13:48:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-18 11:48:00" ["post_content"]=> string(625) "Heves támadást indítottak a szíriai felkelők a kormányerők ellen Latakia tartományban, illetve Hama közelében ma - jelentette a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja. A felkelők bejelentették, hogy "új harcot" indítanak Damaszkusz ellen, amely szerintük többször megsértette az amerikai-orosz erőfeszítések eredményeként létrejött, február 27-én életbe lépett tűzszüneti megállapodást. Homsz tartományban a kormányerők légicsapásai négy emberrel végeztek, többeket pedig súlyosan megsebesítettek.
" ["post_title"]=> string(40) "Ismét támadnak a felkelők Szíriában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "ismet-tamadnak-a-felkelok-sziriaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-18 13:48:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-18 11:48:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=129365" ["menu_order"]=> int(37827) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(317586) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-01-18 16:33:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-01-18 13:33:59" ["post_content"]=> string(2533) "
Összesen 13 megye 132 településén okozott áramkiesést a havazás és a hóvihar ? tájékoztat az Agerpres hírügynökség Carmen Dan belügyminiszterre hivatkozva. A prefektusokkal tartott ma reggeli távértekezleten a belügyi tárca vezetője bejelentette: az idei első komolyabb havazás nem idézett elő súlyos helyzeteket, nincsenek elzárt települések, azonban sok helyen megszakadt az áramellátás a hóvihar miatt. Csaknem 32.000 háztartás maradt áram nélkül Fehér, Arges, Bákó, Brăila és Hunyad, és az Electrica áramszolgáltató vállalt 93 hibaelhárító csapata terepen dolgozik.
A Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság tájékoztása szerint a havazás miatt korlátozták a forgalmat a 7,5 tonnánál nagyobb járművek esetében az 1A jelzésű országúton, Vălenii de Munte és Brassó között. Az intézkedéssel a forgalom megbénulását szeretnék megelőzni. Krassó-Szörény megyében már tegnap este lezárták a forgalom elől az 582E, a 608-as és az 582-es jelzésű megyei utat, és nem lehet közlekedni a 67C Transalpina magashegyi út Rânca és Novaci közötti szakaszán sem. Kovászna megyében az úttestre dőlt fák miatt éjfél óta áll a forgalom a 11C jelzésű országúton, Torja és Sepsibükszád között. Hargita megyében a vasúti közlekedés állt le a 400-as fővezetéken Csíkszentkirály és Tusnád falu között, a sínekre zuhant fák miatt. Az erős szél miatt leállították a tengeri és folyami szállítást a Midia-kikötőben.
Felfüggesztették a tanítást több tanintézményben a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. Ezt Liviu Pop tanügyminiszter jelentette be azon a mai távértekezleten, amelyet Mihai Fifor ügyvivő miniszterelnök tartott a prefektusokkal. A miniszter összesítése szerint országos szinten 14 megye 88 tanintézményében függesztették fel az oktatást. Az erdélyi megyék közül Hargita, Brassó és Szeben megyében három-három tanintézményt zártak be a rossz idő miatt. Az elmaradt órákat utólag pótolják ? nyilatkozta a szaktárca vezetője."
["post_title"]=>
string(42) "Országszerte gondokat okozott a zord idő"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(40) "orszagszerte-gondokat-okozott-a-zord-ido"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-18 16:34:41"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-18 13:34:41"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=317586"
["menu_order"]=>
int(37828)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3443 (24) {
["ID"]=>
int(127015)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-12 10:48:21"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-12 08:48:21"
["post_content"]=>
string(888) "Grúzia egyoldalúan elszakadt északi tartományában, Dél-Oszétiában még augusztus előtt népszavazást tartanak arról, hogy az alkotmány lehetővé tegye-e a terület csatlakozását az Oroszországi Föderációhoz ? mondta Leonyid Tyibilov, a szakadár köztársaság elnöke a TASZSZ-nak.
A népszavazásnak azt kell eldöntenie, hogy az elnök kapjon-e felhatalmazást ? a helyi parlament jóváhagyásával ? arra, hogy kérje Oroszországot a kaukázusi köztársaság befogadására.
Dél-Oszétia 1991-ben egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Grúziától, amelyet Moszkva a 2008-as grúz-orosz villámháborút követően elismert. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tavaly márciusban, amikor Oroszország határegyezményt kötött a köztársasággal kijelentette, Moszkva nem készül arra, hogy elcsatolja Grúziától Dél-Oszétiát."
["post_title"]=>
string(34) "Tovább terjeszkedhet Oroszország"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "tovabb-terjeszkedhet-oroszorszag"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-12 10:48:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-12 08:48:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=127015"
["menu_order"]=>
int(37829)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3653 (24) {
["ID"]=>
int(127115)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-12 12:21:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-12 10:21:40"
["post_content"]=>
string(576) "Újfent elítélte Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága a forradalom kivizsgálásának elmaradása miatt. A strasbourgi székhelyű testület kötelezte a román államot, hogy a 45 felperesnek fizessen egyenként 15 eurónyi kárpótlást.
Olyanok perelték be Romániát, akiknek szerettei elestek az 1989. decemberi lövöldözésekben. Február 23-án 17 áldozat családjának ítélt meg kártérítést az EJEB. A December 21. Egyesület szerint további mintegy 200 panasz elbírálása van folyamatban az Emberi Jogok Európai Bíróságán."
["post_title"]=>
string(41) "Kártérítés a forradalom áldozatainak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "karterites-a-forradalom-aldozatainak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-12 12:21:40"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-12 10:21:40"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=127115"
["menu_order"]=>
int(37817)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39099)
["max_num_pages"]=>
int(3259)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "bbfddf997d3b2414160bd8d07edab628"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:18ffc8c7d1a52af53f3bb2d03fef040b"
}