Jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság Gabriel Berca volt belügyminisztert befolyással való üzérkedés miatt. (tovább…)
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Csíki Szabolcs csíkdelnei római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Bukarestben, a Petőfi Házban is bemutatták április 22-én a Csak szívünkben nem száll az idő – Életúton Tamás Gáborral című könyvet, amely az 1970-es években Svédországba disszidált dalénekes életéről szól. A kötetet a szerző, Szucher Ervin marosvásárhelyi újságíró és Tamás Gábor mutatta be, aki egy rövid koncerttel is megörvendeztette a fővárosi magyarokat.
Ez azért volt rendkívüli esemény, mert ez volt Tamás Gábor első bukaresti koncertje, noha a főváros fontos szerepet játszott a dalénekes életében. Tamás Gábor itt fejezte be egyetemi tanulmányait, és zenei szerkesztőként dolgozott a Bukaresti Rádiónak, valamint a Román Televízió Magyar Adásának.
Ezekről az esztendőkről, az itt megismert emberekről, de a kolozsvári évekről is kérdezte Borbély Tamás a népszerű dalénekest, aki kedvenc dalairól, a róla szóló könyv történetéről és annak fogadtatásáról is mesélt. A következőkben a Tamás Gábor dalénekessel és Szucher Ervin újságíróval készült interjút hallják, tartsanak velünk!
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke - közölte az RMDSZ. A román sajtó, köztük az Antena 1 televízió híradója, az Observatornews úgy tudja, hogy Takács Csaba egy balesetben hunyt el a Kolozs megyei Szilkeréken, ahol egy traktor ismeretlen körülmények között maga alá temette, a helyszínre kiérkezett tűzoltók és orvosok már nem tudták megmenteni.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke oldalán úgy fogalmazott: felfoghatatlan mondat, hiszen sose gondolt arra, hogy „a romániai magyar közösség szíve leáll”. Úgy fogalmazott: „Takács Csaba nagy idők nagy tanúja, a történelem alakítója, az RMDSZ örökös ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány elnöke, és mégis leginkább a közösség szíve, a Szövetség lelkiismerete volt. Örök társunk volt a küzdelemben (…) Ez a szív sokszor dobbant értünk. Dobbant helyettünk is, amikor elfáradtunk. És dobognia kell tovább bennünk, mert sok munka vár még erre a közösségre. Amit ő elkezdett, azt folytatnunk kell” - olvasható Kelemen Hunor bejegyzésében.
Takács Csaba 1955-ben született, parlamenti képviselő volt az 1990-es évek első felében, de igazán maradandót az RMDSZ második embereként, ügyvezető elnökként alkotott, hiszen az ő érdeme is, hogy az RMDSZ-nek több mint három évtizeden át sikerült megmaradnia a romániai magyarság mérvadó és egységes érdekképviseletének. Számos munkatársa úgy vallott róla megrendülten a közösségi médiában, hogy neki köszönhetően sikerült rendet tartani az RMDSZ-ben. A vele dolgozók úgy fogalmaztak: mindig lehetett rá számítani, nagy munkabírásával rendszerint kivívta munkatársai tiszteletét. Igazi háttérember volt, aki kerülte a nyilvános szereplést, de munkájával lehetővé tette, hogy az RMDSZ sokrétű munkája és a Communitas Alapítvány tevékenysége gördülékeny és hatékony legyen. Az RMDSZ tavaly tüntette ki a 70. életévének betöltése alkalmából. Az RMDSZ saját halottjának tekinti Takács Csabát.
" ["post_title"]=> string(56) "Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "elhunyt-takacs-csaba-az-rmdsz-volt-ugyvezeto-elnoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-05-01 23:27:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-05-01 20:27:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(93) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/05/01/elhunyt-takacs-csaba-az-rmdsz-volt-ugyvezeto-elnoke/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3645 (24) { ["ID"]=> int(462345) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-05-01 13:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-05-01 10:00:00" ["post_content"]=> string(2821) "Mai rendhagyó adásunk első felében interjúkat hallhatnak az erdélyi magyarság sorsát meghatározó két egyházi személyiségről, Márton Áronról, Erdély egykori nagy katolikus püspökéről, illetve Balázs Ferenc unitárius lelkészről, íróról és közösségszervezőről.
A román parlament Márton Áron-emlékévvé nyilvánította az idei esztendőt, amikor számos program várható, amelyek a nagy katolikus püspök személyére, hitvallására, példamutatására és tanítására kívánják felhívni a figyelmet. Ezen programok sorát gazdagítja a csíkszeredai Székelyföld folyóirat, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a kolozsvári Verbum Kiadó által „Istenien egyszerű!” mottóval meghirdetett alkotópályázat, amely a fiataloknak szól. A pályázat mottója egy idézet Márton Árontól. A felhívásban szereplő kérdések sora gondolkodásra kívánja késztetni a fiatalokat, akik június 15-éig jelentkezhetnek pályamunkáikkal. Erről az alkotópályázatról Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumot irányító önkéntese nyilatkozott Rácz Évának, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének.
A Magyar Unitárius Egyház március végén nyitotta meg „Balázs Ferenc 125 éve kortársunk” címmel az egykori mészkői unitárius lelkésznek szentelt emlékévet. Az 1901-ben Kolozsváron született és mindössze 36 évesen elhunyt Balázs Ferenc hat éven át szolgált Mészkőn. Az emlékév keretében legalább tizenegy szempontból lehet kutatni, értékelni és továbbgondolni mindazt, amit lelkészként, közösségszervezőként, teológusként és íróként örökül hagyott. A két világháború közti Aranyosszék talán legmarkánsabb figurája önreflexióra hangolt, makacs alkat volt, templomot javíttatott, iskolát bővített, cséplőgépet vásárolt, népfőiskolát működtetett. Közben mesét, verset, cikket írt. A nagyformátumú Balázs Ferencről Bálint Róbert Zoltán mészkői unitárius lelkész nyilatkozott Rostás Péter Istvánnak, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének a Tetőteraszban. Ebből az interjúból hallhatnak részletet.

Mai egyházi műsorunkban Csíki Szabolcs csíkdelnei római katolikus plébános elmélkedését hallják.

Jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság Gabriel Berca volt belügyminisztert befolyással való üzérkedés miatt. (tovább…)
Continue ReadingA robbanásban egy személy vesztette életét. A rendőrség tájékoztatása szerint az autó a német főváros Charlottenburg nevű városrészében egy forgalmas úton haladt reggel, amikor működésbe lépett a robbanószerkezet. (tovább…)
Continue ReadingA legalább egy éve Magyarországon élő román állampolgárok erdélyi cégalapítására írt ki pályázatot a nagyváradi székhelyű Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) és az illyefalvi LAM Alapítvány ? közölte ma Nagy Tímea projektmenedzser az MTI-vel. (tovább…)
Continue ReadingErről a Ferenc pápa vezette keddi vatikáni bíborosi tanácskozás (konzisztórium) döntött. A szertartást a római Szent Péter téren tartják majd. (tovább…)
Continue ReadingMa este hét órától a Rádiótársaság koncerttermében tartanak koncertet Mihály királyra emlékezve. Vezényel Cristian Mandeal, énekel Cristina Grigora? szoprán és…
Continue ReadingMai adásunk vendége Hegyi Johanna kolozsvári kiképző pszichoterapeuta, szupervízor, a Romániai Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület elnöke, akivel szimbólumterápiáról beszélgetünk.
Continue ReadingAz iráni nukleáris programról megkötött megállapodás felrúgása rendkívül rossz jelzés lenne azok számára, akik bíznak a Koreai-félszigeten kialakult válság rendezésében – figyelmeztetett ma Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz parlament felsőházában. (tovább…)
Continue ReadingTovább lehet lépni az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló egyeztetések második szakaszára, a távozás legfontosabb feltételeiről ugyanis megfelelő előrelépés történt a felek között – mondták ki ma brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői. (tovább…)
Continue Reading
Marosvásárhelyi művészházaspár, Hunyadi Mária és Hunyadi László közös tárlata nyílt meg március 2-án a bukaresti Balassi Intézetben. A Küküllődombón született, 82 éves Hunyadi László a kortárs erdélyi szobrászat meghatározó egyénisége. Megformált alakjai méltóságteljesek, rendkívül finoman megoldott szép arcok, amelyek mély érzelmekről, nagy intelligenciáról árulkodnak. Felesége, az 1945-ben Lupényban született Hunyadi Mária textilművész keleti és norvég csomózásos technikával készült munkái pedig a klasszikus szépségideál jegyében fogantak. Faliszőnyegeiről ablakokba, keretekbe helyezett inda-hajlékony nőalakok néznek ránk, kiállításlátogatókra. (tovább…)
Continue ReadingJövő év március 18-ra írta ki ma az elnökválasztás időpontját az orosz parlament felsőháza. (tovább…)
Continue ReadingÚtjára indították az európai és az orosz űrügynökség, az ESA és a Roszkozmosz első közös Mars-expedícióját ma a kazahsztáni Bajkonurból.…
Continue ReadingA műsor témái: Három napos gyász van Romániában Mihály király elhunyta alkalmából. Bár még van néhány hónap a magyarországi választásokig,…
Continue ReadingA szimbólum a legáltalánosabb értelemben vett jel, amelyhez egy bizonyos jelentés kapcsolódik. Kulcsfogalom az antropológiában és a pszichoanalízisben is.
Jung szerint az emberi psziché legmélyebb rétegében vannak az olyan ősi képzetek, amelyeket az emberi tapasztalat formált évezredek alatt. Ezeket az ősi szimbólumokat nevezik archetípusoknak. Ezek képek és érzelmek egyszerre, pszichikus energiát alkotnak együttesen ? olvashatjuk Prágay Bernadett Rítusok és szimbólumok a mindennapokban című tanulmányában.
A szimbólumterápia a relaxációs alapgyakorlatokra építve, megváltozott tudatállapotot létrehozva, sajátos belső képek segítségével tárja fel a mély lelki tartalmakat. A belső képekkel történő munka teszi lehetővé az egyén számára a probléma pontosabb megértését, megfelelő megoldását és eredményeinek, hatásainak integrálását, ezzel pedig egy új lelki egyensúly létrehozását. Így érhető el, hogy a probléma akadály helyett a személyiség fejlődését, a növekedést, és a kiteljesedést szolgálja az egyén számára.
[caption id="attachment_119135" align="alignleft" width="545"]
Hegyi Johanna, pszichoterapeuta[/caption]
A mai félórában kiderítjük, hogy mi a szimbólumok szerepe a pszichoterápiában, és milyen módon segítenek eligazodni a hétköznapi valóságban? Milyen látásmódot kíván a jelképes értelem megfejtése? De mindezek előtt bemutatkozik vendégünk, Hegyi Johanna, aki elsősorban a munkájáról szól.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/03/2016-03-16-ns.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/03/2016-03-16-ns.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(59) "Mi a szimbólumok szerepe a pszichoterápiában? (1. rész)" ["post_excerpt"]=> string(206) "Mai adásunk vendége Hegyi Johanna kolozsvári kiképző pszichoterapeuta, szupervízor, a Romániai Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület elnöke, akivel szimbólumterápiáról beszélgetünk." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "szimbolumterapia-1-resz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-16 15:20:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-16 13:20:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=119125" ["menu_order"]=> int(37235) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(306716) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-15 15:52:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:52:59" ["post_content"]=> string(796) "Az iráni nukleáris programról megkötött megállapodás felrúgása rendkívül rossz jelzés lenne azok számára, akik bíznak a Koreai-félszigeten kialakult válság rendezésében - figyelmeztetett ma Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz parlament felsőházában. Hangsúlyozta, hogy minden olyan forgatókönyv, amely katonai fellépéssel számol Észak-Korea ellen, katasztrófához vezetne. A koreai válságról mára virradó éjszaka folyamán telefonon tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök. Igor Morgulov orosz külügyminiszter-helyettes az Interfax hírügynökség jelentése szerint ma közölte, hogy Moszkva nem hajlandó új szankciókat elfogadni, amelyek megfojtanák az észak-koreai gazdaságot. (MTI)" ["post_title"]=> string(68) "Az iráni atomalku felrúgása ártana az észak-koreai rendezésnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "az-irani-atomalku-felrugasa-artana-az-eszak-koreai-rendezesnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-15 15:52:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:52:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=306716" ["menu_order"]=> int(37236) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(306696) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-15 15:52:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:52:41" ["post_content"]=> string(508) "Tovább lehet lépni az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló egyeztetések második szakaszára, a távozás legfontosabb feltételeiről ugyanis megfelelő előrelépés történt a felek között - mondták ki ma brüsszeli találkozójukon a brit kilépés után bennmaradó tagállamok vezetői. A huszonhetek döntéséről Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke számolt be a Twitteren, üzenetében egyúttal gratulálva Theresa May brit kormányfőnek. (MTI)" ["post_title"]=> string(64) "Tovább lehet lépni a Brexit-tárgyalások második szakaszára" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(58) "tovabb-lehet-lepni-a-brexit-targyalasok-masodik-szakaszara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-15 15:52:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:52:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=306696" ["menu_order"]=> int(37238) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(118445) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-15 14:01:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-15 12:01:18" ["post_content"]=> string(2879) "Marosvásárhelyi művészházaspár, Hunyadi Mária és Hunyadi László közös tárlata nyílt meg március 2-án a bukaresti Balassi Intézetben. A Küküllődombón született, 82 éves Hunyadi László a kortárs erdélyi szobrászat meghatározó egyénisége. Megformált alakjai méltóságteljesek, rendkívül finoman megoldott szép arcok, amelyek mély érzelmekről, nagy intelligenciáról árulkodnak. Felesége, az 1945-ben Lupényban született Hunyadi Mária textilművész keleti és norvég csomózásos technikával készült munkái pedig a klasszikus szépségideál jegyében fogantak. Faliszőnyegeiről ablakokba, keretekbe helyezett inda-hajlékony nőalakok néznek ránk, kiállításlátogatókra. A március 25-ig megtekinthető bukaresti tárlatot Mircia Dumitrescu akadémikus, grafikus, festő- és szobrászművész, illetve felesége, dr. Orbán Anna Mária egyetemi előadó, textilművész nyitotta meg. Adásunkban a marosvásárhelyi művészházaspár mellett Hunyadi Mária két egykori, jelenleg a román fővárosban élő és alkotó tanítványát is megszólaltatjuk. Tartsanak velünk: [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/03/Mozaik486_2016-03-15_HunyadiLaszlo_HunyadiMaria.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/03/Mozaik486_2016-03-15_HunyadiLaszlo_HunyadiMaria.ogg"][/audio] Hunyadi László szobrászművész 1933-ban született Küküllődombón. Marosvásárhelyen végezte a Művészeti Középiskolát, 1959-ben fejezte be szobrászati tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei Bandi Dezső, Izsák Márton, Ion Irimescu, Kós András, Vetró Artúr és Szervátiusz Jenő voltak. Dolgozott a marosvásárhelyi Állami Bábszínháznál, majd a Művészeti Középiskola tanára volt, 1978-tól pedig szabadfoglalkozású. Készít fa- és fémszobrokat, fémdomborításokat, használati és díszítő jellegű iparművészeti tárgyakat, ékszereket. Plakettjeit, térszobrai a magyar kultúra nagyjait ábrázolja. 2005-ben a Magyar Művészeti Akadémia Koller-díjjal tüntette ki, 2009-ben Magyar Örökség-díjat kap és Marosvásárhely díszpolgára címet. Hunyadi Mária textilművész Lupényban született 1945-ben. A bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolán tanult 1965?1967 között, majd 1967?1971-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. 1971-től a marosvásárhelyi Művészeti Középiskola tanára volt nyugdíjazásáig. Faliszőnyegeit keleti és norvég csomózásos technikával készíti. Számos egyéni tárlaton mutatkozott be, a csoportos kiállítások állandó résztvevője. Szőnyegeivel több díjat is nyert. Munkái a klasszikus szépségideál jegyében fogantak. Sok tanítványa vált sikeres képzőművésszé. " ["post_title"]=> string(103) "Üzenetek fémben, kőben és textilben - Hunyadi Mária és Hunyadi László kiállítása Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "uzenetek-femben-koben-es-textilben-hunyadi-maria-es-hunyadi-laszlo-kiallitasa-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-15 14:07:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-15 12:07:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=118445" ["menu_order"]=> int(37239) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3651 (24) { ["ID"]=> int(306676) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-15 15:52:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:52:13" ["post_content"]=> string(900) "Jövő év március 18-ra írta ki ma az elnökválasztás időpontját az orosz parlament felsőháza. A választási kampány kezdete a ház alkotmányjogi tanácsának elnöke szerint hétfőre, december 18-ra várható. A pártok a kampánystart után tartják majd meg választási kongresszusaikat, a független jelöltek pedig - Vlagyimir Putyin elnök ebben a minőségben indul - szintén ekkortól hívhatják össze támogató csoportjaik ülését. Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke a fels?házban kijelentette, hogy az elnöki posztra a jelenlegi állás szerint legkevesebb 23-an pályáznak. Hozzátette, hogy a független jelöltek hivatalos bejegyeztetéséhez 300 ezer, a pártjelöltekéhez pedig 100 ezer aláírás szükséges. A közvélemény-kutatások szerint a márciusi választás abszolút esélyese a hivatalban lévő elnök." ["post_title"]=> string(23) "Orosz elnökválasztás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "orosz-elnokvalasztas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-15 15:52:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:52:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=306676" ["menu_order"]=> int(37240) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3650 (24) { ["ID"]=> int(118285) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2016-03-14 14:09:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-03-14 12:09:33" ["post_content"]=> string(405) "Útjára indították az európai és az orosz űrügynökség, az ESA és a Roszkozmosz első közös Mars-expedícióját ma a kazahsztáni Bajkonurból. Az ExoMars űrszondát és a Schiaparelli leszállóegységet egy orosz Proton hordozórakéta fedélzetén bocsátották fel.Az ExoMars az élet jelei után kutat majd a "vörös bolygón". A szonda útja a Marsig hét hónapig tart majd. " ["post_title"]=> string(29) "Elindult az ExoMars űrszonda" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "elindult-az-exomars-urszonda" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-03-14 14:09:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-03-14 12:09:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=118285" ["menu_order"]=> int(37243) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3649 (24) { ["ID"]=> int(306626) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-15 16:30:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 13:30:20" ["post_content"]=> string(565) "A műsor témái:Három napos gyász van Romániában Mihály király elhunyta alkalmából.
Bár még van néhány hónap a magyarországi választásokig, máris gőzerővel folyik a kampány és nem is mindig a legtisztább eszközökkel.
Mélyülni látszanak az ellentétek az Európai Unió és az Egyesült Államok között.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/VER-15-12-2017-VINERI.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/12/VER-15-12-2017-VINERI.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(15) "Osztom az észt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(17) "osztom-az-eszt-20" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-22 13:51:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-22 10:51:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=306626" ["menu_order"]=> int(37244) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3507 (24) { ["ID"]=> int(306776) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-12-15 15:54:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:54:51" ["post_content"]=> string(1336) "Jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság Gabriel Berca volt belügyminisztert befolyással való üzérkedés miatt. A bákói ítélőtábla első fokon hároméves szabadságvesztést szabott ki rá, a Legfelsőbb Bíróság azonban ezt egy évvel csökkentette. Ugyanebben az ügyben Mihai Banu volt képviselőt három és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, szintén befolyással való üzérkedés miatt. Az ítélet részeként elrendelték 92.500 euró elkobzását Gabriel Berca és Mihai Banu vagyonából. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség szerint 2010 áprilisa és 2012 januárja között Gabriel Berca - Mihai Banu közvetítésével - 185.000 eurót kért és kapott Viorel Rusu üzletembertől, hogy szenátorként és a Demokrata Liberális Párt (PDL) Bákó megyei szervezetének elnökeként közbenjárjon az illetékes minisztereknél annak érdekében, hogy utaljanak ki egy bizonyos összeget egy Bákó megyei község polgármesteri hivatalának. Az önkormányzatnak ebből a pénzből kellett kifizetnie az üzletember cége által végzett építési munkálatok díját, mintegy 5,6 millió lejt. Ugyanebben az időszakban Mihai Banu összesen 220.000 eurót kért és kapott Viorel Rusutól - állítja a DNA." ["post_title"]=> string(54) "Két év börtönbüntetés a volt belügyminiszternek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "ket-ev-bortonbuntetes-a-volt-belugyminiszternek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-12-15 15:54:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-12-15 12:54:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=306776" ["menu_order"]=> int(37230) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38446) ["max_num_pages"]=> int(3204) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "ecee025458d7855578d790073aac62b6" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:465b5f73fc09a3357323f50f61f52ae5" }