Autonómiapárti határozat elfogadását kérte a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága azoktól az önkormányzatoktól, amelyek ezt nem tették meg eddig. A júniusi választásokon megújult székelyföldi önkormányzatokhoz intézett felhívás szerint a 153 önkormányzatból eddig 62 nyilvánította ki az általa képviselt közösség autonómiaigényét. Ezek testületi határozatot hoztak arról, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, amely a Székelyföld nevet viseli, és amely számára törvény szavatolja az autonómiát, illetve azt, hogy területén az állam nyelve mellett a magyar is hivatalos nyelv.

Az SZNT arra kérte a határozatot még el nem fogadó önkormányzatokat, hogy ne tekintsék ez ügyben irányadónak a román kormány székelyföldi megbízottjainak, a prefektusoknak a határozatok elleni kijelentéseit.

A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága ugyanakkor levélben kérte fel a székelyföldi polgármestereket és önkormányzatokat, hogy forduljanak beadvánnyal az Európa Tanács Helyi és Regionális Kongresszusának monitoringbizottságához a román zászlótörvénnyel kapcsolatban.