Ma van az érettségi utolsó napja. A végzősök a szakjuknak megfelelő választható tantárgyból írásbeliztek.
Continue Reading
A képviselőház és a szenátus ma délelőtti együttes ülésén ismerteti a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR). A Tönkretették az országot, és most a románokkal fizettetik ki a számlát - kifelé az álszent kormánnyal! című indítvány az ellenzék válasza arra, hogy a Bolojan-kabinet hétfőn felelősséget vállalt a parlamentben az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezetért.
Az eljárás lebonyolításához a parlament rendkívüli ülésszakát meghosszabbították július 14-ig, amikor megvitatják és szavazásra bocsátják az AUR, az SOS Románia és a Fiatal Emberek Pártjának (POT) frakciói által aláírt indítványt. Az aláírók szerint a kormány “a törvényes hatalmat bitorolva megcsúfolta a választói akaratot”, és ezért “el kell tűnnie a hazug és mérgező propagandagépezetével együtt”.
Az indítvány számba veszi a 2019 utáni kormányok intézkedéseit. A Bolojan-kabinet deficitcsökkentő csomagjáról megállapítja: egyetlen célja, hogy zavartalanul folytatódjon a közpénzek pazarlása.
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a sikeresen képességvizsgázó nyolcadikosok aránya - derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
Az oktatási minisztérium közleménye szerint az előzetes eredményekhez képest 122-vel több diák átlaga haladja meg az átmenő jegyet. A tavalyi képességvizsgákon 74,5 százalék volt a legkevesebb 5-ös átlagot elérő nyolcadikosok aránya.
Idén nőtt a 10-es médiájú diákok száma is, a tavalyi 75-ről 85-re.
Az idei képességfelmérőn 95,6 százalékos volt a részvétel a vizsgákon.
A pénzügyiminisztérium székhelye előtt tüntetnek csütörtökön a Szolidaritás Pénzügyi Szakszervezeti Szövetség tagjai a deficitcsökkentő csomag ellen, amelyért hétfőn felelősséget vállalt a kormány a parlamentben - közölte az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A BNS a napokban döntött a hozzájuk tartozó szakszervezetek és szövetségek tiltakozásainak menetrendjéről, illetve arról, hogy videókampányt indítanak a közösségi oldalakon a megszorító intézkedések hatásairól. Az elfogadott menetrend szerint minden csütörtökön 10 és 12 óra között tüntetést szerveznek azoknál a közintézménynél, ahol a BNS-nek szakszervezeti tagjai vannak, az első sztrájkőrséget pedig a pénzügyminisztérium előtt tartják. Erre a megmozdulásra más szakszervezeti szövetségek tagjait is meghívták.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn, július 7-én aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy külföldiek ne csak a rendkívüli állapot vagy a hadiállapot idején, hanem a mozgósítás idején is szolgálhassanak az orosz hadseregben-adja hírül az Euronews.
Moszkva katonai toborzási törekvéseinek kiterjesztése érdekében a Kreml ezentúl azt is lehetővé teszi, hogy a korhatárt elért képzett szakemberek szerződést kössenek az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálattal (SVR), a Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB) vagy más állambiztonsági szervekkel.Hétfőig a külföldiek csak rendkívüli állapot vagy hadiállapot idején szolgálhattak az orosz hadseregben, amelyet Moszkva a három és fél évvel ezelőtti teljes körű ukrajnai inváziója ellenére sem hirdetett ki.
Továbbra is érvényben van Putyin 2022 szeptemberében kiadott részleges mozgósítási rendelete, amely több mint 261 ezer orosz kivándorlását volt hivatott ellensúlyozni.Március végén a Kreml bejelentette a hagyományos tavaszi sorozást, melynek keretei között 160 000, 14 év feletti férfit hívott be.
A képviselőház és a szenátus ma délelőtti együttes ülésén ismerteti a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR). A Tönkretették az országot, és most a románokkal fizettetik ki a számlát - kifelé az álszent kormánnyal! című indítvány az ellenzék válasza arra, hogy a Bolojan-kabinet hétfőn felelősséget vállalt a parlamentben az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezetért.
Az eljárás lebonyolításához a parlament rendkívüli ülésszakát meghosszabbították július 14-ig, amikor megvitatják és szavazásra bocsátják az AUR, az SOS Románia és a Fiatal Emberek Pártjának (POT) frakciói által aláírt indítványt. Az aláírók szerint a kormány “a törvényes hatalmat bitorolva megcsúfolta a választói akaratot”, és ezért “el kell tűnnie a hazug és mérgező propagandagépezetével együtt”.
Az indítvány számba veszi a 2019 utáni kormányok intézkedéseit. A Bolojan-kabinet deficitcsökkentő csomagjáról megállapítja: egyetlen célja, hogy zavartalanul folytatódjon a közpénzek pazarlása.
Ma van az érettségi utolsó napja. A végzősök a szakjuknak megfelelő választható tantárgyból írásbeliztek.
Continue ReadingA Versenytanács 2012-ben összesen 880 millió lej bírságot szabott ki a Petromra, az osztrák OMV-re, a Rompetrol Downstreamre, a Molra, az orosz Lukoilra és az olasz ENI-re amiatt, hogy a vállalatok megsértették a versenyjogi szabályokat azáltal, hogy közös megállapodás alapján kivontak a piacról egy bizonyos fajta üzemanyagot 2008-ban.
Continue ReadingA Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a csíkszeredai önkormányzat autonómiapárti határozatát ? közölte tegnap a Mediafax. A táblabíróság az indoklásában arra hivatkozott, hogy a csíkszeredai városi tanács túllépte a hatáskörét, amikor olyan döntést hozott, amely 153 település területi közigazgatási hovatartozására vonatkozik.
Continue ReadingNéhány hónapot vesz igénybe a magyar-szerb határra tervezett ideiglenes határzár kiépítése – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma reggel az M1 aktuális csatorna műsorában. (tovább…)
Continue ReadingEbből négy a gépkocsiknak, négy a kamionoknak és kettő az autóbuszoknak van fenntartva. (tovább…)
Continue ReadingA Balassi Intézet ? Bukaresti Magyar Intézete másfél éve indította el Erdély másfél évszázadát feldolgozó történelmi előadássorozatát, melynek célja törleszteni a magyar történetírásnak azon régi adósságát, hogy a szomszédos népek nyelvén, az adott ország közegében szervezzen tudományos párbeszédet. (tovább…)
Continue ReadingAlekszisz Ciprasz görög kormányfő keddi ajánlatát ? amely szerint Athén kész lenne elfogadni a hitelezők legtöbb feltételét ? Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezetője nem kommentálta. (tovább…)
Continue ReadingChristine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója megfontoltabb hozzáállást szorgalmazott a megállapodás elérése érdekében az Athén és hitelezői között folyó tárgyalásokon, és hangsúlyozta: csak akkor lenne érdemes a görög adósság egy részének elengedéséről beszélni, ha az ország vezetése előbb belekezd a hitelezők által megkövetelt reformok végrehajtásába. (tovább…)
Continue ReadingDacian Cioloş volt mezőgazdasági biztos tegnaptól Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének csapatába került, mint különleges élelmiszerbiztonsági tanácsos. Indoklásában Junker azt mondta, azért esett a választás Dacian Cioloşra, mert ez utóbbi elegendő tapasztalattal és felkészültséggel rendelkezik ahhoz, hogy új tisztségében jó munkát végezhessen. (tovább…)
Continue ReadingBukarest, nem Budapest! ? ezzel a jelszóval indított tájékoztató kampányt Románia, hogy véget vessen a két főváros összetévesztésének. A két fővárost gyakran összetévesztették a hírességek, például Michael Jackson, Lenny Kravitz, Ozzy Osbourne, az Iron Maiden, vagy a Metallica. 2012-ben az Atletic Bilbao nem kevesebb mint 400 szurkolója Budapestre utazott Bukarest helyett, hogy csapatát bíztassa az Európa Liga mérkőzésen. Az Iron Maiden bukaresti koncertjét pedig így kezdte: ?Köszöntelek, Budapest!? (tovább…)
Continue ReadingSoltenberg először Mircea Duşă védelmi miniszterrel, majd Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnökkel és Bogdan Aurescu külügyminiszterrel, végül Klaus Johannis államfővel találkozott a délelőtt folyamán. (tovább…)
Continue ReadingKlaus Johannis államfő tegnap több állami kitüntetés átadására vonatkozó rendeletet írt alá, ezek között kitüntetést kap a Kriterion Könyvkiadó is. Klaus Johannis a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki az 1970-ben kisebbségi könyvkiadóként alapított Kriteriont. (tovább…)
Continue ReadingMa van az érettségi utolsó napja. A végzősök a szakjuknak megfelelő választható tantárgyból írásbeliztek.
A reál szakosok a fizika, a kémia, a biológia és az informatika közül választottak, a humán osztályosok földrajzból, filozófiából, logikából, közgazdaságtanból, pszichológiából vagy szociológiából vizsgáztak.
A megmérettetés első eredményeit július 7-én, kedden teszik közzé. Ugyanakkor lehet az óvásokat is benyújtani, a végleges eredményeket július 10-én függesztik ki.
" ["post_title"]=> string(40) "Érettségi: fellélegezhetnek a diákok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "erettsegi-fellelegezhetnek-a-diakok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-03 14:47:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 11:47:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38175" ["menu_order"]=> int(33665) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#2970 (24) { ["ID"]=> int(38145) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-03 14:39:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 11:39:31" ["post_content"]=> string(712) "A Versenytanács 2012-ben összesen 880 millió lej bírságot szabott ki a Petromra, az osztrák OMV-re, a Rompetrol Downstreamre, a Molra, az orosz Lukoilra és az olasz ENI-re amiatt, hogy a vállalatok megsértették a versenyjogi szabályokat azáltal, hogy közös megállapodás alapján kivontak a piacról egy bizonyos fajta üzemanyagot 2008-ban.
A Mol Romániára kirótt bírságot a legfelső bíróság 80,2 tized millió lejről 64,2 tized millió lejre csökkentette, ugyanakkor az olajtársaság jogerősen elvesztette a pert, amelyet a bírság eltörléséért indított.
" ["post_title"]=> string(70) "Enyhítette a Mol Románia kartellbüntetését a legfelső bíróság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "enyhitettek-a-mol-romania-kartellbunteteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-03 14:40:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 11:40:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38145" ["menu_order"]=> int(33666) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3194 (24) { ["ID"]=> int(38105) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-03 14:36:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 11:36:03" ["post_content"]=> string(2186) "A Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a csíkszeredai önkormányzat autonómiapárti határozatát ? közölte tegnap a Mediafax. A táblabíróság az indoklásában arra hivatkozott, hogy a csíkszeredai városi tanács túllépte a hatáskörét, amikor olyan döntést hozott, amely 153 település területi közigazgatási hovatartozására vonatkozik.
A bíróság azt is megjegyezte, hogy az Európai Bizottság is elutasított két olyan európai polgári kezdeményezés bejegyzését, amelyek ?etnikai alapú régiók létrehozására vonatkoztak?.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére eddig 54 székelyföldi önkormányzat fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is. Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa arra figyelmeztetett, hogy a törvényesség őreként ezentúl is meg fogja támadni a közigazgatási bíróságon az autonómiapárti határozatokat, és immár a joggyakorlat is azt igazolja, hogy ?minden e tárgyban hozott határozat eleve el lesz utasítva?. A határozatokat az önkormányzatok az SZNT javaslatára több nemzetközi szervezetnek is eljuttatták.
Az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a monitoring bizottsága nem találta illetékesnek magát abban, hogy a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatairól döntsön, ezért az ügyet visszaadta a kongresszus állandó bizottságának.
Az SZNT azt követően kezdeményezte az autonómiapárti önkormányzati határozatok elfogadását, hogy a román kormány 2013-ban olyan régiósítási elképzelést mutatott be, amely Székelyföldet egy nagy román többségű régióba olvasztaná be.
" ["post_title"]=> string(54) "Hatálytalanították az autonómiapárti határozatot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hatalytalanitottak-az-autonomiaparti-hatarozatot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-03 14:47:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 11:47:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38105" ["menu_order"]=> int(33667) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#2955 (24) { ["ID"]=> int(37855) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-03 10:56:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 07:56:14" ["post_content"]=> string(851) "Néhány hónapot vesz igénybe a magyar-szerb határra tervezett ideiglenes határzár kiépítése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.Elmondta, hogy nyolc-tíz helyszínen egyszerre kezdődik majd el a munka, mégpedig azokon a területeken, amelyek a leginkább kitettek a bevándorlási nyomásnak, ?hogy világos legyen mindenki számára, az ilyen törvénysértő cselekedeteknek Magyarország gátat szab?. A két ország viszonyát nem árnyékolja be a határzár - mondta a miniszter. "Ez egy olyan kényszerintézkedés Magyarország részéről, amellyel megvédjük Magyarországot, és mint külső határ, megvédjük az Európai Uniót is" az elképesztő mértékű illegális bevándorlással szemben - érvelt Szijjártó Péter." ["post_title"]=> string(42) "Épül a kerítés a szerb-magyar határon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "epul-a-kerites-a-szerb-magyar-hataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-03 10:58:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 07:58:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37855" ["menu_order"]=> int(33668) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#2898 (24) { ["ID"]=> int(37725) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-03 10:54:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 07:54:30" ["post_content"]=> string(556) "Ebből négy a gépkocsiknak, négy a kamionoknak és kettő az autóbuszoknak van fenntartva. Az Arad-Pécska autópályát, valamint az új nagylaki határátkelőt július 11-én nyitják meg, ugyanakkor kapcsolják össze a magyarországi M43-as autópályával. Az összekapcsolt autópályát a román és a magyar miniszterelnök avatja fel. A Nagylak-Csanádpalota autópálya-határátkelő megnyitása nyomán Arad és Temesvár lesz Románia első két nagyvárosa, amelyet bekapcsolnak az európai gyorsforgalmi úthálózatba." ["post_title"]=> string(73) "Tíz sávos az új nagylaki határátkelő Romániából kivezető része" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "tiz-savos-az-uj-nagylaki-hataratkelo-romaniabol-kivezeto-resze" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-03 11:24:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 08:24:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37725" ["menu_order"]=> int(33669) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#2979 (24) { ["ID"]=> int(34155) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-02 15:31:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-02 12:31:59" ["post_content"]=> string(1207) "A Balassi Intézet ? Bukaresti Magyar Intézete másfél éve indította el Erdély másfél évszázadát feldolgozó történelmi előadássorozatát, melynek célja törleszteni a magyar történetírásnak azon régi adósságát, hogy a szomszédos népek nyelvén, az adott ország közegében szervezzen tudományos párbeszédet. A nyári szünet előtti utolsó történelmi előadás meghívottja Stefano Bottoni, történész az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos fő munkatársa volt, aki részt vett A kommunizmus bűneit elítélő bizottság ? a Tismăneanu-bizottság néven ismert testület ? munkájában is. Stefano Bottoni doktori dolgozatát a Magyar Autonóm Tartományról írta, amelyet 1952-ben hozták létre Sztálin utasítására, majd 1960-ban módosították területét és 1968-ban ? a területi-közigazgatási reform keretében ? végleg megszüntették. Az előadó, Stefano Bottonit kértünk fel román nyelvű előadásának összegzésére. [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/Bottoni-honlapra.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2015/06/Bottoni-honlapra.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(48) "Stefano Bottoni a Magyar Autonóm Tartományról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "stefano-bottoni-a-magyar-autonom-tartomanyrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-06-24 11:50:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-06-24 08:50:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=34155" ["menu_order"]=> int(33671) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#2967 (24) { ["ID"]=> int(37905) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-02 15:13:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-02 12:13:21" ["post_content"]=> string(597) "Alekszisz Ciprasz görög kormányfő keddi ajánlatát ? amely szerint Athén kész lenne elfogadni a hitelezők legtöbb feltételét ? Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezetője nem kommentálta.Ám Ciprasz tegnap, ? kevesebb mint egy nappal a korábbi követeléseiről lemondani látszó ajánlata után ? már arra buzdította a görögöket, hogy szavazzanak nemmel a vasárnap esedékes népszavazáson a nemzetközi hitelezők által Görögországnak kínált programra, mert az szerinte túlzott megszorításokat és így nagy társadalmi áldozatokat követelne." ["post_title"]=> string(32) "Ciprasz is bizonytalannak tűnik" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "ciprasz-is-bizonytalannak-tunik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-03 11:24:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 08:24:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37905" ["menu_order"]=> int(33672) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#2962 (24) { ["ID"]=> int(37875) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-02 15:12:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-02 12:12:32" ["post_content"]=> string(1551) "Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója megfontoltabb hozzáállást szorgalmazott a megállapodás elérése érdekében az Athén és hitelezői között folyó tárgyalásokon, és hangsúlyozta: csak akkor lenne érdemes a görög adósság egy részének elengedéséről beszélni, ha az ország vezetése előbb belekezd a hitelezők által megkövetelt reformok végrehajtásába. Lagarde Washingtonban a CNN amerikai hírtelevíziónak és a Reuters brit hírügynökségnek tegnap nyilatkozva azt hangsúlyozta: Athénnak minél előbb meg kell hoznia az IMF és az európai hitelezők ? az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank ? által kidolgozott programokban foglalt strukturális reformokat és fiskális kiigazítást, hogy fenntartható gazdasági és költségvetési pályára álljon. A Reutersnek az esetleges újabb részleges adósságelengedést lehetőségét firtató kérdésére pedig azt mondta: a jelenlegi helyzetben jobb lenne, ha erre csak azután kerülne sor, hogy Athén ?eltökélt lépést tesz a reformok irányába?.Az egyebek mellett adósságelengedést kérő, illetve több megkövetelt megszorító intézkedés elutasító radikális baloldali Sziriza párt vezette görög kormány tárgyalási taktikájával és szavahihetőségével kapcsolatban az IMF vezérigazgatója úgy fogalmazott: ?Nincs választásunk, hogy ki képvisel egy országot, és minden választott kormányt legitim partnernek tekintünk a tárgyalásokon?." ["post_title"]=> string(41) "Bizalmatlan az IMF görögökkel szemben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "bizalmatlan-az-imf-gorogokkel-szemben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-02 14:46:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-02 11:46:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37875" ["menu_order"]=> int(33673) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3095 (24) { ["ID"]=> int(37805) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-02 15:09:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-02 12:09:36" ["post_content"]=> string(821) "Dacian Cioloş volt mezőgazdasági biztos tegnaptól Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének csapatába került, mint különleges élelmiszerbiztonsági tanácsos. Indoklásában Junker azt mondta, azért esett a választás Dacian Cioloşra, mert ez utóbbi elegendő tapasztalattal és felkészültséggel rendelkezik ahhoz, hogy új tisztségében jó munkát végezhessen. Az Európai Bizottság elnöke hozzátette az Európai Unió számára egyre nagyobb kihívást jelent az, hogy a világszinten felmerülő élelmezési kríziseket, az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos problémákat hatékonyan kezelni tudja. Jean-Claude Juncker azt is elmondta, Dacian Cioloş szoros kapcsolatot ápol majd, és együttműködik az Európai Bizottság elnöki tanácsosainak csapatával." ["post_title"]=> string(65) "Az Európai Bizottság elnökének tanácsosa lett Dacian Cioloş" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "az-europai-bizottsag-elnokenek-tanacsosa-lett-dacian-ciolos" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-03 11:00:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 08:00:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37805" ["menu_order"]=> int(33674) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3096 (24) { ["ID"]=> int(37825) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-02 15:10:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-02 12:10:13" ["post_content"]=> string(987) "Bukarest, nem Budapest! ? ezzel a jelszóval indított tájékoztató kampányt Románia, hogy véget vessen a két főváros összetévesztésének. A két fővárost gyakran összetévesztették a hírességek, például Michael Jackson, Lenny Kravitz, Ozzy Osbourne, az Iron Maiden, vagy a Metallica. 2012-ben az Atletic Bilbao nem kevesebb mint 400 szurkolója Budapestre utazott Bukarest helyett, hogy csapatát bíztassa az Európa Liga mérkőzésen. Az Iron Maiden bukaresti koncertjét pedig így kezdte: ?Köszöntelek, Budapest!? A bucharestnotbudapest.com című internetes oldal számba veszi azokat a művészeket, akik összetévesztették a két fővárost, illetve a honlap látogatói számára lehetővé teszi, hogy megosszák a két főváros összetévesztésére vonatkozó történetüket. A kampányban részt vesz Magyarország is, a Liszt Ferenc, azaz a ferihegyi Nemzetközi Repülőtéren óriásfeliratokat helyeztek el ezzel kapcsolatban." ["post_title"]=> string(22) "Bukarest, nem Budapest" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "bukarest-nem-budapest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-03 11:01:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 08:01:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37825" ["menu_order"]=> int(33675) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3097 (24) { ["ID"]=> int(37775) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-02 15:08:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-02 12:08:09" ["post_content"]=> string(521) "Soltenberg először Mircea Duşă védelmi miniszterrel, majd Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnökkel és Bogdan Aurescu külügyminiszterrel, végül Klaus Johannis államfővel találkozott a délelőtt folyamán. Ma délben Klaus Johannis államfő és a NATO-főtitkár közös sajtótájékoztatót tartottak. Stoltenberg januárban Brüsszelben találkozott Johannisszal, ekkor a hadsereg költségvetéséről, a deveselui rakétabázisról és Románia afganisztáni jelenlétéről tárgyaltak." ["post_title"]=> string(80) "Hivatalos látogatásra érkezett ma Bukarestbe Jens Stoltenberg NATO-főtitkár" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "hivatalos-latogatasra-erkezett-ma-bukarestbe-jens-stoltenberg-nato-fotitkar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-02 14:37:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-02 11:37:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37775" ["menu_order"]=> int(33676) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3098 (24) { ["ID"]=> int(37745) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-02 15:07:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-02 12:07:00" ["post_content"]=> string(795) "Klaus Johannis államfő tegnap több állami kitüntetés átadására vonatkozó rendeletet írt alá, ezek között kitüntetést kap a Kriterion Könyvkiadó is. Klaus Johannis a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki az 1970-ben kisebbségi könyvkiadóként alapított Kriteriont. Az államelnök indoklásában mindenekelőtt a kiadó által a román, magyar és más kultúrák közötti párbeszéd és kapcsolatok ápolását emelte ki, különös figyelmet szentelve annak, hogy a Kriterion könyvkiadó évtizedeken keresztül nem csak kiadta, hanem színvonalasan fordította is a román és magyar szerzőket, és ezáltal elősegítette a román és magyar kultúra közötti kölcsönhatást, egymás értékeink elfogadását, a párbeszédet." ["post_title"]=> string(53) "Állami kitüntetést kapott a Kriterion Könyvkiadó" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "allami-kituntetest-kapott-a-kriterion-konyvkiado" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-03 11:00:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 08:00:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=37745" ["menu_order"]=> int(33677) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#2978 (24) { ["ID"]=> int(38175) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-07-03 14:44:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 11:44:21" ["post_content"]=> string(691) "Ma van az érettségi utolsó napja. A végzősök a szakjuknak megfelelő választható tantárgyból írásbeliztek.
A reál szakosok a fizika, a kémia, a biológia és az informatika közül választottak, a humán osztályosok földrajzból, filozófiából, logikából, közgazdaságtanból, pszichológiából vagy szociológiából vizsgáztak.
A megmérettetés első eredményeit július 7-én, kedden teszik közzé. Ugyanakkor lehet az óvásokat is benyújtani, a végleges eredményeket július 10-én függesztik ki.
" ["post_title"]=> string(40) "Érettségi: fellélegezhetnek a diákok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "erettsegi-fellelegezhetnek-a-diakok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-07-03 14:47:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-07-03 11:47:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=38175" ["menu_order"]=> int(33665) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(35463) ["max_num_pages"]=> int(2956) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e3b1af2ce153f21356e7e61bbb7e9e02" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(84) "wp_query:61951030841b215724372163daadfcf7:0.16868600 17521351660.18799500 1752135166" }