Mai rendhagyó adásunk első felében interjúkat hallhatnak az erdélyi magyarság sorsát meghatározó két egyházi személyiségről, Márton Áronról, Erdély egykori nagy katolikus püspökéről, illetve Balázs Ferenc unitárius lelkészről, íróról és közösségszervezőről.
A román parlament Márton Áron-emlékévvé nyilvánította az idei esztendőt, amikor számos program várható, amelyek a nagy katolikus püspök személyére, hitvallására, példamutatására és tanítására kívánják felhívni a figyelmet. Ezen programok sorát gazdagítja a csíkszeredai Székelyföld folyóirat, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a kolozsvári Verbum Kiadó által „Istenien egyszerű!” mottóval meghirdetett alkotópályázat, amely a fiataloknak szól. A pályázat mottója egy idézet Márton Árontól. A felhívásban szereplő kérdések sora gondolkodásra kívánja késztetni a fiatalokat, akik június 15-éig jelentkezhetnek pályamunkáikkal. Erről az alkotópályázatról Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumot irányító önkéntese nyilatkozott Rácz Évának, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének.
A Magyar Unitárius Egyház március végén nyitotta meg „Balázs Ferenc 125 éve kortársunk” címmel az egykori mészkői unitárius lelkésznek szentelt emlékévet. Az 1901-ben Kolozsváron született és mindössze 36 évesen elhunyt Balázs Ferenc hat éven át szolgált Mészkőn. Az emlékév keretében legalább tizenegy szempontból lehet kutatni, értékelni és továbbgondolni mindazt, amit lelkészként, közösségszervezőként, teológusként és íróként örökül hagyott. A két világháború közti Aranyosszék talán legmarkánsabb figurája önreflexióra hangolt, makacs alkat volt, templomot javíttatott, iskolát bővített, cséplőgépet vásárolt, népfőiskolát működtetett. Közben mesét, verset, cikket írt. A nagyformátumú Balázs Ferencről Bálint Róbert Zoltán mészkői unitárius lelkész nyilatkozott Rostás Péter Istvánnak, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének a Tetőteraszban. Ebből az interjúból hallhatnak részletet.
"
["post_title"]=>
string(130) "Márton Áron és Balázs Ferenc életpéldájára hívja fel a figyelmet a két egyházi személyiségnek szentelt idei emlékév"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(129) "marton-aron-es-balazs-ferenc-eletpeldajara-es-tanitasara-hivja-fel-a-figyelmet-a-ket-egyhazi-szemelyisegnek-szentelt-idei-emlekev"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2026-04-27 18:01:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2026-04-27 15:01:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=462345"
["menu_order"]=>
int(0)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3668 (24) {
["ID"]=>
int(462652)
["post_author"]=>
string(3) "234"
["post_date"]=>
string(19) "2026-05-01 10:30:00"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2026-05-01 07:30:00"
["post_content"]=>
string(1528) "
Mai műsorunkban a heti hírösszefoglalóban ismét a hazai belpolitikai válságról beszélünk, amely új szakaszába lépett. A PSD az AUR-ral együtt nyújtott be bizalmatlansági indítványt, ami gyökeresen megváltoztatja a politikai helyzetet a múlt héthez képest, hiszen közel kerültünk a kormánybuktatáshoz, illetve ahhoz a forgatókönyvhöz, mely szerint a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség, az AUR kerülhet hatalomra. Az egyik nagy ismeretlen ebben a történetben az, hogy a PSD-nek milyen haszna származik ebből az egész válságból, amit ők robbantottak ki. A gazdasági szereplők egyre nehezebben viselik a hazai politika szeszélyes és kiszámíthatatlan hangulatát, és számos gazdasági szereplő megkongatta a vészharangot arra figyelmeztetve, hogy ennek az újabb válságnak milyen súlyos következményei lehetnek.
A heti hírösszefoglaló után Szőcs Levente jelentkezik összefoglalóval arról, hogy Franciaország leválik az amerikai számítógépes rendszerekről, hogy visszaszerezze digitális szuverenitását.
Majd Garzó Ferenc olvassa fel a A győztesek önigazolása című jegyzetét.
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és 1 euró értéke elérte az 5 lej 14 banit.
Flavius Jakubowicz, a Romániai Bank- és Pénzügyi Elemzők Egyesületének elnöke szerint ez nem kizárólag a piac természetes mozgását jelzi, hanem több tényezőt tükröz, elsősorban a belső politikai bizonytalanságot, a költségvetési hiány nyomását, a magas inflációt, ami a háborús körülményeknek is betudható. Nincs egyensúly, a beruházók pedig jobban figyelnek Románia kockázataira - mondta a szakember.
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az intézmény közlése szerint a lakóépületekre kiadott építési engedélyek száma is 4,8 százalékkal csökkent 2025 első negyedévéhez képest.
Mai rendhagyó adásunk első felében interjúkat hallhatnak az erdélyi magyarság sorsát meghatározó két egyházi személyiségről, Márton Áronról, Erdély egykori nagy katolikus püspökéről, illetve Balázs Ferenc unitárius lelkészről, íróról és közösségszervezőről.
A román parlament Márton Áron-emlékévvé nyilvánította az idei esztendőt, amikor számos program várható, amelyek a nagy katolikus püspök személyére, hitvallására, példamutatására és tanítására kívánják felhívni a figyelmet. Ezen programok sorát gazdagítja a csíkszeredai Székelyföld folyóirat, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a kolozsvári Verbum Kiadó által „Istenien egyszerű!” mottóval meghirdetett alkotópályázat, amely a fiataloknak szól. A pályázat mottója egy idézet Márton Árontól. A felhívásban szereplő kérdések sora gondolkodásra kívánja késztetni a fiatalokat, akik június 15-éig jelentkezhetnek pályamunkáikkal. Erről az alkotópályázatról Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumot irányító önkéntese nyilatkozott Rácz Évának, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének.
A Magyar Unitárius Egyház március végén nyitotta meg „Balázs Ferenc 125 éve kortársunk” címmel az egykori mészkői unitárius lelkésznek szentelt emlékévet. Az 1901-ben Kolozsváron született és mindössze 36 évesen elhunyt Balázs Ferenc hat éven át szolgált Mészkőn. Az emlékév keretében legalább tizenegy szempontból lehet kutatni, értékelni és továbbgondolni mindazt, amit lelkészként, közösségszervezőként, teológusként és íróként örökül hagyott. A két világháború közti Aranyosszék talán legmarkánsabb figurája önreflexióra hangolt, makacs alkat volt, templomot javíttatott, iskolát bővített, cséplőgépet vásárolt, népfőiskolát működtetett. Közben mesét, verset, cikket írt. A nagyformátumú Balázs Ferencről Bálint Róbert Zoltán mészkői unitárius lelkész nyilatkozott Rostás Péter Istvánnak, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének a Tetőteraszban. Ebből az interjúból hallhatnak részletet.
Elítéli és a magyar közösséggel szembeni vérlázító provokációnak tartja a Székelyföldi Önkormányzati Tanács Mihai Tudose miniszterelnöknek a Realitatea hírtelevízióban elhangzott nyilatkozatát, miszerint ?akik kiteszik a székely zászlót, mellette fognak lógni.? ? olvasható testület közleményében. (tovább…)
Élelmiszerbiztonsági riasztást adott ki Románia a Lengyelországból származó Crazy Collection csokoládé bonbonra vonatkozóan.A termékben műanyagdarabokat találtak. A jelentést az Európai…
Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke szerint Mihai Tudose nem maradhat funkcióban kijelentése miatt: Románia miniszterelnökének kijelentései elfogadhatatlanok ? mondta Kelemen Hunor. (tovább…)
A légitársaság azt közölte, mivel a Zaventem repülőteret csak részlegesen nyitották meg, napi egy menettérti járatot indít Bukarestből Brüsszelbe. (tovább…)
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök újraválasztásáról kötött megállapodást a két legnagyobb katalán függetlenségi párt, az Együtt az Igenért és a…
Erről számolt be a magyar közszolgálati televízió híradója tegnap. Az M1 híradásából az derült ki, hogy Hajdú-Bihar megyében 13 településen kezdődött meg a műszaki határzár előkészítése. (tovább…)
Marosvásárhely életében már hagyományossá vált, hogy január 15-én a román kultúra napját, január 22-én pedig a magyar kultúra napját felolvasó maratonnal ünnepeljék a helybéliek. (tovább…)
Betiltották az angol nyelv tanítását Irán általános iskoláiban. Ali Hámenei az ország legfőbb vezetője szerint a korai nyelvtanulás lehetőséget ad a nyugati civilizációnak egy kulturális invázióra. Irán irányítója továbbá elmondta, hogy ezt a döntést nem az idegen nyelvek tanulása ellen hozták, hanem az idegen kultúrák népszerűsítésének megelőzésére. (tovább…)
Elvekből és nem politikai vagy választási számításokból kiindulva kell felújítani a decentralizációval és a regionalizációval kapcsolatos vitát ? jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu a Megyei Jogú Városok Egyesületének közgyűlésén. (tovább…)
object(WP_Query)#3671 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(462661)
[1]=>
int(462345)
[2]=>
int(462652)
[3]=>
int(462733)
[4]=>
int(462731)
}
["paged"]=>
int(2883)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(462345)
[1]=>
int(462652)
[2]=>
int(462661)
[3]=>
int(462731)
[4]=>
int(462733)
}
["paged"]=>
int(2883)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3610 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3609 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (462345,462652,462661,462731,462733) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 34584, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3611 (24) {
["ID"]=>
int(315466)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-12 14:51:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-12 11:51:05"
["post_content"]=>
string(1193) "Elítéli és a magyar közösséggel szembeni vérlázító provokációnak tartja a Székelyföldi Önkormányzati Tanács Mihai Tudose miniszterelnöknek a Realitatea hírtelevízióban elhangzott nyilatkozatát, miszerint ?akik kiteszik a székely zászlót, mellette fognak lógni.? ? olvasható testület közleményében. A székely zászló egy közösség regionális szimbóluma, használatának tiltása a 21. században nevetséges és abszurd, szembemegy a szabad önkifejezés legalapvetőbb jogával. A Székelyföldi Önkormányzati Tanács felszólítja Mihai Tudose miniszterelnököt, hogy kérjen bocsánatot a méltóságukban megbántott és fizikai mivoltukban megfenyegetett székelyföldi emberektől. A Tanács mélységes csalódottságát fejezi ki annak okán, hogy a miniszterelnök a centenárium évének kezdetén nem a nemzeti közösségek békés együttélésére és a történelmi viszályok és sérelmek feloldására tesz példaértékű felhívást, hanem a román közvéleményt a magyar emberek ellen hangolja, és a magyar emberek akasztását helyezi kilátásba ? olvasható a Székelyföldi Önkormányzati Tanács közleményében."
["post_title"]=>
string(87) "A Székelyföldi Önkormányzati tanács is tiltakozik a kormányfő nyilatkozata miatt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(80) "a-szekelyfoldi-onkormanyzati-tanacs-is-tiltakozik-a-kormanyfo-nyilatkozata-miatt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-12 14:51:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-12 11:51:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=315466"
["menu_order"]=>
int(36810)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3672 (24) {
["ID"]=>
int(124825)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-05 13:04:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:04:05"
["post_content"]=>
string(317) "Élelmiszerbiztonsági riasztást adott ki Románia a Lengyelországból származó Crazy Collection csokoládé bonbonra vonatkozóan.A termékben műanyagdarabokat találtak. A jelentést az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztórendszerében április elsejei dátummal jegyezték.
"
["post_title"]=>
string(27) "Műanyagdarabok a bonbonban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "muanyagdarabok-a-bonbonban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-05 13:04:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:04:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=124825"
["menu_order"]=>
int(36811)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3612 (24) {
["ID"]=>
int(314326)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-10 15:44:09"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-10 12:44:09"
["post_content"]=>
string(485) "Ma kezdődnek a felvételi vizsgák a rendőriskolákba. Az ügynöki és altiszti iskolákban január 20-ig tart a vizsgaidőszak. Több mint 2800 rendőrügynöki, csendőr-altiszti, tűzoltó-altiszti, illetve határrendészi helyet hirdettek meg. A vizsgát írásbeli, illetve pszichológiai teszt, gyakorlati rész és orvosi felmérő alkotja. Ma és holnap lehet beiratkozni a tanintézmények székhelyén. A kizáró jellegű próbák január 12-e és 18-a között zajlanak."
["post_title"]=>
string(47) "Megkezdődött a felvételi a rendőriskolákba"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "megkezdodott-a-felveteli-a-rendoriskolakba"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-10 15:44:09"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-10 12:44:09"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=314326"
["menu_order"]=>
int(36812)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3618 (24) {
["ID"]=>
int(124805)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-05 13:02:39"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:02:39"
["post_content"]=>
string(925) "Sajtóértesülések szerint Ana Costea munkaügyi miniszter és Achim Irimescu mezőgazdasági miniszer távozik majd a Cioloş-kormányból. Kormányzati források a Romania Tv-nek azt nyilatkozták, várhatóan nem meneszteni fogják a tárcavezetőket, hanem lemondanak tisztségükről. Ennek oka, hogy a kormányfő elégedetlen teljesítményükkel. A munkaügyi miniszter tevékenységét illetően Dacian Cioloş azt kifogásolja, ahogyan az egységes bértörvény kidolgozását vezette. A mezőgazdasági miniszternek az importcikkekről szóló nyilatkozatai miatt kell távoznia a kormányból. A napokban azt mondta, a Romániába érkező importárú rossz minőségű, gyakran lejárt szavatosságú termékek kerülnek a piacra, mivel külföldön tizedrendűnek tartják a román piacot. Emellett a miniszter azt is állította, Románia nem ellenőrzi megfelelően az importcikkeket."
["post_title"]=>
string(57) "Kormányátalakítás várható az ortodox Húsvét után"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(48) "kormanyatalakitas-varhato-az-ortodox-husvet-utan"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-05 13:02:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:02:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=124805"
["menu_order"]=>
int(36813)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3642 (24) {
["ID"]=>
int(315446)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-12 14:49:52"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-12 11:49:52"
["post_content"]=>
string(456) "Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke szerint Mihai Tudose nem maradhat funkcióban kijelentése miatt: Románia miniszterelnökének kijelentései elfogadhatatlanok ? mondta Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint az Európai Unióban nem maradhat tisztségében az a miniszterelnök, aki hasonlókat mond. A kormányfő bocsánatkéréssel tartozik, elvárom tőle, vonja vissza kijelentését ? hangsúlyozta a szövetségi elnök az RFI rádióban."
["post_title"]=>
string(33) "A kormányfőnek le kell mondania"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "a-kormanyfonek-le-kell-mondania"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-12 14:49:52"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-12 11:49:52"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=315446"
["menu_order"]=>
int(36814)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3641 (24) {
["ID"]=>
int(124785)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-05 13:00:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:00:33"
["post_content"]=>
string(513) "A légitársaság azt közölte, mivel a Zaventem repülőteret csak részlegesen nyitották meg, napi egy menettérti járatot indít Bukarestből Brüsszelbe.A Tarom arról is tájékoztatja utasait, felszállás előtt minimum három órával be kell jelentkezniük a reptéren. Emellett azt tanácsolják, az utasok kövessék a Zaventem repülőtér honlapján közzétett információkat, és tartsák szem előtt, hogy nem indult újra a tömegközlekedés a repülőtér és Brüsszel között."
["post_title"]=>
string(52) "Újraindította mától brüsszeli járatait a Tarom"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(46) "ujrainditotta-matol-brusszeli-jaratait-a-tarom"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-05 13:00:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 11:00:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=124785"
["menu_order"]=>
int(36815)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3669 (24) {
["ID"]=>
int(314306)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-10 15:43:48"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-10 12:43:48"
["post_content"]=>
string(460) "Carles Puigdemont leváltott katalán elnök újraválasztásáról kötött megállapodást a két legnagyobb katalán függetlenségi párt, az Együtt az Igenért és a Katalán Köztársasági Baloldal - közölte ma a spanyolországi sajtó. A pártokhoz közeli források szerint a megállapodás tegnap éjjel született meg Brüsszelben, ahol a volt elnök két és fél hónapja tartózkodik, mióta elmenekült a spanyol igazságszolgáltatás elől."
["post_title"]=>
string(31) "Újraválasztanák Puigdemontot"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "ujravalasztanak-puigdemont"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-11 11:25:13"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-11 08:25:13"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=314306"
["menu_order"]=>
int(36816)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3650 (24) {
["ID"]=>
int(124765)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-05 12:58:22"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 10:58:22"
["post_content"]=>
string(688) "Erről számolt be a magyar közszolgálati televízió híradója tegnap. Az M1 híradásából az derült ki, hogy Hajdú-Bihar megyében 13 településen kezdődött meg a műszaki határzár előkészítése. Az Ártánd közelében található Berekböszörményben például már leverték azokat a piros karókat, amelyek a kerítés helyét jelölik. Korábban Tuzson Bence, a magyar kormányzati kommunikációért felelős államtitkár úgy nyilatkozott, nem lehet tudni, hogy szükség lesz-e a magyar-román határon kerítés építésére a bevándorlók szabad átjutásának megakadályozására, de ha igen, Magyarország tíz nap alatt képes felépíteni."
["post_title"]=>
string(100) "Elkezdték kijelölni a magyar-román határon a szükség esetén felépítendő kerítés vonalát"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(87) "elkezdtek-kijelolni-a-magyar-roman-hataron-a-szukseg-eseten-felepitendo-kerites-vonalat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-05 12:58:22"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 10:58:22"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=124765"
["menu_order"]=>
int(36817)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3649 (24) {
["ID"]=>
int(315406)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-12 14:48:56"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-12 11:48:56"
["post_content"]=>
string(1775) "Marosvásárhely életében már hagyományossá vált, hogy január 15-én a román kultúra napját, január 22-én pedig a magyar kultúra napját felolvasó maratonnal ünnepeljék a helybéliek. A szervező csapat ebben az évben is összeállt, hogy a város multikulturális létét élő gyakorlattá tegye. A két időpont közötti héten fókuszban lesz a kultúra, az olvasás, a nyomtatott könyv iránti szeretet. A hatodik felolvasó maraton is kétnyelvű lesz, az érdeklődőknek két alkalommal lesz lehetőségük felolvasni. A szervező csapat mindenkit vár január 15-én és 22-én a Studium Orvosi Szakkönyvtárba, hogy öt percen keresztül olvasson fel Marosvásárhelyért. 2018-ban újítással készülnek a szervezők. A két felolvasó maraton közötti hetet (január 15 ? január 22) kulturális hétnek nevezték el. Így nem csak a magyar és a román irodalom és kultúra képviselői előtt tisztelegnek, hanem szerepet kapnak más, a városban élő nemzetiségek kultúrái is. Tematikus esteket szerveznek a Studium Prospero Kulturális Központban (Forradalom utca, 8. szám), melyen az adott nemzetiség képviselői bemutatják szokásaikat, jellegzetességeiket, illetve kérdéseket lehet nekik feltenni. Ebben az évben Marosvásárhelyen élő további két nemzetiség kap szerepet: a romák és az örmények. A szervezők arra kérik a jelentkezőket, hogy írjanak e-mailt az olvassfel@gmail.com címre. A román kultúra napi felolvasó maratonra a citeste.mures@gmail.com címen lehet regisztrálni. A regisztrációnál meg kell adni a nevet, email címet, telefonszámot, az időpontot, amikor az illető felolvasni szeretne, a választott könyv címét, valamint szerzőjének és fordítójának nevét."
["post_title"]=>
string(32) "Felolvasó maraton lesz hétfőn"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(29) "felolvaso-maraton-lesz-hetfon"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-12 14:48:56"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-12 11:48:56"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=315406"
["menu_order"]=>
int(36818)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3646 (24) {
["ID"]=>
int(124725)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-05 12:56:37"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 10:56:37"
["post_content"]=>
string(955) "A Mária Út Egyesület immár kilencedik alkalommal szervezte meg a negyvennapos csoportos pünkösdi zarándoklatát Budapestről Csíksomlyóra. A zarándokok ma reggel indultak el Budapestről, az útvonal a következő: Budapest - Máriabesnyő - Gyöngyös - Eger - Miskolc - Tokaj - Máriapócs - Nagykároly - Zilah - Bonchida ? Marosvásárhely - Sóvárad ? Parajd - Gyergyóalfalu ? Csíksomlyó. A menetben résztvevők a tervek szerint május 14-én érkeznek meg Csíksomlyóra. A zarándoklatot szervező Mária Út Egyesület elnöke Szabó Tamás elmondta, "a zarándoklás egészen különös élményt ad az embereknek. A zarándoklat lényege a kiszakadás: van egy életünk, ami sokszor monoton, és az embereknek szükségük van a kiszakadásra, közösség kell, találkozás újakkal" - fejtette ki Szabó Tamás, aki szerint a zarándoklat arra is alkalmas, hogy távolabbról nézzünk az életünkre."
["post_title"]=>
string(53) "Negyvennapos zarándoklat Budapestről Csíksomlyóra"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(49) "negyvennapos-zarandoklat-budapestrol-csiksomlyora"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-05 12:56:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-05 10:56:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=124725"
["menu_order"]=>
int(36819)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3647 (24) {
["ID"]=>
int(314286)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-10 15:43:25"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-10 12:43:25"
["post_content"]=>
string(541) "Betiltották az angol nyelv tanítását Irán általános iskoláiban. Ali Hámenei az ország legfőbb vezetője szerint a korai nyelvtanulás lehetőséget ad a nyugati civilizációnak egy kulturális invázióra. Irán irányítója továbbá elmondta, hogy ezt a döntést nem az idegen nyelvek tanulása ellen hozták, hanem az idegen kultúrák népszerűsítésének megelőzésére.
Ali Hámeneinek nem ez az első felszólalása az angol nyelvvel szemben, 2016-ban az óvodákban való tanításán háborodott fel."
["post_title"]=>
string(44) "Nem tanulhatnak angolul az iráni kisdiákok"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "nem-tanulhatnak-angolul-az-irani-kisdiakok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-10 15:43:25"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-10 12:43:25"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=314286"
["menu_order"]=>
int(36820)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3640 (24) {
["ID"]=>
int(124625)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-04 13:42:24"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-04 11:42:24"
["post_content"]=>
string(681) "
Elvekből és nem politikai vagy választási számításokból kiindulva kell felújítani a decentralizációval és a regionalizációval kapcsolatos vitát ? jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu a Megyei Jogú Városok Egyesületének közgyűlésén. Véleménye szerint a regionalizációt úgy kellene kigondolni, hogy azzal ne növekedjen a bürokrácia. A decentralizációt a közigazgatási képességek függvényében kell megvalósítani. A decentralizációval felelősebbé kell tenni a helyi közigazgatási szerveket az általuk irányított helyi közösségekkel szemben ? hangsúlyozta Tăriceanu.
"
["post_title"]=>
string(29) "Ismét a regionalizálásról"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(25) "ismet-a-regionalizalasrol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-04 13:42:24"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-04 11:42:24"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=124625"
["menu_order"]=>
int(36821)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3611 (24) {
["ID"]=>
int(315466)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-01-12 14:51:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-01-12 11:51:05"
["post_content"]=>
string(1193) "Elítéli és a magyar közösséggel szembeni vérlázító provokációnak tartja a Székelyföldi Önkormányzati Tanács Mihai Tudose miniszterelnöknek a Realitatea hírtelevízióban elhangzott nyilatkozatát, miszerint ?akik kiteszik a székely zászlót, mellette fognak lógni.? ? olvasható testület közleményében. A székely zászló egy közösség regionális szimbóluma, használatának tiltása a 21. században nevetséges és abszurd, szembemegy a szabad önkifejezés legalapvetőbb jogával. A Székelyföldi Önkormányzati Tanács felszólítja Mihai Tudose miniszterelnököt, hogy kérjen bocsánatot a méltóságukban megbántott és fizikai mivoltukban megfenyegetett székelyföldi emberektől. A Tanács mélységes csalódottságát fejezi ki annak okán, hogy a miniszterelnök a centenárium évének kezdetén nem a nemzeti közösségek békés együttélésére és a történelmi viszályok és sérelmek feloldására tesz példaértékű felhívást, hanem a román közvéleményt a magyar emberek ellen hangolja, és a magyar emberek akasztását helyezi kilátásba ? olvasható a Székelyföldi Önkormányzati Tanács közleményében."
["post_title"]=>
string(87) "A Székelyföldi Önkormányzati tanács is tiltakozik a kormányfő nyilatkozata miatt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(80) "a-szekelyfoldi-onkormanyzati-tanacs-is-tiltakozik-a-kormanyfo-nyilatkozata-miatt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-01-12 14:51:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-01-12 11:51:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=315466"
["menu_order"]=>
int(36810)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(38443)
["max_num_pages"]=>
int(3204)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "44d382d020383ab70738a0c62875a83e"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:11a124e18a4183ad01c7d9e03f925c93"
}