Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium. Az 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,95, 7,5 és…
Continue Reading

Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(467622) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:15" ["post_content"]=> string(788) "Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
" ["post_title"]=> string(46) "A szociáldemokraták kormányt alakítanának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-szocialdemokratak-kormanyt-alakitananak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:48:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:48:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467622" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(467620) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:14" ["post_content"]=> string(543) "A liberális európai parlamenti képviselő, Siegfried Mureșan – akit a PNL, az USR és az RMDSZ miniszterelnök-jelöltként támogat – Facebook-oldalán válaszolt a PSD vezetőjének. Azt állítja, hogy a nemzetgazdaság jobban működik a Szociáldemokrata Párt kormányzati részvétele nélkül, visszatérésük pedig nagyobb költségvetési hiányt, a közpénzek elpazarlását, valamint az ország nemzetközi hitelességének újbóli megkérdőjeleződését jelentené.
" ["post_title"]=> string(50) "A szociáldemokraták károsak a nemzetgazdaságra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "a-szocialdemokratak-karosak-a-nemzetgazdasagra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:47:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:47:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467620" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(467618) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:55" ["post_content"]=> string(1065) "Az Országos Energiaszabályozó Hatóság Szabályozási Bizottsága több mint 1 gigawatt összteljesítményű villamosenergia-termelő és -tároló létesítményre adott ki telepítési engedélyeket és üzemeltetési licenceket.
George Niculescu, a hatóság vezetője azt mondta ez mérföldkő az intézmény történetében: az elfogadott engedélyek több mint 80 százaléka energiatárolási projektekre vonatkozik. Szerinte ez egyértelmű jelzés arról, milyen irányba fejlődik a román energiarendszer. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Románia és Bulgária közötti, akkumulátoros energiatárolás terén fennálló lemaradás gyorsan behozható, ehhez azonban fel kell gyorsítani a beurházásokat. Arra szólította fel az átviteli és elosztóhálózati üzemeltetőket, hogy a már elkészült projektek számára gyorsabban adják ki a hálózati csatlakozási tanúsítványokat.
" ["post_title"]=> string(31) "Gyorsan behozható a lemaradás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "gyorsan-behozhato-a-lemaradas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:45:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:45:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467618" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3747 (24) { ["ID"]=> int(467624) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:24" ["post_content"]=> string(1164) "Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
" ["post_title"]=> string(43) "Újdonságok a hétfőn kezdődő tanévben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujdonsagok-a-hetfon-kezdodo-tanevben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-05 11:49:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-05 08:49:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467624" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39779) ["max_num_pages"]=> int(9945) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "5ae31214fb526fb2c0f0740554f2e836" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:49ce59264621cbfb390e9d717c2b301e" }
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium. Az 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,95, 7,5 és…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus lelkész igehirdetését hallják.
Continue Reading
Kedden, október 7-én kezdődik a 7. Bukaresti Magyar Jazznapok, amelynek keretében három koncertet szervez a bukaresti Liszt Intézet. Az elsőn…
Continue Reading
Ma folytatódik Bukarestben az erdélyi magyar színházak fesztiválja, a 4. Bukfeszt. Este 6 órától a Recul kulturális központban a temesvári…
Continue Reading
Tegnap ünnepélyes koncerten felavatták a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia új, Heritage, vagyis Örökség névre keresztelt új koncerttermét, amelyet ezentúl a…
Continue Reading
Csehországban folytatódtak a képviselőházi választások. Ma a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehetett szavazni. Az eredményeket…
Continue Reading
A Hamász iszlamista terrorszervezet péntek este bejelentette, kész azonnal elengedni a Gázai övezetben fogva tartott túszokat, illetve átadni az övezet…
Continue Reading
Újraindult a légiforgalom a müncheni repülőtéren ma reggel, miután a járatok érkezését és indulását előző este, drónok észlelése miatt felfüggesztették.…
Continue Reading
Ilie Bolojan miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy ebben az évben még lesz egy költségvetés-kiigazítás, és elképzelhető, hogy decemberben már nem folyósítják…
Continue Reading
Kihirdette tegnap Nicușor Dan államfő az autonóm szabályozó hatóságok működésének hatékonyabbá tételét célzó törvényt. Az energiaszabályozó hatóság (ANRE), a pénzügyi…
Continue Reading
Az országos adóügyi hatóság átvette annak a nagyszebeni ingatlannak a felét, amelyet elkoboztak Klaus Iohannis volt elnöktől és nejétől, miután…
Continue Reading
A bukaresti ítélőtábla ítélete szerint Alina Bica, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) volt vezetője Olaszországban letöltötte a…
Continue ReadingIsmét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények - közölte a pénzügyminisztérium.
Az 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,95, 7,5 és 7,85 százalékot kamatoznak. Az államkötvények névértéke 1 lej, a kibocsátási tájékoztatóban meghatározott feltételek szerint kifizetett éves kamatuk adómentes. Ugyanakkor a Tezaur program keretében kibocsátott állampapírok átruházhatók és lejárat előtt visszaválthatók.
Az államkötvényeket a következő módokon lehet megvásárolni: október 6. és november 5. között a Ghișeul.ro platformon keresztül; október 6. és november 6. között online, bankkártyás fizetéssel, ha a felhasználó előzőleg regisztrált az országos adóhatóság (ANAF) Privát Virtuális Tér (SPV - Spațiu Privat Virtual) platformján; október 6. és november 7. között az államkincstár fiókjainál; október 6. és november 6. között a városi postahivatalokban; október 6. és november 5. között a vidéki postahivatalokban.
Államkötvényt azok a személyek vásárolhatnak, akik a jegyzés napjáig betöltötték a 18. életévüket. A bevételeket az államadósság törlesztésére fordítja a pénzügyminisztérium - áll a közleményben.
" ["post_title"]=> string(24) "Tezaur államkötvények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "tezaur-allamkotvenyek-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-06 14:10:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-06 11:10:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(65) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/10/06/tezaur-allamkotvenyek-2/" ["menu_order"]=> int(2393) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(455025) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-05 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-05 04:00:00" ["post_content"]=> string(693) "Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus lelkész igehirdetését hallják.

Kedden, október 7-én kezdődik a 7. Bukaresti Magyar Jazznapok, amelynek keretében három koncertet szervez a bukaresti Liszt Intézet. Az elsőn október 7-én az Ephemer együttes lép fel a Green Hoursban. Szerdán, október 8-án a Liszt Intézetben Balogh Tomi koncertezik, míg csütörtökön a bukaresti Zeneművészeti Egyetemen a világhírű Budapest Ragtime Band lép fel. Kósa András Lászlót, a bukaresti Liszt Intézet igazgatóját hallják, aki Bara Zsoltnak nyilatkozott.
Ma folytatódik Bukarestben az erdélyi magyar színházak fesztiválja, a 4. Bukfeszt. Este 6 órától a Recul kulturális központban a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház az 1978 című előadást mutatja be Tomi Janežič rendezésében. Holnap este 7 órától a kézdivásárhelyi Udvartér Színház Alexandru Popának A boldogság titka című darabját viszin színre Tóth Árpád rendezésében a Metropolis Színházban.
" ["post_title"]=> string(89) "Temesvári és kézdivásárhelyi előadásokkal folytatódik a hétvégén a 4. Bukfeszt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "temesvari-es-kezdivasarhelyi-eloadasokkal-folytatodik-a-hetvegen-a-4-bukfeszt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 13:05:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 10:05:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455270" ["menu_order"]=> int(2397) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3686 (24) { ["ID"]=> int(455268) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 13:04:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 10:04:26" ["post_content"]=> string(711) "Tegnap ünnepélyes koncerten felavatták a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia új, Heritage, vagyis Örökség névre keresztelt új koncerttermét, amelyet ezentúl a Transilvania Filharmónia is használni fog. A programban Enescu-, Bruch- és Beethoven-művek szerepeltek. Az eseménnyel kapcsolatban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke közösségi oldalán kijelentette: nagyon régen volt ilyen jelentős kulturális beruházás Erdélyben, illetve büszke arra, hogy ebben az RMDSZ kormányzati munkájának is szerepe volt. A zeneakadémia új székhelye a Monostor-negyedben épült meg, ahova eredetileg az új sürgősségi kórházat tervezték.
" ["post_title"]=> string(58) "Felavatták a kolozsvári zeneakadémia új koncerttermét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "felavattak-a-kolozsvari-zeneakademia-uj-koncerttermet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 13:27:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 10:27:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455268" ["menu_order"]=> int(2398) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3685 (24) { ["ID"]=> int(455264) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 12:59:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:59:35" ["post_content"]=> string(714) "Csehországban folytatódtak a képviselőházi választások. Ma a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehetett szavazni. Az eredményeket az esti órákra ígérik. A választások első napján körzetenként átlagban a bejegyzett választók mintegy 40-55 százaléka járult az urnákhoz, ami magasabb arány, mint a legutóbbi, 2021-es választások első napján. Szombaton a részvétel többnyire 10-20 százalék között szokott mozogni. A megmérettetés nagy esélyese az ellenzéki jobbközép Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom, amelynek elnöke, Andrej Babis volt kormányfő.
" ["post_title"]=> string(85) "Csehországban magasabb volt első nap a képviselőházi választáson a részvétel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "csehorszagban-magasabb-volt-elso-nap-a-kepviselohazi-valasztason-a-reszvetel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 12:59:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:59:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455264" ["menu_order"]=> int(2399) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(455262) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 12:56:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:56:50" ["post_content"]=> string(1176) "A Hamász iszlamista terrorszervezet péntek este bejelentette, kész azonnal elengedni a Gázai övezetben fogva tartott túszokat, illetve átadni az övezet feletti irányítást. A bejelentést nem sokkal az amerikai elnök hozzájuk intézett felhívása után tették közzé. Az iszlamisták készek kiadni az összes túszt, beleértve a már meghaltak holttesteit is, cserébe izraeli börtönökben őrzött palesztinokért. Leszögezték azt is: készek azonnal, közvetítők révén tárgyalásokba bocsátkozni a részletekről. Hangsúlyozták, készek átadni az övezet irányítását egy palesztinokból álló független szakértői csoportnak, hozzátéve, hogy a terület jövőjéről a palesztinoknak további megbeszéléseket kell tartania, amelyeken a Hamász is részt akar venni. Leszögezték azonban azt is, hogy a Donald Trump amerikai elnök által előterjesztett húszpontos béketerv más részleteiről tovább tárgyalnának. Ma reggel egyébként Izrael folytatta a támadásokat a Gázai övezet ellen annak ellenére, hogy az amerikai elnök tűzszünetre szólította fel a feleket.
" ["post_title"]=> string(37) "A Hamász kész elengedni a túszokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "a-hamasz-kesz-elengedni-a-tuszokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 12:57:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:57:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455262" ["menu_order"]=> int(2400) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3683 (24) { ["ID"]=> int(455260) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 12:55:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:55:25" ["post_content"]=> string(817) "Újraindult a légiforgalom a müncheni repülőtéren ma reggel, miután a járatok érkezését és indulását előző este, drónok észlelése miatt felfüggesztették. A légikikötő szóvivője elmondta, a forgalmat szakaszosan indítják újra és esetleges késésekre figyelmeztetett. A Németország második legnagyobb repülőtéren péntek este - immár második alkalommal - állt le a légiforgalom, miután két drónt észleltek a közelben. Az európai légiközlekedésben az elmúlt hetekben többször alakult ki káosz, mert drónokat láttak. Alexander Dobrindt német belügyminiszter ígéretet tett arra, hogy olyan törvényt nyújtanak be, amely megkönnyíti a rendőrség számára, hogy felkérje a hadsereget drónok lelövésére.
" ["post_title"]=> string(54) "Újraindult a légiforgalom a müncheni repülőtéren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ujraindult-a-legiforgalom-a-muncheni-repuloteren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 12:55:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:55:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455260" ["menu_order"]=> int(2401) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(455258) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 12:54:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:54:00" ["post_content"]=> string(1508) "Ilie Bolojan miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy ebben az évben még lesz egy költségvetés-kiigazítás, és elképzelhető, hogy decemberben már nem folyósítják az állami támogatást a politikai pártoknak. A kormányfő abból az alkalomból tartott sajtótájékoztatót, hogy számba vette az általa vezetett kabinet mandátumának első 100 napját. Bolojan szerint abban az esetben nem kapják meg az állami szubvenciót a pártok, ha sikerül erre vonatkozóan konszenzusra jutni a koalícióban. A kormányfő elismételte azon meggyőződését, hogy a pártok alacsonyabb állami támogatással is működni tudnak. Közölte, hogy a deficitcsökkentő intézkedések költségvetésre gyakorolt hatása különösen a jövő évtől lesz látható. Az intézkedésekkel a GDP körülbelül 1 százalékát takarítják meg a jövő évben. Kijelentette: az elmúlt 100 napban meghozott intézkedésekkel sikerült elkerülni, hogy az ország fizetésképtelenné váljon, illetve visszaszerezték Románia pénzügyi hitelességét. Közölte még azt is, hogy hamarosan meghatározzák azt az alkotmányos módot, amellyel meg lehet tiltani az állami fizetés és a nyugdíj halmozását. Kiemelte továbbá, hogy a helyi és központi közigazgatás reformja fontos, és minél előbb meg kell valósítani. Ennek célja nem csupán a szolgáltatások minőségének javítása, hanem a költséghatékonyság növelése is.
" ["post_title"]=> string(60) "Ilie Bolojan: Sikerült elkerülni a fizetésképtelenséget" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "ilie-bolojan-sikerult-elkerulni-a-fizeteskeptelenseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 12:54:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:54:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455258" ["menu_order"]=> int(2402) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(455256) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 12:52:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:52:37" ["post_content"]=> string(665) "Kihirdette tegnap Nicușor Dan államfő az autonóm szabályozó hatóságok működésének hatékonyabbá tételét célzó törvényt. Az energiaszabályozó hatóság (ANRE), a pénzügyi felügyelet (ASF) és a távközlési hatóság (ANCOM) átszervezését előíró jogszabályt a második deficitcsökkentő csomag részeként fogadta el a kormány, majd felelősséget vállalt érte a parlamentben. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), az SOS Románia és a Fiatal Emberek Pártja (POT) megtámadta a törvényt az alkotmánybíróságon, azonban a testület elutasította a beadványukat.
" ["post_title"]=> string(81) "Kihirdette az államfő a második deficitcsökkentő csomag egyik jogszabályát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "kihirdette-az-allamfo-a-masodik-deficitcsokkento-csomag-egyik-jogszabalyat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 12:52:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:52:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455256" ["menu_order"]=> int(2403) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(455254) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 12:51:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:51:31" ["post_content"]=> string(948) "Az országos adóügyi hatóság átvette annak a nagyszebeni ingatlannak a felét, amelyet elkoboztak Klaus Iohannis volt elnöktől és nejétől, miután a bíróság megállapította, jogtalanul kerültek a birtokába - közölte az adóhatóság. Az ANAF korábban felszólította a volt elnöki házaspárt, hogy fizessenek ki az államnak 4,7 millió lejt, ami az ingatlan bérbeadása következtében származó bevételnek felel meg. Az adóhatóság szerint ugyanis Iohannisék ehhez is jogtalanul jutottak hozzá, ha nem volt törvényes az ingatlan megszerzése. A volt elnök és neje ezt megtagadta, ezért az adóhatóság ellenőrei tegnap kicserélték a zárt a nagyszebeni házon, miután az elnöki házaspár azt válaszolta nekik ügyvédjükön keresztül, hogy nem rendelkeznek a kulccsal és nem tartják szükségesnek, hogy személyesen jelen legyenek az átvételnél.
" ["post_title"]=> string(73) "Az adóügyi hatóság átvette a Iohannis házaspár nagyszebeni házát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "az-adougyi-hatosag-atvette-a-iohannis-hazaspar-nagyszebeni-hazat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 13:20:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 10:20:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455254" ["menu_order"]=> int(2404) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(455252) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 12:48:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:48:51" ["post_content"]=> string(917) "A bukaresti ítélőtábla ítélete szerint Alina Bica, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) volt vezetője Olaszországban letöltötte a rá kiszabott börtönbüntetést annak ellenére, hogy a volt főügyész egyetlen napot sem töltött a rácsok mögött. Az ítélőtábla elrendelte a Bica ellen kiadott európai elfogatóparancs visszavonását. A volt DIICOT-főügyészt a legfelsőbb bíróság 2019 novemberében jogerősen négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte bűnpártolás miatt. Az ítélet kihirdetése előtt elszökött Romániából. Előbb Costa Ricában, majd Olaszországban telepedett le. Bari város ítélőtáblájánál elérte, hogy a Romániában rá kiszabott büntetést formálisan Olaszországban hajtsák végre, mivel azt felfüggesztett szabadságvesztéssé alakították át.
" ["post_title"]=> string(82) "Alina Bica volt DIICOT-főügyésznek nem kell letöltenie a börtönböntetését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(73) "alina-bica-volt-diicot-fougyesznek-nem-kell-letoltenie-a-bortonbonteteset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 12:48:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:48:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455252" ["menu_order"]=> int(2405) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3732 (24) { ["ID"]=> int(455291) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-06 14:10:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-06 11:10:17" ["post_content"]=> string(1490) "Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények - közölte a pénzügyminisztérium.
Az 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,95, 7,5 és 7,85 százalékot kamatoznak. Az államkötvények névértéke 1 lej, a kibocsátási tájékoztatóban meghatározott feltételek szerint kifizetett éves kamatuk adómentes. Ugyanakkor a Tezaur program keretében kibocsátott állampapírok átruházhatók és lejárat előtt visszaválthatók.
Az államkötvényeket a következő módokon lehet megvásárolni: október 6. és november 5. között a Ghișeul.ro platformon keresztül; október 6. és november 6. között online, bankkártyás fizetéssel, ha a felhasználó előzőleg regisztrált az országos adóhatóság (ANAF) Privát Virtuális Tér (SPV - Spațiu Privat Virtual) platformján; október 6. és november 7. között az államkincstár fiókjainál; október 6. és november 6. között a városi postahivatalokban; október 6. és november 5. között a vidéki postahivatalokban.
Államkötvényt azok a személyek vásárolhatnak, akik a jegyzés napjáig betöltötték a 18. életévüket. A bevételeket az államadósság törlesztésére fordítja a pénzügyminisztérium - áll a közleményben.
" ["post_title"]=> string(24) "Tezaur államkötvények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "tezaur-allamkotvenyek-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-06 14:10:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-06 11:10:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(65) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/10/06/tezaur-allamkotvenyek-2/" ["menu_order"]=> int(2393) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39775) ["max_num_pages"]=> int(3315) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "9597058e2d593c87a3a2b01e3bf28a09" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:3d518223b33300be53d4554d1da4b3bf" }