Ez alkalomból több rendezvényre is sor kerül országszerte, versfelolvasásokkal, könyvbemutatókkal, közönségtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. (tovább…)
Continue Reading
Mai műsorunkban a heti hírösszefoglalóban ismét a hazai belpolitikai válságról beszélünk, amely új szakaszába lépett. A PSD az AUR-ral együtt nyújtott be bizalmatlansági indítványt, ami gyökeresen megváltoztatja a politikai helyzetet a múlt héthez képest, hiszen közel kerültünk a kormánybuktatáshoz, illetve ahhoz a forgatókönyvhöz, mely szerint a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség, az AUR kerülhet hatalomra. Az egyik nagy ismeretlen ebben a történetben az, hogy a PSD-nek milyen haszna származik ebből az egész válságból, amit ők robbantottak ki. A gazdasági szereplők egyre nehezebben viselik a hazai politika szeszélyes és kiszámíthatatlan hangulatát, és számos gazdasági szereplő megkongatta a vészharangot arra figyelmeztetve, hogy ennek az újabb válságnak milyen súlyos következményei lehetnek.
A heti hírösszefoglaló után Szőcs Levente jelentkezik összefoglalóval arról, hogy Franciaország leválik az amerikai számítógépes rendszerekről, hogy visszaszerezze digitális szuverenitását.
Majd Garzó Ferenc olvassa fel a A győztesek önigazolása című jegyzetét.
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és 1 euró értéke elérte az 5 lej 14 banit.
Flavius Jakubowicz, a Romániai Bank- és Pénzügyi Elemzők Egyesületének elnöke szerint ez nem kizárólag a piac természetes mozgását jelzi, hanem több tényezőt tükröz, elsősorban a belső politikai bizonytalanságot, a költségvetési hiány nyomását, a magas inflációt, ami a háborús körülményeknek is betudható. Nincs egyensúly, a beruházók pedig jobban figyelnek Románia kockázataira - mondta a szakember.
" ["post_title"]=> string(30) "Történelmi mélyponton a lej" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "tortenelmi-csucson-az-euro" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-30 14:38:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-30 11:38:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=462733" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3399 (24) { ["ID"]=> int(462731) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-30 14:32:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-30 11:32:47" ["post_content"]=> string(378) "Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az intézmény közlése szerint a lakóépületekre kiadott építési engedélyek száma is 4,8 százalékkal csökkent 2025 első negyedévéhez képest.
" ["post_title"]=> string(24) "Nő a munkanélküliség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "no-a-munkanelkuliseg-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-30 14:32:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-30 11:32:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=462731" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(462729) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-30 14:31:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-30 11:31:58" ["post_content"]=> string(950) "A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
A hegyimentő-szolgálat Facebook-oldalán ajánlásokat is megfogalmaztak a túrázni készülőknek: útnak indulás előtt tájékozódjanak a várható időjárásról, jól tervezzék meg az útjukat, figyeljenek a megfelelő ruházatra és felszerelésre, mindenképpen legyen náluk túlélőcsomag és tájékoztassák a kiválasztott útvonalról a Salvamontot vagy egy hozzájuk közel álló személyt. A Salvamont felelősségteljes magatartásra, óvatosságra és a hegyi túrázás szabályainak betartására int minden turistát, hogy biztonságban élvezhessék a természetben eltöltött időt.
" ["post_title"]=> string(30) "Figyeljünk egymásra a hegyen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "figyeljunk-egymasra-a-hegyen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-30 14:32:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-30 11:32:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=462729" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3678 (24) { ["ID"]=> int(462652) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-05-01 10:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-05-01 07:30:00" ["post_content"]=> string(1528) "Mai műsorunkban a heti hírösszefoglalóban ismét a hazai belpolitikai válságról beszélünk, amely új szakaszába lépett. A PSD az AUR-ral együtt nyújtott be bizalmatlansági indítványt, ami gyökeresen megváltoztatja a politikai helyzetet a múlt héthez képest, hiszen közel kerültünk a kormánybuktatáshoz, illetve ahhoz a forgatókönyvhöz, mely szerint a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség, az AUR kerülhet hatalomra. Az egyik nagy ismeretlen ebben a történetben az, hogy a PSD-nek milyen haszna származik ebből az egész válságból, amit ők robbantottak ki. A gazdasági szereplők egyre nehezebben viselik a hazai politika szeszélyes és kiszámíthatatlan hangulatát, és számos gazdasági szereplő megkongatta a vészharangot arra figyelmeztetve, hogy ennek az újabb válságnak milyen súlyos következményei lehetnek.
A heti hírösszefoglaló után Szőcs Levente jelentkezik összefoglalóval arról, hogy Franciaország leválik az amerikai számítógépes rendszerekről, hogy visszaszerezze digitális szuverenitását.
Majd Garzó Ferenc olvassa fel a A győztesek önigazolása című jegyzetét.
Ez alkalomból több rendezvényre is sor kerül országszerte, versfelolvasásokkal, könyvbemutatókkal, közönségtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. (tovább…)
Continue ReadingAz európai értékeket nem elég szajkózni, minden politikusnak az eszében és lelkében kell hordoznia ezeket, fogalmazott Winkler Gyula hétfő este Strasbourgban, ahol Mihai Tudose magyar közösséget fenyegető kijelentéseiről tájékoztatta az európai parlamenti képviselőket. (tovább…)
Continue ReadingAz Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szombaton délután kiosztotta idei díjat. (tovább…)
Continue ReadingLelőtték Oliver Ivanović vezető koszovói szerb politikust kedden az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában – közölte a koszovói és a szerb sajtó. (tovább…)
Continue ReadingAz eddiginél összetettebb feladat lett a világ atomfegyverektől való megszabadítása Észak-Korea ismétlődő provokációi, valamint a szíriai és az ukrajnai biztonsági környezet romlása miatt – hangsúlyozták ma kiadott zárónyilatkozatukban a világ hét legfejlettebb ipari országának külügyminiszterei, akik Hirosimában folytattak megbeszélést. (tovább…)
Continue ReadingDonald Tusk hangsúlyozta, az Európai Unió kapui továbbra is nyitva állnak az Egyesült Királyság előtt, amennyiben a szigetország felülvizsgálná a kilépésről szóló korábbi döntését. (tovább…)
Continue ReadingNémetországban eltűntként tartanak nyilván csaknem hatezer kiskorú menekültet – írta a Berliner Morgenpost című lap ma kormányzati adatokra hivatkozva. (tovább…)
Continue ReadingMinden év január harmadik hétfőjén emlékeznek az 1968 tavaszán, Memphisben meggyilkolt polgárjogi harcosra, és ez a nap nemzeti ünnep, munkaszüneti nap, amely idén a születésnapjára esett. Martin Luther King január 15-én lett volna 89 esztendős. (tovább…)
Continue Reading
Ma startolt a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség közös, *Rólad szól! *konzultációs karavánja, amely célja, hogy bevonja a fiatalokat a közéleti kérdések megvitatásába és felmérje igényeiket. (tovább…)
Continue Reading
Mai adásunkban a magyar néptáncról beszélgetünk Dezső Tibor, zágoni református lelkésszel és feleségével, Dezső Ágotával.
Continue Reading
Az Észpresszóban ma újra jelentkezik A. G Weinberger Nyakig mézben című rovata három fantasztikus zeneszámmal és előadóikkal, a Heti Interjúban a Kolozsváron második alkalommal megszervezett Könyvturiról, azaz könyvturkálóról lesz szó, amelyre jövő pénteken kerül sor – vendégem Mák Arany projektmenedzser, előtte azon az elven elindulva, hogy a költészetet akár naponta is ünnepelhetnénk, néhány verset hallhatnak mégpedig kortárs erdélyi szerzőtől.
Continue Reading
Romániában az elmúlt hat évben nőtt a magyarellenes incidensek száma, általában pedig visszaesés tapasztalható a kisebbségi jogérvényesítés terén ? ismertette…
Continue Reading
Dezső Tibor Attila[/caption]
A táncmulatságok döntő többségére ? a táncrend eltáncolására ? farsangkor került sor, mert a régiségben ekkor tartották a menyegzőket. Arra, hogy a farsang valamikor a párválasztás időszaka volt és egyben fontos ?esküvői szezon? az ünnepnapok elnevezése is utal (pl.: első menyegzős vasárnap, azaz vízkereszt utáni első vasárnap). Most nagyfarsang ideje van. Az ünnep, ami vízkereszttel kezdődik.
[caption id="attachment_316956" align="alignright" width="385"]
Dezső Ágota[/caption]
Adásunkban a zágoni táncos lábú lelkészt és feleségét faggatjuk a magyar néptáncról. A gyergyószentmiklósi születésű Dezső Tibor Attila református lelkipásztor ? majdhogynem húsz éve szolgál ? 2014 óta a Zágoni Református Egyházközség lelkésze. Négy gyerekével és feleségével együtt elkötelezett a néptánc és a népzene iránt. 2006 és 2014 között Csíkcsomortánban, a Magyarok Nagyasszonya baranta- és néptánc csoportok oktatója és vezetője volt.
A tiszteletes szerint a néptánc a lélek kiáradása, és már az sem mindegy mit táncol az ember. Adásunkban szó lesz zenei anyanyelvről, táncnyelvről, a néptánc és az egészség kapcsolatáról.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/2018-01-17ns.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/01/2018-01-17ns.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(124) "Aki jól táncol erőt merít belőle, aki csak szórakozik az elfárad - Beszélgetés Dezső Tibor református lelkésszel"
["post_excerpt"]=>
string(138) "Mai adásunkban a magyar néptáncról beszélgetünk Dezső Tibor, zágoni református lelkésszel és feleségével, Dezső Ágotával. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(109) "aki-jol-tancol-erot-merit-belole-aki-csak-szorakozik-az-elfarad-beszelgetes-dezso-tibor-reformatus-lelkesszel"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-12 12:05:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-12 10:05:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=316866"
["menu_order"]=>
int(36714)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3537 (24) {
["ID"]=>
int(126375)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-09 15:00:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-09 13:00:17"
["post_content"]=>
string(1056) "Az Észpresszóban ma újra jelentkezik A. G Weinberger Nyakig mézben című rovata három fantasztikus zeneszámmal és előadóikkal, a Heti Interjúban a Kolozsváron második alkalommal megszervezett Könyvturiról, azaz könyvturkálóról lesz szó, amelyre jövő pénteken kerül sor - vendégem Mák Arany projektmenedzser, előtte azon az elven elindulva, hogy a költészetet akár naponta is ünnepelhetnénk, néhány verset hallhatnak mégpedig kortárs erdélyi szerzőtől.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/04/09042016_secondhand_bookshop_espresso.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/04/09042016_secondhand_bookshop_espresso.ogg"][/audio]
Bukaresti hallgatóink figyelmébe ajánlom a Petőfi Házban hétfőn este hét órától kezdődő programot: A Költészet Napja alkalmából kedvenc verseiket olvassák fel bukaresti újságírók, verskedvelők.
Megzenésített József Attila verseket ad elő az Ady Endre Elméleti Líceum gitárcsoportja, vezető tanár Barczán Erika."
["post_title"]=>
string(92) "Evilági és a Költészet Napja, Könyvturi és Nyakig Mézben - amiről a mai műsor szól"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(79) "evilagi-es-a-kolteszet-napja-konyvturi-es-nyakig-mezben-amirol-a-mai-musor-szol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-08 14:00:27"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-08 12:00:27"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=126375"
["menu_order"]=>
int(36715)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3538 (24) {
["ID"]=>
int(126325)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-08 13:43:20"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-08 11:43:20"
["post_content"]=>
string(825) "Romániában az elmúlt hat évben nőtt a magyarellenes incidensek száma, általában pedig visszaesés tapasztalható a kisebbségi jogérvényesítés terén ? ismertette tegnap Kolozsváron Kelemen Hunor RMDSZ-elnök annak az árnyékjelentésnek a legfőbb következtetéseit, amelyet a szövetség az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezménye végrehajtásáról szóló román kormányjelentéshez készített. A 72 oldalas RMDSZ-es dokumentum szerint alapvető emberi szabadságjogokkal nem tud élni a romániai magyarság. Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét hallják:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/04/kelemen-hunor-nyilatkozata-az-rmdsz-arnyekjelenteserol.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/04/kelemen-hunor-nyilatkozata-az-rmdsz-arnyekjelenteserol.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(58) "Árnyékjelentés a kisebbségi jogok be nem tartásáról"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(51) "arnyekjelentes-a-kisebbsegi-jogok-be-nem-tartasarol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-08 13:44:49"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-08 11:44:49"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=126325"
["menu_order"]=>
int(36717)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3614 (24) {
["ID"]=>
int(126585)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-04-11 13:03:39"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-04-11 11:03:39"
["post_content"]=>
string(726) "Ez alkalomból több rendezvényre is sor kerül országszerte, versfelolvasásokkal, könyvbemutatókkal, közönségtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. Bukaresti hallgatóink figyelmébe ajánljuk a fővárosi Petőfi Ház rendezvényét, itt, a költészet napja alkalmából ma este hét órától kedvenc verseiket olvassák fel bukaresti újságírók, verskedvelők. Az Ady Endre Elméleti Líceum gitárcsoportja, Barczán Erika tanárnő tanítványai megzenésített József Attila verseket adnak elő. A belépés díjtalan, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.
A magyar költészet napját 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik."
["post_title"]=>
string(61) "Ma van a Magyar Költészet napja, Bukarestben is ünneplenek"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(57) "ma-van-a-magyar-kolteszet-napja-bukarestben-is-unneplenek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-04-11 13:03:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-04-11 11:03:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=126585"
["menu_order"]=>
int(36703)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(38442)
["max_num_pages"]=>
int(3204)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "261000ff139e2cd9145c72dd844848b5"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:597fa2f131f06e66ed8702108d656d10"
}