A heti hírösszefoglalóban szó lesz egyebek mellett az amerikai képviselők romániai látogatásáról, a digitalizáció buktatóiról, a kanyarós megbetegedések elterjedtségéről és az újabb magyarországi alkotmánymódosításról.
Forró László összeállítással jelentkezik a parkinson és a növényvédő szerek közötti összefüggésről.
Garzó Ferenc: Földön járók és föld alá kergetők
Nagypénteki különkiadásunk második részét itt hallgathatják meg.
Az Újvárad folyóirat idei 3. számának irodalom rovatában Kugler Viktor, Balázs Imre József és Csehy Zoltán verseit, Gyukics Gábor fordításában Denise Dee Sweet Ojibwe költeményét, továbbá Tankó Andrea és Csatlós Lóránt prózáját olvashatják.
Két anyagot kínál a Galéria rovat: Dabóczi Géza ír Fényívás címmel Gagyi Botond festészetéről, míg Süli-Zakar Szabolcs Bagi Attila kiállításáról.
Történelmi hősök címmel Lakatos Fleisz Katalin írt esszét Krúdy regények nemzeti sztereotípiáiról. Szakmai, munkahelyi újrakezdések címmel folytatódik Magyari Sára Re-Loaded sorozata, a társszerző ezúttal Nagy Emőke kompetenciafejlesztő tréner. A Ketten egy páston rovatban a 80 éve elhunyt Ligeti Ernőről Boka László és idei szerzőtársa, Filep Tamás Gusztáv értekezik.
A társadalom rovatban Egy új világrend hajnalán címmel Forgács Áron publicisztikáját olvashatják. A debreceni Partium Házban Thalia és Téka Erdélyben című, Gálfalvi Ágnes, Simon Judit és Szűcs László részvételével zajlott februári pódiumbeszélgetés szerkesztett változatát olvashatják az erdélyi magyar színházakról és könyvkiadásról. Hegyi Réka a kritika rovatban méltatja a Kolozsvári Magyar Opera Jesus Christ Superstar című előadását, ehhez kapcsolódóan ír sajátos nemzedéki megközelítésből A fiatalok és az opera címmel Sipos Ákos.
Mit tehetek azért, hogy ez másként legyen? címmel közöl Pásztor Rita értékelést Tankó Andrea visszhangos sikerű rövidpróza-kötetéről. A Véletlenül írtam egy könyvet című magyar filmről Beretvás Gábor ír Anya a sztorikban lakik címmel. A lapszám vezércikkét Nyitni, érdeklődni, felfedezni címmel jegyzi a szerkesztőség.
Az Újvárad kapható a szokásos könyv- és lapárusoknál, elérhető a Laptapir.hu oldalon, s előfizethető a holnap.ro könyváruházban.
Ünnepi hangulatban töltjük a következő néhány percet, hisz nagyhét van, ma pedig a Leonardo da Vinci remekművén is megörökített utolsó vacsorára emlékezünk. Ennek kapcsán szeretném felolvasni Dsida Jenő Nagycsütörtök című versét.
Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek, s a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön. Testem törött volt, és nehéz a lelkem, mint ki sötétben titkos útnak indul végzetes földön, csillagok szavára, sors elől szökve, mégis, szembe sorssal, s finom ideggel érzi messziről nyomán lopódzó ellenségeit. Az ablakon túl mozdonyok zörögtek. A sűrű füst, mint roppant denevérszárny legyintett arcul. Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem. Körülnéztem. Szerettem volna néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel, de nyirkos éj volt, és hideg sötét volt... Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt, és mind aludtak... Kövér csöppek indultak homlokomról, és végigcsurogtak gyűrött arcomon...
Dsida Jenő verse után rátérnék a legősibb húsvéti jelképre, a bárányra, amely a Magyar katolikus lexikon szerint az Ószövetségben a zsidó húsvét eledele. A bárány hibátlan kellett legyen, a vérével megkenték az ajtófélfát, hogy az egyiptomiak elsőszülöttjeire lesújtó Úr megkímélje a zsidók házait. Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre, ezért az Újszövetség az ószövetségi jelképekre, előképekre alapozva Isten bárányának nevezi Krisztust. Egy másik jól ismert húsvéti szimbólum a tojás, amely a legrégibb húsvéti eledelek egyike, az élet, valamint az újjászületés archaikus jelképe. A katolikus lexikon szerint amint a tojásból új élet kel, úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek megváltására. Más felfogás szerint a tojáshéj az Ószövetséget, belseje az Újszövetséget jelképezi. A mai rész vége közeledve felidézném azt a helyesírási szabályt, amely kimondja, hogy az erős érzelmi töltettől függetlenül kis kezdőbetűkkel írjuk a nevezetes napok, ünnepek, történelmi események, időszakok nevét. Ez a húsvétra, a nagyhétre, nagycsütörtökre, nagypéntekre, nagyszombatra, húsvétvasárnapra, illetve a húsvéthétfőre is érvényes, és az összetett szavakat pedig természetesen egybe kell írni. Amennyiben húsvéti jókívánságot küldünk szeretteinknek, ismerőseinknek, csak a mondat elején írjunk nagybetűt. Ennyi fért a nyelvi rovatunk mai részébe, Ferencz Melániát hallották, a Szövegkovács nevében is áldott húsvétot kívánok.
Gyerekkora óta rajong a kisautókért, az 1980-as évektől pedig tudatosan gyűjti a különböző játékmodelleket az aradi Molnár Csaba. Bevallása szerint sokakat „megfertőzött” ezzel a szenvedélyével, úgyhogy ma már egész közösséget alkotnak a Maros-parti városban a különböző játékokat gyűjtők.
A börzék szervezésével is foglalkozó Molnár Csaba hosszú évek óta jelen van a közösségi médiában a Xabi Garage nevű oldallal, de tavaly egy használaton kívüli gyárépületben bérelt helyiségben létrehozta a Xabi Garage Egyesületet is. Pataky Lehel Zsolt a játékgyűjtő szenvedélyéről és a különböző közösségi programokról kérdezte Molnár Csabát.
A heti hírösszefoglalóban szó lesz egyebek mellett az amerikai képviselők romániai látogatásáról, a digitalizáció buktatóiról, a kanyarós megbetegedések elterjedtségéről és az újabb magyarországi alkotmánymódosításról.
Forró László összeállítással jelentkezik a parkinson és a növényvédő szerek közötti összefüggésről.
Garzó Ferenc: Földön járók és föld alá kergetők
Nagypénteki különkiadásunk második részét itt hallgathatják meg.
A legjobb női mellékszereplőnek járó díjjal térhetett Berekméri Katalin, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze a romániai színházi szövetség (UNITER) tegnap este lezajlott díjkiosztó gálájáról. (tovább…)
Háborús veszélyről beszélt hétfőn Klaus Johannis román államfő annak a – Fekete-tenger térségének biztonságáról – szóló egyhetes oktatási programnak a hivatalos megnyitóján, amelyet a román elnöki hivatallal, és a Román Hírszerző Szolgálattal közösen rendezett meg Bukarestben a Harvard Kennedy School of Government, és az amerikai Nemzeti Hírszerző Egyetem (NIU), írja az MTI. (tovább…)
A múlt századközép tanúiként egyre-másra emlékkavaró évfordulók évadát éljük. Tegnap például a huszonöt évvel ezelőtti első demokratikus választásokét a diktatúra bukása után. Akkor már húsz éve voltam bukaresti, és ez a bukarestiség soha olyan ígéretesnek nem tűnt, mint azokban a napokban, hetekben, hónapokban. Még akkor is, ha 1989 decemberét, a remény nagy fellángolását követően érkezett a marosvásárhelyi fekete március, és később a május 20-ikai választások után az Egyetem téri tüntetéssorozat és a bányászinvázió júniusa. (tovább…)
A magyarországi Csodaceruza gyermeklap szeretettel várja ma délután 5 órára a Bukaresti Nemzetközi Könyvvásárra azokat az 5-10 éves gyermekeket, akik szerkeszteni, írni és illusztrálni szeretnék a lap legfrissebb, Duna témájú számát.
A pünkösdi búcsús napok a ma esti 7 órás nyitószentmisével veszik kezdetét, ezt a virrasztás követi. Holnap hajnalban fél 6-tól állandó gyóntatás és áldoztatás lesz a kegytemplom előtti parkban. (tovább…)
Kialakult a 27-es döntő mezőnye a bécsi 60. Eurovíziós Dalfesztiválon, miután a tegnapi második elődöntőből újabb tíz előadó jutott a holnapi fináléba. A Romániát képviselő Voltaj a 20-ik, a magyar színekben szereplő Csemer Boglárka Boggie pedig 22-ikként adja elő dalát.
Magyarországra látogatna a jövő héten David Cameron. A brit miniszterelnök támogatókat akar szerezni maga mellé az unióban, ezért jönne Magyarországra ? idézi a hvg.hu a The Times mai számát.
Népszavazás kezdődött Írországban az azonos neműek házasságának legalizálásáról. Minden friss közvélemény-kutatási eredmény szerint az igennel szavazók aránya legalább 60 százalék lesz.
Kiszabadult 42 ember tegnap abból a több mint másfél száz tunéziai vendégmunkásból, akit a Líbia Hajnala nevű iszlamista fegyveres szövetség egyik csoportja tartóztatott le a hét elején a líbiai fővárosban – közölték helyi tisztségviselők.
object(WP_Query)#2953 (53) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(449561)
[1]=>
int(449571)
[2]=>
int(449612)
[3]=>
int(449610)
[4]=>
int(449608)
}
["paged"]=>
int(2862)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(449561)
[1]=>
int(449571)
[2]=>
int(449612)
[3]=>
int(449610)
[4]=>
int(449608)
}
["paged"]=>
int(2862)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(0) ""
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3024 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#2952 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (449561,449571,449612,449610,449608) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 34332, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3033 (24) {
["ID"]=>
int(21595)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-05-25 17:38:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-05-25 14:38:05"
["post_content"]=>
string(695) "A helyi idő szerint 16 óra tájt kezdődött ítéletidő Szatmárnémeti központi részét érintette, lekopaszította a fákat, autókat rongált meg.
Egy szemtanú beszámolója szerint átlagosan diónagyságú jégdarabok hullottak az égből, de akadt közöttük tojás nagyságú is. A portál szerint egy jégdarab egy tömbházlakás ablakát is betörte.
Az olvasók által beküldött képeken és videofelvételeken az látható, hogy a vihar elvonulta után az épületfalak mellett kialakult öt-tíz centiméteres jégréteget lapáttal takarítják a helybéliek, és az esővíz elvezető csatornák bedugulása miatt ellepte a víz a városközpont bizonyos részeit."
["post_title"]=>
string(43) "Ítéletidő pusztított Szatmárnémetiben"
["post_excerpt"]=>
string(244) "Vihar pusztított hétfő délután Szatmárnémetiben ? közölte a szatmar.ro hírportál.
"
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "iteletido-pusztitott-szatmarnemetiben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-05-26 17:02:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-05-26 14:02:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21595"
["menu_order"]=>
int(34115)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3206 (24) {
["ID"]=>
int(21535)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-05-26 08:24:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-05-26 05:24:18"
["post_content"]=>
string(646) "A legjobb női mellékszereplőnek járó díjjal térhetett Berekméri Katalin, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színésze a romániai színházi szövetség (UNITER) tegnap este lezajlott díjkiosztó gálájáról.
A kitüntetést a Radu Afrim rendezővel színre vitt Az ördög próbája című előadásbeli alakításáért érdemelte ki Berekméri Katalin.
Idén az átlagosnál kevesebb magyar előadó, illetve produkció részesült elismerésben.
A legjobb rádiójáték díját idén is a Román Rádió kapta, a Vizauer Attila által rendezett V. Henrik Shakespeare-darabért."
["post_title"]=>
string(45) "Magyar díjazottja is van az UNITER-gálának"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "magyar-dijazottja-is-van-az-uniter-galanak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-05-26 12:15:21"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-05-26 09:15:21"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21535"
["menu_order"]=>
int(34116)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3197 (24) {
["ID"]=>
int(26715)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2015-05-24 12:09:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-05-24 09:09:54"
["post_content"]=>
string(195) "Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/2015-05-24-Kabai-Ferenc-REF.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/06/2015-05-24-Kabai-Ferenc-REF.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(36) "Református igehirdetés, május. 24"
["post_excerpt"]=>
string(61) "Kabai Ferenc, balázsfalvi református lelkész hirdet igét."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "reformatus-igehirdetes-majus-24"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-06-11 13:13:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-06-11 10:13:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=26715"
["menu_order"]=>
int(34117)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3028 (24) {
["ID"]=>
int(21555)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-05-25 15:15:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-05-25 12:15:05"
["post_content"]=>
string(2156) "Háborús veszélyről beszélt hétfőn Klaus Johannis román államfő annak a - Fekete-tenger térségének biztonságáról - szóló egyhetes oktatási programnak a hivatalos megnyitóján, amelyet a román elnöki hivatallal, és a Román Hírszerző Szolgálattal közösen rendezett meg Bukarestben a Harvard Kennedy School of Government, és az amerikai Nemzeti Hírszerző Egyetem (NIU), írja az MTI.
Kiemelte, hogy a Fekete-tenger az érdekek összefonódásának és ütközésének is a térsége a partján található országok számára, és bár sokféle próbálkozás volt közöttük egy hatékony együttműködés kialakítására, Johannis szerint a biztonság terén ezek nem hoztak látványos előrelépést.
"A regionális biztonság nemcsak a térség országainak gondja, hanem az egész nemzetközi közösség számára kihívást jelent, főleg, ha a konfliktusok rohamosan haladnak egy államon belüli, vagy államok közötti háború felé" - hangoztatta Johannis a Fekete-tenger térségének biztonsága című program ünnepélyes megnyitóján.
Hozzátette: Románia eltökélt abban, hogy "biztonságot szolgáltató" országa legyen a térségnek, és azon van, hogy a szabad, virágzó, biztos Európa eszméje az Európai Unió szomszédságában is valósággá váljon.
A Harvard Kennedy School 13. alkalommal rendez regionális műhelygyakorlatot a Fekete-tenger térségének biztonságáról, ötödik alkalommal Romániában. A péntekig tartó intenzív képzés során a román házigazdákon kívül orosz, török, ukrán, grúz, moldovai, görög és amerikai hírszerzési, illetve biztonságpolitikai szakértők tartanak előadásokat az egyetem hallgatói számára.
Közben a Fekete-tengeren - a román és nemzetközi vizeken - a román haditengerészet 12 hajója, egy amerikai romboló és egy bolgár mérőhajó kezdett közös hadgyakorlatot hétfőn.
A több mint ezer haditengerész részvételével, a román parti őrség és a tengeri kőolaj-platformok személyzetének bevonásával zajló Trident Poseidon 2015 elnevezésű manőver csütörtökig tart."
["post_title"]=>
string(33) "Háborútól tart a román elnök"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(28) "haborutol-tart-a-roman-elnok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-05-26 12:10:24"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-05-26 09:10:24"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21555"
["menu_order"]=>
int(34118)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3153 (24) {
["ID"]=>
int(21865)
["post_author"]=>
string(2) "85"
["post_date"]=>
string(19) "2015-05-22 17:04:24"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 14:04:24"
["post_content"]=>
string(4957) "A múlt századközép tanúiként egyre-másra emlékkavaró évfordulók évadát éljük. Tegnap például a huszonöt évvel ezelőtti első demokratikus választásokét a diktatúra bukása után. Akkor már húsz éve voltam bukaresti, és ez a bukarestiség soha olyan ígéretesnek nem tűnt, mint azokban a napokban, hetekben, hónapokban. Még akkor is, ha 1989 decemberét, a remény nagy fellángolását követően érkezett a marosvásárhelyi fekete március, és később a május 20-ikai választások után az Egyetem téri tüntetéssorozat és a bányászinvázió júniusa.
Szóval éppen ennek az évfordulónak a kapcsán készültem önöknek beszélni ? miről is? Hát arról, hogy a zűrzavaros helyzet ellenére milyen demokratikus lázban égtünk, meg arról, hogy noha három-négy éve tudtuk, Ion Iliescu lesz az új államelnök, képtelen voltam rá szavazni ? és azóta sem szavaztam meg egyik befutott államelnököt sem, Emil Constantinescu kivételével... Szóval ilyesmiről elmélkedtem volna a tegnapi negyed százados választási évforduló kapcsán, amikor a lapok és honlapok szemléjét olvasva a szívem nagyot dobbant, meglátva a címet: Domokos Géza munkásságát méltatták a Kriterion 45 éves évfordulóján.
Hogy mehetett ki a fejemből az a kiadóalapítás? Hiszen abban az évben, 1970-ben alakult meg (néhány hónap múlva) A Hét című lap is, amelynek fájdalmasan fiatalon egyik alapító szerkesztője lehettem, akkor lettem és azóta vagyok ? vagy inkább voltam ? bukaresti! De legfőképpen: a sors nagy ajándékaként akkor ismertem meg és kerültem közel néhány általam rendkívüli módon tisztelt nagy emberhez, köztük Domokos Gézához.
Gézához, aki első novelláim egyikét közölte az Előre irodalmi rovatvezetőjeként, Gézához, aki lapunknak és valamennyi ?hetesnek? nagy barátja és támogatója lett, akivel amolyan könyvet-dedikálós viszonyba kerültünk, kiadójának, a Kriterionnak a szerkesztői között olyan remek barátokkal, mint Csiki László, Paul Drumaru, Molnár Gusztáv, Szilágyi N. Sándor. Összekötött Gézával az egymáshoz nagyon közeli májusi születésnap is, ő Karol Voytilával, II. János Pál pápával született egy napon, jómagam például Honoré de Balzackal, a francia íróval...
?Mi emlék köt össze, Istenem!? ? írta az Esély című visszaemlékezése harmadik kötetének dedikációjába, amelynek bemutatására a bukaresti Magyar Kulturális Központban engem kért fel. Akkor Domokos Géza már nem volt az RMDSZ elnöke, életének az a döntő periódusa az emlékköteteibe vonult vissza, és a nagy kiadó-alapítóval együtt személyében tisztelhetjük a nagy befogadó-alapítót, érdekvédelmi szervezetünk, létrehozóját.
A Domokos Géza által megalapított RMDSZ történelmi szerepet játszott a romániai magyarság intézményeinek kiépítésében, jogvédő harcában, a többséggel folytatott párbeszédében, a romániai magyar közösség parlamenti és parlamenten kívüli politikájának kialakításában. Domokos Géza pedig a Kriterion és az RMDSZ létrehozásával (természetesen egyiket sem egymaga tette, de mindkettőnek az élén ő állt vajúdó időkben) a legnagyobb intézményalapítónk a modern korban.
Most, a Kriterion negyvenötödik évfordulóján, nem lehettem ott a Balassi Intézet bukaresti központjában. Olvasom a konferenciáról szóló híradásban, amit mi persze tudtunk, hogy ?a Securitaté keményen figyelemmel követte Domokos Géza tevékenységét, a biztonsági erőszervezetet kezdetben szinte kizárólag a kisebbségpolitikához való viszonya érdekelte, a kommunizmusra vonatkozó kritikái egyáltalán. Mindaddig, amíg a titkosszolgálat tudomására jutott, hogy olyan rendszerellenes románokkal szolidarizál, mint Mircea Dinescu román költő...? Igen, erre a barátságra is élénken emlékszünk,akárcsak arra, hogy Géza szólt Dinescunak azon a bizonyos december 22-én, hogy menjen a televízióba, így lehettünk tanúi, hogy Dinescu bejelenti a forradalom győzelmét.
De ez az évforduló, a negyvenötödik persze elsősorban a Kriterionról szólt. És akkor gondolkozzunk is el, mi lett volna e nélkül az intézmény nélkül a kultúránkkal. A kiadónál 1987 könyv jelent meg magyarul, 623 németül, 206 szerbül, 154 ukránul, 151 románul, 53 jiddisül, 27 szlovákul.
Soraimat Markó Béla szavaival zárom, immár a Domokos Géza fölött elmondott gyászbeszédből: ?Íróként az erdélyi emlékírók folytatója volt, az Apor Péterek, Mikes Kelemenek közül való. Míg mások szép színes metaforái rövid idő alatt romlandónak bizonyultak, az ő munkáinak súlya mintha növekedne, s mintha érvényesebb lenne az is, amit a napi politika dilemmáiról papírra vetett.?
Domokos Géza, maradj meg szép, tiszta emlékezetünkben!"
["post_title"]=>
string(47) "Domokos Géza és a Kriterion és Domokos Géza"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(43) "domokos-geza-es-a-kriterion-es-domokos-geza"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-05-26 17:05:52"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-05-26 14:05:52"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21865"
["menu_order"]=>
int(34119)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3164 (24) {
["ID"]=>
int(21255)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-05-22 15:38:06"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 12:38:06"
["post_content"]=>
string(876) "A Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat célkitűzése a minőségi gyermekirodalom eljuttatása a gyerekekhez. A Szerkeszd velünk a Csodaceruzát interaktív programmal az olvasást népszerűsítik a kiskorúak körében.
Este 7 ótrától Kemény István Távoli légiveszély című verskötete román nyelvű kiadását mutatják be a Bookfesten. A kötetről, a versek fordításáról, a költészet jövőjéről és a duna-menti kultúráról Kemény István, a szerző, Andrei Dósa, a fordító és Marin Mălaicu-Hondrari író beszélget.
Ezt követően, este 8 órától Filip Florian és Matei Florian Băiuţeii könyvének magyar fordítását, a Kölyök utcát mutatja be Karácsonyi Zsolt a Donau Lounge standján. Itt irodalomról, horgászatról, a Dunáról, gyermekkori kalandokról és csodákról, fiús témákról hallhatnak a résztvevők."
["post_title"]=>
string(29) "Magyar programok a Bookfesten"
["post_excerpt"]=>
string(253) "A magyarországi Csodaceruza gyermeklap szeretettel várja ma délután 5 órára a Bukaresti Nemzetközi Könyvvásárra azokat az 5-10 éves gyermekeket, akik szerkeszteni, írni és illusztrálni szeretnék a lap legfrissebb, Duna témájú számát."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(29) "magyar-programok-a-bookfesten"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-05-22 15:38:06"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 12:38:06"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21255"
["menu_order"]=>
int(34120)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3163 (24) {
["ID"]=>
int(21235)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-05-22 15:37:11"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 12:37:11"
["post_content"]=>
string(965) "A pünkösdi búcsús napok a ma esti 7 órás nyitószentmisével veszik kezdetét, ezt a virrasztás követi. Holnap hajnalban fél 6-tól állandó gyóntatás és áldoztatás lesz a kegytemplom előtti parkban. Szentmisék reggel 7-től, 8-tól lesznek a kegytemplomban. Az ünnepi szentmise délben fél 1-kor kezdődik a Kis- és Nagysomlyó közötti nyeregben, a Hármas halom oltárnál. A szentmise főcelebránsa és szónoka dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke lesz.
Idén is részt a csíksomlyói búcsún Áder János magyar köztársasági elnök és felesége Herczegh Anita. A legfőbb magyar közjogi méltóság ezúttal is a csíksomlyói Fodor Házban száll meg, majd holnap délelőtt az ünnepi kordonnal indul a csíksomlyói szentmise helyszínére, a nyeregbe. Magyarországról népes zarándoksereg érkezik idén is. A Boldogasszony zarándokvonat már tegnap reggel elindult Budapestről."
["post_title"]=>
string(32) "Pünkösdi búcsú Csíksomlyón"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(26) "punkosdi-bucsu-csiksomlyon"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-05-26 12:02:11"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-05-26 09:02:11"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21235"
["menu_order"]=>
int(34121)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3162 (24) {
["ID"]=>
int(21205)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-05-22 15:35:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 12:35:36"
["post_content"]=>
string(677) "A politikust azzal gyanúsítják, hogy Slatina polgármestereként kétmillió euró kenőpénzt fogadott el egy üzletembertől előnyös önkormányzati szerződésekért cserébe, továbbá hogy polgármesterként, később pedig szenátorként és pénzügyminiszterként közvetítőkön keresztül a tisztséggel összeegyeztethetetlen kereskedelmi tevékenységet folytatott.
Vâlcovtól három aranyrudat, 172 értékes festményt és több mint félmillió eurónyi készpénzt foglaltak le, a bankszámláin talált hasonló nagyságrendű összegekkel együtt. Darius Vâlcovot befolyással való üzérkedésért és pénzmosásért állítják bíróság elé."
["post_title"]=>
string(37) "Bíróság elé állítják Vâlcovot"
["post_excerpt"]=>
string(143) "Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség Darius Vâlcov, a március óta előzetes letartóztatásban levő volt pénzügyminiszter ellen."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(29) "birosag-ele-allitjak-valcovot"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-05-22 15:35:41"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 12:35:41"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21205"
["menu_order"]=>
int(34122)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3161 (24) {
["ID"]=>
int(21145)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-05-22 15:32:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 12:32:08"
["post_content"]=>
string(445) "A fináléba jutott országok színpadra lépési sorrendjét mára virradóra jelentették be a verseny szervezői.
A Duna Televízió holnap este 10 órától élőben közvetíti a dalfesztivál döntőjét.
Idén a versenyre 85 országból 1550 újságíró akkreditálta magát, a rendezvényen továbbá mintegy 800 főből álló biztonsági és kiszolgáló személyzet dolgozik, és ugyanannyi önkéntes segíti a résztvevőket."
["post_title"]=>
string(37) "Eurovízió: Még egy nap a döntőig"
["post_excerpt"]=>
string(300) "Kialakult a 27-es döntő mezőnye a bécsi 60. Eurovíziós Dalfesztiválon, miután a tegnapi második elődöntőből újabb tíz előadó jutott a holnapi fináléba. A Romániát képviselő Voltaj a 20-ik, a magyar színekben szereplő Csemer Boglárka Boggie pedig 22-ikként adja elő dalát."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "eurovizio-meg-egy-nap-a-dontoig"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-05-22 15:32:08"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 12:32:08"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21145"
["menu_order"]=>
int(34123)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3160 (24) {
["ID"]=>
int(21125)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-05-22 15:31:23"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 12:31:23"
["post_content"]=>
string(653) "A tekintélyes konzervatív brit napilap értesülése szerint Cameron a jövő hét második felében indul körútra több Európai Uniós tagállamba, hogy támogatókat toborozzon a London által igényelt uniós reformokhoz. II. Erzsébet királynő a hagyományoknak megfelelően jövő szerdán ismerteti a május 7-i brit parlamenti választások után alakult új konzervatív párti kormány első évének törvényalkotási programját. A tervezetben szerepelni fog a törvényjavaslat a legkésőbb 2017 végéig tervezett népszavazásról, amelyen David Cameron tervei szerint Nagy-Britannia EU-tagságának sorsáról kell majd dönteni."
["post_title"]=>
string(29) "Támogatókat toboroz Cameron"
["post_excerpt"]=>
string(207) "Magyarországra látogatna a jövő héten David Cameron. A brit miniszterelnök támogatókat akar szerezni maga mellé az unióban, ezért jönne Magyarországra ? idézi a hvg.hu a The Times mai számát."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(27) "tamogatokat-toboroz-cameron"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-05-22 15:57:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 12:57:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21125"
["menu_order"]=>
int(34124)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3171 (24) {
["ID"]=>
int(21105)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-05-22 15:30:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 12:30:42"
["post_content"]=>
string(556) "Több kormányzati tisztségviselő és jogvédő aktivista arra figyelmeztetett azonban, hogy az írországi referendumok történetének tanulságai alapján meglepő eredmény is születhet. Megítélésük szerint ahhoz, hogy valóban az igenek győzzenek, kulcsfontosságú a nagy részvételi arány, különösen a fiatalok körében, közülük viszont általában csak kevesen élnek szavazati jogukkal.
Az országban domináns vallásnak, a katolicizmusnak az egyházi vezetői az intézkedés elutasítására szólították fel az embereket."
["post_title"]=>
string(18) "Szavaznak az írek"
["post_excerpt"]=>
string(209) "Népszavazás kezdődött Írországban az azonos neműek házasságának legalizálásáról. Minden friss közvélemény-kutatási eredmény szerint az igennel szavazók aránya legalább 60 százalék lesz."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(17) "szavaznak-az-irek"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-05-22 15:30:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 12:30:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21105"
["menu_order"]=>
int(34125)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3154 (24) {
["ID"]=>
int(21085)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2015-05-22 15:30:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 12:30:08"
["post_content"]=>
string(362) "A Tripoliban működő illegális bevándorlás elleni hivatal egyik vezetője a francia hírügynökségnek nem kívánta néven nevezni a vendégmunkásokat négy napja fogva tartó csoportot, és a letartóztatásuk okáról sem beszélt. A hivatal egy másik vezetője azt mondta, hogy a fegyveresek összesen 150 embert tartóztattak le az elmúlt napokban."
["post_title"]=>
string(40) "Túszokat engedtek szabadon Tunéziában"
["post_excerpt"]=>
string(263) "Kiszabadult 42 ember tegnap abból a több mint másfél száz tunéziai vendégmunkásból, akit a Líbia Hajnala nevű iszlamista fegyveres szövetség egyik csoportja tartóztatott le a hét elején a líbiai fővárosban - közölték helyi tisztségviselők."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "tuszokat-engedtek-szabadon-tuneziaban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-05-22 15:30:08"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-05-22 12:30:08"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21085"
["menu_order"]=>
int(34126)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3033 (24) {
["ID"]=>
int(21595)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2015-05-25 17:38:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2015-05-25 14:38:05"
["post_content"]=>
string(695) "A helyi idő szerint 16 óra tájt kezdődött ítéletidő Szatmárnémeti központi részét érintette, lekopaszította a fákat, autókat rongált meg.
Egy szemtanú beszámolója szerint átlagosan diónagyságú jégdarabok hullottak az égből, de akadt közöttük tojás nagyságú is. A portál szerint egy jégdarab egy tömbházlakás ablakát is betörte.
Az olvasók által beküldött képeken és videofelvételeken az látható, hogy a vihar elvonulta után az épületfalak mellett kialakult öt-tíz centiméteres jégréteget lapáttal takarítják a helybéliek, és az esővíz elvezető csatornák bedugulása miatt ellepte a víz a városközpont bizonyos részeit."
["post_title"]=>
string(43) "Ítéletidő pusztított Szatmárnémetiben"
["post_excerpt"]=>
string(244) "Vihar pusztított hétfő délután Szatmárnémetiben ? közölte a szatmar.ro hírportál.
"
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "iteletido-pusztitott-szatmarnemetiben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2015-05-26 17:02:57"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2015-05-26 14:02:57"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=21595"
["menu_order"]=>
int(34115)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(34714)
["max_num_pages"]=>
int(2893)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "8d462eed548bd472722bca675d955163"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
}