Az argentin kormány felhívta a figyelmet arra, hogy határai nyitva állnak a szíriai menekültek előtt, akik számára egy tavaly hozott rendelet könnyíti meg a dél-amerikai országba való belépést. (tovább…)
Continue Reading
Dragoș Șeuleanu 2001 – 2005 között igazgatta a Román Állami Rádiótársaságot, az ő kezdeményezésére kezdődtek el bizonyos korszerűsítési munkálatok, amelyek a technikai felszerelést érintették és nem csak. Ugyancsak az ő igazgatóságának időszakában javult az állami rádió nemzetközi láthatósága és ismertsége, előrevetítve az ország NATO és Európai Unióhoz való csatlakozását.
Dragoș Șeuleanu közgazdasági tanulmányokat folytatott, majd a rádióban minden etapot végigjárva jutott el az elnök-vezérigazgatói pozicióig, kezdetben szerkesztőként dolgozott az intézményben.
" ["post_title"]=> string(118) "63 éves korában elhunyt Dragoș Șeuleanu a Román Állami Rádiótársaság volt elnök-vezérigazgatója" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(95) "63-eves-koraban-elhunyt-dragos-seuleanu-a-roman-allami-radiotarsasag-volt-elnok-vezerigazgatoja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-19 15:01:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-19 12:01:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(137) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/06/19/63-eves-koraban-elhunyt-dragos-seuleanu-a-roman-allami-radiotarsasag-volt-elnok-vezerigazgatoja/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3143 (24) { ["ID"]=> int(451476) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2025-06-19 14:53:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-06-19 11:53:41" ["post_content"]=> string(1822) "
Az iráni főváros Teherán lakossága tömegesen próbálja elhagyni a várost az izraeli csapások következtében kialakult feszültség miatt – közölte Kamiar Babak, az Euronews Perzsia vezetője.
Teheránban több mint tíz millió ember él, de csak néhány millióan tudtak elmenekülni. A középosztály már korábban elhagyta az országot, az ott maradottak közül sokan a Kaszpi-tenger partvidékére menekültek. A főváros közszolgáltatásai akadoznak: a központi bazár napok óta zárva van, a bankrendszer alig működik, folyamatosak az áramszünetek és az internetkapcsolat rendkívül lassú a gyakori kibertámadások miatt. Tegnap több órán keresztül a mobilhálózat is elérhetetlen volt.A mozgást a benzinellátás is nehezíti – autónként mindössze 15 litert lehet tankolni. Az infrastruktúra nem képes milliós menekülttömeget kiszolgálni, emiatt hatalmas dugók alakultak ki, az élelmiszerüzleteket pedig kiürítették az emberek.
A helyiek abban reménykednek, hogy hamarosan visszatérhetnek otthonaikba, de a biztonság vidéken sem garantált, hiszen több régióban is bombázásokról számoltak be. A helyzet továbbra is rendkívül bizonytalan Iránban. A társadalom félelemben él, és nem látják, mikor térhet vissza az élet a normális kerékvágásba.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy kész találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, de kételkedik Zelenszkij döntéseinek legitimitásában – tudósít az MTI.
Kész vagyok találkozni mindenkivel, beleértve Zelenszkijt is. A kérdés az, hogy ki fogja aláírni a dokumentumokat a békéről – mondta Putyin nemzetközi hírügynökségek vezetőivel tartott találkozóján Szentpéterváron. Az ukrán elnököt öt évre választják meg, és még hadiállapot esetén sem létezik lehetőség a mandátum meghosszabbítására. Hadiállapot esetén csak a parlament munkája hosszabbítható meg. Az elnök jogairól ebben az esetben sehol sem írnak – tette hozzá. Mi is szeretnénk ezt a konfliktust befejezni, és minél gyorsabban, és jobb, ha békés úton – nyilatkozott Putyin. Hozzátette, az a legenda, miszerint Oroszország rátámadni készül Európára és a NATO-országokra, a leghihetetlenebb hazugság, amelyet a nyugat-európai országok lakosságára rá akarnak erőltetni – mondta az államfő, felhívva a figyelmet arra, hogy a NATO katonai költségvetése a többszöröse Oroszországénak.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) arra figyelmezteti az adófizetőket, hogy egy hamis weboldal jelent meg, amely külsőre megtévesztően hasonlít az intézmény hivatalos honlapjára, és személyes adatok illetéktelen megszerzését célozza. Az ANAF hangsúlyozza: a hivatalos oldal kizárólag a www.anaf.ro címen érhető el. Minden ettől eltérő, különösen a szokatlan végződéseket (.net, .info, .com.ro stb.) tartalmazó cím, illetve az ilyen oldalakon megjelenő gyanús űrlapok, amelyek kitöltését kérik, potenciális veszélyforrást jelentenek.
Dragoș Șeuleanu 2001 – 2005 között igazgatta a Román Állami Rádiótársaságot, az ő kezdeményezésére kezdődtek el bizonyos korszerűsítési munkálatok, amelyek a technikai felszerelést érintették és nem csak. Ugyancsak az ő igazgatóságának időszakában javult az állami rádió nemzetközi láthatósága és ismertsége, előrevetítve az ország NATO és Európai Unióhoz való csatlakozását.
Dragoș Șeuleanu közgazdasági tanulmányokat folytatott, majd a rádióban minden etapot végigjárva jutott el az elnök-vezérigazgatói pozicióig, kezdetben szerkesztőként dolgozott az intézményben.
" ["post_title"]=> string(118) "63 éves korában elhunyt Dragoș Șeuleanu a Román Állami Rádiótársaság volt elnök-vezérigazgatója" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(95) "63-eves-koraban-elhunyt-dragos-seuleanu-a-roman-allami-radiotarsasag-volt-elnok-vezerigazgatoja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-06-19 15:01:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-06-19 12:01:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(137) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/06/19/63-eves-koraban-elhunyt-dragos-seuleanu-a-roman-allami-radiotarsasag-volt-elnok-vezerigazgatoja/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(35272) ["max_num_pages"]=> int(8818) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "771da86af9d93d2f528fe86935d17a49" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(84) "wp_query:33429a4a14b5e09abc40f4c4de8ee967:0.94035300 17503443440.95833900 1750344344" }
Az argentin kormány felhívta a figyelmet arra, hogy határai nyitva állnak a szíriai menekültek előtt, akik számára egy tavaly hozott rendelet könnyíti meg a dél-amerikai országba való belépést. (tovább…)
Continue ReadingMagyarországon hétfő estig összesen 157.746 menekültet regisztráltak ? írja az MTI. Kedd reggel 6 óráig további 410 kérelmet regisztráltak. A bevándorlási hivatal munkatársai tíz regisztrációs ponton folyamatosan dolgoznak ? mondta el Kiss Attila, a magyar Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal helyettes főigazgatója Budapesten. (tovább…)
Continue ReadingA szíriai és a jemeni válságról, az iráni nukleáris programról kötött megállapodás nyomán kialakult helyzetről, valamint egymilliárd dolláros fegyverüzlet véglegesítéséről…
Continue ReadingA magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a román csapattal az Európa-bajnoki selejtezősorozat tegnapi játéknapján. (tovább…)
Continue ReadingTöbb mint ötven embert állított elő a rendőrség szombatra virradó éjszaka a magyar-román labdarúgó Európa-bajnoki selejtező helyszínének környékén történt rendbontások miatt – közölte a rendőrség honlapján. (tovább…)
Continue ReadingSimona Halep ma éjszaka 2 órától játszik az amerikai nyílt teniszverseny harmadik fordulójában az amerikai Shelby Rogersszel. A két játékos eddig még soha nem találkozott. (tovább…)
Continue ReadingSztrájkkal fenyegetőznek a vasúti szakszervezetek október elsejétől, amennyiben nem emelik meg 10 százalékkal a béreket. Az érdekképviselet tiltakozik az ellen…
Continue ReadingA parlament együttes ülésén szólal fel Klaus Johannis államfő szeptember 16-án. Az erre vonatkozó kérést az Államelnöki Hivatal elküldte a…
Continue ReadingRománia Csillaga Nagykeresztjével tüntette ki Klaus Johannis államfő Stefan Walter Hell bánáti sváb származású kémiai Nobel-díjas német fizikust, a göttingeni Max Planck Biofizikai Kémiai Intézet igazgatóját. (tovább…)
Continue ReadingKisebbségvédelmi monitoring-rendszer bevezetését kérte a kormánytól Borbély László, a Képviselőház külügyi bizottságának elnöke azon a pódiumbeszélgetésen, amelyet a román kisebbségvédelmi modellről rendeztek a diplomácia éves értekezletén – derül ki az RMDSZ hírleveléből. (tovább…)
Continue ReadingAz Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete feljelentést tett a Korrupcióellenes Ügyészségen a nagyváradi Ady-központ ügyében, amelyet a Mecénás Alapítvány épített meg magyar állami támogatásból. (tovább…)
Continue ReadingTanúként hallgatták ki a Korrupcióellenes Ügyészségen Teodor Meleşcanu volt külügyminisztert. Az intézmény elhagyásakor Melescanu az újságíróknak azt mondta, a hadsereg…
Continue ReadingSztrájkkal fenyegetőznek a vasúti szakszervezetek október elsejétől, amennyiben nem emelik meg 10 százalékkal a béreket. Az érdekképviselet tiltakozik az ellen is, hogy egyetlen állami vasúttársaságnál sem kötötték még meg a kollektív munkaszerződéseket, nem adnak étkezési és vakációs jegyeket. A társaságok vezetőivel folytatott megbeszéléseken a szakszervezetek kérték, hogy január elsejétől az ágazati munkaszerződésbe tüntessék fel a vakációs jegyeket nyújtását is.
" ["post_title"]=> string(23) "Tiltakoznak a vasutasok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "tiltakoznak-a-vasutasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-04 14:46:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-04 11:46:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=57325" ["menu_order"]=> int(33065) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#2979 (24) { ["ID"]=> int(57305) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-04 14:38:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-04 11:38:12" ["post_content"]=> string(509) "A parlament együttes ülésén szólal fel Klaus Johannis államfő szeptember 16-án. Az erre vonatkozó kérést az Államelnöki Hivatal elküldte a Képviselőház és a Szenátus elnökeinek. A hivatalos forrásokat idéző Mediafax szerint az államelnök a levélben történő szavazásról, valamint az összeférhetetlenségekre vonatkozó törvénykönyv elfogadásának szükségességéről fog beszélni a honatyáknak.
" ["post_title"]=> string(48) "Parlamenti felszólalásra készül az államfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "parlamenti-felszolalasra-keszul-az-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-10-17 13:10:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-10-17 10:10:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=57305" ["menu_order"]=> int(33066) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#2980 (24) { ["ID"]=> int(57285) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-04 14:37:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-04 11:37:51" ["post_content"]=> string(702) "Románia Csillaga Nagykeresztjével tüntette ki Klaus Johannis államfő Stefan Walter Hell bánáti sváb származású kémiai Nobel-díjas német fizikust, a göttingeni Max Planck Biofizikai Kémiai Intézet igazgatóját. A kitüntetést Ionel Valentin Vlad, a Román Akadémia elnökének javaslatára adta át az államelnök. Stefan Walter Hell a szuperrezolúciós mikroszkópiában, a stimulált emissziós kioltást az úgynevezett STED-eljárást dolgozta ki. 2014-ben a nanoszkópia területén elért eredményéért Eric Betzig amerikai fizikussal és William Moerner amerikai kémiai-fizikussal közösen kapott Nobel-díjat.
" ["post_title"]=> string(49) "Kitüntette az államfő a Nobel-díjas kémikust" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "kituntette-az-allamfo-a-nobel-dijas-kemikust" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-04 14:47:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-04 11:47:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=57285" ["menu_order"]=> int(33067) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3195 (24) { ["ID"]=> int(57265) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-04 14:37:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-04 11:37:20" ["post_content"]=> string(849) "Kisebbségvédelmi monitoring-rendszer bevezetését kérte a kormánytól Borbély László, a Képviselőház külügyi bizottságának elnöke azon a pódiumbeszélgetésen, amelyet a román kisebbségvédelmi modellről rendeztek a diplomácia éves értekezletén - derül ki az RMDSZ hírleveléből. A szövetség politikusa elismerte, hogy Románia magas standardokat vállalt a nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozóan, ugyanakkor azok betartását szorgalmazta. A külügyminisztérium közleménye szerint a nagyköveti értekezleten szervezett pódium-beszélgetés része volt annak a rendezvénysorozatnak, amellyel Bukarest arról emlékezett meg, hogy az Európa Tanács 20 éve fogadta el, Románia pedig elsőként ratifikálta a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt.
" ["post_title"]=> string(42) "Kisebbségi jogfelügyeletet kér az RMDSZ" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kisebbsegi-jogfelugyeletet-ker-az-rmdsz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-04 14:37:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-04 11:37:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=57265" ["menu_order"]=> int(33068) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3196 (24) { ["ID"]=> int(57245) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-04 14:32:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-04 11:32:33" ["post_content"]=> string(749) "Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete feljelentést tett a Korrupcióellenes Ügyészségen a nagyváradi Ady-központ ügyében, amelyet a Mecénás Alapítvány épített meg magyar állami támogatásból. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke elmondta, azért tette meg ezt a lépést, mert szeretné tudni, mi történt azzal a 800 ezer euróval, amellyel szerinte a Mecénás Alapítvány és az RMDSZ Bihar megyei vezetői nem tudnak elszámolni. Szabó Ödön, az alapítvány ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: a magyar állammal tételesen elszámoltak, ezt Budapest elfogadta, így rendelkeznek elszámolási bizonylattal.
" ["post_title"]=> string(28) "EMNP feljelentés a DNA-nál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "emnp-feljelentes-a-dna-nal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-04 14:32:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-04 11:32:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=57245" ["menu_order"]=> int(33069) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3141 (24) { ["ID"]=> int(57225) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-04 14:32:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-04 11:32:05" ["post_content"]=> string(417) "Tanúként hallgatták ki a Korrupcióellenes Ügyészségen Teodor Meleşcanu volt külügyminisztert. Az intézmény elhagyásakor Melescanu az újságíróknak azt mondta, a hadsereg által elkövetett lehetséges bűncselekmények ügyében, pontosabban a Katonai Kórház által vásárolt modern orvosi felszereléssel kapcsolatosan vizsgálódnak az ügyészek.
" ["post_title"]=> string(27) "Teodor Melescanu a DNA-nál" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "teodor-melescanu-a-dna-nal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-04 14:32:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-04 11:32:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=57225" ["menu_order"]=> int(33070) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3125 (24) { ["ID"]=> int(57475) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-09-05 12:22:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-09-05 09:22:27" ["post_content"]=> string(425) "Az argentin kormány felhívta a figyelmet arra, hogy határai nyitva állnak a szíriai menekültek előtt, akik számára egy tavaly hozott rendelet könnyíti meg a dél-amerikai országba való belépést. Szíriában több mint négy éve dúl polgárháború, amelynek nyomán már 4 millióan hagyták hátra a közel-keleti országot, míg a határon belül maradt menekültek száma eléri a 7,6 milliót." ["post_title"]=> string(33) "Argentína várja a menekülteket" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "argentina-varja-a-menekulteket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-09-05 12:22:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-09-05 09:22:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(37) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=57475" ["menu_order"]=> int(33058) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(35268) ["max_num_pages"]=> int(2939) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "c40f33678c2059c88bc5000abed5b3c7" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(84) "wp_query:521a5f6a46f317b5e068c72086c27b2f:0.94035300 17503443440.95833900 1750344344" }