Év végéig frissítik a román hatóságok azon helyszíneknek a jegyzékét, amelyeket a Világörökség-listára javasolnak, miután a jegyzéket 1991 óta nem…
Continue Reading

Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából. "A magyarság napja különleges ünnep azon honfitársaink számára, akik egy közös történelmi, nyelvi és kulturális térhez való tartozásukat ünneplik. Ugyanakkor jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez interetnikai és interkulturális párbeszéden keresztül" – fogalmazott a román államelnök.
Az MTI tudósítása szerint Nicușor Dan hangsúlyozta a romániai magyarságnak a rendszerváltás óta eltelt időszakban játszott pozitív szerepét. "Idézzük fel ezen az ünnepnapon, mennyire fontos volt ennek a közösségnek az aktív támogatása Románia demokráciához való visszatérésében a kommunizmus éveit követően, később pedig az európai és euroatlanti értékek feltétel nélküli felvállalásában. A többség és a kisebbség közötti folyamatos partnerség egyik erőssége volt országunk modernizációjának és az Európai Unióhoz való teljes csatlakozásnak" - olvasható az államfő optimizmusra és egységre való felszólítással záruló üzenetében.
Ilie Bolojan is a romániai magyar közösség érdemeit hangsúlyozta ünnepi üzenetében: "március 15. alkalmából a tisztelet és a megbecsülés üzenetét küldöm a romániai magyar közösségnek a Románia fejlődéséért generációk óta hozott hozzájárulásáért." A kormányfő hangsúlyozta, hogy a magyar közösség fontos része a román társadalomnak. "A román kormány szilárdan elkötelezett marad minden etnikai közösség jogainak és identitásának tiszteletben tartása, az állampolgárok közötti bizalom légkörének erősítése mellett" - szögezte le a miniszterelnök.
" ["post_title"]=> string(94) "Az államelnök és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat március 15. alkalmából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "az-allamelnok-es-a-miniszterelnok-is-koszontotte-a-magyarokat-marcius-15-alkalmabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-15 16:35:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-15 14:35:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/03/15/az-allamelnok-es-a-miniszterelnok-is-koszontotte-a-magyarokat-marcius-15-alkalmabol/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3390 (24) { ["ID"]=> int(460651) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-15 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-15 05:00:00" ["post_content"]=> string(694) "Mai egyházi műsorunkban Szilágyi Zoltán szilágycsehi református lelkipásztor igehirdetését hallják.

A magyar nemzeti ünnep alkalmából odaítélték idén is a Kossuth-díjakat, a Széchenyi-díjakat, illetve egyéb magyar állami kitüntetéseket.
A Kolozsvári Rádió tudósítása szerint Kossuth-nagydíjat Kurtág György Wolf-díjas, kétszeres Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész, kiváló és érdemes művész kapja, aki 1926. február 19-én született a bánsági Lugoson. Kossuth-díjat kap továbbá a Kolozsváron született Gyöngyösi Levente Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes művész. A legmagasabb magyar állami kitüntetés díjazottai között van idén többek között Pataky Attila énekes, az Edda frontembere, Rúzsa Magdolna énekes, Nemcsák Károly színművész, illetve a Szalonna és bandája zenekar tagjai.
A tudományok területén odaítélt Széchenyi-díjak egyetlen erdélyi kitüntetettje idén Dávid Gyula irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő. Széchenyi-díjat kapott még többek között Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus is.
Tegnap további állami elismeréseket adtak át Budapesten. Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült a többi között Farkas Ibolya színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának volt tagja. Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Dr. Kinda István-Csaba néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Tudományos Tanácsának elnöke, néprajzos főmuzeológusa. Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Dr. Bartalis Izabella, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tanárképző Intézetének oktatója, a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusának karnagya.
Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült a többi között Tolnay István, a Pro Universitate Partium Alapítvány alapító tagja, alelnöke, a Partiumi Keresztény Egyetem volt igazgatótanácsi elnöke.
Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott Iancu Laura József Attila-díjas költő, író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Herczeg Ferenc-díjban részesült Murányi Sándor Olivér író.
Hegedüs Csillát, a Transylvania Trust alapítvány elnökét a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjével tüntették ki.
Pro Cultura Hungarica-díjban részesült Berze Imre képzőművész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum muzeológusa, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Sepsiszentgyörgyi Képzőművészeti Tanszék tanársegédje, valamint Dr. Gagyi Botond festőművész, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Sepsiszentgyörgyi Képzőművészeti Tanszék adjunktusa.
" ["post_title"]=> string(113) "Magyar állami kitüntetéseket kaptak Romániában élő vagy innen elszármazott magyar művészek és tudósok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(101) "magyar-allami-kitunteteseket-kaptak-romaniaban-elo-vagy-innen-elszarmazott-magyar-muveszek-es-tudosok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-14 18:25:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-14 16:25:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(143) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/03/14/magyar-allami-kitunteteseket-kaptak-romaniaban-elo-vagy-innen-elszarmazott-magyar-muveszek-es-tudosok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3613 (24) { ["ID"]=> int(460819) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-14 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-14 13:00:00" ["post_content"]=> string(1272) "A mai műsor vendége Savu-Vogel Katalin több mint kétszázszoros egykori román válogatott kosárlabdázó - akit Borbély Tamás kérdezett sportól, sorsról-- az élettörténetéről a Bukaresti Rádió stúdiójában.
Savu-Vogel Katalin Brassóban, a Voințánál Gheorghe Roșu edző keze alatt sajátította el a kosárlabda alapjait. Már a korosztályos román válogatottakban is szerepelt. A középiskola befejezése után a Bukaresti Politehnica (Știința) tett neki egy ajánlatot, amit elfogadott. Ezzel a csapattal kilencszer lett román bajnok pályafutása alatt, ami 1964-től 1978-ig tartott. A Științával két Bajnokok Ligája-elődöntőt is játszott, de a román felnőtt válogatottal két Európa-bajnoki elődöntőbe is bejutott. Megkapta a Román Kosárlabda Szövetségtől a sport kiváló mestere elismerést, ami a legmagasabb kitüntetés, amit megkaphat egy visszavonult sportoló a szövetség részéről.
" ["post_title"]=> string(25) "Észpresszó, március 14" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(20) "eszpresszomarcius-14" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-14 18:27:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-14 16:27:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460819" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3340 (24) { ["ID"]=> int(460846) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-15 16:15:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-15 14:15:46" ["post_content"]=> string(1980) "Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából. "A magyarság napja különleges ünnep azon honfitársaink számára, akik egy közös történelmi, nyelvi és kulturális térhez való tartozásukat ünneplik. Ugyanakkor jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez interetnikai és interkulturális párbeszéden keresztül" – fogalmazott a román államelnök.
Az MTI tudósítása szerint Nicușor Dan hangsúlyozta a romániai magyarságnak a rendszerváltás óta eltelt időszakban játszott pozitív szerepét. "Idézzük fel ezen az ünnepnapon, mennyire fontos volt ennek a közösségnek az aktív támogatása Románia demokráciához való visszatérésében a kommunizmus éveit követően, később pedig az európai és euroatlanti értékek feltétel nélküli felvállalásában. A többség és a kisebbség közötti folyamatos partnerség egyik erőssége volt országunk modernizációjának és az Európai Unióhoz való teljes csatlakozásnak" - olvasható az államfő optimizmusra és egységre való felszólítással záruló üzenetében.
Ilie Bolojan is a romániai magyar közösség érdemeit hangsúlyozta ünnepi üzenetében: "március 15. alkalmából a tisztelet és a megbecsülés üzenetét küldöm a romániai magyar közösségnek a Románia fejlődéséért generációk óta hozott hozzájárulásáért." A kormányfő hangsúlyozta, hogy a magyar közösség fontos része a román társadalomnak. "A román kormány szilárdan elkötelezett marad minden etnikai közösség jogainak és identitásának tiszteletben tartása, az állampolgárok közötti bizalom légkörének erősítése mellett" - szögezte le a miniszterelnök.
" ["post_title"]=> string(94) "Az államelnök és a miniszterelnök is köszöntötte a magyarokat március 15. alkalmából" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(83) "az-allamelnok-es-a-miniszterelnok-is-koszontotte-a-magyarokat-marcius-15-alkalmabol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-15 16:35:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-15 14:35:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(125) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/03/15/az-allamelnok-es-a-miniszterelnok-is-koszontotte-a-magyarokat-marcius-15-alkalmabol/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37961) ["max_num_pages"]=> int(9491) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "9333621fcdd48883071ae55efc346bfb" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:6f3d5b8ec46bf08219555021f1389991" }Év végéig frissítik a román hatóságok azon helyszíneknek a jegyzékét, amelyeket a Világörökség-listára javasolnak, miután a jegyzéket 1991 óta nem…
Continue ReadingA digitális és analóg világ közötti átjárásra, a képi ábrázolás határainak feszegetésére épül az 5. Székelyföldi Grafikai Biennále. (tovább…)
Continue ReadingOtthonról is megújíthatják lejárt személyazonossági igazolványukat azok, akik egészségügyi állapotuk miatt nem tudják elhagyni az otthonukat ? közölte hétvégén a Belügyminisztérium. (tovább…)
Continue ReadingA kormány csütörtöki ülésén sürgősségi rendeletet fogadott el azért, hogy legalább a 2017. decemberi szinten maradjon az informatikusok, a kutatók, az idénymunkások, a fogyatékkal élők és a részmunkaidőben alkalmazottak nettó bére – jelentette be Nelu Barbu szóvivő. (tovább…)
Continue ReadingÚjranyitott ma Párizsban a Louvre és az Orsay Múzeum, amelyeket az árvízriasztás miatt elővigyázatosságból zártak be múlt pénteken. Az évi 9 millió látogatót fogadó Louvre iszlám művészeteket bemutató szárnya egyelőre még zárva marad addig, amíg a gyűjtemény teljes egésze vissza nem kerül a helyére. A négynapi zárva tartással mintegy 120 ezer látogatót veszített a létesítmény, ami másfél millió eurós bevételkiesést okozott – közölte a múzeum vezetősége. A közlemény szerint a Louvre palotájába sehol nem szivárgott be a víz. (tovább…)
Continue ReadingUgyancsak a tegnapi kormányülésen elfogadták a családon belüli erőszak megfékezéséről szóló törvénytervezetet, amely bevezeti az ideiglenes védelmi rendeletet, amellyel a rendőrnek joga lesz azonnal közbelépni az áldozat védelmében és az agresszor eltávolításáért. (tovább…)
Continue ReadingA Magyar Nemzeti Bank 2016. december 31-én bevonja a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintos bankjegyeket, 2017-től már csak az új, 2015 decemberében forgalomba hozott húszezresekkel lehet fizetni – jelentette be Pataki Tibor, a jegybank készpénzlogisztikai igazgatója ma Budapesten. (tovább…)
Continue ReadingIdén előre megkapják mezőgazdasági támogatásaikat a gazdák, jelentette be csütörtökön Viorica Dăncilă miniszterelnök. (tovább…)
Continue ReadingTegnap délután nyitották meg a Fogoly utcában a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, amely vasárnapig várja az érdeklődőket a vásárra, író-olvasó találkozókra, színházi előadásokra és koncertekre. (tovább…)
Continue ReadingA BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület idén tizedik alkalommal szervezi meg a Középiskolások Üzleti…
Continue ReadingKallós Zoltán, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának tagja 90. születésnapját szombaton este ünnepelték meg a Kolozsvári Magyar Operában. Az eseményen bemutatták Csinta Samu újságíró, író A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című könyvét. (tovább…)
Continue ReadingA Kovászna megyei önkormányzat támogatja a Marosvásárhely?Iaşi-autópálya megépítését, de Háromszék számára a Brassó?Sepsiszentgyörgy?Kézdivásárhely?Bákó gyorsforgalmi útszakasz megépítése kiemelt fontossággal bír. Jelenleg autóval mintegy 3 órát kell utazni a Brassó és Bákó közötti, 180 kilométeres úton ? jelentette ki Tamás Sándor ma. (tovább…)
Continue ReadingOtthonról is megújíthatják lejárt személyazonossági igazolványukat azok, akik egészségügyi állapotuk miatt nem tudják elhagyni az otthonukat ? közölte hétvégén a Belügyminisztérium.
A szaktárca bejelentette: a helyhatósági választások napján sürgősségi eljárással, a kérvény benyújtásától számított néhány órán belül kibocsátják az új személyi igazolványt. Az ágyhoz kötött betegek házhoz rendelhetik a lakosság-nyilvántartó hivatal munkatársait, akik lefényképezik az igénylőt, és felveszik a személyi igazolvány kiállításához szükséges adatokat.
Az intézkedés célja, hogy mindenki élhessen szavazati jogával a júniusi önkormányzati választások alkalmával ? áll a Belügyminisztérium közleményében.
" ["post_title"]=> string(79) "Megsürgetik a személyi igazolványok kiállítását a választások idejére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "megsurgetik-a-szemelyi-igazolvanyok-kiallitasat-a-valasztasok-idejere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-25 14:16:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-25 12:16:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=131955" ["menu_order"]=> int(36139) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3619 (24) { ["ID"]=> int(325146) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-09 15:21:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-09 12:21:57" ["post_content"]=> string(1503) "A kormány csütörtöki ülésén sürgősségi rendeletet fogadott el azért, hogy legalább a 2017. decemberi szinten maradjon az informatikusok, a kutatók, az idénymunkások, a fogyatékkal élők és a részmunkaidőben alkalmazottak nettó bére - jelentette be Nelu Barbu szóvivő. A Dăncilă-kabinet tegnap egy sor intézkedést fogadott el, mely korrigálja a közszféra és a magánszektor alkalmazottai, munkáltatói által az elmúlt időszakban felvetett problémákat. Eltörlik a részmunkaidőben dolgozókra vonatkozó előírást, mely alapján a minimálbér után kell társadalombiztosítási hozzájárulást fizetniük. Ha ez az összeg kevesebb a minimálbérnél, akkor a különbözetet a munkáltatónak kell kifizetni. 4 szektor alkalmazottaira vonatkozóan pedig egy egyszerűsített mechanizmust vezetnek be, mely alapján a kormány átvállalja az egészségbiztosítás egy részének befizetését. Ez az IT-szektorban, a fogyatékkal élők, az idénymunkások és a kutatóként dolgozókra vonatkozik. A hónap elején derült ki, hogy sok esetben a részmunkaidős alkalmazottak tevékenységükért olyan keveset kapnak, hogy ha nekik kell befizetniük a tb-járulékot, akkor otthonról kell pénzt bevinniük. A sürgősségi kormányrendelet azonban lehet nem fog hatályba lépni, mert az igazságügyi minisztérium szerint felmerülhet, hogy alkotmányellenes, ugyanis sürgősségi rendelet elfogadása csak rendkívüli esetben indokolt." ["post_title"]=> string(24) "Korrigálnak, de hogyan?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "korrigalnak-de-hogyan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-09 15:21:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-09 12:21:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=325146" ["menu_order"]=> int(36140) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3532 (24) { ["ID"]=> int(144235) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2016-06-08 12:33:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-06-08 10:33:42" ["post_content"]=> string(817) "Újranyitott ma Párizsban a Louvre és az Orsay Múzeum, amelyeket az árvízriasztás miatt elővigyázatosságból zártak be múlt pénteken. Az évi 9 millió látogatót fogadó Louvre iszlám művészeteket bemutató szárnya egyelőre még zárva marad addig, amíg a gyűjtemény teljes egésze vissza nem kerül a helyére. A négynapi zárva tartással mintegy 120 ezer látogatót veszített a létesítmény, ami másfél millió eurós bevételkiesést okozott - közölte a múzeum vezetősége. A közlemény szerint a Louvre palotájába sehol nem szivárgott be a víz. A Szajna másik pártján álló Orsay Múzeum évente mintegy 3 millió látogatót fogad. A műzeum impresszionista gyűjteményének egy részét külső helyszínen helyezték biztonságba az elmúlt napokban." ["post_title"]=> string(42) "Újranyitott a Louvre és az Orsay Múzeum" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "ujranyitott-a-louvre-es-az-orsay-muzeum" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-06-08 12:33:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-06-08 10:33:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=144235" ["menu_order"]=> int(36141) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3533 (24) { ["ID"]=> int(325126) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-09 15:20:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-09 12:20:38" ["post_content"]=> string(1193) "Ugyancsak a tegnapi kormányülésen elfogadták a családon belüli erőszak megfékezéséről szóló törvénytervezetet, amely bevezeti az ideiglenes védelmi rendeletet, amellyel a rendőrnek joga lesz azonnal közbelépni az áldozat védelmében és az agresszor eltávolításáért. Az ideiglenes védelmi rendeletet a rendőr állítja ki és azonnal érvénybe lép, nincs felszólítás, nincs határidő, azonnal végrehajtandó. Öt napig érvényes, de meghosszabbítható a végleges védelmi rendelet kiadásáig. Azaz, ha a rendőr kiállítja az ideiglenes védelmi rendeletet, ezt 24 órán belül meg kell erősítenie egy ügyésznek, a rendőr által a helyszínen begyűjtött bizonyítékok alapján. Utólag, az ügyésznek, az ideiglenes védelmi rendeletet az összes bizonyítékkal együtt a bíró elé kell terjesztenie, aki dönt arról, hogy kiad-e védelmi rendeletet? ? nyilatkozta Nelu Barbu kormányszóvivő. Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint 2017-ben a családon belüli erőszaknak 20 617 áldozata volt, 84 halálesetet regisztráltak, több mint 3000 védelmi rendeletet állítottak ki, amelyből 1011-et megszegtek." ["post_title"]=> string(61) "Újabb lépés a családon belüli erőszak megfékezésében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "ujabb-lepes-a-csaladon-beluli-eroszak-megfekezeseben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-09 15:20:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-09 12:20:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=325126" ["menu_order"]=> int(36142) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3534 (24) { ["ID"]=> int(131875) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-25 13:54:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-25 11:54:35" ["post_content"]=> string(621) "A Magyar Nemzeti Bank 2016. december 31-én bevonja a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintos bankjegyeket, 2017-től már csak az új, 2015 decemberében forgalomba hozott húszezresekkel lehet fizetni - jelentette be Pataki Tibor, a jegybank készpénzlogisztikai igazgatója ma Budapesten.
A hitelintézetek és a Magyar Posta a bevonás napját követően még három évig, a Magyar Nemzeti Bank pedig 20 évig - 2036 decemberéig - névértéken, díjmentesen becseréli a régi 20 ezer forintosokat ? tette hozzá az igazgató.
" ["post_title"]=> string(29) "Bankjegycsere Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "bankjegyeket-vonnak-vissza-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-25 14:08:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-25 12:08:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=131875" ["menu_order"]=> int(36143) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3535 (24) { ["ID"]=> int(325106) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-09 15:19:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-09 12:19:56" ["post_content"]=> string(986) "Idén előre megkapják mezőgazdasági támogatásaikat a gazdák, jelentette be csütörtökön Viorica Dăncilă miniszterelnök. A kormányfő emlékeztetett: a 2016-os évtől eltérően tavaly időben kifizették a szubvenciókat. Közlése szerint február 3-án Románia számláira 400 millió euró érkezett. Ez az összeg az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapba befizetett összegek megtérítése, és a 2017 decemberére vonatkozó összeg. Ez hozzáadódik a január 5-én átutalt 660 millió euróhoz. ?Ez már több mint egymilliárd eurót jelent a romániai mezőgazdászok számára, és az 1,8 milliárd eurós maximálisan jóváhagyott összeg 60 százalékát teszi ki" - nyilatkozta Dăncilă a kormányülés kezdetén. A miniszterelnök szerint eddig 1,3 milliárd eurót utaltak át a gazdáknak, ez a keret 70 százalékai. A kormányfő közölte: 885 000 gazda igényelt támogatást, közülük 723 000-en már megkapták a szubvenciókat." ["post_title"]=> string(52) "Nem kell aggódjanak a gazdák a támogatások miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "nem-kell-aggodjanak-a-gazdak-a-tamogatasok-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-09 15:19:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-09 12:19:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=325106" ["menu_order"]=> int(36144) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3536 (24) { ["ID"]=> int(137365) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-13 13:43:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-13 11:43:28" ["post_content"]=> string(1249) "Tegnap délután nyitották meg a Fogoly utcában a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, amely vasárnapig várja az érdeklődőket a vásárra, író-olvasó találkozókra, színházi előadásokra és koncertekre. Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke a megnyitón bejelentette, hogy a Kolozsvár Társaság díját idén Láng Gusztáv irodalomtörténésznek adományozzák, aki pályafutását Kolozsváron kezdte, évtizedekig volt a kincses városban egyetemi tanár. Kántor kiemelte, hogy Láng ?könyves ember?, többek között neki is nagy szerepe volt abban, hogy sajtó alá rendezték Dsida Jenő összes versét. A rendezvény idei főtémája Tamási Áron közösségi szerepvállalása az író halálának 50. évfordulója apropóján. Szintén kiemelt rendezvénynek szánják a Szilágyi Domokos-megemlékezést a költő halálának és az Öregek könyve megjelenésének negyvenéves évfordulója alkalmából. Az önálló kötetben kiadott hosszúköltemény most először románul is megjelent, a Kriterion Könyvkiadó kétnyelvű könyvben jelentette meg az Öregek könyvét. A könyvhét vasárnap este nyolc órakor zárul a Hangzó csoda elnevezésű közösségi versolvasással." ["post_title"]=> string(49) "Egy korty könyv- ünnepi könyvhét Kolozsváron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "egy-korty-konyv-unnepi-konyvhet-kolozsvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-13 13:43:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-13 11:43:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=137365" ["menu_order"]=> int(36145) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3537 (24) { ["ID"]=> int(325086) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-09 15:18:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-09 12:18:39" ["post_content"]=> string(537) "A BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület idén tizedik alkalommal szervezi meg a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyét. A versenyre olyan háromfős, középiskolás diákokból álló csapatok jelentkezését várják 2018. február 11-ig, akik egy izgalmas verseny keretében szeretnének tapasztalatra szert tenni a üzleti élet területén. A tizedik kiadás összdíjazása 17.000 lej értékű, valamint a szervezők számos más újdonsággal is készültek." ["post_title"]=> string(23) "Diákok, üzleteljetek!" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "diakok-uzleteljetek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-09 15:18:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-09 12:18:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=325086" ["menu_order"]=> int(36146) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3538 (24) { ["ID"]=> int(131935) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2016-04-25 13:58:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-04-25 11:58:41" ["post_content"]=> string(1055) "Kallós Zoltán, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának tagja 90. születésnapját szombaton este ünnepelték meg a Kolozsvári Magyar Operában. Az eseményen bemutatták Csinta Samu újságíró, író A lélekmentő - Kallós Zoltán első kilencven éve című könyvét.
A könyvbemutatót követően a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját adták át a 90. életévét március végén betöltött Kallós Zoltánnak, aki a magyar a román és a cigány népzene és népi hagyományok egyik legjelentősebb gyűjtője. Kallós Zoltán a válaszúti birtokán szórványkollégiumot is létesített. A kollégiumban több mint száz olyan mezőségi gyermeknek biztosítanak szállást és ellátást, akiknek a településén már nem működik magyar iskola, ezért Válaszúton tanulnak.
" ["post_title"]=> string(74) "Könyvbemutatóval és ünnepi gálával köszöntötték Kallós Zoltánt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "konyvbemutatoval-es-unnepi-galaval-koszontottek-kallos-zoltant" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-04-25 14:13:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-04-25 12:13:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=131935" ["menu_order"]=> int(36147) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3539 (24) { ["ID"]=> int(325066) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2018-02-09 15:16:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-02-09 12:16:58" ["post_content"]=> string(1052) "A Kovászna megyei önkormányzat támogatja a Marosvásárhely?Iaşi-autópálya megépítését, de Háromszék számára a Brassó?Sepsiszentgyörgy?Kézdivásárhely?Bákó gyorsforgalmi útszakasz megépítése kiemelt fontossággal bír. Jelenleg autóval mintegy 3 órát kell utazni a Brassó és Bákó közötti, 180 kilométeres úton ? jelentette ki Tamás Sándor ma. A megyei tanács elnöke az erdővidéki úthálózat korszerűsítéséről szóló európai uniós pályázat finanszírozásai szerződésének aláírása alkalmával beszélt erről Ágostonfalván. Kifejtette, Brassó és Kovászna megyének közös infrastrukturális ügye a Brassó?Bákó-autópálya megépítése, hiszen a két települést összekötő, Háromszéket átszelő 11-es országút jelenleg a ?fő ütőér? Erdély és Moldva között.Tamás Sándor azt is elmondta, elsősorban a két megyét összekötő útvonalak, az autópálya, valamint a vidombáki repülőtér megépítésének ügyében dolgoznak együtt Brassó megyével." ["post_title"]=> string(49) "Összefognak autópálya és repülőtér ügyben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "osszefognak-autopalya-es-repuloter-ugyben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-02-09 15:16:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-02-09 12:16:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=325066" ["menu_order"]=> int(36148) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3637 (24) { ["ID"]=> int(137395) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2016-05-13 13:46:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-05-13 11:46:03" ["post_content"]=> string(674) "Év végéig frissítik a román hatóságok azon helyszíneknek a jegyzékét, amelyeket a Világörökség-listára javasolnak, miután a jegyzéket 1991 óta nem módosították.A Nemzeti Örökségvédelmi Intézet igazgatója, Ştefan Bâlici szerint Romániának kötelessége, hogy legalább tízévenként frissítse a jegyzéket. Biztosított arról, hogy az illetékes hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy az UNESCO, azaz az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete többé ne utasítsa vissza javaslataikat, mint ahogyan a Targu Jiu-i Brancusi-szoborparkkal, vagy Nagyszeben Történelmi Központjával történt." ["post_title"]=> string(33) "Frissül a Világörökség-lista" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "frissul-a-vilagorokseg-lista" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-05-13 13:48:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-05-13 11:48:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=137395" ["menu_order"]=> int(36137) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(37957) ["max_num_pages"]=> int(3164) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "996e5cc761e264dcac9f5d6427a1494c" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:0c8b18e5b008a6230169c8c0de98abe9" }