Maradna Budapesten a CEU

A Közép-európai Egyetem (CEU) továbbra is elkötelezett amellett, hogy a kutatásban és oktatásban vállalt misszióját Budapesten folytassa – közölte az intézmény tegnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi irodája beszünteti működését Budapesten és átköltözik Berlinbe. (tovább…)

Continue Reading

A 700 éves Kolozsvárt köszöntötték az este

Németh Zsolt szerint a hétszáz éves Kolozsvár hosszú életének titka, hogy egyszerre tudott szép, okos és jó lenni. A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a parlament és Magyarország nevében köszöntötte az este Kolozsvárt a számára városi kiváltságokat biztosító dokumentum keltezésének 700. évfordulóján, az ünnepi gála előtt. (tovább…)

Continue Reading

Jelképes döntést hozott a skót parlament

A skót parlament jelképes határozattal elvetette a brit EU-tagság megszűnéséről szóló törvényjavaslatot. Az edinburghi törvényhozás döntése nem ró semmiféle jogi kötelezettséget a konzervatív párti brit kormányra. London azonban nagy valószínűséggel kerülni kívánja a konfliktus kiélezését a skót kormánnyal, és további tárgyalások várhatók Skóciával a kilépési törvényről. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3537 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467587) [1]=> int(467605) [2]=> int(467603) [3]=> int(467600) [4]=> int(467598) } ["paged"]=> int(2793) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467587) [1]=> int(467598) [2]=> int(467600) [3]=> int(467603) [4]=> int(467605) } ["paged"]=> int(2793) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3448 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3499 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (467587,467598,467600,467603,467605) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 33504, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(164035) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2016-08-20 14:17:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 12:17:21" ["post_content"]=> string(535) "Az Észpresszóban ma Kádár Petrával a COM?ON Kolozsvár sajtfelelősével hallanak interjút erről a kezdeményezésről, majd a Tárkány Kovács Bálinttal, a Tárkány művek alapítójával, fejével - ha szabad így nevezni- még a mérai világzenei fesztiválon készült interjút hallgathatják meg - tartsanak velünk! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/08/20082016_commonCluj_espresso_sambata.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/08/20082016_commonCluj_espresso_sambata.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(53) "COM?ON! -Kolozsváron és Tárkány Művek- Mérában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "comon-kolozsvaron-es-tarkany-muvek-meraban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-08-20 14:17:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 12:17:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=164035" ["menu_order"]=> int(35335) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3672 (24) { ["ID"]=> int(352906) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-16 14:31:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-16 11:31:12" ["post_content"]=> string(1000) "A Közép-európai Egyetem (CEU) továbbra is elkötelezett amellett, hogy a kutatásban és oktatásban vállalt misszióját Budapesten folytassa - közölte az intézmény tegnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi irodája beszünteti működését Budapesten és átköltözik Berlinbe. A közleményben kiemelték, az egyetem teljesítette "a lex CEU által meghatározott kötelezettségeit", a helyzet rendezéséhez már csak Magyarország kormányának kell aláírnia a 2017 szeptemberében New York állammal közösen véglegesített megállapodástervezetet. A közleményben a CEU felszólította a kormányt, hogy a megállapodást haladéktalanul írja alá. Az Európai Parlament kulturális és oktatásügyi bizottsága is arra szólította fel ma a magyar kormányt, hogy írja alá a Közép-európai Egyetem működését lehetővé tevő megállapodást, ugyanis a CEU már teljesítette az előírt feltételeket." ["post_title"]=> string(24) "Maradna Budapesten a CEU" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "maradna-budapesten-a-ceu" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-16 14:31:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-16 11:31:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=352906" ["menu_order"]=> int(35338) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3528 (24) { ["ID"]=> int(164005) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-08-20 10:19:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 08:19:43" ["post_content"]=> string(1055) "Katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen Budapesten a Parlament előtti Kossuth Lajos téren szombat reggel. A lobogót Áder János köztársasági elnök jelenlétében, a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. A ceremónián Áder János mellett részt vett Kövér László házelnök, miniszterek, a kormány több képviselője, állami és katonai szervezetek és a diplomáciai testület képviselői, valamint családok, civilek százai. A lobogó felvonása után a honvédtisztjelöltek tették le katonai esküjüket. A központi programok között idén is van parlamenti nyílt nap, Magyar ízek utcája, a Clark Ádám téren pedig egész nap családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Délután a szokásokhoz híven megrendezik a Szent Jobb-körmenetet és az ünnepi programokat tűzijáték zárja a fővárosban. Mindemellett országszerte számos településen tartanak programokat az állami ünnepen." ["post_title"]=> string(40) "Nemzeti ünnepi rendezvények Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nemzeti-unnepi-rendezvenyek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-08-20 10:19:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 08:19:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=164005" ["menu_order"]=> int(35339) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3677 (24) { ["ID"]=> int(358646) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-06-07 14:59:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-06-07 11:59:14" ["post_content"]=> string(1737) "Leállította a kormány azt az eljárást, amelynek nyomán Verespatakot felvehették volna az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (az UNESCO) védett kulturális örökségek listájára - adta hírül tegnap a G4media.ro internetes oldal. A hírportál Adrian Cioroianutól, Románia UNESCO-nagykövetétől értesült arról, hogy a Külügyminisztérium a kulturális szaktárca kérésére leállította a folyamatot, és a jelölés visszavonását kérte. Verespatak védett kulturális örökségi listára való felkerülését június végén kellene tárgyalnia az UNESCO Világörökség Bizottságának. Cioroianu szerint a jelenlegi bukaresti kormány nem ért egyet a felterjesztéssel mindaddig, amíg folyamatban van a román állam és a Verespatakon aranybányát nyitni akaró kanadai Gold Corporation közötti kártérítési per, amelyben a kanadai vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel a román államtól. A kormány eddig hivatalosan nem jelentette be a védetté nyilvánítási folyamat leállítását, de a kabinet több tagja már tavaly egyet nem értését fejezte ki a felterjesztéssel. A pályázatot még a Dacian Ciolo? vezette szakértői kormány kulturális minisztere, Corina ?uteu nyújtotta be mandátuma utolsó napján, 2016 januárjában. Az Agerpres hírügynökségnek ma Cioroianu úgy nyilatkozott, a per idejére felfüggesztették Verespatak felterjesztését a világörökségi listára, a dosszié azonban továbbra is az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezeténél (UNESCO) van, és az lenne a természetes - állítja -, ha a per lezárultával folytatódna az eljárás.  " ["post_title"]=> string(80) "Visszavonta a Dăncilă-kormány Veresptak UNESCO világörökségi jelölését" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "visszavonta-a-dancila-kormany-veresptak-unesco-vilagoroksegi-jeloleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-06-07 14:59:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-06-07 11:59:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=358646" ["menu_order"]=> int(35340) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3699 (24) { ["ID"]=> int(163985) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-08-20 10:19:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 08:19:13" ["post_content"]=> string(1662) "Németh Zsolt szerint a hétszáz éves Kolozsvár hosszú életének titka, hogy egyszerre tudott szép, okos és jó lenni. A magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a parlament és Magyarország nevében köszöntötte az este Kolozsvárt a számára városi kiváltságokat biztosító dokumentum keltezésének 700. évfordulóján, az ünnepi gála előtt. Németh Zsolt elmondta, a város szépségének hátterében ott húzódik az a kulturális sokszínűség, amelyet évszázadok óta képes fenntartani. Németh Zsolt bejelentette, hogy a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjét, Gergely Balázst, aki maga is jól tudta egyesíteni a rendezvényben a szépséget, az okosságot és a jóságot, Pro Cultura Hungarica díjjal tünteti ki a magyar állam. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere köszöntésében kijelentette: a város a keresztény Európa értékrendjére épült. Horváth Anna úgy vélte: Kolozsvár csak akkor lesz sikeres, és méltó régi nagy híréhez, és az áhított Európa kulturális fővárosa címhez, ha magyarok és románok ki tudják űzni a bizalmatlanságot és a közönyt magukból. Szabó Lilla, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója kijelentette, Kolozsvár ma is Erdély kulturális fővárosa. Az ünnepi gála keretében a Kolozsvári Magyar Opera a Mátyás-szoborcsoport közelében felállított főtéri nagyszínpadon mutatta be Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját. Ezt követően nézhette meg a közönség Bordos László Zsolt világhírű vizuális művész háromdimenziós épületvetítését a Szent Mihály-plébániatemplom falán." ["post_title"]=> string(48) "A 700 éves Kolozsvárt köszöntötték az este" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "a-700-eves-kolozsvart-koszontottek-az-este" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-08-20 10:19:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 08:19:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=163985" ["menu_order"]=> int(35341) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3431 (24) { ["ID"]=> int(163965) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2016-08-20 10:18:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 08:18:40" ["post_content"]=> string(1163) "A Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indított Nagy Feró és a Beatrice kolozsvári koncertje miatt, miután a román média úgy értelmezte, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntetné fel Joszif Visszarionovics Sztálint, Adolf Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet. Az együttes kedden este adott koncertet az erdélyi város főterén a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A XX. század című szám alatt archív videofelvételeket játszottak be a kivetítőn, amelyen többek között Sztálin szovjet és Hitler náci német diktátor volt látható. A koncertről a román közszolgálati televízió is beszámolt, amely "vitatottnak és revizionistának" nevezte a magyar együttest. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok önszervezője az MTI-nek elmondta: célzatos, egyoldalú tudósításban számolt be a közszolgálati televízió a koncertről, egyértelműen "kifordították" a szám üzenetét. Közölte, hogy levelet írtak a közszolgálati televízió és az audiovizuális tanács vezetőségének, amelyben kérték, hogy tegyék helyre a félretájékoztatást." ["post_title"]=> string(51) "Rendőrségi kivizsgálás a Beatrice koncert miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "rendorsegi-kivizsgalas-a-beatrice-koncert-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-08-20 10:18:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 08:18:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=163965" ["menu_order"]=> int(35343) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(356046) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-29 12:50:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-29 09:50:11" ["post_content"]=> string(1508) "Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarságnak 28 év alatt sem sikerült áttörnie az autonómiával kapcsolatos román el?ítéletek falát. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Erdélyi Magyar Televíziónak adott interjúban beszélt err?l. Kelemen Hunor az RMDSZ megbízásából a múlt év végén, ez év elején készített közvélemény-kutatásra hivatkozva kijelentette: 1990 óta javarészt sikerült lebontani azokat az ellenérzéseket, amelyek a román társadalomban az önálló magyar iskolákkal vagy a kétnyelv? feliratozással szemben megnyilvánultak, az autonómiatörekvések megítélésében azonban semmiféle változás nem történt. Az autonómia fogalma ma is er?s, érzelmi töltet? elutasítást vált ki a román társadalomban. Ezt bizonyítja, hogy a román képvisel?k elutasították az érdemi megvitatását a Kulcsár-Terza József képvisel? által beterjesztett székelyföldi autonómia-tervezetnek.

Párbeszéd, de kivel?

A szenátusban ma tartják a Székelyföldi autonómiastatútumról szóló törvénytervezet végszavazását, de a voksolás eredménye borítékolható a múlt heti vita alapján. A székelyföldi autonómia-tervezet parlamenti előterjesztője ennek ellenére továbbra is a párbeszédben bízik, bár mint az kiderül hétfői háttérműsorunkban elhangzott interjújából, nincs kiforrott elképzelése a párbeszéd útjáról, fórumairól és a lehetséges partenerekről sem." ["post_title"]=> string(74) "Nem sikerült áttörni az autonómiával kapcsolatos el?ítéletek falát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "nem-sikerult-attorni-az-autonomiaval-kapcsolatos-eloiteletek-falat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-29 22:51:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-29 19:51:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=356046" ["menu_order"]=> int(35344) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(163945) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-08-20 10:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 08:17:42" ["post_content"]=> string(1372) "A csendőrséget, a rendőrséget, valamint a belügyminisztérium légierejét is bevonták az ország délnyugati határainak védelmébe - közölte a határrendészet. A testület honlapján megjelent közlemény szerint az elmúlt éjszakától a határrendészet mellett a csendőrség Temes megyei egységei és a Temes, Krassó-Szörény és Mehedinti megyei rendőrkapitányságok, valamint a Belügyminisztérium légiereje is bekapcsolódott a határvédelembe. A Petre Toba belügyminiszter által jóváhagyott tervnek az a célja, hogy biztosítsa a rendet a román-szerb államhatáron. A vegyes határrendész-csendőr-rend?r egységek a zöldhatáron teljesítenek szolgálatot. Munkájukat éjjel-nappal egy felderítő helikopter támogatja. Marius Take, a belügyminisztérium szóvivője az intézkedéssel kapcsolatban az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a határ megerősítésével meg akarják akadályozni az illegális migránsok belépését Romániába. Mint közölte, a hét folyamán egy hat- és egy tizenkét f?s migránscsoport megpróbálta illegálisan átlépni a szerb-román határt, hogy azután Magyarországra jusson. A belügyminisztérium a kockázatelemzés után azt a döntést hozta, hogy már a kezdet kezdetén keményen lép fel, nem várja meg, amíg új állandó migránsútvonalak alakulnak ki." ["post_title"]=> string(65) "Megelőzik a szerb-román-magyar migráns útvonal kialakuláság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "megelozik-a-szerb-roman-magyar-migrans-utvonal-kialakulasag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-08-20 10:17:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 08:17:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=163945" ["menu_order"]=> int(35345) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(352886) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-05-16 14:21:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-05-16 11:21:51" ["post_content"]=> string(896) "A skót parlament jelképes határozattal elvetette a brit EU-tagság megszűnéséről szóló törvényjavaslatot. Az edinburghi törvényhozás döntése nem ró semmiféle jogi kötelezettséget a konzervatív párti brit kormányra. London azonban nagy valószínűséggel kerülni kívánja a konfliktus kiélezését a skót kormánnyal, és további tárgyalások várhatók Skóciával a kilépési törvényről. A skót parlament jelentős, 93-20 szavazati többséggel döntött úgy, hogy nem adja hozzájárulását a brit EU-tagságot rögzítő törvény visszavonásáról szóló brit kormányzati tervezethez. A skót kormány elsődleges kifogása az, hogy megítélése szerint a kilépési törvénytervezet nem részletezi kellően egyértelmű módon a döntési hatáskörök megosztási módját London és Edinburgh között a Brexit utáni időszakra." ["post_title"]=> string(44) "Jelképes döntést hozott a skót parlament" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "jelkepes-dontest-hozott-a-skot-parlament" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-05-16 14:29:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-05-16 11:29:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=352886" ["menu_order"]=> int(35346) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3702 (24) { ["ID"]=> int(163925) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-08-20 10:17:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 08:17:00" ["post_content"]=> string(506) "Hajótörött migránsok tucatjait mentette ki tegnap a görög parti őrség egy apró, elhagyatott délnyugat-görögországi szigetről, amely több száz kilométerre fekszik a szokásos migrációs útvonaltól. A parti őrség a görög szárazföldre szállította az illegális bevándorlókat, ahol regisztrálják őket. A török partokról útnak induló menekültek és migránsok jelentős többsége Görögországot a keleti fekvésű égei-tengeri szigeteken keresztül éri el." ["post_title"]=> string(48) "Menekülteket mentett ki a görög parti őrség" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "menekulteket-mentett-ki-a-gorog-parti-orseg" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-08-20 10:17:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 08:17:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=163925" ["menu_order"]=> int(35347) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(358626) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2018-06-07 14:58:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-06-07 11:58:45" ["post_content"]=> string(1218) "Érdemben letárgyalta tegnap a Gyulafehérvári Táblabíróság a római katolikus egyház által visszakövetelt gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatása ügyét. A bírák június 20-ra halasztották az ítélethirdetést. Míg az egyház a visszaszolgáltatás korábbi hatósági elutasítása ellen érvelt, az állam képviselői a visszaszolgáltatást elutasító határozat megerősítését kérték. Komáromi Attila, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyét képviselő ügyvéd az MTI-nek úgy nyilatkozott: meggyőzően sikerült minden olyan érvet cáfolni, amelyet a visszaszolgáltatás elutasítására hoztak fel az állami intézmények jogi képviselői. A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították." ["post_title"]=> string(74) "Június 20-ra halasztották az ítélethirdetést a Batthyáneum ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "junius-20-ra-halasztottak-az-itelethirdetest-a-batthyaneum-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-06-07 14:58:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-06-07 11:58:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=358626" ["menu_order"]=> int(35348) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3700 (24) { ["ID"]=> int(163905) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2016-08-20 10:16:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 08:16:16" ["post_content"]=> string(598) "Oroszország nem tervezi megszakítani diplomáciai kapcsolatait Ukrajnával - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az orosz biztonsági tanács Krím félszigeten, Szevasztopolban megtartott tegnapi tanácskozásán. A diplomáciai szakítás lehetőségét Moszkvában azt követően kezdték el mérlegelni, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) augusztus 10-én arról számolt be: a Krím félszigeten meghiúsították az ukrán katonai hírszerzés diverzáns akcióit. Putyin reményét fejezte ki, hogy az ukrán vezetésben ?a józan ész kerekedik felül?." ["post_title"]=> string(48) "Putyin bízik az ukrán vezetés józan eszében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "putyin-bizik-az-ukran-vezetes-jozan-eszeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-08-20 10:16:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 08:16:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=163905" ["menu_order"]=> int(35349) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(164035) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2016-08-20 14:17:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 12:17:21" ["post_content"]=> string(535) "Az Észpresszóban ma Kádár Petrával a COM?ON Kolozsvár sajtfelelősével hallanak interjút erről a kezdeményezésről, majd a Tárkány Kovács Bálinttal, a Tárkány művek alapítójával, fejével - ha szabad így nevezni- még a mérai világzenei fesztiválon készült interjút hallgathatják meg - tartsanak velünk! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/08/20082016_commonCluj_espresso_sambata.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/08/20082016_commonCluj_espresso_sambata.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(53) "COM?ON! -Kolozsváron és Tárkány Művek- Mérában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "comon-kolozsvaron-es-tarkany-muvek-meraban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2016-08-20 14:17:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2016-08-20 12:17:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=164035" ["menu_order"]=> int(35335) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39765) ["max_num_pages"]=> int(3314) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "061d879f0b1a1fb7ab6080923ab5bac3" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:fd9db135e5870a2c90c789de9e3579f6" }