Az elemi és az általános iskolás diákok esetében bevezetik az értékelési standardokat, a tanárokat pedig arra ösztönzik, hogy alkalmazzák ezeket. A rendszer három teljesítményszintet különböztet meg: alapszintű, megszilárdított és haladó.
Az értékelési standardok nem váltják fel az osztályzatokat, céljuk azonban, hogy egységes alapra helyezzék az egyes osztályzatok odaítélésének szempontjait, függetlenül az oktatási intézménytől. Így például a 7-es osztályzat ugyanazt a tudásszintet jelezze az adott évfolyam bármely tanulója esetében, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár. A középiskolások számára is vannak újdonságok, az újítások azonban nagy valószínűséggel NEM érintik a felvételit. Az a rendelkezés, amely lehetővé tette volna, hogy egyes líceumok saját, kiegészítő felvételi vizsgákat szervezzenek, a jövő héten kerül a parlament elé végszavazásra, elutasításra vonatkozó bizottsági jelentéssel.
Az új kormány megalakítására irányuló erőfeszítések egyelőre nem léptek ki az elmúlt hónapok patthelyzetéből, amely a Bolojan-kormány május 5-i bizalmatlansági indítvánnyal történt menesztése óta áll fenn.
Sorin Grindeanu, a szociáldemokraták elnöke, akit a párt miniszterelnök-jelöltként javasol, tegnap a közösségi oldalán azt közölte, hogy a PSD kész egy parlamenti többség létrehozására. Ugyanakkor szerinte nem annak kellene az elsődleges szempontnak lennie, hogy megvan-e a támogatáshoz szükséges parlamenti szavazatszám, hanem Románia gazdasági és társadalmi helyzetének.
Az Európai Unió ?nagyon fájdalmassá teszi London számára a Brexitet, vagyis a távozást az EU-ból, és ?gondja lesz arra is?, hogy Nagy-Britannia rosszabbul éljen az unión kívül ? mondta a szlovák miniszterelnök a Financial Timesnak. (tovább…)
Még két hétig lehet jelentkezni az Alexandru Ioan Cuza rendőrakadémia 2018-2019-es tanévre meghirdetett helyeire. A rendőrakadémiára 13 magyaroknak fenntartott helyet hirdettek meg. (tovább…)
Mától tiltakozó megmozdulásokba kezdenek a büntetésvégrehajtási intézmények dolgozói. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor ér véget a sztrájk. Az Omnia Szakszervezet elnöke, Sorin Dumitra?cu elmondta: a tiltakozók követelik a munkakörülmények javítását, új munkaerő felvételét a börtönökbe, a bérkülönbségek kiegyenlítését, illetve Raluca Prună igazságügyi miniszter távozását. (tovább…)
Közel harmadával nőtt az előző voksoláshoz képest az október 2-i népszavazásra regisztráló külhoni magyarok száma – mondta a magyar nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt. (tovább…)
Craiovára telepítik a NATO romániai nemzetközi dandárját. A legfelső védelmi tanács tegnapi ülése után Klaus Johannis államfő bejelentette: a dandár várhatóan jövőre éri el kezdeti, és 2018-ban teljes operatív kapacitását. (tovább…)
A karitatív szervezetek munkája erősítheti a magyar-szlovák, a magyar-ukrán, a magyar-román és a magyar-szerb kapcsolatokat is, és segíti a magyarság megmaradását – mondta a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, a Katolikus Karitász Kárpát-medencei vezetőinek első találkozóján. (tovább…)
Megalakulása utáni első ülésébe kezdve, adásunkkal egyidőben tartja a miniszterelnök-választást az áprilisban megválasztott magyar Országgyűlés. (tovább…)
Befejeződött tegnap a Románia és Bulgária közötti első gázvezeték áthúzása a Duna-meder alatti furaton. Ezáltal gyakorlatilag összekapcsolódott a román és bolgár gázhálózat – tájékoztat a gazdasági minisztérium. A közlemény szerint a giurgiui mérőállomás évi másfél milliárd köbméternyi gázt képes átereszteni akár Bulgáriából Romániába, akár fordított irányban. (tovább…)
object(WP_Query)#3443 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(467626)
[1]=>
int(467516)
[2]=>
int(467402)
[3]=>
int(467624)
[4]=>
int(467622)
}
["paged"]=>
int(2745)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(467402)
[1]=>
int(467516)
[2]=>
int(467622)
[3]=>
int(467624)
[4]=>
int(467626)
}
["paged"]=>
int(2745)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3663 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3662 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (467402,467516,467622,467624,467626) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 32928, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3664 (24) {
["ID"]=>
int(364106)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-06-25 14:02:24"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 11:02:24"
["post_content"]=>
string(667) "Elégedetlenek a biztosító társaságokkal a Mehedinti megyei gazdák, mert nem kapják meg a kártérítést a kedvezőtlen időjárás okozta károkra. Habár óriásiak a károk, a biztosító társaságok képviselői felületesen végzik a kárfelmérést a kifizetendő összeg csökkentése érdekében ? állítják a gazdák. A rádiónk tudósítójának nyilatkozó farmerek szerint van olyan hely is, ahol a termény 75 százaléka károsodott a jégeső, a viharok és a jelentős csapadékmennyiség miatt, ezért reméltek kártérítést. A biztosító társaságok szerint a károk nem olyan jelentősek, hogy kártérítést fizessenek."
["post_title"]=>
string(49) "Vitatkoznak a károsult gazdák a biztosítókkal"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "vitatkoznak-a-karosult-gazdak-a-biztositokkal"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-06-25 14:02:24"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 11:02:24"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364106"
["menu_order"]=>
int(34692)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3436 (24) {
["ID"]=>
int(172055)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-09-19 13:51:51"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-09-19 11:51:51"
["post_content"]=>
string(603) "Az Európai Unió ?nagyon fájdalmassá teszi London számára a Brexitet, vagyis a távozást az EU-ból, és ?gondja lesz arra is?, hogy Nagy-Britannia rosszabbul éljen az unión kívül ? mondta a szlovák miniszterelnök a Financial Timesnak. A londoni gazdasági napilap online kiadásán ma hajnalban megjelent interjúban Robert Fico ? akinek hazája jelenleg az uniós tanács soros elnöke ? kijelentette, az EU a Brexitet arra fogja felhasználni, hogy ?bemutassa a közvéleménynek: most majd meglátjátok, miért fontos a bennmaradás az EU-ban. Ez lesz az (EU) álláspontja?."
["post_title"]=>
string(24) "Fájdalmas lesz a Brexit"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "fajdalmas-lesz-a-brexit"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-09-19 13:51:51"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-09-19 11:51:51"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=172055"
["menu_order"]=>
int(34693)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3665 (24) {
["ID"]=>
int(350876)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-05-10 14:30:37"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-05-10 11:30:37"
["post_content"]=>
string(372) "Még két hétig lehet jelentkezni az Alexandru Ioan Cuza rendőrakadémia 2018-2019-es tanévre meghirdetett helyeire. A rendőrakadémiára 13 magyaroknak fenntartott helyet hirdettek meg.
Az érdeklődők a lakhelyük szerinti megyei rendőr-kapitányságokon jelentkezhetnek. További részleteket az academiadepolitie.ro internetes oldalon találnak."
["post_title"]=>
string(52) "Május 25-ig lehet jelentkezni a rendőrakadémiára"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(48) "majus-25-ig-lehet-jelentkezni-a-rendorakademiara"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-05-10 14:30:37"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-05-10 11:30:37"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=350876"
["menu_order"]=>
int(34694)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3671 (24) {
["ID"]=>
int(174755)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2016-09-26 11:49:04"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-09-26 09:49:04"
["post_content"]=>
string(653) "Mától tiltakozó megmozdulásokba kezdenek a büntetésvégrehajtási intézmények dolgozói. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor ér véget a sztrájk. Az Omnia Szakszervezet elnöke, Sorin Dumitra?cu elmondta: a tiltakozók követelik a munkakörülmények javítását, új munkaerő felvételét a börtönökbe, a bérkülönbségek kiegyenlítését, illetve Raluca Prună igazságügyi miniszter távozását.
A szamosújvári börtönnél ma kiütyülték és szilvával várták Raluca Prună igazságügyi minisztert, aki egy nőknek szánt terápiaközpontot avatott fel Norvégia nagykövetével, Tove Westberggel együtt."
["post_title"]=>
string(44) "Országszerte sztrájkolnak a börtönőrök"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "orszagszerte-sztrajkolnak-a-bortonorok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-09-26 11:52:59"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-09-26 09:52:59"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=174755"
["menu_order"]=>
int(34695)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3681 (24) {
["ID"]=>
int(364126)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-06-25 14:03:03"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 11:03:03"
["post_content"]=>
string(477) "Tovább emelkedett a változó kamatú hitelek kamatának megállapítására használt három havi ROBOR irányadó kamat. A pénteki 3,09 százalékról ma 3,13 százalékra emelkedett, ami az elmúlt négy év legmagasabb értéke. A Nemzeti Bank adatai szerint a ROBOR év elején 2,05 százalékos volt. A bankok egymásnál elhelyezett összegekre felszámított irányadó kamata, a kilenc hónapra érvényes ROBOR is emelkedett, elérve a 3,28 százalékot."
["post_title"]=>
string(32) "Csúcsról csúcsra jár a kamat"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(28) "csucsrol-csucsra-jar-a-kamat"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-06-25 14:03:03"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 11:03:03"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364126"
["menu_order"]=>
int(34696)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3682 (24) {
["ID"]=>
int(172035)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-09-19 13:51:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-09-19 11:51:05"
["post_content"]=>
string(1118) "Közel harmadával nőtt az előző voksoláshoz képest az október 2-i népszavazásra regisztráló külhoni magyarok száma - mondta a magyar nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt. Potápi Árpád János kifejtette: a szeptember 17-i határidőig 274 576-an regisztráltak, míg az előző - az országgyűlési - voksoláson ez a szám mintegy 194 ezer volt. Szavai szerint most az a közös feladat, hogy közülük minél többen szavazzanak is. Az államtitkár kitért arra is, hogy idén november 30-án lesz a Magyar Diaszpóra Tanács, és december 1-én a Magyar Állandó Értekezlet ülése, mindkettőt a kormányfő nyitja meg. Potápi Árpád János jelezte: jövőre várhatóan a külhoni magyar családi vállalkozások éve lesz a tematikus év. Az idei külhoni magyar fiatal vállalkozók évét sikeresnek minősítette, és elképzelhetőnek tartotta, hogy az 525 millió forintos pályázati keretet 50-60 millió forinttal megemelik. Összesen 964 pályázat érkezett, ezek közül nagyjából 110-et tudnak majd támogatni."
["post_title"]=>
string(59) "Nőtt a regisztrált külhoni magyar állampolgárok száma"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(53) "nott-a-regisztralt-kulhoni-magyar-allampolgarok-szama"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-09-19 13:51:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-09-19 11:51:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=172035"
["menu_order"]=>
int(34697)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3683 (24) {
["ID"]=>
int(356716)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-06-03 10:00:23"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-06-03 07:00:23"
["post_content"]=>
string(178) "Hallgassa meg a műsor!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/2018-06-03vas.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/05/2018-06-03vas.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(35) "Unitárius igehirdetés, június 3."
["post_excerpt"]=>
string(67) "Tódor Csaba, székelykeresztúri unitárius lelkész hirdet igét."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "unitarius-igehirdetes-junius-3"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-05-31 12:26:01"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-05-31 09:26:01"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=356716"
["menu_order"]=>
int(34698)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3684 (24) {
["ID"]=>
int(175285)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2016-09-28 11:47:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-09-28 09:47:35"
["post_content"]=>
string(635) "Craiovára telepítik a NATO romániai nemzetközi dandárját. A legfelső védelmi tanács tegnapi ülése után Klaus Johannis államfő bejelentette: a dandár várhatóan jövőre éri el kezdeti, és 2018-ban teljes operatív kapacitását.
A legfelső védelmi tanács határozata értelmében az iraki és afganisztáni missziókban rendszeresen részt vevő craiovai ?Rovine? II. gyalogos dandár alakul át NATO-dandárrá.
A nemzetközi összetételű dandárba Lengyelország egy századot, Bulgária pedig 400 katonát küld. A további NATO-szövetségesek részvételről nem nyilatkozott az államfő."
["post_title"]=>
string(62) "Craiován hozzák létre a nemzetközi összetételű dandárt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(54) "craiovan-hozzak-letre-a-nemzetkozi-osszetetelu-dandart"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-09-28 11:47:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-09-28 09:47:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=175285"
["menu_order"]=>
int(34699)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3685 (24) {
["ID"]=>
int(364086)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-06-25 14:01:56"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 11:01:56"
["post_content"]=>
string(475) "Két régi Airbus A 310 repülőgépet küld a Tarom Örményországba, amely 5,5 millió dollárt fizet a régi gépekért. A légitársaság 1992-ben vásárolta a két gépet, de 2016 óra már nem használja. A gépek megőrzése és karbantartása 9 millió dollárjába került volna félévenként a Taromnak, ismét repülésre kész állapotba hozásához további 26 millió dollárra lenne szükség. A Tarom flottája jelenleg 25 repülőgépből áll."
["post_title"]=>
string(48) "Örményország vett meg két gépet a Taromtól"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "ormenyorszag-vett-meg-ket-gepet-a-taromtol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-06-25 14:01:56"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 11:01:56"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364086"
["menu_order"]=>
int(34700)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3690 (24) {
["ID"]=>
int(172015)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-09-19 13:48:54"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-09-19 11:48:54"
["post_content"]=>
string(851) "A karitatív szervezetek munkája erősítheti a magyar-szlovák, a magyar-ukrán, a magyar-román és a magyar-szerb kapcsolatokat is, és segíti a magyarság megmaradását - mondta a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, a Katolikus Karitász Kárpát-medencei vezetőinek első találkozóján. Soltész Miklós előadásában kifejtette: ha egyházakon, egyházi karitatív szervezeteken keresztül erősítik a kapcsolatot, akkor sokkal inkább kapnak partnereket, támogatást. A külhoni magyarság megmaradásának elsődleges kérdése, hogy megmarad-e a hit, ezért is fontos és nemzetmentő, hogy a Katolikus Karitász más Kárpát-medencei országokban is jelen van - tette hozzá."
["post_title"]=>
string(34) "Katolikus Karitász tanácskozása"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "katolikus-karitasz-tanacskozasa"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-09-19 13:48:54"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-09-19 11:48:54"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=172015"
["menu_order"]=>
int(34701)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3689 (24) {
["ID"]=>
int(350856)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2018-05-10 14:28:19"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-05-10 11:28:19"
["post_content"]=>
string(683) "Megalakulása utáni első ülésébe kezdve, adásunkkal egyidőben tartja a miniszterelnök-választást az áprilisban megválasztott magyar Országgyűlés.
A képviselők több mint a felének szavazatával újból miniszterelnökké választhatják Orbán Viktort, és holnap létrehozhatják az új kormány minisztériumait. Holnapra a minisztériumok felsorolásáról, valamint egyes ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló kormánypárti előterjesztés összevont vitáját és egyben zárószavazását tervezik, ha a képviselők ma - négyötödös többséggel - hozzájárulnak a házszabálytól eltéréssel való tárgyaláshoz."
["post_title"]=>
string(63) "Holnap létrehozhatják az új magyar kormány minisztériumait"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(58) "holnap-letrehozhatjak-az-uj-magyar-kormany-miniszteriumait"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-05-10 14:28:19"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-05-10 11:28:19"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=350856"
["menu_order"]=>
int(34702)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3688 (24) {
["ID"]=>
int(174685)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2016-09-26 11:23:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-09-26 09:23:36"
["post_content"]=>
string(1006) "Befejeződött tegnap a Románia és Bulgária közötti első gázvezeték áthúzása a Duna-meder alatti furaton. Ezáltal gyakorlatilag összekapcsolódott a román és bolgár gázhálózat - tájékoztat a gazdasági minisztérium. A közlemény szerint a giurgiui mérőállomás évi másfél milliárd köbméternyi gázt képes átereszteni akár Bulgáriából Romániába, akár fordított irányban.
A 23 millió eurónyi uniós támogatásból épülő bolgár-román interkonnektor év végéig készül el, a Duna alatti vezeték pedig Európa eddigi legnagyobb ilyen jellegű beruházásának számít. A több mint két kilométer hosszúságú furat a meder legmélyebb pontjánál 50 méterrel mélyebben halad át a Duna alatt.
A bolgár-román interkonnektor annak a bolgár-román-magyar-osztrák gázfolyosónak egyik nélkülözhetetlen eleme, amelynek - 179 millió eurós értékű - uniós támogatási szerződését szeptember elején írtak alá Budapesten."
["post_title"]=>
string(40) "Készül a bolgár-román interkonnektor"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "keszul-a-bolgar-roman-interkonnektor"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-09-26 11:23:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-09-26 09:23:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=174685"
["menu_order"]=>
int(34703)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3664 (24) {
["ID"]=>
int(364106)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-06-25 14:02:24"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 11:02:24"
["post_content"]=>
string(667) "Elégedetlenek a biztosító társaságokkal a Mehedinti megyei gazdák, mert nem kapják meg a kártérítést a kedvezőtlen időjárás okozta károkra. Habár óriásiak a károk, a biztosító társaságok képviselői felületesen végzik a kárfelmérést a kifizetendő összeg csökkentése érdekében ? állítják a gazdák. A rádiónk tudósítójának nyilatkozó farmerek szerint van olyan hely is, ahol a termény 75 százaléka károsodott a jégeső, a viharok és a jelentős csapadékmennyiség miatt, ezért reméltek kártérítést. A biztosító társaságok szerint a károk nem olyan jelentősek, hogy kártérítést fizessenek."
["post_title"]=>
string(49) "Vitatkoznak a károsult gazdák a biztosítókkal"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "vitatkoznak-a-karosult-gazdak-a-biztositokkal"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-06-25 14:02:24"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-06-25 11:02:24"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364106"
["menu_order"]=>
int(34692)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39777)
["max_num_pages"]=>
int(3315)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "97154fdf7f631df377d0f65bd83fe484"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:c67c9f3c340ccf8c260a090008af7e86"
}