A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete második alkalommal kiírt Brassaï Sajtófotó pályázatának díjnyertes alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap este a bukaresti Balassi…
Continue Reading
A heti hírösszefoglalóban áttekintjük, hogy milyen újabb bűnügyi aktával gyarapodott a Calin Georgescu elleni büntetőjogi eljárások száma, miben különböznek egymástól ezek a vizsgálatok. Egy elemzést is ismertetünk, amely a Románok Egyesüléséért Szövetség mesébe illő felemelkedését tekinti át, illetve annak okait vizsgálja. De szó lesz a németországi tartományi választásokról is, amelyek Friedrich Merz német kancellár pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak földrengés-szerű vereséget hozott.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallhatják arról, hogy miután a nyár elején úgy tűnt, Ukrajnának sikerül pozitív fordulatot elérni és tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Moszkvát az orosz területen végrehajtott mélységi támadásokkal, mára az oroszok ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel jegyzetét.
A kormányprogramot és a javasolt miniszterek listáját a hét végéig véglegesítik, hogy a jövő hét elején megtarthassák a parlamenti meghallgatásokat, majd a plenáris szavazást – mondta Siegfried Mureșan a Román Rádiónak adott interjúban.
A kijelölt miniszterelnök hangsúlyozta, komoly, tapasztalattal rendelkező személyeket jelölnek miniszteri tisztségekre. Siegfried Mureșan ismét kijelentette, hogy nem terveznek adó- és illetékemeléseket. A kormányprogramnak fontos szociális eleme lesz, ugyanakkor megőriznék a költségvetési-pénzügyi fegyelmet, és nagyobb hatékonyságot szeretnének elérni a közszférában.
Siegfried Mureșan szerint a parlamenti szavazás az igazság próbája lesz a PSD számára. Azt mondta, a Szociáldemokrata Párt ezzel bizonyíthatja, hogy Európa-párti politikai erő, és hozzájárulhat a jelenlegi politikai válság lezárásához. A szociáldemokraták azonban továbbra sem mutatják jelét annak, hogy megváltoztatnák döntésüket, miszerint nem támogatják a liberális európai parlamenti képviselő által vezetett kormányt. Sorin Grindeanu pártelnök tegnap ismét kijelentette, hogy Mureșannak vissza kellene adnia a kormányalakítási megbízatását. Azt mondta, rendkívül kevés esélyt lát a Mureșan-kabinet parlamenti jóváhagyására. Azt állítja, ha a kormány nem kapja meg a parlament bizalmát, és ezt követően ő kapna miniszterelnöki megbízást, valamennyi párttal tárgyalni fog. Sorin Grindeanu azt is kijelentette, hogy a PSD arra az esetre is felkészült, ha előrehozott választásokat írnának ki, bár szerinte ezt a helyzetet el kellene kerülni.
Közben Nicușor Dan államfő ismét arra szólította fel a pártokat, hogy jussanak politikai kompromisszumra. Az államfő úgy véli, hogy az előrehozott választások nem jelentenek megoldást. Az új kormány miniszterjelöltjeinek parlamenti meghallgatását és az új kabinet beiktatásáról szóló szavazást jövő héten tartják.
" ["post_title"]=> string(70) "Hétvégéig véglegesítik a kormány összetételét és programját" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "hetvegeig-veglegesitik-a-kormany-osszetetelet-es-programjat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:19:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:19:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468459" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(468457) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 13:17:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:17:06" ["post_content"]=> string(725) "Van pénz a bérek és a nyugdíjak kifizetésére, ezek esetében nincs kockázat – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter az Europa FM rádióban Hozzátette, Romániának egyre magasabb kamatokat kell fizetnie az államadósság után.
A pénzügyminiszter szerint egy mielőbb megalakuló kormány hozzájárulhatna ahhoz, hogy csökkenjenek a Románia által felvett hitelek kamatai. Az ország idén több mint 60 milliárd lejt, mintegy 12 milliárd eurót fordít kamatfizetésre. Ez a bruttó hazai termék körülbelül 3 százalékának felel meg.
" ["post_title"]=> string(43) "Nem lesz gond a nyugdíjakkal és bérekkel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nem-lesz-gond-a-nyugdijakkal-es-berekkel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:17:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:17:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468457" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3621 (24) { ["ID"]=> int(468455) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 13:16:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:16:10" ["post_content"]=> string(830) "A TollRo elektronikus díjszabási rendszer alkalmazásának elhalasztását vagy legalább a büntetések felfüggesztését kérik az áruszállítók, mert az applikációt még nem tesztelték és hibákat eredményez.
A helyzetet elismeri a rendszert üzemeltető Országos Útigazgatóság is, amely 2027. április 1-et javasolja a rendszer életbe lépésének időpontjaként. Az október elsején üzembe helyezni tervezett új díjszabási rendszer megszünteti az átkelési díjakat a dunai hidakon, illetve új mechanizmust vezet be az útadó kiszámítására, amelyben a személygépkocsiknál a légszennyezési mutatók függvényében szabják meg a díjat.
" ["post_title"]=> string(64) "Az új díjszabási rendszer elhalasztását kérik a fuvarozók" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "az-uj-dijszabasi-rendszer-elhalasztasat-kerik-a-fuvarozok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-09-25 13:16:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 10:16:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=468455" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3771 (24) { ["ID"]=> int(468382) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-09-25 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-09-25 12:30:00" ["post_content"]=> string(1273) "A heti hírösszefoglalóban áttekintjük, hogy milyen újabb bűnügyi aktával gyarapodott a Calin Georgescu elleni büntetőjogi eljárások száma, miben különböznek egymástól ezek a vizsgálatok. Egy elemzést is ismertetünk, amely a Románok Egyesüléséért Szövetség mesébe illő felemelkedését tekinti át, illetve annak okait vizsgálja. De szó lesz a németországi tartományi választásokról is, amelyek Friedrich Merz német kancellár pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak földrengés-szerű vereséget hozott.
Ezt követően Szőcs Levente összefoglalóját hallhatják arról, hogy miután a nyár elején úgy tűnt, Ukrajnának sikerül pozitív fordulatot elérni és tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Moszkvát az orosz területen végrehajtott mélységi támadásokkal, mára az oroszok ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést.
Végül Garzó Ferenc olvassa fel jegyzetét.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete második alkalommal kiírt Brassaï Sajtófotó pályázatának díjnyertes alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap este a bukaresti Balassi…
Continue ReadingNovember 5-ére halasztotta hétfőn a Legfelsőbb Bíróság Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök fellebbviteli perének első tárgyalását. A képviselőházi elnököt alapfokon három…
Continue ReadingCsaknem kétszáz áldozattal járó robbantások voltak szombat este Isztambulban: 29-en meghaltak, 166-an pedig megsebesültek – közölte a török belügyminisztérium még vasárnap hajnalban. (tovább…)
Continue ReadingA népszavazás lezárásával véget kell vetni a gyűlöletbeszédnek és a manipulációknak – írta közösségi oldalán tegnap este az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke. (tovább…)
Continue ReadingA kurdbarát Népek Demokratikus Pártja legalább 118 vezető tisztviselőjét vették őrizetbe Törökországban ma, két nappal a 44 halálos áldozatot követelő isztambuli robbantásos merénylet után – jelentette internetes oldalán a legfőbb kormánypárti napilap, a Sabah. (tovább…)
Continue ReadingMúlt héten tizenkét új kanyarós megbetegedést igazoltak országszerte – közölte honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet. 15.379-re nőtt az igazolt kanyarós esetek száma Romániában, és 59 halálos áldozatot követelt a betegség. (tovább…)
Continue ReadingCsaknem másfél milliárd forint jut Erdélybe a magyar kormány 2017-2018-ra meghirdetett óvodafejlesztési programja keretében – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szombaton Sepsiszentgyörgyön, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) megalakulásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. (tovább…)
Continue ReadingA hatékonyság érdekében a pártelnök kellene hogy legyen a miniszterelnök is – nyilatkozta Victor Ponta volt kormányfő, arra utalva, hogy a Szociáldemokrata Párt első emberét, Liviu Dragneát illetné meg a tisztség. A PSD alelnöke, Ecaterina Andronescu is úgy véli, hogy Liviu Dragnea kellene hogy legyen a kormányfő. (tovább…)
Continue ReadingJogerős ítéletben elutasította a Bihar megyei törvényszék a nagyvárad-olaszi római katolikus plébánia keresetét, amelyben visszaigényelte a római katolikus egyház által épített ingatlant, amelyben ma a Szacsvay Imre Általános Iskola működik. (tovább…)
Continue ReadingÚjságírói kérdésre válaszolva nem zárkózott el Liviu Dragnea, a parlamenti választásokat megnyerő Szociáldemokrata Párt elnöke attól, hogy esetleg az RMDSZ-el is kormánykoalícióra lépjen. (tovább…)
Continue ReadingEzen a héten még lehet pályázni a MOL Gyermekgyógyító 10. Kiírásában 400.000 lej élmény- és művészetterápiás foglalkozások támogatására. Október 12-én, pénteken éjfélig lehet postázni a pályázatokat. (tovább…)
Continue ReadingAz RMDSZ négy megyében (Szatmár, Maros, Kovászna és Hargita) abszolút fölénnyel nyert, a Nemzeti Liberális Párt pedig három megyében kapott több szavazatot, mint a Szociáldemokrata párt, azaz Kolozs, Szeben és Fehér megyében – derült ki a Központ Választási Bizottság honlapján közzétett részleges eredményekből. (tovább…)
Continue Reading