Nem módosította Románia gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését az Európai Bizottság. (tovább…)
Continue Reading
Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.

Mai húsvétvasárnapi egyházi műsorunkban Hajlák Attila István bordosi és székelyvéckei római katolikus plébános elmélkedését hallják.
Áldott húsvéti ünnepet kívánunk minden kedves hallgatónknak!

A mai műsor tartalmából: Székelyföld több településén ma is hagyomány a Szent Sír őrzése nagypénteken és nagyszombaton -* hogy pontosan miről is van szó, arról Bíró István összeállítában hallhatnak, amely Csíkszentdomokoson készült 2025-ben.
Kolozsvár művelődési élete újabb helyszínnel gyarapodott: március 30-án megnyitották a kalandos életű Sass Flóráról elnevezett szalont -. A szalon névadója, Sass Flóra (Florence Baker), híres magyar származású Afrika-kutató, aki Kolozsváron született. A Ludwig Roth utcában található ingatlanban korábban a Szőcs család élt – a szalon megnyitóján Szilágyi Enikő művésznő Szőcs Géza által összeállított verses-zenés műsorát adta elő - ezt követően beszélgetett Szebeni Zsuzsával,a szalon egyik megálmodójával László Tibor,a Kolozsvári Rádió riportere.
A műsor második felében Méra - Cifra lelkek forrásvize című produkcióról kérdezi Varga László Zoltánt, a Cifra együttes vezetőjét Rácz Éva. A kalotaszegi Méra község népzenéjét és néptáncait bemutató látványos előadásra, 2026. április 7-én, 19:00 órakor kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában - ez tehát mai kínálatunk, tartsanak velünk!
Ma, nagypéntek hajnalán türelemmel viselt betegség következtében elhunyt életének 84. és papságának 60. évében Mons. Fodor József pápai prelátus, általános helynök, nagyprépost – közölte pénteken a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Fodor József 1942. november 29-én született Vizsláson (Magyarország). Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szentelte pappá 1967. április 2-án. Segédlelkész volt a nagyvárad-újvárosi, majd a székesegyházi plébánián. Biharpüspökiben, a Szent József-telepi templomban szolgált plébánosként, végül pedig a székesegyházban. A püspökségen titkárként, irodaigazgatóként, később vikáriusként segítette a főpásztorok munkáját.
Az egyházmegye közlése szerint földi maradványait április 6-án, húsvéthétfőn, 17 órakor a nagyváradi székesegyházban ravatalozzák fel, majd 18 órakor szentmisét mutatnak be a lelki üdvéért. Temetési szentmiséje április 7-én, kedden, 11 órakor kezdődik, majd a székesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra.
Fodor József a Bukaresti Rádió egyházi műsorában is hirdetett igét. Legutóbb 2023. január 15-én tette, ezt az igehirdetést az alábbi linken (https://www.bukarestiradio.ro/2023/01/15/katolikus-igehirdetes-2023-januar-15/) érik el. Isten nyugtassa békében!
" ["post_title"]=> string(72) "Elhunyt Fodor József pápai prelátus, nagyváradi általános helynök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-03 14:05:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-03 11:05:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(106) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/04/03/elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3604 (24) { ["ID"]=> int(461666) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-06 08:10:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-06 05:10:04" ["post_content"]=> string(994) "Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.

Nem módosította Románia gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését az Európai Bizottság. (tovább…)
Continue ReadingGyergyóditróban találkozott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és munkatársai Puskás Elemér polgármesterrel és a napokban történt medvetámadás szemtanúival, hogy…
Continue ReadingElkezdődött a nyolcadik osztályt végzettek beiratkozása a szakiskolákba és a duális oktatásba. A tanügy-minisztérium közölte, a 2018?2019-es tanévre országszerte több mint hétszáz iskolában, összesen 38 345 hely áll a szakoktatást, és 5 542 hely a duális oktatást választók számára. (tovább…)
Continue ReadingA főügyész elküldte az államfőnek a Korrupcióellenes Ügyészség átiratát, amelyben Petre Toba volt belügyminiszter bűnügyi kivizsgálásának engedélyezését kérik. (tovább…)
Continue ReadingMagyarország kész megtárgyalni az EU-s pénzek kifizetéséről szóló javaslatot ? mondta Orbán Viktor miniszterelnök arra a kérdésre, mit szól Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök szerdai bejelentéséhez, miszerint a jogállamiság lenne a feltétele az uniós pénzek folyósításának. (tovább…)
Continue ReadingA tavalyinál jobb burgonyatermésre számítanak a gazdák Hargita megyében, a termény ára pedig valamivel magasabb, mint 2015 őszén ? jelentette ki a megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési igazgatóság vezetője. (tovább…)
Continue ReadingA Natúra Stúdió vendége Szőcs Zita és Szőcs Gábor, a Hargita Megyei Ifjúsági és Gyerek Cukorbetegek Egyesületének, valamint a Gyergyói Cukorbetegek Egyesületének vezetői.
Continue ReadingA Szenátus állandó bizottsága ma délután vitatja meg a Korrupcióellenes Ügyészség kérését Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes bűnügyi kivizsgálásának engedélyezéséről. (tovább…)
Continue ReadingA Földközi-tengerbe zuhant a Szíriában harcoló orosz haderő egy Szuhoj 30-as vadászbombázó repülőgépe ma, mindkét pilóta életét vesztette – közölte az orosz védelmi minisztérium. (tovább…)
Continue ReadingA legfelsőbb törvényszék megtiltotta Bogdan Olteanunak, hogy beszéljen szüleivel és volt feleségével. (tovább…)
Continue ReadingIzrael felszólította az Európai Uniót, hogy fejezze be az Izrael-ellenes bojkott támogatóinak pénzügyi támogatását – jelentette pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. (tovább…)
Continue ReadingEttől a héttől kezdődően felmérik a tanfelügyelőségek vezetőinek tevékenységét, miután számos panasz érkezett, hogy visszaéltek az új igazgatók kinevezésénél ? közölte az Oktatási minisztérium. (tovább…)
Continue Reading
Szőcs Gábor[/caption]
Az Életmentő tetoválás kezdeményezés egyre inkább növekvő tendenciát mutat, több országban több száz cukorbetegnek van már ilyen tetoválása. Hazánkban eddig három hargita megyei személy varratta magára az életmentő jelet.
[caption id="attachment_362536" align="alignleft" width="276"]
Szőcs Zita[/caption]
Mai adásunkban - többek között - a diabéteszes állapotot jelző egységes tetoválásról is beszámol Szőcs Gábor, a Gyergyói Cukorbetegek Egyesületének elnöke, de előtte ismerkedjünk meg feleségével, Szőcs Ritával, aki a Hargita Megyei Ifjúsági és Gyerek Cukorbetegek Egyesületével immár hat éve szólítja meg a cukorbeteg gyermekeket és fiatalokat, akiknek évente ingyenes tábort is szervez.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/06/2018-06-20ns.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/06/2018-06-20ns.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(34) "Tetoválás, amely életet menthet"
["post_excerpt"]=>
string(188) "A Natúra Stúdió vendége Szőcs Zita és Szőcs Gábor, a Hargita Megyei Ifjúsági és Gyerek Cukorbetegek Egyesületének, valamint a Gyergyói Cukorbetegek Egyesületének vezetői. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "tetovalas-amely-eletet-menthet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-06-20 11:21:13"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-06-20 08:21:13"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=362516"
["menu_order"]=>
int(33876)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3455 (24) {
["ID"]=>
int(167885)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-09-05 13:47:17"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-09-05 11:47:17"
["post_content"]=>
string(780) "A Szenátus állandó bizottsága ma délután vitatja meg a Korrupcióellenes Ügyészség kérését Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes bűnügyi kivizsgálásának engedélyezéséről. Opreát a Bogdan Gigina rendőr halálával kapcsolatos ügyben, gondatlanságból elkövetett emberölés alapos gyanújával folytatnának kivizsgálást. A plénum várhatóan jövő szerdán dönt a kérésről. Gigina tavaly vesztette életét, amikor motoros rendőrként kísérte az akkor még belügyminiszter Gabriel Opreát, hivatalos konvojában. A halál okait kivizsgáló ügyészek többek között arra is fényt akarnak deríteni, hogy a volt miniszternek joga volt-e hivatalos konvojra, mert a baleset pillanatában állítólag magánügyben utazott."
["post_title"]=>
string(31) "Újabb vád Gabriel Oprea ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(29) "ujabb-vad-gabriel-oprea-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-09-05 13:47:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-09-05 11:47:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=167885"
["menu_order"]=>
int(33877)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3456 (24) {
["ID"]=>
int(348136)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-05-03 14:14:45"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-05-03 11:14:45"
["post_content"]=>
string(653) "A Földközi-tengerbe zuhant a Szíriában harcoló orosz haderő egy Szuhoj 30-as vadászbombázó repülőgépe ma, mindkét pilóta életét vesztette - közölte az orosz védelmi minisztérium. Az előzetes értesülések szerint a balesetet az okozhatta, hogy madár került a kéthajtóműves, negyedik generációs nehéz vadászbombázó sugárhajtóművébe. A gépet nem érte ellenséges tűz - derült ki a tárca közleményéből. A szíriai polgárháborúba Bassár el-Aszad államfő oldalán 2015 szeptembere óta beavatkozó orosz haderő hivatalosan 86 katonáját vesztette el az elmúlt több mint két és fél évben."
["post_title"]=>
string(30) "Lezuhant egy orosz vadászgép"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(28) "lezuhant-egy-orosz-vadaszgep"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-05-03 14:14:45"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-05-03 11:14:45"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=348136"
["menu_order"]=>
int(33878)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3457 (24) {
["ID"]=>
int(167865)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-09-05 13:46:42"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-09-05 11:46:42"
["post_content"]=>
string(390) "A legfelsőbb törvényszék megtiltotta Bogdan Olteanunak, hogy beszéljen szüleivel és volt feleségével. A házi őrizetet elrendelő határozat szerint Bogdan Olteanu a jegybank volt helyettes kormányzója nem léphet kapcsolatba Sorin Enacheval, a Realitatea hírtelevizió volt menedzserével, Liviu Mihaiuval és Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszterrel sem."
["post_title"]=>
string(44) "Nem beszélhet szüleivel sem Bogdan Olteanu"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "nem-beszelhet-szuleivel-sem-bogdan-olteanu"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-09-05 13:46:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-09-05 11:46:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=167865"
["menu_order"]=>
int(33879)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3458 (24) {
["ID"]=>
int(355406)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-05-25 14:07:07"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-05-25 11:07:07"
["post_content"]=>
string(793) "Izrael felszólította az Európai Uniót, hogy fejezze be az Izrael-ellenes bojkott támogatóinak pénzügyi támogatását - jelentette pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Izrael arra szólította fel az EU-t, hogy állítsa le több mint egy tucat olyan európai és palesztin civil szervezetnek a támogatását, amelyek előmozdítják az Izrael elleni bojkottot, mert érvelése szerint ezzel Brüsszel megszegi az Izrael elleni bojkottot ellenző uniós politikát.Izrael stratégiai ügyekkel foglalkozó minisztériuma jelentésében közzétette azon csoportok listáját, amelyekről azt állítja, hogy uniós finanszírozást élveznek, és bojkottot követelnek Izrael ellen, sőt egy részük kapcsolatban állt fegyveres csoportokkal is."
["post_title"]=>
string(51) "Izrael ellene irányuló bojkottal vádolja az EU-t"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(48) "izrael-ellene-iranyulo-bojkottal-vadolja-az-eu-t"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-05-25 14:07:07"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-05-25 11:07:07"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=355406"
["menu_order"]=>
int(33880)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3454 (24) {
["ID"]=>
int(167825)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2016-09-05 13:45:31"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-09-05 11:45:31"
["post_content"]=>
string(531) "Ettől a héttől kezdődően felmérik a tanfelügyelőségek vezetőinek tevékenységét, miután számos panasz érkezett, hogy visszaéltek az új igazgatók kinevezésénél ? közölte az Oktatási minisztérium. A felmérés a minőségbiztosítás, a törvények betartása és a pénzügyi fegyelem szempontjából történik és a szaktárca vegyes bizottságai végzik. Mircea Dumitru oktatásügyi miniszter elmondta, októberben versenyvizsgát szerveznek minden iskolaigazgatói tisztség elfoglalására."
["post_title"]=>
string(41) "Kezdődik a tanfelügyelők ellenőrzése"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(36) "kezdodik-a-tanfelugyelok-ellenorzese"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-09-05 13:45:31"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-09-05 11:45:31"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=167825"
["menu_order"]=>
int(33881)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3597 (24) {
["ID"]=>
int(348176)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2018-05-03 14:21:07"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-05-03 11:21:07"
["post_content"]=>
string(567) "Nem módosította Románia gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését az Európai Bizottság. A tavaszi gazdasági becslések szerint a román gazdaság idén 4,5, jövőre pedig 3,9 százalékkal bővül. A költségvetési hiány idén eléri a 3,4 százalékot, jövőre pedig 3,8 százalékig mélyül. Az infláció idén 4,2, jövőre pedig már csak 3,4 százalékos lesz ? derül ki az Európai Bizottság előrejelzéséből, amely szerint az államadósság a bruttó nemzeti össztermék mintegy 1 százalékával emelkedik jövőre."
["post_title"]=>
string(46) "Nő az államadósság, csökken az infláció"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "no-az-allamadossag-csokken-az-inflacio"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-05-03 14:21:07"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-05-03 11:21:07"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=348176"
["menu_order"]=>
int(33870)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(38181)
["max_num_pages"]=>
int(3182)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "ea85730d513b6233672313e747fa6dde"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:bd87f8bca0954e6fa19c235216cc99f1"
}