A Román Kulturális Intézet – Singurătate gonflabilă (Felfújható egyedüllét) – címmel antológia kötetet adott ki, a 14 romániai magyar szerző műveit E. Ferencz Judit ültette át román nyelvre. (tovább…)
Continue Reading

A jemeni húszi felkelők közlése szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal támadták meg. A csoport azt állította, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia kikötőibe tartó hajók ellen elrendelt tengeri blokádot.
A szaúdi állami SPA hírügynökség a nemzetközi jog megsértésének nevezte, ugyanakkor nem nevezte meg az elkövetőt.
A támadás tovább növelte a Vörös-tenger hajózási útvonalának biztonsági kockázatait. Hajókövetési adatok szerint több tartályhajó már útvonalat módosított, miután a húszik figyelmeztették a hajózási társaságokat, hogy kerüljék a szaúdi kikötőket. Két kínai rendkívül nagy nyersolajszállító tanker ugyanakkor csütörtökön folytatta útját a Báb el-Mandeb-szoros felé, fedélzetén összesen mintegy négymillió hordó szaúdi nyersolajjal.
Elemzők szerint a Vörös-tenger térségében kialakuló újabb feszültség tovább növelheti a globális energiapiac bizonytalanságát, miközben a Hormuzi-szoros körüli konfliktus már eddig is jelentős fennakadásokat okozott az olajszállításban.
" ["post_title"]=> string(70) "Támadás ért két szaúdi olajszállító tankert a Vörös-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tamadas-ert-ket-szaudi-olajszallito-tankert-a-voros-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465791" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3399 (24) { ["ID"]=> int(465789) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:23:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:23:57" ["post_content"]=> string(1330) "A három legnagyobb oktatási szakszervezeti szövetség látszatlépésnek tartja a munkaügyi minisztérium csütörtökre összehívott konzultációját. Közös közleményben hangsúlyozták: korábban már részletesen ismertették álláspontjukat a témáról, és nem támogatnak olyan minimális módosításokat, amelyek nem oldják meg az általuk jelzett problémákat.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Oktatási Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség emlékeztetett: a kormány és a munkaügyi miniszter már egyértelművé tette számukra, hogy a felajánlott intézkedéseknél többre nincs lehetőség, ezért az újabb egyeztetésen való részvétel értelmetlen lenne.
A három szakszervezeti szövetség felszólította a parlamenti képviselőket és szenátorokat, hogy utasítsák el a javaslatot, vagy terjesszenek elő egy olyan törvénytervezetet, amely az oktatásban dolgozók munkájának jelentőségéhez méltó bérezést biztosít. Példaként a munkaügyi minisztérium és a Világbank képviselői által 2024-ben kidolgozott tervezetet említették.
" ["post_title"]=> string(92) "Az oktatási szakszervezetek nem vesznek részt a bértörvényről szervezett egyeztetésen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "az-oktatasi-szakszervezetek-nem-vesznek-reszt-a-bertorvenyrol-szervezett-egyeztetesen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:23:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:23:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465789" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3401 (24) { ["ID"]=> int(465787) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:17:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:17:04" ["post_content"]=> string(1160) "Meghalt a Gas Lisbon tartályhajón keletkezett tűzben megsérült három tengerész egyike - közölte az egészségügyi minisztérium.
A 46 éves férfi testfelületének mintegy 30 százalékán szenvedett másodfokú égési sérüléseket, és a tulceai megyei kórházban ápolták.
Egy másik, 27 éves tengerész testfelületének körülbelül 10 százalékán égett meg. Õt továbbra is a kórház plasztikai sebészeti osztályán kezelik.
A harmadik sérültet a kórház általános sebészeti osztályára utalták be. Neki horzsolásai és egyéb sérülései vannak, állapota stabil.
A libériai felségjelzésű Gas Lisbon tartályhajó keddre virradóra gyulladt ki a román partok közelében feltehetően orosz dróntámadás következtében. A hajó az egyiptomi Alexandriából az ukrajnai Reni kikötő felé tartott. A legénység valamennyi tagját kimenekítették.
" ["post_title"]=> string(67) "Meghalt a Gas Lisbon fedélzetén keletkezett tűz egyik sérültje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "meghalt-a-gas-lisbon-fedelzeten-keletkezett-tuz-egyik-serultje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:17:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:17:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465787" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3651 (24) { ["ID"]=> int(465783) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:15:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:15:56" ["post_content"]=> string(1625) "Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság (EB) részéről a juhexport feltételeinek alkalmazásában, hogy Románia fokozatosan visszatérhessen a piacra. Facebook-bejegyezése szerint a tárcavezető másodszor egyeztetett Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal.
Az Európai Bizottság döntése értelmében idén december 31-ig Románia teljes területéről megtiltották a juhok és kecskék exportját harmadik országokba, vagyis az Európai Unión kívülre, miközben az EU-tagállamokba irányuló szállítási tilalom is érvényben maradt. A szigorú intézkedést egy Maros megyében felbukkant kiskérődzők pestise járványgóc indokolta. A román agrárminisztérium mélyen aránytalannak ítélte a döntést, amelyhez az RMDSZ politikusa szerint az vezetett, hogy az Európai Bizottság elveszítette bizalmát a romániai állategészségügyi rendszerben. Ezért az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (ANSVSA) most konkrét, hiteles és végrehajtható tervet kell kidolgoznia a juhokat és kecskéket érintő betegségek megfékezésére. A rendszernek konkrét bizonyítékokkal kell igazolnia a fertőzött és egészséges állatok elkülönítését, biztosítania kell az egyértelmű nyomon követhetőséget, és bizonyítani kell, hogy az érintett térségek mentesek a fertőző betegségek kockázatától – magyarázta Tánczos Barna.
" ["post_title"]=> string(62) "A juhkivitel feltételeinek enyhítését kéri Tánczos Barna" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "a-juhkivitel-felteteleinek-enyhiteset-keri-tanczos-barna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:15:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:15:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465783" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3395 (24) { ["ID"]=> int(465791) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:44" ["post_content"]=> string(1402) "A jemeni húszi felkelők közlése szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal támadták meg. A csoport azt állította, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia kikötőibe tartó hajók ellen elrendelt tengeri blokádot.
A szaúdi állami SPA hírügynökség a nemzetközi jog megsértésének nevezte, ugyanakkor nem nevezte meg az elkövetőt.
A támadás tovább növelte a Vörös-tenger hajózási útvonalának biztonsági kockázatait. Hajókövetési adatok szerint több tartályhajó már útvonalat módosított, miután a húszik figyelmeztették a hajózási társaságokat, hogy kerüljék a szaúdi kikötőket. Két kínai rendkívül nagy nyersolajszállító tanker ugyanakkor csütörtökön folytatta útját a Báb el-Mandeb-szoros felé, fedélzetén összesen mintegy négymillió hordó szaúdi nyersolajjal.
Elemzők szerint a Vörös-tenger térségében kialakuló újabb feszültség tovább növelheti a globális energiapiac bizonytalanságát, miközben a Hormuzi-szoros körüli konfliktus már eddig is jelentős fennakadásokat okozott az olajszállításban.
" ["post_title"]=> string(70) "Támadás ért két szaúdi olajszállító tankert a Vörös-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tamadas-ert-ket-szaudi-olajszallito-tankert-a-voros-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465791" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39293) ["max_num_pages"]=> int(9824) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e7f418c06f6cb78777c7201911aa8059" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1cc65cd759c07e65671b08005796da13" }
A Román Kulturális Intézet – Singurătate gonflabilă (Felfújható egyedüllét) – címmel antológia kötetet adott ki, a 14 romániai magyar szerző műveit E. Ferencz Judit ültette át román nyelvre. (tovább…)
Continue ReadingA robbanás, melynek következtében két személy megsérült ma reggel történt a Maros megyei Mezőszabad iskolájában. Az iskolából hetven diákot és hét…
Continue ReadingRománia legkorábban 2030-ra térhetne át az euróra, ha sikerül tartania az utóbbi 15 évre vonatkoztatott, átlagban 4%-os gazdasági növekedést ? erre a következtetésre jut a jelenleg a Jegybanknak dolgozó közgazdász, Daniel Daianu által készített tanulmány. (tovább…)
Continue ReadingMajdnem 10 ezren írták alá a szövetség által kezdeményezett petíciót, amelyben a román nyelv kisebbségi elemi osztályokban való oktatásáról szóló…
Continue ReadingElfogadta a kormány a Duna és az ország 11 vízgyűjtő medencéjének menedzsmenttervét. (tovább…)
Continue ReadingA Romániát sújtó afrikai sertéspestis-járvány nemcsak a hús- és élelmiszeripart érinti hátrányosan, hanem a mezőgazdasági termelőket is. A gazdák attól…
Continue ReadingJogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte szerdán a Legfelső Bíróság Adrian Severint. (tovább…)
Continue ReadingKözlekedési, energetikai és digitális hálózatok fejlesztéséről és összekapcsolásáról egyeztek meg Bukarestben a Három Tenger Kezdeményezés országai, és elfogadták a közösen megvalósítandó projektek listáját – jelentette be kedden Klaus Johannis államfő a Három Tenger Kezdeményezés bukaresti csúcstalálkozójának eredményeit ismertetve. (tovább…)
Continue Reading
Menesztette szerdán tisztségéből Dacian Cioloş kormányfő Birtalan Józsefet, a Köztisztviselők Országos Ügynökségének államtitkári rangú vezetőjét. (tovább…)
Continue ReadingWashington fontolgatja, hogy eleget tesz a lengyel kérésnek, és állandó katonai bázist alakít ki az országban.Kedden az Egyesült Államokba látogatott Andrzej Duda lengyel elnök. (tovább…)
Continue ReadingHázkutatások zajlanak a Román Rádiótársaság székhelyén. A fővárosi első kerületi bíróság melletti ügyészség munkatársai és a gazdasági bűncselekményeket vizsgáló rendőrség végzi a házkutatásokat. (tovább…)
Continue ReadingA Natura Stúdió vendége Dr. Jakab Tibor antropozófus orvos, belgyógyász szakorvos.
Continue Reading
Dr. Jakab Tibor[/caption]
Dr. Jakab Tibor hivatásos belgyógyász, antropozófus orvos az együttműködés híve. Munkája során olyan tevékenységet végez, amelyben korunk akadémiai orvoslásának eredménye és a régi idők bölcsességét megőrző gyógyászat egyaránt szerepet kap. Hogy fér meg együtt a két szakterület? Mikor melyik módszert választja? Adásunkból kiderül.
Hallgassa meg a műsort!
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2018/09/2018-09-19ns.mp3"][/audio]
"
["post_title"]=>
string(51) "Dr. Jakab Tibor: Okos ember tanul a betegségéből"
["post_excerpt"]=>
string(88) "A Natura Stúdió vendége Dr. Jakab Tibor antropozófus orvos, belgyógyász szakorvos."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(46) "dr-jakab-tibor-okos-ember-tanul-a-betegsegebol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2025-02-26 01:53:23"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2025-02-25 23:53:23"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=366127"
["menu_order"]=>
int(33544)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3624 (24) {
["ID"]=>
int(191485)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2016-11-17 15:26:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2016-11-17 13:26:18"
["post_content"]=>
string(1122) "A Román Kulturális Intézet - Singurătate gonflabilă (Felfújható egyedüllét) - címmel antológia kötetet adott ki, a 14 romániai magyar szerző műveit E. Ferencz Judit ültette át román nyelvre. A kötet bemutatója szombaton, november 19-én 15 órától lesz a Román Kulturális Intézet standjánál, a kötetről E. Ferencz Judit televíziós újságíró, műfordító és George Volceanov műfordító beszélgetnek, moderál Simona Sora.Hallgatóink figyelmébe ajánljuk volt jegyzetírónk Horváth Andor műfordító, filozófus, publicista új, román nyelven írt könyvét, Carte de vizită - În care autorul povesteşte cum a devenit maghiar - melyet a Gaudeamus könyvvásáron az Idea nyomda és kiadó standjánál találnak meg. A könyv kimondottan a román közönségnek íródott, hogy miért, erről hallanak egy rövid részletet a Horváth Andorral készült interjúnkból:
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/11/horvathinsert_17112016.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2016/11/horvathinsert_17112016.ogg"][/audio]
"
["post_title"]=>
string(46) "A Gaudeamus könyvvásár magyar vonatkozásai"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "a-gaudeamus-konyvvasar-magyar-vonatkozasai"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2016-11-17 15:26:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2016-11-17 13:26:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=191485"
["menu_order"]=>
int(33533)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(39289)
["max_num_pages"]=>
int(3275)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "8a86e6d417fa51f6d2816e138dd79a50"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:4fa78baf1a8e81d710bea8b04bc9bc6e"
}