Az orosz civil társadalomra nézve „pusztító” hatásúnak minősítette az Amnesty International a Vlagyimir Putyin orosz elnök által 2012-ben aláírt törvényt,…
Continue Reading

A jemeni húszi felkelők közlése szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal támadták meg. A csoport azt állította, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia kikötőibe tartó hajók ellen elrendelt tengeri blokádot.
A szaúdi állami SPA hírügynökség a nemzetközi jog megsértésének nevezte, ugyanakkor nem nevezte meg az elkövetőt.
A támadás tovább növelte a Vörös-tenger hajózási útvonalának biztonsági kockázatait. Hajókövetési adatok szerint több tartályhajó már útvonalat módosított, miután a húszik figyelmeztették a hajózási társaságokat, hogy kerüljék a szaúdi kikötőket. Két kínai rendkívül nagy nyersolajszállító tanker ugyanakkor csütörtökön folytatta útját a Báb el-Mandeb-szoros felé, fedélzetén összesen mintegy négymillió hordó szaúdi nyersolajjal.
Elemzők szerint a Vörös-tenger térségében kialakuló újabb feszültség tovább növelheti a globális energiapiac bizonytalanságát, miközben a Hormuzi-szoros körüli konfliktus már eddig is jelentős fennakadásokat okozott az olajszállításban.
" ["post_title"]=> string(70) "Támadás ért két szaúdi olajszállító tankert a Vörös-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tamadas-ert-ket-szaudi-olajszallito-tankert-a-voros-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465791" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3564 (24) { ["ID"]=> int(465789) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:23:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:23:57" ["post_content"]=> string(1330) "A három legnagyobb oktatási szakszervezeti szövetség látszatlépésnek tartja a munkaügyi minisztérium csütörtökre összehívott konzultációját. Közös közleményben hangsúlyozták: korábban már részletesen ismertették álláspontjukat a témáról, és nem támogatnak olyan minimális módosításokat, amelyek nem oldják meg az általuk jelzett problémákat.
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Oktatási Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség emlékeztetett: a kormány és a munkaügyi miniszter már egyértelművé tette számukra, hogy a felajánlott intézkedéseknél többre nincs lehetőség, ezért az újabb egyeztetésen való részvétel értelmetlen lenne.
A három szakszervezeti szövetség felszólította a parlamenti képviselőket és szenátorokat, hogy utasítsák el a javaslatot, vagy terjesszenek elő egy olyan törvénytervezetet, amely az oktatásban dolgozók munkájának jelentőségéhez méltó bérezést biztosít. Példaként a munkaügyi minisztérium és a Világbank képviselői által 2024-ben kidolgozott tervezetet említették.
" ["post_title"]=> string(92) "Az oktatási szakszervezetek nem vesznek részt a bértörvényről szervezett egyeztetésen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "az-oktatasi-szakszervezetek-nem-vesznek-reszt-a-bertorvenyrol-szervezett-egyeztetesen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:23:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:23:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465789" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3563 (24) { ["ID"]=> int(465787) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:17:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:17:04" ["post_content"]=> string(1160) "Meghalt a Gas Lisbon tartályhajón keletkezett tűzben megsérült három tengerész egyike - közölte az egészségügyi minisztérium.
A 46 éves férfi testfelületének mintegy 30 százalékán szenvedett másodfokú égési sérüléseket, és a tulceai megyei kórházban ápolták.
Egy másik, 27 éves tengerész testfelületének körülbelül 10 százalékán égett meg. Õt továbbra is a kórház plasztikai sebészeti osztályán kezelik.
A harmadik sérültet a kórház általános sebészeti osztályára utalták be. Neki horzsolásai és egyéb sérülései vannak, állapota stabil.
A libériai felségjelzésű Gas Lisbon tartályhajó keddre virradóra gyulladt ki a román partok közelében feltehetően orosz dróntámadás következtében. A hajó az egyiptomi Alexandriából az ukrajnai Reni kikötő felé tartott. A legénység valamennyi tagját kimenekítették.
" ["post_title"]=> string(67) "Meghalt a Gas Lisbon fedélzetén keletkezett tűz egyik sérültje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(62) "meghalt-a-gas-lisbon-fedelzeten-keletkezett-tuz-egyik-serultje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:17:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:17:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465787" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3570 (24) { ["ID"]=> int(465783) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:15:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:15:56" ["post_content"]=> string(1625) "Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter nagyobb rugalmasságot kért az Európai Bizottság (EB) részéről a juhexport feltételeinek alkalmazásában, hogy Románia fokozatosan visszatérhessen a piacra. Facebook-bejegyezése szerint a tárcavezető másodszor egyeztetett Várhelyi Olivér egészségügyért és állatjólétért felelős uniós biztossal.
Az Európai Bizottság döntése értelmében idén december 31-ig Románia teljes területéről megtiltották a juhok és kecskék exportját harmadik országokba, vagyis az Európai Unión kívülre, miközben az EU-tagállamokba irányuló szállítási tilalom is érvényben maradt. A szigorú intézkedést egy Maros megyében felbukkant kiskérődzők pestise járványgóc indokolta. A román agrárminisztérium mélyen aránytalannak ítélte a döntést, amelyhez az RMDSZ politikusa szerint az vezetett, hogy az Európai Bizottság elveszítette bizalmát a romániai állategészségügyi rendszerben. Ezért az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóságnak (ANSVSA) most konkrét, hiteles és végrehajtható tervet kell kidolgoznia a juhokat és kecskéket érintő betegségek megfékezésére. A rendszernek konkrét bizonyítékokkal kell igazolnia a fertőzött és egészséges állatok elkülönítését, biztosítania kell az egyértelmű nyomon követhetőséget, és bizonyítani kell, hogy az érintett térségek mentesek a fertőző betegségek kockázatától – magyarázta Tánczos Barna.
" ["post_title"]=> string(62) "A juhkivitel feltételeinek enyhítését kéri Tánczos Barna" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "a-juhkivitel-felteteleinek-enyhiteset-keri-tanczos-barna" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:15:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:15:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465783" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3565 (24) { ["ID"]=> int(465791) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:44" ["post_content"]=> string(1402) "A jemeni húszi felkelők közlése szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgépekkel és drónokkal támadták meg. A csoport azt állította, hogy a hajók megsértették a Szaúd-Arábia kikötőibe tartó hajók ellen elrendelt tengeri blokádot.
A szaúdi állami SPA hírügynökség a nemzetközi jog megsértésének nevezte, ugyanakkor nem nevezte meg az elkövetőt.
A támadás tovább növelte a Vörös-tenger hajózási útvonalának biztonsági kockázatait. Hajókövetési adatok szerint több tartályhajó már útvonalat módosított, miután a húszik figyelmeztették a hajózási társaságokat, hogy kerüljék a szaúdi kikötőket. Két kínai rendkívül nagy nyersolajszállító tanker ugyanakkor csütörtökön folytatta útját a Báb el-Mandeb-szoros felé, fedélzetén összesen mintegy négymillió hordó szaúdi nyersolajjal.
Elemzők szerint a Vörös-tenger térségében kialakuló újabb feszültség tovább növelheti a globális energiapiac bizonytalanságát, miközben a Hormuzi-szoros körüli konfliktus már eddig is jelentős fennakadásokat okozott az olajszállításban.
" ["post_title"]=> string(70) "Támadás ért két szaúdi olajszállító tankert a Vörös-tengeren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tamadas-ert-ket-szaudi-olajszallito-tankert-a-voros-tengeren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-07-23 13:51:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-07-23 10:51:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=465791" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39293) ["max_num_pages"]=> int(9824) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "e7f418c06f6cb78777c7201911aa8059" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1cc65cd759c07e65671b08005796da13" }Az orosz civil társadalomra nézve „pusztító” hatásúnak minősítette az Amnesty International a Vlagyimir Putyin orosz elnök által 2012-ben aláírt törvényt,…
Continue ReadingLiviu Dragnea azonnali lemondását követeli mindkét tisztségéből egy tegnap közzétett nyílt levélben a párt három alelnöke. (tovább…)
Continue ReadingDacian Ciolos a prefektúrára érkezett, ahol a Iasi és Vaslui megyei helyi önkormányzatok képviselőit tájékoztatta a kormány által kidolgozott szegénységellenes mechanizmusról. (tovább…)
Continue ReadingSzankciókat javasolt a Tanügyminisztérium ellenőrző testülete a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola vezetőségével és tanáraival szemben egy nemzeti összetartozás napi megemlékezés miatt – közölte Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő. (tovább…)
Continue ReadingKlaus Johannis elnök szerint Románia túl hosszú ideig játszotta a jó tanuló szerepét az Európai Unióban, és elérkezett az ideje annak, hogy kezdeményező módon szóljon bele az EU jövőjéről szóló vitába. (tovább…)
Continue ReadingKét- vagy háromvagonos, a köznyelvben Kék nyílnak nevezett, használt Siemens típusú motoros vasúti szerelvények lízingszerződéssel való megvásárlását tervezi a CFR személyszállítási vállalata. (tovább…)
Continue ReadingA Temesvári Tudományegyetem etikai bizottsága szerint Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes főügyész doktori dolgozata mintegy 5 százalékban tartalmaz más tudományos munkákkal azonos szöveget, de a testület nem adott választ arra, hogy ez plágiumnak minősíthető-e. (tovább…)
Continue ReadingBecslések szerint a biotermék-ágazat 2018-ban 30%-os növekedést könyvelhet el tavalyhoz képest, ami 20 millió eurós forgalmat jelent. (tovább…)
Continue ReadingKolozsvárra költözteti valamennyi marosvásárhelyi járatát a következő két hétben a WizzAir, az egyedüli diszkont légitársaság, amely rendszeresen igénybe vette a Maros megyei tanács által üzemeltetett Transilvania repülőteret – közölte az Agerpres hírügynökség. (tovább…)
Continue ReadingAz uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, előzú héten kezdeményezett jogállamisági eljárás lezárultáig semmiképp sem zárja ki soraiból a Fideszt az Európai Néppárt (EPP) – jelentette ki tegnap este Joseph Daul pártelnök az informális salzburgi EU-csúcs margóján. (tovább…)
Continue ReadingMától lép életbe a kötelező gépjármű biztosítási díjat korlátozó rendelet. A fél évig érvényes intézkedéssel egyidőben a Pénzügyi Felügyelet nyilvánosságra hozta a kiszámítási módszert is, amivel a maximális biztosítási díjakat megállapították. (tovább…)
Continue ReadingNem zárta ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, miután tegnap egy rejtett kamerával készült felvétel jelent meg egy videomegosztón, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán. (tovább…)
Continue Reading