Megkezdték helikopterekkel levinni a himalájai hegyi mentők hétfőn az alaptáborba a szombati földrengés és lavina miatt az első és második táborban rekedt hegymászókat – adta hírül Twitter-üzenetben Alex Gavan romániai hegymászó. (tovább…)
Continue ReadingNincs recesszióban Románia
Több földgázt hoztunk be, mint tavaly
Korlátozni készül az árrést a kormány
Lépések a vásárlók becsapásának megelőzéséért
Az idei első három hónapban 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az előző negyedévhez képest, 2023 ugyanezen időszakához viszonyítva pedig 0,1 százalékos volt a bővülés, derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank közölte, hogy a román gazdaság továbbra is 3,2 százalékos bővülésével számol 2024-ben, a tavaly szeptemberben előrejelzetthez hasonlóan. Ezzel szemben a Nemzetközi Valutaalap a tavaly októberi 3,8 százalékról áprilisban 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisát.
" ["post_title"]=> string(28) "Nincs recesszióban Románia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "nincs-recesszioban-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:21:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:21:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438401" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3100 (24) { ["ID"]=> int(438399) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-17 14:20:51" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:20:51" ["post_content"]=> string(621) "Több mint 34%-kal nőtt az év első negyedévében a Romániába importált földgáz mennyisége 2023 azonos időszakához képest. Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint a hazai gáztermelés is enyhén, alig több mint egy százalékkal nőtt.
Az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság becslései szerint az év végéig a földgáztermelés várhatóan 2,3%-kal nő, az import pedig közel három százalékkal csökken 2023-hoz képest.
" ["post_title"]=> string(40) "Több földgázt hoztunk be, mint tavaly" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "tobb-foldgazt-hoztunk-be-mint-tavaly" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:20:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:20:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438399" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3099 (24) { ["ID"]=> int(438397) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-17 14:19:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:19:59" ["post_content"]=> string(759) "Valamennyi Romániában feldolgozott élelmiszertermék kereskedelmi árrésének korlátozására készül a kormány – jelentette be Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
A tárcavezető szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat alakult ki azáltal, hogy egyes hazai termékeknek nagyon magas, az importból származó termékeknek pedig nagyon alacsony a kereskedelmi felára. Hozzátette, a törvénytervezettel a kormány 5 százalékban szabná meg az összes olyan importált termék kereskedelmi árrését, amelyet nem dolgoznak fel, hanem nyersanyagként értékesítenek Romániában.
" ["post_title"]=> string(43) "Korlátozni készül az árrést a kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "korlatozni-keszul-az-arrest-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:20:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:20:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438397" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3074 (24) { ["ID"]=> int(438395) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-17 14:19:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:19:14" ["post_content"]=> string(990) "A hatóságok fellépnek azokkal a termelőkkel és kereskedőkkel szemben, akik csökkentették a termékek súlyát, de megtartották azok árát – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Tájékoztatása szerint az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság közvitára bocsát egy rendeletet, amely előírja, hogy a feldolgozó cégek jól látható helyen tüntessék fel a termék tömegének változására vonatkozó információt a csomagoláson. Hangsúlyozta: a burkolt árdrágítást és a vásárlók becsapását jelenti az a gyakorlat, hogy azonos áron, de kisebb kiszerelésben kerülnek a kereskedelmi forgalomba bizonyos termékek. A miniszterelnök szerint beavatkozásra van szükség a mosószerek piacán is, ahol indokolatlan drágulások tapasztalhatók; a jelenséget a Versenytanács fogja kivizsgálni.
" ["post_title"]=> string(56) "Lépések a vásárlók becsapásának megelőzéséért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "lepesek-a-vasarlok-becsapasanak-megelozeseert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:19:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:19:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438395" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3101 (24) { ["ID"]=> int(438401) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-17 14:21:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:21:44" ["post_content"]=> string(794) "Az idei első három hónapban 0,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az előző negyedévhez képest, 2023 ugyanezen időszakához viszonyítva pedig 0,1 százalékos volt a bővülés, derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank közölte, hogy a román gazdaság továbbra is 3,2 százalékos bővülésével számol 2024-ben, a tavaly szeptemberben előrejelzetthez hasonlóan. Ezzel szemben a Nemzetközi Valutaalap a tavaly októberi 3,8 százalékról áprilisban 2,8 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó prognózisát.
" ["post_title"]=> string(28) "Nincs recesszióban Románia" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "nincs-recesszioban-romania" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-17 14:21:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-17 11:21:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438401" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31410) ["max_num_pages"]=> int(7853) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b1639acc0a361691fe04833905208322" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Mentik a hegymászókat a Himalájában
Újabb összecsapások Kelet-Ukrajnában
Az eddigi leghevesebb tüzérségi támadásról számoltak be mai közleményükben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői a stratégiai fontosságú kelet-ukrajnai Sirokine településnél. (tovább…)
Continue ReadingKonferencia az atomfegyverekről
Nyolcmillióan írták alá az atomfegyverek betiltását követelő petíciót, amelyet helyi idő szerint vasárnap, egy nappal az atomsorompó-szerződés (NPT) végrehajtásának szentelt konferencia megkezdése előtt adtak át New Yorkban Angela Kane-nek, az ENSZ leszerelési főképviselőjének. (tovább…)
Continue ReadingReformátus igehirdetés, április 26.
Takács Albert, magyarói református lelkész hirdet igét.
Continue ReadingTíz éves az EU-csatlakozási szerződés
Tíz éve írta alá Románia a csatlakozási szerződést az Európai Unióval. (tovább…)
Continue ReadingBírót ítéltek el korrupcióért
Tíz év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítéltek el egy korrupt bírót, akit vétkesnek találtak abban, hogy a vádlottaktól pénzt követelt a nekik kedvező ítéletek fejében. (tovább…)
Continue ReadingNem döntött az Alkotmánybíróság a kovásznai Fenyő szálló sorsáról
Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az ortodox egyháznak adományozott kovásznai szálloda ügyében pereskedő személyek nem bizonyították egyértelműen, hogy a szálloda átadásával sérült volna az érdekük, ezért érdemi döntés nélkül visszautalta az ügyet a brassói táblabíróságra ? írta Gazda Zoltán, a pereskedők egyike közleményében. (tovább…)
Continue ReadingBiztosítók figyelmeztetnek
Nem kell túlszabályozni a biztosításokat, de büntetni kell az időnként bekövetkező hibákat ? jelentette ki a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetségének elnöke. (tovább…)
Continue ReadingMegmozult a föld Vranceában
Kétszer is rengett a föld ma Vranceában. Az első kéregmozgás 15 perccel éjfél után történt, erőssége 3-as volt a Richter skálán. (tovább…)
Continue ReadingÁllami támogatás a Boschnak
Több mint 16 millió euró állami segélyt kap a Bosch Rexroth vállalat a Balázsfalván tervezett egyik beruházásának megvalósításáért. (tovább…)
Continue ReadingErős földrengés Nepálban
Nagy erejű, a legfrissebb jelentések szerint 7,9-es erősségű földrengés rázta meg ma délelőtt Nepált. Szemtanúk szerint a fővárosban, Katmanduban több épület romba dőlt. A halálos áldozatok száma meghaladja a negyvenet. (tovább…)
Continue ReadingAmerikai figyelmeztetés Oroszországnak
Oroszország nem alkalmazza korrekt módon a februári minszki találkozón az ukrán válság rendezése érdekében kidolgozott tűzszüneti megállapodást – vélte John Kerry amerikai külügyminiszter egy friss nyilatkozatában. (tovább…)
Continue ReadingMegkezdték helikopterekkel levinni a himalájai hegyi mentők hétfőn az alaptáborba a szombati földrengés és lavina miatt az első és második táborban rekedt hegymászókat - adta hírül Twitter-üzenetben Alex Gavan romániai hegymászó. Az időjárás kedvező, az ég tiszta, ám a táborok hatezer méter magasan vannak, ahol annyira ritka a levegő, hogy a helikopterek egyszerre csak két embert tudnak biztonságosan levinni. A két felső táborban mintegy száz embert ejtett foglyul a természeti csapás.
" ["post_title"]=> string(39) "Mentik a hegymászókat a Himalájában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "mentik-a-hegymaszokat-a-himalajaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-27 14:47:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-27 11:47:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=13815" ["menu_order"]=> int(34316) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3120 (24) { ["ID"]=> int(13795) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-27 14:46:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-27 11:46:28" ["post_content"]=> string(892) "Az eddigi leghevesebb tüzérségi támadásról számoltak be mai közleményükben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői a stratégiai fontosságú kelet-ukrajnai Sirokine településnél. Emellett csapatösszevonásokat is tapasztaltak. Vasárnap az EBESZ megfigyelőposztjairól 69 harckocsilövedék, valamint 191 darab 83 milliméteres és 151 darab 120 milliméteres aknagránát kilövését regisztrálták. Kora délután az onnan húsz kilométerre fekvő, a kormányerők kezén lévő, stratégiai fontosságú Mariupol városába vezető úton tört ki tűzharc. Az EBESZ egyik drónja tizenegy harckocsi, négy páncélozott csapatszállító jármű és gyalogos egységek átvonulását észlelte a lázadók birtokolta területen fekvő Kulikiven, Sirokinétől 15 kilométerre északra.
" ["post_title"]=> string(40) "Újabb összecsapások Kelet-Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "ujabb-osszecsapasok-kelet-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-27 14:46:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-27 11:46:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=13795" ["menu_order"]=> int(34317) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3119 (24) { ["ID"]=> int(13775) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-27 14:45:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-27 11:45:54" ["post_content"]=> string(717) "Nyolcmillióan írták alá az atomfegyverek betiltását követelő petíciót, amelyet helyi idő szerint vasárnap, egy nappal az atomsorompó-szerződés (NPT) végrehajtásának szentelt konferencia megkezdése előtt adtak át New Yorkban Angela Kane-nek, az ENSZ leszerelési főképviselőjének. A petíció átadása idején több mint ezren demonstráltak az épületnél, követelve a világ atom hatalmaitól, hogy tegyenek többet az atomarzenálok csökkentéséért. A demonstrálók közül sokan az atombomba-támadást elszenvedő Japánból érkeztek, és voltak köztük a hetven évvel ezelőtti hirosimai és nagaszaki atomtámadás túlélői is.
" ["post_title"]=> string(32) "Konferencia az atomfegyverekről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "konferencia-az-atomfegyverekrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-27 14:45:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-27 11:45:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=13775" ["menu_order"]=> int(34318) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#2934 (24) { ["ID"]=> int(14655) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-26 11:01:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-26 08:01:08" ["post_content"]=> string(197) "Hallgassa meg a műsort! [audio mp3="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/04/2015-04-26-Takacs-Albert-REF.mp3" ogg="http://maghiara2.srr.ro/media/2015/04/2015-04-26-Takacs-Albert-REF.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(38) "Református igehirdetés, április 26." ["post_excerpt"]=> string(60) "Takács Albert, magyarói református lelkész hirdet igét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "reformatus-igehirdetes-aprilis-26" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-30 11:14:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-30 08:14:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=14655" ["menu_order"]=> int(34319) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3113 (24) { ["ID"]=> int(13535) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-25 13:24:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:24:32" ["post_content"]=> string(645) "Tíz éve írta alá Románia a csatlakozási szerződést az Európai Unióval. Ez, akárcsak a NATO-csatlakozás bebizonyította, hogy a politikai elit és a társadalom képes egyesíteni erejét az egyéni vagy pillanatnyi érdekek felülkerekedő országos célkitűzések megvalósítása érdekében ? hangsúlyozza Klaus Johannis államfő az évfordulóra kiadott közleményében. Románia és Bulgária 2005. április 25-én Luxeburgban írta alá a csatlakozási szerződést az Európai Unióval, a belépés pedig 2007. január 1-én történt.
" ["post_title"]=> string(42) "Tíz éves az EU-csatlakozási szerződés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "tiz-eves-az-eu-csatlakozasi-szerzodes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-25 13:32:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:32:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=13535" ["menu_order"]=> int(34320) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3108 (24) { ["ID"]=> int(13515) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-25 13:23:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:23:37" ["post_content"]=> string(579) "Tíz év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítéltek el egy korrupt bírót, akit vétkesnek találtak abban, hogy a vádlottaktól pénzt követelt a nekik kedvező ítéletek fejében. Stan Mustata a bukaresti ítélőtábla bírája volt, amíg vizsgálatot nem indítottak ellene. Fölötte éppen volt kollégái ítélkeztek, hiszen az első fokú ítéletet a fővárosi ítélőtábla mondta ki. A döntés nem jogerős, és a vádlott fellebbezhet a legfelsőbb törvényszéken.
" ["post_title"]=> string(35) "Bírót ítéltek el korrupcióért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "birot-iteltek-el-korrupcioert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-25 13:23:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:23:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=13515" ["menu_order"]=> int(34321) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3106 (24) { ["ID"]=> int(13495) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-25 13:23:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:23:08" ["post_content"]=> string(1118) "Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az ortodox egyháznak adományozott kovásznai szálloda ügyében pereskedő személyek nem bizonyították egyértelműen, hogy a szálloda átadásával sérült volna az érdekük, ezért érdemi döntés nélkül visszautalta az ügyet a brassói táblabíróságra ? írta Gazda Zoltán, a pereskedők egyike közleményében. A Sepsiszéki Székely Tanács elnöki tisztségét is betöltő Gazda Zoltán közölte, a pereskedők a brassói táblabíróságon próbálják bizonyítani érdekeltségüket és jogsérelmüket, de emellett a nép ügyvédjéhez és az Emberi Jogok Európai Bíróságához is folyamodnak az ügyben. A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére húsz háromszéki személy indított pert a román állam ellen, amiért az 2013 karácsonyán sürgősségi kormányrendelettel az ortodox egyháznak adományozta a 89 szobás Fenyő szállodát Kovászna fürdővárosban. A Fenyő szálló korábban az állami protokollalap tulajdonában volt.
" ["post_title"]=> string(77) "Nem döntött az Alkotmánybíróság a kovásznai Fenyő szálló sorsáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "nem-dontott-az-alkotmanybirosag-a-kovasznai-fenyo-szallo-sorsarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-25 13:36:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:36:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=13495" ["menu_order"]=> int(34322) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3072 (24) { ["ID"]=> int(13475) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-25 13:21:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:21:52" ["post_content"]=> string(605) "Nem kell túlszabályozni a biztosításokat, de büntetni kell az időnként bekövetkező hibákat ? jelentette ki a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetségének elnöke. Egy szaktanácskozáson úgy vélte, a biztosítások nagyon jól és helyesen szabályozva vannak jelenleg is, már csak egy-két kérdést kell megvitatni. Romániában tavaly több mint nyolcmilliárd lejre rúgott a biztosítási piac, a kifizetett kártérítések pedig megközelítették az ötmilliárd lejt.
" ["post_title"]=> string(28) "Biztosítók figyelmeztetnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "biztositok-figyelmeztetnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-25 13:21:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:21:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=13475" ["menu_order"]=> int(34323) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3071 (24) { ["ID"]=> int(13435) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-25 13:20:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:20:27" ["post_content"]=> string(575) "Kétszer is rengett a föld ma Vranceában. Az első kéregmozgás 15 perccel éjfél után történt, erőssége 3-as volt a Richter skálán. Második alkalommal 9,39 órakor volt 3,6 fokozatú földrengés 111 kilométeres mélységben ugyanabban a térségben. AFöldfizikai központ adatai szerint Vranceában idén két 4,6-os földrengést észleltek, tavaly november 22-én pedig az elmúlt évek legerősebb kéregmozgását regisztrálták, az 5,7 fokos volt a Richter skálán.
" ["post_title"]=> string(29) "Megmozult a föld Vranceában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "megmozult-a-fold-vranceaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-25 13:29:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:29:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=13435" ["menu_order"]=> int(34324) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3065 (24) { ["ID"]=> int(13455) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-25 13:21:16" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:21:16" ["post_content"]=> string(889) "Több mint 16 millió euró állami segélyt kap a Bosch Rexroth vállalat a Balázsfalván tervezett egyik beruházásának megvalósításáért. Az állami segély odaítélését a pénzügyminisztérium hozta nyilvánosságra. E szerint az elektronikai készülékekhez szükséges alkatrészek gyártásával foglalkozó üzem kapacitását bővítik egy mintegy 33 millió euró értékű beruházás révén, és ezt támogatja a román állam az összeg mintegy felével. A beruházás nyomán 570 új munkahely létesül. A pénzügyminisztérium szerint a bejelentett beruházás nyomán a helyi és a központi állami költségvetésbe 19 millió euró folyik be, ezért indokolt a beruházás támogatása. A Bosch csoport 1994-ben érkezett Romániába, azóta mintegy 180 millió euró értékű beruházást valósított meg, és 2400 alkalmazottja van." ["post_title"]=> string(30) "Állami támogatás a Boschnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "allami-tamogatas-a-boschnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-26 21:14:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-26 18:14:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=13455" ["menu_order"]=> int(34325) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3063 (24) { ["ID"]=> int(13415) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-25 13:19:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:19:40" ["post_content"]=> string(948) "Nagy erejű, a legfrissebb jelentések szerint 7,9-es erősségű földrengés rázta meg ma délelőtt Nepált. Szemtanúk szerint a fővárosban, Katmanduban több épület romba dőlt. A halálos áldozatok száma meghaladja a negyvenet. A mozgást az egész országban, sőt India északi részén, egészen Újdelhiig is érezni lehetett. A Reuters tudósítója beszámolt arról a fővárosból, hogy mindenki kimenekült házából, és sokan sérülésekkel rohantak a legközelebbi kórházba. Egyelőre két halálos áldozatról tudnak. A nepáli állami rádió figyelmeztette a lakosokat, hogy egyelőre ne menjenek vissza az épületekbe, mert utórengésekre lehet számítani. Egy utórengés már történt, ennek erőssége 6,6-os volt. Nepálban 1934-ben volt 8,0 erősségű földrengés, amely romba döntötte a Katmandu-völgy városait.
" ["post_title"]=> string(28) "Erős földrengés Nepálban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "eros-foldrenges-nepalban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-25 13:26:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:26:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=13415" ["menu_order"]=> int(34326) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3062 (24) { ["ID"]=> int(13395) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-25 13:19:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:19:06" ["post_content"]=> string(778) "Oroszország nem alkalmazza korrekt módon a februári minszki találkozón az ukrán válság rendezése érdekében kidolgozott tűzszüneti megállapodást - vélte John Kerry amerikai külügyminiszter egy friss nyilatkozatában. Kerry megerősítette, hogy telefonon beszélt is orosz kollégájával, Szergej Lavrovval a kelet-ukrajnai orosz katonai felszerelések és konvojok érkezése miatt. Egy amerikai külügyi tisztviselő korábban jelezte, hogy Kerry beszélt Lavrovval, és felszólította Oroszországot csapatai kivonására Kelet-Ukrajnából, továbbá arra, hogy gyakoroljon nyomást a kelet-ukrajnai szakadárokra a tűzszüneti megállapodás betartása érdekében.
" ["post_title"]=> string(40) "Amerikai figyelmeztetés Oroszországnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "amerikai-figyelmeztetes-oroszorszagnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-25 13:39:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-25 10:39:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=13395" ["menu_order"]=> int(34327) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#2927 (24) { ["ID"]=> int(13815) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2015-04-27 14:47:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2015-04-27 11:47:05" ["post_content"]=> string(574) "Megkezdték helikopterekkel levinni a himalájai hegyi mentők hétfőn az alaptáborba a szombati földrengés és lavina miatt az első és második táborban rekedt hegymászókat - adta hírül Twitter-üzenetben Alex Gavan romániai hegymászó. Az időjárás kedvező, az ég tiszta, ám a táborok hatezer méter magasan vannak, ahol annyira ritka a levegő, hogy a helikopterek egyszerre csak két embert tudnak biztonságosan levinni. A két felső táborban mintegy száz embert ejtett foglyul a természeti csapás.
" ["post_title"]=> string(39) "Mentik a hegymászókat a Himalájában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "mentik-a-hegymaszokat-a-himalajaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2015-04-27 14:47:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2015-04-27 11:47:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(32) "http://maghiara2.srr.ro/?p=13815" ["menu_order"]=> int(34316) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31406) ["max_num_pages"]=> int(2618) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "643171caaa07018a1d649dedc146efe6" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }