Magyarországra látogatna a jövő héten David Cameron. A brit miniszterelnök támogatókat akar szerezni maga mellé az unióban, ezért jönne Magyarországra ? idézi a hvg.hu a The Times mai számát.
Continue ReadingKitüntették az államfőt
Brüsszeli országelemzés
Európa napja van
Nőtt az EU-t támogatók aránya Romániában
Klaus Johannis államfő Washingtonban átvette az Atlanti Tanácstól a kimagasló pályafutása, Románia példamutató vezetése, valamint transzatlanti és európai vezetői szerepe elismeréseként kapott díját.
Közép- és Kelet-Európában Románia számos területen példát mutat - a NATO keleti szárnyának védelmétől a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság megerősítéséig - mondta Klaus Johannis a díj átvételekor. Az államfő hangsúlyozta, hogy a kitüntetést „Románia elmúlt 20 évben tanúsított vezető szerepének elismeréseként, a NATO méltó tagjaként, valamint az Egyesült Államok partnereként és barátjaként” fogadja el. Klaus Johannis az első európai államfő, akit az Atlanti Tanács alapítása óta eltelt 24 év alatt kitüntettek a Kiváló Nemzetközi Vezető díjjal - közölte az elnöki hivatal. Az amerikai Atlanti Tanács úgy döntött, hogy a díjat Románia elnökének ítéli oda „karrierje, valamint transzatlanti és európai vezetőként betöltött szerepe elismeréseként” - közölte ugyanez a forrás.
" ["post_title"]=> string(27) "Kitüntették az államfőt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "kituntettek-az-allamfot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-09 14:36:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 11:36:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438150" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3095 (24) { ["ID"]=> int(438148) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-09 14:34:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 11:34:41" ["post_content"]=> string(1118) "A romániai hosszú távú munkanélküliséget magyarázó tényezők közé tartozik a szakképzettségek hiánya és a be nem jelentett munka jelentős aránya, amely a becslések szerint közel 1,5 millió embert érint - derül ki az Európai Bizottság szerdán közzétett országelemzéséből.
Az EB szerdán részletes országelemzést tett közzé a foglalkoztatás, a készségek és a társadalmi befogadás területén Romániáról és több európai országról, részletezve a társadalmi konvergencia keretrendszer eredményeit - olvasható az uniós végrehajtó testület közleményében. A testület szerint a digitális és zöld gazdaságra való méltányos átállás támogatása érdekében kezelni kell a készségfejlesztéssel kapcsolatos kihívásokat, mivel 2023-ban a 16-74 évesek kevesebb mint egyharmada rendelkezik legalább alapvető digitális készségekkel. 2021 óta ez a szakadék tovább nőtt - számol be az Agerpres.
" ["post_title"]=> string(26) "Brüsszeli országelemzés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "brusszeli-orszagelemzes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-09 14:34:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 11:34:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438148" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3096 (24) { ["ID"]=> int(438146) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-09 14:33:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 11:33:45" ["post_content"]=> string(850) "Minden évben május 9-én ünnepeljük az Európa-napot, mely az európai békét és egységet állítja reflektorfénybe. Ez a nap a történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulója.
E nyilatkozatában Robert Schuman francia külügyminiszter új politikai együttműködést vázolt fel Európa számára annak érdekében, hogy a kontinens országai között soha többé ne robbanjon ki háború. A javaslat szerint egységes hatóságnak rendelik alá a francia és nyugat-német szén és acéltermelést, ez vált később az Európai Unióvá, ezért tekintik Robert Schuman 1950-ben megfogalmazott nyilatkozatát az Európai Unió kialakulásához vezető út kezdetének.
" ["post_title"]=> string(17) "Európa napja van" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "europa-napja-van-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-09 14:33:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 11:33:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438146" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3048 (24) { ["ID"]=> int(438144) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-09 14:33:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 11:33:03" ["post_content"]=> string(1122) "A román állampolgárok majdnem fele gondolja úgy, hogy Románia csatlakozása az Európai Unióhoz inkább előnyökkel járt az ország számára. Az ilyen véleményen lévők aránya nagyobb, mint 10 évvel ezelőtt.
Ugyanakkor a megkérdezettek 21,9 százaléka szerint sem előnyökkel, sem hátrányokkal nem járt az uniós csatlakozás, míg 27,7 százaléka véli azt, hogy hátránnyal járt az uniós csatlakozás, ami magasabb arány, mint 10 évvel ezelőtt - derül ki az INSCOP közvéleménykutató intézetnek a news.ro portál megrendelésére készített felméréséből. A megkérdezettek 42 százaléka szerint a június 9-én megválasztandó Romániát képviselő európai parlamenti képviselők azért kellene harcoljanak, hogy a román állampolgároknak ugyanolyan jogaik legyenek, mint a többi európai polgárnak. Egy másik prioritás a schengeni térséghez történő teljes csatlakozás, beleértve a szárazföldi határokat is.
" ["post_title"]=> string(46) "Nőtt az EU-t támogatók aránya Romániában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "nott-az-eu-t-tamogatok-aranya-romaniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-09 14:33:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 11:33:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438144" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3094 (24) { ["ID"]=> int(438150) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-09 14:36:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 11:36:10" ["post_content"]=> string(1255) "Klaus Johannis államfő Washingtonban átvette az Atlanti Tanácstól a kimagasló pályafutása, Románia példamutató vezetése, valamint transzatlanti és európai vezetői szerepe elismeréseként kapott díját.
Közép- és Kelet-Európában Románia számos területen példát mutat - a NATO keleti szárnyának védelmétől a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság megerősítéséig - mondta Klaus Johannis a díj átvételekor. Az államfő hangsúlyozta, hogy a kitüntetést „Románia elmúlt 20 évben tanúsított vezető szerepének elismeréseként, a NATO méltó tagjaként, valamint az Egyesült Államok partnereként és barátjaként” fogadja el. Klaus Johannis az első európai államfő, akit az Atlanti Tanács alapítása óta eltelt 24 év alatt kitüntettek a Kiváló Nemzetközi Vezető díjjal - közölte az elnöki hivatal. Az amerikai Atlanti Tanács úgy döntött, hogy a díjat Románia elnökének ítéli oda „karrierje, valamint transzatlanti és európai vezetőként betöltött szerepe elismeréseként” - közölte ugyanez a forrás.
" ["post_title"]=> string(27) "Kitüntették az államfőt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "kituntettek-az-allamfot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-09 14:36:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-09 11:36:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438150" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31337) ["max_num_pages"]=> int(7835) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "db97fd67ad9da1f607770148084ee32e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Támogatókat toboroz Cameron
Szavaznak az írek
Népszavazás kezdődött Írországban az azonos neműek házasságának legalizálásáról. Minden friss közvélemény-kutatási eredmény szerint az igennel szavazók aránya legalább 60 százalék lesz.
Continue ReadingTúszokat engedtek szabadon Tunéziában
Kiszabadult 42 ember tegnap abból a több mint másfél száz tunéziai vendégmunkásból, akit a Líbia Hajnala nevű iszlamista fegyveres szövetség egyik csoportja tartóztatott le a hét elején a líbiai fővárosban – közölték helyi tisztségviselők.
Continue ReadingMa van az Európai Elhízás Elleni Nap
Május 22-én a kontinenst is érintő problémára akarják felhívni a figyelmet. A jelenség 1980 óta mintegy megduplázódott a világon, tavaly csaknem 2 milliárd 18 év fölötti ember számított túlsúlyosnak, ezek közül 600 millió elhízottnak.
Continue ReadingFéligazságok a romániai magyarság helyzetéről
Cinikus és féligazságokat tartalmazó nyilatkozatnak minősítették a romániai magyar pártok vezetői Angel Tîlvăr határon túli románokért felelős miniszter tegnapi állásfoglalását Bukarest kisebbségpolitikájáról.
Continue ReadingÚjabb zászlótörvény kellene
A székely zászló használatának a rendezéséhez újabb zászlótörvényre van szükség, mert a múlt héten elfogadott jogszabály csak a helyi és megyei zászlók kérdésével foglalkozik, a székely lobogóra nem vonatkozik – vélte sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Continue ReadingJelenségek
70 éves a Bukaresti Rádió
Ovidiu Miculescu, a Román Rádiótársaság elnök-vezérigazgatója üzenetben köszöntötte a Kisebbségi Szerkesztőséget abból az alkalomból, hogy 70 éve indult a Bukaresti…
Continue Reading200 éves a bukaresti református egyház
Kétszáz évvel ezelőtt, 1815. május 14-én, Mennybemenetel napján tartottak először magyar nyelvű református istentiszteletet Bukarestben. Sükei Imre szőkefalvi református lelkész…
Continue ReadingÚj oktatási törvény készül?
A tanügyben dolgozókat, az oktatásszervezőket is meglepte Sorin Câmpeanu oktatási miniszter nemrég tett bejelentése, hogy új tanügyi törvény kidolgozása van…
Continue ReadingÜnnepelt a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete
Fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepelte a hétvégén Csíkszeredában, megalakításának városában a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete. A két napos rendezvénysorozat végén…
Continue ReadingElfoglalták Palmürát az iszlamisták
Az Iszlám Állam harcosai betörtek az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori szíriai romváros, Palmüra területére. (tovább…)
Continue Reading