Sikeres volt Johannis vállműtétje

Vállműtéte után kiengedték ma reggel Klaus Johannis államfőt a bukaresti Carol Davila katonai kórházból. Az elnök bal vállát tegnap este műtötték meg. Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint a műtét sikeres volt, az államfő egészségi állapota optimális, el tudja látni a tisztségével járó feladatokat. (tovább…)

Continue Reading

La La Land

A Kaliforniai álom azaz eredeti címén La La Land, Damien Chazelle modern musicalje lett a helyi idő szerint vasárnap este Hollwoodban megrendezett 74. Golden Globe-díjátadó gála nagy nyertese: a film mind a hét jelölését díjra váltotta és rekordot ért el. (tovább…)

Continue Reading

Több mint száz orvos térne haza külföldről

Több mint száz orvos jelezte az elmúlt három hónapban, hogy hazatérne külföldről – tájékoztat az Agerpres hírügynökség az egészségügyi miniszterre hivatkozva. Sorina Pintea tegnap este a közszolgálati televízió műsorában bejelentette: 2017-2018-ban több mint 12.600 orvos jelezte, hogy elhagyja az országot, de csak 6.800-ról lehet tudni biztosan, hogy el is ment. (tovább…)

Continue Reading

Fázik Európa és a Balkán

Áldozatokat szed a sarki időjárás Európa és a Balkán más tájain is.Magyarországon az utóbbi harminc esztendőben nem volt ilyen hideg. Lengyelországban 12 ember vesztette életét a hétvégén a fagyos időjárás miatt, és a hideg ellen védekezve lakástüzekben is többen meghaltak. A rendkívüli fagyok és a szélcsend hatására fokozódó légszennyezettség miatt pedig több helyen szmogriadót hirdettek. November 1-jétől már összesen 65 személy halt meg a hideg miatt Lengyelországban. (tovább…)

Continue Reading

Visszás megoldás

Azokban a tanintézetekben, amelyekben a versenyvizsgát követően betöltetlen maradt az igazgatói, illetve igazgatóhelyettesi tisztség, kinevezhetik ezekbe azokat a személyeket, akik ez idáig vezették az intézményt, és nem vettek részt a vizsgán, vagy részt vettek azon, de nem kaptak átmenőjegyet – erről szóló értesítést küldött ki a tanügyminisztérium. (tovább…)

Continue Reading

Figyelmeztetnek a hegyimentők

Óvatosságra intik a hegyimentők a Retyezát- és Páring-hegységben túrázni készülő turistákat. A Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat tájékoztatása szerint a Retyezát-hegységben, 1800 méter fölött 4-5, a Páringon 10 centiméteres a hóréteg. A hétvégén túrázni készülőknek azt javasolják, hogy figyeljenek oda a megfelelő ruházat és cipő kiválasztására. (tovább…)

Continue Reading

Újabb népszavazás lehet Nagy-Britanniában?

Brit ellenzéki pártok vezetői azt kérték az Európai Uniótól, hogy kezdje meg a felkészülést egy újabb nagy-britanniai EU-népszavazásra. A brit EU-tagság megszűnését élesen ellenző Liberális Demokraták, a Skót Nemzeti Párt, a Zöldek és a walesi nacionalista párt parlamenti frakcióinak vezetői tegnap tettek látogatást Brüsszelben Michel Barnier-nél, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalójánál. (tovább…)

Continue Reading

Eltűnt vagy nem is volt

Parlamenti vizsgálóbizottságot állítana fel  Liviu Dragnea, a  Szociáldemokrata párt elnöke azért, hogy kiderüljön hova tűnt az a 10 milliárd lejt, amely ? állítása szerint ? a Ciolo?-kabinet kormányzása alatt  illant el a büdzséből. Dragnea ezt a bejelentést a Romania Tv egy tegnap esti műsorában tette, ahol azt mondta Klaus Johannis államfő nem számoltatta el Dacian Ciolo? miniszterelnököt és Anca Dragu pénzügyminisztert, de ő majd megteszi. (tovább…)

Continue Reading

Erős földrengés volt Görögország nyugati részén

Erős, legfrissebb adatok szerint 7-es erősségű földrengés rázta meg Görögország nyugati részét Zákinthosz szigetének térségében mára virradó éjszaka – jelentette az amerikai földtani intézet. Szeizmológusok szerint nincs veszélye szökőárnak. Zákintosz polgármestere, Pavlosz Kolokocasz a görög rádiónak elmondta: nincsenek jelentős károk, sérültekről egyelőre nincsenek információk. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3325 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(465839) [1]=> int(465535) [2]=> int(465861) [3]=> int(465858) [4]=> int(465856) } ["paged"]=> int(2560) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(465535) [1]=> int(465839) [2]=> int(465856) [3]=> int(465858) [4]=> int(465861) } ["paged"]=> int(2560) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3606 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3605 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (465535,465839,465856,465858,465861) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 30708, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3609 (24) { ["ID"]=> int(367486) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-26 13:17:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:17:39" ["post_content"]=> string(446) "Vállműtéte után kiengedték ma reggel Klaus Johannis államfőt a bukaresti Carol Davila katonai kórházból. Az elnök bal vállát tegnap este műtötték meg. Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint a műtét sikeres volt, az államfő egészségi állapota optimális, el tudja látni a tisztségével járó feladatokat. 2016-ban Johannis jobb vállát is megműtötték, ugyancsak a fővárosi katonai kórházban." ["post_title"]=> string(36) "Sikeres volt Johannis vállműtétje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "sikeres-volt-johannis-vallmutetje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-26 13:17:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:17:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367486" ["menu_order"]=> int(32712) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(203725) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-09 14:14:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-09 12:14:54" ["post_content"]=> string(717) "A Kaliforniai álom azaz eredeti címén La La Land, Damien Chazelle modern musicalje lett a helyi idő szerint vasárnap este Hollwoodban megrendezett 74. Golden Globe-díjátadó gála nagy nyertese: a film mind a hét jelölését díjra váltotta és rekordot ért el.Damien Chazelle filmjében Emma Stone és Ryan Gosling szerelmespárt alakít, akik pályakezdőként próbálnak befutni Hollywoodban. Gosling és Stone is Golden Globe-díjas lett a vígjáték vagy musical kategória színészi mezőnyében. A Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók a Kaliforniai álom rendező-forgatókönyvíróját, a film zenéjét és a produkcióban elhangzó City of Love című dalt is díjazták." ["post_title"]=> string(10) "La La Land" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(10) "la-la-land" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-09 14:14:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-09 12:14:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=203725" ["menu_order"]=> int(32713) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3324 (24) { ["ID"]=> int(367483) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-26 13:16:29" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:16:29" ["post_content"]=> string(658) "Több mint száz orvos jelezte az elmúlt három hónapban, hogy hazatérne külföldről – tájékoztat az Agerpres hírügynökség az egészségügyi miniszterre hivatkozva. Sorina Pintea tegnap este a közszolgálati televízió műsorában bejelentette: 2017-2018-ban több mint 12.600 orvos jelezte, hogy elhagyja az országot, de csak 6.800-ról lehet tudni biztosan, hogy el is ment. A tárcavezető ugyanakkor elmondta: idehaza egy utolsó éves rezidensorvos havi bére 5.000 és 6.000 lej között van, egy sebészé, aki négy ügyeletet vállal 11.000 lej, egy altató-főorvosé, aki négy-öt ügyeletet vállal 20.000 de lej." ["post_title"]=> string(48) "Több mint száz orvos térne haza külföldről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "tobb-mint-szaz-orvos-terne-haza-kulfoldrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-26 13:16:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:16:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367483" ["menu_order"]=> int(32714) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3655 (24) { ["ID"]=> int(203775) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-09 14:20:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-09 12:20:52" ["post_content"]=> string(1455) "Áldozatokat szed a sarki időjárás Európa és a Balkán más tájain is.Magyarországon az utóbbi harminc esztendőben nem volt ilyen hideg. Lengyelországban 12 ember vesztette életét a hétvégén a fagyos időjárás miatt, és a hideg ellen védekezve lakástüzekben is többen meghaltak. A rendkívüli fagyok és a szélcsend hatására fokozódó légszennyezettség miatt pedig több helyen szmogriadót hirdettek. November 1-jétől már összesen 65 személy halt meg a hideg miatt Lengyelországban.Újabb gyötrelem a Balkánon rekedt menedékkérőknek  is a kemény tél, amire végképp nincsenek felkészülve, és a kényszer szülte menekülttáborok sem nyújtanak menedéket a rettentő hideg elől - tájékoztat az EuroNews.  Bulgáriában a hóviharok miatt sok helyütt nincs áram, járhatatlanok az utak, akadozik a tömegközlekedés, az áruszállítás és a légi forgalom is. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője, Adrian Edwards elmondta, hogy a görög szigeteken, azaz Számoszon, Kioszon és Leszboszon aggasztó a helyzet. Számoszon legalább hétszáz ember ? köztük kisgyerekek és különösen kiszolgáltatott helyzetben lévő felnőttek ? tengődik a fogadóközpont fűtés nélküli "gyors házaiban". A görög szigeteken 15 ezer menedékkérő fagyoskodik túlzsúfolt, fűtetlen táborokban. Őket azonnal a kontinensre kell juttatni ? figyelmeztet az ENSZ." ["post_title"]=> string(28) "Fázik Európa és a Balkán" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "fazik-europa-es-a-balkan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-09 14:20:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-09 12:20:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=203775" ["menu_order"]=> int(32715) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(367481) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-26 13:15:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:15:43" ["post_content"]=> string(528) "Hét személy került ma reggel ételmérgezés gyanújával kórházba egy törcsvári panzióból - jelentette a Brassó Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője. Ciprian Sfreja szerint az érintettek egy 22 személyes csoporthoz tartoznak. A hét személy gyomorfájdalmakra és hányingerre panaszkodott. A fogyasztóvédelmi szakemberek kivizsgálást folytatnak, a panzió működését ideiglenesen felfüggesztették - jelentette be Sorin Susanu, a fogyasztóvédelem regionális felügyelője." ["post_title"]=> string(42) "Ételmérgezésre gyanakodnak Törcsváron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "etelmergezesre-gyanakodnak-torcsvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-26 13:15:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:15:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367481" ["menu_order"]=> int(32716) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3581 (24) { ["ID"]=> int(203805) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-09 14:23:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-09 12:23:25" ["post_content"]=> string(1018) "Azokban a tanintézetekben, amelyekben a versenyvizsgát követően betöltetlen maradt az igazgatói, illetve igazgatóhelyettesi tisztség, kinevezhetik ezekbe azokat a személyeket, akik ez idáig vezették az intézményt, és nem vettek részt a vizsgán, vagy részt vettek azon, de nem kaptak átmenőjegyet - erről szóló értesítést küldött ki a tanügyminisztérium. "Hétfőn kezdődik az iskola, muszáj volt megoldást találni, hogy az érintett tanintézetek ne maradjanak igazgató vagy igazgatóhelyettes nélkül" - nyilatkozta tegnap az AGERPRES hírügynökségnek Liviu Marian Pop államtitkár. Liviu Marian Pop azt is elmondta, 600 üresen maradt iskolaigazgatói tisztséget töltenek be így. Az igazgatók kinevezése egyelőre augusztus 31-éig szól, vagy az újabb vizsga kiírásáig, arról azonban még nem született döntés, hogy szerveznek-e újabb megmérettetést. Erről ebben a hónapban fog határozni a tárcavezető - magyarázta az államtitkár." ["post_title"]=> string(18) "Visszás megoldás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(16) "visszas-megoldas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-09 14:23:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-09 12:23:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=203805" ["menu_order"]=> int(32717) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(367477) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-26 13:11:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:11:09" ["post_content"]=> string(496) "Óvatosságra intik a hegyimentők a Retyezát- és Páring-hegységben túrázni készülő turistákat. A Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat tájékoztatása szerint a Retyezát-hegységben, 1800 méter fölött 4-5, a Páringon 10 centiméteres a hóréteg. A hétvégén túrázni készülőknek azt javasolják, hogy figyeljenek oda a megfelelő ruházat és cipő kiválasztására. Ugyanakkor arra kérik őket, hogy jelezzék a hegyimentőknek, milyen útvonalon indulnak el." ["post_title"]=> string(30) "Figyelmeztetnek a hegyimentők" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "figyelmeztetnek-a-hegyimentok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-26 13:11:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:11:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367477" ["menu_order"]=> int(32718) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3583 (24) { ["ID"]=> int(203835) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-09 14:24:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-09 12:24:31" ["post_content"]=> string(789) "A kedvezőtlen időjárás miatt 20 megye iskoláiban szünetel ma a tanítás, holnap pedig 16 megye tanintézetei maradnak zárva - tájékoztat közleményében a Belügyminisztérium.  Az oktatási minisztérium felszólításának eleget téve a megyei tanfelügyelőségek maguk mérték fel, hol vannak olyan tanintézmények, amelyek működését befolyásolhatja a kedvezőtlen időjárás. A tanítás ma Botoşani, Buzău, Brăila, Călăraşi, Konstanca, Dolj, Galaţi, Giurgiu, Ilfov, Ialomiţa, Iaşi, Olt, Máramaros, Neamţ, Suceava, Teleorman, Temes, Tulcea, Vaslui, Vrancea megyében és Bukarestben szünetel. Ezek mellett több erdélyi megye  néhány tanintézményében sem volt tanítás a rendkívüli hideg miatt, ugyanez a helyzet Máramarosban is." ["post_title"]=> string(50) "Szünetel az oktatás több mint a fél országban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "szunetel-az-oktatas-tobb-mint-a-fel-orszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-09 14:24:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-09 12:24:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=203835" ["menu_order"]=> int(32719) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3584 (24) { ["ID"]=> int(367469) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-26 13:06:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:06:01" ["post_content"]=> string(1367) "Brit ellenzéki pártok vezetői azt kérték az Európai Uniótól, hogy kezdje meg a felkészülést egy újabb nagy-britanniai EU-népszavazásra. A brit EU-tagság megszűnését élesen ellenző Liberális Demokraták, a Skót Nemzeti Párt, a Zöldek és a walesi nacionalista párt parlamenti frakcióinak vezetői tegnap tettek látogatást Brüsszelben Michel Barnier-nél, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalójánál. A megbeszélés után, késő éjjel Londonban kiadott közös nyilatkozatukban közölték: tudatták Barnier-val, hogy a brit parlamentben többpárti ellenállás bontakozik ki a kormányzó Konzervatív Párt "pusztító" Brexit-politikájával szemben, és nincs parlamenti többsége a jelenlegi Brexit-irányvonalnak. Új népszavazást követelt a minap Tony Blair volt munkáspárti miniszterelnök mellett Sir Nick Clegg egykori liberális demokrata és Lord Michael Heseltine volt konzervatív párti miniszterelnök-helyettes is több európai napilapban és a The Guardian című baloldali brit újságban megjelent közös cikkében. A három egykori vezető politikus úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi konzervatív párti brit kormány képtelen felfogni a Brexit várható gazdasági árát. A brit kormány azonban mereven elzárkózik bármiféle újabb népszavazás lehetőségétől." ["post_title"]=> string(46) "Újabb népszavazás lehet Nagy-Britanniában?" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "ujabb-nepszavazas-lehet-nagy-britanniaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-26 13:06:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:06:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367469" ["menu_order"]=> int(32720) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3585 (24) { ["ID"]=> int(203695) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-01-09 14:25:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-01-09 12:25:06" ["post_content"]=> string(1955) "Parlamenti vizsgálóbizottságot állítana fel  Liviu Dragnea, a  Szociáldemokrata párt elnöke azért, hogy kiderüljön hova tűnt az a 10 milliárd lejt, amely ? állítása szerint ? a Ciolo?-kabinet kormányzása alatt  illant el a büdzséből. Dragnea ezt a bejelentést a Romania Tv egy tegnap esti műsorában tette, ahol azt mondta Klaus Johannis államfő nem számoltatta el Dacian Ciolo? miniszterelnököt és Anca Dragu pénzügyminisztert, de ő majd megteszi.Dacian Ciolo? reagált Liviu Dragnea vádjaira. Véleménye szerint az ellene irányuló vád arról szól, hogy  a PSD-elnökében most tudatosodott az, hogy képtelenség betartani a választási kampányban tett ígéreteket és most ehhez a ?lyukas? trükkhöz folyamodott. ?A valóság az, hogy a 2016-os költségvetési bevételek nőttek 2015-höz képest és a költségvetési hiány alacsonyabb volt az előrejelzettnél. Továbbá decemberben 2,1 milliárd lej értékben fizettünk vissza cégeknek hozzáadott érték-adót, nem akartuk ezt a pénzügyi nyomást hátrahagyni a következő kormánynak? - mondta Dacian Ciolo?. A volt kormányfő arra hívta fel a figyelmet a 2017-es költségvetést a PSD-ALDE-koalíció állította össze, Liviu Dragnea nem háríthatja a választási kampányban tett ígéretek be nem tartását a tavalyi büdzsére.Anca Dragu volt pénzügyminiszter is elutasította Liviu Dragnea vádjait. Szerinte ha valóban hiányozna 10 milliárd lej a Ciolo?-kabinet által hátrahagyott költségvetésből, akkor Románia nem 2,59  század százalékos hanem 4.1 százalékos költségvetési hiánnyal zárta volna az évet. Emlékeztetett, hogy a költségvetést az Európai Bizottság is leellenőrzi és a végrehajtását figyelemmel követi. ?Különösképpen igaz ez Románia esetében, amely a hitelfolyósítási program keretében 2018-ig megfigyelés alatt áll? ? tette hozzá.  " ["post_title"]=> string(24) "Eltűnt vagy nem is volt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "eltunt-vagy-nem-is-volt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-01-09 14:10:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-01-09 12:10:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=203695" ["menu_order"]=> int(32721) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3586 (24) { ["ID"]=> int(367467) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-26 13:04:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:04:10" ["post_content"]=> string(817) "Erős, legfrissebb adatok szerint 7-es erősségű földrengés rázta meg Görögország nyugati részét Zákinthosz szigetének térségében mára virradó éjszaka - jelentette az amerikai földtani intézet. Szeizmológusok szerint nincs veszélye szökőárnak. Zákintosz polgármestere, Pavlosz Kolokocasz a görög rádiónak elmondta: nincsenek jelentős károk, sérültekről egyelőre nincsenek információk. Beszámolók szerint a földmozgást, amely sokakat álmukból vert fel, Görögország-szerte, akárcsak Máltán, Albániában, Dél-Olaszországban és Törökország nyugati partvidékén is érezni lehetett. Zákinthosz szigetén több helyről is áramkimaradásról jelentettek. Az iskolák ma zárva tartanak, hogy az épületek épségét szakemberek felmérhessék." ["post_title"]=> string(55) "Erős földrengés volt Görögország nyugati részén" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "eros-foldrenges-volt-gorogorszag-nyugati-reszen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-26 13:04:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:04:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367467" ["menu_order"]=> int(32722) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3587 (24) { ["ID"]=> int(367465) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-26 13:02:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:02:18" ["post_content"]=> string(433) "Több gyereket megkéseltek egy kínai óvodában. Rendőrségi közlés szerint egy 39 éves nő legkevesebb tizennégy gyereket sebesített meg a nyugat-kínai Csungking város egyik óvodájában. Kínában egy sor hasonló incidens történt az utóbbi években, a hatóságok azt a magyarázatot adták ezekre az esetekre, hogy az elkövetők vagy elmebetegek voltak, vagy valamilyen sérelmüket bosszulták meg." ["post_title"]=> string(34) "Gyerekeket késeltek meg Kínában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "gyerekeket-keseltek-meg-kinaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-26 13:02:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:02:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367465" ["menu_order"]=> int(32724) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3609 (24) { ["ID"]=> int(367486) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2018-10-26 13:17:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:17:39" ["post_content"]=> string(446) "Vállműtéte után kiengedték ma reggel Klaus Johannis államfőt a bukaresti Carol Davila katonai kórházból. Az elnök bal vállát tegnap este műtötték meg. Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint a műtét sikeres volt, az államfő egészségi állapota optimális, el tudja látni a tisztségével járó feladatokat. 2016-ban Johannis jobb vállát is megműtötték, ugyancsak a fővárosi katonai kórházban." ["post_title"]=> string(36) "Sikeres volt Johannis vállműtétje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "sikeres-volt-johannis-vallmutetje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2018-10-26 13:17:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2018-10-26 10:17:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=367486" ["menu_order"]=> int(32712) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39313) ["max_num_pages"]=> int(3277) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "f389a8375cc8ccf36a9c9c0afb47817e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ed1304b9f4465cff168997b15d3c6e3c" }