Pro Románia párt színeiben indul a május 26-i európai parlamenti választásokon – jelentette be Corina Creţu.

A regionális fejlesztésért felelős uniós biztos a bejelentést Kolozsváron tette az EU kohéziós politikájáról szóló nyilvános beszélgetésen. Kifejtette, meglátása szerint a Pro Románia pártnak nagyra törő tervei vannak Románia fejlesztését illetően, és hozzáértő, jó szakemberek alkotják. „Továbbra is tisztelem a Szociáldemokrata Párt tagjait, de kérem őket, értsék meg, döntésem azt jelenti, hogy egyértelműen elhatárolódom ezen párt jelenlegi vezetőségétől, amely az utóbbi években lekicsinylően nyilatkozott a mi munkánkról és erőfeszítéseinkről, mindazokéról, akik külföldről próbáltuk segíteni Romániát. Ez az ellenem, illetve az Európai Bizottságban lévő kollégáim ellen irányuló támadásokban és személyes sértésekben tetőzött” – mondta Corina Creţu.