Ellenzéki kísérlet a cseh kormány megbuktatására

Bizalmatlansági indítványt terjesztett ma a cseh ellenzék a prágai képviselőház elé az Andrej Babis vezette kétpárti koalíciós kabinet ellen. Az ellenzék azzal vádolja Andrej Babist, hogy visszaélt az európai uniós támogatásokkal, és összeférhetetlenség van politikai, valamint vállalkozói szerepvállalása között, ezért haladéktalanul távoznia kellene a kormány éléről. Babis a vádakat elutasította, politikai kampánynak minősítette, és ismételten kijelentette, hogy önként nem fog lemondani.

(tovább…) Continue Reading

Jelentés az uniós gazdaság távlatairól

Az Európai Unió és az euróövezet gazdasága rugalmas marad az idén, ám folytatódik a termelékenység lassulása, megmaradnak a gazdasági válság örökségei, beleértve a tartós egyenlőtlenségeket, miközben hatnak rá a külső tényezőkből fakadó bizonytalanságok is – közölte az Európai Bizottság a 2017-es európai szemeszter ma közzétett tavaszi jelentésében. (tovább…)

Continue Reading

Megtalálták a Notre-Dame órájának másolatát

Egy raktárban rábukkantak a Notre-Dame összetört órájának másolatára. Az áprilisi tűzvészben összetört kétméteres óra 19. századi másolatát véletlenül találták meg a Párizs északi részén álló Szentháromság temploma raktárában. Noha a másolat szinte pontosan egyezik az eredetivel, mégis vannak különbségek: a Notre-Dame órája kidolgozottabb volt.

(tovább…) Continue Reading

Izraelbe érkezett az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök megkezdte ma izraeli látogatását, és a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren mondott rövid beszédében kiemelte az Egyesült Államok és Izrael erős szövetségét, valamint reményét fejezte ki, hogy az arab országok is készen állnak a terror elleni harcra és a kapcsolatok javítására Izraellel. (tovább…)

Continue Reading

Migránsok haltak meg Nyugat-Törökországban

Tíz migráns meghalt, harminc pedig megsérült, miután az őket szállító furgon falnak ütközött ma reggel Nyugat-Törökországban, néhány kilométerre a görög határtól – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A csendőrök egy ellenőrzőpontnál megállásra szólították fel a gyanús járművet, amely azonban továbbhaladt, gyorsított és az Edirne tartományhoz tartozó Meric faluban egy üzlethelyiségnek csapódott.

(tovább…) Continue Reading

Bizonytalan jövőjű segélycsomag a migránsválság enyhítésére

Milliárdos segélycsomagot szavazott meg a migránsválság enyhítésére az amerikai képviselőház. A megszavazott 4 és fél milliárd dolláros összeg az amerikai-mexikói határon kialakult helyzet javítását célozza az illegális migránsokat fogadó gyűjtőközpontok túlzsúfoltságának enyhítésével, a higiéniai és orvosi ellátás javításával, valamint a kiskorúak jobb ellátásával.

(tovább…) Continue Reading

Kihirdette az államfő a kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvénymódosítást

Kihirdette tegnap Klaus Iohannis államfő azt a törvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és szociális egészségügyi intézményeket ott, ahol jelentős számú kisebbségi közösség él. Az alkotmánybíróság múlt héten megállapította, hogy a jogszabály nem sérti az alaptörvényt. (tovább…)

Continue Reading
object(WP_Query)#3587 (55) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(469076) [1]=> int(468895) [2]=> int(469074) [3]=> int(469072) [4]=> int(469070) } ["paged"]=> int(2402) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(468895) [1]=> int(469070) [2]=> int(469072) [3]=> int(469074) [4]=> int(469076) } ["paged"]=> int(2402) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3723 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3722 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (468895,469070,469072,469074,469076) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 28812, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(374639) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-26 10:13:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-26 08:13:47" ["post_content"]=> string(1411) "

Bizalmatlansági indítványt terjesztett ma a cseh ellenzék a prágai képviselőház elé az Andrej Babis vezette kétpárti koalíciós kabinet ellen. Az ellenzék azzal vádolja Andrej Babist, hogy visszaélt az európai uniós támogatásokkal, és összeférhetetlenség van politikai, valamint vállalkozói szerepvállalása között, ezért haladéktalanul távoznia kellene a kormány éléről. Babis a vádakat elutasította, politikai kampánynak minősítette, és ismételten kijelentette, hogy önként nem fog lemondani.

A bizalmatlansági indítvány napirendre vétele után el is kezdődött a parlamenti vita, amely a korábbi tapasztalatok alapján várhatóan hosszú órákig eltart. A szavazásra nagy valószínűséggel csak a késő délutáni vagy az esti órákban kerül sor.

A kormány megbuktatásához a hatályos szabályok szerint a 200 tagú parlamenti alsóházban 101 szavazatra lenne szükség, amivel az ellenzék azonban nem rendelkezik.

A bizalmatlansági indítvány parlamenti megvitatására azután került sor, hogy vasárnap Prágában negyedmillió ember követelte a cseh kormányfő lemondását.

" ["post_title"]=> string(54) "Ellenzéki kísérlet a cseh kormány megbuktatására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ellenzeki-kiserlet-a-cseh-kormany-megbuktatasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-26 13:28:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-26 11:28:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374639" ["menu_order"]=> int(29622) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(240926) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-05-22 15:02:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-05-22 12:02:50" ["post_content"]=> string(750) "A bolgár hatóságok 423 kilogramm heroint találtak egy építőanyagokat szállító kamionban a bolgár-román határ Vidin és Calafat közötti átkelőhelyén - közölte a Mediafax. A Digi24 hírtelevízió beszámolója szerint ez minden idők legnagyobb kábítószerfogása Bulgáriában Az Iránból indult szállítmányt a bolgár és román hatóságok közös ellenőrzésén gyanúsnak találták és visszafordították bolgár területre egy alaposabb átvizsgálásra. A 70 százalékos tisztaságú heroin - melynek értékét a bolgár hatóságok 32,5 millió euróra becsülték - az építőanyagok közül került elő mintegy négyszáz zacskóba csomagolva. A szállítmány címzettje egy hollandiai cég volt." ["post_title"]=> string(38) "Rekordkapás a román-bolgár határon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "rekordkapas-a-roman-bolgar-hataron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-05-22 15:02:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-05-22 12:02:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=240926" ["menu_order"]=> int(29623) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3589 (24) { ["ID"]=> int(372036) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-03-23 17:02:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-03-23 15:02:04" ["post_content"]=> string(658) "

186-ra emelkedett az influenza miatt elhunyt betegek száma - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központja.

A betegség legutóbbi hat áldozata közül négy nő – 48 és 86 év közöttiek – , rajtuk kívül meghalt egy 85 éves férfi, illetve egy négy hónapos csecsemő is. Mindannyiuknál kimutatták az A típusú influenzavírust. A hat áldozat más betegségekben is szenvedett, és nem kapott oltást.

" ["post_title"]=> string(42) "Újabb hat áldozatot szedett az influenza" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "ujabb-hat-aldozatot-szedett-az-influenza" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-03-24 00:08:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-03-23 22:08:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372036" ["menu_order"]=> int(29624) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(240906) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-05-22 15:02:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-05-22 12:02:22" ["post_content"]=> string(957) "Az Európai Unió és az euróövezet gazdasága rugalmas marad az idén, ám folytatódik a termelékenység lassulása, megmaradnak a gazdasági válság örökségei, beleértve a tartós egyenlőtlenségeket, miközben hatnak rá a külső tényezőkből fakadó bizonytalanságok is - közölte az Európai Bizottság a 2017-es európai szemeszter ma közzétett tavaszi jelentésében. A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a tagállamoknak ki kell használniuk a gazdasági fellendülés által felkínált lehetőséget gazdaságuk alapjainak megerősítésére azáltal, hogy megvalósítják az európai szinten meghatározott legfontosabb gazdasági és társadalmi terveket. Az Európai Bizottság jelentésében arra szólította fel a tagállamokat, hogy ösztönözzék a beruházásokat, hajtsanak végre strukturális reformokat és államháztartásukat megerősítve folytassanak felelős költségvetési politikát." ["post_title"]=> string(43) "Jelentés az uniós gazdaság távlatairól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "jelentes-az-unios-gazdasag-tavlatairol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-05-22 15:02:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-05-22 12:02:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=240906" ["menu_order"]=> int(29625) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3545 (24) { ["ID"]=> int(374641) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-26 10:11:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-26 08:11:11" ["post_content"]=> string(750) "

Egy raktárban rábukkantak a Notre-Dame összetört órájának másolatára. Az áprilisi tűzvészben összetört kétméteres óra 19. századi másolatát véletlenül találták meg a Párizs északi részén álló Szentháromság temploma raktárában. Noha a másolat szinte pontosan egyezik az eredetivel, mégis vannak különbségek: a Notre-Dame órája kidolgozottabb volt.

A megtalált másolat alapján azonban restaurálni lehet az eredeti órát, amelynek eredeti rajzai is eltűntek. A szakértőknek csak a róla készült fényképek segíthettek volna a helyreállításban.

" ["post_title"]=> string(50) "Megtalálták a Notre-Dame órájának másolatát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "megtalaltak-a-notre-dame-orajanak-masolatat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-26 13:49:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-26 11:49:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374641" ["menu_order"]=> int(29626) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3569 (24) { ["ID"]=> int(240886) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2017-05-22 15:01:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-05-22 12:01:50" ["post_content"]=> string(847) "Donald Trump amerikai elnök megkezdte ma izraeli látogatását, és a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren mondott rövid beszédében kiemelte az Egyesült Államok és Izrael erős szövetségét, valamint reményét fejezte ki, hogy az arab országok is készen állnak a terror elleni harcra és a kapcsolatok javítására Izraellel. Donald Trumpot a repülőtéren Reuven Rivlin izraeli államelnök és Benjámin Netanjahu miniszterelnök fogadta. Amerikai elnök még soha nem érkezett Izraelbe ilyen "hamar", négy hónappal a beiktatása után. Ezt az izraeli tízes tévécsatorna hírmagyarázói Trump elnök eltökélt szándékával magyarázzák, amellyel meg kívánja oldani a Közel-Kelet évtizedek óta egyik legsúlyosabb konfliktusát, a palesztin-izraeli viszályt, amiben elődei jórészt kudarcot vallottak." ["post_title"]=> string(37) "Izraelbe érkezett az amerikai elnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "izraelbe-erkezett-az-amerikai-elnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-05-22 15:01:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-05-22 12:01:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=240886" ["menu_order"]=> int(29627) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(372033) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-03-23 17:00:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-03-23 15:00:08" ["post_content"]=> string(1084) "

Klaus Johannis államfő keddre tanácskozásra hívja a civil szféra képviselőit az igazságügy témájában kiírandó népszavazás ügyében – erősítette meg az Agerpres hírügynökségnek az államelnöki hivatal.

A hírt előzőleg a Funky Citizens alapítvány elnöke, Elena Calistru röppentette fel Facebook-bejegyzésében. Azt írta, meghívást kapott az államelnökkel való tanácskozásra, amelyen több más civil szervezet képviselőjével együtt részt fog venni.

Klaus Johannis államelnök kedden azt nyilatkozta, "csaknem biztos abban", hogy népszavazást ír ki május 26-ára, az európai parlamenti választások napjára. "Már keményen dolgozunk ezen, elemezzük az adatokat, a változatokat, a jogi részt” - mondta az államfő egy fórumon. Eredetileg több mint két éve, 2017 elején jelentette be a népszavazást a témában.

" ["post_title"]=> string(60) "Az elnök újabb konzultáció után dönt a referendumról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "az-elnok-ujabb-konzultacio-utan-dont-a-referendumrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-03-24 00:07:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-03-23 22:07:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372033" ["menu_order"]=> int(29628) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3542 (24) { ["ID"]=> int(240856) ["post_author"]=> string(3) "135" ["post_date"]=> string(19) "2017-05-22 15:00:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-05-22 12:00:38" ["post_content"]=> string(1533) "[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/05/TESZT-1.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/05/TESZT-1.ogg"][/audio] Vasárnap este elkezdődött a Temesvári Eurórégiós Színházi Találkozó 1o. kiadása. És nem akárhogyan, hanem bemutatóval ? a házigazda, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház EXIT című előadásával. Az idén a TESZT-en 29 színházi produkciót láthatunk, egyeseket közülük több előadásban is. S ha a résztvevőket nézzük, ez a fesztivál az idén már nem csak eurórégiós, hanem ? mondhatnánk ? kontinentális, hiszen láthatunk itt spanyol, belga, holland, francia, németországi, vagy olasz előadásokat is ? nem is beszélve egy libanoni és német előadásról, amely behozza a képbe a Közel-Keletet. Visszatérve az EXIT-re: miként az előadás utáni vita vezetője, Upor László is hangsúlyozta: igazi eurórégiós előadás. A rendezője, Schilling Árpád, magyarországi, a színészek pedig a temesvári magyar színház, az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház és Szerbiából a Zombori Nemzeti Színház tagjai. De ami ennél is érdekesebb: a darab maga a próbák során született meg. Kelet-Európai migránsokról szól: magyarokról, románokról, szerbekről, akik Angliában szeretnének letelepedni. S az első lépés: Angliában koncentrációs táborba zárják őket, hadd, aklimatizálódjanak egy kicsit. Többen közülük belehalnak ebbe? Hát, mi sem kerülhetjük el a migráns sorsot Európában." ["post_title"]=> string(25) "Beindult a tízedik TESZT" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "beindult-a-tizedik-teszt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-05-22 13:59:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-05-22 10:59:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=240856" ["menu_order"]=> int(29629) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(374643) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-26 10:09:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-26 08:09:37" ["post_content"]=> string(1121) "

Tíz migráns meghalt, harminc pedig megsérült, miután az őket szállító furgon falnak ütközött ma reggel Nyugat-Törökországban, néhány kilométerre a görög határtól – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A csendőrök egy ellenőrzőpontnál megállásra szólították fel a gyanús járművet, amely azonban továbbhaladt, gyorsított és az Edirne tartományhoz tartozó Meric faluban egy üzlethelyiségnek csapódott.

A helyszínre érkező mentőegységek a sérülteket kórházba szállították. A Demirören török hírügynökség beszámolója szerint a bevándorlók Görögországba tartottak.

Görög adatok szerint tavaly több mint 14 ezer menedékkérő lépett át illegálisan Törökországból a két ország között húzódó szárazföldi határon. Tavalyelőtt Athén szerint 5500-an keltek át ezen az útvonalon az Európai Unió tagállamába.

" ["post_title"]=> string(46) "Migránsok haltak meg Nyugat-Törökországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "migransok-haltak-meg-nyugat-torokorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-26 13:32:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-26 11:32:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374643" ["menu_order"]=> int(29630) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(372031) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-03-23 16:59:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-03-23 14:59:07" ["post_content"]=> string(904) "

Két év után lezárult a nyomozás, amely Donald Trump kampánycsapata és az orosz kormány esetleges összejátszást vizsgálta a 2016-os elnökválasztási kampány idején, írja a New York Times.

A végleges, összefoglaló jelentés a jogszabályok alapján bizalmas iratnak minősül, annak nyilvánosságra hozataláról nem Robert Mueller különleges ügyész dönt, hanem az igazságügyi miniszter, William Barr, aki az Egyesült Államokban egyúttal a legfőbb ügyész is.

Rajta múlik, hogy nyilvánosságra hozza, vagy a kongresszus elé terjeszti a jelentést. A kongresszus márciusban arról szavazott, hogy nyilvánosságra hozza az iratokat, amennyiben beterjesztik azokat.

" ["post_title"]=> string(53) "Lezárult Róbert Mueller vizsgálata a Trump-ügyben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "lezarult-robert-mueller-vizsgalat-a-trump-ugyben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-03-24 00:07:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-03-23 22:07:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372031" ["menu_order"]=> int(29632) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(374645) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-26 10:00:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-26 08:00:45" ["post_content"]=> string(1055) "

Milliárdos segélycsomagot szavazott meg a migránsválság enyhítésére az amerikai képviselőház. A megszavazott 4 és fél milliárd dolláros összeg az amerikai-mexikói határon kialakult helyzet javítását célozza az illegális migránsokat fogadó gyűjtőközpontok túlzsúfoltságának enyhítésével, a higiéniai és orvosi ellátás javításával, valamint a kiskorúak jobb ellátásával.

Az összeget kerítésépítésre vagy más célokra nem lehet felhasználni.

A törvényjavaslatot a képviselőház ugyan megszavazta, de a jövője bizonytalan. A szenátus egy saját törvénytervezeten dolgozik, a Fehér Ház pedig – mint jelezte – várhatóan vétót emel a képviselőházi változat ellen, arra hivatkozva, hogy az elfogadott javaslat ellehetetleníti a kormányzat határvédelmi erőfeszítéseit.

" ["post_title"]=> string(69) "Bizonytalan jövőjű segélycsomag a migránsválság enyhítésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "bizonytalan-jovoju-segelycsomag-a-migransvalsag-enyhitesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-26 13:35:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-26 11:35:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374645" ["menu_order"]=> int(29634) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(240746) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-05-20 12:35:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-05-20 09:35:36" ["post_content"]=> string(1168) "Kihirdette tegnap Klaus Iohannis államfő azt a törvénymódosítást, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat és szociális egészségügyi intézményeket ott, ahol jelentős számú kisebbségi közösség él. Az alkotmánybíróság múlt héten megállapította, hogy a jogszabály nem sérti az alaptörvényt. A törvény a közegészségügyi ellátás "alapelvei" közé sorolja, hogy az egészségügyi intézmények a kisebbség nyelvét beszélő dolgozókat is alkalmazzanak azokon a településeken, ahol legalább ötezer lakos egy kisebbségi közösséghez tartozik, vagy ahol egy adott kisebbség a lakosság legalább húsz százalékát teszi ki. A jogszabály az egészségügyi minisztérium hatáskörébe utalja, hogy kidolgozza az előírás alkalmazásának módszertanát, erre azonban nem szab meg határidőt. A szociális intézményeknél az azokat fenntartó önkormányzatoknak kell gondoskodniuk a kisebbség nyelvét beszélő dolgozók alkalmazásáról. A kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvény jövő év január elsején lép hatályba." ["post_title"]=> string(90) "Kihirdette az államfő a kórházi anyanyelvhasználatról szóló törvénymódosítást" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "kihirdette-az-allamfo-a-korhazi-anyanyelvhasznalatrol-szolo-torvenymodositast" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-05-20 12:35:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-05-20 09:35:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=240746" ["menu_order"]=> int(29635) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3726 (24) { ["ID"]=> int(374639) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2019-06-26 10:13:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-06-26 08:13:47" ["post_content"]=> string(1411) "

Bizalmatlansági indítványt terjesztett ma a cseh ellenzék a prágai képviselőház elé az Andrej Babis vezette kétpárti koalíciós kabinet ellen. Az ellenzék azzal vádolja Andrej Babist, hogy visszaélt az európai uniós támogatásokkal, és összeférhetetlenség van politikai, valamint vállalkozói szerepvállalása között, ezért haladéktalanul távoznia kellene a kormány éléről. Babis a vádakat elutasította, politikai kampánynak minősítette, és ismételten kijelentette, hogy önként nem fog lemondani.

A bizalmatlansági indítvány napirendre vétele után el is kezdődött a parlamenti vita, amely a korábbi tapasztalatok alapján várhatóan hosszú órákig eltart. A szavazásra nagy valószínűséggel csak a késő délutáni vagy az esti órákban kerül sor.

A kormány megbuktatásához a hatályos szabályok szerint a 200 tagú parlamenti alsóházban 101 szavazatra lenne szükség, amivel az ellenzék azonban nem rendelkezik.

A bizalmatlansági indítvány parlamenti megvitatására azután került sor, hogy vasárnap Prágában negyedmillió ember követelte a cseh kormányfő lemondását.

" ["post_title"]=> string(54) "Ellenzéki kísérlet a cseh kormány megbuktatására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ellenzeki-kiserlet-a-cseh-kormany-megbuktatasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-06-26 13:28:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-06-26 11:28:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374639" ["menu_order"]=> int(29622) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40175) ["max_num_pages"]=> int(3348) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "bb2dc978bd40238b2a5135f5eb1e2453" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:8762bb0f786323f44b8ec8556bbf91e6" }