Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden telefonon egyeztetett bolgár hivatali partnerével, Rumen Radevvel a fekete-tengeri biztonsági helyzet romlásáról és a kereskedelmi hajók elleni támadásokról. Bolojan határozottan elítélte a Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében történt támadásokat. Hangsúlyozta, hogy a polgári hajózás elleni ilyen cselekmények elfogadhatatlanok, és súlyosan sértik a tengerjogot és a nemzetközi jogot. A román kormány szerint a támadások Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának következményei. A két miniszterelnök Románia és Bulgária együttműködésének erősítéséről, valamint a Törökországgal való szorosabb koordinációról is tárgyalt a regionális és tengeri biztonság fokozása érdekében. Ma Nicușor Dan államelnök is telefonbeszélgetést folytat bolgár kollégájával, Iliana Iotovával ugyanerről a témáról. (Agerpres)
Nicușor Dan államfő üdvözölte tegnap, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kihirdette a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatási jogait bővítő törvénymódosítást. Az úgy értékelte: az új szabályozás megerősíti az Európai Unió hivatalos nyelveiként elismert kisebbségi nyelveken szervezett oktatás jogi kereteit, és egyértelművé teszi, hogy az anyanyelv minden körülmények között használható, nem csak a tanórákon. "Úgy véljük, hogy Ukrajna ily módon megerősíti európai uniós tagjelölti pozícióját, Románia pedig határozottan támogatja Ukrajna integrációjának folyamatát" - szögezte le a román elnök. Bukarest továbbra is együttműködik a román közösségekkel és az ukrán hatóságokkal annak érdekében, hogy a jogszabályok végrehajtása lehetőséget biztosítson a román gyermekek számára az anyanyelvükön való tanulásra, a középiskolát is beleértve - ígérte Nicușor Dan. Nicusor Dan kifejezte reményét, hogy a román-ukrán együttműködés és őszinte párbeszéd egyre jobb eredményeket hoz mindkét ország számára, ugyanakkor leszögezte: Románia aktívan képviseli érdekeit, és kiemelt figyelmet fordít az ország határain kívül élő románok jogainak érvényesítésére. Az ukrán parlament hétfőn fogadta el a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást, amelyet nem sokkal a parlamenti szavazás után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök alá is aláírt.
Az Ukrinform hírügynökség szerint a módosítások az iskolai oktatást, az oktatási dokumentumok kiállítását, a külső értékelések lebonyolítását, valamint az oktatási intézmények különleges jogállásának megőrzését érintik. Az oktatás nyelve továbbra is az ukrán marad, ugyanakkor azokban az iskolákban, ahol Ukrajna valamely őshonos népének vagy az EU valamely hivatalos nyelvét beszélő nemzeti kisebbségnek a nyelvén oktató osztályok működnek, garantálják az adott nyelv használatának jogát az államnyelv mellett az oktatás során, valamint a tanulók és az oktatási folyamat más résztvevői közötti kommunikációban az intézmény épületében és területén. A törvény lehetővé teszi, hogy az iskolák, ahol a tanulók több mint 50 százaléka valamely, az EU-ban hivatalos nyelvnek számító nemzeti kisebbségi nyelven tanul, nemzetiségi oktatási intézményi státuszt kapjon.
A védelmi minisztérium ma reggel közölte, hogy radarrendszere három légi célpontot észlelt tegnap este a román-ukrán határ közelében, ukrajnai oldalon, Vilkove városhoz közel. A légvédelmet riadókészültségbe helyezték, de légtérsértés nem történt, a légi riasztást pedig ma reggel lefújták.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
Ismét terjed az afrikai sertéspestis Giurgiu megyében, ahol márciusban sikerült felszámolni minden fertőzésgócot. jelenleg kilenc Giurgiu megyei településen tartanak nyilván 17 fertőzésgócot és naponta újabb esetekről érkeznek bejelentések.
Csak az ügyész engedélyével hagyhatja el Romániát az európai főügyészi tisztségre esélyes Laura Codruta Kövesi, aki ellen bűnvádi eljárást indított az igazságszolgáltatás szereplőinek bűncselekményeit kivizsgáló speciális ügyészség – erősítette meg pénteken a legfőbb ügyészség.
Nem emelnek vádat Geert Wilders, a hollandiai Szabadságpárt vezetője ellen a 2015-ös ausztriai iszlámellenes kijelentései miatt, amelyek ügyében az osztrák hatóságok megkeresték a holland társszerveket – jelentette be a hágai ügyészség szerdán. (tovább…)
Második irodáját nyitotta meg választókörzetében Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő. Kisjenőben a Fehér-Körös bal partján, az egykor közigazgatásilag…
Április elsejéig pályázhatnak csoportos utazási támogatásra azok a 13 és 19 év közötti fiatalok, akik szeretnének részt venni Ferenc pápa június elsejei szentmiséjén, Csíksomlyón.
Közel egy évtizedes hagyománya van már az iskolai magyar néptáncoktatásnak Aradon. Az egyik kerületi iskolában (Gájban) indult mozgalom központja ma már a magyar iskolaközpont a Csiky Gergely Főgimnázium, ahol most már szinte minden évfolyamról vannak táncosok. (tovább…)
Ursula von der Leyen jelöltségének jóváhagyására kérte az Európai Parlamentet csütörtökön Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, hogy a jelenlegi német védelmi miniszter lehessen Jean-Claude Juncker utódja az Európai Bizottság élén.
Harmadszor is elutasította pénteken a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást, bár az előző két elutasító szavazásnál jóval kisebb többséggel.
Szombaton negyedik alkalommal tartanak Duna Napot a Fehér megyei Torockón a Duna-Házban. A rendezvényről Dobos Menyhértet, a szervező Duna Médiaszolgáltató Nonprofit…
Ismét terjed az afrikai sertéspestis Giurgiu megyében, ahol márciusban sikerült felszámolni minden fertőzésgócot. jelenleg kilenc Giurgiu megyei településen tartanak nyilván 17 fertőzésgócot és naponta újabb esetekről érkeznek bejelentések.
Rádiónk tudósítója szerint az állattenyésztők kezdték levágni az állatokat, még mielőtt megjelenne a fertőzés településükön. A megyei állategészségügyi igazgatóság vezetője szerint a vírust a szúnyogok is terjeszthetik.
"
["post_title"]=>
string(42) "Megint felbukkant az afrikai sertéspestis"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "megint-felbukkant-az-afrikai-sertespestis"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-07-04 14:03:42"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-07-04 12:03:42"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374866"
["menu_order"]=>
int(29322)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3728 (24) {
["ID"]=>
int(246176)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2017-06-08 16:24:40"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-06-08 13:24:40"
["post_content"]=>
string(2341) "Márciusban a vártnál nagyobb mértékben, több mint ötéves mélypontra, 22,5 százalékra süllyedt agörögországi munkanélküliség.
A görög statisztikai hivatal csütörtöki közlése szerint az előző havi 22,9 százalékról 22,5 százalékra csökkent a munkanélküliség Görögországban az év harmadik hónapjában. Ez a legalacsonyabb ráta 2012 februárja óta. Elemzők előzetesen 22,8 százalékkal számoltak.
A munkanélküliek száma havi szinten 1,8 százalékkal csökkenve, 1,1 millió volt, míg a foglalkoztatottak száma 0,3 százalékkal emelkedett, 3,7 millió volt Görögországban.
A javulás ellenére a görög munkanélküliségi ráta még mindig több mint a duplája az euróövezeti átlagnak, ami 9,3 százalék.
Az előző év azonos hónapjában 23,8 százalékon állt a görögországi munkanélküliség, a rekordszintet pedig 2013 júliusában érte el, amikor 27,9 százalék volt.
A munkanélküliség leginkább a fiatal korosztályt sújtja: a 15-24 éves korcsoportban rendkívül magas, 46,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta, a tavalyi év azonos hónapjához képest azonban 3,4 százalékpontos javulás történt márciusban.
Ezzel szemben a 65-74 éves korcsoportban a munkanélküliség éves szinten 0,7 százalékponttal tovább emelkedett, és 12,7 százalékot ért el az év harmadik hónapjában.
A rendkívül magas adósságállománnyal rendelkező Görögországnak rövid időn belül meg kellene kapnia az aktuális hitelkeret újabb részletét, hogy törleszteni tudja a júliusban lejáró hétmilliárd euró tartozását.
A görög költségvetést 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben. A harmadik mentőcsomag feltételeiben Athén 2015-ben egyezett meg a hitelezőkkel, és átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát 2018-ig.
A 86 milliárd eurós hitelcsomag finanszírozásában - az előző kettővel ellentétben - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem vesz részt, mert nem tartja fenntarthatónak a görög adósság törlesztését, s annak enyhítését szorgalmazza. Németország azonban az adósság elengedésének minden formáját elutasítja, a hitelfeltételek érvényesítése érdekében viszont elengedhetetlennek tartja az IMF részvételét a programban."
["post_title"]=>
string(60) "Több mint ötéves mélyponton a görög munkanélküliség"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(51) "tobb-mint-oteves-melyponton-a-gorog-munkanelkuliseg"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-06-08 16:24:40"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-06-08 13:24:40"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=246176"
["menu_order"]=>
int(29323)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3748 (24) {
["ID"]=>
int(372263)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-03-30 09:18:08"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-03-30 07:18:08"
["post_content"]=>
string(1715) "
Csak az ügyész engedélyével hagyhatja el Romániát az európai főügyészi tisztségre esélyes Laura Codruta Kövesi, aki ellen bűnvádi eljárást indított az igazságszolgáltatás szereplőinek bűncselekményeit kivizsgáló speciális ügyészség - erősítette meg pénteken a legfőbb ügyészség.
Kövesi óvást emelt a legfelsőbb bíróságon az ellene 60 napra elrendelt hatósági felügyelet ellen, amelynek értelmében rendszeresen kell jelentkeznie a rendőrségen, nem végezheti munkáját a legfőbb ügyészségen, nem beszélhet az ügyben érintett tanúkkal és nem kommunikálhat ügyéről a sajtóval. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke közösségi oldalán aggodalmát fejezte ki Kövesi hatósági felügyelet alá helyezése miatt, ugyanakkor leszögezte, hogy az EP továbbra is támogatja Kövesi jelöltségét, de meg akarják vitatni a kérdést a frakcióvezetők jövő szerdai ülésén. Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője rámutatott: Brüsszelben aggodalommal követik a romániai jogállamiság helyzetét, és kulcsfontosságúnak tartják, hogy az európai főügyészi tisztségre pályázó jelöltek mindegyike korrekt elbánásban részesüljön. Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje Twitter-bejegyzésében élesen bírálta Romániát a Kövesi ellen indított bűnvádi eljárás miatt, amit precedens nélkülinek és "teljességgel elfogadhatatlannak" minősített az unió soros elnökségét ellátó ország részéről.
"
["post_title"]=>
string(51) "Büntetőintézkedések Laura Codruta Kövesi ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(46) "buntetointezkedesek-laura-codruta-kovesi-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-03-30 09:18:11"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-03-30 07:18:11"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372263"
["menu_order"]=>
int(29324)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3724 (24) {
["ID"]=>
int(245986)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2017-06-08 16:13:56"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-06-08 13:13:56"
["post_content"]=>
string(838) "Nem emelnek vádat Geert Wilders, a hollandiai Szabadságpárt vezetője ellen a 2015-ös ausztriai iszlámellenes kijelentései miatt, amelyek ügyében az osztrák hatóságok megkeresték a holland társszerveket - jelentette be a hágai ügyészség szerdán.
A helyi sajtó beszámolói szerint a vádhatóság hangsúlyozta, hogy Ausztriával ellentétben Hollandiában nem büntetendő, ha valaki sértő megjegyzéseket tesz egy vallásra vagy egy vallási közösségre. Wilders különben is általánosságban beszélt az iszlámról, nem pedig muzulmánok egy csoportjáról, amelyet a vallásuk határoz meg.
A gyűlöletbeszéd, kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció vádjában korábban bűnösnek talált hollandiai pártvezér a Twitteren üdvözölte az osztrák ügyészség döntését."
["post_title"]=>
string(32) "Nem emelnek vádat Wilders ellen"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(31) "nem-emelnek-vadat-wilders-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-06-08 16:40:09"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-06-08 13:40:09"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=245986"
["menu_order"]=>
int(29325)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3718 (24) {
["ID"]=>
int(374861)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-07-04 14:02:31"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-07-04 12:02:31"
["post_content"]=>
string(998) "
Tizedik alkalommal tartanak mától vasárnapig Nagyszebenben Hungarikum Napokat.
A gasztro-kulturális rendezvényről az egyik szervezőt, Takács Gyöngyit kérdeztük.
"
["post_title"]=>
string(33) "X. Hungarikum napok Nagyszebenben"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "x-hungarikum-napok-nagyszebenben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-07-04 14:02:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-07-04 12:02:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374861"
["menu_order"]=>
int(29326)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3717 (24) {
["ID"]=>
int(246146)
["post_author"]=>
string(3) "205"
["post_date"]=>
string(19) "2017-06-08 16:04:58"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-06-08 13:04:58"
["post_content"]=>
string(579) "Második irodáját nyitotta meg választókörzetében Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő. Kisjenőben a Fehér-Körös bal partján, az egykor közigazgatásilag önálló Erdőhegy nevű városrészben található az iroda, amely az Arad és Bihar megye határán, a Körös-közben élő magyarságot hivatott szolgálni. A megnyitón Pataky Lehel Zsolt is jelen volt.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/Parlamenti_iroda_Kisjenoben.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/Parlamenti_iroda_Kisjenoben.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(45) "Újabb parlamenti iroda nyílt Arad megyében"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(42) "ujabb-parlamenti-iroda-nyilt-arad-megyeben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-06-08 16:04:58"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-06-08 13:04:58"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=246146"
["menu_order"]=>
int(29327)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3716 (24) {
["ID"]=>
int(372260)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-03-30 09:17:16"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-03-30 07:17:16"
["post_content"]=>
string(695) "
Április elsejéig pályázhatnak csoportos utazási támogatásra azok a 13 és 19 év közötti fiatalok, akik szeretnének részt venni Ferenc pápa június elsejei szentmiséjén, Csíksomlyón.
A részletekről a pályázatot meghirdető Rákóczi Szövetség elnökét, Csáky Csongort kérdezte a Kolozsvári Rádió munkatársa, Németh Attila.
"
["post_title"]=>
string(32) "Támogatás a pápalátogatásra"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(27) "tamogatas-a-papalatogatasra"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-03-30 09:17:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-03-30 07:17:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372260"
["menu_order"]=>
int(29328)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3715 (24) {
["ID"]=>
int(246126)
["post_author"]=>
string(3) "205"
["post_date"]=>
string(19) "2017-06-08 16:03:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-06-08 13:03:05"
["post_content"]=>
string(820) "Közel egy évtizedes hagyománya van már az iskolai magyar néptáncoktatásnak Aradon. Az egyik kerületi iskolában (Gájban) indult mozgalom központja ma már a magyar iskolaközpont a Csiky Gergely Főgimnázium, ahol most már szinte minden évfolyamról vannak táncosok. Szokássá vált, hogy a tanév közben tanultakat egy nagyszabású gálán mutatják be az iskolatársaknak, családtagoknak és ismerősöknek. Az Ide lábam, ne tova! című tanévzáró néptáncgálát, mintegy kétszáz kis- és nagy-iskolás részvételével este tartották az aradi nagyszínházban. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/Tanevzaro_Neptancgala_2017.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/Tanevzaro_Neptancgala_2017.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(35) "Tánccal búcsúztatták a tanévet"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "tanccal-bucsuztattak-a-tanevet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-06-08 16:03:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-06-08 13:03:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=246126"
["menu_order"]=>
int(29329)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3714 (24) {
["ID"]=>
int(374859)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-07-04 13:58:18"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-07-04 11:58:18"
["post_content"]=>
string(721) "
Ursula von der Leyen jelöltségének jóváhagyására kérte az Európai Parlamentet csütörtökön Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, hogy a jelenlegi német védelmi miniszter lehessen Jean-Claude Juncker utódja az Európai Bizottság élén.
Az uniós tagországok állam- és kormányfői a hét eleji csúcstalálkozójukon meglepetésre von der Leyent jelölték a brüsszeli testület elnökének. Az EP várhatóan július közepén fog szavazni a német miniszter jóváhagyásáról, és egyes elemzők szerint szoros eredményre kell készülni.
"
["post_title"]=>
string(45) "Német elnöke lesz az Európai Bizottságnak"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(41) "nemet-elnoke-lesz-az-europai-bizottsagnak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2019-07-04 13:58:20"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2019-07-04 11:58:20"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=374859"
["menu_order"]=>
int(29330)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3711 (24) {
["ID"]=>
int(246076)
["post_author"]=>
string(3) "205"
["post_date"]=>
string(19) "2017-06-08 16:01:31"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-06-08 13:01:31"
["post_content"]=>
string(853) "Március végén Pécsett írták alá a baranyai megyeszékhely és partiumi testvérvárosa, Arad közötti idei együttműködési megállapodást. Két hónap elteltével Aradon már a konkrét eseményekről, közös és kölcsönös programokról egyeztettek a két önkormányzat kulturális szakbizottságainak tagjai. A hivatalos tárgyalás után magyar közösségi rendezvényekre is ellátogatott a pécsi küldöttség képviselője, mert mint mondta, az aradi magyarokkal való kapcsolattartás nemzetpolitikai küldetés. A két város alpolgármesterét, Bognár Leventét és Őri Lászlót Pataky Lehel Zsolt kérte mikrofon elé.
[audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/Arad-Pecs_kulturelis_bizottsagok.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/Arad-Pecs_kulturelis_bizottsagok.ogg"][/audio]"
["post_title"]=>
string(40) "Arad-Pécs kulturális együttműködés"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(34) "arad-pecs-kulturalis-egyuttmukodes"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-06-08 16:01:31"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-06-08 13:01:31"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=246076"
["menu_order"]=>
int(29331)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3712 (24) {
["ID"]=>
int(372258)
["post_author"]=>
string(3) "125"
["post_date"]=>
string(19) "2019-03-30 09:16:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2019-03-30 07:16:12"
["post_content"]=>
string(1448) "
Harmadszor is elutasította pénteken a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást, bár az előző két elutasító szavazásnál jóval kisebb többséggel.
A döntés azt jelenti, hogy érvényét vesztette a rendezett brit kilépésre a múlt heti EU-csúcson kijelölt május 22-i új határidő. Az Európai Unió feltételei alapján ehhez ugyanis pénteken éjfélig a londoni alsóháznak el kellett volna fogadnia a novemberben elért Brexit-megállapodást. Theresa May miniszterelnök szerint ezek után más utat kell keresni a megállapodás nélküli Brexit elkerülése végett. A brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnését a londoni parlament több korábbi szavazáson is igen jelentős többséggel elutasította. Donald Tusk az európai tanács elnöke a szavazást követően bejelentette: rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az európai uniós tagországok állam- és kormányfői április 10-én Brüsszelben. Az Európai Bizottság pénteki közleményében sajnálatát fejezte ki a brit parlamenti szavazás negatív eredménye miatt. Kijelentették, az elutasítást követően a legvalószínűbb a megállapodás nélküli, úgynevezett kemény Brexit forgatókönyvének megvalósulása.
Ismét terjed az afrikai sertéspestis Giurgiu megyében, ahol márciusban sikerült felszámolni minden fertőzésgócot. jelenleg kilenc Giurgiu megyei településen tartanak nyilván 17 fertőzésgócot és naponta újabb esetekről érkeznek bejelentések.
Rádiónk tudósítója szerint az állattenyésztők kezdték levágni az állatokat, még mielőtt megjelenne a fertőzés településükön. A megyei állategészségügyi igazgatóság vezetője szerint a vírust a szúnyogok is terjeszthetik.