Emmanuel Macron francia elnök is megerősítette a hírt,miszerint a közeljövőben Romániába látogat. Erről korábban az Államelnöki Hivatal vezetői nyilatkoztak az AGERPRES hírügynökségnek. (tovább…)
Continue Reading

Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3836 (24) { ["ID"]=> int(469217) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:21" ["post_content"]=> string(983) "Lemondott az Egyesült Államok athéni nagykövete alig két órával azután, hogy erre nyilvánosan is felszólította az amerikai kormányzat. Előzőleg Katie Zacharia, Donald Trump amerikai elnök új sajtótitkára azt mondta, hogy Kimberly Guilfoyle-t súlyos bírálatok érték helytelen, illetve potenciálisan törvénysértő magatartása miatt görögországi megbízatása során. A The Wall Street Journal című amerikai lap a múlt hónap végén megjelent cikksorozatában számolt be arról, hogy ajándékokat és szolgáltatásokat fogadott el, illetve felajánlotta, hogy pénzért cserébe fölhasználja a kormányzaton belüli befolyását. A nagykövet lemondása kapcsán úgy fogalmazott, hogy az állítások hamisak. Korábban felmerült annak gyanúja is a görögországi amerikai nagykövet egyik félmondata alapján, hogy a Bolojan-kormány megbuktatását az Egyesült Államok indítványozta.
" ["post_title"]=> string(47) "Lemondott a görögországi amerikai nagykövet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "lemondott-a-gorogorszagi-amerikai-nagykovet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:20:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:20:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469217" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3834 (24) { ["ID"]=> int(469215) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:36" ["post_content"]=> string(443) "A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést – adta hírül az Agerpres hírügynökség. A döntés nem jogerős. Ügyészségi források szerint a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) fellebbezni fog, ennek elbírálásáig Georgescu a bukaresti központi fogdában marad.
" ["post_title"]=> string(79) "Házi őrizetre enyhítették a Călin Gegorgescu elleni kényszerintézkedést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "hazi-orizetre-enyhitettek-a-calin-gegorgescu-elleni-kenyszerintezkedest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:18:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:18:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469215" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3804 (24) { ["ID"]=> int(469205) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:21" ["post_content"]=> string(1305) "Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a hazai egészségügyi rendszer. Sajtótájékoztatóján a tárcavezető hangsúlyozta, hogy sürgősen teljes jogkörű kormányra van szükség, amely forrásokat tud biztosítani az egészségügynek. Ha nem sikerül kormányt alakítani, szerinte a parlamentnek kell nagyon gyorsan megoldást találnia a költségvetés kiigazítására, ez azonban kockázatokkal jár. Az állami egészségügyi intézmények működéséhez az év végéig közel 800 millió lejre van szükség, ebből 227 millió lejt már november elejéig biztosítani kell. Ebből fedeznék egyebek mellett a sürgősségi betegellátó osztályok személyzeti és gyógyszerkiadásait, a mentőszolgálat működését, valamint az országos HIV-programot. A miniszter szerint a szükséges források hiányában veszélybe kerülne a sürgősségi betegellátó osztályok és a mentőszolgálat működése. Közölte azt is, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) sincs elegendő pénze az egészségügyi rendszer finanszírozására.
" ["post_title"]=> string(78) "A kormányválság húzódása miatt megbénulhat az egészségügyi ellátás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "a-kormanyvalsag-huzodasa-miatt-megbenulhat-az-egeszsegugyi-ellatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 12:20:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 09:20:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469205" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3837 (24) { ["ID"]=> int(469219) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:39" ["post_content"]=> string(1154) "Hangversennyel és könyvbemutatóval tisztelegnek Dinu Lipatti zeneszerzői öröksége és emléke előtt kedden a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen - közölte Pálúr János, az egyetem docense az MTI-vel. Az október 20-án, 19 órakor kezdődő koncert lesz Dinu Lipatti román zeneszerző orgonára és zongorára írt versenyművének magyarországi bemutatója. A rendezvényen Mara Dobrescu zongoraművész és Cristina Struţa orgonaművész előadásában Lipatti Orgona- és zongoraversenye, valamint fisz-moll Noktürnje hangzik el. A rendezvényen bemutatják Cristina Deiana Struţa Dinu Lipatti - Orgona- és zongoraverseny című kötetét, valamint a mű eredeti kézirata alapján újraközölt kottát is. A program a művészi előadás mellett a zenetudományi kutatásra és a zeneszerző életművének újrafelfedezésére is felhívja a figyelmet. A Román Kulturális Intézet budapesti fiókja által támogatott esemény a temesvári Timorgelfest Kulturális Egyesület Zene és román identitás című interdiszciplináris kulturális turnéjának része.
" ["post_title"]=> string(56) "Dinu Lipatti román zeneszerzőre emlékeznek Budapesten" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "dinu-lipatti-roman-zeneszerzore-emlekeznek-budapesten" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-14 14:24:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-14 11:24:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469219" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40211) ["max_num_pages"]=> int(10053) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "2fbaf23fac8143445b008e9837ac2251" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:18dba1cd4779bf5aff0a12c92e8e29f1" }Emmanuel Macron francia elnök is megerősítette a hírt,miszerint a közeljövőben Romániába látogat. Erről korábban az Államelnöki Hivatal vezetői nyilatkoztak az AGERPRES hírügynökségnek. (tovább…)
Continue ReadingNéhány ponttal csökkentik az átmenőjegyet az ukrán nyelvvizsgán a magyar tannyelvű iskolákban tanuló diákok részére – jelentette be az ukrán tanügyminiszter.
(tovább…) Continue Reading
Theresa May brit kormányfő megígérte, hogy az Egyesült Királyság kilépése után is az országban maradhatnak azok az uniós állampolgárok, akik még a kiválás előtt érkeztek ? közölték brit kormányzati források az uniós vezetők csütörtöki brüsszeli találkozóján. (tovább…)
Continue ReadingA határ menti romániai megyék krónikus munkaerő-, illetve a kelet-magyarországi megyékre jellemző álláshiányon próbál enyhíteni az az európai uniós támogatással…
Continue Reading
Ma elsősorban az ifjúsági nyelvről lesz szó, amely főként szókincsében különbözik a köznyelvtől és a többi csoportnyelvtől. Mielőtt jobban belemerülnék a témába, szeretném tisztázni, hogy mit is jelent a csoportnyelv.
(tovább…) Continue Reading
A XV. Bukaresti Magyar Napok keretében a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetében koncertezett Fülep Márk magyarországi fuvolaművész, aki több hangszert:…
Continue ReadingHumanitárius fegyverszünetre van szükség Líbiában ahhoz, hogy a sebesülteknek és a rászorulóknak el tudják juttatni a segítséget – jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban.
(tovább…) Continue Reading
Hallgassa meg!
Continue ReadingRecep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn elítélte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Ciszjordánia annektálására tett szombati ígéretét. A török elnök úgy vélte, hogy Izrael a palesztin kérdésben az Egyesült Államokkal a háta mögött „kész helyzetet” akar teremteni.
(tovább…) Continue ReadingKlaus Johannis hétfőn elkezdi a parlamenti pártokkal való egyeztetést az új kormányfő-jelölt megnevezése érdekében ? jelentette be az elnöki hivatal szóvivője. A déli órákig a Sorin Grindeanu vezette kormány 14 minisztere nyújtotta be a miniszterelnöki kabinethez a lemondásuk visszavonásáról szóló kérvényét. (tovább…)
Continue ReadingKét román állampolgár is életét vesztette csütörtökre virradóra Görögországban a heves jégesők, szélviharok és esőzések miatt – közölte az ERT görög közszolgálati rádió alapján az MTI.
Continue ReadingA román népnek többet kell tennie azért, hogy tudatosítsa a roma közösség hozzájárulását az ország fejlődéséhez – hangsúlyozza Klaus Iohannis a Cotroceni-i Nemzeti Múzeumban zajló, Románia – mindenki országa elnevezésű konferencia megnyitója alkalmából megfogalmazott üzenetében. (tovább…)
Continue ReadingNéhány ponttal csökkentik az átmenőjegyet az ukrán nyelvvizsgán a magyar tannyelvű iskolákban tanuló diákok részére – jelentette be az ukrán tanügyminiszter.
Lilija Grinevics nem említette, hogy az intézkedés érvényes lenne a román tannyelvű iskolák diákjaira is – közölte a román kisebbség hírportálja a Csernovci Bukpress. Grigore Timis, román nemzetiségű parlamenti képviselő levélben figyelmeztette a tanügyminisztert az intézkedés visszásságára és úgy értékelte, hogy ez bizalmatlanságot kelt a kisebbségekkel szemben.
" ["post_title"]=> string(44) "Könnyebb lehet a nyelvvizsga Kárpátalján" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "konnyebb-lehet-a-nyelvvizsga-karpataljan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-08 13:25:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-08 11:25:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372510" ["menu_order"]=> int(28972) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3490 (24) { ["ID"]=> int(251596) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-23 14:24:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-23 11:24:31" ["post_content"]=> string(1388) " Theresa May brit kormányfő megígérte, hogy az Egyesült Királyság kilépése után is az országban maradhatnak azok az uniós állampolgárok, akik még a kiválás előtt érkeztek ? közölték brit kormányzati források az uniós vezetők csütörtöki brüsszeli találkozóján.May az uniós állam- és kormányfők munkavacsoráján ismertette kormánya elképzeléseit az állampolgári jogokról ? tájékoztatott egy névtelenséget kérő illetékes, aki szerint May kijelentette, hogy egyetlen uniós állampolgárnak sem kell majd a kilépéskor elhagynia az Egyesült Királyságot. A javaslatot sajtóhírek szerint hétfőn fogják részletesen ismertetni, annyi azonban kiszivárgott, hogy azok, akik egy meghatározott időpontban már legkevesebb öt éve a szigetországban élnek, úgynevezett ?letelepedett státust? kapnának, amelynek értelmében azonos jogaik lennének az oktatás, az egészségügy, a jóléti juttatások és a nyugdíjak terén, mint a brit állampolgároknak. A britek kilépése után bennmaradó tagországok vezetői a munkavacsora végén szűkebb körben is összeültek immár a brit kormányfő nélkül. A huszonhetek abban állapodtak meg, hogy az eredeti terv szerinti október helyett csak novemberben fognak dönteni a jelenleg Londonban működő uniós ügynökség új székhelyeiről." ["post_title"]=> string(48) "Enyhülő álláspontok a Brexit tárgyalásokon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "enyhulo-allaspontok-a-brexit-targyalasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-23 14:24:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-23 11:24:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=251596" ["menu_order"]=> int(28973) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3823 (24) { ["ID"]=> int(375065) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-11 14:35:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-11 12:35:26" ["post_content"]=> string(616) "A határ menti romániai megyék krónikus munkaerő-, illetve a kelet-magyarországi megyékre jellemző álláshiányon próbál enyhíteni az az európai uniós támogatással megvalósuló együttműködés, amelyet az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar- és Agrárkamara kötött a Békés Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal. Pataky Lehel Zsolt összeállítása.
Ma elsősorban az ifjúsági nyelvről lesz szó, amely főként szókincsében különbözik a köznyelvtől és a többi csoportnyelvtől. Mielőtt jobban belemerülnék a témába, szeretném tisztázni, hogy mit is jelent a csoportnyelv.
„Nyelvünk nemcsak földrajzilag, tájegységek szerint oszlik meg (ezek a nyelvjárások), hanem egyazon helyen is, „függőlegesen”, aszerint, hogy milyen társadalmi rétegek, csoportok érintkeznek általa. Elkülönül a különféle foglalkozások szókincse, kifejezéskészlete” – olvasható a nyelvművelő szótárban.
A bevezetőben említett ifjúsági nyelv sok helyről meríti az elemeit. A katonai szakzsargonból származik a vár szinonimája, a dekkol, a városi vulgáris nyelvhasználatból pedig az anya és az apa helyett használt muter, illetve fater. A szövegszerkesztő program helyesírás-ellenőrzője egyébként zöld hullámos vonallal aláhúzza a muter szót, kihangsúlyozva, hogy hivatalos szövegben kerülendő. De maga az ifjúsági nyelv is alkot új szavakat, szójelentéseket: ilyen a mértant helyettesítő rémtan – néha én is így gondoltam rá –, valamint a leég a felsül vagy az elfogy a pénze helyett.
Több szó és kifejezés idővel bekerül a társalgási nyelvbe, az új nemzedékek pedig számos nyelvváltozatot alakítanak ki. A bizalmas társalgásban a megtéveszt, becsap helyett gyakran használják a csőbe húz szókapcsolatot, a megszökik, eltűnik szavakból olajra lép vagy elhúzza a csíkot lesz. Az ötujjú villa nem más mint a kéz, a kétlábú kirakat pedig a feltűnően öltözött nő, míg a tupírozott szappantartó kifejezéssel a kisméretű, olcsó autót írják le.
A mai rész vége felé közeledve a diáknyelvről is szó lesz, amely sajátos része az ifjúsági nyelvnek, és valójában az iskolai élet bizalmas-tréfás, olykor bizalmas-vulgáris szó- és kifejezéskészletét takarja. Elsőként a tantárgyak becenevei jutottak eszembe, a matek például már be is épült a mindennapi nyelvhasználatba, de a töri és a biosz is elég gyakori. Az osztályzatoknál ott van az elégtelent helyettesítő karó, az iskolai és diákotthoni viselkedést leíró kifejezések között pedig megtalálható a stréber, a benyali és a buzgó mócsing. A megbuktat helyét gyakran átveszi az elvág, az igazolatlanul hiányzóra pedig a lóg igét ragasztják az osztálytársai. „Mint általában az ifjúsági nyelvnek, a diáknyelvnek is nagy az átfedése az argóval és a vulgáris stílussal” – írja a nyelvművelő szótár, amely szerint bármilyen ötletesek is a felsorolt példák, emelkedett gondolatok, magasztos érzelmek kifejezésére nem alkalmasak, a durva, trágár, idegenszerű elemeiket pedig következetesen kerülnünk kell.
Humanitárius fegyverszünetre van szükség Líbiában ahhoz, hogy a sebesülteknek és a rászorulóknak el tudják juttatni a segítséget - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban.
Az EU-tagországok külügyminiszterei a luxembourgi ülésen elsősorban az afganisztáni és a venezuelai konfliktus megoldása érdekében tett uniós szerepvállalás állását tekintik át, valamint az EU úgynevezett keleti partnerségi programjáról folytatnak véleménycserét.
" ["post_title"]=> string(66) "A keleti partnerségről tárgyalnak az uniós külügyminiszterek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "a-keleti-partnersegrol-targyalnak-az-unios-kulugyminiszterek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-08 13:24:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-08 11:24:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372508" ["menu_order"]=> int(28980) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3801 (24) { ["ID"]=> int(251456) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-22 14:57:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-22 11:57:13" ["post_content"]=> string(171) "Hallgassa meg! [audio mp3="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/28Szovegkovacs.mp3" ogg="https://www.bukarestiradio.ro/media/2017/06/28Szovegkovacs.ogg"][/audio]" ["post_title"]=> string(28) "Igényesen is lehet hirdetni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(27) "igenyesen-is-lehet-hirdetni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-22 14:57:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-22 11:57:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=251456" ["menu_order"]=> int(28981) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3800 (24) { ["ID"]=> int(372505) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-04-08 13:24:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-04-08 11:24:01" ["post_content"]=> string(730) "Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn elítélte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Ciszjordánia annektálására tett szombati ígéretét. A török elnök úgy vélte, hogy Izrael a palesztin kérdésben az Egyesült Államokkal a háta mögött "kész helyzetet" akar teremteni.
Szombaton, három nappal az izraeli parlamenti választások előtt Netanjahu egy televíziós interjúban kijelentette, hogy ki fogja terjeszteni Izrael szuverenitását Ciszjordániára, és nem fog különbséget tenni a tömbben lévő és az elszigetelt telepek között.
" ["post_title"]=> string(27) "Török bírálat Izraelnek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "torok-biralat-izraelnek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-04-08 13:24:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-04-08 11:24:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=372505" ["menu_order"]=> int(28984) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3497 (24) { ["ID"]=> int(251316) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-22 14:36:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-22 11:36:42" ["post_content"]=> string(899) "Klaus Johannis hétfőn elkezdi a parlamenti pártokkal való egyeztetést az új kormányfő-jelölt megnevezése érdekében ? jelentette be az elnöki hivatal szóvivője. A déli órákig a Sorin Grindeanu vezette kormány 14 minisztere nyújtotta be a miniszterelnöki kabinethez a lemondásuk visszavonásáról szóló kérvényét. Lia Olgu?a Vasilescu szociáldemokrata párti képviselő tegnap este úgy nyilatkozott, a miniszterek annak érdekében vonják vissza lemondásukat, hogy míg létrejön az új kormány a Grindeanu-kabinet ügyvivőként, korlátozott hatáskörrel folytathassa tevékenységét. Az Alkotmány értelmében a leváltott kormány tagjai csak az adminisztratív teendőket láthatják el az új kabinet hivatalba iktatásáig. Tudorel Toader volt igazságügyi miniszter ma úgy nyilatkozott: hónap végéig beiktathatják az új kabinetet." ["post_title"]=> string(57) "Egymás után vonják vissza lemondásaikat a miniszterek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "egymas-utan-vonjak-vissza-lemondasaikat-a-miniszterek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-22 14:36:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-22 11:36:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=251316" ["menu_order"]=> int(28985) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3495 (24) { ["ID"]=> int(375082) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-07-11 12:11:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-07-11 10:11:09" ["post_content"]=> string(1337) "A rendőrség szerint a viharok szerdán este vonultak végig az ország északi részén található - turisták körében közkedvelt – Halkidiki-félszigeten.
Legalább hat turista vesztette életét.
Egy 54 éves romániai nőt és egy nyolcéves gyereket a vihar következtében leszakadt tetőelemek ütöttek agyon Néa Plagiában egy étteremben.
Egy cseh házaspár akkor vesztette életét, amikor lakókocsijukat a heves széllökések magukkal rántották. Egy orosz férfinak és a fiának az életét egy kicsavart fa oltotta ki Potídea városában.
A tűzoltóság szerint húszan kerültek kórházba az ítéletidő miatt. Egy klinika viszont azt közölte, hogy 60-70 embert is el kellett látniuk, többnyire csonttörések miatt.
„Ez az első eset 25 éves pályafutásom során, hogy ilyet megéltem” – mondta Athanasziosz Kalcasz, az egészségügyi intézmény vezetője az OPEN TV műsorában. A Halkidiki-félszigeten jelenleg több tízezer, főleg kelet-európai turista üdül.
" ["post_title"]=> string(48) "Két román turista is meghalt Görögországban" ["post_excerpt"]=> string(215) "Két román állampolgár is életét vesztette csütörtökre virradóra Görögországban a heves jégesők, szélviharok és esőzések miatt – közölte az ERT görög közszolgálati rádió alapján az MTI. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "ket-roman-turista-is-meghalt-gorogorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-07-11 12:11:12" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-07-11 10:11:12" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=375082" ["menu_order"]=> int(28986) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3799 (24) { ["ID"]=> int(251296) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-22 14:36:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-22 11:36:17" ["post_content"]=> string(760) "A román népnek többet kell tennie azért, hogy tudatosítsa a roma közösség hozzájárulását az ország fejlődéséhez - hangsúlyozza Klaus Iohannis a Cotroceni-i Nemzeti Múzeumban zajló, Románia - mindenki országa elnevezésű konferencia megnyitója alkalmából megfogalmazott üzenetében. A jelenleg Brüsszelben tartózkodó államfő üzenetét Sergiu Nistor elnöki tanácsadó olvasta fel. Ebben Iohannis rámutat: azzal, hogy a Cotroceni-palota fogadta be a konferenciát, azt próbálták szimbolikusan kifejezni, hogy a múlt problémái, a gyűlölet és intolerancia kiváltotta tragikus események pont úgy az ország történelmének részét képezik, mint a dicső tettek és híres személyiségek. (Agerpres)" ["post_title"]=> string(88) "Johannis: Fontos, hogy minden nemzeti kisebbség hozzájáruljon a nemzeti projektekhez" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "johannis-fontos-hogy-minden-nemzeti-kisebbseg-hozzajaruljon-a-nemzeti-projektekhez" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-22 14:36:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-22 11:36:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=251296" ["menu_order"]=> int(28987) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3843 (24) { ["ID"]=> int(251616) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2017-06-23 14:26:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2017-06-23 11:26:53" ["post_content"]=> string(1467) "Emmanuel Macron francia elnök is megerősítette a hírt,miszerint a közeljövőben Romániába látogat. Erről korábban az Államelnöki Hivatal vezetői nyilatkoztak az AGERPRES hírügynökségnek. Klaus Johannis államfő rövid, de sok fontos témára kiterjedő egyeztetést folytatott ma délelőtt Brüsszelben Emmanuel Macronnal. Johannis a hazai politikai történések kapcsán arról biztosította a francia elnököt, hogy Románia továbbra is stabil ország, és az, hogy jelenleg egy kormányalakítási folyamat előtt áll, nem befolyásolja nemzetközi vállalásait. A két államfő első kétoldalú találkozóját követően adott rövid sajtónyilatkozatában Johannis azt mondta, a Franciaország és Románia közötti kétoldalú, illetve az Európai Unión belüli együttműködés mellett a Schengen-övezettel kapcsolatos témákról, illetve a két ország közös kulturális projektjeiről is tárgyaltak, ugyanakkor szó esett az utóbbi időben oly sokat vitatott, az úgynevezett kihelyezett munkásokkal kapcsolatos szabályozásról is. Klaus Johannis államelnök egyébként ma egy interjúban, amelyben arról beszélt, milyen kellene legyen az új miniszterelnök azt is mondta, hogy az előrehozott választások lehetősége soha sincs kizárva, de ahhoz, hogy ez bekövetkezzen az országnak még súlyosabb válságba kellene jutnia, amit ő személy szerint nem szeretne." ["post_title"]=> string(43) "Romániába látogat a francia államelnök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "romaniaba-latogat-a-francia-allamelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2017-06-23 14:26:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2017-06-23 11:26:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=251616" ["menu_order"]=> int(28971) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40207) ["max_num_pages"]=> int(3351) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3246216d36c563874152db8023d66675" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:07b9b94d133b03469961dacd6e5891d0" }