Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon. "Ahhoz ragaszkodunk, hogy Ukrajna elismerje a terepen kialakult realitást" - mondta.
Emlékeztetett rá, hogy Oroszország a konfliktus folyamán többször felajánlotta Ukrajnának a harci cselekmények leállításának és a megállapodásnak a lehetőségét, és Moszkva sohasem vonta kétségbe az ukrán nép jogát a függetlenségre és a szuverenitásra, de Ukrajnát semleges államként kiáltották ki.
Emlékeztetett rá, hogy már 2022-ben kész lett volna találkozni "a kijevi rezsim vezetőjével" (Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel), de akkor Boris Johnson akkori brit kormányfő lebeszélte erről. "Elérték, hogy újabb területek kerültek az ellenőrzésünk alá" - hangoztatta.
Mint fogalmazott, az ukrajnai tragédia azok munkálkodásának eredménye, akik nem hajlandók beletörődni a világban végbemenő globális változásokba.
"Sokszor elmondtam, hogy szerintem az orosz és az ukrán nép valójában egy nép. Ebben az értelemben egész Ukrajna a miénk" - fogalmazott.
Az orosz elnök hangsúlyozta, Ukrajnának az orosz kurszki régió elleni támadása politikai természetű volt, azzal a céllal hajtották végre, hogy Kijev nagyobb támogatást kapjon nyugati támogatóitól.
Azt mondta, hogy Kurszk megyében Ukrajna 76 ezer embert veszített. Kijelentette, hogy Oroszországnak nem célja a határ menti 10-12 kilométeres biztonsági övezet kialakítása során az ukrajnai Szumi város elfoglalása - amelytől az orosz erők a moszkvai katonai tárca szerint mintegy 20 kilométerre vannak -, de ezt a lehetőséget nem lehet kizárni. Putyin szerint azt orosz hadsereg a "különleges hadművelet" minden irányában előrenyomul. Azt mondta, van egy olyan régi szabály, hogy "ahová az orosz katona lába lép, az a miénk".
Arra figyelmeztetett, hogy Ukrajnának az az esetleges döntése, hogy "piszkos bombát" vessen be Oroszország ellen, a "kijevi rezsim" utolsó hibája lenne. Mint mondta, ilyen szándékra nincs bizonyíték, de megjelenhet "a beteg képzeletben".
Hangot adott álláspontjának, miszerint mind Irán, mind Oroszország esetében a fenyegetést alapvetően ugyanazok az erők jelentik, amelyek ellenzik az országok törvényes érdekeinek biztosítását.
"Támogatjuk Iránt törvényes érdekeiért, köztük a békés célú atomenergiáért folytatott küzdelmében. Mindig is ezt az álláspontot képviseltük, és elvi álláspontunk ebben az ügyben és ebben a konfliktusban nem változott" - mondta. Megismételte, hogy Oroszország mind Iránnal, mind Izraellel kapcsolatban áll.
Közlése szerint Donald Trump amerikai elnök megígérte: támogatja Oroszország követelését, hogy biztosítsák a busehri atomerőművet építő orosz alkalmazottak biztonságát. Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója pénteken elmondta, hogy a létesítményben jelenleg 300 orosz állampolgár dolgozik, az összes ottani orosz alkalmazott létszáma mintegy ötszáz.
Putyin kérdésre válaszolva elismerte, hogy aggasztja a világ harmadik világháború felé sodródása.
"Nagyon nagy konfliktuspotenciál van, és ez növekszik. Ez közvetlenül érint bennünket - a konfliktus, amelyet Ukrajnában élünk át. (.) És természetesen nagyon aggaszt bennünket az, ami Irán nukleáris létesítményei körül történik" - mondta.
Putyin hangsúlyozta, hogy a közel-keleti események figyelmet igényelnek és a konfliktus megoldásának keresését, békés eszközökkel és minden irányban.
Kifejezte reményét, hogy az államfők meggyilkolásának lehetősége retorika marad. Felidézte a nemzetközi hírügynökségek vezetőivel megtartott minapi találkozón tett kijelentését arról, hogy Ali Hamenei iráni vallási és politikai vezető esetében nem is kíván erről a lehetőségről beszélni.
Az orosz államfő arról is említést tett, hogy Oroszország képes lenne enyhíteni a közel-keleti válság elmélyülése miatt az olajpiacon várható kínálati sokkot.
"Arra törekszünk, hogy a világ fejlődése kiegyensúlyozott legyen és a legtöbb ország érdekeit szolgálja" - mondta globális kérdésekről szólva.
A változásokat alapvetőnek nevezte, mivel új nagy gazdasági szereplők jelennek meg. Oroszország feladatát abban nevezte meg, hogy biztosítsa ennek a folyamatnak a civilizált jellegét. "A világ nem fejlődhet egyes csoportok, katonai és gazdasági szövetségek javára" - hangoztatta az orosz államfő.
Rámutatott, hogy Oroszország a globális Dél országai és Ázsia felé fordult, de továbbra is nyitott a Nyugattal való együttműködésre. Hangsúlyozta az oszthatatlan biztonság elvének fontosságát.
Elérték az 1300 milliárd eurót az európai gazdaságnak az orosz gázellátás csökkentése miatti veszteségei - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja a TASZSZ hírügynökségnek pénteken Szentpéterváron nyilatkozva.
"Már 1,3 billió euró, ez az EU veszteségének aktuális mértéke az orosz gázellátás csökkenése miatt" - mondta Dmitrijev, aki egyben az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója is, a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum margóján.
Az Európai Unió 2022 májusában indította el a REPowerEU programot, amelynek célja, hogy 2027-re megszüntesse az orosz gáztól való függőséget. Ugyanakkor az orosz LNG-beszerzések értéke az Európai Unió számára három év alatt csaknem 4,6-szorosára nőtt az árak emelkedése miatt.
2022-ig az orosz gáz az EU teljes gázimportjának 40 százalékát tette ki, 2023-ra részesedése körülbelül 15 százalékra csökkent, azonban 2024-ben ismét növekedni kezdett és elérte a közel 19 százalékot, ami elégedetlenséget váltott ki Brüsszelben.
"
["post_title"]=>
string(81) "Ismét ellentmondásos nyilatkozatokat tett Putyin az ukrán néppel kapcsolatban"
["post_excerpt"]=>
string(223) "Vlagyimir Putyin hol azt mondja, hogy Moszkva sohasem vonta kétségbe az ukrán nép jogát a függetlenségre, hol azt, hogy az orosz és az ukrán nép valójában egy, és ebben az értelemben egész Ukrajna "a miénk"."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(77) "ismet-ellentmondasos-nyilatkozatokat-tett-putyin-az-ukran-neppel-kapcsolatban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2025-06-21 14:07:08"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2025-06-21 11:07:08"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=451552"
["menu_order"]=>
int(0)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3169 (24) {
["ID"]=>
int(451549)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2025-06-21 14:00:43"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2025-06-21 11:00:43"
["post_content"]=>
string(3814) "
A Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselővel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével Genfben folytatott egyeztetéseit követően Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter közölte: érdemi tárgyalásokról nem lehet szó addig, amíg Izrael folytatja az országa elleni légicsapásokat.
Az uniós főképviselő hangsúlyozta: nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal. A francia külügyminiszter szintén azt emelte ki, hogy a felek megállapodtak a tárgyalások folytatásában. Rávilágított egyben, hogy nem lehet tisztán katonai megoldása az iráni nukleáris program jelentette kihívásoknak.
Az Irán ellen június 13-án indított nagyszabású offenzíva legalább két-három évvel vetette vissza a perzsa állam atomprogramját Izrael értékelése szerint – mondta Gideon Szaár izraeli külügyminiszter a Bild című német lapnak adott interjújában.
Rendkívül fontosnak nevezte a tényt, hogy „megsemmisítették” azokat az embereket, akik a nukleáris program részeként irányították és erőltették a fegyverfejlesztést. Hozzátette: Izrael nem áll le addig, amíg nem tesz meg minden lehetőt az iráni atombomba jelentette fenyegetés megszüntetésére.
Az izraeli hadsereg ma újabb légicsapásokat mért egy rakétatároló és kilövő létesítményre az Irán középső részén fekvő Iszfahánban. Iráni újabb rakétatámadásokkal válaszolt, áldozatokról ezúttal nem érkezett jelentés.
Donald Trump amerikai elnök legtöbb két hetet hagyott arra, hogy döntsön egy esetleges katonai beavatkozásról Izrael oldalán.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében - jelentette ki Donald Trump újságíróknak nyilatkozva.
"Európa nem fog tudni segíteni ebben" - mondta az amerikai elnök, miután tárgyalóasztalhoz ültek Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, valamint Irán vezető diplomatái pénteken Genfben. A megbeszélés, amelyen Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő is részt, látható eredmény nélkül ért véget, bár a felek hangsúlyozták, hogy nyitottak a további tárgyalásokra.
Trump szóvá tette azt is, hogy Tulsi Gabbard, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója téved, amikor azt mondja, hogy ne lenne bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyvert épít.
Közben az amerikai külügyminisztérium már 25 ezer embernek nyújtott segítséget Izraelben, részben olyanok számára, akik a háborús helyzet miatt szeretnék elhagyni az országot – közölte Tammy Bruce külügyi szóvivő.
Elmondta, hogy a segítségnyújtás részben információ volt, de azt nem részletezte, hogy azok közül, akik felvették a kapcsolatot a külképviselettel, hány amerikai állampolgár volt, aki kifejezetten a térség elhagyásában kért segítséget.
Pénteken hazatért az Egyesült Államokba az a mintegy 1500 amerikai, akit Cipruson keresztül hajóval menekítettek ki Izraelből, miután a légtér lezárása miatt Izraelben rekedtek.
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget - mondta el az MTI-nek Tamási Zsolt volt igazgató, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum aligazgatója.
A korábban önálló oktatási intézményként megszüntetett katolikus osztályok jelenleg a Bolyai-líceumba betagozódva működnek.
Az aligazgató az újabb önállósodási próbálkozásról kifejtette: az igény jogosságát alátámasztandó korábban a Bolyai-líceum, a Maros megyei tanfelügyelőség és a marosvásárhelyi önkormányzat véleményét is kikérték, szociológiai tanulmány is készült erről, és mindenhonnan pozitív választ kaptak. Mindezzel azt próbálják jobban alátámasztani, hogy reális igény és szükség van az iskolára, és amennyiben megalakul, közösségi igényt teljesít – magyarázta.
Mint részletezte, még mielőtt Bukarestbe kerülne az iskola újraalakításának ügye, a marosvásárhelyi önkormányzat is szavazott a szükségességéről, valamint a megyei tanfelügyelőség is megadta az engedélyt, amely szükséges ahhoz, hogy a kérést be lehessen nyújtani. Ugyanakkor a Bolyai-líceum vezetősége is tudomásul vette, és hozzájárult ahhoz, hogy az egyházi ingatlanban működő katolikus osztályokat is oktató pedagógusai ezen osztályok önállósulása esetén továbbra is órákat tartsanak számukra. "Tehát ezeknek az előkészítő lépéseknek mindegyike megtörtént, hátravan a döntés" - húzta alá Tamási Zsolt.
Hangsúlyozta: az oktatási minisztériumnak meg kell vizsgálnia, hogy az egyház kérése eléggé megalapozott-e, és meghozni a döntést az iskola létrehozásáról.
Az aligazgató az MTI-nek kifejtette: a mostani folyamat teljesen független az iskola bejegyzése érdekében az elmúlt években tett próbálkozásoktól, és a Maros megyei prefektusi hivatal által indított, a katolikus iskola újraalakítását célzó önkormányzati döntések megsemmisítését kérő perek sem befolyásolják. Ezek a perek lezárultak, és ameddig tartottak, nem is lehetett másfajta megoldást kezdeményezni - mondta.
"Jelenleg az iskolával szemben folyó per nincs, mindegyik véget ért. Azt gondolom, sajnos, mert azt reméltük, hogy megnyerve ezeket a pereket visszaállítjuk a régi Rákóczit. Ettől eltekintve ez egy új fejezet, új forgatókönyv, egy teljesen új történet" - fogalmazott Tamási Zsolt.
Arra a kérdésre, hogy az újraalakuló oktatási intézmény a korábbi iskola nevét veszi-e fel vagy más nevet kap, elmondta: első lépésként meg kell alakulnia a felekezeti intézménynek, a névválasztásról azután döntenek.
Kovács Mihály Levente marosvásárhelyi alpolgármester, ügyvivő polgármester egy pénteki sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: azt remélik, hogy a minisztériumi döntés még a nyáron megszületik, és idén ősztől beindulhat az önálló oktatási intézmény.
A marosvásárhelyi iskola bejegyzési folyamatát azért kellett újraindítani, mert a román legfelsőbb bíróság 2022. május 3-án kimondott jogerős ítéletében érvénytelenítette a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet. Az iskola a római katolikus egyház épületében folytatta a működését, de ehhez a Bolyai-gimnázium biztosítja számára a jogi keretet.
A 2014 óta működő iskolát 2018-ban miniszteri rendelettel kellett újra létrehozni, miután korábbi alapításában a korrupcióellenes ügyészség (DNA) törvénytelenséget látott, és vádat emelt Tamási Zsolt iskolaigazgató, valamint Stefan Somesan volt főtanfelügyelő ellen. A bűnvádi eljárást évekre rá beszüntették. Az iskola ellen indított perek az intézmény megszűnéséhez vezettek.
A gyermekek ombudsmanja tisztség létrehozását célzó törvénytervezetet fogadott el a kormány. Az új struktúra foglalkozik ezentúl a gyerekek vagy képviselőik panaszaival, akik egészségügyi-, oktatási- vagy gyermekvédelmi intézmények tevékenységét kifogásolják. (tovább…)
Klaus Johannis szerint Románia nem osztja a visegrádi négyek (V4) nézeteit Európa jövőjét illetően, és az államfő ma cáfolta, hogy országa közeledne hozzájuk. (tovább…)
Az intézmény vezetője, Ioan Borş tegnap arról tájékoztatott, hogy a helyszínen végzett ellenőrzések arra világítottak rá, hogy figyelmen kívül hagyták a környezetvédelmi jóváhagyásban feltüntetett előírásokat. (tovább…)
Ukrajna ne folyamodjon jogfosztó és kényszerítő eszközökhöz az állam nyelvének elsajátításáért – hangoztatta tegnap Strasbourgban Korodi Attila, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének RMDSZ-es tagja. (tovább…)
A Ford ma megkezdte az új EcoSport kisméretű SUV gyártását a craiovai összeszerelő üzemében. Az európai piacot eddig az indiai üzem látta el az EcoSport modellel. (tovább…)
Négy japán várost borított be vulkáni hamuval a szigetország Mijazaki prefektúrájában egy tűzhányó, amely második napja lövell ki magából füst- és hamufelhőt – közölte ma a japán meteorológiai intézet. (tovább…)
Az iraki Kurdisztán vezetői mára virradóra kiadott közleményükben jelezték: készek tárgyalni a bagdadi központi kormánnyal a kurdisztáni repülőterek, határátkelők és bankok helyzetéről, amelyek ellenőrzését az iraki kabinet igyekszik átvenni az általa törvénytelennek tartott kurd függetlenségi népszavazás után. (tovább…)
Jövő évtől vezető nélküli autók is közlekedhetnek Kaliforniában ? döntötték el tagnap az illetékes kaliforniai hatóságok. Az új szabályozás nem köti „a gépjármű vezetőülésén jelenlévő személy kötelező fizikai jelenlétéhez” a forgalmi engedély kiadását, csupán annyit ír elő, hogy „felügyelni kell az önálló technológia működését”. (tovább…)
Holnap, a Szociáldemokrata Párt Országos Végrehajtó Bizottságának ülése után közlik a menesztendő miniszterek nevét – jelentette be tegnap Liviu Dragnea pártelnök és Mihai Tudose miniszterelnök. A végrehajtó bizottság ülésén szó lesz a párt és a kormány közötti viszonyról is (tovább…)
object(WP_Query)#3188 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(451543)
[1]=>
int(451449)
[2]=>
int(451552)
[3]=>
int(451549)
[4]=>
int(451546)
}
["paged"]=>
int(2253)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(451449)
[1]=>
int(451543)
[2]=>
int(451546)
[3]=>
int(451549)
[4]=>
int(451552)
}
["paged"]=>
int(2253)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3020 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3186 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (451449,451543,451546,451549,451552) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 27024, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3185 (24) {
["ID"]=>
int(285786)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-10-12 14:15:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:15:12"
["post_content"]=>
string(561) "A gyermekek ombudsmanja tisztség létrehozását célzó törvénytervezetet fogadott el a kormány. Az új struktúra foglalkozik ezentúl a gyerekek vagy képviselőik panaszaival, akik egészségügyi-, oktatási- vagy gyermekvédelmi intézmények tevékenységét kifogásolják.
A Népügyvéd intézményben eddig egyetlen ombudsman foglalkozott a gyerekek, a család, a fiatalok, a nyugdíjasok és a fogyatékkal élők jogainak védelmével. A törvénytervezet értelmében az új tisztséget 2018. január elsejétől hozzák létre."
["post_title"]=>
string(23) "A gyermekek ombudsmanja"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "a-gyermekek-ombudsmanja"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-10-12 14:15:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:15:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=285786"
["menu_order"]=>
int(25312)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3187 (24) {
["ID"]=>
int(285706)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-10-12 14:11:34"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:11:34"
["post_content"]=>
string(586) "Klaus Johannis szerint Románia nem osztja a visegrádi négyek (V4) nézeteit Európa jövőjét illetően, és az államfő ma cáfolta, hogy országa közeledne hozzájuk.
"Románia hosszú évek óta próbál közeledni a V4-ekhez, ez külpolitikánk egyik alapvetése. Az utóbbi időben azonban a visegrádi csoport olyan álláspontokat alakított ki, amelyek lényegesen eltérnek a mieinktől, így szerintem jelenleg nincs realitása annak, hogy Románia közeledne a V4-ekhez" - mondta Johannis egy craiovai rendezvényen, újságírói kérdésre válaszolva."
["post_title"]=>
string(69) "Johannis cáfolta, hogy az ország közeledne a visegrádi négyekhez"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(63) "johannis-cafolta-hogy-az-orszag-kozeledne-a-visegradi-negyekhez"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-10-12 14:11:34"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:11:34"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=285706"
["menu_order"]=>
int(25313)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3189 (24) {
["ID"]=>
int(285766)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-10-12 14:14:28"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:14:28"
["post_content"]=>
string(388) "Mihai Busuiocot nevezték ki a Számvevőszék elnökévé a Parlament két házának együttes ülésén tegnap.
Az elnök mandátuma kilenc évre szól. Ugyanakkor Dan Lucian Vlădescut az Audithatóság elnökévé választották. A Számvevőszék alelnöki tisztségét Nicu Marcu az Audithatóság alelnöki tisztségét pedig Florin Tunaru töltheti be . (Agerpres)"
["post_title"]=>
string(35) "Új elnök a Számvevőszék élén"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(28) "uj-elnok-a-szamvevoszek-elen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-10-12 14:21:17"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:21:17"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=285766"
["menu_order"]=>
int(25314)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3208 (24) {
["ID"]=>
int(285746)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-10-12 14:13:39"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:13:39"
["post_content"]=>
string(651) "Az intézmény vezetője, Ioan Borş tegnap arról tájékoztatott, hogy a helyszínen végzett ellenőrzések arra világítottak rá, hogy figyelmen kívül hagyták a környezetvédelmi jóváhagyásban feltüntetett előírásokat.
A helyzet orvoslása érdekében ugyanakkor elrendelték, hogy a pataréti szeméttelepet be kell keríteni, a hulladékból folyó csurgalékot meg kell szüntetni, a tárolón kívüli szemétlerakatokat fel kell számolni, illetve be kell tiltani ? derül ki a közleményből. A tűz pontos okát még nem sikerült megállapítani, a katasztrófavédelem továbbra is vizsgálódik az ügyben."
["post_title"]=>
string(73) "Hatvanezer lejes bírság a pataréti szeméttelepen kiütött tűz miatt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(66) "hatvanezer-lejes-birsag-a-patareti-szemettelepen-kiutott-tuz-miatt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-10-12 14:13:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:13:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=285746"
["menu_order"]=>
int(25315)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3204 (24) {
["ID"]=>
int(285806)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-10-12 14:15:35"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:15:35"
["post_content"]=>
string(401) "Az eddig egyedárúságként működő intézmény mostantól állami tulajdonban lévő részvénytársasággá alakul.
Fő tevékenységi területe a tankönyvek kiadása az egyetem előtti oktatás minden szintje számára román és a kisebbségek nyelvén, más dolgozatok, metodikai és pedagógiai szakkönyvek kiadása, akárcsak más oktatási segédeszközök megjelentetése."
["post_title"]=>
string(95) "Sürgősségi rendeletben szervezte újra a Didaktikai és pedagógiai könyvkiadót a kormány"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(86) "surgossegi-rendeletben-szervezte-ujra-a-didaktikai-es-pedagogiai-konyvkiadot-a-kormany"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-10-12 14:15:35"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:15:35"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=285806"
["menu_order"]=>
int(25316)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3203 (24) {
["ID"]=>
int(285726)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-10-12 14:12:38"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:12:38"
["post_content"]=>
string(614) "Ukrajna ne folyamodjon jogfosztó és kényszerítő eszközökhöz az állam nyelvének elsajátításáért - hangoztatta tegnap Strasbourgban Korodi Attila, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének RMDSZ-es tagja.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a román és magyar delegációk közös kezdeményezésére sürgősségi eljárásban tárgyalja ma az ukrajnai helyzetet. Mind a román, mind a magyar delegációk azt képviselik, hogy a közgyűlés határozottan lépjen fel az ukrán kisebbségi oktatási rendszert ért döntések ellen ? tájékoztat az RMDSZ közleménye."
["post_title"]=>
string(116) "Sürgősségi eljárásban tárgyalja ma az ukrajnai oktatási helyzetet az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(104) "surgossegi-eljarasban-targyalja-ma-az-ukrajnai-oktatasi-helyzetet-az-europa-tanacs-parlamenti-kozgyulese"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-10-12 14:12:38"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:12:38"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=285726"
["menu_order"]=>
int(25317)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3202 (24) {
["ID"]=>
int(285686)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-10-12 14:11:05"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:11:05"
["post_content"]=>
string(453) "Ma délután dönt a kormányfő által javasolt minisztercserékről a Szociáldemokrata Párt Országos Végrehajtó Bizottsága.
A sajtóban megjelent információk alapján Sevil Shhaideh Fejlesztési Minisztert Marceal Ciolacu kormányfő helyettes váltaná, Marius Nica kerülne az európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter, Rovana Plumb helyére és Gabriel Vlase töltené be a Szállítási miniszteri tisztséget."
["post_title"]=>
string(21) "Kormányátalakítás"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(17) "kormanyatalakitas"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-10-12 14:11:05"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:11:05"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=285686"
["menu_order"]=>
int(25318)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3201 (24) {
["ID"]=>
int(285666)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-10-12 14:03:43"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:03:43"
["post_content"]=>
string(720) "A Ford ma megkezdte az új EcoSport kisméretű SUV gyártását a craiovai összeszerelő üzemében. Az európai piacot eddig az indiai üzem látta el az EcoSport modellel.
A Ford európai SUV-értékesítése 2016-ban több mint 30 százalékkal növekedett, 2017 első nyolc hónapjában pedig a növekedés meghaladta a 27 százalékot. Az év végéig a Ford további 1700 munkahelyet létesít a Ford craiovai üzemben, az autó- és motorgyártó részlegekben így 3900 alkalmazott dolgozik majd.
A Ford 2008 márciusában vette át az üzemet a Daewoo modelleket gyártó Automobile Craiova S.A. vállalattól. Az üzem mostanra világszínvonalú autógyárrá vált.
"
["post_title"]=>
string(66) "Megkezdte az EcoSport kompakt SUV gyártását Romániában a Ford"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "megkezdte-az-ecosport-kompakt-suv-gyartasat-romaniaban-a-ford"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-10-12 14:03:43"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:03:43"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=285666"
["menu_order"]=>
int(25319)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3200 (24) {
["ID"]=>
int(285646)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-10-12 14:02:46"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:02:46"
["post_content"]=>
string(798) "Négy japán várost borított be vulkáni hamuval a szigetország Mijazaki prefektúrájában egy tűzhányó, amely második napja lövell ki magából füst- és hamufelhőt - közölte ma a japán meteorológiai intézet.
A szigetország délnyugati részén fekvő, 1421 méter magas Sinmoe vulkán legutóbb 2011 szeptemberében tört ki. A meteorológiai intézet kettesről hármasra emelte a riasztási szintet az ötfokozatú skálán. A hármas szint azt jelzi, hogy nem tanácsos megközelíteni a tűzhányót. Helyi lakosok elmondták, hogy morajlást hallottak a hegy gyomrából. A meteorológiai intézet szerint a kráterből holnap továbbra is hamu és vulkáni kőzet hullhat alá.
A veszélyeztetett települések köre nagyban függ majd a széljárástól."
["post_title"]=>
string(52) "Négy várost borított be egy tűzhányó Japánban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "negy-varost-boritott-be-egy-tuzhanyo-japanban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-10-12 14:02:46"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:02:46"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=285646"
["menu_order"]=>
int(25320)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3198 (24) {
["ID"]=>
int(285626)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-10-12 14:01:56"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:01:56"
["post_content"]=>
string(1124) "Az iraki Kurdisztán vezetői mára virradóra kiadott közleményükben jelezték: készek tárgyalni a bagdadi központi kormánnyal a kurdisztáni repülőterek, határátkelők és bankok helyzetéről, amelyek ellenőrzését az iraki kabinet igyekszik átvenni az általa törvénytelennek tartott kurd függetlenségi népszavazás után.
A közlemény fordulatot jelez a kurd vezetésen belül, amely tegnap még nagyszabású katonai támadás előkészítésével vádolta az iraki erőket, amit egy illetékes katonai szóvivő határozottan tagadott.
Az autonóm Kurdisztánban és más, az Iszlám Államtól a kurdok által visszafoglalt észak-iraki területeken szeptember 25-én népszavazást tartottak a régió függetlenségéről, és a szavazók nagy többsége az elszakadásra voksolt. A referendumot Bagdad törvénytelennek minősítette és elutasította. Hasonló volt a több milliós kurd kisebbséggel rendelkező Törökország és Irán reakciója. A népszavazást követően Bagdad, Ankara és Teherán összehangolt megtorló intézkedéseket hozott Erbíl ellen. (MTI)"
["post_title"]=>
string(40) "Tárgyalnának Bagdaddal a kurd vezetők"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(37) "targyalnanak-bagdaddal-a-kurd-vezetok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-10-12 14:01:56"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:01:56"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=285626"
["menu_order"]=>
int(25321)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3199 (24) {
["ID"]=>
int(285606)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-10-12 13:56:58"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 10:56:58"
["post_content"]=>
string(1061) "Jövő évtől vezető nélküli autók is közlekedhetnek Kaliforniában ? döntötték el tagnap az illetékes kaliforniai hatóságok. Az új szabályozás nem köti "a gépjármű vezetőülésén jelenlévő személy kötelező fizikai jelenlétéhez" a forgalmi engedély kiadását, csupán annyit ír elő, hogy "felügyelni kell az önálló technológia működését".
Az Egyesült Államokban egyre több autógyártó cég tesztel vezető nélkül működő autókat. Igaz, forgalomba állításuk óriási vitákat kavar: az ellenzők szerint ugyanis az emberi érzékenységet és reflexeket váratlan helyzetekben nem képes helyettesíteni az előre programozott számítógépes irányítás. Az autógyártó cégek körülbelül három éven belül ígérik a vezető nélküli autók kereskedelmi forgalmazását.
Kalifornia az Egyesült Államok első olyan állama, ahol engedélyezik az ilyen típusú gépjárműveket. A délnyugati államban már 42 vállalatnak van engedélye önvezető autók tesztelésére. (MTI)"
["post_title"]=>
string(72) "Jövő évtől közlekedhetnek Kaliforniában a vezető nélküli autók"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(62) "jovo-evtol-kozlekedhetnek-kaliforniaban-a-vezeto-nelkuli-autok"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-10-12 13:56:58"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 10:56:58"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=285606"
["menu_order"]=>
int(25322)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3016 (24) {
["ID"]=>
int(285366)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2017-10-11 13:17:55"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-10-11 10:17:55"
["post_content"]=>
string(1094) "Holnap, a Szociáldemokrata Párt Országos Végrehajtó Bizottságának ülése után közlik a menesztendő miniszterek nevét - jelentette be tegnap Liviu Dragnea pártelnök és Mihai Tudose miniszterelnök. A végrehajtó bizottság ülésén szó lesz a párt és a kormány közötti viszonyról is ? idézi az Agerpres hírügynökség a kormányfőt, aki szerint bár politikai kormányról van szó, tisztázni kell néhány tényezőt azzal kapcsolatban, hogy bizonyos pártbeli struktúrák milyen szinten avatkozhatnak be a kormányzati tevékenységbe.
Mihai Tudose kormányfő korábban azt nyilatkozta, hogy elsősorban a kabinet bűnügyi ügyekkel vádolt tagjait szeretné meneszteni. Ilyen Sevil Shhaideh regionális fejlesztési, Rovana Plumb európai alapokért felelős és Viorel Ilie, a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős miniszter. Az első kettőnek a Belina-ügyhöz van közük, míg utóbbit azzal vádolják, hogy ismerősöknek kedvezett, amikor az általa vezetett minisztériumban új álláslehetőségekre adtak ki pályázatokat."
["post_title"]=>
string(77) "Csütörtökön hozzák nyilvánosságra a menesztendő tárcavezetők nevét"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(66) "csutortokon-hozzak-nyilvanossagra-a-menesztendo-tarcavezetok-nevet"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-10-11 15:04:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-10-11 12:04:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=285366"
["menu_order"]=>
int(25325)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3185 (24) {
["ID"]=>
int(285786)
["post_author"]=>
string(3) "115"
["post_date"]=>
string(19) "2017-10-12 14:15:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:15:12"
["post_content"]=>
string(561) "A gyermekek ombudsmanja tisztség létrehozását célzó törvénytervezetet fogadott el a kormány. Az új struktúra foglalkozik ezentúl a gyerekek vagy képviselőik panaszaival, akik egészségügyi-, oktatási- vagy gyermekvédelmi intézmények tevékenységét kifogásolják.
A Népügyvéd intézményben eddig egyetlen ombudsman foglalkozott a gyerekek, a család, a fiatalok, a nyugdíjasok és a fogyatékkal élők jogainak védelmével. A törvénytervezet értelmében az új tisztséget 2018. január elsejétől hozzák létre."
["post_title"]=>
string(23) "A gyermekek ombudsmanja"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(23) "a-gyermekek-ombudsmanja"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2017-10-12 14:15:12"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2017-10-12 11:15:12"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=285786"
["menu_order"]=>
int(25312)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(35290)
["max_num_pages"]=>
int(2941)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "49b1c220acabd2173ad373fd2d2c0e9e"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(84) "wp_query:c248c6da706f5b007a2358c19d589470:0.26665200 17506228600.28184400 1750622860"
}