A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten, verseket énekelnek, muzsikájuk sokszínű, a versekből következőek pedig sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja – olvashatjuk az együttes honlapján.
A Kaláka együttesről gondolom ennél többet nem is kell beszélnem, hiszen hallgatóink is jól ismerhetik megzenésített verseiket, a Kányádi Sándorral, Bogdán Zsolttal közös műsoraikat is. Az adventi időszakban a Kaláka együttes majdnem minden évben körútra érkezik Erdélybe. Idén, 19 év után ismét eljutottak Bukarestbe a Szabad-e ide bejönni betlehemmel című 1987-ben megjelent lemezükből készült műsorukkal. A bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban tartott adventi koncertet követően kértem mikrofon elé Gryllus Dánielt, a Kaláka együttes egyik alapítóját.
Kilencedik alkalommal szerveztek karácsonyi vásárt Kászon községben december közepén. A kézművesek felvonultatása mellett a község néptánccsoportjai az Őszirózsák nyugdíjas klub, a Nagykászoni egyházi kórus is megörvendeztette a vásárra érkezőket. Ott készült most következő összeállításunk, amelyben elsőnek az egyik szervezőt, Csűrös Zsoltot hallják.
A következő összeállításunkban hallgassák meg három erdélyi magyar történelmi egyházi vezető - Kovács Gergely római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református és Kovács István unitárius püspök - karácsonyi pásztorlevelét.
Karácsony környékén erősebbé válik az önzetlen szeretet jelenléte. Szívünk megnyitása adja a lehetőséget, hogy lelkünkbe tudjuk ezt fogadni, és gyarapodni tudjunk általa – állítja adásunk mai vendége, akivel már több ízben beszélgettünk a Natura Stúdióban a szakrális földrajzot kutatók látásmódjáról.
Balla Ede Zsolt szakrális-földrajz kutató egyik kötetében a székelyudvarhelyi Jézus Szíve kápolnát és a hozzá kapcsolódó szent helyeket ismerteti. A történelmi, egyháztörténeti, földrajzi múlt mellett – a Jézus szíve kápolna apropóján – a szerző tanításokat is megfogalmaz az emberhez méltó életről és a szív ébresztésének fontosságáról. Mai adásunkban őt kérjük meg, meséljen a Magura Kiadó gondozásában megjelent könyvéről.
A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten, verseket énekelnek, muzsikájuk sokszínű, a versekből következőek pedig sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja – olvashatjuk az együttes honlapján.
A Kaláka együttesről gondolom ennél többet nem is kell beszélnem, hiszen hallgatóink is jól ismerhetik megzenésített verseiket, a Kányádi Sándorral, Bogdán Zsolttal közös műsoraikat is. Az adventi időszakban a Kaláka együttes majdnem minden évben körútra érkezik Erdélybe. Idén, 19 év után ismét eljutottak Bukarestbe a Szabad-e ide bejönni betlehemmel című 1987-ben megjelent lemezükből készült műsorukkal. A bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban tartott adventi koncertet követően kértem mikrofon elé Gryllus Dánielt, a Kaláka együttes egyik alapítóját.
Elítéli az államfő kisebbségellenes lépését az ActiveWatch. A bukaresti civil szervezet állásfoglalása szerint a 90-es évekbe vetné vissza Romániát, ha az alkotmánybíróság helyt adna Klaus Johannis államfő óvásának, és korlátozná a kisebbségek nyelvhasználati jogait. (tovább…)
Románia teljes lakosságához képest több vonatkozásban is elégedettebbek helyzetükkel az erdélyi magyarok. Az ország jövőjét illetően azonban pesszimistábbak a többségnél – egyebek között ez derült ki abból az RMDSZ által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek az eredményeit tegnap ismertették Kolozsváron. (tovább…)
Visszaküldte megfontolásra Klaus Johannis államfő a fekete-tengeri gáz kitermelését szabályozó törvényt, amelyet július elején fogadott el a parlament. Az államfő szerint olyan szabályozásra van szüksége az ágazatnak, amely hosszú távon méltányosan, stabil és kiszámítható módon osztja el a hasznot az állam és a beruházók között, és képes hosszú távú együttműködést teremteni a felek között, ez a tervezet pedig ezt nem teszi lehetővé. (tovább…)
Hatvannégy éves korában elhunyt tegnap Egyed Péter kolozsvári filozófus, költő, író és kritikus, aki a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója és az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság lapjának felelős szerkesztője volt. Egyed Péter Kolozsváron született 1954-ben, szülővárosában érettségizett, majd a BBTE filozófia szakán szerzett diplomát.
Az állam megtéríti azt a kárt, amelyet az afrikai sertéspestis okozott a tenyésztőknek – jelentette be a mezőgazdasági miniszter tegnap este a Realitatea TV műsorában. Petre Daea hozzátette: az afrikai sertéspestis-gócok felszámolása és az érintett farmok fertőtlenítése után újratelepítik a sertésállományt, és addig is kártérítést kapnak az érintett gazdák – számol be az Agerpres hírügynökség. (tovább…)
A római katolikus egyház minden körülmények között elfogadhatatlannak nyilvánította a halálbüntetés alkalmazását, megváltoztatva ezzel eddigi tanítását a kérdésben – írja az MTI. A Vatikán szerint úgy változtattak a katekizmuson, hogy az tükrözze Ferenc pápa nézeteit, aki korábban már kijelentette, a halálbüntetést el kell törölni, ugyanis az, hogy ne ölj, nem csak az ártatlanokra, hanem a bűnösökre is vonatkozik. (tovább…)
Egységre szólította fel Zimbabwe lakosságát Emmerson Mnangagwa, az elnökválasztás győztese, hivatalban lévő államfő ma, azt követően, hogy a választási bizottság nyilvánosságra hozta a voksolás eredményét. (tovább…)
Hatvanegy embert szabadítottak ki a tálibok fogságából az afgán különleges erők az ország déli részén mára virradóra. Az összecsapásokban két tálib harcos életét vesztette – jelentette be az alakulat szóvivője. Dzsavíd Szalím közölte: a foglyokat egy hilmendi katonai létesítménybe szállították, és még a nap folyamán visszatérhetnek családjukhoz. (tovább…)
Tudorel Toader igazságügyi miniszter egy olyan sürgősségi rendelet elfogadását javasolja a kormánynak, amely lehetővé tenné, hogy a hírszerző szolgálat és a korrupcióellenes ügyészség titkos megállapodása, illetve törvénytelen lehallgatások alapján elítélt személyek rendkívüli jogorvoslatot kérhessenek. (tovább…)
Nincs elég tankönyvíró – jelentette ki csütörtökön Valentin Popa oktatási miniszter, amikor bemutatta féléves tevékenységi jelentését és hozzátette: a minisztérium ősszel létrehoz egy bizottságot, amelynek az lesz a feladata, hogy minél több tanárt kiképezzen arra, hogy képesek legyenek tankönyvet írni. (tovább…)
Robbanásszerűen terjed az afrikai sertéspestis, már 524 gócot tartanak nyilván, ebből 521 magángazdaság – jelentette be szerdán Geronimo Răducu Brănescu,…
A Natura 2000 Koalíció elnevezésű, civil szervezeteket tömörítő szövetség a Nép Ügyvédjéhez és az Európai Unió Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságához fordul amiért a kormány sürgősségi rendeletben módosította a természetvédelmi területek gondnokságára vonatkozó törvényt. (tovább…)
object(WP_Query)#3612 (54) {
["query"]=>
array(6) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
string(2) "12"
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(457604)
[1]=>
int(458021)
[2]=>
int(458023)
[3]=>
int(458124)
[4]=>
int(458176)
}
["paged"]=>
int(2206)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
}
["query_vars"]=>
array(66) {
["cat"]=>
string(9) "-715,-165"
["posts_per_page"]=>
int(12)
["ignore_sticky_posts"]=>
bool(true)
["post__not_in"]=>
array(5) {
[0]=>
int(457604)
[1]=>
int(458021)
[2]=>
int(458023)
[3]=>
int(458124)
[4]=>
int(458176)
}
["paged"]=>
int(2206)
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["error"]=>
string(0) ""
["m"]=>
string(0) ""
["p"]=>
int(0)
["post_parent"]=>
string(0) ""
["subpost"]=>
string(0) ""
["subpost_id"]=>
string(0) ""
["attachment"]=>
string(0) ""
["attachment_id"]=>
int(0)
["name"]=>
string(0) ""
["pagename"]=>
string(0) ""
["page_id"]=>
int(0)
["second"]=>
string(0) ""
["minute"]=>
string(0) ""
["hour"]=>
string(0) ""
["day"]=>
int(0)
["monthnum"]=>
int(0)
["year"]=>
int(0)
["w"]=>
int(0)
["category_name"]=>
string(0) ""
["tag"]=>
string(0) ""
["tag_id"]=>
string(0) ""
["author"]=>
string(0) ""
["author_name"]=>
string(0) ""
["feed"]=>
string(0) ""
["tb"]=>
string(0) ""
["meta_key"]=>
string(0) ""
["meta_value"]=>
string(0) ""
["preview"]=>
string(0) ""
["s"]=>
string(0) ""
["sentence"]=>
string(0) ""
["title"]=>
string(0) ""
["fields"]=>
string(3) "all"
["menu_order"]=>
string(0) ""
["embed"]=>
string(0) ""
["category__in"]=>
array(0) {
}
["category__not_in"]=>
array(0) {
}
["category__and"]=>
array(0) {
}
["post__in"]=>
array(0) {
}
["post_name__in"]=>
array(0) {
}
["tag__in"]=>
array(0) {
}
["tag__not_in"]=>
array(0) {
}
["tag__and"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__in"]=>
array(0) {
}
["tag_slug__and"]=>
array(0) {
}
["post_parent__in"]=>
array(0) {
}
["post_parent__not_in"]=>
array(0) {
}
["author__in"]=>
array(0) {
}
["author__not_in"]=>
array(0) {
}
["search_columns"]=>
array(0) {
}
["suppress_filters"]=>
bool(false)
["cache_results"]=>
bool(true)
["update_post_term_cache"]=>
bool(true)
["update_menu_item_cache"]=>
bool(false)
["lazy_load_term_meta"]=>
bool(true)
["update_post_meta_cache"]=>
bool(true)
["post_type"]=>
string(0) ""
["nopaging"]=>
bool(false)
["comments_per_page"]=>
string(2) "50"
["no_found_rows"]=>
bool(false)
["order"]=>
string(4) "DESC"
}
["tax_query"]=>
object(WP_Tax_Query)#3421 (6) {
["queries"]=>
array(1) {
[0]=>
array(5) {
["taxonomy"]=>
string(8) "category"
["terms"]=>
array(2) {
[0]=>
int(715)
[1]=>
int(165)
}
["field"]=>
string(7) "term_id"
["operator"]=>
string(6) "NOT IN"
["include_children"]=>
bool(true)
}
}
["relation"]=>
string(3) "AND"
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["queried_terms"]=>
array(0) {
}
["primary_table"]=>
string(9) "rad_posts"
["primary_id_column"]=>
string(2) "ID"
}
["meta_query"]=>
object(WP_Meta_Query)#3422 (9) {
["queries"]=>
array(0) {
}
["relation"]=>
NULL
["meta_table"]=>
NULL
["meta_id_column"]=>
NULL
["primary_table"]=>
NULL
["primary_id_column"]=>
NULL
["table_aliases":protected]=>
array(0) {
}
["clauses":protected]=>
array(0) {
}
["has_or_relation":protected]=>
bool(false)
}
["date_query"]=>
bool(false)
["request"]=>
string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID
FROM rad_posts
WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (457604,458021,458023,458124,458176) AND (
rad_posts.ID NOT IN (
SELECT object_id
FROM rad_term_relationships
WHERE term_taxonomy_id IN (175,725)
)
) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish'))
GROUP BY rad_posts.ID
ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC
LIMIT 26460, 12"
["posts"]=>
array(12) {
[0]=>
object(WP_Post)#3429 (24) {
["ID"]=>
int(364809)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-03 13:00:50"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 10:00:50"
["post_content"]=>
string(1145) "Elítéli az államfő kisebbségellenes lépését az ActiveWatch. A bukaresti civil szervezet állásfoglalása szerint a 90-es évekbe vetné vissza Romániát, ha az alkotmánybíróság helyt adna Klaus Johannis államfő óvásának, és korlátozná a kisebbségek nyelvhasználati jogait.
Az ActiveWatch azt követően fogalmazta meg álláspontját, hogy az államfő megtámadta az alkotmánybíróságon a kihirdetésre váró új közigazgatási törvénykönyvet, óvásában pedig számos kifogást fogalmazott meg a kisebbségi anyanyelvhasználatot pontosító vagy bővítő előírások ellen.
Korábban Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője is érthetetlennek és aggasztónak nevezte azt, hogy Klaus Johannis államfő 17 éve hatályos, nemzetközi szerződésekben is szereplő kisebbségi jogokat törölne el.
Az idén tavasszal megalakult, gyergyószentmiklósi székhelyű Székely Figyelő Alapítvány, a Szekler Monitor pedig a Klaus johannis államfőnek, illetve a Hargita, Maros és Kovászna megyei prefektusnak címzett petíciójában a kisebbségi jogok betartását kéri."
["post_title"]=>
string(50) "Ellenzik az államfő kisebbségellenes lépéseit"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(44) "ellenzik-azallamfo-kisebbsegellenes-lepeseit"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-03 13:15:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 10:15:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364809"
["menu_order"]=>
int(22642)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[1]=>
object(WP_Post)#3427 (24) {
["ID"]=>
int(364811)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-03 13:05:01"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 10:05:01"
["post_content"]=>
string(1887) "Románia teljes lakosságához képest több vonatkozásban is elégedettebbek helyzetükkel az erdélyi magyarok. Az ország jövőjét illetően azonban pesszimistábbak a többségnél - egyebek között ez derült ki abból az RMDSZ által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek az eredményeit tegnap ismertették Kolozsváron.
Az erdélyi magyarok a többségi lakosságnál nagyobb arányban gondolják úgy, hogy csökkenni fog a demokrácia szintje, és az életszínvonal, nőni fog a korrupció és a kivándorlás mértéke. Az elvándorlás erősödését például a teljes lakosság 51 százaléka és a magyarok 75 százaléka valószínűsíti. Jelenlegi életszínvonala tekintetében azonban a magyar válaszadók 53 százaléka vallotta magát elégedettnek, miközben az országos átlag csak 41 százalék.
Iskolázottságukkal, egészségi állapotukkal és munkahelyükkel is elégedettebben nyilatkoztak a többségnél a magyar válaszadók.
A románoknál nagyobb arányban utasítják el az erdélyi magyarok a nem európai bevándorlókat, és a többségnél kisebb arányban bíznak az Európai Unióban.
A felmérés szerint hatalmas változás ment végbe az utóbbi másfél évtizedben az erdélyi magyarok médiafogyasztási szokásai terén: míg korábban a magyar nyelvű tévéműsorokat 25 százalékuk követte, ez az arány mára 75 százalékra emelkedett, a román nyelvű műsorok nézettsége pedig 50-ről 10 százalékra csökkent körükben.
A kutatás kitért az erdélyi magyarok politikai opcióira is, amelyben nem sok változást mutatott ki 2010-hez képest: ha most rendeznének országos választást, az erdélyi magyarok 51 százaléka járulna az urnákhoz, 89 százalékuk az RMDSZ-re, 4 százalékuk az Erdélyi Magyar Néppártra, 3 százalékuk pedig a Magyar Polgári Pártra szavazna."
["post_title"]=>
string(54) "Közvélemény-kutatás az erdélyi magyarok körében"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "kozvelemeny-kutatas-az-erdelyi-magyarok-koreben"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-03 13:05:01"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 10:05:01"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364811"
["menu_order"]=>
int(22643)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[2]=>
object(WP_Post)#3426 (24) {
["ID"]=>
int(364801)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-03 12:50:36"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 09:50:36"
["post_content"]=>
string(1043) "Visszaküldte megfontolásra Klaus Johannis államfő a fekete-tengeri gáz kitermelését szabályozó törvényt, amelyet július elején fogadott el a parlament. Az államfő szerint olyan szabályozásra van szüksége az ágazatnak, amely hosszú távon méltányosan, stabil és kiszámítható módon osztja el a hasznot az állam és a beruházók között, és képes hosszú távú együttműködést teremteni a felek között, ez a tervezet pedig ezt nem teszi lehetővé.
A parlament a fekete-tengeri földgáz kitermelésében érdekelt befektetők számára szigorított formában fogadta el a jogszabályt, miután Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke kifogásolta, hogy a földgáz kitermeléséből Románia számára nem származik elég haszon.
A Fekete-tengerben több talapzatban is jelentős földgázlelőhelyet találtak, amelyekből a hatóságok becslése szerint Románia évi 18–20 milliárd köbméterre növelheti a jelenlegi 11 milliárd köbméter éves földgázkitermelését."
["post_title"]=>
string(61) "Johhannis visszaküldte a parlamenthez az offshore-törvényt"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(58) "johhannis-visszakuldte-a-parlamenthez-az-offshore-torvenyt"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-03 12:50:36"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 09:50:36"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364801"
["menu_order"]=>
int(22644)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[3]=>
object(WP_Post)#3558 (24) {
["ID"]=>
int(364813)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-03 13:07:11"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 10:07:11"
["post_content"]=>
string(1231) "Hatvannégy éves korában elhunyt tegnap Egyed Péter kolozsvári filozófus, költő, író és kritikus, aki a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója és az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság lapjának felelős szerkesztője volt. Egyed Péter Kolozsváron született 1954-ben, szülővárosában érettségizett, majd a BBTE filozófia szakán szerzett diplomát.
Tanított Temesváron, a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője volt. 1973 óta közölt verset, kritikát, tanulmányt, először többnyire az Echinoxban és a Korunkban. A parton lovashajnal című Forrás-kötetének tanúsága szerint líráját erős filozófiai hajlam, az emberi létkérdések és a konkrét ittlét problémáinak párhuzamos láttatása jellemzi. Bírálatai, tanulmányai a filozófia közösségi funkciója iránti érzékenységet és határozott kritikai magatartást tükröznek.
Egyed Péter Arany János-jutalomban és Méhes György-díjban is részesült, 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.
Búcsúztatása hétfőn 11 órakor lesz Kolozsváron, a Farkas utcai Egyetemiek Háza előcsarnokában, ezt követően a Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra."
["post_title"]=>
string(20) "Elhunyt Egyed Péter"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(19) "elhunyt-egyed-peter"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-03 13:13:45"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 10:13:45"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364813"
["menu_order"]=>
int(22645)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[4]=>
object(WP_Post)#3504 (24) {
["ID"]=>
int(364799)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-03 12:48:07"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 09:48:07"
["post_content"]=>
string(748) "Az állam megtéríti azt a kárt, amelyet az afrikai sertéspestis okozott a tenyésztőknek – jelentette be a mezőgazdasági miniszter tegnap este a Realitatea TV műsorában. Petre Daea hozzátette: az afrikai sertéspestis-gócok felszámolása és az érintett farmok fertőtlenítése után újratelepítik a sertésállományt, és addig is kártérítést kapnak az érintett gazdák – számol be az Agerpres hírügynökség.
A kártérítés összegét úgy számolják ki, hogy az elpusztított állat súlyát beszorozzák 6,12 lejjel kilomgrammonként.
Jelenleg húszezer ember dolgozik országszerte a gócok felszámolásán, egyetlen góc felszámolása 45 személyt igényel – mondta a szaktárca vezetője."
["post_title"]=>
string(55) "Afrikai sertéspestis: Kártérítést kapnak a gazdák"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(48) "afrikai-sertespestis-karteritest-kapnak-a-gazdak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-03 13:09:08"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 10:09:08"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364799"
["menu_order"]=>
int(22646)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[5]=>
object(WP_Post)#3505 (24) {
["ID"]=>
int(364797)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-03 12:46:33"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 09:46:33"
["post_content"]=>
string(1103) "A római katolikus egyház minden körülmények között elfogadhatatlannak nyilvánította a halálbüntetés alkalmazását, megváltoztatva ezzel eddigi tanítását a kérdésben – írja az MTI. A Vatikán szerint úgy változtattak a katekizmuson, hogy az tükrözze Ferenc pápa nézeteit, aki korábban már kijelentette, a halálbüntetést el kell törölni, ugyanis az, hogy ne ölj, nem csak az ártatlanokra, hanem a bűnösökre is vonatkozik.
Korábban a katolikus egyház tanítása évszázadokon keresztül megengedte a halálbüntetés alkalmazását bizonyos ritka, szélsőséges esetekben, amikor például ez volt az egyetlen módja annak, hogy megvédje az emberi életet egy kegyetlen agresszorral szemben. Az új tanítás értelmében a halálbüntetés megengedhetetlen, mert az az ember sérthetetlensége és méltósága elleni támadás.
A katekizmus módosítása ugyanakkor várhatóan heves ellenállásba ütközik majd olyan országokban, ahol sok katolikus támogatja a halálbüntetés alkalmazását, mint például az Egyesült Államokban is."
["post_title"]=>
string(44) "Vatikán: Elfogadhatatlan a halálbüntetés"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(39) "vatikan-elfogadhatatlan-a-halalbuntetes"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-03 12:46:33"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 09:46:33"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364797"
["menu_order"]=>
int(22647)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[6]=>
object(WP_Post)#3506 (24) {
["ID"]=>
int(364793)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-03 12:44:39"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 09:44:39"
["post_content"]=>
string(670) "Egységre szólította fel Zimbabwe lakosságát Emmerson Mnangagwa, az elnökválasztás győztese, hivatalban lévő államfő ma, azt követően, hogy a választási bizottság nyilvánosságra hozta a voksolás eredményét.
A tájékoztatás szerint Mnangagwa, a ZANU-PF jelöltje 50,8, Nelson Chamisa, az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Változásért pártszövetség jelöltje pedig 44,3 százalékot szerzett a július 30-án tartott választásokon.
Emmerson Mnangagwa, a 75 éves egykori kémfőnök azután vette át az ország vezetését tavaly novemberben, hogy államcsínnyel elmozdították a hatalomból a 94 éves Robert Mugabét."
["post_title"]=>
string(52) "Egységre szólította fel a zimbabweieket Mnangagwa"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(45) "egysegre-szolit-fel-a-zimbabweieket-mnangagwa"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-03 13:10:06"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 10:10:06"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364793"
["menu_order"]=>
int(22648)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3507 (24) {
["ID"]=>
int(364791)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-03 12:43:09"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 09:43:09"
["post_content"]=>
string(516) "Hatvanegy embert szabadítottak ki a tálibok fogságából az afgán különleges erők az ország déli részén mára virradóra. Az összecsapásokban két tálib harcos életét vesztette - jelentette be az alakulat szóvivője. Dzsavíd Szalím közölte: a foglyokat egy hilmendi katonai létesítménybe szállították, és még a nap folyamán visszatérhetnek családjukhoz.
Az elmúlt három hónapban több mint 350 embert szabadítottak ki a tálibok fogságából a déli tartományban."
["post_title"]=>
string(40) "Foglyokat szabadítottak Afganisztánban"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(38) "foglyokat-szabaditottak-afganisztanban"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-03 12:43:09"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 09:43:09"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364791"
["menu_order"]=>
int(22649)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[8]=>
object(WP_Post)#3508 (24) {
["ID"]=>
int(364789)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-02 14:21:02"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-02 11:21:02"
["post_content"]=>
string(777) "Tudorel Toader igazságügyi miniszter egy olyan sürgősségi rendelet elfogadását javasolja a kormánynak, amely lehetővé tenné, hogy a hírszerző szolgálat és a korrupcióellenes ügyészség titkos megállapodása, illetve törvénytelen lehallgatások alapján elítélt személyek rendkívüli jogorvoslatot kérhessenek. A szaktárcavezető eme tervéről tegnap este beszélt az Antena 3 televízióban. A jogerős ítélet felülvizsgálatát kérhetné az a személy, aki úgy érzi, hogy a SRI és a korrupcióellenes ügyészség vagy más intézmény közti titkos megállapodások vagy törvénytelen lehallgatások alapján igazságtalanul ítéltek el. Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke üdvözölte Tudorel Toader javaslatát."
["post_title"]=>
string(53) "Rendkívüli jogorvoslat lehetőségét fontolgatják"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(47) "rendkivuli-jogorvoslat-lehetoseget-fontolgatjak"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-02 14:21:02"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-02 11:21:02"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364789"
["menu_order"]=>
int(22650)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3509 (24) {
["ID"]=>
int(364786)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-02 14:19:39"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-02 11:19:39"
["post_content"]=>
string(783) "Nincs elég tankönyvíró – jelentette ki csütörtökön Valentin Popa oktatási miniszter, amikor bemutatta féléves tevékenységi jelentését és hozzátette: a minisztérium ősszel létrehoz egy bizottságot, amelynek az lesz a feladata, hogy minél több tanárt kiképezzen arra, hogy képesek legyenek tankönyvet írni. A Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadónál 105 új könyvön dolgoznak, amelyből 40-nek elkészült a fordítása is a kisebbségi nyelvekre, összesen 2,6 millió példányról van szó.Ugyanakkor kis példányszámú tankönyvek is vannak, amelyekkel eddig senki sem foglalkozott, mert nyomtatásuk nem volt gazdaságos. Az újranyomtatott tankönyvek már a tanfelügyelőségek raktáraiban vannak – jegyezte meg Valentin Popa."
["post_title"]=>
string(27) "Tankönyvíró tanárhiány"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(22) "tankonyviro-tanarhiany"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-02 14:19:39"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-02 11:19:39"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364786"
["menu_order"]=>
int(22651)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[10]=>
object(WP_Post)#3510 (24) {
["ID"]=>
int(364784)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-02 14:18:38"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-02 11:18:38"
["post_content"]=>
string(539) "Robbanásszerűen terjed az afrikai sertéspestis, már 524 gócot tartanak nyilván, ebből 521 magángazdaság - jelentette be szerdán Geronimo Răducu Brănescu, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság elnöke.A sertéspestis jelenlétét egy éve fedezték fel, azóta a fertőzés erőszakosan terjed. Év elejétől 94 településen összesen 49.816 sertést pusztítottak el - összegezte Geronimo Răducu Brănescu, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság elnöke."
["post_title"]=>
string(31) "Terjed az afrikai sertéspestis"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(30) "terjed-az-afrikai-sertespestis"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-02 14:18:38"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-02 11:18:38"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364784"
["menu_order"]=>
int(22652)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3511 (24) {
["ID"]=>
int(364781)
["post_author"]=>
string(3) "145"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-02 14:17:12"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-02 11:17:12"
["post_content"]=>
string(1268) "A Natura 2000 Koalíció elnevezésű, civil szervezeteket tömörítő szövetség a Nép Ügyvédjéhez és az Európai Unió Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságához fordul amiért a kormány sürgősségi rendeletben módosította a természetvédelmi területek gondnokságára vonatkozó törvényt. Ezt a feladatot többek közt az erre a célra létrehozott civil szervezetek látták el eddig, a sürgősségi kormányrendelet érvénybe lépésétől kezdve ez a hatáskör teljes egészében a Természetvédelmi Területek Országos Hatóságához állami intézményhez tartozik majd. A civil szervezet aktivistái nehezményezik, hogy sem a kormány, sem a döntésről tárgyaló parlamenti bizottságok nem konzultáltak előzetesen velük a sürgősségi rendeletről. Véleményük szerint azzal, hogy a Természetvédelmi Területek Országos Hatóságához került a természetvédelmi területek gondnoksága, ezentúl az állami intézmény 11 alkalmazottja fog felelni több mint 900 természetvédelmi területért. A szervezet által kiadott közlemény megjegyzi, hogy mindezt a feladatot eddig a különböző természetvédelmi civil szervezetek több mint 700 szakértője látta el."
["post_title"]=>
string(34) "Tiltakozik a Natura2000 Koalíció"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(32) "tiltakozik-a-natura2000-koalicio"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-02 14:17:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-02 11:17:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364781"
["menu_order"]=>
int(22653)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3429 (24) {
["ID"]=>
int(364809)
["post_author"]=>
string(3) "105"
["post_date"]=>
string(19) "2018-08-03 13:00:50"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 10:00:50"
["post_content"]=>
string(1145) "Elítéli az államfő kisebbségellenes lépését az ActiveWatch. A bukaresti civil szervezet állásfoglalása szerint a 90-es évekbe vetné vissza Romániát, ha az alkotmánybíróság helyt adna Klaus Johannis államfő óvásának, és korlátozná a kisebbségek nyelvhasználati jogait.
Az ActiveWatch azt követően fogalmazta meg álláspontját, hogy az államfő megtámadta az alkotmánybíróságon a kihirdetésre váró új közigazgatási törvénykönyvet, óvásában pedig számos kifogást fogalmazott meg a kisebbségi anyanyelvhasználatot pontosító vagy bővítő előírások ellen.
Korábban Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője is érthetetlennek és aggasztónak nevezte azt, hogy Klaus Johannis államfő 17 éve hatályos, nemzetközi szerződésekben is szereplő kisebbségi jogokat törölne el.
Az idén tavasszal megalakult, gyergyószentmiklósi székhelyű Székely Figyelő Alapítvány, a Szekler Monitor pedig a Klaus johannis államfőnek, illetve a Hargita, Maros és Kovászna megyei prefektusnak címzett petíciójában a kisebbségi jogok betartását kéri."
["post_title"]=>
string(50) "Ellenzik az államfő kisebbségellenes lépéseit"
["post_excerpt"]=>
string(0) ""
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(44) "ellenzik-azallamfo-kisebbsegellenes-lepeseit"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2018-08-03 13:15:18"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2018-08-03 10:15:18"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=364809"
["menu_order"]=>
int(22642)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
["comment_count"]=>
int(0)
["current_comment"]=>
int(-1)
["found_posts"]=>
int(37169)
["max_num_pages"]=>
int(3098)
["max_num_comment_pages"]=>
int(0)
["is_single"]=>
bool(false)
["is_preview"]=>
bool(false)
["is_page"]=>
bool(false)
["is_archive"]=>
bool(false)
["is_date"]=>
bool(false)
["is_year"]=>
bool(false)
["is_month"]=>
bool(false)
["is_day"]=>
bool(false)
["is_time"]=>
bool(false)
["is_author"]=>
bool(false)
["is_category"]=>
bool(false)
["is_tag"]=>
bool(false)
["is_tax"]=>
bool(false)
["is_search"]=>
bool(false)
["is_feed"]=>
bool(false)
["is_comment_feed"]=>
bool(false)
["is_trackback"]=>
bool(false)
["is_home"]=>
bool(true)
["is_privacy_policy"]=>
bool(false)
["is_404"]=>
bool(false)
["is_embed"]=>
bool(false)
["is_paged"]=>
bool(true)
["is_admin"]=>
bool(false)
["is_attachment"]=>
bool(false)
["is_singular"]=>
bool(false)
["is_robots"]=>
bool(false)
["is_favicon"]=>
bool(false)
["is_posts_page"]=>
bool(false)
["is_post_type_archive"]=>
bool(false)
["query_vars_hash":"WP_Query":private]=>
string(32) "ab4afdcf1ac5f81ecc11ba37efd6dae0"
["query_vars_changed":"WP_Query":private]=>
bool(false)
["thumbnails_cached"]=>
bool(false)
["allow_query_attachment_by_filename":protected]=>
bool(false)
["stopwords":"WP_Query":private]=>
NULL
["compat_fields":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(15) "query_vars_hash"
[1]=>
string(18) "query_vars_changed"
}
["compat_methods":"WP_Query":private]=>
array(2) {
[0]=>
string(16) "init_query_flags"
[1]=>
string(15) "parse_tax_query"
}
["query_cache_key":"WP_Query":private]=>
string(41) "wp_query:168ac943e57ba154479722caf47a8967"
}